Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-20 / 170. szám

* • összetűzéseik Indonéziában Sukarno hívei és ellenfelei között Szabó László OrvtámaoiáiS és visszavóegás (Kémek harca) MOSZKVA Kedden a Kremlben Mi­guel Angel Asturias quatemalai írót Lenin-bé- kedíjjal tüntették ki. A ki­tüntetés átadásakor Dmitrij Szkobelcin akadémikus a nemzetközi Lenin-békedíja- kat odaítélő bizottság elnö­ke hangsúlyozta, hogy Asturias műveivel és társa­dalmi tevékenységével je­lentősen hozzájárult a né­pek békéjéért és szabad­ságáért az imperialista há­borús úszítók és a gyarma­tosítók ellen vívott nagy har­cához. PÁRIZS A francia hadügyminisz­térium bejelentette, hogy a csendes-óceáni kísérleti telepen újabb nukleáris kí­sérletet végeztek — 17 na­pon belül a másodikat. A kedden felrobbantott nuk­leáris szerkezetet repülőgép­ről dobták le és az a lég­kör alsó rétegeiben rob­bant. A robbanás magyar idő szerint 16,05 órakor tör­tént. ) SALISBURY A dél-rhodesiai hatósá­gok biztonsági erői fegy­veres felkelőkkel csaptak össze a keddre virradó éj­szaka. A biztonsági erők a tűzharcban egy felkelőt agyonlőttek. .1 BONN Az amerikai hadügymi­nisztérium közlése szerint McNamara hadügyminisz­ter bokasérülése miatt le­mondta szombatra és va­sárnapra tervezett nyugat­németországi tárgyalásait. BONN Kedden a karlsruhei szö­vetségi bíróság megkezdte Hermann Gautier perének tárgyalását. Gautier a Né­met Kommunista Párt 1956- ban történt betiltása előtt a párt brémai városi szer­vezetének egyik' vezetője volt. A mostani perben azzal vádolják, hogy meg­sértette a párt betiltásáról hozott törvényt. BRÜSSZEL A Béke-világtanács Ongania ideiglenes argentin államel­nökhöz intézett táviratában kijelenti: — A béke hívei világszerte úgy értékelik az Argentin béketanács központjának bezárását, mint igazságtalan és önké­nyes cselekedetet. Az argen­tin béketanács hosszú éve­ken át aktív védelmezője volt Argentína szuverénitá- sának és az általános béké­nek. A Béke-világtanács követeli, hogy vizsgálják felül ezt az igazságtalan döntést. Djakarta, (MTI): Az AP hírügynökség je­lentése szerint az utóbbi napok során összetűzé­sekre került sor Közép-Já- vában Sukarno elnök hívei és ellenfelei között. A tér­ségben, amely a hírügy­nökség szerint Sukamo hí­veinek jelentős központ­ja, egymást érik az utcai verekedések, éjszakai össze­csapások és tüntetések. Egy katonai szóvivő szerint az összetűzéseknek egy halá­los áldozata és több sebe­sültje van. A zavargások a Moszkva, (MTI): Harold Wilson brit mi­niszterelnök kedden reggel repülőgépen hazautazott Moszkvából. A vnukovói repülőtéren Wilsont Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. Wilson angol miniszterel­nök hazaérkezve Moszkvá­ból, a londoni repülőtéren sajtóértekezletet tartott. El­mondotta többek között, hogy utazása szükséges volt. Csaknem kilenc órán át be­szélgetett Koszigin, szov­jet miniszterelnökkel, az idő jelentékeny ré­szében négyszemközt — mondotta. — Termé­(Folytatás az 1. oldalról) madták és bekerítették. Az egységgel megszakadt a rá­diókapcsolat. A derékhad­ból azonnal megerősítése­ket küldtek az életben- maradottak kiszabadítására. Segítségükre küldték a ha­ditengerészet vadászbom­bázóit is. A hétfői nap folyamán partizánok megtámadták az 1. tengerészgyalogos ezred egyik századát, valamint egy helikopte­ren szállított harci egy­séget. Ez az utóbbi két csatározás is a 17. szélességi kör kö­zelében zajlott le. jelentések szerint Djakar- tában és Sukakartában vol­tak a legjelentősebbek. Ehhez kapcsolódik a Reu­ter jelentése, amely arról számol be, hogy a KAMI, a rekaciós diákszervezet katonai segítséget kért a Közép-Jávában megismét­lődő úgynevezett kommu­nista támadások leverésére. Semarang kormányzója, hét­főn arra szólította fel az ifjúsági szervezeteket, hogy egyesüljenek és zúzzák szét „a politikai agitátorokat és kommunista szimpatizánso­kat.” szetesen — fűzte hozzá Wil­son — utazásom elsősorban az ipari kiállítással volt összefüggésben, de a megbe­szélés jelentékeny részét a vietnami kérdés mélyreható megvitatásának szenteltük. A miniszterelnök hangsú­lyozta, hogy a Szovjetunió és Anglia álláspontja válto­zatlan maradt, de ő lénye­gesen világosabban látja a Szovjetunió álláspontját. Ezért — mondotta — köny- nyebb számomra értékelni a helyzetet, amit meg is fogok tenni e problémának a kül­ügyminiszter és a kormány más tagjaival való megvita­tása idején. Wilson megjegyezte, hogy igen barátságos légkörben folyt le a beszélgetése Ko­sziginnel, Hanoi: Mint a VNA hír- ügynökség jelenti, kedden délután amerikai kalózgé­pek több hullámban táma­dást intéztek a VDK ellen, lőttek és bombáztak lakott területeket Hanoi és Haip­hong közvetlen közelében. Észak-Vietnam hadserege és népe Ho Sí Minh elnök felhívásának szellemében kemépy csapást mért az ag- resszorokra és az első je­lentések szerint a légvéde­lem rakétaegységei, légel­hárító lövegei, a légierők repülőgépei tíz támadó gé­pet lelőttek. Ezek közül ötöt rakétákkal pusztítottak el, kettőt pedig a néphad­sereg légierőinek repülőgé­pei lőttek le. Több amerikai pilóta fogságba esett. Q3 Némi várakozás után meg. szólalt a vonal túlsó végén egy hang: — Tessék... Campbell... Blake jó hangosan, hogy a közelben ólálkodó japánok is hallják, felkiáltott: — Jimmie? Ö, vén med­ve, de rég láttalak!... Per­sze, én vagyok... Al... Itt jártam... Gondoltam, megke­reslek... Hallottam, hogy a Pennsylvánia itt tartózko­dik... — Honnan tudod te, hogy mi itt vagyunk? — Hát a hajón hallottam, amin jöttem... Nincs itt titok... — Mit keresel Honolulu­ban? — Üzleti ügyek, öreg Jimmie. No, mikor találko­zunk? — Este hétkor lejár a szolgálatom, elmegyek hoz­zád... Jó? — Persze, hogy jó! Nyolc­ra várlak. Ideérsz addig? — Feltétlenül. — Várlak, Jimmie, helló... Blake letette a telefont és kutatni kezdett a szobájá­ban, s a telefonasztalka kö­zelében találta meg, amit keresett: egy kis mikrofont. De nem nyúlt hozzá. Di­csérte az eszét, bár világos volt előtte, hogy a japánok felkészülnek a találkozóra... S most, mintha örült volna egy kissé a feladatnak... Eszébe sem jutott, hogy könnyen halállal is végződ, hét ez a kaland. Már a hajón történt jelenet vissza, adta a bizalmát, s kezdett hinni benne, hogy az ON1 mindenben segít neki... Leszaladt vacsorázni, az­tán vissza a szobájába. Elérkezett Campbell láto­gatásának az ideje. Kopogtattak, majd ki vá­gódott az ajtó és nagy zaj­jal berontott a tengerészka­pitány. Körülbelül olyan külsővel, amilyennek Blake elképzelte magában, a sa­ját maga által kitalált régi cimborát. — Helló, öreg Al!... Hű, de megöregedtél!... Menj csak néhány lépést, hadd nézzem a járásodról, meg tudnál-e még maradni a fedélzeten? Blake, mint egy jó színész, rögtönzött Jól hátba vágta az ál-Campbellt, aztán meg­ropogtatta a csontjait, a ka­pitány felszisszent az egy. kori „robotember” szorítá­sától. — Hát. Jimmie, mégis lát­lak? — mondja jó hangosan, majd Campbellt a mikrofon közelébe vezette, s szótlanul rámutatott. Aztán kissé el­távolodtak onnan és Blake lehalkított hangon, mint amikor valami igen titkos dolgot beszélnek megi aján­latot tett Campbellnek: — Tudod, miért jöttem, öreg cimbora? — Ha megmondod... — Hogy állsz pénz dolgá­ban? — Hát tudod, hogy abból mindig kevés még a sok is... De azért van egy kis pén­zem... Kölcsönt akarsz? — Á, most nem... Most jól állok... Én akarok neked pénzt szerezni... Ugye, rég­óta ismerjük egymást, jó cimbora vagy? — Az vagyok, Al tudod... Mit akarsz ezzel? — ígérd meg, hogy amit most mondok, azt akkor sem fogod elárulni, ha ne­met mondasz? — Attól függ, miről van szó... — Add a kezed, hogy ak­kor sem árulsz el... így ni! Nézd, Jimmie, én egy jő kis vállalkozást tudnék ala­pítani, egész életemben gondtalanul élhetnék, ha most te segítenél nekem... És semmiség az egész, so­hasem fognak rájönni... Campell jó hangosan, dobbantva is a lábával, fel­ugrott a székről: — Miii? Csak nem akarsz kirabolni valakit?! — Ugyan, hová gondolsz, Jimmie... Tudod, hogy én még akkor sem csináltam ilyet, amikor teljesen meg voltam kopasztva... Bevá­gott a világkiállításon az a meztelen fényképezés, amiről New York, (MTI): A hírügynökségi jelenté­sek hétfőn és kedden újabb összetűzésekről számolnak be az Egyesült Államok há­rom nagy városában, meg­erősítve azt a véleményt, hogy a múlt heti chicagói zavargások nem tekinthetők elszigetelt eseményeknek. Az Ohio állambeli Cle­veland városában hétfőn este a rendőrség brutáli­írtam neked, az hozott egy kis pénzt a konyhára, de azért kezdő tőkének kevés egy jobbfajta vállalkozás­hoz... — No, nyögd ki már, mit akarsz!... — Mondj el egy-két dol­got nekem... Mikor indultok a Pennsylvániával? És ho­vá? — Micsoda?! Hát erről van szó?! Al, öreg Al, te komolyan gondolod ezt? — Jimmie... Itt mindjárt átadnék neked ezer dollárt. Aztán minden esetben kap­hatnál további ezret... Jól gondold meg, Jimmié, nem kis pénz!... — Dehát kiknek kellene ez? — Nem, ezt nem lehet! — A megbízóimat nem mondhatom meg... — Jó, ne is folytasd to­vább. Megígértem, hogy nem adlak föl, de az ügy nem érdekel... viszont szé- gyelhetnéd... — Ne bolondozz már, Jimmie! Gondolkodj egy ki­csit! Apróság az egész, amit kérdezni akarok... Még vagy egy fél óra hosszáig tanakodtak, Camp, bell hangján egyre inkább érezni lehetett, hogy csök­ken a döbbeneté, de sehogy sem akart kötélnek állni. Kicsit megvető hangon mondta: — Nincs mit tárgyalnunk, öreg Al... Megyek... — Jimmie! Legalább gon­dolkodj rajta... — Majd gondolkodom... És az ál-Campbell kiro­hant a szobából. — Jimmie! — kiáltott utána Blake. — Holnap este ugyanitt.. (Folytatjuk) san támadt háromszáz né­ger tüntetőre. Az összetű­zés során fejlövés érte Joyce Ornette 26 éves né­ger fiatalasszonyt, aki sérü­léseibe belehalt. A kövek­kel és üvegekkel védekező tömeg megsebesített négy rendőrt. New Yorkban, Harlem, ben és Brooklyn néger ne­gyedében szintén összetű­zésre került sor. Vietnami jelentés Wilson hazautazott Moszkvából Sajtótájékoztató a londoni repülőtéren Újabb összetűzések az USÄ-ban (Bűnügyi regény) Fordította: Szilágyi Szabolcs Tadaus* Kosteckh 83. Ez csak a támadás látszó­lagos iránya volt. Nem szá­mított most néhány aprócs- ! ka lopás. A kérdést mégis I különös nyomatékkai adta fel, hogy előkészítse a kér- ] dések alapját. A meglepetés néha kitűnő ütőkártya lehet. — Loptam volna? — kar. ját kinyújtotta, mintha a szemrehányásokat utasítaná vissza. — Mit gondol, ké­rem szépen? Még egy lyukas kétfillérest sem... — Akkor honnan szerez­te? — Vettem. — Hol? — Az ócskapiacon. Ott csak kiválasztja és viheti az ember. — Otthon magánerőből műhelyt vezetett? — Nem volt semmiféle műhelyem. Ugyanis, ha jól tudom, ez iparengedély nél­kül tilos. ; — Úgy van — Kostrzewa feljegyezte a választ. — Ak­kor pedig miért vásárolt ru­gókat? Golik megint nyelt egy nagyot. — Néha... apró-cseprő ja­vítások... — Javítások, acélrugók felhasználásával? Miket ja­vított maga? Díványokat? A kérdések most egymást érték, mint a lavinák. Ez aztán tempó. Még csak ide­je se legyen a gondolkodás­ra! — Miféle díványokat? ... Ugyan már! Én motorkerék­párok rugózatát... vagy időnként valamelyik autóét. Ami éppen akadt — Kinek végezte ezeket a javításokat és mikor? Ne­vet, címet. Gyorsan! — Ugyan honnan tudhat­nám. Nem vezettem semmi könyvelést. Ha jött valaki, megcsináltam neki és kész. — Hogyan találták meg magát? f.Vern vettem észre cégtáblát a kapun. — Hát... sokan küldtek hozzám embereket. — Sokan, vagyis kik? A házmester? — Ö, ő a legkevésbé... Nem akartam, hogy a pén:z- ügyi hatóság fülébe jusson. Ott a bolhából is képesek elefántot csinálni, és aztán jól elbánnak az emberrel. Az ismerősök, munkatár­sak ... — Nevezze meg őket! Nos? Miért nem felel? — Én ... — hirtelen megingott a széken — rosz- szul vagyok... rögtön ösz- szeesek... — Komédiázik! — sziszeg­te Zaczek. Kostrzewa vállat vont. Ez természetes. Akkor pedig... Ha nem akar beszélni, nem fogja belőle erővel kihúzni. Sohasem helyeselte a valla­tásnál a „fogós szülés” al­kalmazását. — Adjon neki vizet — utasította a fegyőrt. Golik fogai a pohár szé­léhez koccantak. Zakóját keskeny patakocskák áztat­ták. Mindezt azonban nem nehéz megjátszani. — Na, mi van? — várt egy pillanatig. — Jobban ér­zi magát? — Nem ..; — Nem akarja folytatni a vallomást? — Nem tudom... A sze­mem előtt- minden ugrál... Az isten szerelmére, vites­sen kórházba! Kostrzewa odalépett hoz­zá és csuklójánál megfogta a tehetetlenül függő kart. A pulzus gyorsaságának fel­tétlenül a nagyfokú ideges­ség az oka. Ezenkívül nem vett észre semmi nyugtala­nító tünetet. — Kutyabaja sincs. — Meghalok — mondta rekedten, s görcsösen leve­gő után kapkodott — or­vost! — Itt van maga előtt — jelentette ki hidegen Kostr­zewa Golik szeme kis híján ki­ugrott a helyéből. — A felügyelő úr .,. or­vos? — Igen. — Akkor vigyenek engem kórházba!... Láthatja ma­ga is, mi van velem. —■ Látom. A cellában tel­jesen megfelelő gyógykeze­lést kap. — A cellában? Óóó — jajdult fel ijedten — ez em­bertelenség! Méghogy egy súlyos beteg embert... — Maga nem beteg. Elhi­heti nekem. — Ha meghalok, felelni fog érte. — Vállalom a veszélyt. Ezzel a bemutatóval kudar­cot vallott. Nem is gondol­ta, hogy ezen a téren is já­ratos emberrel van dolga. Visszament az íróasztalhoz és lassan felolvasta a jegy­zőkönyvet. Golik elképedve félholtra váltan hallgatta. — írja alá! Már nem jajgatott és nem próbálkozott a rosszulléttel. Lemondó arckifejezést öltött. Elvezették a fogdába. Ér­vényben maradt a döntés továbbra is, hogy fogva kell őt tartani­Kostrzewa .figyelmesen ta­nulmányozta a vallomást. — Ez nem gok — sóhaj­tott fel. — Nem indokolta meg azokat a rugókat — jegyez­te meg Zaczek. — Helyes. De mi sem tu­dunk semmit. A rugóktól még hosszú az út a tőrkive­tő szerkezetig. A gyanúsítás alapja nem túl biztos, egy gyakorlottabb ügyvéd köny- nyedén elsimítja. Minden­esetre nem ő volt az éjsza­kai látogató Rudzinskiék kertjében. Ez kizárt dolog. — És hogyha Liciska lö­vése a levegőbe talált, ő pedig a szöges dróttal sér­tette fel a kezét? — Nem. Az ilyen baleset után másforma lenne a seb­hely. A reszelő jellegzetes nyomokat hagy. Pontosan olyanokat, mint Goliknál. Lili. — .. .Igen ... igen ... ter­mészetes ... értem. Ügy vé­lem, hogy hamarosan ... Turowicz ügyész letette a hallgatót, mérgesen fújtatott és haragos szemmel megint az íróasztalon fekvő aktára pillantott. » Nem kellett áttanulmá­nyoznia az anyagot. Csak­nem minden szavát emléke­zetből tudta, A részleteket, a feltevéseket... Bizonyíté­kokat? Szó sem volt sem­miféle bizonyítékról. Nem szerette a nyomokon alapu­ló bizonyítékokat. Az ítélet után ilyen esetekben min­őig egy kérdőjel áll. A vádirat, amely végül is fel­mentést eredményez, nent gyarapítja túlságosan szer­zője dicsőségét. Csak ne sürgetnének ennyire! Df sürgetnek. Érdeklődök Kostrzewától. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom