Kelet-Magyarország, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-05 / 31. szám
ttttne« Györgyi Bűnös szemlélődő MJNT APA- megértem Jglm bteinpecket. Az amerikai irocjalum büszkesége, a Nobel-dijas író Dél-Vipl- namba utazott, hogy találkozzék fiával, ifjabb Johnnal. Ifjabb John tagja annak a hónapról hónapra nagyobb létszámú hadseregnek. amely minden eszközzel meg akarja törni egy kis nép ellenállását. A katonai szolgálat általában nem könnyű, bekében sem. habqrúban meg egyenese veszedelmes. Az apák, bármily kemények, edzettek, ha olyan tougtí guyok is — belevaló fickók, ahogy Amerikában mondják — mint a sokat próbált John Steinbeck, érthetően aggódnak háborúba hívott fiúkért. A dél-vietnami katonai szolgálat kockázatos. Az amerikai hadügyminisztérium épp a minap tette közzé a dél-vietnami haderő (alkalmasint szépített) veszteségeit. Ebből az derül ki. hogy egyedül 1966-ban háromszor annyi amerikai katona halt meg és sebesüli meg, mint a háború kezdete óta 1965-ig eltelt öt év alatt. Mint apa, megértem azt az örömet is, mely az írót elöntötte, mikor sugárhajtású gépen leszállt a katonai repülőtér betonjára és ott (most idézem id. J S.-nek a New York Herald Tribune Washington Post-ban megkezdett délrvietngmi riportsorozata közvetlenül új év után megjelent első cikkéből) „katonai munkazubbonyban. sáros csizmában, vállán fegyverével, mellyel szinte eljegyezte magát, az álmatlanságtól szürkén, n.vú- zottan vári ránk fiunk és örökösünk, John.” John és a többi John alighanem hónapok óta van távol; előfordulhat, hogy egy ilyen Johnnak — ha nem is ifj. J. S.-nek — szüleihez írt levele még úton van. öl meg bajtársai, ha holttestét meg tudják menteni, az amerikai csilla gos lobogóval letakart katonai ravatal előtt már el is búcsúztatták örökre. AZ APÁK AGGÓDÁSA tehát ilyen esetben mindig jogos, s itt Hérodotoszra szeretnék hivatkozni. Azért éppen a történetírás atyjára, mert Steinbeck egyszer — saját vallomása szerint — mint a második világháború haditudósítója, úgy akarta kipróbálni a katonai cenzorok éberséget, hogy Hérodotosznak a görögök és perzsák szplamiszi csatájáról Írott beszámolóját adta le haditengerészeti tudósításként- N.ps, ettől a Hérodotosztól, akit Steinbeck oly jól ismer, tudjuk, md mondott Kroi.szósz, mikpr a perzsák királya kegyelemből Ieléptette öt az elemésziésé- re rendelt máglyáról: „Senki sem oly esztelen, hogy a háborút válassza béke helyett, ebben (mármint a békében) ugyanis a gyermekek temetik el az apákat, abban (mármint a háborúban) az apák a gyermekeket.” Az éjét rendje, hogy előbb az apák haljanak meg; ezt a rendet a háború felborítja. Mi az oka hát. hogy ez a rangos és kiváló író, aki a kaliforniai agrárproleiá- rok hányattatásának megrendítő ábrázolásával kezdte írói pályáját, a progresz- sziónak ez a szívós harcosa, aki a Lement a Hold-ban a fasizmus tagadásának írói fegyverét ragadta meg. mi az oka, hogy a második világháború Angliát, Afrikát és Olaszországot megjárt haditudósítója, aki a fasisz- mus feletti győzelemért forgatta tollát — most katonáskodó fia meglátogatása alkalmából egyszerre hangot váltott és a vietnami konfliktus háborús megoldásának krónikása szerepében jelentkezik, végeredményben olyan szerepben, mellyel tudomásul veszi, hogy az apák helyett előbb a fiúknak — még sqk-sok amerikai fiúnak — kell meghalnia? Ezt tehát már nem értem: miért szándékozik fjtembeck (mint első tudósításában közli) ..később valamikor. ha már nem állíthatják haditörvényszék elé és vietnami polgári vonalon sem indíthatnak eljárást ellene, megírom John fiam életét, s hogyan töltötte szolgálatát keleten.” Hát John s a többi John elkövet olyasmit, amiért haditörvényszék elé lehet állítani vagy vjerngmi polgári vonalon lehet eljárást indítani ellene? Egyáltalán miért vgn immár csaknem félmillió amerikai John Vietnamban és mit csinálnak ott? Egy másik amerikai tudósító, aki szerkesztőnek csaknem olyan rangos, mint sjtsinheck írónak, H§rfjspn E Salisbury a konkurrens tőkés lapban, a The New York Times-ban épp mostanában leplezi le, mit csinálnak az amerikai katonák Vietnamban: a katonai célpontok mellett kímélet nélkül irtják a polgári lakosságot Észak-Vietnambap. STEINBECK AZ ELSŐ CIKKÉT ért szovjet bírálatra válaszul felszólította a Komszomqlszkája Pravda munkatársait: menjenek el Déí-Vietnamba és akkor a saját szemükkel győződnének meg arról, hogy valótlan, mintha "ők és asszonyok amerikaiak vagy délvietnamiak katonai célpontjai lennének. Kinek higgyünk innen távolból? Én elhiszem, hogy Steinbeck rövid dél-vietnami tartózkodása alatt nem látta nők és asszonyok meggyilkolását. De vajon ez cáfolja-e azt, amit Salisbury látott Észgk-Vietnamban? Steinbeck meglepő nyer- sességgel dialektikus demen- tiának nevezi az őt ért bírálatot, pedig az nem az írónak, hanem a műkedvelő lövésznek szólt. Steinbeck ugyanis első tudósításában némi kérkedéssel — ami még egy 65 éves író részéről sem magyarázható — arról számolt be. hogy egy helikopteren, mely harci küldetésben volt, „megtiszteltek azzal, hogy megengedték: a négyes ágyúból én lőjem ki az első sorozatot,’* Steinbeck „büszke pillanatnak” nevezi ezt. s örül, hogy neki ajándékozták a lövedék hüvelyét; vigye haza. A hüvely most a kezében v§n — e? ténykérdés valóban. De hol vannak az első sorozat lövedékei? Hová fúródtak? Ezt ma már aligha követhette nyomon az író. ahogy nem lehet követni az írói lélek röptét és becsapódásait sem. HA KÖVETNI LEHETNÉ tán ezt is megértenénk. Steinbeck most arra büszke, hogy ő is fegyverből lőhetett Vietnamban. s dél-vietnami tartózkodása további programját így körvonalazza: „Soha nem rokonszenveztem valami nagyon az ártatlan szemlelödőkkel. Ha szükséges, bűnös szemlélődő leszek.” Ez nyílt beszed. Ha egy rangos írói életút vegén nem is nagyon felemelő program, de legalább is meghökkentő. Akik három évvel ezelőtt sort álltak — legalább ezren voltak — Budapesten az Európa könyvesbolt előtt, hogy a hozzánk látogató író kézjegyével lássa el szeretett Stein- beck-könyvünket, lehet, hogy némi csalódást éreznek majd. ha e cikket olvassák. Magam is csalódást érzek, pedig az írószövetségben tett látogatása során nem kevés megilletődöttséggel hallgattam ifjú korom nagy irodalmi élményé, az Érik a gyümölcs és az Egerek es emberek írójának okos, ironikus, önítónikus, játékos szellemről árulkodó szavait. Megjelenésük után soksok évvel Steinbeck leleplezte: milyen körülmények között írta második világháborús tudósításait. Kiderül ebből az önleleplezésből, hogy a cenzorok, a hadseregparancsnokság, az újságok s legszigorúbban: a harcias civilek irányították a haditudósítók tollát. „Mindannyian a Háborús Erőfeszítés gépezetének alkatrészei voltunk. Egy ütemre léptünk vele, sőt, mi több, cinkostársaivá lettünk.” Ezt 1958-ban írta Steinbepk összegyűjtött haditudósításainak kötete elé. Azóta csak nyolc év telt el. Az amerikai háborús erőfeszítés ma Vietnamra összpontosul. Mitől változott volna meg a cinkosság, no és az igazság tálalásának mechanizmusa? Ezért csak sajnálni lehet Steinbecket, hogy önmaga leleplezése Után újra magara öltötte, immár öregen,’a haditudósító katongi munkazubbo- Wát. AZ ÍRÓ EGYKOR megírta látomását: mi lenne, ha egy szörnyű hatalom egy kitalált ország — eredetileg Amerika — egyik városára támadna. A haditudósító most természetesnek találja, hogy Amerika egy nem kitalált országra támadt, s ő maga is büszké. hogy lőhet- ie ezt az országot. Az író részt vett Gadsdon falu 30 új házának felavatásán, és méltatja ezt az építést, de nem vesz tudomást azokról a falvakról, amelyeket ugyanakkor amerikai repülőgépek romba- döntöttek. Az író megrója azokat, akik Amerikában tiltakozó plakátokat festenek és hordoznak körül; szerinte ezzel az óriási energiával egy sereg nyomorúságos embert lehetne kisegíteni a kátyúból. EZ BIZONY NAGY VÁLTOZÁS, hátat fordítani a haladásnak. Mit tehetünk ezek után mi, a nagy író tisztelői, hívei, olvasói? A mű. hisszük, elválik alkotójától. A Steinbeck-oeuvre maradandó. megrendítő híradás a Sglinas völgyéről, az amerikai haladó irodalom jelképévé nőtt vándor csavargókról, az író ifjú korát" idéző Kaliforniáról, Tortilla Flat spanyol, indián, mexikói keveredési! kedves pai- sanóiról, a kisemmizettekről. az elnyomottakról. Az öreg, kalabökei’eső, kérkedő író ezt az életművét semmiféle ágyúsorozattal nem tudja szétlőniDe Vietnam igazságát sem / ^rdes Jenákéin, hallj láttám főnökhelyettes vagy. Hogy csináltad? Megszállta szorgalom ördöge? — Először is tegnap óta már nem vagyok helyettes, másodszor egy fegyelmi ügy kapcsán lettem előléptetve — Nem értem. — Pajtás, én se nagyon értem. Fegyelmivel kezdődött. Pontosabban egy kilátásba helyezett fegyelmivel. Dromedár, akinek megbecsült helyettese voltam, az akarta a nyakamba akasztani — Értem. A fegyelmi során kiderült gz ártatlanság god. észrevették tiszta jellemedet és előléptettek. — Nem igy vol(. Ugyanis, a fegyelmit nem kaptam meg. Tavaly Dromedár vaSzeberényi Leheli N apokig járkált a pék a fejem fölött, mint valami holdbéli lépegető. A fehér falon járkált, mely ferdén hajol az ágyam fölé. Kékesen dereng a ferde fal fölöttem, az én égboltom. A pók köröz rajta. Idegesítő, szorongató, mint egy hidegháború: ki tudja. mikor válik meleggé. Mikor eloltom a lámpám, nein látom a pókot. Várom, feszengő készenléti állapotban, mig éberségem elernyed, s elnyom az álom. Ki bírja tartósan á feszült idegállapotot? S a pók bizonnyal erre vár, erre az elernyedésre, erre a figyelemkihagyásra. Az éj leple alatt majd aláereszkedik ejtőernyőjén a paplandombok közé a paplanvölgyekbe. Köröz a pók fölöttem, kiszemelj a mélyben arcom városát. Arcom épülete?: orrom, szemem, szám a kiszolgáltatottságtól borzong- nak. Kerek a pók, tányérakna, hosszú pálca lábai kosarasán tapogatják az égboltot, kémholdak antennái. A pók veszedelmes oo- loggal játszik: hálót készít. Úgy gondolja, e veszélyes holm; egyedül reá ártalmatlan, a titok birtokosára. Biztos a dolgában, hogy büntetlenül" élhet vele. Teljesen nyugodt afelől, hogy senki és semmi meg nem zavarhatja játékait. A halóba vetett biztos tudat az övé. A hálóba, melyet akár a világ fölé teríthet. S annyi áldozatbogár vergődik a láthatatlanságig álcázott . szövevényben. amennyit akar, győzze vérüket csapolni. Csapdája nincs? De igen A kör önmagába tér. Egy reggel kifogtam. A pók kalandját zsákmányával. A parányi áWozgt hosz- szú lábainak kosarában vergődött. Akkora volt az áldozat, mint egy gombostűfej. A pók számos iába: iszonytató toronydaruk. melyek útra készülő ballisztikus gömböt tartanak: a pqk feneketlen bendőjét Figyeltem az áldozat kitörési kísérleteit. Szurkoltam neki. Makacsul ragaszkodott az életéhez. El-eljutott a nők lábaihoz, melyek körbefogták, miként egy fogolytábor kerítésoszlopai. Sose jutott túl a lábakon. Azok nyugodtan. biztosan áMtak a helyükön, s némi söprögető mozdulatot, téve, mindig visszaterelték a halálraítéltet. És az még mindig nem adta fel. Nem fogadta el a reménytelent. Janii miatt meg akart szabadulni, tőlem. Láttam a képén, hogy jobban utál, mint az anyósát. Valaki talán bemártott nála. vagy talán úgy magától jött. Néha nem lehet megmagyaráz, ni sem a szerelem, sem %z utálat okát. — Elkezdett veled kötekedni? — Kötekedni? Nevetnem kell. Az életemre, a becsületemre, az egészségemre pályázott. Olyat nem tudtam csinálni, hogy ördögi ravaszsággal ne fordítsa ki. ne igazolja, hogy rosszat hülyeséget, károsat csináltam. Egyik nap azután közölte, hogy fegyelmit gd, mert összetörtem a tinta- tartót és valahol, valaki látott ittasan az utcán hő/\ H /\ L O Maggm röstellkedteip a nagy és hatalmas ppk helyett, együtt éreztem áldozat árai. a parányival. Pók volt az is, pókopska, a pókok nagy családjából. Egy másik rasszhoz tartozott: a kistesjtűekhez, melyeknek hasa nem nagyobb egy sovány pontnál, s végtagjaik fölöttébb kurták és cingárak. majdnem jelentéktelenek és színezetükben is mutatnak eltérést. Hanem, ©danézzetek! Sikerült? A pókocska kitört a lábak zord oszlopai közül. Gombostűfej nyi fekete pont, nyargal tova a fehér falon. A nagy pók ezt engedné? Hogy nem mozdul utána, egy lábát sem mozdítja. Hagyja futni. A nagy Pók biztos a dolgában, fölösleges mozdulnia. Orpmünk kpraj volt, A kipsi pók visszafordul. Arasznyi utat ha tett. Visz- szatér végzete kpsarába Visszahúzta a nagy pók, a hatalmas. Zsinóron tartja, ahogy mi a csirkét és engedi bóklászni kicsit. A kövön belül , melynek a zsinór a sugara — járhat, kelhet. A zsinór rándulása figyelmes teti, meddig ér a szabadság. Üjra meg újra engedi arasznyi utakra Ejnye de sűrűk (ettek ezek az utgk. Jobban odafigyeljem, s nem mindennapi élmény pen vqlt részem, mély fonákjára fordította kommentárjaim építményét. Gcsudáspm azzal zezdó- dött, hogy a pókocska gyanúsan sokat szaladgált kok sárból ki, kosárba be. Mi több, körbejárta sorra a danalábakat, elmatatott velük. Majd tova futott, ■ megint vissza, a következő lábhoz. Nem hittem a szememnek. Megmozdult és kifeszült az első toFonydaru láb. Mint amit a padlóhoz szegeztek. Aztán vele szemben a másik — 9 falhoz tapasztva Aztán sorba behajtott a többi térdben. — láthatatlan gqzsba. Aztán azok is pehaj- lottak, amelyek előbb kiíe- szíttettek — a rögzítés yé- geR. Aztán nem volt tovább. ‘ " ' '• A gom bőst ü tej nyi pókocs-' kg felült a ballisztikus gömb tetejébe, s az zsugorodott, zsugorodott, leengedett, mini egy kiszúrt hólyag. A nagy pókot teltietetlen- sége messzire vitte a maga házatájától. önhittsége félrerúgott minden óvatosságot. Ugyanolyan hálóba lépett, amilyeneket ő készít, s amire — úgy hitte — csak ő Képes. De mégsem egészen olyan volt e háló- Szövevényében eltért ajtói, amit ő ismert. Maga volt a dzsungel, kenyérfákkal és kókuszpálmákkal, melyeket befutnak a kusza és erős liánok, és más alattomos kúszónövények. Beléjijk gabalyodik a ppkláb és nincs menekvés. A gókpeska. a gombostű- fejnyi, kinek itt a hazája, t a pálmafák tetejében lakik, ördöngösen bánik a liánnak A nagy pók nem olvasta Gullivert, hogyan járt LÍii- putban. hörögni Na jó, gondoltam az anyád, ebbe belebuksz. El is mondtam egyik kollégámnak, hogy mit talált ki! Még, hogy engem láttak ittgsan. Ugyan ki látott? Qt annál többen és gyakrabban látták hulla részegen támolyogni haza kicsiny otthonába. Visszajuthatott a 1 iilébe. mert másnap behívott és közölte, hogy jó munkámért csoportvezető, ne]i léptet elő és Rómába utazom jutalomüdülésre. — És a fegyelmi? — Mondom, abból nem lett semmi. De azért nagyon bántott az a tintatartó ügy. El is mondtam római utam után a már említett kollégámnak, hogy ami pedig a tintatartót illeti. az csak néhány forintos kár. De amit Dromedár csinált, amikor hatalmi szó. val átvette a gépkocsivezetőtől a Volga vezetését és karambolozott!. Az ugyan mennyibe került? — Persze ezt is visszamondták Dromedárnak? —r De mennyire. Az eredmény nem is maradt el. Megint behívott Dromedár és érdeklődött a cspládom hogy léte iránt. Gyengéden átölelt, ölébe ültetett és kijelentette, hogy engem nagyon-nagyon szeret. — És aztán? — Azt^án meghívott minden héten kedden vacsoráz_ ni. Együtt jártunk színházba is. Hamarosan a szakma kiváló dolgozója lettem, majd pedig a helyettese voltam. — ftfár nem vagy az? — Sajnos nem. Ugyanis Druniedárt néhány napja a disznóságai miatt leváltották. Az új főnök behívott és közölte, hogy ismeri szép pályafutásán/ történetét, de — ne haragudjak — nem látja indokoltnak helyettesi beosztásomat, ügy érzi, hogy régi posztomon sokkal jobban megállóm a helyem... Ez történt öregem. Hát mondd meg, van igazság d földön...? 6
