Kelet-Magyarország, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-25 / 304. szám

Elkezdték az Arany János utca útburkolatának készítését.

A megye legnagyobb „éléskamrájában”. A képen: Tálas ftőzsa a konzervgyár Ifjúmunkása.

608 lakásnak, a tanárképző gyakorló Iskolájának, a nyíregyházi tanyai Kollégiumnak központi fűtését biztosítja a nyíregyházi erőmű. Az irányítást Takács Mihály és Németh József látja el.

sá nyilvánításának százhuszonöt éves jubileumát.

A mai kép toronydarut, életteli mozgási, építőanyagot, emelkedő falakat, földbe süllyesztett csöveket mutat. Jó és tiszta ivóvizet, amit annyira nélkülöztek városalapító őseink, s amelynek a hiánya miatt is sokszor tizedelte az itt élők sorait a járványos, súlyos betegségek sora. A víz most itt folyik az utcák kövei alatt. Itt megy el a gáz, a villanykábel, a szennyvíz, ami nem is olyan régen még nyitott árkokban párolgóit a Hunyadi utcán, s az Incé- di soron.

Minderre százmilliókat áldoz a város, az ország. A föld alatt van, nem látszik, de tudjuk, e nélkül nincs városi élet.

Sok helyen találkozik még a múlt a jelennel. Az ecse- di Báthoriak, a Bethlenek, a Eákócziak, a Károlyiak, a Lónyaiak, majd a Des- setvffyek jószága volt itt a föld és rajta a jobbágy, aki megtelepült a mocsaras, nádas, tavas földeken. Végigvonult e város utcáin népünk egész történelme. Márton pap lázadó jobbágyai, Bocskai hajdúi, Rákóczi katonái, Kossuth negyvennyolcasai és tizenkilenc vörös katonái álltak fegyverbe az első hívó szóra, hogy védjék „Ecclesia de Nyr'\ s vele a hnzn becsületét, segítsék a haladását. Es ezek a jobbágyok teremtő kezűikkel szántották, termékenyítetek a földet, amelynek a hátára egy-egy nádfedeles kulipintyónál egyéb nekik nem jutott.

Hosszú századok mentek el, míg megváltották a földesúri földet, s kapta meg most is használt nevét egy-egy városrészt, mint az Örökös-földek. A tirpákok, akik példátlan szívóssággal építették tovább lakóhelyüket, szalma, legfeljebb nádtető alatt laktak, s még a „városi házuk' -ra sem jutott cserép. Hogy milyen volt az élet, arra a huszas években nálunk járó kritikai realista Móricz Zsig- mond jellemző riportot írt az Est-ben. A tanyabokor gyermekei — ahol az író járt, nem ismertek más táplálékot, mint az itt kenyérként említett „krom- pét.”

Nem a tirpák, a szlávból magyarra fordított szó szerint tűrő, szenvedő földműves tehetett róla, hogy az úri és a kereskedői huncutság kialakította a bokortanyák másutt teljesen ismeretlen, zárt világát. Hanem inkább az a tudat, hogy ha valamit nem sikerül önerejéből megvalósítani a városnak, máshonnan semmit sem várhat. Nyíregyháza monográfiája huszonhét esztendeje ír így: „...Mi, alföldi magyar városok elszigeteltségünkben mostohagyermekei voltunk a nemzetnek és elhagyatottságban éltük szomorú magyar életünket..."

Pedig e város népében mindig óriási volt az élni- akarás.

tervezett sugárútiéi, mint az új városoknak Dunaújvárosnak, Komlónak, Tiszasze- derkénynek. Szabolcs megye központja, szíve városképében sok az ellentmondás. Megtaláljuk, a mi sajátosan tegnapi, s látjuk, építjük azt is, ami tökéletesen megfelel a mai kor igényeinek, a holnapnak is.

Az utóbbi két hónap városi történetéből olvashatjuk, hogy átadták a Kossuth téri új bitumen utat, távfűtést kapott az erdő széli új városnegyed. Két belvárosi terünkön most kapcsolták be a fénygombák óriási reflektorizzóit, amilyen eddig csak Budapest két pontján volt. Átadták a Zrínyi Ilona utcai új épületkombinátot, elérték az első tízemeletes toronyház legfelső szintjét és felszerelték a lakások százaiban a legkorszerűbb tüzelőanyag, a gáz mérőóráit.

Ez is százhuszonöt kilométeres tempó.

A régi történet íróját idézzük újra: „Egy várost látunk, mintegy szemünk előtt amerikai hirtelenséggel virágzó állapotra emelkedni...” Úgy igaz, Lukács Ödönék korában még amerikai hirtelenségnek számított az a léptek, ami vasutat, városházát hozott, amely megyeszékhellyé tette a szökött és ide toborzott jobbágyok viskóiból álló települést. Es ma? A szocialista fejlődés természetes együttjárója az a példátlan gyorsaság, amely a szemünk előtt zajlik.

Nyíregyháza most lesz igazán város, jóllehet tavaly ünnepelte volna vägßsainely a felszabadulásig Nyíregyházán fennállott, alig jelentett többet a serháznál. Apró gyufakészítő műhely, legfeljebb húsz emberrel dolgozó rézöntöde volt az Ipar.

A városi tanács vb elnöki szobájában vitrin mutatja azt is, hová értünk el. Huszonnégy fajta szép címkékkel ellátott doboz és üveg van itt, amely Globus néven a földglobus minden pontjára elviszi a város konzerviparának hírét.

— Kiállítást rendezünk tavasszal — tudom meg. — bemutatjuk a város lakos- ságánk, ami már régen aktuális volt: milyen termékeket ad a nyíregyházi ipar. A skála széles, a vegyészeti berendezésektől az infraszá- rító kemencéig, a perlit- gyártmányoktól a gumiipari újdonságokig, a gépjavító szállítópályájától a népművészet remekéig.

Még nem is szóltunk a nyíregyházi cipő- és ruházati ipar termékeiről.

Gyárainkat már nyugodtan nevezhetjük gyáraknak. Nagyüzemi, futószalagszerű termelésük világszínvonalú. Egyedül a konzervgyár termelése több ma, mint volt néhány esztendeje a város összes ipari üzemeié. A tervek az, ipar további fejlődésére is biztatóak, aminek az útját az látja, aki elsétál a déli ipartelepre, a Derkovits utca környékére. Ott már bontakoznak a jövő iparának körvonalai.

Ha jobban akarjuk becsülni, ami már itt van, s amit ma tervezünk, építünk, visz- sza kell nézni újra a tegnapba. Hogy is írta negyed- százada egy építőmester: „...Tavasz van. A szerszámok, az emberek még mindig pihennek, megszűnt a munkaalkalom a nyári iparokban és az éves iparokban is csend, nyugalom honol,

.....A varos elöljárósága ünnepi díszben vonult ki beláthatatlan sokaságtól követve az indóházhoz... Megjelent tehát az első vonat Nyíregyházán... Kunt, az indóháznál nagy lakoma tartatott, aztán volt táncz, zene, sat...”

így írja le Nyíregyháza 1858 szeptember 5-i hangulatát a város történetének leghűebb egykori krónikása, Lukács Ödön.

Több mint egy évszázad, múltán, 1966 december 17-én is nagy ünnepet tartott a város. A vasútállomásra befutott az első villamos meghajtású mozdony. Simán, hangtalanul suhant, s a benne ülők nem érezték a szédítő sebességet.

Hogy milyen változást hozott az idő, a huszadik század második fele — ezt

csak az vette volna észre,

aki ismerte a füstölgő,

prüszkölő gőzmasina tizenöt kilométeres óránkénti teljesítménye fölött csodálkozó hangulatot is,

Akkoriban mondta egy angol úr: „Ameddig a vasutak érnek, addig terjed a civilizáció..." És mi most

azt mondjuk: életünk szerves tartozéka ez a felgyorsult fejlődés, amelynek csak egyik kifejezője a százhuszonöt kilométert elérő sebesség.

Nyíregyháza viszonylag fiatal város. Nincs patinája, történelmi emléke. kőből épült ódon utcasora mint a római kori műemlékekkel dicsekvő Pécsnek, Szombathelynek és Székesfehérvárnak. De annyira öreg is, hogy nincsenek mérnöki pontossággal nyílegyenesre

A városi pártbizottság el - ső titkára mondta el. hogy a harmincas években tengerentúlra vándorolt egy voll városlakónk most hazajöb látogatóba a Hímesben élő rokonaihoz és az Északi Alközpont emeletes utcasorai között eltévedt. Magam hallottam, amint néhány napja egy huszonöt éve az akkori katolikus gimnáziumban érettségizett, s mosi jubileumi találkozóra összejött társaság, hogy csodálta a szép új épületeket, kirakatokat, vagy éppen a legkorszerűbb világítást.

Budapest már a század elején világváros volt, a szomszédos Debrecen házaiban akkor benn volt a központi víz. Nyíregyházán öt éve is kivételes lehetett az. akinek a lakásában az egyedi kis műből jött a csapba a víz. Az elmúlt öt esztendő során tízezer városlakó költözött új, kényelmes bérházi lakásba. Közöttük majd háromezer olyan, kinek csak el kell fordítania a csapot, hogy meleg víz ömöljön a fürdőkádba.

Fürdőszobák, beépített konyhabútorok, központi- és távfűtés. Mérföldes léptek a városiasodás útján!

Biró László, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke azt mondja erre:

— Mi, akik a város fejlesztésével foglalkozunk, s naponta látjuk újra az utcákat, nem tudunk úgy elmenni, hogy ne lássunk vaTami mozgást, valami olyat, ami tegnap még nem volt.

A város vezetői ezt tartják a legnagyobb lépésnek, i. leginkább értékes jelenségnek. A városiasodás szüntelen folyamatát.

— Tegyünk egy sétát — invitálnak. — Az idegen, aki az állomásból kijön, tetszetős parkot, városias városrészt talál. A Petőfi utcán új magas épületeket, a

Széchenyi utcán az építők emeletes székházát, munkás- szállóját. Tovább a Zrínyi gimnáziumot, a vízügyi székházat, az új társadalom- biztosítási igazgatósági épületet, emeletes lakóházakat. Azután újabb paloták, korszerű közvilágítás, rendezeti parkok, tereic. bitumenjárdák, utak. Kinn, az igen elhanyagolt külső területeken pedig már körvonalait bontogatja a valódi belváros.

A kontraszt most éles igazán. Modern, nagyvárosias lakónegyedek tőszomszédságában a régi Nyíregyháza.

Előttünk megy végbe a bokortanyák külső változása is. A magányos, magukra maradt tanyák kitárul- kóztak a külvilág felé. Gyakoriak az ünnepek, amelyek a fényt köszöntik. A villanyt, amely itt a legfontosabb. Aki ott jár, láthatja, nem ritkaság: a bekötés ünnepi pillanatát már nem egy-egy elvétve található házban fogadja televíziós készülék, mosógép, porszívó, padlókefélő. Még kevésbé villanyvasaló, rádió. A fény bevilágítja a (anyai ház addig rejtett zugait, tisztaságot, egészséget hoz lakóinak. A föld vásárlására évszázadokon át nemzedékek által kuporgntott, maguktól is féltve őrzött pénzt önmagára költi a nyíregyházi földművelő ember.

Itt ez a legnagyobb változás.

Az ember, aki az új vil- lanyvasúttal már két óra és ötven perc alatt elér a Keleti pályaudvarra, nem tud és nem akar a régi módon élni.

1421-ben engedélyezte a leleszi konvent Nyíregyházán egy serfőző ház megépítését. A félezer éves kis műhelynek csak a helye van meg a mai Serház- és Honvéd utca sarkán. De az ipar,

Nyíregyházán