Kelet-Magyarország, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-29 / 256. szám

NAPLÓ 10, 12, 27, 29, 00 a 43. játékhét nyerőszámai A nyilvános havi lottó tárgynyeremény-sorsoláson a 42. játékhét szelvényei vesznek reszt. Kultúrházavatás lesz Szabolcsbáka községben november 6-án. Az ünnep­ségen a kisvárdai ifjúsági klub zenés műsorral ven­dégszerepei — írja Vincze Péter tudósítónk. Matematikai versenye­ket rendeznek ma az or­szág 15 városában, köztük Nyíregyházán, a Zrínyi gimnáziumban is. A Kür- schák József matematikai emlékversenyt — amelyen az 1966-ban érettségizettek és a jelenleg negyedikes középiskolások vehetnek részt — a Bolyai János Matematikai Társulat szer­vezi. KISZ-szervezetet alakí­tottak a Nyíregyházi Vas­vári Pál Gimnáziumban tanító fiatal tanárok. Ez a város 194. KlSZ-szerve- zete. Megkezdik november ele­jén a nyíregyházi vasút­állomás és a pontházak közötti parkrész építését, felújítását. Az 1,2 millió forintos költséggel készülő parkosítási munka má­jusban fejeződik be. Az új KISZ-oktatási év­ben több mint ezer okta­tási körben huszonhatezer fiatal vesz részt rendsze­resen a különböző tan­folyamokon, rendezvénye­ken. A társadalmi ünnepségek népszerűek az öntödei Vállalat kisvárdai gyáregy­ségében. Ebben az év­ben 15 KISZ-esküvőt és 19 névadót rendeztek a vállalatnál. A mezőgazdasági nagy­üzemek és a háztáji gazda­ságok gépesítési problémái­ról tart előadást dr. Je- szenszki Zoltán egyetemi adjunktus október 31-én 10 órakor az Irodaház MTESZ előadótermében. CUMIBOT ARAMMAL. A Fülöp-szigeteken egy idő óta elektromos rendőrbotot használnak amely a legki­sebb érintésre erős áram­ütéssel reagál. Közönséges zseblámpaelemmel táplál­ják. de az áramütés mégis elkábítja a támadót. John­son mostani ott-turtvafi&áár sakor volt mód kipróbálni... Részes dohánykertészt ke­resünk 6 kh területre. Lakás biztosított. Aranykalász Mg. Termelőszövetkezet, Nyárlő- rlne. ” (389) A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs- Szatmér megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkeszti bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőségi Nyíregyháza. Benczúr tér ti. Tel.: 16—10, 1»—71. 16—71 Kiadja: a Szabolcs megytí Lapkiadó Vállalat. Bethlen Q. u. L Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas PáL Terjeszti • Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: U forint. Előfizethető a Helyi postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 23 059. Kéziratokat nem őrzőnk met és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom­daipart Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 6. Felelős vezető: Makrai János Kiállítás nyQik novem­ber 3-án a nyíregyházi Szamuely Tibor Uttörőház- ban a Vörös zászló hő­seinek útján mozgalomban eddig összegyűjtött törté­nelmi emlékekből. Hűvös idő Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások. szórványosan esőkkel. Időnként élénk, a Du­nántúlon átmenetileg erős észa­kira forduló szél. Hűvösebb idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. Ifjúsági parkot építenek az érpataki fiatalok. A köz­ségi tanács anyaggal tá­mogatja az úttörőket és KISZ-eseket • 1800 vendégnapot töl­töttek Nyíregyházán az Idegenforgalmi Hivatal fi­zetővendég-szolgálatánál a megalakulás óta eltelt első fél évben. HŰTŐSZEKRÉNY AZ ESZKIMÓKNÁL. Akármi­lyen mulatságosan hangzik, így igaz. Kanada sarki terü­leteinek egy részében az eszkimók újabban hűtő- szekrényekkel és mélyhű­tőkkel szerelik fel a ház­tartásukat. Noha ezen a vi­déken kétségtelenül maga a természet is gondoskodik a hűtésről, az eszkimók mégis a modern mellett döntöttek. A gyermek és ifjúság- védelem jogi vonatkozásai­ról tart előadást a megyei építőipari vállalat rendezé­sében dr. Török István já­rásbíró október 31-én 8 órakor a Móricz Zsigmond Művelődési Ház nagyter­mében. Közös baráti klubdél­utánt tartottak csütörtökön Kisvárdán a járási műve­lődési házban a helybeli ifjúsági klub tagjai és a nyíregyházi „Rózsa Ferenc" sajtó KISZ-szervezeL. Országos tapasztalatcse­rét rendezett a megyei ta­nács mezőgazdasági osztá­lya és a MÉSZÖV pénte­ken a burgonyacsiráztató- ban végezhető gombater­mesztésről Mátészalkán és bemutatót a nyírcsaholyi Vörös Csillag Tsz-ben. JANUÁR - Ü Megváltoznak az áruvásárlási hitelek kezelési kéltségéi és a takarékbetétek elhelyezési feltételei November 1-én • a lakos­ságot érintő két pénzügy- miniszteri rendelet jelenik meg; mindkettő 1967. ja­nuár 1-én lép hatályba Az egyik rendelkezés ál­talában 1 százalékkal csök­kenti az áruvásárlási hite­lek után fizetendő kezelési költséget: az OTP az 1967 január 1-től folyósításra kerülő ilyen hitelek után — időtartamuktól függően — a jelenlegi *5—9 százalék helyett 4—8 százalék ke­zelési költséget számít. A termelőszövetkezeti tagok igényeinek megfelelően a rendelet úgy intézkedik,^ hogy 1967 január 1-től ők is részesülhetnek ilyen áru- vásárlási kölcsönben. Áru­hitelt a jövő év elejétől kezdve a falusi takarék- szövetkezeteknél is lehet kérni. A másik rendelkezés a kamatozó takarékbetétek elhelyezési feltételeit mó­dosítja. Eddig nem volt kellő különbség a kamat mértékében az úgyneve­zett látra szóló és a lekö­tött betétek között, s ugyanolyan mértékű kama­tot kapott, akinek lekötött betétjét 90 napig és az is, akinek pénzét jóval hosszabb ideig kezelte és használta az Országos Ta­karékpénztár. A rendelet hatályba lé­pésétől kezdve az OTP az 1 évre lekötött betétek után fizet 5 százalékos ka­matot; a 3 hónapra lekö­tött betétek után 3, a lát­ra szóló betétek után pe­dig 2 százalékos kamatot térit. Aki az 1 évre, illet­ve a 3 hónapra lekötött betétjét egészben vagy részben e határidő előtt kiveszi, a felvett összeg után kamattérítésben nem részesül. W Uj termék s «I szőnyegpadié Az Országos Szakipari Vállalat az idén kezdte meg a legújabb hazai burkoló­anyag, a szőnyegpadló üzemszerű felhasználását. Többek között szőnyegpad­lóval borították a Nemzeti Színház Hevesi Sándor téri épületének nézőtéréi:, a Szép utcai külkereskedelmi székház, a siófoki Európa- szálló helyiségeit. A szőnyegpadló a burko­lómunka meggyorsításának is hasznos eszköze. Amíg parkettával egy szobát, ad­dig szőnyegpadlóval hármat borítanak be. Az új burko­lóanyag a PVC-padlónál jó­val tartósabb. Idei tapasztalatok alap­ján megállapították, hogy jó munkát végeztek az új termék készítői* a tatai és a soproni szőnyeggyár dol­gozói. A kedvező minősítés­nek megfelelően a jövő év­től kezdve már évente több százezer négyzetméter sző­nyegpadlót használnak fel az országban. 7 tonna gépfegyver . a lezuhant repülőben Három afrikai ország nyomoz Nigéria, Csád és Kame­run biztonsági szolgálatai együttesen folytatják a nyo- rpozást egy titokzatos fegy­vercsempészési ügyben. Mint már jelentettük, ti­zenkét nappal ezelőtt Ka­merun északi részén zuhant le az az Olaszországban be­jegyzett DC—4-es gép, amelynek roncsai között hét tonna súlyú, amerikai és angol gyártmányú gépfegy­ver-szállítmányt találtak. A repülőgépet amerikai sze­mélyzet irányította. Hollan­diából szállt fel és útirá­nyaként Észak-Angliát adta meg. menet közben azonban megfordult. Az amerikaiak rádión közölték, hogy Pal­ma de Hajorcára tartanak. Ez volt az utolsó üzenet A három nyugat-afrikai ország rendőrsége nyomoz­ni kezdett. Kiderült, hogy a fegyvereket nigériai ille­tőségű személyek Genfben vásárolták. A gyanúsítottak között — mint a UPI hír- ügynökség jelenti — „ma­gas rangú nigériai közalkal. mazottak” vannak, s gyanú­ba fogtak egy „jól ismert költőt” is. A hírek között felmerült, hogy „valahol külföldön” még szabadlá­bon van egy nigériai szám­űzött személyiség, aki — az amerikai hírügynökség állí­tása szerint — „az egész rejtély kulcsát jelentő do­kumentumokat tart magá­nál egy aktatáskában”. A nyomozás már kor­mányszintre került: Bindzi kameruni külügyminiszter csütörtökön Lagosba érke­zett, hogy megbeszéléseket folytasson Gowon alezredes­sel, a katonai kormány ve­zetőjével. A Dakota-gép személyze­tét letartóztatták. Kamerun, ban bíróság elé kerülnek többrendbeli légiforgalmi kihágás vádjával. Hivatalo­san csak a parancsnok ne­ve vált ismeretessé: Henri Warton 50 eves, német szár. mazású amerikai állampol­gáré. Az Országos Takarék- pénztár felkéri az érdekel­teket, hogy 1966. novem­ber 1 és 1967 január 31 között keressék fel a be­tétjüket kezelő OTP fió­kot, postahivatalt, illetve , takarékszövetkezetet, és nyilatkozzanak, hogy * be­tétjüket, mint látra szólót, vagy pedig 3 hónapra, il­letve 1 évre lekötöttként kívánják-e kezeltetni. A régi betétesek azt a kedvezményt kapják, hogy korábban 90 napra lekö­tött betétjüket, amennyi­ben a teljes betéti összeg 1966 december 31-én már legalább egy éve betétben van, mindaddig egy évre lekötött — azaz 5 száza­lékkal kamatozó — betét­ként kezeli, amig a beté­tes másképp nem rendelke' zik. Azoknak a régi beté­teseknek, akiknek könyvé­ben egy évnél régebben és egy éven belül elhelyezett összegek is vannak, ha nyilatkozattal egy évre le­kötik betétjüket, a lekö­tés időpontját a betétösz- szegek elhelyezésének nap­jától számítják. A nyeremény-betétköny­vek elhelyezési feltételei nem változnak: Az új rendelkezésekkel kapcsolatban az érdeklő­dők számára a betétköny­vüket kiállító helyek — OTP-fiókok, postahivata' lók és falusi takarékszö­vetkezetek — adpak rész­letes felvilágosítást. (MTI) Szigorú büntetést kapott a visszaeső tolvaj öt év alatt háromszor járta meg a börtönt Valócz- ki Sándor 25 éves paposi alkalmi munkás. Nemrég Kisarban volt látogatóban. Egy ismerőse édesanyjától pénzt kért kölcsön. Az asz- szony nem tudott adni, és Valóczki a kert felé eltávo­zott a lakásból. Közben az asszony át­ment vízért a szomszédba a konyhaajtó kulcsát rá­fordította ugyan, de a kul csőt az ajtóban hagyta. Meglátta ezt Valóczki, és míg az asszony távol volt, visszatért, besurrant a lakásba és elvitt 1200 fo­rintot. Ezután köszönés nél. kül távozott. A visszaeső tolvajt a nyíregyházi megyei bíróság két év és hat hónap szabad, ságvesztésre ítélte. Az ítélet jogerős. (kun) MAI NAP 1966. október 29, szombat Névnap: ZÉNÓ A Nap kél: 6 óra 12 perckor nyugszik: 16 óra 44 perckor. A Hold kél: 14 óra 38 percko nyugszik: 6 óra 11 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos na középhőmérséklete 8,5 Celsií fok. Kossuth rádió 8,20: Lányok asszonyok. .. — 8,40: Verbunkosok. — 9,15: Or­vosi tanácsok. — 9,20: Opera­részletek. — 10,10: Szerelem a fűzfák alatt. Rádióballada. — 12,15: Operettrészletek. — 13,03: Lapozgatás új könyvekben. — 13,18: Pablo Casals zongorázk. — 13,45: Néhány perc tuco- mány. — 13,50: Hirdetőoszlop. — 14,05: Mi történt a héten a nagy­világban? — 14,20: KórUspódimn. — 14,30: Komszomólia. — 15,15: Komjáthy György tánczene- műsora. — 16,00: Hétvége... — 17,05: Damaszkusz—Bagdad. IV. rész. — 18,00: Társasutazás. — 19,25: Alfred Cortot zongorázni. — 20,27: Melis György magvar nótákat énekel. — 20,50: Svejk és a többiek. — 22,30: Tánc­zene. Petőfi rádió 10,00: A hét tánc- és könnyű­zenei műsoraiból. — 11,50: Mun­kamorál — 1966. — 12,00: Vív Il­di: Négy évszak. — 12,43: Publi­cisztika. — 12,53: Fúvószene. — 13,15: Orvosi tanácsok. — 13,: j: Könnyűzene. — 14,08: Moldov n Stefánia énekel. — 14,40: c - gánydalok. — 15,08: Dallal is harcoltunk... — 15,59: Ki ;s Károly irodalmi összeállítása. — 16,35: A Grumiaux—Janzer — Czakó trió hangversenye. — 18,10: A Telléry-ügy, Rádiójá­ték. Mikszáth Kálmán elbeszélé­séből. — 19,05: Giorgio Toz"l énekel. — 19,25: A filozófia navy problémái. — 19,40: Népi táncé’:. — 20,25: Hangverseny az KN Z napja alkalmából. — 22.40: Tér­képvázlat a műveltségről: Kom­ló. Televízió 15,53: Hírek. — 16,00: KI minek mestere? Fiatal esztergályosok versenyének harmadik forduló a. — 16,30: A televízió ifjúsági tánc­klubja. — 17,15: KI minek méné­re. A verseny folytatása. — 18.’5: Napfényes Bulgária. Megyeri Ká­roly és Mátray Miklós útifilm é- nek I. része. — 18,35: A Tv je­lenti. Aktuális riportműsor. — 19,20: Esti mese. — 19,30: TIai vendégünk: Péter János külügy­miniszter. — 20.10: Né la­szó. — 20,30: v.Kéozőbűvé­szette Rodolfó bdvésziskolája. I. 20,40: Imádok férjhez menni. Há- romfelvonásos vígjáték, zenével. A József Attila Színház előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) — 23,05: Tv-híradó — 2. kiadás. BratislavaI tv 9,49: Gyermekműsor. — 10.T5: Mesefilm — 11,25: Ikarosz (balett tv-f elvételről). — 14,25: A Sprr- tak Plzen—Sonp KLadno labda­rúgó-mérkőzés közvetítése. — 16,20: Visszatérek (tv-játék). — 18,00: Üttörőhíradó. — 10,00: Tv- híradó. — 19,45: Történetek lóver­senyekről. — 20,50: Supraohon- album. — 21,55: Találkozás a kémmel (lengyel film). Román tv 17,00: Iskolai gyűjtemény. — 17,50: Hirdetés. — 17,58: Fontos idő. — 18,00 í A tv esti híradója. — 38,20: Gyűjtők, gyűjtemény ek, szenvedélyek. — 18,45: Filmúj­donságok. — 19,00: Tele-enciMo- pédia, — 20,00: Esztrádműjor diákoknak. — 20,45: Film: Angyal kalandjai. — 21,35: Telesport. — 21,45: A tv éjszakai híradója. — 21,55: Hőjárásjelentés. — 22,00: Műsorzárás. A nyíregyházi mozi!: műsora szélesvaszno BÉKE MOZI: Október 28-án? Széles változatban! a siker Ara Magyarul beszélő olasz film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. GORKIJ MOZI; Október 28-án? KALAND AZ ARANYPARTON Színes, zenés NDK—bolgár revüfilm. Előadások kezdete: 4, 6 és 9 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MÜVEI.O DÉSI HÁZ SZÉLES VASZNI MOZIJA: Október 28-án: BŰNTÉNY A LEÁNY ISKOLÁBAN Magyarul beszélő csehszlovák film. Előadások kezdete: fa 6 és fél 8 órakor. Látta-e már saját magát a televízió képernyőjén? KIÁLLÍTÁSUNKAT Tekintse meg a rádió, televízió és háztartási kisgép Nyíregyházán, a József Attila Művelődési Ház nagytermében. NYITVA NOVEMBER 1-IG. Naponta 10 órától 20 óráig. BELÉPÉS DÍJTALAN! MINDENKIT SZERETETTEL VAR A RENDEZŐSÉG

Next

/
Oldalképek
Tartalom