Kelet-Magyarország, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-11 / 266. szám

NAPLÓ Kongresszusi hetet tart november 21—28 között a Nyíregyházi Cipész Ktsz. Újabb vállalás 24 000 fo­rint értékű exportmunká .ivarinak elvégezni. Tíz szabolcsi tsz — töb­bek között a kisszekeres!, a fehérgyarmati, a nyírká- tai, váílaji. nyírgelsei és az ópályi — kétezer davab, 14 vagon pecsenyebárányt exportál" Franciaországba. Uj tejbolt nyílt Nyír- égybázán a Moszkva ut­cán. Olasz üzletemberek ér­keztek tegnap Szabolcsba és 100 szarvasmarhát vá­sároltak a nagyecsedi és a mátészalkai rsz-ektől és a háztáji gazdaságokból. Három kilométer betonjár­da épül jövőre Kocsordon a Bem a Szabadság . és a Rózsa utcán, s ezzel a falu' minden utcájában be­tonjárda lesz. Restaurál iák a klasszicis­ta, stílusban épült tuzséri kastély homlokzatát, s helyreállítják az ismeret­len olasz mester festmé­nyét is, melyekre ez ev végéig egymillió forintot fordít a Műemléki Fel­ügyelőség. , Két híd átadására került sor a napokban Kocsor- don, melyet az északi csa­tornán építettek több mint 200 ezer forintos költség­gel. Kétemeletes, 12 lakásos épület építkezését kezdték meg : Nyírbátorban állami beruházásból é,s község­fejlesztési hozzájárulással. Cukrászda nyílt Aporli- geten, melynek . költségeire 70 ezer forintot adott a Nyírbátor és Vidéke Kör­zeti Fmsz. Hazánk egyik legépebb állapotban fennmaradt kö­zépkori vára, a Hemád völgye , feletti sziklaszirten épült . Boldogkői vár hely­reállítása befejeződött. Uborka, paprika és ve­gyes - savanyúság készítését kezdték meg a MFK üze­mében, fél, egy és öt lite­res üvegekben kerül forga­lomba, az ízletes csemege az ünnepekre. KISZ-esküvő volt Ti­szti nagy faluban,- melyen az ifjú párt. Mester Bélát, és Szabó Margitot. köszöntöt­ték a falu vezetői, az úttö­rők .’virágokkal kedvesked­tek. .. Uj dohánysimitóházat éoített a nagycserkeszi Uj Élet Tsz 300 ezer forintos költséggel, mely 35 hold dohány feldolgozására al­kalmas. üregek találkozójára ke­rül sor november 14-én Nyíregyházán, a Ságvári telepi iskolában. A MAVAD exportja az, idén valósziríüleg megkö­zelíti a negyvenmillió de­vizaforintot. Az utóbbi egy évtized alatt Magyar- ország. Európa legnagyobb élővad exportőre lett. a. Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmar megyei bizott­sága es • megyei tanács napilapja. s-srkes*t! a szerkesztő bizottság cászerkeaztö? Orda» Nándor, szerkesztőség: Nyíregyház» Benczúr tér M. TeUl 16—70, 16—ál. 16—7*. Kiadta* • Szabolcs megyei lapkiadó Vállalat. Bethlen O. ». *• Tel.« *#—6# feleld« feladd« farkas Pál. Terjeszt! • Magyar Posta eadlizétésl dfl egy hónapra: IS forint. előfizetheti a nelyl ooetahl- .italoknál és kézbesítőknél Index szám: SS099. Kéziratokat nem SrzOnk me* és nem adunk vissza. ázaboice-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa Gydrgy dt I. reléid* vesető; Makrai János Továbbképző tanfolyamot tart november 14—18 és 21 —25 között a megyei nőta­nács, a város és a közsé­gi nőtanácsok, a tsz-nőbi- . zottságok vezetői részére ■ Nyíregyházán. Az első elő­adást Megyénk gazdasági, politikai helyzete az MSZMP IX. kongresszusá­ra való készülődés tükré­ben címmel Orosz Ferenc elvtárs, a megyei pártbi­zottság első titkára tartja. Polietilén tasakokban új élelmiszer, kalória és vi­tamindús étkezési tehéntú­ró kerül a megye tej és élelmiszerboltjaiba no­vember 11-től. Sikeres véradónap volt a közelmúltban Rakama- zon, 91 dolgozó jelentke­zett véradásra. Egyéves gyűjtő- és ta­nulmányútra utazott csü­törtökön Indiába Topái György zoológus, a Termé­szettudományi Múzeum tu­dományos munkatársa. Ez az út a második szakasza annak a munkának, ame­lyet a magyar zoológia a dél-.és délkelet-ázsiai fau­na alaposabb tudományos megismerésére kezdett. 3 ezer motorkerékpárt, 1500 személygépkocsit vá­sárolt négy év alatt me­gyénk lakossága. Háztar­tási kisgépekből hatszoro­sára nőtt a forgalom. Virágport gyűjtenek a. méhek. A szokatlanul eny­he időjárás a méhekre sincs hatástalanul, a nyír­egyházi méhészek azt a ritka eseményt tapasztal­ják, hogy a méhek nap mint nap kirepülnek vi­lágpor gyűjtésre. A komplex gépesítés eredményei az állami gaz­daságokban : a burgonyát mindenütt géppel takarí­tották be, s Csengerben, Tisza vasváriban, Gyulata­nyán a kukorica törését is SZK—3-as kombájnokkal végzik. Uj üzlethelyiségbe köl­tözött — Zrínyi Ilona 3. szám alá — a 17. számú nyíregyházi férfiruha bolt. Az új üzlet az első napon több mint 70 ezer forintot forgalmazott. 105 százalékra teljesíti éves tervét a Kisvárda és Vidéke Körzeti Földmű­vesszövetkezet. 16 szocia­lista . és munkabrigád tett kongresszusi vállalást, s eddigi kereskedelmi és felvásárlási tervüket már jelentősen túlteljesítették. Nyíregyháza anyakönyvi hírei SZÜLETÉS: Gelsi János és Nagy Magdolna fia Attila, Merena József és Ma­gyar Ilona leánya Katalin, Pálfi Attila és Farkas Ilona leánya Ka­talin, Mester Mihály és Fehér Er­zsébet fia Mihály, Fibi Ferenc és Szőllősi Ilona leánya Ildikó Ilona, Kovács Dezső és Elek Er­zsébet leánya Ágnes, Papp István és Juhász Mária fia Tibor, Rikk Ernő és Zsömle Erzsébet fia Ernő Tóth Sándor és Papp Má­ria leánya Ibolya, Janik Béla és Kiss Anna .fia. Zoltán, Osikóczki Ferenc és Urgyán Erzsébet fia László, Mocsár Lajos és Czine Pi­roska leánya Erika, Szalai Béla és Molnár Mária leánya Julianna, Fekete Antal és Molnár Mária fia Antal, Pintér György és Var­ga Erzsébet leánya Regina Ildikó, Horváth Róbert és Raffai Olga leánya Eleonóra, Gönczi Pál és Barzó Mária fia Pál, Havel Fe­renc és Veres Mária fia István,} Krasznai Péter és Csurka Jolán j fia Tibor, Mihalik Mihály és Ve- rés Éva Piroska leánya Éva | Zsuzsanna, Kékesi György és : Marsi Julianna fia József János, I Katona Gergely és Horváth Anna j fia László Tibor, Zajácz Pál és i Mihalkó Julianna fia Zoltán, Pál i István és Kocsis Katalin Margit fia István, Obsitos Gyula és Páll Julianna. fia István Bezdán Ist­ván és Homonyik Mária fia Ta­más István, Kola József és Antal Erzsébet leánya Erzsébet, Járosi János és Kurucz Irén leánya Va­léria. HÄZASSÄG: Laczják Pál és Huszár Ilona, Márföleli József és Simon Julian­na, Buskó József és Dankó Má­ria, Horváth Dezső és Balogh Blanka, Lippa József és Mer- koszki Zsuzsanna. Varga Ferenc és Pazonyi Julianna, Nagy Sán­dor és Berecz Ibolya. HALÁLESET: Kovács Erzsébet, Nyíregyháza, Haga Sámuelné Nyíregyháza, Brtka András Nyíregyháza. Firenzei S. O. S. . Az egész, világ megmoz­dult az olaszországi ár­vízkárosultak megsegítésé­re és a tönkrement műkin­csek helyreállítására. Egyre- másra érkeznek jelentős küldemények az egyes or­szágok Vöröskereszt szer­vezeteitől. Firenzében ha­marosan külön bizottságot létesítenek a műkincsek megmentésére. Ugo Procac- ci professzor, a firenzei műkincsek főfelügyelője, ezzel kapcsolatban elmond­ta, hogy a bizottságban, amelynek élén Firenze pol­gármestere áll majd. olasz és külföldi személyek fog­nak össze a műkincsek megmentésére, helyreállítá­sára. Sorra érkeznek már az olasz városokból és Londonból a restauráeiós laboratórium kellékei. Na­gyobb szállítmány érkezett a helyreállítás egyik leg­fontosabb segédeszközéből, a japán papirosból, amely- lyel a festményeket úgy tudják szárítani, hogy a színekben nem esik kár, Poharazgatás a vegyesboltban Olaszország északi részén súlyos helyzetet teremtettek! a megáradó folyók. A képen: egy árvíz által felborított gépkocsi Firenzében. A világ minden részéről Munkában a társadalmi ellenőrök Augusztusban a Szabölcs- Szatmár megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat ellenőrei közös vizsgálato­kat Végeztek a társadalmi ellenőrökkel. Kiemelkedő szabálytalanságot a kisvár- dai 107. számú árudában tapasztaltak, ahol 37,06 fo­rint összegű öt tétel vásár­lásakor 6,34 forintos ár­drágítást állapítottak meg. A fegyelmi eljárást nyom­ban megindították. A társadalmi ellenőrök önálló vizsgálatot végeztek ugyanez idő alatt 14 ven­déglátóipari egységben, hét vegyesboltban, három hús­boltban és két zöldségüz­letben. Próbavásárlásokat végeztek, s ellenőrizték az egészségügyi követelmé­nyek megtartását, az egy­ségek áruellátását. Kitűnt, hogy hat vendéglátóipari helyen öt-tizenegy százalé­kos szűk méréssel károsí­tották a vevőket. A nagy­halászi fmsz 5. számú ve­gyesből tjában — szabály- ellenesen — a palackozott szeszes italt poharanként árusították. Örvendetes, hogy a tár­sadalmi ellenőrök felfi­gyeltek az olyan jelensé­gekre is. melyek a köztu­lajdon védelmével kapcso­latosak. Tíz esetben kifogá­solták a raktározási körül­ményeket. Észrevételezték, hogy a raktárak beáznak, melynek következtében nemcsak életveszély áll fenn, hanem az áruk mi­nőségét is kár éri. Vizs­gálták az áruellátás hely­zetét és kitértek olyan hiá­nyosságokra, melyek a szállítók hiányából ered­nek. A feltárt hiányosságok megszüntetésére felhívták az illetékesek figyelmét. (Megjelent a Társadalmi ellenőr című lapban.) I akadtak már jelentkezők a firenzei bizottságba. Az olasz rádió és televízió be­jelentette, hogy az Egye­sült Államok bizottságát .Tacquelin Kennedy vezeti. Felajánlotta segítségét Ed­ward Albee, Dramiró és John Steinbeck író is. Zeffirelli, a neves olasz filmproducer dokumen tumfilmet készít az árvíz­sújtotta Firenzéről, s ez­zel támogatja a város fel­hívását, amelyet a világhoz intézett. Ha lassan is, süllyed a a hőmérő higanyszála, s visszavonhatatlanul elérke­zik a tél. A kereskedelem készül a hideg fogadására, sok újdonság kerül az üzletekbe. A rövid-, kötött­áruknál különös érdeklődés­re tart szá.mot a gyermek és női bundanadrág, mely­ből 6500 került az üzletek polcaira. Külföldről érke­zett ugyancsak a nők ré­szére lastex csipőszorító, s Romániából importált a kereskedelem nagyobb mennyiségben habselyem fehérneműket. Jó lesz az ellátás jég­zokniból, melyből 10 ezer A tárgyalóteremből? Bíróság előtt a tolvaj - ás az orgazda Ruprecht Endre 29 éves tornyospálcai kubikos Új­kenéz községben lakott, Csontos Endre házában. A házhoz tartozott egy kamra- helyiség' is, ahol a háztu­lajdonos — többek között — négy stráfkocsira való gumiköpenyt is tárolt. Egy nap Ruprecht lefeszí­tette a raktár lakatját és el­vitte a gumiköpenyeket. Si­került is rajtuk túladnia: Turtóczki József fuvaros vette meg. Ruprecht ezután barátjá­val, Móré Gábor 29 éves tornyospálcai kubikossal — aki segített a köpenyek el­szállításában —, Budapest­re utazott, ahol a lopással szerzettt pénzből nagy dá- ridót csaptak. A nyíregyházi megyei bí­róság Ruprechtet egy év. Mórét pedig hat hónap vég­rehajtható szabadságvesz­tésre büntette. (Egyiküknek sem ez volt az első börtön- büntetés.) Az ítélet jogerős. Elítélték a rácfiirtioi gyilkost A Fővárosi Bíróság csü­törtökön délelőtt ítéletet hirdetett Petre Ferencné Jenei Magdolna 31 éves ócsai lakos bűnügyében. Az asszony — mint isme­retes — zsebkendőt tö­mött a Ráczfűrdő illemhe­lyén megszült fiúgyermeke szájába, majd őt otthagy­va távozott. A gyermeket később megtalálták és megmentették, majd álla­mi gondozásba vették. A bíróság Petre Ferencnét emberölés kísérletéért há­rom évi szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész súlyosbí­tásért, az elitéit és védője enyhítésért fellebbezett. pár vár vásárlóra, s 11 500 pár különböző kesztyű, 10 000 pamut, gyapjú és orlonsál is üzletekben van már. A mohairsálakat 44 forintért árusítják az ipar­cikk szaküzleteiben. Ha" sonlóan újdonságnak szá- mit a 3000 darab női. és férfikucsma, melyek a leg­különbözőbb színekben kap­hatók. A gyerekek részére 3000 gyapjú és teddybpr sapkát is forgalomba hoz­nak. Férfi felső ruhából va­lamint férfi és női cipőkből minden igényt ki tud elé­gíteni a kereskedelem. Megkezdődött az ünnepi felkészülés a hangszer és játéküzletekben is. Kapha­tó a legújabb típusú Akkord 10-es gramafonos rádióba Stereo táskagramafon és fiatalak örömére a legutób­bi tánczenei fesztivál hang­lemezei is. A több ezer já­tékféleség közül különösen a hintacsacsi, a csengős mozdony és az NDK gyárt­mányú PIKO-vasut okoznak örömet a gyerekeknek. Egérinvázió Chilében Mezei egerek milliói özön­lenek le hetek óta az An­dok lábától a falvak, vá­rosok felé. Tudományosan sem ismerik a jelenség okát: egyesek úgy vélik, hogy „túlnépesedés” tör­tént, ami most „robbant”. A mezei egerek csopor­tokban özönlenek a völ gyekbe, s egyik , seregük már 30 kilométernyire megköze­lítette a fővárost. A lábon álló termésben esett ká­rok rendkívül nagyok, ed­dig 1300 hektárt pusztított el. A szakértők mellett, akik vegyszeres és lángszó­rós irtást végeznek, r>a- rasztok és kutyák százai veszik fel a harcot a fé­lelmetes „egérjárással.” A fl AI MAP 1966. november 11, péntek Névnap: MÁRTON A Nap kél: 6 óra 42 perckor, nyugszik: 16 óra 13 perckor. A Hold kél: 4 óra 58 perckor, nyugszik: 15 óra 40 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete: 5,6 Celsius fok volt. Hűvös idő Várható időjárás ma estig: túl­nyomóan felhős, főként keleten még párás, helyenként ködös idő. Néhány helyen, elsősorban a Du- nátúlon többfelé eső. Mérsékelt, helyenként élénk délkeleti, déli később északnyugatira forduló, a Dunántúlon megerősödő szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 7—12 fok között. Kossu+I rádió 8.20: Népi zene. — 9,00: Epizó­dok Jorge Semprun regényéből. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10,30; Édes anyanyelvűnk. — 10,35: Szórakoztató zene. — 11,00* Iskolaradió. — 11,30: Kamaraze- ne. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,03: A vásárlók nevében kérem! “ 13,08; Monteverdi: Tankréd és Klorinda. párviadala. — Drámai jelenet. — 13,38: Híres prímások muzsikálnak. 14,00; Hacsaturján; Gayana — II. szvit. — 14,30: A Gyermekrádió műsora napközi­seknek. — .15,15: Üzenetek. ' 15,55: Kóruspódium. — 16,05: Egy föld­munkás naplójából, — , 16,25; Megy a dallam vándorútra. — 17,16: Szvjatoszlav Richter zongo­rázik. — 17,45; Beszélgetés a kép­viselővel... — 18,00: Uj Zenei Új­ság. — 18,40: Hozzon egy dalt Budapestre. — 18.45: Magyar nó­ták. — 19.30: Operettrészletek. — 20,50: A Rádiószínház, bemutató­ja. Mintha vasárnap volna. Colin Finbow rádiójátéka — 22,25: A szovjet zongoristák nevelője. — 23.05: Táncmelódiák éjfél előtt. —23,35: Operarészletek. Petőfi rádió * ,«----77, . vdiaszoiun« hallgatóinknak. — 11,03: Zenés est több tételben. — 12,13: Hava- zas előtt. David Számoljoy verse. — 12,23: Zenekari muzsika. — 13,08; Fiatalok stúdiója. — 13 23* Operettrészletek. — 14,08: Balett- zene operákból. — 14,30: Horgá- • szók ötperce. - 14,35: Breitner János enekel. — 15,00: Két Liszt­rapszódia. — 15,22: Márványtábla helyett... — 15,32: Psota Irén éne- kel. — 15,47: Kálmán Imre: Meló- 9:ak a „Csárdáskirálynő” c. ope­rettből. — 16,05: Zenekari muzsi­ka. —16,30: Téves kapcsolás. — 16,35: Énekkarok. — 16,50: Tíz perc a bíróságról. — 17,00: ötórai tea. — 18.05: Budapesti hírmon­dó. — 19,00: Népi zene. — 19,25: Emlékezés Szun Jat-szenre. — 19.45: Az orosz forradalom da­laiból. — 20,30: Uj lemezeinkből. — 21,15: Láttuk, hallottuk... — 21,35: Uj lemezeinkből. — 22,10* Könnyűzene. Televízió 8,55: Iskola-tv. Számtan—mértan (alt isk. VIII. oszt.) Egyenlet- megoldás. — 9.55: Fizika (ált isk. \ II. oszt.) A testek egyensúlyi helyzetei, nyomóerő és nyomás. 10,15: Candide, avagy a XX. szá­zad optimizmusa. Magyarul be­szélő francia film (ism.) (16 éven felülieknek!) — 11,30: A terme­lők és fogyasztók érdekében. Vi- tamúsor a zöldségellátásról (ism.) — 12,00: Telesport (ism.) — 13.35: lekola-tv. Számtan—mértan (ism.) — 15,25: Fizika (ism.) — 19,00: Pe­dagógusok fóruma. Bratislavai tv 10,30: Canaris veres csillaga, n. rész (ismétlés). — 18,15: Kisfilm. — 19.00: Tv-híradő.— 19,30: Uta­zó kamera... Egyiptomi képesla­pok. — 20,00: Kané polgár (régi amerikai film). — 21.50: Gorkij: Dankó szíve. — 22,05: Szovjet előadóművészek hangversenye. Román tv 17,00: Legkisebbeknek: Ala-ba- la. Iskolásoknak: A román festé­szet — 17.50: Hirdetés. — 17.58: Pontos idő. — 18,00: A tv esti híradója. — 18,20: Idő járás jelen­tés. — 18.23: A közúti forgalom­ról. — 18,30: Folklór atlasz: Jasi. — 19.00: A hét. — 20.00: Előzetes. 20.15: Teleglóbusz: Földrajzi uta­zás. — 20,45: Variáció a filmsza­lagon. — 21,00: Zenei vizsga Jean Jonescuval. — 21,30: A tv éjsza- ’ kai híradója. — 21,50: Műsorzá­rás. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLES VASZNO BÉKE MOZI: November 11-én: . | Széles változatban! ELMARADT VÁLLOMÁS Magyarul beszélő olasz film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: November li-én: SAKK-MATT Magyarul beszélő román bűnügyi film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLES VASZNt' MOZIJA: November 11-én: Széles változatban! PERBEN ÖNMAGÁMMAL Magyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdete: fél • és fél 8 órakor. Tél: jégzokni, mohairsál, új vonalú kucsma Mikulási ajándék a csengős mozdony

Next

/
Oldalképek
Tartalom