Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-03 / 156. szám

LONDON Az Angol Munkáspárt balszárnya fokozza nyomá­sát a vietnami kérdés rend­kívüli parlamenti vitájának kierőszakolására. Az angol lapok washing­toni tudósítói rámutatnak: hanoi és Haiphong bombá zásának elrendelésével Johnson elnök végképp ősz szekötötte sorsát a „vér csékkel” az amerikai szol dateszka legszélsőségesebb háborús szárnyával. BONN Ivens szociáldemokrata képviselő a bonni állam- ügyészségnél gondatlanság­ból okozott emberölés cí­men feljelentést tett Von Hassel hadügyminiszter, Gumbel hadügyi államtit­kár, valamint Strauss volt hadügyminiszter ellen. A szociáldemokrata képviselő feljelentésében rámutat: a Starfighter repülőgépekkel történt sorozatos szerencsét­lenségeknél sok esetben meg lehetett volna menteni a pilóta életét, ha műkö­dött volna az a szerkezet, mely a pilótaülést egy gombnyomásra kilöki a gépből, és automatikusan kinyiló ejtőernyővel lassan a földre ereszti. LONDON Péntekről szombatra vir­radóra Nagy-Britannia ki­kötőiből kifutottak az el­ső angol hajók, amelyeket csaknem hét héten át „le- horgonyzott” a matróz­sztrájk. Számos kikötőben a matrózok csak a legna- gyob vonakodással szavaz­ták meg a munka felvéte­lét. Viharos hangulatú gyű­léseken támadták Wilson miniszterelnököt a tenge­részszakszervezet ellen in­dított „boszorkányüldöző hadjárata” miatt NEW YORK Az ENSZ gyámsági ta­nácsában pénteken befe­jezték a csendes-óceáni szi­getek kérdésének vitáját. A vitában a küldöttek élesen bírálták az Egyesült Álla­mokat, amely ennek a te­rületnek a gyámja. A libériái, de főként a szovjet küldött azt vetette az Egyesült Államok sze­mére, hogy húsz év alatt nem készítette elő Mikro­néziát a függetlenségre, nem tette lehetővé a szi­getvilág gazdasági és poli­tikai fejlődését. J BUENOS AIRES Ongania, Argentína pucs- csal hatalomra került új elnöke pénteken hozzáfogott kormánya összeállításához. A Reuter értesülése szerint a kormányátalakítás nehéz­ségekbe ütközik, és eddig csak egy miniszteri tárca talált gazdára. Jorge Nes­tor salimei bankárt ne­vezték ki a gazdaságügyi minisztérium élére. Rusk újabb társakat keres a vietnami háborúhoz Saigon, (MTI): Saigontól mintegy száz kilométerrel északnyugatra, a kambodzsai határ közelé­ben dél-vietnami szabadság- harcosok rajtaütöttek egy amerikai századon és annak veszteségeket okoztak. A légi úton odaszállított erő­sítések elől a partizánok visszahúzódtak. Rusk amerikai külügymi­niszter a SEATO üléséről Manilába érkezett, hogy Marcos fülöp-szigeti elnök­kel a vietnami háborúról tárgyaljon. A repülőtéren adott nyilatkozatában Rusk kijelentette, nem kíván fog­lalkozni azzal a reagálás­sal, amelyet Hanoi és Haip­hong amerikai részről tör­tént bombázása váltott ki. A külügyminiszter kijelen­tette, kívánatosnak tartaná a saigoni kormányt jelenleg segítő országok képviselői­nek találkozóját. A kérdés a SEATO ülésszakán is fel­merült, azonban nem jött létre megállapodás az érte­kezlet helyéről és időpontjá­ról. Rusk hozzáfűzte, hogy a vietnami háborúban leg­nagyobb mértékben részve­vő országok — az Egyesült Államok. Ausztrália, Dél. Korea, Új-Zéland, és Thai­föld — állandó érintkezés­ben áll egymással. Rövide­sen a Fülöp-szigetek is a vietnami „törzsgárdához” tartozik majd, minthogy né­hány héten belül újabb egységeket küld Dél-Viet- namba. Sukarno marad? Djakarta, (MTI): Megbízható körökre hi­vatkozva az AFP érdekes értesüléseket közöl az indo­néz fővárosból. Ezek sze­rint Sukarno nem veszti el egész életére szóló elnöki megbízatását és megmarad a „forradalom nagy vezé­rének”. Nasution tábornok pénte­ken ki is jelentette, hogy csalódnak azok, akik rend­kívüli döntéseket várnak az ideiglenes népi tanácskozó gyűlés ülésszakától. A szél­sőjobboldali középiskolás if­júsági szervezet küldöttsé­ge előtt azt is leszögezte, hogy nem fogják törvény­ben betiltani a kommunizmus ideológiájának terjesztését. Nem csoda, hogy a remé­nyeikben csalatkozott jobb­oldali diákok kifejezték el­lenzésüket. A Kami egyete­mi diákszervezet tagjai tün­tettek az ideiglenes népi tanácskozó gyűlés üléster­me előtt, követelték, hogy Suharto tábornok nyomban alakítson új kormányt. Francia lapok a moszkvai nyilatkozatról Párizs, (MTI): A francia sajtó további kommentárokat fűz De Gaulle moszkvai útjához és a francia—szovjet tárgyalá­sok eredményéhez. Határozottan le kell szö­gezni — hangoztatja Etienne Fajon, az FKP Po­litikai Bizottságának tagja az Humanité vezércikké­ben —, hogy a közös nyilat­kozat pozitív dokumentum, a két ország viszonyában bekövetkezett reális és nyilvánvaló javulás kifeje­zője. Nem szabad elfelejteni, hogy Franciaország ma nem a Szovjetunió szövet­ségese, hanem az Egyesült Államok és Nyugat-Né­metország szövetségese az Atlanti Szerződés kereté­ben. Nem kétséges azonban, hogy a francia—szovjet kap­csolatok megerősödése elő­segíti az európai helyzet enyhülését. A Combat szerint De Gaulle most Pompidou lon­doni látogatásával és saját bonni útjával folytatja a Moszkvában elkezdett „európai hadműveletet.” Az elnök koncepciója szerint az európai országok politi­kai, gazdasági és egyéb kapcsolatainak fokozásával lépésről lépésre kialakul azoknak az államoknak az együttese, amelyeket a kö­rülmények is együttműkö­désre késztetnek. Parüzánharcek Guatemalában Ciudad de Guatemala (MTI): Julio Cesar Mendez Montenegro, Guatemala új elnöke, pénteken átvette hivatalát. Az új államfő, aki a választások óta mondott beszédeiben a guatemalai partizánok elleni harc fo­kozását helyezte kilátásba, a beiktatás alkalmával mondott beszédében felszólí­totta a partizánokat a harc abbahagyására. A Luis Augosto Turcios volt hadnagy vezetése alatt álló felkelők a közelmúlt­ban közölték, hogy a jövő héten hozzák nyilvánosság­ra döntésüket az új kor­mánnyal szemben elfoglalt álláspontjukról. Egy hét a világpolitikában A világ vádolja Washingtont A barbár bombázások fokozzák a vietnami nép ellenállását De Gaulle moszkvai látogatása a békés együttélés reális lehetőségét mutatta Két államcsíny: Illia argentin elnök megbukott. Aref iraki elnök leverte az összeesküvőket A vietnami amerikai ag­resszió, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság első bombázása óta még sohasem váltott ki akkora nemzetkö­zi felháborodást az USA egyetlen délkelet-ázsiai lé­pése sem, mint a héten be­következett bűnös és szé­gyenletes esemény. Johnson elnök odáig jutott, hogy pa­rancsot adott az amerikai légierőknek: támadják meg a VDK fővárosát, Hanoit és második legnagyobb váro­sát, Haiphongot. Szerdán és csütörtökön bombák hullottak Hanoi és Haiphong külvárosaira, tüzek lobbantak fel, sűrű füstfelhő lepte be az eget, házak dől­tek össze, újabb családok kerültek gyászba. A világ egyetlen kormánya sem merte hangosan helye­selni ezt a bombázást. Még Wilson angol miniszterel­nök is — aki eddig mindig kiállt Washington agresszió­ja mellett — kénytelen volt legalább egy mondat erejéig elhatárolni magát ettől az akciótól. Persze, hiszen Lon­don utcáin tüntettek az em­berek és ilyeneket kiáltoz­tak: „Johnson! Hány gyere­ket öltél meg ma?” A világ minden táján pedig felelős politikusok „rendkívül sú­lyos bűntettnek” nevezték Hanoi és Haiphong bombázá­sát. Washingtonban is akad­tak olyan tekintélyes embe­rek, mint Morse szenátor és mások, akik mélységes fel­háborodásukról adtak tanu- jelet. Sem Johnson, sem minisz­terei nem tudták megma­gyarázni felelőtlen elhatáro­zásuk okát. McNamara had­ügyminiszter nem tagadta, hogy a bombázások fő célja, lelket verni a teljesen szét­zilált saigoni bábrezsimre. Nem kétséges, hogy Wa­shington elvakultságát so­rozatos vietnami kudarcai váltották ki. Már az agresz- szió kezdetétől fogva az amerikaiak semmiben sem tudták megvalósítani kitű­zött céljaikat. A frontokon súlyos vereségek érik őket, ráadásul az utóbbi hónapok­ban az erkölcsileg széthulló dél-vietnami egységek he­lyett egyre inkább saját ka­tonáikat kell bevetniök és saját maguknak kell elszen­vedniük az emberveszteség jó részét De Johnson és tanácsadói, ahelyett, hogy okulnának a történtekből és kiutat ke­resnének, tovább szélesítik agressziójuk körét. Igen koc­kázatos döntés ez. A düh és elkeseredés „harciassága” beláthatatlan következmé­nyekkel járhat, hiszen ők maguk sem hihetik, hogy bűnös tettük bárkit is le­fegyverez. A vietnami ha­zafiak azóta még elszántab- bak lettek, még nagyobb akaraterővel igyekeznek csapásokat mérni azokra, akik minden jogot és tör­vényt lábbal tiporva rá akarják kényszeríteni ural­mukat egy népre. De a világ haladó erői sem nézik tétle­nül az amerikai agresszorok vietnami tobzódását. Ami­lyen mértékben növekszik a népírtó agresszió, olyan mértékben fokozzák a segít­ségnyújtást a vietnami nép­nek. Egy másik esemény arról tanúskodik, hogy van le­hetőség a kelet—nyugati közeledésre és ezzel együtt a nemzetközi biztonság megteremtésére. De Gaulle francia elnök sikeres moszkvai tanácskozásaira gondolunk. A francia elnök minden megnyilatkozása, minden gesztusa arra val­lott, hogy bízik a józan, kölcsönös megértésen ala­puló politika sikerében, a Kelet és Nyugat közös ér­dekének, a békés együtt­élés megteremtésének lehe­tőségében. Igaz, a szovjet—francia tárgyalások középpontjá­ban elsősorban európai kérdések, kontinensünk biz­tonságának problémái áll­tak, de jelentőségük kiter­jedt az egész világpolitiká­ra. Megmutatta, hogy ha a nagyhatalmak között van­nak is számottevő nézetel­térések, azért a tárgyalá­sok reális alapot teremt­hetnek a vitás problémák fokozatos rendezésére. Amikor tehát Moszkvában pontot tettek a szovjet— francia közös közlemény végére és befejeződött De Gaulle látogatása, tulaj­donképpen elindult valami azon az úton, amely az európai biztonság felé ve­zet. A hét eseményei közül két államcsíny hívta fel magára a közvélemény fi­gyelmét. Az egyik Dél- Amerikában, a gyakori puccsok földjén történt: az argentin hadsereg jobbol­dali vezetői megbuktat­ták Illia elnököt. A hatal­mat az USA-barát Ongonia tábornok, a katonai junta vezére vette át. Első in- ténzkedései a baloldali erők ellen irányultak, és további tervei is a dikta­túra fokozását célozzák. Helyzete egyelőre megszi- lárdulónak látszik, bár a nép elégedetlensége nyil­vánvaló. A hazafias erők ellenállásra szólítottak fel mindenkit, aki híve Ar­gentína függetlenségének és önállóságának. A másik államcsíny nem sikerült. Irakban csak né­hány órán át érezhették magukénak a hatalmat a katon,ai összeesküvők, mert Aref elnök rövidesen le­verte a lázadást. A puccsis­ták aligha számíthattak győzelemre, hiszen az iraki kormány néhány nappal ezelőtt éppen azzal szilár­dította meg helyzetét, hogy rendezte az ország legége­tőbb, évek óta vajúdó problémáját: a kurd kér­dést. Megállapodás jött lét­re, amelynek értelmében a kurd lakosság autonómiát kap. Belgrad, (MTI): A Tanjug hírügynökség jelentése ismerteti Krszte Crvenkovszkinak, a JKSZ Központi Bizottsága külön­bizottsága elnökének felszó­lalását, amely a pénteki ülésen hangzott el. Crvenkovszki a plénum elé terjesztett beszámolót kidol­gozó munkabizottság nevé­ben tett néhány észrevé­telt. Crvenkovszki javasolta, hogy a tények tökéletes megvilágítása és a vissza­élések szervezőinek megfé­kezése céljából állami kü­lönbizottság folytassa a nyomozást. „A párt Köz­ponti Bizottságának munka- bizottsága által gyűjtött anyag elegendő politikai elemzés­re és bizonyos politikai megítélésükre” — mondot­ta. A Központi Bizottság plénuma Crvenkovszki in­dítványát elfogadta. A plénum Veljko Vlaho vics javaslatára 42 tagú bi­zottságot választott a JKSZ átszervezése és továbbfej­lesztése kérdéseinek tanul­mányozására. A JKSZ át­szervezésére és fejlesztésé­re vonatkozó előterjesztését az ülés elfogadta. A bizott­ság tagjai között van V. Bakarics, K. Crvenkovszki, E. Kardelj, M. Todorovics és Veljko Vlahovies. A JKSZ KB ülése Tito főtitkár beszéde, a JKSZ KB különbizottságának je­lentése és megvitatása után egyhangúlag határozatot fo­gadott el az állambiztensá- gi szervek helyzetéről, ve­zetési módszereiről és az állambiztonsági szervekben mutatkozott visszaélésekről. tllé'í'íX ttélíűt (Bűnügyi regény) Fordította: Szilágyi Szobo cs Tadeusz Kostecki: 70. Hozzáláttak az éjszakai vendég nyomainak felkuta­tásához. De semmit sem találtak, még egy azonosít­ható lábnyomot sem. Leta­posott fű sávjai — ez volt minden. — A lókötőnek a talpán is van szeme — zsörtölődött Zaczek — hogy még a sö­tétben is rátalált az útra, és ez már több a soknál. — Volt ideje alaposan megismerni. Felágaskodva vizsgálták át a fák törzsét. — A lövés pillanatában Lisicka valahol itt állt — magyarázta Zaczek. De nem olyan könnyű észrevenni a lövedék nyo­mát az érdes fakéregben. Végül Kostrzewa megtalált egyet. Többé kevésbé úgy fejmagasságban csapódott £e. Ha Lisicka nem vágódik el idejében a földön... Ki­piszkálta a lövedéket a zsebkése hegyével: a kifo­lyó sűrű gyanta befogta a kezét. — A cső kalibere 7,65. — Ujjairól a zsebkendővel hiába próbálta letörölgetni a gyantát. Azután egy nagyí­tót vett elő és a golyó nik- kelezett páncélburkolatához közelítette. — A cső huzagolása ala­posan elkopott. Fegyver­mesterünknek nem sok gondja lenne a pisztoly azo­nosításával. — Bárcsak minél előbb ott tartanánk... — Bárcsak egyáltalán re­ménykedhetnénk benne — javította Kostrzewa, s a go­lyót alaposan betekerte né­hány réteg cigarettapapírral. — Most összeszedjük a hüvelyeket. Sajnos, nem volt mit összeszedni. Nem segített az sem, hogy egyre nagyobb sugarú körben keresgéltek attól a helytől számítva, ahonnan a lövések jöttek. Az sem ér.t semmit, hogy újukkal felturkálták a fa­leveleket. A kertben nem volt egy árva hüvely sem. — Ez már több a soknál. — morgott Zaczek megdöb- benten — hiszen csak nem röpültek el? Kostrzewa megvonta a vállát. Egy kérdés, amelyre nem lehet választ adni, nem valami kivételes dolog eb­ben az ügyben. Bementek a kertbe. Errefelé szökött. Legalább ez az egyetlen körülmény volt biztos. Ezt Lisicka szavai éppúgy meg­erősítették, mint a megté­pázott kúszónövények. A betonalapzaton rozsda­színű foltok, a kerítésen is. Elég bőségesen. — Alaposan vérzett — jegyezte meg Zaczek. — A sebesülés mégsem volt komoly, ha egyszer el tudott szökni és elért az autóhoz. — Lisicka azt mondta, hogy a lábára célzott. De mit talált el? Egy lány céloz, és a szél viszi a go­lyót... — Talán pontosan a lá­bát. — Lehetséges. Nem állnék én sem elébe. Ha valaki azt mondaná, hogy Lisicka kötőtűvel leterített egy ele­fántot, azt is elhinném. Az utcán egy csepp vért sem találtak. Zaczek vál­latvont. — Úgy látszik az eső mindent elmosott. — Eső? — ismételte ké­telkedve Kostrzewa. — Még megérteném, ha valami özönvíz lett volna. De egy ilyen esőcske? És nézze, sehol egy hulladék, vagy... Lehullott falevelek... Úgy tűnik, mintha ezt a járdát szándékosan letakarították volna. — Kicsoda? — Ki tudja? Elvégre né­ha az utcaseprők is dolgoz­nak. Kostrzewa telefonált a városi köztisztasági hivatal­nak. — Azt mondják, hogy reggel hatkor kezdik a munkát — töprengve az óráját nézegette. — Már hat előtt a kerítésnél vol­tunk. Hogyan érhettek ide? Ez kezd kicsit érthetetlen lenni. — Talán ma kivételesen korábban kezdtek? — Maga hisz a csodák­ban? Mert én nem nagyon. — Újra felvette a telefon- kagylót, s a helyi rendőr­őrs számát tárcsázta. Pa­rancsot kaptak a kapitány­ságtól, hogy különös te­kintettel figyeljék a villa közvetlen környezetét. Te­hát lehet, hogy... Rövid ideig telefonált. Rágyújtott egy cigarettára. — Mégiscsak sepregettek. A járőr ötkor erre sétált, s éppen akkor... Zaczek bólintott. — Tehát az ügy világos. Ha már olyan korán, ak­kor egyszerű, mint a pofon. — Vagy ki tudja — Kostr­zewa tekintete a cigarettá­ból felszálló füstöt követte. — ők is kissé furcsálták ezt a szokatlan buzgalmat. Az igazat megvallva, ez ne­kem se fér a begyembe. A biztonság kedvéért, nem ár. tana beszélni ezzel az em­berrel. Itt kell lennie vala­hol a közelben. Kérdezős­ködjön Leszczről — Férfi? — A beteg takarítónő a férjét küldte, hogy helyette­sítse őt. őket négyzetméter szerint fizetik és a távolma­radás nem kifizetődő. — Biztosan azért jött ha. marabb. — Lehetséges. — Na, én előkerítem. Néhány perc múlva egy jól megtermett, kockás fej­kendős nőszemélyt hozott. — Leszczné, az itteni ta­karítónő — jelentette bi­zonytalankodva. — Az vagyok én — erő­sítette meg zsémbes hangon az asszony — de isten lát­ja a lelkemet, még ha azon. nal megölnek, akkor se értem, miért cipelnek engem ide... Én ha valahol valaki­től is egy garast... — Hol a férje? — kérdez­te Kostrzewa. Az asszony szemét me­resztette. — A férjem? Az úristen nyugosztalja! Mit gondolnak maguk? Már tíz éve is el­múlt, hogy kikisértem a te­metőbe. Azóta pedig meg­szakítás nélkül özvegy va; gyök — mondta siránkozí hangon. — Sepregetett ma a Zie lona utcán? A oIM&K KB ülése

Next

/
Oldalképek
Tartalom