Kelet-Magyarország, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-25 / 304. szám
város születik Kórház épült a szabolcsi népbetegség, a tbc leküzdésére. A megyei kórház jelenlegi építkezései be- végeztével annyi új ágy létesül, amennyi összesen volt eddig. A városi rendelőintézetnek olyan sebészeti osztálya van, amilyen becsületére válna a megyeinek is. Megszűnt a rendelésnél a sorbanállás, megszűnt a panasz. Vajon észrevettük? Ha lassan is, de hozzákezdtek a szélesvásznú filmszínház építéséhez. Az első fecske ez abban a programiján, amit a város közvéleménye és a vezetők egyetértésével dolgoztak ki. hogy a Lenin téren létesüljön kul- lurális központ. Ennek keletében épül meg majd az ni városi művelődési ház, könyvtár, a más vidéken páratlanul gazdag régészeti 'öleit ott már hiánytalanul a nagyközönség elé tárni Oldó múzeum. És egy kiállítási terem, amely a képzőművészek alkotásainak bemutatásán túl Ipari, mező- gazdasági termékeink és városunk, alkotásaink bemutatására is alkalmas lenne. De ez még csak a jövő. Jogos a kívánság, hogy a terel addig is rendezni kell. A romos és szanálásra ítélt lakóházak, s az üres telek helyén pázsit kellene. Mert a legnagyobb város- rendezési igyekezet is hitelét veszíti a jelenlegi látvány mellett. Idegenforgalmunk ugrásszerű fejlődése, meg az idő múlása is okozta, hogy megért a régi elgondolás: 1967-ben már elkezdik az új, százhúsz vendég befogadására alkalmas szálló építését. Három év alatt be is fejezik a munkát. Eltűnik ezzel együtt a „Korona” régmúltat idéző hangulata is. Az átépítésre kerülő Sza- bolcs-szálló fürdőszobákat, központi fűtést kap, s az alsó helyiségek, raktárak helyét elfoglalja majd a megújuló várost reprezentáló nagy étterem, a kisebb terem, a közétkeztetési terem, a bisztró és eszpresszó. Ezek után nem tűnik alaptalan nagyzolásnak, ha egy-egy nagy rendezvény meghú'óján az szerepet: „Bál a Szabolcs-szálló ösz- szes termeiben...” Sok az új áruház — bár még mindig kevés. Boltokat örököltünk csupán, s most kell üzleteket építeni. Az új bisztrók, abc-áruházak már sejtetik a holnap útját a kereskedelemben is. A stadion lakótelepének szolgáltatóháza pedig azt mutatja, hogy Nyíregyháza elkezdte járni a helyes, követendő kereskedelemfejlesztés útját is. Az pedig, hogy már a terveit készítik a Búza tér higiénikus, kulturált vásárcsarnokának, földművesszövetkezeti csarnokának, ugyancsak évtizedes elmaradás felszámolására mutat. Rajtunk is múlik, menynyire igyekszünk tető alá hozni. Egykori történetírónk, aki lelkes patrióta, s előrelátó ember is volt, így ír a mostani nemzedékhez: „Városunk az okszerű gazdálkodás, s különösen a gyű mölcslermelésben szer feleli hátra van maradva, ott van, hol évtizedekkel ezelőtt. Ki ki amint látta apjától, úgy folytatja tovább..." Nem ok nélkül rója fel, hogy nem akad gazdálkodó, aki meglátogatta volna a közeli gazdasági intézetet, s mégin kább olyan, aki gazdasági szaklapot járatna. Szinte álomnak véli: „...vajha sikerülne egy gazdasági tanintézet kieszközlése városunkban 11 kormánytól..." Aki e sorokat olvassa és maga előtt látja a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet hipermodern betonüveg palotáját, a kertészetet és szőlészetet oktató felső és középfokú iskolát, az nem gondolhat mást; a tízmilliók a nagy igyekezet bőségesen megtenni a gyümölcsét. Ide tartozik: a város termelőszövetkezetei életképesek, erősek. Itt, Nyíregyházán mutattak példát arra is, hogy szövetkezeti gazdaság évi fizetett szabadságot, házassági, bevonulási segélyt is adhat, kirándulni, színházat nézni viheti tagjait. Munkájuk — akár az iparban. Virágzó a gyümölcs- és zöldségkultúrájuk. A piacon minden eddiginél korábban jelentkeznek a helyi primőrökkel. Idén nyáron már tanári diplomákat adtak ki Nyíregyházán. A tizennyolc holdas területen most épülő iskolaváros, a tanárképző főiskola új tanulmányi épülete, diákszállói, étterme, sportpályája, saját úszómedencéje is több mint egyszerű látványosság. Főiskolája van a Nyírségnek. Nagyon nagy dolog ez, talán nagyobb mint a közlekedésben a villamosítás. Mit hoz még az iskoláztatásban a jövő? Jelzik az esztétikailag is megnyerő külsejű új gimnáziumok, általános iskolák. Sok tanteremre van még szükség ahhoz, hogy elég legyen. 1970-ig még negyven épül csak az általánosból. De fel tudjuk-e ma még mérni, mit jelent a meglévő felszereltség, a szemléltető oktatás megany- nyi új lehetősége, a politechnikai képzés? Amilyet a mai gyerekek szülei nem is láttak. Az előbb úszómedencéről beszéltünk. Sóstó — ez a kétszáz évvel ezelőtt már ismert és látogatott gyógyvizű, szikes sós fürdő — most lesz igazán az egész lakosságé. A Nyírség oázisa még nem tart ott, s nem is jut el soká odáig, ahol ma var, Hajdúszoboszló. De a telő dés, a város egyetlen pihe nő, — hisszük, hogy majd — üdülő, kirándulóhelyének szeretete nagy változást hozott. Meleg gyógyvizű für dőnk van, úszómedencével, lelátóval. homokozóval, gyermekmedencével, szórakozási lehetőségekkel. Sokan keresték és fedezték fel egyúttal az elmúlt nyáron más megyékből, külföldről is ezt a virágba borult nagy- ősparkot. Ök mondták, hogy Sóstó már nem csupán a természet gazdag ajándéka. Jövő május elsején, a nyitás hagyományos napján már bent, a strandon az új főbejárati épületben találják a íürdozők a modern eszpresszót, a férfi, női íod- rászszalont, az orvosi rendelőt is. — Csak ne tartana olyan soká, míg kiérünk — halljuk. Közlekedésünk, — nem mondtunk nagyot — meg szinte a harmincas évek állapotában van. A nyíregyházi ember bosszúsága már a sóstói járat, bárha gyönyörű erdőn át vezet az út. De a város belsejében is tartja magát a közmondás, amely szerint ha a nyíregyházi sietni akar, menjen gyalog. A mai iramot az évtizedekkel ezelőtt elavult villamos már nem bírja. Közlekedésünk fejlesztésére tervek születtek, amelyek sorsa sajnos ma még nem megnyugtató. Bár állna még az az időpont, amelyet az országos szervek tűztek ki: 1968 elején csuklós buszokon közlekedhet a város lakossága. Nem mondhattunk el mindent, hiszen csak érzékeltetni akartuk, honnan indult ei, hová ért és merre halad ez a fiatalos — ha egyes részeiben még öreg — város. Arra próbáltuk keresni a választ, amit Lukács Ödön, a nyolcvan esztendővel ezelőtt Nyíregyháza sorsán aggódó elődünk kérdezett: „Milyen lesz a város jövője? Lesz-e tervezgetéseim- nek valami sikere? Meltat- ják-e azt némi figyelemre azok, akik e város ügyeit fogják vezetni a jövendőben?" Válaszolhatjuk mi, kései utódok, hogy amit akkor a város jövője szempontjából a történetíró fontosnak látott, megvalósult? Az elmúlt húsz esztendőben jóval több is annál. 1960-tól 1965 végéig, a második ötéves terv esztendei során ez a város többet kapott, többet épült, mint addig negyven évben összesen. Es ezt a fejlődést mindenre érthetjük. Néha magunk is elfeledkezünk azt kutatni, honnan indult ez a város. Pedig egyetlen helység jövőjének tervezése sem képzelhető el múltjának ismerete nélkül. Csak az láthatja a jövőt, aki a tegnapot is nézi. Milyen igaza van annak, aki így fogalmazott: „História est magistra vitae! A történelem az élet tanítómestere — szűkebb pátriánkban is. A város vezetői térképet terítenek az asztalra. A holnap, az eljövendő tizenhárom év Nyíregyházája rajzát — Sötét foltok jelzik a magas beépítettségű területeket. Nem mondtam, csak gondoltam, milyen furcsa ez az építészeti műnyelv. En a régi, a múltból örökölt házakat. az elavult városrészt, a felszántásra várót nevezném sötét foltoknak. A város évszázadokat ugrott a fejlődésben, mégis sok az égetően sürgős tennivaló. A villanyvasút, a gáz és a gőz, a fürdőszobák és a meleg vizes csapok csak egy eljövendő korszak általános képét tükrözik. Még mindig nem tartunk ott, ahol a városfejlődés útját tőlünk századokkal előbb járó Pécs, Szombathely, vagy Székesfehérvár. A december 17-i dátumhoz hasonlók azonban erősen csökkentik a köztünk lévő különbséget. A most hatvannégyezer lakosú Nyíregyházán város születik. Kopka János A Kossuth tér* A város két arca. I Űj fények a főtéren. Hammel József felvétele
