Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-11 / 215. szám

Az ismeretlen telefonáló

Oh az édesanyák

Baktalórántházi járás, 1966. szeptember

Gratulációval kezdte: fcLakás, megegyezéssel című cikke jólesett a magamfajta embereknek, akik családunkkal albérletben vagyunk kénytelenek meghúzódni. Mégiscsak tarthatatlan, hogy egyesek üzérkednek a lakásokkal, míg I mások hiába várnak arra éveken át Én is hadd mondjam el az esetemet, ami talán még felháborí- | több i.És elmondta. Azt, hogy az egyik idős nyíregyházi házaspár meghirdette az újságban: eltartás :| fejében főbérleti lakást jut- i tat. ö is kapott az alkal- ! Bon, felkereste a két öre- i get, akik közölték, hogy a i részleteket a vej ükkel kell I megtárgyalni. — Elmentem / • megadott címre, ahol már várakoztak vagy tí- ] zen, mint a fogorvosnál a i páciensek, a vő fogadott i rövid idő után tudtomra adta, hány ezer forinttal tartozom neki, ha hozzájuttat a főbérlethez s gondozhatom a két öregembert.

Ejha! Ez már több, mint lakásüzérkedés — gondoltam, le kell leplezni, meggátolni ezt az embertelen eljárást. Mj sem természetesebb, minthogy kérdezzük meg a telefonáló nevét, aki majd bizonyítja a történteket, esetleg sorstársai közül is megnevez néhányat. S ekkor jött a váratlan fordulat; a telefonáló férfi nem volt hajlandó felfedni személyét, mert „abból csak kellemetlensége szár. mazhat.”

Felületes volna, ha most egyesek azt mondanák: az újságíró elesett a „nagy témától”, mert ez a ' riport felrázta volna a közvéleményt. Többről van itt szó. Egy gyakran tapasztalható jelenségről, amely kerékkötője a szocialista közerkölcs gyors térhódításának. Mert nem egyedüli ember az ismeretlen telefonáló. Még mindig jócskán találni közhivataloknál, tanácsoknál aláírás _ nélküli, névtelen bejelentéseket, amelyek visszaélésekre, bürokratikus ügyintézésre, túlkapásokra igyekeznek felhívni a figyelmet. íróik felháborodnak, vádolnak, társadalmi rendünk alapve' tő törvényeinek megsértésére hivatkoznak, azonnali intézkedést követelnek. Semmiről sem feledkeznek meg, ami az őket ért sérelem súlyosságát bizonyítja — csak éppen a nevüket felejtik le írásuk, levelük aljáról.

Mert megtorlástól tartanak! — válaszolhatják erre sokan. Sajnos, ennek is van alapja: néhol a panaszügyek kivizsgálásakor az érintett illetékesek legelőször az iránt érdeklődnek, ki a panasztevő, s nem afelől, mj a probléma.1 Ilyen eset is van, de hely-' télén volna az általánosítás. Elgondolkodtató viszont,j hogy akkor is találkozni ti-’ tokzatossáagal, amikor a| retorziónak, a visszavágásnak mégcsak a lehetősége sem áll fenn. Mert ugyan miféle hátránya származott volna az említett ismeretlen telefonálónak abból, ha társaival együtt vállalja a bizonyítást a lelketlen vő cselekedetére? Megrövidült volna anyagilag? Veszélybe került volna az állása?

Egyikről sem lehet szó. „Kellemetlenségem származhat belőle”. Ez annyiban igaz, amennyiben az igazságtalanság felderítése fáradságot, bátorságot igényel. De miért ne vállalják ezt magukra mások? — gondolhatta magában a telefonáló. Miért nyúljak én a tűzbe, amikor a sült gesztenyét kikaparják onnan nekem mások? Arra már kevésbé gondolnak az ilyen névtelen hadakozók, hogy óvatosságuk — mondjuk ki; gyávaságuk — a legnagyobb akadály problémájuk leküzdésében. Bizonyítás nélkül a bejelentés nem ] több megalapozatlan vádaskodásnál. Persze, hogy nem tudnak azonnal és megnyugtatóan intézkedni az arra hivatott szervek.

Ezért viszont az ismeretlen, a névtelen telefonáló, levélíró még jobban méltatlankodik: beszél, fecseg, messzemenő következtetéseket von le társadalmi rendünkről. Felelősséget semmiért sem vállal, de elvárja, hogy míg ő a háttérben meghúzódik, mások menjenek ütközetbe őérte. Meglehetősen furcsa értelmezése ez a jogoknak és a kötelességeknek. Igaz. az illetékes szervek ennek ellenére is utánanéznek né. hány ügynek, fel is fednek visszáságokat. De mennyivel gyorsabban nyesegethetnénk a közerkölcs vadhajtásait, ha minél többen vállalkoznának e küzdelem kellemetlenebb terheinek a viselésére is? Ha nemcsak méltatlankodni tudnánk, hanem ki is állnánk igazunk mellett? Megbújni a háttérben s lefölözni mások fáradságának gyümölcsét, az önzés, az elvtelen. ség árnyaltabb formája. Az általa okozott kár az egész társadalom ve ztesége.

Erőlködve szuszog a kis gőzmozdony és lassan elindulunk Baktalórántháza felé. Szemben fáradt fiatal nő ül. Hajnalban került buszra, majd Nyíregyházán vonatra. A baktai járás egyik falucskájába igyekszik.

Várják a csecsemők és a kismamák. Szombaton haza a mamához, hétfőn ilyenkor vissza. Két éve kapta a védőnői oklevelet. Fényképeket mutat: mosolygó apróságok. Mindegyikhez fűz valamit. „Ez a csecsemő olyan kis súllyal született, s milyen szépen fejlődik. Marikát szakszerűen táplálja a mamája. Ö meg azért nevezetes, mert végig izgultam a megszületését” — árad szavaiból a szeretet.

Robogunk Őrbe

'Örömmel újságolja, milyen sok újszülött van falujában.

A világstatisztikában hazánk a népszaporulatban nem áll előkelő helyen. De Szabolcs, e szűkebb hazánk egyik legszaporább megye. És benne előkelő helyen a baktalórántházi járás.

Háromszáznyolcvankét csecsemő (13 hónapos korig) él falvaiban. Ennyit gondoznak a mamák, védőnők, s őrködnek egészségükön a szakorvosok.

És az édesanyákról, az élet hordozóiról, hogyan gondoskodnak?

Ellenőrzésre indul a mozgó szakorvosi szolgálat.

Robogunk Őrbe. Az egészségház várója tele. Síró csecsemők, türelmetlenkedő, város mamák.

— Elnézést a késésért, de egy nagy fiú születése okozta — mondja Balázsy doklor.

„Azt mondták:- nincs... “

öröm és megkönnyebbülés az édesanyák arcán. Bontják a pólyákat. Harminckét csecsemő van őrben. Kiss Sándorné jegyzi meg:

— Én most várom a másodikat.

— Akarták?

— Jut ott ennek is, ahol az elsőnek. Dolgozunk a tsz- ben.

Mellette Nagy Józsefné ringatja karján négy hetes kislányát. Ez a harmadik gyerek.

— Végre lány lett!... Ezt akartuk, vártuk nagyon —, s arcán boldogság sugárzik.

A mamák megbecsüléséről váltunk szót. Szász Józsefné eddig hallgatott, most panaszkodik.

— 1950 óta vagyok tsz-tag.

Most várom a hetediket, de még nem kaptam szülési szabadságot. Két hetet pihentem, s mentem krumplit ásni, kapálni.

— öt fiam jár iskolába. Mentem az elnökhöz, segítsenek ki száz forinttal előlegképpen tankönyvekre. Azt mondták nincs. Pedig ezelőtt azzal dicsekedett az elnök, hogy 1500 forintot tartottak erre célra a nagy családosoknak.

Óvoda van, de későn kezd

Nagyné pici lányát emelgeti, becézgeti.

— Nem adná az apja semennyi pénzért. Hiányoljuk, hogy nincs bölcsőde. Nem tudunk dolgozni a kicsinyektől. Óvoda van, de „urasan” kezdenek, 8 órakor.

— Legalább az őszi betakarításig egy órával korábban kezdhetnének. Ma is immel-ámmal fogadták a gyereket, hogy egy kicsit korábban vittem — panaszkodik Kiss Sándorné.

A gyermekgyógyász a kis Bráder Pistikét vizsgálja.

— Milyen vízből készítik a teáját, tápszerét? — kérdi.

— A szomszéd kutból hozzuk a vizet. Ásott kút.

— Azonnal megszün'etni.

Lassan kiürül a rendelő.

Nyírmadán százkét csecsemő

Indulunk tovább. Nyírmadán százkét csecsemő van. És sok város mama.

Gubcsik Évike első gyeGépkocsink óvatosan szeli a kilométereket. A volán mellett ülő szakember biztos kezével, pontos reflexeivel, éles szemével őrködik azon, hogy célunkba érjünk, s arra, hogy este épségben hazakerüljünk családunkhoz. Őrködik, s ez hivatásával jár — gépkocsivezető. Útvonalunk Nyíregyháza—Kisvárda.

Látszólag békésen suhannak el mellettünk a fák, ki gondolhatna itt bármirek, de a mama azt mondja, másikat is szeretnének. Férje az állami gazdaságban dolgozik. Kilencszáz- hatvan forint szülési segélyt kapott.

—Én csak 360-at kaptam

— szól oda Tóth Istvánná

— mert tsz SZTK-s vagyok. A férjem szerződött munkás a Kossuth Tsz-ben. Rakodó a gépkocsin.

Tóth Ibiké után 360, Gubcsik Évike után 960 forintot kaptak a szüleik. Itt- is a bölcsődehiány a gond. Pa- lincsár Józsefnének két gyermeke van. Oláh Dezső- nének három. Panaszkodnak, nem tudnak tőlük elmenni dolgozni. Nincs, akire bízzák.

Én jól járok édesanyámmal. Ö vigyáz a picire. Különben ö'száz forintért vigyáznának rá — mondja Hódi Andrásné.

Vigyáznak rá,

450 forintért

Bajban van az óvó néni, Józsa Istvánná.

— Fiam, Attila két hónapos. Most lenne a legnagyobb szüksége a mamára. De csak húsz hétig tart a szülési szabadság. Utána ki kell adnom felügyeletre. És csak azért, hogy vigyáznak rá, 450 forintot fizetek.

Lassan esteledik. A babakocsik ott állnak sorban az udvaron. Hamarosan csendesedik a váró. s elindul a gyermekkocsikaraván Nyír- mada utcáin.

Az édesanyák örülnek kicsinyeiknek. De sok gondot is rejtegetnek szivükben.

Farkas Kálmán

lyen veszélyre? Pedig szinte állandó veszélyben vagyunk ...

„Élet, halál, börtön?“

Alig hagyjuk el a városjelző táblát, máris veszélyt rejteget az országút; kerékpáros fiatalember kanyarodik le hirtelen az útról. Éles féknyikorgás, szürke nyom a betonon, s egy halálsápadt arc. Nem, nem a kerékpárosé — ő nyugodt, mosolyog, csak egy sikeres „bravúron” van túl — gépkocsivezetőnk sápadt el.

A gépkocsivezető ilyenkor sokmindenre gondol; „élethalál?”, „börtön?” „család?”, „KRESZ!” Igen, egy reflexen múlt, hogy e néhány kérdésre nem kellett a választ keresni.

A kerékpáros kamasz egy dülőúton elillant, őt nem foglalkoztatják ezek a gondolatok.

Veszélyes legelő

Nyírtura határában népes baromficsapat legelészik — az országút szélén Nem sokkal távolabb göm- bölyödő malackák foglalják el a műút felét. A gazdájuk? K; tudja. ho! van? S a sofőrrrondolatok itt is feltámadnak, ha nem is olvan súlyosan. Ilyenkor a pénztárca, a szabálysértési eljárás, az anyagi kár jut eszébe a géDkocsiveze- tőnek. Mert oróbálion es»k egyet is elgázolni az állatok közül, gazdája azonnal előkerül, s perel a kárért.

Duhaj akadály i

I

A szürkület, akár hajnal. [ ban akár kora este, a jár- j művezetők legveszélyesebb j ellensége. I

Megjegyzi»:

Leltári

tárgy ?

„Nem tudjuk elképzelni, miért nem nézhetik a faluban szinte egyetlen szórakozást jelentő tv-készüléket a fiatalok? Hát nem azért van az? Hét tatot őrzi, lehetetlen hozzájutni” — írják Panyoláról. Üjfehértóról hasonló levél adja tucítul, hogy a művelődési otthon tv-jét elzárják a fiatalok elől. A* utóbbi 8—10 hónapban legalább 25—30 az ilyen panaszok száma.

A válasz: elrongálják a hozzá nem értő fiatalok a készüléket. többet rossz, mint jó, — más: szemetelnek és úgy hagyják.

150—180 községben szépen megfér a tv az iránta érdeklődőkkel, a művelődési otthonok. könyvtárak, párthelyiségek mindig nyitva álinak, nincs vesztegzár a tv-k körül. Mégis rend van.

Kétségtelen, vannak rakoncátlan fiatalok, néha el 1« romlik az a tv. De más megoldás nem kínálkozik, mint a hét lakat? Egy felelős, egy klubvezető vagy egyéb elgondolás nem vágná ketté a gor- diusi csomót?

Terjedőben van a csoportos tv-nézés a mezőgazdasági szak- filmek vetítésekor, a szakmunkásképző iskolák óráin. De vannak itt más szempontok is; a megye több tucat községében nincs lehetőség hivatásos művészegyüttesek fogadására — kicsi a színpad, a terem, stb. A tv minden héten műsorra tűz egy-egy színházi előadást, s felgördül a függöny . .. Legalább is ott, ahol nem fogad.».» zárt ajtó a tv-nézőket.

Jó lenne feloldani a vesztegzárat, megérteni és megértetni, hogy a televízió nemcsak leltári tárgy. Nem olyan játék, amit a jó szülök megvásárolnak a jó gyerekeknek De árok még a színét sem láthatják, csak ha majd felnőnek .

Páll Géz»

Ajak előtt homályosodon be előttünk az út. Gépkocsivezetőnk szeme hunyorítva kémlelte az utat. amely tisztának, akadály mentesnek tűnt. A község határában azonban újabb akadály, de a reílex ismét mentette a helyzetet. Éles kanyarral kerüli kocsink a két egymásba kapaszkodó duhajt.

Az alapos nyomás alatt tántorgó cimborák nem látnak a helyzetben még csak kellemetlenséget sem. békülésképpen „csak eey korttyal” kínálják gépkocsivezetőnket. Nem éppen udvarias szabadkozó sbn kezd a sofőr és gázt ad.

Vakít a reflektor

Végcélunkhoz közel nwg- nyugvással igyekszünk túltenni magunkat út; kalandjainkon, de hiába, ez úgylátszik lehetetlen. Kápráz- Va meresztjük szemünket az útra, de hiába. Mintha napba réznénk. Pedis csak egy Zetor lámpája Vnkit e! bennünket. Fékezünk, meg kell várunk, míg elhalad mellettünk a Zetor. Utánanézünk; érdemes lenne megjegyezni a rends-rtmát. F,z pedig nem könnvü Ott ugyanis ..éppen” kiégett a lámpa cska.

A komor színekké1 irt baleseti statisztikák árnyékéban nem egyszer otc állnak ezek az országúti kalózok.

Hogy utunk során nem történt baleset — nem rajtuk múlott'

Szilágyi Szabolcs

Angyal Sándor

Akik a közösségért dolgoznak

Őreitől Nagyhalászig

öt éves korában úgy hívták: Misa. Édesanyja Anna Ivanovna Kuzpecova később is így szólította, amikor már Hegedűs Mihály lett belőle. Hegedűs Mihály nagyhalászi iskolaigazgató helyettes sorsa hasonlít a tv-ben nemrég látott Molnár Sándor tokod- altárói bányász élettörténetéhez.

Édesapja, Hegedűs Gusztáv végigjárta a második világháború poklát. Hadifogolyként került az Orel melletti Netrubet faluba. Megismerkedett egy kolhozparaszt lányával, Anna Ivanovna Kuznecovával, feleségül vette. 1925-ig ott élt, Netrubetben született a fia, Misa. öt éves volt, amikor apja hazahozta a családot. Már alig emlékszik a szülőfalujára, annyit tud, hogy az utca egyik oldalán nem voltak házak.

— Emlékszem, hogy házunk közelében egy dombon igen sokat szánkóztunk. És

arra is: nehezen tanultam meg magyarul.

Dr. Pivamyik János, járási tanácstitkár és Fenyvesi László járási népfront titkár ismertetett meg Hegedűs Mihállyal.

— Tíz éve ülünk egymás mellett — a vb üléseken — mondja. — Minden témához van véleménye, javaslata. Jegyzetfüzetében feljegyzések : elintéznivalók, panaszok, vagy amit csak éppen meg kell nézni. Nem ismeri azt, hogy valami nem az ő asztala...

Az igazgatóhelyettes zavartan hallgatja a dicsérő szavakat. Az iskolában sem hangos, pedig negyvennél több pedagógus és 29 iskolai osztály sokféle gondja sűrűsödik előtte. „Három pedagógusnő megy szülési szabadságra, egyszerre felsőtagozatosok...”

Lepedőre emlékeztető papír fekszik előtte, mene‘rendnek látszik — az is, az iskolai órák menetrendje. De nehéz ezt megszerkezteni,

mennyi szempont, érdek szól közbe. Aztán az osztályok kialakítása, most a tanév elején, hány nevelő, hány szülő jön hozzá, igazgató elvtárs segítsen... Az igazga ásón kívül aktív nevelő, heti 12 órát tanít, (nyolc lenne a reális) magyar-történelem szakos, — és rajzot is oktat.

— Szeretek foglalkozni emberi ügyekkel, van is részem benne. Kora reggeltől késő estig felkeresnek, még vasárnap is. Nincs nálunk hivatalos fogadó óra. Mindenki akkor kopogta , amikor bajban van. Azt hiszem, az a titka a dolgoknak, hogy beleképzelem magam annak a helyébe, akinek a panaszát meghallgatom.

Hegedűs Mihály a hetven éven felüliek védelmében szól, akikre olykor gépiesen kivetik a községfejlesztési hozzájárulást. Törvény van rá, el kell engedni az ilyen idős embereknek ezt az adót, ha kérik.

— De miért okozunk ezzel törődést ezeknek az embereknek. Hisz egy részük már nem is lát írni, vagy remeg a keze. És miért szaporítjuk az akták számát? Miért nem lehet egyszerűen kihagyni őket a listából?

Közéletre neveli az embereket, hogy lássanak túl a saját portán. S ezt elsősorban saját maga teszi nap mint nap.

— És még arra is jut ideje. hogy a régi szenvedélyének, a zenének is hódoljon. A zenének, az olvasásnak.

Elfoglalt igazga'óhelyettes, tíz éve a járási tanács vb tagja, három gyex-mek apja, nevelő, barát. A legidősebb fia, Mihály az idén érettségizett. László harmadikos a pécsi művészeti gimnáziumban, János elsős gimnazista.

— Társadalmi munkámért jutalmaztak egy Szovjet- unióbeli úttal. Jártam Ki- jevben, Moszkvában, Lenin- grádban. A szülőfalum akkor nem esett útba. Egyszer, remélem sor kerül arra a találkozásra is.

P. G.

Baleset nem történt... de történhetett volna

Lavírozás az országút kalózai között

1966. szeptember 11.