Kelet-Magyarország, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-20 / 299. szám
Átadták n megyei tanács vb. stinészl ni vádijait Ünnepélyes keretek kozott adták át négy színművésznek a Szabói cs-Szai- már Megyei Tanács VB. ■színészi nívódíját hétfőn délelőtt, a megyei tanácson. A három évvel ezelőtt alapított szabolcsi nívódíjat — összesen 10 ezer forintot — ár, Gulyás Emüné, a megyei tanács vb. elnökhelyettese nyújtotta át Cseh Viktóriának, az' Állami Dóin né Színház művésznőjének, Gerbár Tibornak, a Debreceni Csokonai Színház művészének. Fenyvesi Balázsnak, az Állami Déryné Színház művészének és Sárosdi Rezső színművésznek, a Debreceni Csokonai Színház tagjának. A díjkiosztó ünnepségen jelen volt Horváth Gabriella, * megyei pártbizottság ágit prop osztályának munkatársa, Horváth Miklós. a megyei tanács vb. művelődésügyi osztályának vezetője, Abari Attila, a pedagógusszakszervezet: titkára, Pankotai István, » Nyíregyházi Móricz Zsigmondi Színház igazgatója. Vasárnap Hajdúböszörményben megnyílt Soltész Albert festőművész kiállítása. Feladatuk * IX. pártkongresszus utáni időszakban címmel Koncz Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára tart vitaindító előadást 29-én a TIT-ben, a népfront megyei bizottsága ülésén. Két és fél millió forintot kapott a rohodi Uj Élet Tsz 38 holdas almáskert jenek terméséből. Az alma 84 százalékát szállították exportra. Öntöző betanított munkás tanfolyam kezdődik január 3-án Nyíregyháza- Sóstón tsz-tagok részére. A kéthónapos tanfolyam részvevői bentlakást és teljes ellátást kapnak. M ezer méter belvízcsatorna felújítást végeztek az év első felében a csengeti járásban, s a földmunkálatoknak társadalmi munkában tettek eleget Újítási ankétet tartottak hétfőn a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalatnál, ahol az újítómozgalom tevékenységével kapcsolatos feladatokat, javaslatokat beszélték meg. Kocsmai verekedés miatt hirdetett ítéletet a nyíregyházi megyei bíróság: Csomár Géza 29 éves, büntetett előéletű tuzséri segédmunkást 1 év 6 hónap, Oláh Ferenc 30 éves tuzséri tsz-tagot 8 hónap végrehajtható szabadságvesztésre ítélte. Bő termést hozott a jármi Alkotmány Tsz-nek 15 hold szamóca: a tervezett 28 ezer forinttal szemben 412 ezer forintot kapott a szövetkezet. A vtagy érncialtslo Munkáspárt Szabóit, - i.vtmér megye. bijMiü- .j!,;' ps ■ megyei tanács napilapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztősig: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 18—70, 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 18 forint. Előfizethető a helyi postahv vataicknól és kézbesítőknél. Index szám: »5 »SS. Kéziratokat nem őrzőn« meg és jer» adunk vissza. Szaholcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza. Dózsa György út S. FelelŐí «esető: Makrai Mnoa, NAPLÓ Laktiodos borjúnevelési kísérlettel foglalkoznak az Ujfehértói Állami Gazdaságban Az eredmények biztatók, egy-egy borjú nevelésénél — nagyobb súly- gyarapodással -— 130 fonnt megtakarítást érnek el. Műsoros vetélkedőt tartottak vasárnap délelőtt a nyíregyházi általános iskolák honvédelmi zászlóaljai az Uttörőházban. Legsikeresebben a VI. számú iskola irodalmi színpada szerepelt. A nyertesek értékes jutalomban részesültek. Tízezer mikuláscsomagot adtak át a megyében a töldmüvesszövetkezetek „mikulásai” a falusi gyerekeknek. Jelentkezett a lottó öttalálatos szelvényének tulajdonosa Hétfőn az Országos Takarékpénztárnál jelentkezett a múlt heti — 50. játékheti — lottó ielitalálatos szelvényének tulajdonosa és letétbe helyezte 6 806 250 számú szelvényét, amelyre 1 760 945 forintot fizetnek majd ki. A szerencsés nyertes — Újházi néni —- 68 éves, özvegy, 15 éve nyugdíjas. Két férjezett lánya és három unokája van. Hat éve lottózik, mindig ugyanazokkal a számokkal, amelyek eddig egy hármas és több kettes találatot hoztak számára. 1500 vagon takarmánytáppal hasznosítottak idén többet állattenyésztésükkel a megye tsz-ei, mint az elmúlt esztendőben. Jól sikerült „Ki mit tudatit rendezett vasárnap délután a Nyíregyházi Közgazdasági Technikum pénzügyi és kereskedelmi tagozata KISZ- szervezete. Tízezer pulykát nevel és értékesít a jövő évben a nyírgelsei Béke Őre Tsz, az idei kétezerrel szemben. Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés; Koczkanics László és limber Margit fia László, Kiss József és zelenák Veronika fia József, Tömör István és Pongő Mária fia Sándor András, Szemáncsik Miklós és Orosz Katalin leánya Zsuzsanna, Matolesi László Lajos és Téglás! Hona leánya Tünde Ilona, Lipcsák István és Képíró Zsuzsanna leánya Éva, Papp István és Petró Hona leánya Mária Ilona. HázasságXsäk Rudolf és Kiss Mária Magdolna, Solt Imre és Komolay Mária. Lőrinczi István és Pócsi Irén, Tóth Sándor Lajos és Lakatos Berta, Pazár András és Palicz Julianna, Fekete József és Imre Anna, Nemes Lajos és Mihalkó Eleonóra, Szurcsik Miki lós és Ceglédi Matild, Mezei Pál és Hegedűs Rozália, Miklósy Jenő és Csaba Erzsébet, Szilágyi László és Papp Ilona, Kardos János és Garaj Erzsébet, Takács József és Vitkai Mária, Danko András és Encs Ilona Erzsébet, Moravecz Pál Antal és Ekker Mária, Szabó József és Pongor Veronika. Haláleset; Frecska Pál Nyíregyháza, Kovács József Nyíregyháza, Holik Gyuláné Nyíregyháza, Jancsó La- josné Nyíregyháza, Saláta Mária Kállósemjcn, Lakatos István Nyíregyháza, Az új térvilágítás első hangulatos képe a Beloiannisz téren. 16 méter magas világító „gombák” emelkednek a Kossuth és Beloiannisz téren. Egyenként 8 fényszóróval rendelkeznek. , , , i„ Hammel József felv. Új fény EzerkUeneszázharminc- nyolcban jártam, először Nyíregyházán. Tespedt mozdulatlanság mindenütt. Sehol egy új téglarakás, építés, változtatás. Két évtized óta bezzeg van mozgás. s a lendület egyre nagyobb tempót vesz. Vgyannyira, hogy a fejlődés wszálkáit” éber figyelem kiséri és kritizálja is. Néhány nappal ezelőtt újra gödröket kezdtek ásni a város központjában. Mi az már megint? — kérdezte a drukkoló türelmetlenség. S már betemetődtek ezek a gödrök is. De úgy, hogy hosszú, karcsú szárakon óriás, gomba alakú kucsmák vannak, A kucsmákból új fény fog szétömleni a város szivében. Néhány hét múlva megszokottá válnak. S a figyelem — nyilván — majd más újdonságra irányul. Ifjú város lett Nyíregyháza, fA) Bábelőadás „Játékországban“ Már délután fel ötkor zsúfolásig megtelt óvodásokkal és kísérő szülőkkel, nagymamákkal a nyíregyházi „Játékország”, pedig a bábelőadást 5 órára hirdették. Meghívókat szorongattak kezeikben a kisóvodá- sok, melyet postán, saját nevükre kaptak a rendezőktől a műsorra. A VI. sz. általános iskola báb játszói adták elő „A három hiú kismalac” c. bábjátékot. Látva a nagy sikert ráadást is adtak, melyet nem kevesebb lelkesedéssel fogadtak a kis nézők. Előadás után volt idejük szétnézni a játékkiállításon és a pótkívánságokat előterjeszteni a karácsonyi ajándékokra vonatkozóan. fRné) t\em csatolta be a bukósisakot, felborult meghalt Enyhe fokú ittas állapotban vezette motorkerékpárját Pap községben Buries József jékei lakos. Pótutasként Szőke József 30 éves, helybeli lakost szállította. Mintegy 55—60 kilométeres sebességgel hajtott egy igen éles, be nem látható útkanyarban. Az ittasság és a gyorshajtás miatt elvesztette uralmát járműve felett és felborult. A zuhanáskor Szőke József fejéről leesett a bukósisak — mely az előírásokkal ellentétben nem volt becsatolva —, s a fiatalember olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítás után belehalt. Az eddigi megállapítások szerint, ha a bukósisak fején marad, kisebb sérülésekkel megúszta volna a balesetet Naptárigazítás: 4880-ban December 22-én kezdődik a tél December 22-én reggel .8 óra 29 perckor megkezdődik a téL A Nap fél 8 előtt egy perccel kel és 5 perccel 4 óra előtt nyugszik, a nappal tehát mindössze 8 óra 26 percig tart. Amint Ponori Thewrewk Aurél, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatóhelyettese elmondotta: — Julius Caesar parancsára i. e. 46-ban elkészült új Julian-naptár szerint a tél a hó 24. vagy 25. napján kezdődött. Ez a naptár azonban nem vette figyelembe, hogy az év nem pontosan 365 és negyed napig tart, hanem annál 11 perccel és 14 másodperccel rövidebb. Ezért L u. 325-ben már három nappal korábban, 21-én, vagy 22-én fordult leginkább a Nap irányába a Föld déli sarka. Ekkor a niceai zsinaton három nappal „visszaállították a napmutatót”. De 1582-ben december 21-e helyett már december 11-én érkezett volna meg a tél. Hogy ezt elkerüljék, ebben az évben október 4-e után rögtön október 15-e következett. Ugyanakkor azt is elhatározták, hogy a százzal osztható számú évek közül csak azok szökőévek, amelyek négyszázzal is oszthatók, így most már a naptárt csak majd 4880 táján kell ismét kiigazítani. Javul a tuziffaellátás Megkezdődött a kitermelés megyénkben A Nyírségi Állami Erdőgazdaság hét erdészetében megkezdődött a fakitermelés. A tél folyamán több mint százezer köbméter akácot és nyárfát, kisebb mennyiségben egyéb fafélét termelnek ki. A fa- kitermelésnél a munka 95 százalékban gépesített, és komplex. A kitermelt fából 76 ezer köbméter ipari feldolgozásra kerüL Fűrészüzemek, gyufagyárak kapják, nagy részükből parkettát és egyéb asztalosipart terméket készítenek. 24 «ssr köbméter fa* « TÜZÉP-telepek kapnak, 8 lakosság tüzifaszükségletére. A tüzifaellátással megyénkben eddig minden télen probléma volt. Idén először nem lesz, mert a kitermelt tűzifa teljes egészében a megyén belül kerül értékesítésre. A Nyírségi Állami Erdőgazdaság ez évi fa kitér melése több mint 400 hold nyi területet érint. Ettől az ősz folyamán többet, 500 hold erdőséget telepítettek. Tavasszal további 600 holdon végeznek telepítést, gyorsan növő fafajtákból, akácból ét nyárból. A MAS MAP 1968. DECEMBER 20. KEDD Névnap: TEOFIfc A Nap kél: 7 óra 28 perckor nyugszik: la óra sa perckor. A Hóid kél: 12 óra 18 perckor, nyugszik: 0 óra 0 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete 0,0 Celsius £ok. Szeles idő Várható időjárás ma estig; íei- hőátvonulások, néhány helyen kisebb esővel. Élénk, helyen ként erős északnyugati, északi szél. Az évszakhoz képest enyhe idő. Várható legmagasabb nappali, hőmérséklet plusz 4- plusz 9 fok között. Kossuth rádió 8,20: Zenekari muzsika, — 8,50 Hol történt? — 9,00: A Gyermek- rádió műsora, — 9,42: Abrahám Pál—Harmath Imre operettjeiből, — 10,10: Népi zene, — 10,50: Dob' rl Zsotev miniatűrjei, — 11,10: Az NDK nemzetvédelmi minisztériU' mának fúvószenekara játszik, — 11,32: A Tátrai-vonósnégyes játszik, — 12,15: Stefánia Woytowicz és Mark Rejzen énekel, — 12,43: Kisváros fákkal, — 13,55: A rút kis kacsa. Mesejáték, — 14,30: Készletek az aranykoszorús énekkarok 1966. október I6-i zeneaka démiai hangversenyéből, — 15,15: Zenekari muzsika, — 16,00: Nézze meg, pénzt ad érte, — 16,04: Rádióiskola, — 17,10: Ebe stignani' hangverseny, — 17,40: Tanú az egész világ, 18,20: Könnyűzenei híradó, — 19,30: A Szabó-család, — 20,00: Az Állami Népi Együttes műsorából, — 21,00: Művészest a stúdióban — 22,25: Egy éj Velencében. Részletek Strauss operettjéből, — 23,15: Meditációk, — 23,25: Zenekari muzsika. Petőfi rádió 10,80: A bécsi szimfonikus zenekar Mozart-hangversenye, — 11,15: Jacobi—Martos: Sybi’l, — 11,38: Nagy slágerek — nagy sikerek, — 12,19: Házunk tája... — 12,34: Népi zene, — 12,57: Zongo raművek, — 14,08: Délutáni fris sitő! — 14,53: Galgóczy Imre *zí- nészanekdótái. — 15,00: Tánczenei koktél — 15,45: Operahatosok, — 16,03: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak, — 16,50: A szolgáltatásról, — 17,001 Osvóth Júlia és Svéd Sándor operettdalokat énekel, —17.10: Költő a mikrofon előtt, — 17,20: Schubert: öt német tánc, — 17,39: Népdalok csárdások, — 18,10: Hanglemezgyűjtők húszperce, — 18,30: Munkásakadémia, — 18,54: David Ojsztrah lemezeiből, — 20,30: Ritmikus percek, — 20,57: Az Ifjúsági Rádió vidám színpada: A halhatatlanság próba, — 22,00: A tompái tamburazenekar játszik, — 22,20: A szép könyv... — 22,35: Kádár Kata, Részletek Hajdú Mihály operájából. Televízió ».no: Iskola-tv. Környezetisme rét — olvasás (ált. isk. II. oszt.) Kisdobosok között. — 14.30: Környezetismeret (ism.) — 17,13: őfelsége a csecsemő. A Magyar Hirdető kisfilmje. — 17,20: Pálya- választási tanácsadó. — 17,50: Hírek. — 17,55: Játék és matematika. Dr. Rényi Alfréd műsora. — 18,25: Hírős történet. Kisfilm. — 18,45: Esti mese. — 18,55: Molnár Gál Péter színházi jegyzete. — 19,50: Shakespeare—Brecht: Co- riolanus. Kétrészes tragédia. Közvetítés a Szegedi Nemzeti Színházból. (14 éven felülieknek) A szünetben: A tv-híradó. Szolidaritás Vietnammal, riportniüsor. —, 21,50: Üj könyvek. — 21,55: Munkások. szakszervezetek, világkereskedelem. Beszélgetés az SZVSZ Budapest értekezletének résztvevőivel. — 22,10: Tv-híradó — 2 . kiadás. Brat is tavai tv 17 25: Autósok, motorosok, 17,55: A ZKL Brno—Spartak Praha jégkorong-mérkőzés közvetítése. — 19,00: Tv-híradó. — 20,15: Minőségotimpia. — 22,05: A Bastille falai alatt (filmmozaik) Román tv 17,00: Gyermekeknek: film. 1001 kérdés. 17,50: Hirdetmény. 17,58: Pontos idő. 18,00: A tv esü híradója. 18.20: Időjárásjelentés. 18,23: Tv-mikro premier. 18,35: Tv-posta. 18,45: Költői est: Nico- lae Labis. 19,00: A rajzfilm mestere: Vukotiei (jugoszláv). 19,30: Színházi est: Húrom kis mű. Előadják a Bukaresti Színművé szeti Akadémia növendékei. A szünetben dokumentumfilm. 21,35, A tv éjszakai híradója. 21,45: Műsorzárás. A nyíregyházi mozik műsora SZELESVASZNÜ U£KE MOZI: December 20-án. Széles változatbanl Csak 18 éven felülieknek? TOM JONES Színes, magyarul beszélő, kalandos angol film. Előadás kezdete: 4, íéi t és 9 órakor. GORKIJ MOZI: December 20-án. királylány A FELESEGEM Színes francia film Előadások kezdete: 4» 6. és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÄZ SZELES VASZNC MOZIJA - December 20-án. HAMID A NDK—tunéziai film. Előadások kezdete: ÜÄ 6 Ab fél 8 órakor. ____________