Kelet-Magyarország, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-25 / 304. szám

Hegy Gtimilléár tiért Kockáztattak - nyertek J Lakások, szuperen, iskolák, •rvosszállő, távfűtés egy esztendő alatt megyénkben Színhely: a \ AGÉP. L966 Már csak néhány nap vá­laszt bennünket az 1967-es esztendőtől- Ilyenkor min­denki készít számvetést: mit végzett ebben az évben? He­lyes ezt a mérleget felállíta­ni az egész megyére is: mennyivel lettünk gazdagab­bak egy év alatt, melyek lesznek azok az „ajándé­kok”, amiket mostanában tesznek le az elképzelt óriási fenyőfa alá? A már megkezdett és egy­két éven belül befejeződő népgazdasági beruházások nagysága meghaladja az egymilliárd forintot. Csak ta­nácsi beruházásból negyed- milliárd forint értékű létesít­mény valósult meg és került átadásra ebben az évben. Elsőként említenénk talán a lakásokat, melyekből az Északi Alközpontban 373 ké­szült el. A boldog tulajdono­sok egy része éppen a napok­ban költözött be. Impozáns épületekkel gazdagodott az Arany János utca, hiszen az átadott 66 és 35 lakásos épület jól illeszkedik az új városrész arculatába. Joggal nevezhetnénk ka­rácsonyi ajándéknak az ugyancsak az Arany János utcán elkészült szuperettet is, melynek átadása a közel­múltban történt meg. Régi vágya teljesült ezzel a kör­nyék lakóinak, hiszen a min­dennapi vásárlásokat így sokkal könnyebben lehet lebonyolítani. Az Északi Al­központban elkészült a kis­ipari szolgáltatóház. Természetesen az építke­zés vidéken is egyre na­gyobb mértékű. Vásárosna- mény, Mátészalka új laká­sokat kapott, s hozzákezdtek a kivitelezéshez Nyírbátor­ban, Kisvárdán, Tiszaberce- len és Baktalórántházán 120 személyes mezőgazdasági szakiskola nyílt megfelelő kollégiumokkal, Apagyon négytantermes általános is­kolát kaptak a tanulók. Jelentős a fejlődés az egészségügyi hálózatban is. A nyíregyházi kórház terü­letén most adták át az új or­vosszállót, s tovább folyik a mintegy 55—60 millió forin­tos beruházás, mely a kór­ház jobb munkáját szolgálja majd. Az Északi Alközpontban lakó családok nagy örömére megindult a távfűtés, mellyel nemcsak meleget hanem meleg vizet is kapnak a la­kások. Helyenként már vég­zik, sőt, be is fejezték a ve­zetékes gáz nyomáspróbáit Ugyancsak befejeződött vá­rosunkban egy másik nagy beruházás, az egységes víz­mű megépítése. Fejlesztésére a későbbiekben lesz lehető­ség- Cél, hogy minél több lakás kapjon megfelelő ivó­vizet. Természetesen nem szabad megfeledkezni azokról a lé­tesítményekről sem, me­lyekkel a termelőszövetke­zetek gazdagodnak. Közülük is kiemelkedik — talán ér­dekességként — az a 29 vas­vázas szín, melyeket az épí­tőipari vállalat készít. A 12-szer 50 méteres szín fel- használása igen széles körű, ugyanakkor nagy előnye, hogy 3—4 hét alatt elké­szíthető. A tervezett meny- nyiségek mintegy felét az év végére birtokba veszik a termelőszövetkezetek. Me­gyénk egyik legfiatalabb üzeme, a nyíregyházi kelte­tőállomás, szintén a kará­csonyi ajándékok közé so­rolható hiszen próbaüzeme­lése csak a közelmúltban kezdődött. A termelőszövetkezetek gazdagabbak lettek dohány­pajtákkal, simítóházakkal, tojóházakkal, istállókkal és egyéb mezőgazdasági létesít­ményekkel. Mintegy 150 millió forintot ruházott be a tanács. A munka azonban nem áll meg. Tízszintes torony­házak emelkednek az Északi Alközpontban, kezd kiala­kulni az új gumigyár körvo­nala. Iskolák, egészségügyi létesítmények tervei készül­nek a tervezőasztalokon, újabb milliók sorsáról dön­tenek a szakemberek. Új lé­tesítmények, melyek majd a következő karácsonykor ke­rülnek a fenyőfa alá­Bogár Ferenc Kockáztatás. Egy kicsit idegenül cseng még a szó azoknak, akik évek során megszokták, hogy mindent felülről irányítottak, szabtak meg, amihez iga­zodni kellett. Megéri-e, hogy kockáztassunk? — kérdezheti az igazgató, a főkönyvelő, de a kollektíva is. Lényegében erre a kérdésre kerestük a vá­laszt Nyíregyházán, a VAGÉP Vállalatnál, ahol most kezdenek fellélegezni egy merész vállalkozás után. Elöljáróban csak annyit: a fémek felületvé­delme világprobléma. Kü­lönösen az hazánkban, hi­szen a szükséges berende­zéseket valutáért kell im­portálnunk. A VAGÉP koc­káztatott: megpróbálja kielégíteni a hazai igénye­ket galvántechnikai be­rendezésekből. Lássuk ennek történe­tét. AZ IGAZGATÓ — Nem titkoljuk, a szük­ség vitt rá bennünket. Évek óta nincs fix termé­künk, ki voltunk szolgál­tatva a nagyüzemeknek. Ók diktálták a termékeket, az árakat: azt kaptuk tő­lük, amivel ők nem szíve­sen foglalkoztak. De mi a legrosszabb munkák után is kapva kaptunk, hogy ne kelljen elbocsátani az embereket. Tervezéskor sohasem tudtuk, mit fo­gunk gyártani a következő évben. Hány álmatlan éj­szakát okozott ez nekünk! Talán el sem hiszik: volt úgy, márciusban kilin­cseltünk megbízás után a fővárosban, hogy áprilisra mi is fel tudjunk mutatni valamit... Persze, eközben azután is kutattunk, merre van kihalt profil, ami ne­künk megfelelne. Kovács­völgyi Zoltán technológiai osztályvezető és Csurka Miklós üzemvezető egy be­szélgetéskor így bukkant rá a galvánberendezésekre. A Csepel Vas- és Fémmű­vek egyik gyáránál itt po­rosodtak a megrendelések, nekik azonban szándékuk sem volt azok teljes kielé­gítése. — így kezdődött, tavaly tavasszal. Nyáron már megkezdtük a profilátvételt. Töprengésre nem is volt idő, mert másik üzem is észrevette a lehetőséget. Idehaza elemi feltételek hiányoztak, de mi bíztunk a dolgozóinkban. Kétszer is tanácskoztunk az embe­rekkel, a szakmunkásokkal, akik nem hátráltak meg. A kockázatot mindemel­lett az jelentette: tudjuk-e tartani a gyártási és fej­lesztési színvonalat, ver­senyképesek maradunk-e a külfölddel? Az NDK-ban egy lipcsei cég kisebb ára­kat ajánlott, mint amiért a berendezéseket eddig ide­haza gyártották. Tehát: ol­csóbban is kellett termel­ni. Idén januárban kezd­tük a munkát, év végére 4 milliós termelési értéket érünk el a galvánberende- zésekből, igen jó jövedel­mezőség mellett. Jövőre 20 milliós termelést jelent ez a gyártmány, de már 1968- ra is vannak megrendelése­ink. December elején Lip­csében is jártunk, s meg­egyeztünk az ottani céggel a kooperációban: ők gyárt­ják az automatákat, mi pedig a kádsorokat, az ő méreteik szerint. Igaz, az idei igényt nem tudjuk maradéktalanul kielégíteni, de a kockázat így is siker­rel jár. Megszűnt az üzem létbizonytalansága, jövő­re újabb munkaerőket tu­dunk foglalkoztatni. A MŰVEZETŐ — Az az igazság, hogy „fáztunk” ettől a munkától az első időben. Mi lesz, ha munka közben derül ki, hogy képtelenek vagyunk a kádsorok készítésére? Ka­punk-e fizetést? Mert minden részlegnek, osz­tálynak egy új szakmát kellett megtanulnia. Az­tán jöttek az első nehézsé­gek: azelőtt sose csinál­tunk gömbölyített sarkú kádakat. Anyagok hiányoz­tak, volt amikor én is fel­csaptam anyagbeszerzőnek, s magam választottam ki Pesten a szükséges dolgo­kat. Ez a termék külső vál­lalatok közreműködésével készül: mi lesz, ha ők hátat fordítanak nekünk? S ha nem, vajon mi tudjuk-e tartani a határidőket? Mi­nek részletezzem: kelleme­sebb napjaim is voltak már... Lassan megindult a „gépezet”, elkészült az el­ső, a második és a többi kád. A kockázat során a szerencse is a kezünkre játszott: az Országos Gu­miipari Vállalat, a mű- anyagipari vállalat, a Deb­receni MÁV Járműjavító, a Nyíregyházi Vas- és Fém­ipari Ktsz, mint külső köz­reműködő megértette pró­bálkozásunk fontosságát, mindenkor példásan segí­tett bennünket, pedig más­ként tehette volna. Fél­tem én ettől a munkától, de most, hogy szép eredményt mérhetünk, azt mondom: az ilyen kockázat aranyat ér, kárpótol bennünket a bosszúságokért. A __MŰNKAS — Mi hosszain jtt ueii- nünket a legjocjan? Az, hogy minden termék egye­di, mire .... —u­ber, át keli váltani másra Ráadásul ez időben bíztak meg egy bugád \ eztncsever, melynea' minden tagja uj ember volt. Nem volt mű­hely erre a munkára, a sza- oad eg alatt dolgoztunk. Biztatnom kellett az embe­reket: majdcsak megy ez gyorsabban is. Lgy Kellett figyelni, mintha műszert csinálna az ember. Egymást segítve, olykor a magunk kárán, de ellestük a munka minden titkát. Csak egy hónapban hibázott a kere­set, különben megvolt az 1800 átlag. Ahogy halljuk, jövője van ennek a mun­kának, nekünk meg biztos kenyerünk. Már ezért is érde­mes volt vesződni néhány hónapig, magunk kivariál­ni néhány egyszerű gépet a lemezhajlításra, másra. Biztos, hogy a termékkel együtt a jövőben bennünket is még jobban megbecsül­nek majd... Ehhez aligha fér kétség, hiszen Markovics Gyula igazgatónak most a legna­gyobb gondja a jobb mun­kafeltételek megteremté­se. Sztoklász Gyula műve­zető pedig arról beszélt: meg kell becsülniük ezt a terméket, mert sokat hoz a konyhára, jócskán jut belőle már a következő nye­reségrészesedéskor is. Kri- zsai Lajos munkás, a laka­tosbrigád fiatal vezetője sem titkolja: egy kicsit büszkék, hogy az ő kollek­tívájuk sokat tett a „gal- vánért”, s ha lesz más próbálkozás, akkor sem húzódnak félre. Mert lesz újabb kocká­zat — árulja el az igazga­tó — csak az már kevésbé veszélyes. Jövőre 220 vas­vázas színnek és dömper­puttonyoknak, tartozékoknak is ki kell jutni ebből az üzemből. Újabb vállalkozás, újabb gondok, de ez a vál­lalat nem akar megállni. (Közben megtudom: kép­viselőjük mindig kutat az ipari vásáron, a Találmá­nyi Hivatal kiállításain, feltalálókkal tartják a kap­csolatot.) A nem is olyan régen még „megélhetési gonddal” küzdő VAGÉP az idén 60, jövőre pedig már 90 millió forint értékű terméket mu­tat fel. Angyal Sándor Afy unalomba mehet-e*»» 7 S zikár, kis termetű, ki- fehéredett hajú em­ber, szürke kutató pillantású szemén szemüveg. A Bocskai utcából indul regge­lente és sétál be a városba a Benczúr térig, ahol dol­gozik. Aztán megy ebédel­ni. majd megint vissza. Mindennap, pontosan és szorgalmasan. Ö, Zajácz János, Nyíregyházán na­gyon sokan ismerik. Börtö­nök háborús katonaság, rövid pesti munka kivéte­lével ebben a városban élte le az életét. Mindennap be­jár az ő hivatalába, pedig december egy óta nyugdíjas. És be fog járni mindennap, amíg járni tud, amíg él, mert semmittevésbe menni csak olyan tud, aki magá­nak élte életét: aki mások­nak — az soha. ★ * * A párt megyei végrehaj­tó bizottságának tagja volt nyugdíjazásáig. Csendesen, halkan szólt az első fóru­mon a megye, az emberek ügyeiben. Különösen a fiatalok dolgai érdekelték. A fiatalságé. Milyenek, hogy vélekednek az életről, hogy tanulnak, érR?c-e mi a szocializmus? Hogyan viszik tovább azt, amit az elődök oly kevesen és ke­servesen elkezdtek. kr ~k kr Milyen különösen fonód­nak gyakran egybe egyéni, emberi sorsok és a történelem rettenetes kataklizmái? 1941 június 22-én 0 órakor megindult a fasiszta gépe­zet a történelem első szo­cialista állama ellen. És 1941. június 24-én letartóz­tatták és a kassai börtönbe vitték Nyíregyházáról az Ér utcából Zajácz Jánost, a dohányfermentáló laka­tossegédét. Két hétig tar­tották itt és naponta vitték át a premontrei gimnázium alagsorába, ahol a Horthy- rendszer pribékjei vallat­ták. Mindennap jegyző­könyvet írattak vele. A jegyzőkönyv mindennap ugyan az volt és ezért min­dennap véresre verték. Senkit nem árult el. Utána jött a toloncház Budapes­ten, a kistarcsai, majd a nagykanizsai koncentrációs tábor, 1943-ban internáló­táborból bíróság elé kerül, a Töreky tanács szabotá­zsért három évre ítéli. Nem az első börtöne, mert volt már a Szegedi Csillagban is. ★ ★ ★ Ha a szegény embernek is volna kutyabőre, a családfával a Zajáczpké hosszán-hosszan nyírségi, ősi nyíregyházi múltat iga­zolna és sorakoznának az Andrások, a Jánosok, az Istvánok, a Józsefek, mind­mind a napszámosok. Az volt a nagyapja is, az utolsó, akit pontosan szá­mon tud tartani, aki sz Ujkisteleki szőlőben, szoba- konyhás lakásában 12 gye­reket tartott, amíg meg nem halt, 1919-ben, a fron­ton szerzett tüdőbajában. Azután az anya nevelte a gyerekeket Mosni járt a módosokhoz. Köztük tábor- nokné is volt, akinek férje fogadta ünnepélyesen Nyír­egyházán, a Tanácsköztár­saság elárulása és bukása után az intervenciós fehér román csapatokat. „Gyere kisfiam, csókolj kezet a méltóságos asszonynak, kapsz valamit.* Nem, nem ment oda, hiá­ba buzdította az édesanyja a tisztára mosdatott, agyon foltozott ruhájú kisfiút. Va­lahogy nem volt ehhez ter­mészete. ★ ★ ★ Lakatostano ne lesz, fel­szabadul. 1930-ban a mun­kanélküliség Budapestre so­dorja egy évre. Kispesten egy asztalosüzemben sze­gező lakatos, a Vas Gereben utcában albérlő. Már tagja a szociáldemokrata párt­nak, a szeptember elsejei tüntetésen ott van. A Rá­kóczi út és a Nagykörút sarkán rendőrkardlapot kap a hátára. Horthy kardját helyezte a rendszer embe­reinek a vállára és mon­dotta: „Vitézzé fogadom!” Ez a kardlap Budapest szí­vében másképp érintette Zajácz János lakatossegéd testét, de amit az esze, osztályhelyzete, a kommu­nisták szava már megérlelt, a kardlap szinte szimbo­likusan befejezett: „Kom­munistává fogadom”. 1931-ben tényleges katona Sá torai jaújhetyben. 1932-ben leszerel, visszakerül ősi földjére, Nyíregyházára és hol dolgozik, hol nem. („Nem nem kérem, nem érdemes azt megírni, ho­gyan éltünk, mi nyíregyhá­zi proletárok. Hogy szívtunk tízen egy cigarettát, mit ettünk, s főként mit nem ettünk. Talán el sem hi­szik, akik akkor nem éltek, vagy másként éltek.”) Ter­mészetesen itt is tagja a szociáldemokrata pártnak, de már kapcsolata van egy kommunista sejttel. Röpcé- duláztak, krétáztak. Kom­munista sajtótermékeket hozott át Királyhelmecről, segélyt gyűjtött a spanyol polgárháború forradalmá­rainak, az egyik sarló ka­lapácsos röpcédula kliséjét ő maga faragta. Ez a vád­iratba is belekerült. (A kli­sé most a Párt történeti In­tézetben van, és egyik do­kumentum, hogy Szabolcs­ban nem feledkeztek meg 1919-ről, ott sem adták fel a harcot a szocializmusért.) 1936-ban letartóztatták, nála találták a bizonyíté­kokat, többek között röp­cédulákat. Másfél évre ítél­ték. Szegedről, a Csillag­börtönből 1938 végén jött ki, vissza Nyíregyházára. Megnősült. A dohánygyár­ba került. 1 941. június 22-én 0 órakor a hitleri Németország hadi­gépezete megtá­madta a Szovjet­uniót. Két nappal később letartóztatták Za­jácz János lakatossegédet. Sorsa együtt formálódott a történelemmel. Győzött Európában az igazság és győzött amiért Zajácz Já­nos élt. A felszabadulás után na­gyon gyorsan teltek az évek. ÜB-titkár a dohány­gyárban, igazgató, aztán a tanműhelyben a fiatalod oktatója, vidéki pártmunkát vállal, gépállomási párttit­kár. 56-ban ott van a he­lyén, az ideiglenes intéző bizottság tagja, majd a végrehajtó bizottság tagja, 1966. december 1-ig. Azóta nyugdíjas. A Bocskai ut­cában lakik kétszoba kony- hás lakásában három fiá­val. A kisebb szobában a felesége, legkisebb fia és ő. Két nagyobb fia, — mo­torszerelő ipari tanulók —, a nagyobb szobában. A vitrinben ezüst cigaretta­tartó doboz, ha fedelét ki­nyitják muzsikál. A búcsú­zásnál kapta, apró figyel­mességként a végrehajtó bizottságtól. Csak este szól néha a doboz, mivel a nyugdíjas napközben az ő hivatalában tartózkodik. Mert a semmittevésbe csak az tud lenni aki mindig önmagának élt: aki má­sokért, az soha. Ordas Nándor 1966. december 25. Épül a megyei kórház járványosztálya. Hammel J- felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom