Kelet-Magyarország, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-13 / 293. szám
Előrendelés és házhoz szállítás Felkészült a várható ünnepi forgalomra az Élelmiszer Kisker Vállalat A várható nagy ünnepi A Vietnam megsegítésére alapított szolidaritási csekkszámlára 242 000 forintot fizettek be november végéig Szabok-s-Szatmár megji- kisipari szövetkezeteinek tagjai. Dr. Tóik Dezső irodalomtörténész, az MSZMP KB kulturális és tudományos osztályának munkatársa „Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmi munkában” címmel tart bevezető előadást azon az irodalmi an- keton, melyet ma, kedden délután hat órai kezdettel rendez Nyíregyházán a Bessenyei klubban a városi könyvtár és a TIT. Kitüntetés Hódi Lászlót, a Magyar Távirati Iroda Szabolcs- Szatmár megyei szerkesztőségének vezetőjét „Lengyel- ország Milleneumi Emlékérmével” tüntette ki a Lengyel Nemzeti Egységfront Országos Bizottsága. A kitüntetést szombaton Jan Kiljanczyk, a Lengyel Nép- köztársaság budapesti nagykövete adta át. MÁSFÉL MILLIÓ HA- LÁSZJÁRMO. A földön a különböző tengereken, tava_ kon folyókon kereken másfél millió kisebb-nagyobb halászhajót, bárkát, csónakot tart nyilván a nemzetközi halászvilágszervezet. A nyilvántartásból az is kiderül, hogy ezeknek a járműveknek 70 %-a vitorlás, vagy evezős bárka. A halász-világszervezet ezeknek a bárkáknak oidalmotorral való felszerelését javasolja. Takarékos diákok Kisvárdán a Császy László gimnázium tanulói az őszi mezőgazdasági munkából származó jövedelmük mellett hetente rendszeresen elhelyezik megtakarított forintjaikat a betétkönyvekben. Jelenleg egy tanulóra átlagosan közel 500 forint betét jut — írja ifj Vincze Péter tudósítónk. Két mázsára növelik 1967-ben a holdanként! műtrágyafelhasználást a kocsordi Uj Élet Termelő- szövetkezetben. A tagok háztáji földjeinek talajjavítására ezenkívül több, mint 200 mázsa műtrágyát rendelnek. Kisvárdán, a Vas- és Gépipari Ktsz „Március 15” szocialista brigádjának tagjai társadalmi munkában készítik el a még hiányzó öltözőszekrényeket. Még 11 darab szekrény elkészítésében vesznek részt munkaidőn kívül a télen. Először az országban a Szerencs—Nyíregyháza vasútvonalon alkalmazzák majd n fénysorompót, félsorompó rendiért, amely megköny- nyíti és meggyorsítja a közúti forgalmat. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megye» bizottsága és a megyei tanács aspilauia. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyházat Zrínyi Hona u. 3. Telelőn: 16—70. 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 38—00. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díl egy hónapra: 13 forint. Előfizethető a helyt postám vasalóknál és kézbesítőknél Index szám: »5 ao9. Kéziratokat nem őrzőn x meg és jen» adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipart Vállalat Nyíregyházat Dózsa György tit S. fiaiét Őt vezetőt Makrai Páno*. A Magyar Partizán Szövetség, a volt antifasiszta ellenállók és internacionalista harcosok nevében, levélben köszöntötte a magyar úttörők több, mint egymilliós táborát. Bejelentette, hogy megyénként, illetve Budapesten emlékplakettel jutalmazza meg azokat az úttörőcsapatokat, amelyek a Vörös zászló hőseinek útján mozgalom legjobbjainak bizonyulnak. Színes falburkoló csempe üzemszerű gyártásához kezdtek a Nyíregyházi Építőanyagipari Vállalatnál. Az idén ezer, jövőre már ötezer négyzetmétert készítenek belőle. Öregek napközi otthonának létesítését szorgalmazzak a csengeri járásban, melyre leginkább Csenget1, Gacsály, Porcsalma és Tyúkod községekben van nagy szükség. Az ezzel kapcsolatos költségeket — tervek szerint — az 1967. évi községfej lesztésí alapból fedezik. Pecsenye bárányból hétszáz darabot értékesít télen a nyírgelsei Béke Őre Termelőszövetkezet. Már 180 darabot elküldték, a teljes értékesítés után több, mint háromszázezer forint bevételhez jut a közös gazdaság. A KGST mezőgazdasági állandó bizottsága soron következő 22. ülésszakára Hont Jánosnak, a földművelésügyi , miniszter első helyettesének vezetésével vasárnap magyar küldöttség utazott Bulgáriába. Másfél ezer hallgató tanul a mátészalkai járás középiskoláinak nappali tagozatán, négyszázzal több, mint négy év előtt, főként a nagyecsedi új 12 tantermes gimnázium révén. A MÁV vezérigazgatósága közli: a hivatalos menetrend 1. és 2. számú pótfüzete megjelent, amely tartalmazza a menetrendiben ez ideig történt összes változást. A pótfüzet kapható a menetrend árusító helyeken,, az olvasójelen elhelyezett 1. és 2. számú szelvény ellenében. A LEGZSÚFOLTABB VÁROS. Nem Tokió és nem New York, hanem Párizs a világ legzsúfoltabb városa. A francia fővárosban kereken 32 000 ember jut egy négyzetkilométerre, a japán fővárosban ennek fele, New Yorkban pedig wmindössze* 13 200. Az 1966—67-es tanulmányi évben — az előzetes adatok szerint — 23 000 most érettségiző diák jelentkezik egyetemre és főiskolára. Az előző évek tapasztalatai szerint ehhez járul majd az egy, illetve két évvel ezelőtt érettségizett mintegy 10—12 000 pályázó. Vasárnap a Gangesz torkolatvidékén 400 utassal a fedélzetén felborult a Visszhang nevű pakisztáni hajó — jelenti a pakisztáni hírügynökség. A 400 utas közül 300 úszva elérte a partot, 100 ember sorsa azonban ismeretlen. Giuseppe Saragat, olasz köztársasági elnök kegyelemben részesítette a firenzei Szent Teréz börtön kilenc fegyencét, mert a múlt hónapi firenzei árvíz ideijén életük kockáztatásával megmentettek 19 embert. Amikor a medréből kilépő Arno szennyes hullámai ellepték a reneszánsz város utcáit, a firenzei börtönökből kiszabadult száz rab. Az említett kilenc fegyenc azonban nem a menekülés forgalomra való tekintettel tájékoztatást kértünk a Szabolcs-Szatmár megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalattól, hogyan készültek fel a boltok. — Főként az idényjellegű áruk beszerzésére fordítottunk nagy gondot. Közölhetjük vásárlóinkkal, hogy jelenlegi raktárkészletünkkel az ünnep előtti ellátás minden igényét biztosítani tudjuk. Idényjellegű áruból, például szaloncukorból négyféle árban és minőségben 300 mázsa várja a vásárlókat. Tömör és üreges csokoládéfüggelékekből több mint 35 mázsa kerül a boltokba. Külön ki kell emelnünk illatszerboltjaink jó felkészültségét. ötvenkét féle karácsonyfadísz, kitűnő minőségű csillagszórók várják a vásárlóközönséget. Felsorolni is nehéz volna a sokféle ajándéktárgyat, melyek köziül mindenki megtalálja a neki megfelelőt A zökkenőmentes vásárlás biztosítására bevezetjük boltjainkban az előrendelést és a házhoz szállítást Ha idejében történnek ezek a megrendelések, mind a vásárlók, mind boltjaink sok időt takaríthatnak meg. Megérkeztek az első karácsonyfák. Minden méretben kitűnő minőségű, szép fenyőfák kerülnek boltjainkban eladásra. 40 ezer darab fökésstorWilhelm Alexander Pipál, 35 éves bécsi lakos, osztrák állampolgár, aki korábban kereskedelmi alkalmazottként tevékenykedett ez év elején turistaként Magyarországra látogatott. A szállodában ahol lakott, megismerkedett ifj. Mosonyi Emil, 25 éves vendéglátó- ipari zenekarvezetővel, akinek felvetette, hogy a zloty ausztriai és magyar- országi árfolyamai eltérnek egymástól, ennek kihasználásával jelentős illetéktelen jövedelemhez juthatnának. Arra is bíztatta, hogy megfelelő alaptőkével társuljon be az üzletbe. Mosonyi átadott Pipainak — előzőleg kölcsön kért — 10 000 forintot, valamint két briSSáns fülbevalót. Mosonyi dollárt is szerzett egy ismerőse, Varga Lajos közbejöttével, aki tisztviselő volt a CHEútjait kereste, hanem többek között 11 halálra rémült gyereket szabadítottak ki vágópisztollyal acél ablakrácsok mögül. A kétméteres rohanó áradatban úszva értek el és vontak ki a szárazra egy fuldokló fegyőrt. Önzetlen magatartásuknak köszönhető ezenkívül, hogy értékes okmányok és pénzesládikák kerülték el a pusztulást a börtönparancsnok irodájában. tát árusítanak a boltjaink. Az elmúlt évekhez hasonlóan előrendelést is elfogadunk foszlós, sima és kakaós ünnepi kalácsokra. Biztosítottuk a sertésvágásokhoz a kolbász és hurka töltelékekhez szükséges tartósított sertés és marhabeleket A jelenlegi készletünk kétszázezer méter. A boltjainkban megfelelő Ittasan vezettek 3 baleset Az elmúlt napokban egymás után három közlekedési baleset történt. Tizenhárom személy szenvedett kisebb- nagyobb sérülést Az első baleset okozója Csobán László, autószerelő, nagyhalászi lakos, aki ittassan vezette motorkerékpárját mintegy hetven kilométeres sebességgel. Amikor áthaladt a nagyhalászi' kendergyár iparvágányán, elgázolta az úton haladó gyalogosokat. A karambol következtében Czap Erzsébet súlyos, Hricu Józsefné és Íren nevű lánya, Póka Ágnes, Csobán László könnyebb sérüléseket szenvedett A motorkerékpár vezetőjét letartóztatták Ugyancsak ittas motorkerékpárvezetők okoztak balesetet Nyírijeiteken. Oláh József előzni akarta az előtte haladó motorost — szabálytalanul — s közben elütötte Sebök Péter kerékpárost. Összeütközés MOLIMPEX-nél. Pipál öt hónap alatt mintegy tizenötször tette meg az utat Budapest és Bécs között s 600 000 zlotyt váltott be. A pénz egy részét, körülbelül 300 000 forintot Bécsben megadott címek alapján magyarországi személyeknek juttatta el, az ellenértéket pedig Ausztriában schilling- ben vette fel. Pipál kapcsolatba került Sáskó Vilmos, CHEMOLIM- PEX árucsoport-vezetővel is, aki egy nyugatnémet kereskedővel kapcsolatos üzletkötés fejében 1500 dollár jutalékot kapott volna. Pipál ezenkívül órákat Huszonhat éve dolgozott már Szűcs József 44 éves ti- szadobi lakos a helyi állam- igazgatásban, 1957 óta igazgatási előadó a tanácsnál. Többek között a járlatlevél kezelői teendőket is ellátta. Hosszú időn keresztül kifogástalanul dolgozott, egészen 1964 elejéig. Ekkor határozta el, hogy a helybeli három tsz-től ezentúl egy összegben kéri az állatok eladásakor az illetéket, s neki így visszaélésekre lesz lehetősége- A tsz- ek a szállítást megelőző napokon közölték az eladott állatok számát, Szűcs pedig megmondta, mennyi bélyeget kell leróni. A szükséges összeget — készpénzben — mennyiségű narancsot tároltunk. Ebből sem lesz fennakadás. Végül megemlíthetjük, hogy vajból is lesz elegendő. A tejipar által készített valamennyi tejtermékekből is megfelelő meny- nyiség áll majd rendelkezésre — szólt a tájékoztatás. —13 sérült után Dudás János nyírpilisi lakosnak is nekiment, akit előzni akart. Sebők Péter és Szabó Éva pótutas súlyos, de nem életveszélyes, Dudás János, Oláh József és Kovács József könnyű sérülést szenvedett. Az orvosi igazolások alapján mindkét motoros ittas volt A rendőrség bűnvádi eljárást indított ellenük, Oláh Józsefet előzetes letartóztatásba helyezte. Figyelmetlenül hajtott egy fogatolt stráfkocsit Nagykállóban Bartha András tsz-tag. A dohánnyal megrakott kocsi felborult. A kocsi két utasa — Barcsik József és Barcsik György —• megsérült. Ugyancsak súlyosan sérült Bartha András is, akiről megállapították hogy másodfokú ittas állapotban volt Bűnvádi eljárást indítottak ellene. m adott át Varga Lajosnak. Utóbbi az órákért 600 francia frankot fizetett ki. Varga az órákat jugoszláv turistáknak adta el. A bíróság Pipált háromévi és nyolc hónapi szabadságvesztésre ítélte, s elrendelte, hogy a büntetés letöltése után utasítsák ki Magyarországról. ífj. Mosonyi Emil egy évi és nyolc hónapi, Sáskó Vilmos egy évi, Varga Lajos nyolc hónapi szabadságvesztés büntetést kapoljt. A bíróság Pipált mintegy 470 000 forint elkobzást pótló egyenérték megfizetésére kötelezte, s elrendelte a lefoglalt 79 000 zloty elkobzását. átvette a tsz megbízottjaitól, még elismervényt is adott róla. Azt azonban nem mondta meg a tsz-tagoknak, hogy a kért összeg lényegesen magasabb a szükségesnél, s any- nyit számított minden állat után, amennyiért új járlat- levelet is kiállítottak volna. Ily módon a három tsz-t két év alatt 22 862 forinttal károsította meg. A nyíregyházi megyei bíróság Szűcs Józsefet csalás miatt egy év és hat hónap szabadságvesztésre büntette, egy évre eltiltotta a közügyektől, és kötelezte, hogy az okozott kárt térítse meg. Az ítélet jogerős. —kun— A MAI MAI* 1966. december 13., kedd Névnap: LUCA A Nap kél: 7 óra 23 perckor, nyugszik: 15 óra 53 perckor. A Hold kél: 9 óra 03 perckor, nyugszik: 16 óra 44 perckor. Az elmúlt hetven év átlagos napi középhőmérséklete: 1,0 Celsius fok. Havas esők Várható időjárás ma estig: Keleten is megnövekvő felhőzet, az esti órákig még csapadék nélkül. Az éjszaka folyamán nyugatról kelet felé terjeszkedő havazás, havas eső, majd eső, a hegyeken havazás. Élénkülő, a Dunántúlon helyenként erős déli, majd délután északnyugatira forduló szél. Az éjszakai lehűlés gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 2—7 fok között. Kossuth rádió 8,20: Verbunkosok, népdalok.— 8,50: Egy új tudományág: színdinamika. — 9,00: A Gyermekrádió műsora. — 9,40: Fúvószene. — 10,10: A királyi kocsihajtó. — 10,30: Barokk hangverseny. — 11,00: Viszontlátásra, Csukotka! — 11,25: Kamarazene. — 12,15: Ütőn — útfélen. — 13,03: Bölcs szavak szolgálatában. — 13,18: Operarészletek. — 13,59: Nyúl a cilinderben. Mesejáték. — 15,15: Zenekari muzsika. — 15,55: Nézze meg, pénzt ad érte. — 16,00: Mezei csokor. — 16,24: Rádióiskola. — 17,10: Villanófényben... — 17,15: Kedvelt operettmelódiák. — 17,45: A Ganz-MÁVAG munkalélektani laboratóriumában. — 18,00: Könnyűzenei híradó. — 19,30: A Szabó család. — 20,00: Mozart: Figaro házassága. — 23,52: Csárdások. Petőfi rádió 10,00: Tánczene. — 11,20: Tévedések és koholmányok a geográfiában. — 11,35: Dalok a munkásmozgal.om történetébőL — 11,45: Luca széke. — 12,05: De Falla: A háromszögletű kalap — balett. — 12,42: A Falurádió műsora. — 12,57: Kemény Egon és Farkas Ferenc dal játékaiból. — 14,08: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. — 14,50: Versek. — 15,00: Tánczenei koktél. — 15,45: Mátyás Mária énekel. — 16,05: A Jacpues-együttes énekel. — 16,25: Közérdekű! A bejelentésekről.— 16,35: Nagyrédei lakodalmas. — — 16,52: Két karmester — két nyitány. — 17,15: Most olvastuk. — 17,20: Délutáni frissítő. — 18,10: Hangverseny a stúdióban. — 18,35: Az anyag szerkezete — mai szemmel. — 19,00: Bramhs-mű- vek. — 20,30: Népi muzsika. — 21,00: A sátán kutyája. Rádiójáték. — 22,00: Mendelssohn-kóru- sok. — 22,20: Mi a művészi élmény? — 22,35: Könnyűzene. Televízió 8,05: Iskolaév. Orosz nyelv (ált. iskolások VT. oszt:). A varjú és a rák. — 9,00: Olvasás (ált. isk. ni. oszt.). Az iskolapad. — 9,55: Fizika (ált. isk. VI. oszt.) Hőokozta térfogatváltozások II. rész. — 13,35: Orosz nyelv (ism.) — 14,30: Olvasás (ism.) — 15,25: Fizika (ism.) — 17.23: Európa országútjain. Utifilmsorozät m. rész. A hungarocamionnal Svédországban. — 18,00: Hírek. — 18.05: Munkásénekkarok. Közreműködik : a Debreceni Maróthy György vegyeskar. — 18,20: A képzőművészet története. Barokk és rokokó művészet Európában. — 18,50: Falusi dolgokról. Időszerű filmriportok, jegyzetek. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-hír- adó. — 19,50: Sándor Iván színházi jegyzete. — 20,00: Németh László: Papucshős. Kétrészes színmű. A Veszprémi Petőfi Színház vendégjátéka a Madách Színházban, felvételről. (14 éven felülieknek). A szünetben: új könyvek. Kb. 22,10: Tv-híradó 2. kiadás. Bratislavai tv 17,00: Kicsinyek műsora. — 17,55. A ZKL Brno—Slovan Bratislava jégkorongmérkőzés közvetítése. — 21.10: Rejtvényműsor. — 22,05: A Wandsbeki bárd (NDK-film). Román tv 17,00: Gyerekeknek: Tudtok rajzolni? — Grimm testvérek meséjének 1001. kérdése. — 17,50: Hirdetmény. — j.7,58: Pontos idő. — 18,00: A tv esti híradója. — 18,17: Idő járás jelentés. — 18.20: Költői est. — 18,30: Korunk filmszakembere: Fellini. — 19,15: Alekxandru Pojenescu énekel. 19,30: Színházi közvetítés: Rókácska, a szünetben dokumentumfilm, rajzfilm. — 22,05: A tv éjszakai híradója. — 22,15: Műsorzárás. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVASZNÜ BÉKE MOZI: December 13-án0 Széles változatban! APA Magyar film. Előadások kezdete: fél S, fél 7, fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: December 13-án. DRÁGA JOHN! Svéd film ^ Előadások kezdete: li S és 8 órakor. MÓRICZ 2SIGMONO MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLES VASZNO MOZIJA: December 13-án. Széles változatban? Csak 16 éven felülieknek? AZ ÉN KIS FELESÉGEM Magyarul beszélő olasz íilm- víg játék Előadások kezdete: fél 6$ és fél 8 órakor. Életmentő fegyencek Osztrák valutacsempészt Ítéltek el Elítélték a csaló előadót Farkas Pál NAPLÓ