Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-14 / 139. szám
Napló Két hét múlva 135,2 millió forintot sorsolnak a II. III. és a IV. Békekölcsönre Az Országos Takarékpénztár két hét múlva, június 28- án és 29-én rendezi a II. a III. és a IV. Békekölcsön 1966. első félévi sorsolását. A kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 824 500 kötvényre 135,2 millió forintot sorsolnak ki nyereménnyel és törlesztéssel. Megkezdődtek a felvételi vizsgák a Marxizmus—Leni- nizmus Esti Egyetemre. Tegnap Mátészalkán, ma Kisvárdán, 15-én Nyíregyházán és Nagykállóban, 16- án Tiszalökön vizsgázik a több mint 600 jelentkező. A szakosító felvételi vizsgáit Nyíregyházán 28-án tartják. A KISZ-vezetőképző táborban Sóstón, a honvédség közreműködésével, idén is megrendezik a honvédelmi napokat. Az előadásokat technikai bemutatók egészítik ki. Szocialista brigád alakult Üjfehértón, a Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben, s ezzel a községben a szocialista címért küzdő brigádok száma 10-re növekedett — írta Kovács Antal tudósítónk. 20 e2er forintért a Moziüzemi Vállalat felújította a kékesei általános iskola helyiségeit, amelyekben mozielőadásokat is tartanak. A falakat farostlemezzel ízlésesen körbeburkolták, a helyiségeket kifestették és a tanév megkezdése előtt az újrapadlózást is elvégzik — írja Vajda István. 22 millió tojást vásároltak fel eddig a megyei földművesszövetkezetek. Félév alatt éves felvásárlási tervüket teljesítették, s ez rekordot jelent Budapestre érkezett a szovjet órák vándorkiállítása. Lengyelország, Románia, Bulgária, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Ausztria voltak a bemutató előbbi állomásai, s most egy héten át a magyar érdeklődők is megtekinthetik. A kiállítás színhelye a Divatcsarnok Lotz-terme. A megnyitót hétfőn tartották meg. A Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában régen várt, hézagpótló szakkönyv jelent meg: a növénytermesztés kézikönyve. A növénytermesztés kézikönyve több mint negyven szerzőnek, az egyes részterületek legjobb hazai specialistáinak közös munkája. A kétkötetes, több mint 1200 oldalas kézikönyv szövegét gazdag illusztrációs anyag teszi szemléletessé. Kisvárdai tejüzem férfi munkaerőket azonnali belépéssel felvesz. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés: Kisvárda, tejüzemben. (191) A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.: 16—70, 16—71, 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dij egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezető: Makrai Jáno9 A Balaton menti üdülők horgászatának megkönnyítésére az idén először a nyári idény alatt a felnőttek részére hatvan, a fiatalok részére harminc forintos üdülői horgászengedélyt adnak ki. Mindkét engedély két heti időtartamra érvényes és a Balaton menti horgász jegyek árusítóinál kapható. 365 mázsa szamócát értékesített eddig 12 holdas területéről a jármi Alkotmány Termelőszövetkezet. A szüret befejezéséig még mintegy 150 mázsa termésre számítanak. A szamócából származó tiszta jövedelem megközelíti majd a 300 ezer forintot. Az Egészségügyi Minisztérium rendelete értelmében kedvezményes helyi utazásra jogosító igazolványt válthatnak a siketnémák és súlyos hallásfogyatékosok. Vidéken a kedvezményes bérlet váltására jogosító igazolvány kiadásához az igazolást a lakhely szerinti illetékes tanács vb szociálpolitikai osztálya, illetve előadója adja ki. A Szerencs—nyíregyházi vasútvonal átépítésével kapcsolatban szükségessé vált a Nyíregyháza—Nyírtelek között az un. tiszaesz- lári és a sóskúti útátjárók teljes megszüntetése. Ennek megfelelően f. hó 15 — szerdától (a végleges közbenső útátjáró megépítéséig) a közúti forgalom átterelődik, a Nyíregyháza— északi kitérő déli Nyíregyháza felőli végén meghagyott tiszalöki útátjáróra. Ennek megfelelően Tisza- eszlár felől a Barát és Lomb utcán keresztül a Tiszalöki útra, a Sóskút felöli forgalom pedig a Tokaji műúton át ugyancsak a tiszalöki útátjárón keresztül bonyolítható le. Húszezer ember a siklósi várfesztiválon A „baranyai vasárnapok” ünnepségsorozata keretében immár harmadszor rendezték meg vasárnap a siklósi várfesztivált és az ehhez kapcsolódó országos fúvószenekari találkozót. Az idei várünnepséggel egyidejűleg emlékeztek meg az 1766-os siklósi jobbágyfelkelés két- századik évfordulójáról is. A várfesztivál színes, mozgalmas rendezvényein mintegy 20 000 ember vett részt — a legnagyobb tömeg a „baranyai vasárnapok” minden eddigi ünnepségei közül. A vendégek között sok jugoszláv és bolgár turista is volt. (MTI) ELSZÄMITOTTÄK MAGUKAT... A páncélszekrény kinyitásának legegyszerűbb módja — a dinamit. Az Egyesült Államok-beli Chicopee városban a bankrablók azonban nem tudták helyesen kiszámítani a szükséges adagot, s ennek következtében az egész épület á levegőbe repült. Vége a tanévnek, készülődés az újra Tanszervásár kezdődik A nagykereskedelem hétfőn megkezdi a tanszerek szállítását, s az üzletek azonnal hozzálátnak a füzetcsomagok összeállításához. A tanszervásár „hivatalosan” július 15-én indul. A füzetcsomagokban az egyes osztályoknál némi változás lesz. Az általános iskolákban az V. osztályosok az orosz nyelvoktatáshoz nem 48, hanem 32 lapos füzetet használnak, s így ebből a fajtából három kell. A IV. osztályban — a tavalyi sikerült kísérlet után — most már kötelező a műanyag „Előre” rajztábla, ezért ezt is beleteszik a csomagba. A VII. osztályokban 4 negyvenlapos füzet helyett ötre lesz szükJúlius 1-től új postaszabályzat 2 millió hiányos címzés Ezután: vissza a feladónak! A Magyar Posta a jó hírnevének bizonyítékaként időnként előkerül egy-egy, a közönség számára, érdekes eset. Ilyen volt legutóbb az, hogy egy szellemes, ráérő fiatalember keresztrejtvényben adta meg imádottjának a címét, s a posta a levelet kézbesítette. Az ötlet kiváló, de nem új. A fiatalember elődei és társai legalább harminc éve rákaptak erre, s naponta találkoznak a postások ilyen és ehhez hasonló rejtvény- nyeL A megfejtés különösebb gondot nem okoz, s a levél eljut rendeltetési helyére. Mint ahogyan eljutott Szegedre az a küldemény is, amelynek borítékán a helységnevet egy paprika rajzával helyettesítette a művész hajlamú feladó. A XI. kerületi SZTK-val szemben levő ház XII. emeletén lakó kislány — így szólt a címzés — ugyancsak elolvashatta, a nevet gyorsan felejtő, vagy az ismeretlen hódoló üdvözletét. Az ilyen játékokra azonban nincsen berendezkedve a posta. Elég gond megtalálni például a külföldről az Arany János utcába címzett levél tulajdonosát, hiszen ilyen utca 21 van a fővárosban. A „Nagy Lajosnak, Budapestére szóló levél kézbesítése sem a legegyszerűbb, hiszen csupán a telefonkönyvben 81 van belőlük. A statisztika szerint évente több mint kétmillió hiányosan, tévesen, vagy rosszul címzett küldemény kerül postára. A levélcímzési romantika ezentúl pénzbe kerüL A július 1-én életbe lépő új postaszabályzat szerint ugyanis a felületesen, a pontatlanul, a rosszul címzett leveleket egyszerűen visszaküldik a feladónak, vagy a többletmunkáért címkiegészítési díjat számítanak fel — ugyanúgy, mint egyéb esetben — a címzettnek. ség. Az V—VIII. osztályosok füzetcsomagjába négy rajzlapot és betűgyakorló lapot is beletesznek az előírás szerint. A nagyalakú spirál füzetből — amely tavaly szeptemberben hiánycikk volt — már most 40 000 van raktáron. Teljes a körzőválaszték, Richter-körző is kapható. Ugyancsak elegendő már a Graphos, s megoldott a faáru, a rajztábla, a vonalzóellátás. A tavalyi 6 millióval szemben 6,5 millió füzetcímke, 80 tonna helyett 90 tonna kék borítópapír, 300 000 helyett több mint félmillió műanyag füzetborító áll az iskolások rendelkezésére. Változott a táskadivat is, régebbi „cucctáska” helyett ismét a bőr aktatáskát, mégpedig a nagy befogadóképességűt, keresik a fiatalok. Importból igyekeznek megfelelő mennyiséget beszerezni. A fa tolltartót már elavultnak tekintik a diákok, helyette műanyag és bőr tolltartót használ nak. A toliakból is inkább a jobb minőséget keresik. A boltok azonban elegendő készlettel rendelkeznek a 14,50 forintos és a 17 forintos olcsó töltőtollakból is. (MTI). Halálos fürdőzés és sok közlekedési baleset a hét végén A rendőrségi jelentés szomorú adatokat közöl a hét végéről: Ittasan, a megengedettnél sebesebben vezette motorkerékpárját Marosi Károly 31 éves betanított munkás és Gyömrő községben egy fának ütközött. Marosi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Ugyancsak ittasság okozta halálát Lánczos Ferenc 57 éves kőműves, székesfehérvári lakosnak, aki Agárd község határában a 7-es számú fő- közlekedési útvonalon egy személygépkocsi elé lépett, amely halálra gázolta. Pápa és Tapolcafő község közötti útvonalon Orbán József 23 éves géplakatos ittasan, a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette motorkerékpárját, s a gépjármű felborult. Orbán olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Figyelmetlenül hajtotta kerékpárját Petro Péter 60 éves tárnoki lakos és járművével felbukott, s közben olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A napsütéses meleg hét vége a figyelmetlen fürdő zők közül két áldozatot szedett. Sajókaza és Szuha- kálló községek közötti bányatóban Susán István 15 éves kazincbarcikai iskolai tanuló a tóba fulladt. A pásztori strandfürdőn Döb- röcsi József 21 éves villanyszerelő, kisterenyei lakos fulladt a vízbe. A, rendőrség megindította a vizsgálatot. A " MAI NAP 1966. június 14., kedd Névnap: ZARÁND A Nap kel: 3 óra 46 perckor, nyugszik: 19 óra 42 perckor. A Hold kel: 1 óra 20 perckor, nyugszik: 14 óra 54 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete 19,2 Celsius fok. Marad a meleg Várható időjárás ma estig: főként nappali felhőképződés, elsősorban a Dunántúlon néhány helyen záporeső, zivatar. Gyenge szél, zivatar idején átmeneti szélerősödés. Meleg marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. Kossuth rádió 8,20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 8,50: Nézze meg, pénzt ad érte. — 8,55: Operarészletek. — 10,10: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. — 11,00: Régi magyar szokások. — 11,20: Zempléni Kornél zongorázik. Marczis Demeter énekel. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,00: Arany János. A precaeptor. Előadás. — 13,15: Zenekari muzsika. — 14,05: Verbunkosok, népdalok, népi táncok. — 14,30: Dél-amerikai változatok a dollárdiplomáciára. 15,00: Kamarazene. — 15,40: Az utolsó tévedés. II. — 16,10: Villanófényben: a gazdasági ABC — 16,15: Pufi meg az űrhajó. Rádiójáték. — 17,00: Amatőr tánczenekarok versenye. II. — 17,15: A varázsfuvola. Részletek Mozart operájából. — 18,20: A Városliget muzsikája. — 19,25: A Szabó család. — 20,25: A stúdió 11 játszik. — 20,40: A Magyar Rádió és Televízió' szimfonikus zenekarának hangversenye. — j 21,10: Szép magyar novella. — 22,15: Sporthírek. — 22,20: Közvetítés a Kárpáttá étteremből, Népi zene. — 23,00: Operarészletek. — 23,40: Könnyűzene. Petőfi rádió 14,00: A Vándor kórus hangversenye. — 14,35: Népszerű fúvósátiratok. — 15,05: Tánczene. —■ 15,45: Járdányi Pál: Vörösmarty- szimfonia. — 16,18: Operetthang verseny- — 17,05: Munkamorál 1966. — 17,15: Népi zene. — 17,55: Hangverseny a stúdióban. —18,20: Vikingfiak. — 18,50: Dalok Budapestről. — 19,10: Dvorzsák ősz szes szimfóniái n. — 20,35: Az örömszimfonia. — 20,40: Népi zene. — 21,05: Négernegyed. — 22,05: Sanzonok. —■ 22,20: Közve títés a Zeneakadémiáról. Antal István zongoraestje. Televízió 17,10-: Hírek. — W,I9^ RIO kérdés — 100 felelet — 17,55: Napló. 18,00: Tessék kérdezni, a nyelvész válaszol. — 18,25: Régi magyar muzsika: A török világ. — 18,45: Esti mese. — 18,55: Demeter Imre színházi jegyzete. - 19,05: Viktor Rozov: Utón. Köz- yetítés a Szolnoki Szigligeti Szín házból. — 21,20: Az alkohol. Ismétlés. — 21,55: Tv-híradó. Bratislavai tv 10,20: Niziurski: Utasok. TvJáték. Ismétlés. — 11,35: Tv-hir- adó. — 17,20: Kiváncsi kamera. — 18,00: Közvetítés a poznani nemzetközi vásárról. — 19,00: Tv- híradó. — 19,30: Ostrava, 66. 20,00: J. Strauss: A denevér. Az operett közvetítése. — 21,10: Tv- híradó. — 22,30: Bál után. Szovjet film. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ BÉKE MOZI Június 14-én: Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek! LÁTOGATÁS Olasz film. Előadások kezdetei ££l 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Június 14-én: LIMONÁDÉ JOE Szellemes, kacagtató színes csehszlovák filmparódia. Előadások kezdete: 4, 6. 8 órakor. SZÉLESVASZNÜ KERTMOZI í Június l4-én: Széles változatban! A FEHÉR ASSZONY Magyarul beszélő csehszlovák filmszatíra. Előadás kezdete este fél 9 órakor. Pénztámyitás fél 7 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Június 14-én: Széles változatban! Csak 18 éven felülieknek. SZISZTÉMA Magyarul beszélő angol film.l Előadások kezdete: fél 6 é: fél 8 órakor. es Olcsó gránitvásár (50 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNY) az Iparcikk Kisker. Vállalat 9. sz. üvegboltjában. Nyíregyháza, Rákóczi u. 1. sz. OTP meHett’ Június 15-én szerdán este 8 órakor a sóstói teraszon SLÁGER COCTAIL Fellépnek: Hollós Ilona, a Balikó testvérek a tv „ki mit tud” győztesei, a Vidám fiúk, Bérezés Tibor, Havasi Viktor, Jinda György. Zongoránál: Balassa Tamás. Konferál: Halmi Gábor. Belépődíj: 15,— Ft Jegyek még kaphatók a Béke, Anna, Rózsika eszpresszókban, valamint a Szabolcs és sóstói étterem főpincéreinél. Azonnali belépéssel előadói munkakörbe felvételre keresünk több éves gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági gépészmérnököt, vagy technikust. Keresünk mezőgazdasági gépekhez szerelőt, aki elektromos szerelésben is jártas. Jelentkezést csak több éves gyakorlattal fogadunk eL AGROKER Vállalat Nyíregyháza