Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-11 / 215. szám
önálló kiállítás előtt Margittai Jenő műtermében Borsa Kopasz oklevele, gazdag középkori anyag Látogatás a nyíregyházi levéltárban A Nyíregyházi Állami Levéltárban kérdeztük: — Mi a legrégibb oklevelük? — Borsa Kopasz oklevelét őrizzük a XXV. század elejéről, levéltárunk féltett kincsét. Borsa Kopaszt Károly Róbert verte le, mint trónjára törő „kiskirályt”. Egyébként levéltárunknak negyvenhat oklevele van a mohácsi vész előtti korból. A levéltár nevezetességeivel nem nagyon dicsekszenek, a vérbeli levéltárosnak minden okmány izgalmas felfedezés, ha bármilyen ismeretlen adat is világuk ki belőle, a szenzáció erejével hat. — Levéltárunk KeletMagyarországon az egyetlen megyei levéltár, amelynek anyaga 1552-től 1949- ig folyamatosan megtalálható. Csupán a Bach-korszak anyaga hiányos. Ezért a feudális korszakot kóny- nyebb megismerni levéltári anyag alapján, mint a kapitalizmust, noha inkább közigazgatási okiratok találhatók, de szép számmal megvannak a büntető és polgári perek anyagai is. Esze Tamás történész éppen a tavaszon fedezte fel, hogy a nyíregyházi levéltár milyen bőséges adattárat nyújt a Rákóczi szabadságharc előzményeiről, a különböző népfelkelésekről, azok vezető személyiségeiről. Általában sok irat enged bepillantást a középkori emberek életviszonyaiba, a feudalizmusban élők sorsába, lelkivilágába. Sok - szór az okmányok nem is remélt helyről bukkannak elő. — Mit tartalmaznak ezek az okmányok. — Nagyon sok anyag különböző birtokperekkel kapcsolatos Gyakori a határkérdéssel foglalkozó per- irat, de találkozunk elpusztult falvak folytán kihallgatott idős emberek vallomásaival is. A tanúk pél- dálu — jegyzőkönyvekből kitűnik —, az 1750-es években még törökkori időkre is visszaemlékeznek, és az 1680-as években az öregek még a mohácsi vészt is képesek felidézni, II. Lajos halálának körülményeivel. Természetesen ezeknek a vallomásoknak szavahihetőségét ma sok helyen erős kritika illeti, ezért önmagukban az ilyen szubjektív visszaemlékezéseknek döntő hitele aligha lehet. Egy 1471-es oklevél alapján például kimutatható, hogy Nyíregyháza város határa valaha a mainál nagyobb volt, hiszen többek kört Nyírtelek, Cserkesz községek is ide tartoztak. — Mikor kezdték rendszerezni a levéltár anyagát? Raráiság A közelmúltban vaskos levelet kaptam. Felbontottam, s egy hosszú írást találtam benne, amelynek első oldalán ez állt: „Az özvegy tehén bosszúja” és alatta: „Novella”. Precizitásra vall: ha netán az írás. bői nem derülne ki, hát ott van hogy: „novella”! A küldeményhez egy levelet is csatolt a jeladó. Ezt írta: „Kedves Barátom! Nyilván meglep, hogy 25 éve nem találkoztunk, s én most megkereslek. A régi jó barátság arra ösztönöz, hogy elküldjem közlésre egyik jól sikerült novellámat. Jó lenne, ha a honoráriumot a közlés előtt eljuttatnád címemre. — Először 1747—1786 között rendezték Semperger Ferenc irányításával. Természetesen az akkori idők követelményeinek megfelelően, személyi és birtoktulajdonjogok igazolására. A rendszerezést helymutatók, családnevek és tárgy szerinti mutatók készítése jelentette. Aztán II. Józseftől iktatás szerint vezették az iratanyagot. A levéltárban a középkori oklevelekről részletes ki- j mutatást készítenek, ellátják őket védőborítókkal és minden oklevélre rávezetik, mikor és ki állította ki és mi a rövid foglalata. Aki eltölt egy fél órát is az irattömegek között, feltétlenül lenyűgözi a történelem közelsége. Az iratok beszélnek a régi időkről, melyek ismerete nélkülözhetetlen a mai ember számára» Lévai Botond üdvözöl: Zafurek Ödön barátod.” A sorok felzaklattak, ugyanis amióta az eszemre emlékszem soha nem ismertem Zafurek nevű egyént. Azért a megbizonyosodás érdekében sorra vettem élettörténetem minden állomását. A grund „névsorban” nem szerepelt. Iskolatársak között sem. Gondoltam, talán hadifogságból származik az ismerettség, de ez sem stimmelt, mert — isten látja telkemet — soha nem voltam hadifogoly. Szóval világos: sose ismertem ezt a Zafurek nevű embert. Elolvastam a novellát és ettem utána elegendő szódabikarbónát. Persze így sem sikerült megemészteni. Két használható szó volt benne az hogy: „na, na”. De ezt a két szót nem érdemes leközölni. Ezért kény(Nyíregyháza, másfélszobás földszintes lakás. A falon — mintha kiállítás készülne — ismert és kevésbé ismert festmények, •réz és alumínium domborítások. És nagyon sok könyv az asztalon.) Margittai Jenő nem tartozik az ismert nevek közé. ritkán jelentkezik munkáival, pedig több száz olaj, akvarell. linómetszet, réz és újabban alumínium domborítás hever a műteremnek kinevezett kis szobában. Csendes művésznek mondják, aki annál többet dolgozik. Amikor pedig el- határozzza, hogy a nyilvánosság elé lép, mindig meglepetést okoz. Első ilyen meglepetése volt három évvel ezelőtt a moszkvai nemzetközi pályázaton való szereplése, ahol a Könyvbarát című munkájával díjat és elismerő oklevelet nyert. Ekkor keztek felfigyelni munkájára, s a szabolcsi művészek minden évben megrendeznéd képzőművészeti tárlatán megjelentek az ő képei is. Folyóiratok is közölnek tőié rendszeresen munkákat. De mindeddig nem volt még önálló kiállítása. — Most nagyon készülök az önálló kiállításomra, melyre a tervek szerint az idén őszön kerül sor. Nem is tagadja, hogy új utálton akar tovább haladni. Egy kicsit közeledik az ötvösséghez, a szobrászathoz, hisz olaj, akvarell és linómetszetein kívül a réz és az alumínium domborításnak hódol az utóbbi hónapokban, években. — Szerintem nem elsősorban az anyag a döntő, hanem a kifejezett valóság és annak művészi értéke. Korunk, napjaink problémáinak, örömeinek és gondjainak, a munkálkodó és formálódó ember portréjának, lelki rezdüléseinek megjelenítése. Ez nemcsak a hagyományos eszközökkel lehetséges, hisz ezt napjaink nagy művészei is bebizonyították, hanem új anyagokkal is. Tárlatából kis előzetest látunk a művész otthonában, elsőnek a legújabb alkotásokkal ismerkedünk télén voltam őszintén válaszolni. Ami nem volt nehéz, hiszen Zafurek azt írta, hogy régi barátság fűz bennünket egymáshoz. „Kedves Döncilfém! Megkaptam a novellát és jólesett leveledből tudni, hogy 25 év távlatából sem kerültem a feledés homályába. Ez az igazi barátság! Ez jogosít fel arra is, hogy nyíltan véleményt mondjak írásodról, amelyet nagy figyelemmel olvastam. Jó írás, látszik rajta az avatott kéz, az alkotó elme. Enél- kül a novella nélkül szegényebb lenne a világirodalom. Azonban helyenként pontatlanul használtad egyik-másik igekötőt és itt- ott rossz helyre raktad a vesszőket. Ezek miatt mm tudjuk közölni. Üdvözöl: Vincze Györgyi meg, az alumínium domborításokkal, melyek közül kiemelkedik a Magányosság című munkája, mély emberismeretről és finom technikai érzékről tanúskodik. A mosónő, az Álom, a Napraforgó, az Anya gyermekével, a Napozó nő és más alumínium domborításai méltán tartanak jogot az érdeklődésre Ilyen képzőművészeti alkotásokat kevesen tudnak felmutatni az országban. De a Facsemeték című finom vonalú rézkarca, a város víztornyának linómetszete, az Útépítők és a Mementó című háborúellenes képe mind a művész legjobb alkotásai közé tartoznak. — Van itt még valami — mutat egy érdekes képre, Jobbágy Károly egyik versének olvasása közben készítettem. Dróthajlítás a neve ennek a képzőművészeti műfajnak, a benne támadt gondolatokat rézdrót hajlításával igyekeztem kifejezni, a közönség és a zsűri majd eldönti, sikerült-e... Margittai Jenő nem sát, ábrázolja, soha nem öncélúan és soha nem szépítve, vggy lebecsülve napjaink küzdelmeit. Margittai Jenő munkái a látogatót meggyőzik: megérettek arra, hogy kitérvén a szűk falak közül és megismerkedjen velük a nagyközönség. Terveiről, elképzeléseiről így beszél: Rendezgetem az eddigi munkáimat, hogy az önálló kiállítás ne okozzon kellemetlen meglepetést a közönségnek. Van egy másik tervem is, nemsokára ismét ellátogatok a Szovjetunió Kárpátontúli területére, ahol számos művész barátom él és dolgozik. Szeretném bemutatni munkáimat a szovjet közönségnek is, hisz sok Ukrajnában szerzett élményemet dolgoztam fel eddig. Szinte minden évben megfordulok Munkácson, Ungváron. Remélem szívesen fogadja majd a baráti ukrán nép is képeimet, melyek témái nem idegenek a szovjet nép életétől, munkálkodásától sem. Páll Géz*, masterkélten és nem erőszakoltan keresi gondolatainak kifejezéséhez a különböző anyagokat. Nem azért, hogy modernek lássék. Az útkeresés nem formális, gondolatvilága a ma valóságát, a szocialista gondolkodású ember fejlődését, valósági aláŐseink tisztelete kát, méghozzá olyan kort, amelyben úr volt az úr és kétszer is nyomorult a szolga, — hanem az, amely megtisztítja minden rárakódott salaktól az ősök igazi emlékét, helyesen értelmezi tetteik lényegét és célját, s annak történelmi tanulságait alkotó módon felhasználja. Nem az a magyar, aki boros fejjel kurucnótákat énekel, hanem aki földet adott az egykori talpasok utódainak, megtanította őket országot irányítani, sorsukról dönteni, elvitte házaikba a villanyt, és a technika minden mai vívmányát, könyvet adott a kezükbe — könyvet, amelyből megtanulták, hogy miért éltek, miért harcoltak, miért áldozták életüket az egykoriak. Nem az a magyar, aki negyedszázada a budai várból magyar vért. ontani parancsolta a csendőröket, hanem az, aki világvárost épített fel a Várhegy körül, s rajta a palotát a nemzeti kultúra, a nemzeti múlt rangos, pazar központjává teszi. Szigetvárt igazán az vallhatja magáénak, aki büszke az ipar és a tudomány baranyai fellegvárára, Pécsre, csakúgy, mint ahogy Székesfehérvár népe világrangot kivított kezemunkájával hirdeti öt kontinensen az országalapító király székvárosának hírét. V agyis: magyarnak lenni ma annyit is jelent, mint az évszázadhoz illő hírnevet szerezni ennek a névnek. S magyarnak lenni egyet jelent a ragaszkodással ehhez a földhöz, a szülőföldhöz, az ősök vérével, a Zrínyiek, Esze Tamásnak és talpasainak vérével szentelt földöz, ehhez a becses múltú országhoz, s rajta a nép évezredes és mai műveihez. Erőszak nélkül nem lehet elválasztani igaz múltat és jelent, nem lehet elfelejteni mindazt, ami volt, s megtagadni, ami van, megtagadni az elődök harcának, áldozatának beteljesülését. S nem lehet tisztelni a múltat jelen korunk vívmányainak megbecsülése nélkül, nem lehet tiszta szívvel emlékezni az elődökre, ha eltagadnék az utódok országot formáló, országot gyarapító érdemeit. Az utódokét, vagyis önmagunkét, annak a két nemzedéknek alr kotásait, amely annyit tett a hazáért, mint előtte együtt tucatnyi sem. Nincs magyarság, s nincs teljes magyar történelem az utóbbi két évtized kellő hőfokú, kellően tiszteletteli elismerése nélkül. Az ünnepségsorozat, amelynek ma részesei és tanúi vagyunk, azért teljes, mert benne egyneművé ötvöződik a múlt és jelen A régieket köszöntjük most, s a maiakra is emlékezünk. Tiszta fényben látjuk múltunkat, mert az ősök tetteire korunk reflektora világít, azé a koré, amelyben az egész világ méltán ejti tisztelettel ezt a szót: magyar. Lantos László H ősöknek hódol most az ország: a Zrínyiekre emlékezik és Szigetvárral, az egykori végvári vitézekre és nemzeti múltunk Európa-szerte fel jegyzett, nagy dátumára. S abban az órákban, amikor a vár bástyáján megszólal majd a toronyzene, s feldördülnek a mozsárágyúk, amikor életre kei a költő Zrínyi eposza a várvédő Zrínyiről, amikor a gondolat nagy kort idéz, összeforr a jelen a történelemmel, a múlt a mai valósággal: megtiszteljük őseinket, s ezzel önmagunkat, elődeink álmának, vágyainak beteljesítőit becsüljük. Mennyi szép, dicső emléket idézünk e hetekben, hónapokban! Savaria mai népe tógába, mentébe, úttöröegyenruhába öltözött. ki-ki életkora szerint, s eljátszotta városa csaknem két évezredes történelmét. Nagyvázsony falai alatt valóságos vitézi tornára csaptak össze ma-világban élő jeles ifjak, Tarpa hamarosan Esze Tamásnak, a ku- rucverérnek és talpasainak tiszteleg méltó ünnepségsorozattal, klasszikus mondatokat visszhangzott nemrég a gyulai vár, pazar fesztivál színhelye volt a Tenkes-hegy és vele Siklós. Kőszegtől Szegedig nincs talán fontos hely a hazában, ahol modern korún;: embere ne gondolt volna most vissza dicső eleire Nagy múltra, szép történelemre lehet büszke a magyar. S, hogy annyi minden jelzi e nyárutón a visszaemlékezést, hogy annyi minden idézi a régieket, mind bizonyság rá, hogy a haza mai népe milyen beccsel és tisztességgel őrzi és ápolja elődei hagyatékát. Valójában most tárul fel egészéten történelmünk. Azért is, mert népünk tanul és százerek ismerkednek meg sokoldalúan az írott emlékekkel, s azért is, mert emelt fővei csak akkor sorolhatjuk be önmagunkat a régiekkel megkezdett sorba, ha megfelelünk azoknak az eszméknek, amelyek az ő tetteiket áthatották. Büszkék lehetünk Zrínyire és Esze Tamásra. mert — a korhoz illő szinten és módon _ úgy cselekszünk, mint ők cselekedni akartak. Független, önálló nemzeti létét éli a magyar, mert szövetsége és minden testvéri kapcsolata a világnak ahhoz a részéhez fűzi, amely nem tűr szolgaságot, ahol kis nép a legnagyobbnak egyrangú, egyenjogú társa. Emelt fővel vallhatja ma Tarpa népe önmagát —, s e hazát — Esze Tamás és népe utódjául és hazájául, hisz a mai tarpai ember egyenes gerinccel jár, nem terheli jobbágyi sors, a maga életét maga kormányozza, s napról napra öröme telik a. tudományos, okos gazdálkodásban. Mert a nemzeti büszkeség valóságos tartalmát a jelen adja meg, s a múltnak erre alapozott tisztelete, nem pedig valami műmagyar és búsmagyar nosztalgia. Nem, az igazi nemzeti érzés nem az, amely visszasír elmúlt koro-
