Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-14 / 139. szám

Miiért itt<M»Meg a Felbujtók és bűnsegédek közlekedési baleseteknél Mesénkben a közleke­dési balesetek száma évről évre emelkedik. A balese­tek ttúlnyomó többsége kü­lönböző, az emberi maga­tartásban rejlő okokra ve­zethető vissza. A baleseti statisztikából az is megál­lapítható, hogy a felsorolt * szabálytalanságokat rend­szerint szeszes ital hatása alatt követik el. Szinte hagyományos szo­kás a helytelenül értelme­zett „magyaros vendéglá­tás” : aki bemegy valaho­vá, italt kap, aki elmegy, italt kap, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a megkí­nált vendég gépjármüvet vezet-e, vagy sem. Akik nem „ártatlanok” Az utóbbi időben egyre gyakoribb, amikor a gép- járművezető felettese az, aki a gépjárművezető kez­deti vonakodását leküzdve, részére szeszes italt kér és fizet. Ilyen estekben a gépjár­művezetők felelősségre vo­násukkor azzal védekeznek, csak hosszas unszolásra fo­gadtak el egy kupica pá­linkát, utána azonban már nem kérették magukat, mert gátlásaik megszűntek. Büntetőtörvényeink értel­mében azonban azok is el­követik az ittas állapotban való gépjárművezetés, — mint felbujtó —, vagy a foglalkozás körében a gon­datlan veszélyeztetést — . mint bűnsegédek, — akik a gépjármű vezetőjét sze­szes itallal megkínálták, vagy szeszes italt adtak, fi­zettek részére. Bíróságaink a törvények értelmében velük szemben is ugyanazt a büntetést alkalmazhatják, mint az alkoholt fogyasztó gép j árművezetőkre. Sz. S. 1865, októberében a budapesti „Duna” Kerté­széti Tsz tulajdonát képező tehergépkocsit egy napra azzal kapta meg, hogy Fá- biánházáról és Nagyecsed- ről ingóságait elszállítsa. Nagyecsedre érve a teher­gépkocsi vezetőjét, K. A.-t behívta az italboltba, s ott annyi pálinkát kért, fize­tett, hogy ittas állapotba kerültek. Sz. S: tüdta, hogy K. A. gépkocsivezetőnek még aznap Budapestig kell gépkocsit vezetni, annak kezdeti vonakodása ellené­re kért alkoholt. K. A. az italbolttól alig haladt 500 métert, egy kerítésnek haj­tott, azt kitörve behajtott az udvarra, ahol gyerekek játszadoztak. A gépkocsi elől a szülőknek sikerült az utolsó pillanatban gyerme­küket elrántani, miközben a gépkocsi egy fának üt­közve megállt. A bíróság mindkét vádlottat hosszabb időtartamú szabadságvesz­tésre, pénz mellékbüntetés­re ítélte, — a gépjárműve­zetéstől pedig őket 3—3 évre eltiltotta. D. L. 1966. januárjában az 5. sz. AKÖV tehergépko­csiját vezetve két rakodó­munkással Nyírbátorból Kisvárdára, majd Ujfehértó községbe pálinkát szállított. Visszautazáskor Üjfehértó és Nagykálló között a hó­fúvásban elakadtak. A Nagykállói Gépjavító Állo­más 'V. M-et egy lánctal­pas erőgéppel küldte ki­vontatásukra. Megérkezése után D. L. pálinkával kí­nálta, V. M. egy ideig el­lenállt, később már nem tiltakozott, s az üveget ala­posan meghúzta. A nagy­kállói dohánybeváltó előtt az út már járható volt, így a vontatott tehergépkocsit erőgépéről lekapcsolta, majd a gépjavító állomás irá­nyába haladva ittassága folytán az egyik Dózsa tele­pi lakos betonkerítésének hajtott és azt megrongálta. Egyik terhelt kórházi keze­lése miatt ez ügyben ítélet még nem született. Mit mondhat egy tőmérnök? B. S. a Miskolci Vízügyi Igazgatóság személygépko­csi vezetője 1965. év őszén azt az utasítást kapta, hogy S. L. főmérnök és Zs. J. vízügyi dolgozó hazaszál­lítása végett a tiszajöki erő­műnél jelentkezzék. A ti- szalöki cukrászda előtt S. L. a gépkocsivezetőt meg­állásra szólította fel, majd behívta őket, s ott mind­hármuk részére rumot és feketét kért és fizetett. Ezt követően folytatták útju­kat, Rakamazra érve S. L. felszólítására ismét megáll­tak a cukrászda előtt, s az előzőhöz hasonlóan kért és fizetett részükre rumot és feketét. Amikor a tokaji hídhoz értek, a közlekedésrendé­szet észlelve B. S. ittas ál­lapotát, vérvételre' állította elő. Eredmény: „közepes fokú” alkoholos befolyásolt­ság. S. L. a tárgyaláson az­zal védekezett: „Beosztott gépkocsivezetőmet nem akartam megsérteni azzal, hogy én iszom, s ő nem, mert esetleg nincs pénze Egyébként én nem erősza­koltam, miért itta meg a rumot, neki kell tudni a KRESZ szabályait, s nem nekem, — éppen ezért ma­gamat bűnösnek nem ér­zem.” A bíróság az egyetemet végzet, vezető beosztásban lévő S. L. vádlott fenti ér­velését nem osztotta, s mint bűnsegédet a gépko­csivezetővel együtt nagyobb összegű pénz főbüntetésre ítélte. E káros jelenségeket csak a társadalom minden tag­jának összefogásával tud­juk leküzdeni. Közös erő­feszítéseink biztosan nem lesznek eredménytelenek. Dr. Borbély Árpád, közlekedési ügyész • • Ötszörös túljelentkezés külföldi ösztöndíjra Több száz fiatal a baráti országok egyetemein A fiatalok az idén is nagy számban pályáztak külföldi ösztöndíjra. Illeté­kes helyről kapott tájékozta­tás szerint ötszörös volt a túljelentkezés: 1600 fiatal nyújtotta be kérelmét, hogy tanulmányait a meghirde­tett baráti országok egye­temein kívánja elvégezni. A pályázók közül ötszázan fe­leltek meg a hazai egyete­mi felvételi vizsgával egyen* rangú követelményeknek, A vizsgáztató bizottságok! vé­leménye szerint a pályázók szaktárgyi felkészültsége, ta­nulmányi eredménye kielé­gítő volt. A meg nem felel­teknél a nyelvismeretet illetően hiányosságok mutat­koztak. A tanulság ebből az, hogy akik külföldi egyetemre pályáznak, te­kintsék elsőrendű felada­tuknak középiskolai tanul­mányaik! alatt a nyelvtanu­lást. Az 1906—67-es tanulmá­nyi évben 268 fiatal kezdi meg hivatására való felké­szülését a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köz­társaság, Csehszlovákia, Lengyelország, Bulgária és Románia felsőoktatási in­tézményein. Az ösztöndíjas hallgatók a nyáron itthon, illetve külföldön hat—tízhetes nyelvtanfolyamon vesznek részt Műköves szakmunkást, valamint EM jogositvány- nyal rendelkező gépkezelőt azonnal felveszünk. Jelent­kezés: Építő és Szerelő Vál­lalat, Nyíregyháza, Káliói út 4. (187) A Nagykállói Épületsze­relő és Karbantartó Ktsz megfelelő képesítéssel ren­delkező műszaki vezetőt keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezni lehet a szövet­kezet elnökénél, Nagykálló, Kossuth u. 12. szám alatt. (190) Ipari tanulónak jelentkezhetnek 14—16 éves fiúk ács—állványozó, vala­mint betonozó és be- tonelemgyártó szak­mákra. Iparitanuló-otthonban va­ló elhelyezést (kollégiu­mot), ösztöndíjat és teljes ellátást biztosítunk. EM Bács megyei Állami Épí­tőipari Vállalat, Kecskéméi Klapka u. 34. (Kt 60152) INGYENES szakmunkásképző tanfolyamra jelentkezhetnek 22—45 éves férfi segédmunk ások VASBETONSZERELŐ szakmára. Munkalehetőséget, munkaruhát, munkásszállást és ebé- 13t biztosítunk.’ Tizenöt százalék idénypótlékot és napon- nl 15—20 Ft különélési pótlékot fizetünk. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatót. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecske­mét Klapka utca 34. (Km. 60156) Lengyel, román, angol vendégművészek a szabadtérin Évad után — évad előtt Százhúsz előadás, kélezer bérletes — Közelebb a fővárosi nívóhoz öt éve beszélhetünk Nyír­egyházán is színházi életről. Százhúsz előadás jut egy- egy esztendőre vagyis min­den harmadik estén része lehet az itteni közönségnek a kultúra e nagy élményt nyújtó ágában. A színházi esték programjában megta­láljuk az operát, a drámát, a zenés vígjátékot, az ope­rettet, a nézőktől is nagy felkészültséget igénylő zenei hangversenyeket és termé­szetesen a könnyű műsort. Most, az évad befejezésekor arról beszélgettünk Panko- tai Istvánnal, a Nyíregyhá­zi Móricz Zsigmond Színház igazgatójával, hogyan sike­rült betölteni e fontos kul­túrintézményünknek a hi­vatását az elmúlt években. — Legfőbb célunk volt, hogy a színházlátogató új közönséget kialakítsuk. Azt hiszem, ez sikerült. A bér­letek száma bizonyít: 1963- ban 1214, 1964-ben 1380 és az elmúlt évben már 1638 bérlettulaidonosunk volt, idén ősztől pedig el akar­juk érni a kétezer bérletet. Ez már a nagy színházi múltú Debrecen eredményei­vel vetekszik. A színház ki­használtsága. látogatottsága már olyan, hogy ettől to­vábbmenni aligha lehet. Az új közönségről annyit, hogy a bérletesek nenyven száza­léka termelőszövetkezeti tag. — önálló társulatunk nincs. De évekkel előbb azt mondtuk, hogv jobban já­runk így. hiszen három színház repertoárjából válo­gathatunk, A közönség egy részének a véleménye, hogy ez a választás nem mindig szerencsésen alakítja a mű­sorpolitikát. — A múlt évben három színházzal volt szerződésünk. De Miskolc társulata idén már nem vállalhatta a nyír­egyházi előadásokat, hi­szen Heves megyét is ők látják el. így a Debreceni Csokonai és a Déryné Szín­ház maradt az előbbi ötven, az utóbbi harminc előadás­sal. Az új évadban már hetven előadást láthatunk a Csokonai Színház, harmincat pedjg a Déryné Szinház művészeitől. Természetesen nekünk — önálló társulat híján — nem könnyű külön műserpolitikát csinálni. A két színház műsortervéből válogatunk azzal az igény­nyel. hogy minden színház- látogató réteg érdeklődési körét kielégítsük a lehetőség szerint. Hadd említsek né­hány emlékezetes darabot az 1964—65-ös évadból: a Há­ború és béke, Márta, Bolond lány, a Sosem lehet tudni, Hamlet, Ilyen nagy szere­lem, Döntő pillanatok. A véget érő évadból Csehov: Sirály, Alom és valóság, Egérút, s most az évad végén a My fair lady. Az egész műsort nem ismertet­hetem, de nyugodtan mond­hatom, hogy a nyíregyházi előadások e két színház jó­voltából mindinkább felzár­kóznak tárnában is a főváro si nívóhoz. Ezeken kívül volt sok ifjúsági előadás, ahol a diákok gazdag soro­zatot láthattak a klasszikus és mai alkotásokból. Ope­rákat is hoztunk, de az Is szempont, hogy színpadunk és az orchesterünk kicsiny, nagyoperákat műszakilag megoldani itt lehetetlen, így maradt el például a Brecht Jó embert keresünk és a Mahagonny, vagy a Faust. — Azt hiszem ezek meg­oldására kitűnő lenne a szabadtéri színpad, amely­nek az elmúlt nyáron bi­zony eléggé szegényes volt a műsora. — Idén már gazdagabb programot dolgoztunk ki. Június végén itt lesznek a fiatal magyar táncdaléneke- sek, egy operett, júliusban vendégül látunk egy len­gyel tánczenekart, jön a Giil Baba, a Fővárosi Ope­rettszínház, a Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttese, s egy nemzetközi gálaest ke­retében angol vendégművé­szek is fellépnek, Augusz­tusra tárgyalásokat folyta­tunk egy száznyolcvan tagú román népi együttes fellé­pése ügyében, Miskolc be­mutatja a Mayát, Debrecen a Viktóriát és a Carment, amelyben Simándy József is fellépne. —És mit várhat a közön­ség a jövő évadtól? — A Csokonai Színház művészei hozzák többek kö­zött az Ontimista tragédiát, ősbemutatóként Williams: Amíg összeszokunk című darabját a Parasztbecsületet és egy új magyar operát, a Laurát. Úgy gondolom, ked­vező fogadtatásra talál egy új magyar dráma, a Prófé­ta voltál szivem bemutatója is. A Déryné Színház elő­adásában láthatjuk például az Othellót, Dosztojevszkij Két férfi az ágy alatt című novellájából készült vígjá­tékot, a Hauptman-díjas nyugatnémet író Grassiker VIII. Henrik hat felesége című darabját és Tabi Pá­rizsi vendégét. Ezenkívül tizenöt előadással jön az Országos Filharmónia, s e sorozatban látjuk majd a MÁV Filharmonikus zene­karát, a Kodály kórust, s neves hazai és külföldi ope­raénekeseket A beszélgetés alapján is örömmel nyugtázzuk, hogy színházunk az előadások nagy többségén teljesen megtelik, a látogatók jóré­sze munkás, parasztember — és megszerette a színhá­zat. Ez az utóbbi évek nagy eredménye. Kell viszont, hogy — elsősorban nyáron — az eddiginél is nagyobb gonddal, anyagi rizikót is vállalva hozzuk el Nyíregy­házára, a kőszínházba, a a szabadtéri színpadra a mai magyar opera- és drá­mairodalom egy-egy értékes darabját, K. J. Kerékpár, zsebrádió, óra a nyerem ért V» tárgyak között Úttörők a biztonságos otthonért Országos mozgalom a gyermek balesetek csökkentésére Gyakoriak a gyermekbal­esetek. 1965-ben otthon és utcán az országban 26 ezer 593 tanuló szenvedett bal­esetet, amelyből 155 halálos kimenetelű volt. Megyénk­ben ugyanezen időszak alatt 1600 tanulót ért baleset. A nyári balesetek elkerülé­séért, a balesetek megelőzé­sének céljából a Magyar Úttörő Szövetség országos elnöksége, a Magyar Vö­röskereszt, a Pedagógusok Szakszervezete, az Egész­ségügyi Minisztérium, egész­ségügyi felvilágosítási köz­pontja és az Állami Bizto­sító főigazgatósága moz­galmat indított. Az „Úttörők a biztonságos otthonért” mozgalom cél­kitűzéseit megtárgyalták a megyei úttörőelnökség, a Pedagógus Szakszervezet, a Vöröskereszt és az Állami Biztosító képviselői. Az irányelvek alapján felhívás­sal fordulnak az úttörőkhöz és szülőkhöz: vegyenek részt és segítsék! elő a mozgalom mind szélesebb körű kibon­takozását. A felhívás megállapítja: fiatalok és felnőttek együt­tesen összefogva sokat te­hetnek azért, hogy minél kevesebb legyen a gyer­mekbaleset. Ezért úttörők, szülők, pedagógusok vegye­ÁLLANDÓ MUNKÁRA azonnal felveszünk ács, állványozó, kőműves, vasbetonszerelő szobafes- tő-mázoló és épületburkoló szakmunkásokat, vala­mint férfi segédmunkásokat vasbetonszerelő, betono­zó és betonelemgyári segédmunkára. Munkásruhát és ebédet kedvezményes térítés ellenében biztosítunk. É. M. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét, Klapka utca 34. (Kt. 21350) nek részt, illetve segítsék a nyári gyermekbalesetek csökkentéséért indított nap­lópályázattal egybekötött „Úttörők a biztonságos ott­honért” mozgalmat. A moz­galomban minden úttörő egyénileg vehet részt. A résztvevők a mozgalmi kö­vetelmények teljesítéséről naplót vezetnek. A napló tartalmazza: Az úttörő vizsgálja meg mit tartott balesetet okozó veszélynek, mit tett annak elkerüléséért? Mit kell tenni és mit tett az úttörő a nyári fer­tőző betegségek és ártalmak elkerüléséért? Figyelje meg az úttörő, hogy a gyerekek milypn szabálytalanságot, balesetet okozó cselekedetet követ­nek el játék és közlekedés közben. Mit tett azért, hogy ne következzen be emiatt baleset? Az úttörő figyelje; a Paj­tás című lap június 6-tól megjelenő számait, az abban megjelenő „Teljesítsd az úttörők a biztonságos ott­honért” című külön felada­tokat. A teljesítést vezes­se naplóba. Figyelmesen nézze meg a rajzokat és ír­ja le a naplóba íhi a hely­telen azokon, milyen bal­eseteket okozhatok. A mozgalomban résztvevő úttörők naplójukat szeptem­ber közepéig vezetik és szeptember 15-i határidővel küldjék be a megyei Vö­röskereszt titkárságára (Nyíregyháza, Beloiannisz tér Irodaház földszint 1.) A naplókat az iskolák úttörő- csapatai gyűjtik össze és küldik be a fenti címre. A naplóra rá kell irni a nap­lót készítő pajtás nevét és az iskola címét. A mozgalomban résztve­vő pajtások naplóit a rne- megyei úttörő elnökség, a Pedagógus Szakszervezet, a Vöröskereszt és az Állami Biztosító képviselői értéke­lik. A legjobb naplókészítő pajtások között 100 értékes jutalmat sorsolnak ki, töb- hek között kerékpárt, zseb­rádiót, karórákat, fényképe­ző gépeket, sakk-készlete­ket, társasjátékokat, töltő­tollakat (X)

Next

/
Oldalképek
Tartalom