Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-16 / 141. szám

I Az igényeknek megfelelően bővül a könnyűipar termelése Nagy Józsefné könnyűipari miniszter nyilatkozata Üt a tizennegyedik kereszttől Nagy Józsefné, könnyű­ipari miniszter a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivata­lában tartott sajtóértekezle­ten ismertette a tárcához tartozó iparágaknak a máso­dik ötéves tervben elért fej­lődését. jelenlegi feladatait, a további fejlesztésükre vo­natkozó terveket, majd vá­laszolt az újságírók kérdé­seire. A könnyűipar 1965-ben 37,3 százalékkal termelt többet, mint 1960-ban. Egyes iparágak — így például a köUzövó-, a papíripar és a bútoripar — az átlagosnál nagyobb mértékben fejlőd­tek: a kötszöVőipar 61 szá­zalékkal, a papíripar 54 százalékkal, a bútoripar 61 százalékkal növelte termelé­sét A kiemelt termékcso­portok termelése általában a terv szerint alakult. A vásárlói igények változásá­nak megfelelően azonban az előirányzatnál jóval na­gyobb mértékben fokozták néhány termék, így — töb­bek között — a szintetikus harisnya gyártását, amely­nek termelése csaknem meg­kétszereződött A könnyűiparban végre­hajtott átszervezés jelentő­sen hozzájárult a termelő­erők fejlődéséhez. Ezt mu­tatja, hogy míg az átszer­vezést megelőző két évben a könnyűipar nem tudta teljesíteni költségcsökkentési előírását az átszervezés után másfél évvel ez a ten­dencia megváltozott és 1965-ben a költségek a ter­vezett 0,5 százalék helyett l százalékkal csökkentek. A gazdaságosság a takarékos anyaggazdálkodás, a fegyel­ponti intézkedések nélkül — a munkaigényes termékek egy részét vidéki üzemeikbe csoportosították át A könnyűipar csaknem valamennyi ágazata elő­irányzatánál többet gyár­tott a külkereskedelem cél­jaira: öt év alatt összessé­gükben megkétszerezték ex­portjukat. A könnyűipar termelésének csaknem egy­negyed részét adja át a kül­kereskedelemnek. Nagy Józsefné kifejtette, hogy az export növekedése jó hatással van a belföldön forgalomba kerülő árucik­kek minőségére és a vá­laszték bővítésére is. A könnyűipar legfonto­sabb feladatának tekinti, hogy az ország lakosságát a növekvő igényeknek megfe­lelően jó minőségű és tet­szetős áruval lássa el. Je­lentősen nőtt a cipő, a szih- tetikus harisnya és a búto­rok belföldi forgalma. A miniszter beszélt arról Is, hogy a kormány hatá­rozata folytán sok textil- és ruházati termék árát le­szállították. A termelőka­pacitások teljes kihasználá­sa mellett is egyes cikkek­ből átmenetileg részleges hiány mutatkozik. A belföldi áruellátásban mutatkozó problémák — mondotta Nagy Józsefné — összefüggnek jelenlegi gaz­dálkodási rendszerünk kö­töttségeivel is. Bér a köny- nyűiparban már 1957 óta egyszerűsítettek bizonyos tervezési és gazdálkodási módszereket (így például csökkentették a kőtelező tervmutatók számát), a ter­melés és az elosztás alapjá­ban véve továbbra is a jó­váhagyott tervszámok és nem a piac változó igényei alapján történt. Ezen az említett kezdeményezések nem tudtak döntően változ­tatni Az elmúlt évben egyes könnyűipari vállalatoknál kísérleteket folytattak a külkereskedelemmel közös devizaérdekeltség megterem­tésére, és ezt ebben az év­ben további vállalatokra terjesztették ki. Ezek még nem az új mechanizmus elemei, de megkönnyítik az áttérést. Megnyugtatóan csak a gazdaságirányítási reform biztosíthatja, hogy az áruviszonyok, a piac változásai kifejthessék ked­vező hatásukat a termelés és a vevők igényei közötti összhang megteremtésében. Tájékoztatója befejező ré­szében Nagy Józsefné a könnyűipar további fejlesz­tési terveit ismertette. A könnyűipar termelése a harmadik ötéves terv idő­szakában mintegy 25 szá­zalékkal emelkedik. Az át­lagnál nagyobb mértékben, mintegy 64 százalékkal nő a papíripar, 50 százalékkal a kötszovő- és a selyemipar, 32 százalékkal a bútoripar termelése. A harmadik ötéves terv­ben számos további fontos beruházás segíti a könnyű­ipar különböző ágának fej­lesztését. E beruházások mindegyikének értéke több­száz millió forint és hatha­tósan támasztják alá a könnyűipari termelés meny- nyiségi és minőségi tovább­fejlesztését. Harminc fokos a meleg. Megsérgult, ahogy valami­kor mondták, kasza alá érett a kalász. Fülpösdaró- con, ebben az apró, öt­száz lelkes községben vár­ják a gépeket az aratásra. Kihaltak ilyenkor déltáj­ban az utcák. A volt kas­télyok környékén van csak mozgás; az egyik kúria Jé- keyé, a magyar felsőház egykori örökös tagjáé, a másik vitéz Radáké volt. Most tanácsháza, tsz-iroda, orvosi rendelő van az egyik­ben, a másikban meg het­ven öregnek adnak nyu­godt, kényelmes otthont. Süt a nap, szórja a fényt a cserepes, palás háztetők­re. Az új, sátortetős házak lakói még arra is emlékez­nek, amikor a kastélyok rávetették árnyékukat a sok kis viskóra, amelyek tete­jére még hád is alig ju­tott, de szalmából sem min­dig elég. Régi aratás Régen volt. Azok a régi aratások, a falu ezeréves nagy ünnepe, amikor a ka­szások keze alatt született meg az új kenyér, az élet. Cselédek laktak itt főként, akiknek ebből a kenyérből csak annyi jutott, ameny- nyi kommencióban járt. És az nem volt sosem elég. Mert errefelé az urak nem ismerték a harmadost, csak a negyedest, meg a hete­dest. „Itt csak minden ti­zennegyedik kereszt volt azé, aki learatta. A leg­soványabb tizennegyedik kereszt.” Akik mondják, azt is hozzáteszik, ők még gyere­kek voltak, de nem a leg­jobb emlékeket őrizték meg a múltról. Nekik énekelni­ük kellett, míg Radákné „méltóságos” cseresznyefá­járól szedték a cseresznyét. i Mai falu Milyen a mostani aratás, milyen az élet? Volt itt egy tanító, még a régi világban hirdette, emberek, telepíteni kell, gyümölcsöt kell termeszte­ni, ez a jövő. Azóta a szö­vetkezetiek almája második lett az erfurti világkiállí­táson és a hatvannégyes or­szágos mezőgazdasági kiál­lításon. A szövetkezetbe ötvenket­tőben lépett a falu. „Nem volt sikeres kezdet. Hiba a helyi vezetésnél, szak- emberhiány, a gépek hiá­nya és a meg nem értés...” Tizenhárom aratás telt el azóta. Egyetlen nádfedél maradt a száz házból. De vah hét televízió, száz rá­dió, Rétszáztíz újságelőfize­tő, negyvenöt motorkerék­pár. És negyven forinton alul még nem fizettek egy munkaegységre. A szövetkezet elnöke és párttitkára: „Nem fáj a fejünk, van-e, aki dolgoz­ni menjen. A mi fiatalja­ink, ha leszereltek, nem gondolkoznak, hanem a fel­vételüket kérik. Itt is van pénz vasárnapi sörre, di­vatos ingre...” Van lehetőség a szórako­zásra. Hatvannégy ember­nek van bérlete a Déryné Színház előadásaira Tu- nyogmatolcson. Otthon van klubszoba, televízióval, rá­dióval, lemezjátszóval és asztalitenisz felszereléssel. „Sakkozni azt nagyon sze­retnek. Van, hogy vasár­nap reggeltől estig nem állnak fel az asztal mel­lől”. Tízezer forintért vett könyvet a szövetkezet, és a tanács. Nagy a keletje a szakkönyveknek, most in­dul a második évfolyam a szakmunkásképző tanfolya­mon. Két Idősebb ember vitatkozott azon a minap, mi az akszimiláció és a disszimiláció? Többet akar­nak tudni: tizenkét fiatal traktorosuk, hét öntözési szakemberük van. Érdemes tanulni — a közgyűlés egy­hangúlag fogadta el, hogy a szakképzettek tíz száza­lékkal kapjanak magasabb bért, mint a többiek. A többiek? Dehát kinek nem lesz meg a szakmunkás­bizonyítványa ? Csendes ünnep A fiatalok szövetkezete ez. Már nem is meglepetés, hogy a főkertészüket azon­nal, a felsőfokú techni­kum elvégzése után oda­állították erre a fontos posztra. Első nagy ered­ményei között van: a ter­més eddig száz százalékos exportminőségű. A másik: a kertészeti szocialista cí­mért küzdő brigád Vállalá­sainak kidolgozása a párt- szervezet megbízáséból. Szo­cialista módon dolgozni, gondolkodni, élni. Régi étrendeket sorolnak aratások idejéről. Puliszka volt és duszi. (A krumpli ottani neve.) Tej, sovány, esetleg lekváros vagy zsí­ros kenyér, meg hagyma, „Két fogatos ebéde ma: az egyiknek rántott csirke, a másiknak hús makaróni­val.” A régi aratások. Mikor bevitték az emberek a bú­zakoszorút és az urak nya­kába tették, előszedték ne­kik az avas szalonnát és a romlott, ecetes bort. Es az embereknek ez nagyon nagy ünnep volt. Akkor tele­szívták magukat. Egy év­ben egyszer volt ilyen nagy ünnep. Most meg Péter Pál előtt tíz nappal csak befordul a táblára a kombájn és el­kezdi falni az óriási, szőke táblákat. Kopka János Eredményes volt a tavaszi békehónap Tízezrek vettek részt a gyűléseken mezett létszámgazdálkodás és a rezsiköltségeknél elért megtakarítás eredményeként javult A munka termelé­kenysége is kedvezően ala­kult, de a második ötéves terv egészét tekintve vala­melyest elmaradt az elő­irányzattól. 1965-ben jnár túlteljesítették a kitűzött követelményt: a termelés növekedésének 80,4 száza­léka a javuló termelékeny­ségből eredt. Szintén az át­szervezés eredménye az, hogy 1963. óta a könnyű­iparban foglalkoztatott ösz- szes dolgozók száma vidéken 11 ezerrel emelkedett, míg Budapesten 1400-zal csök­kent Ez arra mutat, hogy a vállalatok —- jórészt köz­igen sokrétű, szép és eredményes volt a tavaszi békehónap eseménysorozata Szabolcs-Szatmár megyé­ben. A nyírbátori ünnepé­lyes megyei megnyitó után még 38 békenagygyűlést, 2200 kisgyűlést tartottak a megye községeiben, s eze­ken mintegy ötvenezer em­ber — munkás, termelőszö­vetkezeti tag, értelmiségi dolgozó, háziasszony stb. — vett részt. Külön sikerként könyvelhető el, hogy még egyetlen évben sem vonták be úgy a szétszórt telepü­lések lakóit a békemozga­lom eseményeibe, mint az idén. Eddig 27 tanyai mű­soros békegyűlést tartottak, amelyen kb. 6500 dolgozó­hoz juttatták el a béke gondolatát. Ezek közül is kiemelkedett a Nyíregyhá­za Manda bokori nagygyű­lés, amelyen 1200-an jelen­tek meg. Több ezer részve­vője volt a különféle réteg­találkozóknak. A tavaszi békehónap eddigi közvet­len békerendezvényein mintegy hatvanezer dolgozó vállalt szolidaritást a viet­nami néppel. Több tízezer­re tehető azoknak száma, akik egyéb rendezvényen — tanácsüléseken, földműves­szövetkezeti tanácskozáso­kon, nyilvános pártnapo­kon, sporteseményeken — hallatták szavukat. A megye dolgozóinak aktív állásfog­lalását mutatja az is, hogy eddig 410 táviratot és nyolcezer aláírást küldtek el, amelyben tiltakoztak az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen. Ugyanak­kor a rendezvények egy része közvetlenül is hozzá­járult a népek közötti ba­rátság további elmélyítésé­hez, mert ez idő alatt jól si­került magyar—csehszlovák, magyar—német, magyar— lengyel, magyar—vietnami barátsági napokat, találko­zókat tartottak a megyében. h. L GyaMMS volf nekem Mecseki M ecseki Jenő csak pár he­te volt még a vállala­tunknál de nekem már a harmadik napon gyanús volt. Nem vagyok egy szi­matoló típus, de én rögtön láttam, hogy valami nincs nála rendben. Éreztem, hogy zűrös ember, és figyelni kell. Figyelni kezdtem, de semmi gyanúsat nem tapasz­taltam nála. Ez újra felkel­tette a gyanúmat, úgyhogy szóltam a főnökének, Ver- böcinek. — Utána kellene nézni ennek a Mecsekinek, — mondtam — valami nincs nála rendben. — Az anyagával nincs semmi baj — válaszolta Verbőci. — Egy pötty Sincs az önéletrajzán. Kitűnő szakember, az oklevelét is bemutatta, és az előző mun­kahelyéről is nagyon jó Vé­leményt adtak róla. — Annál gyanúsabb. Ha minden rendben van nála, akkor annál érthetetlenebb a viselkedése. — Miért? Mi baj van vele? — Képzeld el, ez az em­ber nem iszik! — Egy kortyot se? Ez le­hetetlen — hüledezett Ver­bőci. — Egy gyűszünyit se — mondtam. — Biztos vagy ebben? — Sajnos, igen! Amíg szabadságon voltál, Gyula- napon felköszöntöttük Lak- ner bácsit, de Mecseki visz- szautasította a tokaji fur­mintot, sőt Berényi Joli születésnapján a szürkeba­rátból sem ivott. — Talán csak a tömé­nyét szereti. — Azt sem itta meg múlt szombaton, Alfonz-napon, pedig Somogyi fütyülős ba­rackot hozatott, és másnap, Loncika születésnapján Dry Gin-nel koccintottunk. — És sörrel próbálkozta­tok már? — Kétszer is. Hétfőn Se­bes Laci kitüntetésekor, és szerdán, meccs után. Udva­rias mosollyal visszautasí­totta a Kinizsit, sőt a Ro- ckyt is. Pedig remekül éreztük magunkat. Szalontai teljesen elázott, Ferenczi elvtárs az asztal alatt kuko­rékolt, és Varga elvtársat úgy kellett betenni a kocsi­jába. Szóval isteni volt, de ez a Mecseki egy kortyot sem ivott. — Érthetetlen — csodál­kozott Verbőci. — Ilyen még nem volt nálunk. Az egész vállalat rendszeresen összejár inni, és akkor egy ilyen jöttment alak, mitsem törődve a jól összeszokott kollektívával, elkezd itt különcködni. — Jellemző, ilyen az utánpótlás — mondtam re­zignálton. — Mit lehet itt tenni? — Figyelni fogom őt. Lehet, hogy a központ em­bere, és rendszeresen jelen­téseket ad az ivászatokről. Talán a központban már azt is tudják, hogy ma délután mit iszunk majd az én névnapomon. Olyan prí­ma kecskeméti rizlingem van, hogy az egész társaság megemlegeti majd. Te is ott leszel? Persze, hogy ott voltam. És ott volt Mecseki is. Ter­mészetesen egy kortyot sem ivott, és félóra múlva an­golosan távozott. Akkor már mindenkinek 4 gyanús volt, csak Bokor Laci vette védelmébe. — Ugyan kérem, nagyon rendes gyerek Mecseki Sa­nyi. Nekem elhlhetitek, mert én húsz éve ismerem őt. Hála istennek, Bokor La­cinak lett igaza. Másnap minden kiderült. Verbőci megtudta Mecsekirőlhogy csak azért nem iszifc, mert jelenleg alkoholelvonó kú­rára jár. Megnyugodtunk mindany- nyian. Ha csak azért nem iszik, meft alkoholista, ak­kor tényleg rendes ember_ Miklósi Ottó A henézi fanyereg r sernyánszky a szakállá t babrálja. ^ Ezt a fanyerget az ükapám csináltatta, a XVII. szá­zadban. De ez a íanyereg engemet is szolgált. Az első világ­háborúban... Csernyánszki simogatja a fanyerget és közben a Holt- Tisza mellől a nádas laposból szárcsa csapat száll a magasba. A fanyerget kisbicskával faragták. Régen. Hajdanában. Háromszáz éve. Csillagos ez a fanyereg, díszes, rajzos. Őrzi a napisten orcáját és a lovasember kígyóvarázsát. — Mikor tizenhatban a Mármarosban a fanyerget a lúra tettem, mikor a damaszkuszi kardomat a kozákra kivetettem, én még legény voltam, huszár voltam. — Fiatal virgonc volt a kozák. Haj, te is alulról szagul- hatod már az ibolyát, — mondtam neki, aztán vágtuk egy­mást. Én az orcájába köröztem, ü meg az orromat csonkítá. Nem bírtunk egymással. Aztán... — Aztán... huszonöt év múltán Novioszkolba érkeztem. Kozák faluba. A Dón mellé. Odahajtottak a mi uraink. Me­gyünk a faluba. Hát benyitunk az egyik házba. Az ajtóban fél­lábú kozák üldögél. Hát te? — kérdem tőle. A kozák érti. A fél lábomat tinálatok hagytam, mondta. Elvül e a srapnell. így a kozák. Ejnye, mutattam a sebhelyes arcára, te tán kardlapoztál? Hej, úgy látom te voltál a társam, mutatott fe­lém, mert a vágott orromat mindjárt fölismerte. Beszélget­tünk. Te a császárt szolgáltad. Te meg a cárt. Rég vöt, de te még mindig az urakat szolgálod, mert ellenünk jöttél... Saj­nos, válaszoltam, mert éreztem, hogy Szergel győzedelmeske­dik a szócsatában. Szergel Iván ezután kiment a szobából. Ásóért. Ásót hozott. Ássál az ágyam alatt, bíztatott. Ástam az ágya alatt. Kiástam a vodkát. Igyál, mondta Szergel Iván és ittunk a kozákok, a huszárok, a két nép egészségére. Te, mondjad már, hogyan lehetséges, hogy a Mármarosban a kardomtól megmaradtál? Hát az úgy volt, hogy a kard a bal kezemben volt, magyarázta Szergel Iván. Flát balkezes vol­tál? — csodálkoztam és nagyot ittam, mert a titkot megtud­tam. Balkezes volt a kozák! Bal kézzel vivőt* és én erről hu­szonöt évig nem tudtam! Sóhajt az öreg. Kelet felé tekintget. A kemény arcú Dón fölött dögkeselyűk repültek... Mit is mondótt neki a búesú- záskor a doni kozák, Szergel Iván? — Vigyázz magadra jó huszár, mert innen kevesen men­tek haza... Csernyáhszki a szakállát babrálja. Úgy igaz, ahogy a ko­zák mondta: Magyar urak veszítették el szegény népeket a Donnál. — Hej, ha még egyszer én a fanyerget lóra tehetném... — Mit csinálna? — kérdezem. — A Donhoz mennék. — Ott mit csinálna? — kérdezem. — Szergel Ivánt keresném. — Vele mit csinálna? — kérdezem. — Megölelném, meg én, kedvesem... Nevet az öreg. Balázs Árpái

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom