Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-20 / 222. szám
Vereség Kaposvárott Jelentések a hétvége sporteseményeiről Rákosi helyett Mathesz Összeállították a Dánia ellent csapatot A labdarúgó NB l-ben alapos meglepetéseket hozott a vasárnapi bajnoki forduló. Hazai pályán vereséget szenvedett a Ferencváros, a Pécsi Dózsa. Az Újpesti Dózsa idegenben hagyta mindkét pontot, a Bp. Honvéd pedig csak döntetlent tudott elérni Ózdon. Ugyancsak döntetlenül végződött a Dorog—Dunaújváros találkozó is. Az NB I B-ben újabb Spartacus vereséget hozott a vasárnapi forduló. Ezzel a nyíregyházi együttes NB I B-s voltát már igen komoly veszély fenyegeti. NB IH-as csapataink ezúttal kitettek magukért, hiszen a Nyíregyházi VSC, a Mátészalkai MEDOSZ egyaránt győzött, s egyedül a Kisvárdai Vasas veszített pontot Kazincbarcika ellen. A megyei I. osztályú bajnokságban az élmezőny első három helyezette egyaránt győzött, s igy közöttük a helyzet változatlan maradt. A sereghajtók közül egyedül Baktalörántháza szerepelt igazán jói: legyőzte a Nyírbátori Spartacust, s ezzel megtette az első lépést a kiesés elkerüléséhez vezető úton. A* NB I. esenüényei Győr—Ferencváros 1:0 (0:0). Népstadion, góllövő: Keglovich. Fenyvesi sérülése miatt majdnem végig tíz emberrel játszott az FTC, de a Győr győzelme így is megérdemelt. Salgótarján—Pécsi Dózsa 1 ^ (1:0). Pécs, góllövő: Kocsis. Erőtlen, csapkodó volt a pécsiek játéka. Ózd—Bp. Honvéd 4:4 (2:2). Ózd. gollövő: Szendrei (3), Bo- jeó, Tóth, Tussinger, Nagy A., Komora. Mindkét kapus erősen ludas volt a négy-négy gólban. Az eredmény igazságos. * Dorog—Dunaújváros 1:1 (1:1). Dorog, góllövő: Juhász, Czigler. Alacsony színvonalú játék folyt a mérkőzésen, a dunaújvárosiak szemmel láthatóan megelégedtek az egyik ponttal. Tatabánya—Újpesti Dózsa 1:0 (1:0). Tatabánya, gollövő: Szabó. A hazai csapat fegyelmezettebb csapatjátékának köszönheti a győzelmet. NB I 1. Vasas 18 12 6 — 49:19 30 2. FTC 18 10 4 4 42:25 24 3. Honvéd 18 11 2 5 34:24 24 4. Pécs 19 « 10 3 23:22 22 5. Tatab. 18 8 5 5 28:13 21 6. U. Dózsa 18 8 5 5 47:26 21 7. Győr 19 8 5 6 20:22 21 8. Csepel 18 6 5 7 21:28 17 9. DVTK 18 6 3 9 18:22 15 10. SBTC 18 5 4 9 17:26 14 11. MTK 18 5 4 9 16:32 14 12. Dunaújv. 18 3 6 9 15:28 12 13. Ózd 18 4 3 11 23:45 11 14. Dorog 18 1 6 11 15.36 8 Kaposvári Honvéd—Ny. Spartacus 3:1 (2:0) Kaposvár, 3000 néző, vezette: Balia B. Kaposvár: Borok—Fényvési* Szántó, Tóth, Köves, Bata, Both, Kalmár, Balázs, Fekete, Hernádi. Edző: Tóth József. Spartacus: Filtsuk—Divinyi, Siska, Ignéczi, Csürke, Pongó, Harcsa, Balogh, Eszenyi, Papp, Aranyi. Edző: Móré János. 37. perc: Négy nyíregyházi védő között pattogott a labda, egymást zavarták az elrúgásban, s a szemfüles Balázs 8 méterről a jobb felső sarokba lőtt 1:0. 38. perc: A kaputól 6 méterre lévő Kalmár lövőcsellel becsapta Divinyit, majd elhúzta mellette a labdát, s könnyedén lőtt utár na a hálóba, 2:0. 60. perc: Eszenyi a félpályán szerezte meg a labdát, lefutotta az egész védelmet. s biztosan helyezett a hazaiak kapujába, 2:1. 68. perc: Aranyi került nagy g' helyzetbe a kaposvári kapu előtt, de labdájával a kapufát találta ’* el. Egy perccel később a bal- * szélső az üres kapu mellé lőtt. * maid szinte minden Spartacus * csatár kihagyott egy-egy biztos * gólhelyzetet. 9' 85. perc. A kihagyott Sparta- 10. eus helyzetek után a hazaiak TI. úlabb gólia következett. Fenv- 12. vési — a hátvédsorból — Tntte 13. fel a labdát. Senki sem zavarta, 14. s a kaoufa tövéig vezette fel a 1£^. támadást, onnan nagy erővel ka- 16. púra lőtt, s a labda Siskán irányt változtatva vágódott a hálóba, 3:1. A nyíregyházi együttes egészen gyenge teljesítményt nyújtott az első félidőben, s ekkor csak Piltsukon múlott, hogy akár féltucat gólt nem kapott. Szünet után megváltozott a játék képe, a félidő nagy részében szinte egy kapura játszott a Spartacus. Egyenlítő gólja a levegőben lógott, de csatárai olykor még az üres kapuba se tudtak betalálni, s végső soron ez döntötte el a mérkőzés sorsát. További NB I B-s mérkőzések. Debreceni VSC—Szombathely 2:0, Ganz-MAVAG—Budafok 4 :2, Komló—Székesfehérvár 2:1. Egri Dózsa—Szeged 1:0, Miskolci VSC—Oroszlány 1:1, Egyetértés-Szállítók 4:0. NB 1 B BVSC 21 11 6 4 31 :21 28 DVSC 21 11 5 5 39 :26 27 Orosz!. ?1 8 8 5 23 :17 24 Eger 21 10 4 7 31 :36 24 Szeged 21 11 1 9 39 :31 23 Komló 21 8 6 7 36 :28 22 G.-MAVAG 21 9 4 8 30 :24 22 Budafok 21 8 4 9 33 :28 20 Szállítók 21 6 8 7 17 :27 20 Fgvetért. 21 6 7 8 25 :22 19 S^ékesf. 21 8 3 10 25 :?4 19 MVSC 21 5 9 7 23 :34 19 Szombati». 21 4 in 7 29 18 MÁV DAC 21 5 8 8 24 .27 18 ■NT-'TíreP"*rh. *»1 7 3 n ’4 .<*9 17 Kap. H. 21 5 6 10 22: :42 16 NB !I-es eredmények Keleti csoport. Miskolci Bányász—Szolnoki MTE 2':2, Szolnoki MÁV—Kiskunfélegyháza 2:0, Gyula—Jászberény 1:2, Cegléd — Kecskemét 2:4, Pénzügyőr— Nagybátony 1:2. Békéscsaba— KISTF.XT 3:0. SZVSE—[-Salgótarjáni Kohász 0:1. Borsodi Bányász—Bp. Spartacus 0 :l. Nyugati csoport: Sopron—Dombóvár 2:0, Mosonmagyaróváí-— Győri Dózsa 0:1, Autóbusz—III. kér 7:1, Budai Spartacus—Izzó 1:2. PVSK—Z. Dózsa 2:1. Székes- fehérvári MÁV—Kaposvári Kinizsi 1:0, Esztergom—Pápa 6:0, ZTE—Pécsi Bányász 1:2, Veszprém—Várpalota 0:2. rült, az NYVSC teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót. Kazincharcik a— kisvárda 1:1 (1:1) Kisvárda, 300 néző, vezette: Faggyas* Vasas: Hajóka—Kozma, Jerkus, Károly, Bákai, Péter, Balázs, Herczegh, Farkas, Juhász, Nagy K. 17. perc: Baloldali támadás végen a kazincbarcikai Kiss 12 méterről a bal sarokba helyezte a labdát, 0 :1. 41. perc: A beszorult kazincbarcikai védők ll-est vétetteK. A büntetőt Jerkus rosszul lőtte, a kapus vedte a lövést, de nem tudta megszerezni a labdát, s a berohanó Jerkus másodszorra a gólvonalról bevágta, 1:1. A kisvárdai együttes különösen a második félidőben játszott nyomasztó fölényben, de csatárai ezen a találkozón szinte góliszonyban szenvedtek. Ezt bizonyítja, hogy egyenlítő góljuk sem akcióból született. Az együttesből Jerkus, Péter es Farkas játszott jól. További NB IXI-as eredmények: Miskolci Honvéd—Miskolci EMTE 4:2, Edelény—D. Honvéd 2:0, Ormosbánya—DEAC 1:0, Somsály—D. Kinizsi 1:0, D. Elektromos—Egercsehi 4:0. NB III 1. Ormosbánya 22 15 3 1 50:20 33 2. M. Honv. 22 11 6 5 45:24 28 3. K.-barcika 22 9 8 5 21:19 26 4. D. Elektr. 22 9 7 6 33:19 25 5. D. Kinizsi 22 11 2 9 32:23 24 6. M.-szalka 22 8 8 6 37:35 24 7. Rudabánya 22 9 6 7 23:22 24 8. Somsályb. 22 10 3 9 35:30 23 9. M. ÉMTE 22 8 6 8 31:29 22 10. Edelény 22 9 4 9 24:26 22 11. D. Honvéd 22 8 5 9 27 :34 21 12. Hatv. MÁV 22 8 3 11 33.42 19 13. D. EAC 22 7 4 11 37 :39 18 14. Egercsehi 22 7 3 12 21:31 17 15. Kisvárda 22 4 7 11 23 :49 15 16. Ny.-háza 22 3 5 14 15:40 11 Nagy harc a harmadik helyért A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban az első két hely sorsa eldőltnek látszik. Annál hevesebb küzdelem várható a feljutás szempontjából fontos harmadik hely megszerzéséért. S az eredményektől függetlenül a Nyírbátori Dózsa, a Nagykál- lói MEDOSZ, a Nyíregyházi Kinizsi és Tiszalök egyaránt reménykedhet. Újságnak számít, hogy holnap délután ■ (IX. 21-én) 15 óra 30 perces kezdettel játsszák újra az október 20-án lezajlott Ra- kamaz—Nyírbátori Spartacus mérkőzést. Ezt a rakamazi csapat nyerte 4:2-re, de a nyírbátoriak megóvták mert nem a kiküldött a JétékJCezejtp . vezette, le a mérkőzést. Vasárnapi eredmények: Nyírbátori Dózsa—Nyírmada 4:0, Ra- kamaz—Vásárosnamény 2:1, Nyírbogdány—Balkány 0:1, Nagykálló—Tiszalök 4:0, Záhony—Fehérgyarmat 1:0, Bakta- lórántháza—Nyírbátori Spartacus 2.*0, Ibrány—Nagyhalász 0:3. MEGYEI I. OSZTÁLY 1. Nagyhalász 24 17 3 4 61:22 37 2. Záhony 24 14 7 3 44:18 35 3. Nyb. Dózsa 23 14 3 6 46:23 31 4. Nagykálló 24 13 4 7 34:22 30 5. Nyh. Kinizsi 24 11 7 6 31:20 29 6. Tiszalök 24 12 5 7 33:24 29 7. Nyh. Honvéd 24 9 7 8 40:32 25 8. Balkány 23 10 3 10 35:28 23 9. Rakamaz 22 9 5 8 25:29 23 0. Nyb. Spart. 23 9 4 10 31.35 22 1. F.-gyarmat 24 9 4 11 19;25 22 2. B.-háza 24 4 10 10 30:40 18 3. Nyírmada 23 6 6 11 23:34 18 4. Nyh. Dózsa 23 4 10 9 16:27 18 5. Nyírbogdány 23 5 6 12 17:36 16 6. V.-namény 23 5 3 15 23:50 13 7. Ibrány 23 3 3 17 10:53 9 Nyh. Sp. II. 25 13 3 9 63:40 29 A Dáma elleni újabb Európa- bajnoki mérkőzésre készülő magyar válogatott labdarúgókeret vasárnap estétől a Népstadion szállóban tartózkodik. A 15-ös keretben mindössze annyi a változás, hogy az eltiltott Rákosi helyére, a fiatal salgótarjáni Bánkú tit hívta, be Illovszky Rudolf. Hétfőn délelőtt a szövetségi edző értékelte a Hollandia elleni Vasárnap délelőtt kettős bajnoki, NB Il-es kézilabdamérkőzést láthattak a nyíregyházi szurkolók a stadionban. Először a Nyíregyházi Kinizsi fér- ficsapata mérkőzött, s mindvégig izgalmas, teljesen nyílt mérkőzésen egygőlos(!)> győzelmet aratott. Ellenfeléről, a HBNA-róI csak annyit: nagyszerű képességű együttes. A második találkozón a Nyíregyházi Kinizsi női csapata a DVTK-t látta vendégül. E találkozón biztos és aránylag könnyű hazai győzelem született, de a pályán folyó játék mélyen alatta maradt a várt színvonalnak. NYÍREGYHÁZI KINIZSI— HBNA 20:19 (11:10). NB Il-es férfimérkőzés: Kinizsi. Kollár—Szabó I., Szabó II., Babolcsi, Félegyházi, Újhelyi, Olmann, Kereső, B. Papp. A Kinizsi szerezte az első gólt, s irányítva a játékot tartotta is előnyét, sőt a félidő közepére 11:7 arányban elhúzott. A négygólos vezetés tudatában azonban a nyíregyháziak megtorpantak. Különösen támadójá-^ tékuk volt meddő, s nem tudtak] mihez kezdeni a kemény HBNAÍ védőfallal. A vendégek távolról I is bombaerősen lövő csatárai közben minden helyzetet kihasználtak, s a félidőre hátrányukat egy gólra csökkentették. Szünet után meglepetésre a HBNA kezdett jobban, s hamarosan két góllal vezetett, s ezt a félidő nagy részében tartani tudta. A Kinizsi támadójátékát ekkor a szerencse sem kísérte. A nyíregyháziak kapufára, kapu mellé lőtték a legnagyobb helyzeteket is, sőt egy hétméterest is kihagytak. A mérkőzés utolsó tíz percében hatalmas, idegőrlő küzdelem kezdődött. A Kinizsi játékosok jól erősítettek, ki tudtak egyenlíteni, s szinte másodpercekkel a befejezés előtt a győztes gólt is megszerezték. A nyíregyházi csapat csak nagy keveservesen tudta kihar- ^iolCi ..a győzejQiet^ mely ennek ellehére is megérdemelt, hiszen többet támadott a hazai együttes s hozzávetőleg kétszer any1. FTC—Győr 2 o:l 2. Özd—Bp. Honvéd X 4:4 3. Tatabánya—U. Dózsa 1 1:0 4. Dorog—Dunaújváros X 1:1 5. Egyetértés—Szállítók 1 4:0 6. Eger—Szeged 1 1.0 7. Miskolc—Oroszlány X 1:1 8. Debrecen—Szombathely 1 2:0 9. Veszprém—Várpalota 2 0:2 1.0. Sopron—Dombóvár 1 2d) 11. Mosonm.—Győri Dózsa 2 0:1 32. Cegléd—Kecskemét 2 2:4 13. Borsod—Bp. SDartacus +1 2 »a 14. Pénzügyőr—Nagybátony 2 t sí 13 plusz egy találatot sem ért el. senki mérkőzést, majd fürdőben voltak a játékosok, délután pedig együttesen a vasárnap megsérült Fenyvesi Máté dr-t látogatták meg a Sportkórházban. Fél öttől volt edzés a Népstadionban, este pedig a Fővárosi Operettszínházban a My Fair Lady-t tekintette meg a csapat. Hétfőn délben Illovszky Rudolf sajtóértekezleten ismertette nyi gólhelyzetet dolgozott ki, mint a HBNA. A hazaiak gólszerzői: Félegyházi (5), Szabó I. (4, 2-őt 7 méteresből), Szabó II, Félegyházi (4—4), Babolcsi (3). NYÍREGYHÁZI KINIZSI— DVTK 6:4 (2:2). Női NB Il-es mérkőzés. Kinizsi: Nyeste—G. Nagy I., G. Nagy n, Siska, Kiss, Nógrádi, Szalai, Tálas, Marik. Az első félidőben unalmas, csapkodó játék folyt a pályán, s ezt a 2:2-es eredmény is igazolja. Szünet után a Kinizsi mintegy öt percig játszott jól, s ez alatt három gólt lőtt. Utána ismét ellaposodott a játék, s végül biztosan győzött a Kinizsi. A találkozón mindkét csapat érthetetlenül gyenge teljesítményt nsmjtott, s ennek következtében mindkét részről sok volt a szabálytalankodás. A győzelmet az döntötte el a hazaiak javára, hogy játékosaik többet mozogtak, s biztosabban lőttek. Gólszerző: Siska (2), G. Nagy TI. (2, egyet 7 méteresből), G. Nagy I, Szalai (1—1). Röplabdar Biztos nyíregyház! győzelmek Vasárnap délelőtt a Nyíregyházi Spartacus NB Il-es női csapata a Miskolci Pamutfonó együttesével játszotta soron következő bajnoki mérkőzését. A találkozó a nyíregyháziak köny- nyű 3:0 (15:2. 15:7. 15:3) győzelmével végződött. A Nyíregyházi Spartacus—Bp. VTSK férfi NB Il-es bajnoki mérkőzést a szokásos időponttól eltérően, délután 14 órai kezdettel bonyolították le a stadionban, A mérkőzésen a nyíregyházi csapat feledtette múlt heti, gyengébb teljesítményét, s biztosan győzött 3:l-re. 13 találata egy fogadónak van, nyereménye a nyeremény- illeték levonása után 361 234 forint. 12 találatos szelvények száma 72 darab, nyeremény szelvényenként a nyereményilleték levonása után 3345 forint. 11 találatot 1105 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után 218 forint. 10 találatos szelvények száma 9016 darab nyeremény szelvényenként a nyereményilleték levonása után 40 forint. Az 1000 forinton aluli nyeremények kifizetésére szeptember 24-től az 1000 forinton felüliekére szeptember 29-től kerül sor. Kézilabda: Kettős győzelem 361 ezret fizet a totó a dánok elleni válogatottat» amely a következő: Szentmihályi—Káposzta, Mészöly, Ihász—Mathesz, Sipos— Molnár, Bene, Albert, Varga, Farkas. Tartalék: Géléi, Mátrai, Bánkuti és Korsós. A dán csapat hétfőn este megérkezett Budapestre. Ma edzést tart a Népstadionban. ^ Válogatott labdarúgómérkőzések Szovjetunió—J ugoszlá v ia 2:1 (2:0). Belgrád, gollövök: Kras- nyickij, Matvejev (ll-esböl), Mu- sovics. A szovjet válogatott főleg az első félidőben játszott jól. Jugoszlávia, olimpiai válogatott—Szovjetunió olimpiai válogatott 2:1 (2:0), Moszkva. Komoly meglepetésnek számít a szovjet olimpiai csapat hazai veresége. Ausztria—Hollandia 2:1 (2:0), Bécs, góllövő: Sara, Vichböck, Glechner. Nagy küzdelemben, nehezen győzött az osztrák csapat. Finnország—Dánia 2:1 (l:l). Helsinki, góllövő: Jörgensen, Mäkipaa, Laine. A belga válogatott igen gyenge teljesítményt nyújtott. Sporthírek Érsekújvár: Magyar és csehszlovák atléták közötti verseny eredményei: Diszkosz: 1. Zsi- vótzky 47,84 m, kalapács: 1. Zsi- vótzky 70,12 m, gerely. 1. Németh 76,80 m, távol: 1. Kalocsai 718 cm, hármas: 1. Kalocsai 15,25 cm. 100 m női: 1. Nemeshá- ziné 11,4 mp, 400 m női: 1. Munkácsi 54,6 mp. Prága: Csehszlovák labdarugó- bajnokság élén a Szpartak Tinává áll 12 ponttal, ugyanennyi pontja van a 2. helyezett Szlá- via Prágának is., de rosszabb a gólaránya. La Valetta: Kupagyőztesek Europa Kupa mérkőzésen a Flo- riana La Valetta máltai együttes otthonában ‘ 1 :l (0:1) arányú döntetlent ért el a Sparta Rotterdam ellen. A visszavágót október 5-én rendezik meg Rotterdamban. Berlin: A Zinnowitz-i harmadik nemzetközi sakkversenyt szeptember 21 október 8 között rendezik meg. A verseny részvevői között van Haág (magyar) is. Varsó: Budapest ifjúsági és utánpótlás cselgáncsozói Varsóban vendégszerepeitek a lengyel főváros válogatottjai ellen. Mindkét kategóriában magyar győzelem született. Budapest utánpótlás—Varsó utánpótlás 4:1. Budapest if j úsági vál.—Varsó ifjúsági vál. 3:2. Mátészalkai MEDOSZ—Hatvan 4:2 (1:0) VEZÉRSZURKOLÓ pályán — és otthon Mátészalka, 8U0 néző, vezette: Kállai: MEDOSZ: Utassy—Bede, Rózsa, Vékony, Huszti, Váczku. Szabó II., Sustyák, Jakab,. Gálffy, Uzonyi. 42. perc: Gyors támadás végén Gálffy Jakabhoz játszott, aki 11 méterről a jobb sarokba lótt, 1:0. 60. perc. Baloldali szögletrúgás után Sárváry fejeit a bal felső sarokba, 1:1. A kezdés után Sustyák szépen ívelt középre, s Uzo- nyi 4 méterről a léc alá bombázott, 2:1. A gól után Szabót (Hatvan) sportszerűtlen reklaNYVSC-pálya, 1200 néző, vezette: Él. NYVSC: Magyar—Fenyvesvölgyi. Gyuricska, Jónás, 'szabó, Szakács, Simon, Sorbán, Kegye, Murzsa, Román I. 12 12. perc: Nyíregyházi fölény jegyében váratlanul a vendégcsapat szerezte meg — súlyos védelmi hiba nyomán a vezetést, 0:i. 69. pere. Román I. kitűnő labdát ívelt be az alapvonalról. málásért kiállította a játékvezető. 63. perc: Gállfy, Jakab adogatás végén Jakab 16 méterről laposan a bal sarokba lőtt, 3:1. 72. perc: A jobboldalon elfutó Gálffy beadását a jól érkező Uzonyi a kapus mellett lőtte hálóba, 4:1. 82. pere: Szabadrúgáshoz Jutott a hatvani csapat, melynek nyomán Tóth a léc alá bombázott, 4:2. A szálkái csapat mindvégig irányította a játékot. győzelme megérdemelt. Az együttesből Vékony, Sustyák, Uzonyi és Jakab játéka érdemel dicséretet. s a befutó Szabó közelről fejelt a hálóba, 1:1. 84. perc: Nagy nyíregyházi nyomás után Kegye a 16-os vonalánál kapta a labdát; megindult a kapu felé, s erős lövését nem tudta hárítani a kapus, 2:1. A mérkőzés ellentétes félidőket hozott. Az első játékrészben a vendégek játszottak jobban. Szünet után a hazai csapat csatársorában történt helycsere (Simon, Kegye) nagy fölénybe keI lyen kis ember — és ö a vezérszurkoló! Hű — semmi csoda, ha akkora udvara volt, mint egy még szuperdió királynak! Hű, ez a villanykörte nagyságú Napoleon, mekkora lángot vetett. Csak ahogy rászólt a játékvezetőre. — Mamlasz rigó, mi volt ez? Majd csinálok neked ablakból szemüvegei. De a játékosokkal sem bánt kesztyűs kézzel. — Tüske, ne olyan nagy- apásan! Még nem érted el a nyugdíj korhatárt. Pedig fradista volt — de ez nem jelentett megalkn vást. Nem hajtottak a fiúk? Legszívesebben csákányt vágott volna közéjük. De ha aztán valaki körülötte az ellentáborért adagolta hangját, az is megnézhette magát. Nyomorékká ordította, kivont belőle minden emberi kalóriát. — Megbetegedett maga. Farkast akarja Flóriánhoz hasonlítani? Jó. mert tévedésből eltalálta a labdát. Ettől eltekintve Albert térdkalácsában több van, mint mint az egész Vasas csatársorban. S intelmül fölemelte a kezét is, ezt a megtévesztően játékszernek tűnő acél buzogányt — ha visszafeleselnek, lezúg és perceken belül szaporodnak az árvák! . S e tett ellenére sem lankadt figyelme a játékteret illetőleg sem, máris süvített ágyulövés szerű hangja a gurigázó gyerekek közé: — Novák, ne piszmogj! Lőtt! Lőtt! Lőtt pas&zotl Karábának! Kari menj, menj! — egy csel jobbra! Úgy! Egy csel balra! Karába megfogadta a tanácsot, o kis ember gondolatban az újonnan szerzett láthatatlan glóriával homlokán ráförmedt egy konkur- rens drukkerra, aki kéjesen vihogott Varga kificamodott cselsorozatán. — Hiába röhög, maga jancsibohóc! A végen úgy érzi magát, mintha temetőben lenne! S milyen gyorsan váltott, már ismét a bírón volt a hangsúly. — Hé, atyafi! nem látod, hogy Rákosit, mintha széna volna, lekaszálták! Na, megállj, a kijáratnál megvar- lag, kicsit kipofozom belőled a részrehajlást. Nem csoda, ha egy fiatal- asszony, aki meccs helyett a szurkolókat figyilte, szinte rettegve súgta oda férjének: — Jaaj, borzasztó ember! Milyen lehet ez otthon? Milyen? Otthon is borzasztó. Hazamenve ott ült a sámlin és hallgatta feleségét, — Leó, borzasztó alak vagy! Rossz nézni, hogy pucolod a cipőmet? Es a mosogatást mikor akarod elvégezni? A ruhákat sem áztattad be! A macskát sem bolháztad ki! Megállj csak, megállj, ez volt az utolsó, hogy a rühes meccsedre kiengedtelek... Nagy S. József Nyíregyházi VSC—Rudabánya 2:1 (0:1) E HETEN PENTEKEN^S, SZOMBATON IS £ £} YT Vásároljon mindkét sorsolásra érvényes jubileumi kettős lottószelvényt! Részt vesz: A rendkívüli jutalomsorsoláson, melynek főnyereménye: Teljesen berendezd! öröklakás !