Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-11 / 215. szám

Budapest — Uzsgorod:

négymillió magyar könyv

Őj könyv:

Hans Hellmut Kirst: TISZTGYÁR

Sok szép könyv címlapján olvashatja mind a magyarországi, mind a kárpá- tontúli olvasóközönség a következő sorokat: „Megjelent a Móra Ferenc Könyvkiadó (Budapest) és a Kárpáti Könyvkiadó (Uzsgorod) közös gondozásában”.

Kiadónk magyar szerkesztősége ez idén is több szovjet író, valamint orosz és magyar klasszikus művét jelenteti meg közösen a budapesti Móra Ferenc, Európa, Magvető és Kossuth Könyvkiadóval. Ez a közös könyvkiadás több éve, pontosabban 1958 óta folyik és már hagyományossá vált. Az együttesen kiadott könyvek nemcsak a magyarországi és a kárpátontúli magyarajkú olvasóközönséghez jutnak el, hanem szép számmal rendelnek belőlük a romániai és a csehszlovákiai könyvkereskedelmi szervezetek is.

Eddig így látott már napvilágot Tolsztoj „Háború és békéje” négy kiadásban, az „Anna Karenina” három kiadásban, Dosztojevszkijtől „A félkegyelmű”, „A kamasz”, a „Fehér éjszakák”, Solohovtól a „Feltört ugar” és a „Csendes Don”, Alek- szej Tolsztojtól az „I. Péter”, a „Golgota” és az „Aranykulcsocska”, Konsz- tantyin Szimonov „Nem születtünk katonának” c. regénye, Osztap Visnya kiváló ukrán humorista válogatott művei két kiadásban, Dold- Mihajlik közismert kalandregénye — az „Ordasok között” három kiadásban és még sok más, évente 15—20 érdekes és értékes könyv 30—50 ezres példányszámban.

A közös könyvkiadás és a két nép kulturális kapcsolatainak egyik jelentős eseménye volt az első magyar—ukrán és ukrán—magyar szótár megjelentetése. Ezeket a szótárakat a Magyar Tudományos Akadémia és az Uzsgorodi Állam] Egyetem nyelvészei állították össze.

Az uzsgorodi könyvkiadó és területünk fordítógárdája figyelemre méltó munkát végez a magyar irodalom ukrán nyelvű tolmácsolása terén is. Kiadónk megjelentette ukrán nyelven Ady Endre és József Attila válogatott verseit, Móricz Zsig- mond és Veres Péter elbeszéléseit, Illyés Gyula „A

puszták népe” és Mesterházi Lajos „Pár lépés a határ” című művét. Ugyancsak területünk műfordítói ültették át ukránra Arany János „Toldi”-ját és balladáit, Móricz Zsigmond „Légy jó mindhalálig” c. regényét, Móra Ferenc válogatott ifjúsági témájú elbeszéléseit, Karinthy Frigyes „Tanár úr kérem” c. kisregényét és humoreszkjeiből egy válogatást, Berkesi András „Kop- jások” és „FB—86”, Bihari Klára „Szomjúság”, Thury Zsuzsa „Angéla”, Szabó Magda „Születésnap” című regényét és a mai magyar költők verseiből egy válogatást.

S nem kis dolog az sem, hogy ezek a műfordítások eljutnak Ukrajna minden részébe, és az olvasó szeretettel fogadja őket.

Most pedig néhány szót még azokról a könyvekről, amelyek a helyi magyar szerzők tollából jelentek, vagy, jelennek meg ez idén a kiadóban. Bállá László két ifjúsági regényét: A „Juventus—1 űrutasal”-t és a „Hídi Pista biciklistá”-t a budapesti Móra Ferenc Könyvkiadóval közösen adtuk ki. Ezekről a könyvekről a magyarországi sajtó is elismerően írt. A szerző „Meddőfelhők” c. regénye és néhány verseskötete ukránul és oroszul is megjelent Kijev- ben, illetve Moszkvában. Az utóbbi időben kiadott könyveink közül említésre méltó még Kovács Vilmos „Vallani kell” c. verseskötete, Kecskés Béla „Izzó parazsak” c. verseskötete, Lusztig Károly „Házavatás” c. karcolatgyűjteménye és Szenes László elbeszéléskötete — a „Hajnalra kitisztul”.

Kiadónk elsőrendű feladatának tartja a magyar nyelvű tömegpolitikai, mezőgazdasági és ipari tárgyú kiadványok megjelentetését. E téren is együttműködésre törekszünk a szomszédos szocialista országok, illetve a szomszéd megyék szakembereivel és újságíróival. Most van szerkesztés alatt egy cikkgyűjtemény „A barátság kertje” címmel a szovjet, magyar, szlovák és román gyümölcstermesztők munkatapasztalatáról. Ebben a kiadványban szerepel egy tartalmas szakcikkel többek között Nagy Sándor mezőgazdasági mérnök, Sza- bolcs-Szatmár megye kertészeti felügyelője. írásában a szabolcsi almatermesztők kiváló munkatapasztalatát ismerteti.

Tavaly jelent meg egy érdekes cikkgyűjtemény a kárpátontúli, szabolcsi, kelet-szlovákiai és máramarosi műkedvelő kórusokról és táncegyüttesekről. Ebben Páll Géza nyíregyházi újságíró cikkét olvashatjuk a József Attila kul túrház

énekkaráról.

„Barátságunk erőt ad” c. kiadványunkban, amelyben a négy szomszéd megye kiváló dolgozói számolnak be munkájukról, életükről, távlataikról, Heüsz István, a nyírkarászi Május 1. Termelőszövetkezet dohánytermesztő brigádjának vezetője ír a nyírkarásziak értékes munkatapasztalatáról.

Kiadónk most a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának méltatására készül. Tárgyalások folynak a magyarországi Kiadói Főigazgatósággal arról, hogy e nevezetes jubileum alkalmából a Kossuth Könyvkiadóval közösen adjuk ki magyar nyelven Lenin életrajzát. Ezenkívül egy gyűjteményes kiadvány jelenik meg „Vörösgárdisták” címmel, amelyben a forradalomban részt vett internacionalista harcosok visszaemlékezéseit közöljük.

Nagyjából ezek azok a könyvek, amelyekkel a Kárpáti Kiadó hozzájárul pártunk célkitűzéseinek valóra váltásához, területünk magyar ajkú lakosságának kommunista, internacionalista szellemű neveléséhez, a népek barátságának erősödéséhez.

Végül néhány számadat.

Kiadóhivatalunk ez idén ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Az eltelt két évtized alatt 1367 könyvet és brosúrát adtunk ki mintegy 13 millió példányban, ebből 4 millió példány magyar nyelven jelent meg. Ha még ehhez hozzávesszük a Magyar Népköztársaságból évente érkező 100 000 különböző kiadványt, méltán mondhatjuk, hogy területünk magyar ajkú olvasói bőségesen el vannak látva a legkényesebb igényeket is kielégítő, anyanyelvükön közreadott sajtótermékekkel.

Barzsó Tibor,

a Kárpáti Könyvkiadó főszerkesztő helyettese.

„Az elárultak nemzedékének — emlékül,

, a ma ifjúságának — figyelmeztetésül”.

Ezt írta könyve első lapjára Hans Hellmut Kirst, az ismert nyugatnémet szerző, a nemrég megjelent Tisztgyár írója. Kirst gondolkodásmódját, írói vallomását az Asch őrvezető kalandos lázadása című magyarul is megjelent könyvéből ismerhettük meg. Az író maga is katonatiszt volt, részt vett a második világháborúban. Élményeinek valóságízét legújabb nálunk is megjelent könyvében a Tisztgyárban érzékelhetjük.

Hans Hellmut Kirst azok közül a nyugatnémet íróemberek közül való, aki nem hajlandó átszinesíteni háborús élményeit, nem fest idillikus képet a német laktanyák életéről. őszinte történetei, az 1944 január

10-től március 31-ig működő 16. számú HTU (Háborús Tiszti Utánpótlás) tanfolyamának züllött és embertelen világát tárják elénk. Krafft főhadnagy tragédiával végződő katonai pályafutását írja meg sokoldolú ábrázolással, megemlítve a H szakasz hétköznapjain keresztül az egész hitleri hadigépezet jellegzetes figuráit, a laktanyák légkörét. A könyv egy kicsit a Hitler-ellenes katonai összeesküvés lélektani okait is bemutatja, amely a június 20-i sikertelen merénylethez vezetett. Az író Krafft főhadnagy, Feders százados és Meder- sohn tábornok alakjában

(M unka társunktól)

A mú zoológusok, régészek „szezonjának” végéhez közeledünk. Ezekben a hetekben fejezik be megye- szerte a kora tavasszal megkezdett régészeti feltáró munkálatokat, ásatásokat.

Az iparosodás és a mezőgazdaság gépesítése révén is a régmúlt emlékeknek tömege kerül nap, mint nap felszínre. Az idei év is számos figyelemre méltó régészeti emlék megismerését segítette elő. Ezekről a tárgyi bizonyítékokról adott tájékoztatást Németh Péter, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum múzeolo- gusa.

Időben a legrégebbi leletet, egy csiszolt kőeszközökből álló szerszámleletet találtak a Sóstóhegyen. Ez az újkő- kor közepe táján, körülbelül 5000 évvel ezelőtt került a földbe.

Az idei legértékesebb lelet Kótajban látott napvilágot. Ez egy 8 és fél kilós

azokat a nyíltabb értelmű és kötelességtudó tiszteket állítja olvasói elé, akik közül egyre többen ismerték fel, hogy a háború hiábavaló, a nácizmus kiöli a hadseregből a régi katonaerényeket, amelyben Kirst, az író is hitt.

Milyen érzésekkel lapoz a könyvben az olvasó?

Talán egy kicsit szubjektív gondolatokkal; mi újat lehet még mondani a szürkeruhásokról? Mégis érdeklődéssel, mert egy német szerzőtől hallani talán kuriózum is, — ő belülről kell, hogy lássa, mit takartak a szürke ruhák, zöldesszürke rohamsisakok, milyen emberek rejtőztek. s egyáltalán emberek rejtőztek-e az egyenruhák mögött. A nyugatnémet szerző könyve nem okoz csalódást, belső arcokat villant elénk, mintha rejtett kamerát használna. Barkow hadnagy temetésével indul a hadbírósági okmányokra és levelekre és életrajzokra támaszkodó Tisztgyár, a Majna—Wildingen-i tisztképző iskola életének szinte naplószerű hitelességgel megrajzolt cselekménysora. A háború fanyar tragikomikus humora, a laktanyaélet fonákságai, az erkölcsi fertő, Wirmann hadbírósági főtanácsos porkolábjának cinizmusa. akasztófahumora mind-mind egy egységes kép elmaradhatatlan kontúrjai. Az írót soha nem ragadja el a mesélő, elkalandozó kedv, a sok részlet megírása. amely csábító, mert önként kínálkozik a

ezüstpénzkincs, amelyet az 1848-as szabadságharc idején rejthette el gazdája. Gyulai Sándor, tiszalöki tsz traktoros fogasQlás közben négy szépen díszített bronzkardot mentett ki. Károly Imre fülesdi lakos meszes- gödör ásásakor 74 ezüstpénzt talált Régészeti szak- vélemény szerint ezek a régi pénzek az 1697-es hegyaljai felkelés idejére tehetők.

Botpaládon Gy. Bartha Sándor házát új vakolattal látta el, s a szétterített régi vakolatban egy 600 éves aranypénzt talált. Az ajaki gyümölcsösből egy bronztőrből és kardból álló együttes, a kisvárdai határból pedig egy Anjou-ko- ri, Károly Róbert és Nagy Lajos pénzeit tartalmazó edényke jutott a Kisvárdai Vármúzeum birtokába.

Kisvárdán a régészek a IV. századból származó kora gepida sírokat tártak fel. Ezek mellett egy 4500 éves kora bronzkori telelaktanyák kimeríthetetlen tématárából. Minden életrajznak, minden epizódnak helye van, ez mégsem hal mesterséges adagolásnak, erőszakolt szerkesztésnek.

Hans Hellmut Kirst zárójelentést is csatol könyve végére, beszámol a szereplők további sorsáról. Találóan írja Ratshelm századosról, hogy azó'a sem szűnt meg katonai ismereteit bővíteni és jellemét még szilárdabbá tenni, s teljesen bizonyos abban, hogy sohasem tévedett. Ez a tiszt a nyugatnémet hadsereg alezredese, és mint Hitler idejében mintaszerű és eredményes gondviselője a gondjaira bízott katonáknak. Frey őrnagy, Kater százados és a többi feltörni vágyó tiszt is megtalálta a helyét a nyugatnémet politikai, gazdasági és katonai állásokban. Virmann hadbírósági főtanácsos — Karafft főhadnagy és Moderson tábornok hóhéra — megmaradt az igazságszolgáltatás kebelében. Végeredményben szakember volt és a specialisták iránt mindig nagy a kereslet. S ő mindig az éppen érvényes törvényekhez tartotta magát. A H szakasz negyven zsászlósát mindenfelé elfújta a szél — írja Kirst.

A Tisztgyár izgalmas, lebilincselő olvasmány, a letűnt és az újraéledő német militarizmus leleplező szatíráját. Ezért is érdemes megismerkedni Krafft főhadnagy kalandos, tragikus történetével és Hans Hellmut Kirst nevével.

P. G.

pülés lakóházát is kibontották, amelyben egy öntő- minta töredéket találtak. Ez a kohászat megindulásának tanúbizonysága.

A tudomány szempontjából újat mondó lelőhely az ópályi tangazdaságban vízvezeték ásás nyomán került felszínre. Itt egy csontvázas sírban edények mellett borostyángyöngy nyaklánc, bronztőr és csákány látott napvilágot. Ez azért fontos mert ezeket a leleteket első ízben találták meg az egész Kárpátmedencében.

A másik lelőhely a kisvárdai Sánta István utcában fekszik: a bejelentés során feltárt 4500 éves sírban 13 cserépedény, hatalmas kovakés, agyaggyöngy csiszolt kővéső volt.

A kora tavasztól késő őszig végzett ásatások eredményeit, az értékes leleteket, a múzeum munkatársai hamarosan az érdeklődők, kutatni vágyók rendelkezésére bocsátják

______Ötezer éves csiszolt kőszerszám — A bronzkohászat korai jelei

Értékes idei leletek a múzeumban

Földes György:

cA fő szülök

Péterrel még a nyár ele- jen a vonaton ismerkedtem meg. Most végezte az ödödik általánost és a nagymamához utazott Szemesre, persze első osztályon. A szülők felkísérték a gyereket a kocsiba, felcipelték kis bőröndjét és a lelkére kötötték, hogy jó fiú legyen a nagyinál.

— Remélem nem lesz veled baj, Péterkém — mondta az anyja búcsúzóul, és szeretettel magához ölelte a gyereket.

— Jó leszek, oltárian jó leszek — felelte Péter —, ha vesztek nekem egy filmfelvevőgépet, amikorra hazajövök.

— Már megint szemtelen vagy — mordult a gyerekre az apja.

— Ilyenek, sajnos, a mai gyerekek — sóhajtott fel Péterke mamája, és mivel én megértőén néztem rá, arra kért, Szemesen figyelmeztessem a gyereket, hogy valamiképp tovább ne utazzék.

Csak Kelenföld után néztem meg alaposan a hosz- szú, nyurga, nyilt tekintetű fiút. Csendesen, jólnevelten, felnőtt módjára ült a helyén.

— Mondd Péterke — kérdeztem tőle amikor már jóval elhagytuk Kelenföldet és elrendeződtek az újonnan felszállt utasok is —, te csak akkor vagy jó fiú, ha ígérnek valamit ?

— Szerintem egyáltalán nem vagyok rossz fiú — felelte igen határozottan a gyerek. — De már megszoktam, hogy a szülő mindig ígér valamit.

— Például azért is, hogy jól tanulj?

— Hajjaj, azért ígérnek a legtöbbet. Minden ötösért tíz forintot kapok«

— És mindig megkapod?

— Nem éppen mindig. Egy ideig kapom a tize- seket, aztán abbahagyják. Elfelejtik megadni,

— És persze ilyenkor te figyelmezteted a szüléidét?

— Á, nem szólok egy szót sem! Csak nem tanulok: kettesre felelek, vagy beszedek egy egyest.

— Akkor megérdemled, hogy megszidj anak!

— Dehogy szidnak! Először apu ül le velem beszélgetni, aztán anyu mondja el, hogy milyen szégyen a rossz tanulás és ilyenkor már a négyesért is megígérik a tíz forintot;

— És erre te megint elkezdesz tanulni — olvastam rá Péterre.

— Mint az őrült! — világosított fel a gyerek. — De nemcsak egyedül én tanulok így, hanem a Ben- kő is. Tetszik tudni, bácsi, összebeszéltünk a Benkővel, velem jár egy osztályba. Ö is csak akkor tanul jól, ha a szülő beígér valamit.

— Hányas a bizonyítványod?

— Három egész ha* tízed.

— Nem nagyon dicsekedhetsz vele! Lehetne jobb is. Okos fiúnak látszol.

— Lehetne, de akkor a szülő nem ígér semmit.

— Mennyi a zsebpénzed?

— Negyven forint hetenként. Húsz aputól, húsz anyutól.

— Elég sok egy tizenkét éves fiúnak.

— Ne tessék azt hinni bácsi kérem, hogy sok — próbált meggyőzni a gyerek. — Apu négyezret keres, anyu kétezerhármat. Ennyi pénzből igazán meg- érdemlek heti negyven forintot.

— Mi apud foglalkozása?

— Mérnök egy fémipari üzemben.

— És anyudé?

— Statisztikus.

— És megvesznek neked mindent?

— A mozit én fizetem a zsebpénzből, mást megvesznek mindent, de játékot csak akkor kapok, ha javítok az iskolában. És nekem mindig javítanom kell.

— Persze, hogy javítanod kell, ha lerontod a jegyeidet.

•— De kf te javítom! Ilyenkor rengeteg játékot

kapok. Vett már nekem apu egész vonatszerelvényt is, villanymozdonnyal. Aztán zsebrádiót, magnót, biciklit, fényképezőgépet, tv-nk is van — sorolja a gyerek egymás után.

— Szóval mindened megvan — mondom Péterké- nek, aki ezt a rengeteg kincset nagyon természetesen és szinte érdektelenül említi.

— Mindenem! A nagyi is ígért egy biciklit. Most kapom meg tőle Szemesen.

— Ügy látom, te nem nagyon lelkesedsz azért a sok mindenért, amivel a szüleid elhalmoznak. Mit gondolsz, miért teszik ezt?

— Egyszer azt mondta anyu, azért vesznek nekem mindenfélét, hogy nekem jobb gyermeksorom legyen, mint amilyen nekik volt valamikor.

— De te mégsem örülsz eiéggé.

— Nagyon is tudok örülni — kapja fel a fejét Péterke. — Azt ígérték apuék, hogy ha ötösre érettségi- zen. kapok egy Trabantot.

— Szép ajándék, nem mondom, de az még hét év.

rr Az igaz, de tudja a

bácsi, apuék már most gyűjtik rá a pénzt, mert nekem nagyon jó szüleim vannak.

Még sokat beszélgettünk egyről-másról, amíg befutott velünk a vonat Szemesre. Péterke elköszönt tőlem, hóna alá fogta a bőröndjét, leszállt és láttam a vonat ablakából, amint a kedves, ősz hajú, de fiatalos nagymama átölelte az unokáját. Csak az egyik kezével ölelte. A másik kezével egy vadonatúj, csillogó, teljesen felszerelt biciklit tartott, és azt vigyázta, hogy el ne dőljön a gép.

Már tovább indult a vonatom, amikor Péter felpattant a kerékpárra és néhányszor körülkarikázta a nagymamát, majd a vonattal párhuzamosan az állomás végéig nyargalt és onnan integetett nekem, amíg csak el nem tűntünk.

Nem kétséges: a gyerek jól nyaralt a nagymamánál, aki bizonyára arra gondolt, hogy miért ne legyen az ő kis unokájának lent a Balaton mellett is egy kü- lönbejáratú biciklije.

Igenis, miért ne legyen!

1*66, szeptember H,