Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-16 / 141. szám

Váratlan pontszerzés Szombathelyi Haladás—Ny. Spartacus 2:2 (2:1) Nem jutott a Vasas a KK-dönfőbe Jednofla Trencsén—Vasas 1:0 (0:0) Szombathely. 4500 néző. Vezette: Zsolt. Szombathely: Szarka — Szőke, Szántai, Mester — Gyarmati, Márkus — Szabó, Himer, Hegedűs. Mazaga, Tóth. Edző: Velekei Fe­renc. Nyíregyháza: Piltsuk — Divinyi, Siska, Ignéczi — Csürke, Kaskötő — Har­csa, Kovacsics, Eszenyi, Ba­logh. Aranyi. Edző: Móré János. Az első veszélyes táma­dást a Spartacus vezette, de Harcsa elől Mester men­teni tudott. Változatos já­tékkal teltek a kővetkező percek. A hetedik percben Hegedűs és Himer hibázott a nyíregyházi kapu előtt. Ezután Piltsuk könnyel­műen Siskába lőtte a lab­dát, a labda az üres kapu felé gurult, de a középhát­véd a gólvonal előtt még menteni tudott. A szögletrúgást Hlmer ívelte be és Tóth 16 méterről a bal sarokba bombázott. 1:0. A 12. percben Hegedűs hátragurította a labdát Ma- zagához, aki húsz méterről nagy erővel a bal sarokba lőtt. 2:0. Ezután a nyíregyházi csa­pat pontos adogatással si­keresen lassította le a szombathelyi rohamokat. Nyíregyházi támadások után a 18. percben Szabó 25 mé­terről hatalmas lövést zú­dított kapura, Piltsuk bra­vúrosan szögletre ütötte a labdát. A nyíregyháziak a me­zőnyben egyenrangú ellenfelek voltak, lö­vésre azonban ritkán vállalkoztak. A 23. percben Mester har­mincöt méterről óriási lö­vést eresztett meg. A lab­da a felső kapufán csattant. Az utolsó negyedórában fel­jött a vendégcsapat. A 31. percben Balogh került hely­zetbe, de tíz méterről Szarka kezébe lőtt. Ezután mindkét oldalon több pontatlan átadás esett. A negyvenedik percben jobboldalon futott a nyíregyházi támadás, Kovacsics váratlanul lövésre szánta magát, és a labda a bal sarok­ba kötött ki. 2:1. Szünet után élénkebb lett a játék, amely most is elég­gé hullámzó volt. Tóth ha­talmas lövését védte bizto­san Piltsuk. majd Eszenyi elől mentettek bíztató hely­zetben a szombathelyi vé­dők. Himer nagyerejű lövé­sét ütötte szögletre Piltsuk, az ellentámadás során vi­szont Harcsa kapu mellé lőtt. Változatos volt továbbra is a játék. A vendégek va­lamivel többet kezdemé­nyeztek. Húsz perc után fel­jött a Haladás és negyed­órán keresztül sokszor ve­szélyeztetett. A hetvenedik percben Tóth beadását Piltsuk kiütötte, de Himer elől felszabadítottak. Két perccel később Mazaga lö­vését Piltsuk a kapufa se­gítségével hárította. A 75. percben Harcsa a középcsatár helyén tört kapura, az utolsó pilla­natban sikerült hazaad­ni előle a labdát. Az utolsó tíz percben erő­sített a Spartacus. A 84. percben nagy kavarodás tá­madt a Haladás kapuja előtt. Kovacsics fejesét ra­gyogó védéssel csípte el Szarka. A 90. percben a jobb­oldali partvonal mellől Kovacsics szabadrúgást ívelt a kapu elé, és a kimozduló Szarka felett Csürke a bal sarokba fejelte a labdát. 2:2. Szerdán este Livomóban a csehszlovák Jednota Tren­csén csapata volt a Vasas ellenfele a Közép-európai Kupa döntőjébe jutásért. Nagy meglepetésre a kupa­védő alulmaradt ellenfelével szemben. Pontot vesztett A két gyors szombathelyi gól nem törte le a Sparta­cus együttesét. Pontos ado­gatással sok támadást ve­zettek. Lövésre azonban rit­kán vállalkoztak a csatárok. Szünet után mindkét csa­pat erősített, érdekes, vál­tozatos játék alakult ki. A vendégcsapat ha az utolsó percben is, de megérdemel­ten szerezte meg az egyik pontot. A nyíregyházi együttes­ben Piltsuk a gólokról nem tehet, több ragyogó védést mutatott be. A védelemből Siska emelkedett ki. Csür­ke, sok jó labdával hozta támadásba a csatárokat. A csatárok közül Kovacsics, Harcsa és Eszenyi jeleske­dett. A szombathelyi csa­patban csak a balszárny játéka érdemel dicséretet. A bajnoksás állása: 1. Debrecen 14 8 4 2 29:17 20 2. BVSC 14 6 6 2 19:14 18 3. G.-MAVAG 14 7 3 4 22:13 17 4. Eger 14 7 3 4 23:26 17 5. Komló 14 6 3 5 28:18 15 6. Oroszlány 14 4 6 4 10:11 14 7. Szállítók 14 4 6 4 11:16 14 8. MÄV DAC 14 4 5 5 20:18 13 9. Miskolc 14 3 7 4 18:21 13 10. Szeged 14 6 1 7 20:24 13 11. Szombathely 13 2 8 3 20:19 12 12. Egyetértés 14 3 6 5 13:14 12 13. Székesfv. 14 5 1 8 16:18 11 14. Budafok 13 4 3 6 15:17 11 15. Nyíregyháza 14 4 3 7 16:24 11 16. K. Honvéd 14 3 5 6 15:25 11 a Ny. Spartacus ifjúsági csapata A megyeL ifjúsági labdarúgó­bajnokság vasárnapi fordulójá­nak legnagyobb meglepetését az szolgáltatta, hogy a lelkesen és jól játszó nyírmadai ifik pontot „szereztek” a bajnoki címre aspiráló Nyíregyházi Spartacus- tól. A nyíregyházi csapat még Így is vezet a bajnoki tábláza­ton, de változatlanul a nyomában van a Mátészalkai MEDOSZ és Nagykálló. Eredmények: Nagykálló—Nagy­halász 3:0, Nyíregyházi VSC— záhonyi VSC 2:2, Nyíregyházi Dózsa—■Baktalóuúntháza 3:2, Nyirbogdány—Nyírbátori Sparta­cus 0:2, Ibrány—Nyíregyházi Ki­nizsi 0:4, Nyírmada—Nyíregyhá­zi Spartacus 0:0(1) Vásárosna- mény—Balkány 4:0, Mátészalkai MEDOSZ—Tlszalök 5:0. Ifjúsági bajnokság r----­1. Nyh. Spart. 14 11 2 1 55:12 24 2. M. M. 14 10 2 2 34:10 22 3. Nagykálló 12 10 1 1 31: 6 21 4. Nyh. Kinizsi 14 7 3 4 33:17 17 5. V.-namény 14 7 2 5 31:20 lb 6. B.-háza 14 6 3 5 27:22 15 7. Nyh. Dózsa Q "VT X 7 G n 13 14 6 g 2 2 5 g 23:22 14 22:21 14 O. INyO. öpdlU 9. Tiszalök 13 5 4 4 17:26 14 10. Záhonyi VSC 13 4 5 4 19:15 13 11. Nyh. VSC 12 5 3 4 18:20 13 12. Nagyhalász 14 5 2 7 19:17 12 13. Ibrány » 2 6 5 10:23 10 14. Rakamaz 12 4 1 7 20:24 9 15. Nyirbogdány 14 2 5 7 12:24 9 1«. F.-gyarmat 12 4 — 8 1« Yii 8 17. Nyírmada 14 2 2 10 :11:31 6 18. Balkány 14 1 1 12 10:64 3 Indul a Tour de Szabolcs Nagy az érdeklődés Rövidítették a verseny távját Június 24-én kezdődik meg a nyolcadik Tour de Szabolcs, mely három na­pon keresztül jelent izgal-. más sporteseményt a kerék­pározás kedvelőinek. A ha­gyományossá vált Tour de Szabolcs immár évek óta egyik legkiemelkédoEb sport- eseménye Szabolcs-Szatmár megyének. Országosan elismert Külön értéke, hogy a „kis” versenyzők számára kerül megrendezésre, s ennek el­lenére is országosan ismert­té, sőt elismertté vált. Ezt bizonyítja, hogy az ország legkülönfélébb pontjáról, sportköréből neveznek ver­senyzők a szabolcsi kerék­páros körversenyre. Az alig egy hét múlva kezdődő nyolcadik Tour de Szabolcs szolgál néhány új­donsággal a résztvevőknek. Ez alkalommal első ízben minden résztvevő kap em­lékérmet. s ez évben küzde­nek a versenyzők első ízben a KISZ Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága által fel­ajánlott vándorserlegért A verseny legjelentősebb változása a múlt évekhez képest az lesz, hogy közkí­vánatra ésszerűen lerövidí­tették a verseny távját Azonban annak ellenére, hogy a mezőny idén már végig jó úton fog hajtani, a verseny mégis komoly tu­dást és helytállást követel majd meg a versenyzőktől. /Is útvonal A mezőny tagjai az első napon a Nyíregyháza — Nyírpazony — Nyírtura — Nyirbogdány —. Székely — Berkesz — Ajak — Kisvár- da — Fényeslitke — Komo­ró — Tiszabezdéd — Zá­hony, 70 kilométeres utat teszik meg. A második ver­senynapon pedig csak 60 kilométert hajtanak a Zá­hony — Győröcske — Ti­szabezdéd — Mándok — Mezőladány — Újkenéz — Aranyosapáti — Gyüre — Nagyvarsány — Vásárosna- mény — Vitka — Nagydo­bos — Öpályi — Mátészal­ka szakaszon. A verseny utolsó napján pedig a Má­tészalka — Kocsord — Gyűr­telek — Nagyecsed — Fá- biánháza — Nyírcsaholy — Mátészalka — Jármi — ör — Vaja — Baktalóránthá- za — Öfehértó — Nyírgyu- laj — Nyírbátor útvonalon folyik majd a verseny 75 kilométeren. A nyolcadik Tour de Sza­bolcsra megyénk községei­ben a korábbi évekhez ha­sonlóan igen komoly ké­szülődés folyik, s minden bizonnyal ez a verseny is sikerekben gazdag lesz majd. S már az eddigi elő­készületek után is bízvást elmondhatjuk, hogy a tár­sadalmi aktívák, sportveze­tők, intézmények, sportkö­rök erejükhöz mérten a leg­nagyobb segítséget nyújtot­ták — s fogják nyújtani a verseny befejeztéig — a si­keres lebonyolításhoz. Szuhay Géza MTS főelőadó Demecser és Tuzsér tavaszi első A megyei II. osztályú bajnokság utolsó fordulója Az elmúlt vasárnapi fordulóval hivatalosan véget ért a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonja. A végleges táb­lázatot azonban még nem tud­juk közölni, mert hátra van három elmaradt mérkőzés: a Pátroha—Kemecse. a Mándok— Tuzsér és a Mátészalkai Vörös Meteor—Mándok mérkőzések. E találkozók végeredményei még befolyásolhatják a bajnoki táb­lázat állását. Az viszont végle­gessé vált hogy az A csoport­ban Demecser, a B csoportban pedig Tuzsér szerezte meg a ta­vaszi elsőséget. Itt közölni kell Nagyecsed 0:0-ra és a Nyírmegy- gyes—öpályi 3:l-re végződött mérkőzések eredményét s a két- két pontot 0:0 gólaránnyal Nagyecsed, illetve Öpályi javá­ra írta. E döntések nyomán Nyírmeggyes a bajnoki táblázat utolsó helyére került. Az utolsó tavaszi forduló so­rán is akadtak érdekes eredmé­nyek : Csenger vereséget szen­vedett Vaján, Nagyecsed Tyúko­don, Ujfehértó pedig Kótajban. Komlódtótfalu kétszámjegyű győzelmet aratott Öpályi ellen, s ugyancsak nagy gólaránnyal győzött Vencsellő Ajak ellen. Az utolsó forduló eredmé­nyei: Nyírtass—Nyíregyházi ME­DOSZ 3:1, Dombrád—Tiszaber­kod—Nagyecsed 2:1, Mándok— Hodász 4:0, ' Tunyogmatolcs— Nyírbogát 2:1, Nábrád—Tuzsér 0:6, Mátészalkai Vöjrös Meteor- Nyírmeggyes 4:0. A csoport 1. Demecser 13 10 1 2 41:16 21 2. Nyírtass 13 8 2 3 38:20 18 3. Ujfehértó 13 7 2 4 26:14 16 4. T.-vasvári 13 7 2 4 29>18 16 5. Honvéd ASE 13 6 4 3 22:15 16 6. Nyírteki TSZ 13 7 1 5 28:28 15 7. Vencsellő 13 5 3 5 29:23 13 8. Dombrád 13 6 1 6 27:28 13 9. Nyh. M 13 5 2 6 23:21 12 10. T.-bercel 13 4 2 7 31:29 10 11. Kemecse 12 3 4 5 15:21 10 12. Kótaj 13 4 2 7 17:40 10 13. Ajak 13 3 10 16:43 6 14. Pátroha 12 1 2 9 13:39 4 B csoport 1. Tuzsér 12 8 3 1 35: 6 19 2. Csenger 13 7 3 3 26:13 17 3. Nagyecsed 13 8 1 4 24:16 17 4. Vaja 13 6 4 3 29:20 16 5. Hodász 13 5 4 4 17:16 14 fi. Nyírbogát 13 6 2 5 18:21 14 7. M. VM 12 6 1 5 36:23 13 8. Tyúkod 13 5 3 5 24:31 13 9. T.-matolcs 13 6 7 31:34 12 10. K.-tótfalu 13 4 2 7 25:27 10 11. öpályi 13 4 2 7 18:37 10 12. Mándok 11 4 1 6 16:18 9 13. Nábrád 13 4 1 $ 11:25 9 14. Nyírmeggyes 13 £ 1 10 iu :27 5 cél 5:3, Kótaj—Ujfehértó 2:1, Ti- szavasvári—Honvéd ASE 2:3, Nyírteleki TSZ—Kemecse 5:2, Pátroha—Demecser 2:4, Vencsellő —Ajak 7:0, Vaja—Csenger 5:3, Komlódtótfalu—Öpályi 10:0, Tyu­ALLANDO MUNKÁRA azonnal felveszünk ács, állványozó, kőműves, vasbetonszerelő szobafes- tő-mázoló és épületburkoló szakmunkásokat, vala­mint férfi segédmunkásokat vasbetonszerelő, betono­zó és betonelemgyári segédmunkára. Munkásruhát és ebédet kedvezményes térítés ellenében biztosítunk. É. M. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét, Klapka utca 34. (Kt. 21350) A Vasas a következő fel­állításban játszott: Kende­resi — Bakos, Szepesi, Be- rendi. Ihász — Mathesz, Pál — Molnár, Puskás, Korsós, Kalmár. Az óriási lelkesedéssel ját­szó csehszlovákok megérde­melten nyertek Navratilnak a 47. percben lőtt góljával. Sajnos ezen a mérkőzésen éppen a kulcsemberek ját­szottak gyengén. Ezzel a ve­reségével nem jutott be a döntőbe a Vasas csapata, s így szombaton a 3. helyért játszhat. Megjutalmazták az OSN leyiobb társadalmi aktívái! Bensőséges hangulatú összejövetel színhelye volt szerdán délután a sóstói ta­nácsüdülő. A Megyei Test- nevelési és Sportszövetség elnöksége itt tartotta meg értékelését a II. Országos Sportnapok Szabolcs-Szat­már megyei lebonyolításá­ról, s jutalmazta meg azo­kat a testnevelő tanárokat, társadalmi aktívákat, akik rendszeres, jó munkával működtek közre az OSN sikere érdekében. Az összejövetelen meg­jelent Dózsa Ferenc, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottság osztályve­zető-helyettese, Kövér And­rás, a városi tanács műve­lődésügyi osztályának veze­tője, s a tömegszervezetek képviselői. Hadházi László, a Megyei TS elnöke üdvö­zölte a megjelenteket, majd rövid beszámolóban értékel­te az OSN megyei rendez­vényeit. Megemlítette, hogy megyénkben — a községi bemutatókat is számítva — mintegy 100 ezer sportoló vett részt az Országos Sport­napok rendezvényein. Hang­súlyozta, hogy minden szin­ten nívós, emlékezetes sportrendezvényeket láthat­tak a sport kedvelői, külön kiemelve a járási bemuta­tók, s a megyei sportünnep­ség sikerét. Az MTS elnöké­nek beszámolója után Dó­zsa Ferenc, a megyei párt­végrehajtóbizottság nevében köszönte meg a jelenlévők eredményes sportmunkáját. Ezek után kiosztották az MTS elnökségének pénz, il­letve tárgyjutalmait. Clttörőolimpia: Hodász és Tiszt«vasvári jutott tovább Vasárnap a nyíregyházi stadionban bonyolították le az úttörőolimpia kézilabda, megyei döntőjét, három fiú és három leánycsapat rész­vételével. Eredmények: Ti­szavasvári—Nyíregyházi 12- es iskola 14:5, Mátészalka— Tiszavasvári 3:15, a Nyíregy­házi 12-es ellen Mátészalka feladta (fiú mérkőzések), Kisvárdai 2-es iskola—Ho­dász 4:5, Hodász—Nyíregy­házi 2-es iskola 7:1, a Nyír­egyházi 2-es iskola feladta Kisvárda ellen (leány mérkő­zések). Az eredmények alap­ján a hodászi leány és a ti­szavasvári fiúcsapat szerez­te meg a jogot, hogy a terü­leti döntőn részt vegyen. A megyei döntő végső sorrend-- je. Lányok 1. Hodász S 2-12: 5 4 2. Kisvárdai 2-es 2 1 — I 4:5 ( 3. Ny.-házi 2-es 2-------2 1: 7 — Fiúk 1. T.-vasvárt 2 2-938 4 2. Ny.-házi 12-es 2 X — 1 4:14 t 3. Mátészalka 2-----2 3:15 — Szabolcsi György játékvezető Apróhirdetések APRÓIIIRDETESEK DÍJSZABÁSA Hétköznap: 9 szóig 10,— Ft, minden további szó 1,— Ft. Vasárnap: 9 szóig 20,— Ft, minden további szó 2,— Ft Elcserélném sátorai­jaújhelyi két szoba konyhás összkomfor­tos lakásomat hasonló nyíregyháziért. Cím: Sárkány Jenőné, Sá­toraljaújhely, Bajcsy- Zsilinszky út 8. (77776) Egyszoba konyhás kis házat, vagy ház­részt vennék belterü­leten. „Negyvenöteze­rig” jeligére ajánlatot a Kiadóhivatalba. (1492) Eladó kettő masszív fotel, kettő kárpitozott szék, modern csőágy matraccal. Cím a Kia­dóban. (1491) 500-as Trabant eladó. Rakamaz, Esze Tamás u. 47. Csizmarik. (1488) 350 köbcentis motor- kerékpár eladó. Bocs­kai u. 5. (1493) 601-es Trabant eladó. „Kifogástalan” jel­igén cím a Hirdető­ben. (77794) Nagyboconádi méh- kaptárak és méhek eladók. Esze Tamás u. 24/a. (77795) Szoba konyhás ház beköltözhetően 32 000 forintért eladó. Kiste­leki U. 22. (77792) A baktalórántházi földművesszövetkezet értesíti kedve* vendégeit, hogy az újjáalakított FENYVES CSÁRDA naponta frissen készült ételekkel és hűtött italokkal várja. Állandóan kapható ételek: BABGULYÄS, halételek, PIRÍTOTT és RÁNTOTT sertésmáj, bográcsgulyás, fenyves-pecsenye. Nyitva naponta 7 órától 22 óráig. A Nagykállói Épületsze­relő és Karbantartó Ktsz megfelelő képesítéssel ren­delkező műszaki vezetőt keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a szövet­kezet elnökénél, Nagykálló, Kossuth u. 12. szám alatt. (190) Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett férj, édesapa, nagyapa JANKOVITS GÉZA tiszaberceli lakos temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család (77791)

Next

/
Oldalképek
Tartalom