Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-13 / 112. szám
Pártmegbizatásuk a néphatalom védelme Beszélgetés Papp Árpád elvtárssal, a munkásőrség országos parancsnokával Ezzel az esztendővel működésének tizedik évébe lépett a munkásőrség. A jubileumi esztendő kezdetén felkerestük Papp Árpád elvtársat, a munkásőrség országos parancsnokát, s válaszát, tájékoztatását kértük néhány kérdésünkre. A munkásőrség egész tevékenysége a nyilvánosság előtt zajlik, részleteit mindenki láthatja, figyelemmel kísérheti. Éppen ezért jogos az igény a munkásőrségről alkotott teljesebb, átfogóbb képre. Első kérdésünkben tehát arra kértük Papp Árpád elvtársat: foglalja össze az eltelt időszak legfontosabb eredményeit, tapasztalatait. — A munkásőrség — hangzott a válasz — rendkívüli helyzetben, bonyolult társadalmi-politikai viszonyok között született. Nem egyszerűen egy határozat hívta életre. A párthatározat voltaképpen arra a sokféle, de végső fokon azonos célú akaratra épült, amely akkor — 1956 végén, 1957 elején — a dolgozó munkás- és paraszttömegekben ország szerte jelentkezett: leküzdve tengernyi nehézséget, gazdasági és politikai zűrzavart, megvédeni a népi hatalmat, visz- szaállítani az élet természetes rendjét, folytatni a szocializmus építését, de a korábbi hibák nélkül. A társadalom legjobb erőinek jogos követelése volt, hogy ebben a helyzetben életre keljen egy olyan önkéntes fegyveres testület is, amely egyesítve magában a dolgozók minden rétegét, kész a párt útmutatásainak megfelelően a néphatalom hűséges szolgálatára, védelmére. A munkásőrséget tehát a kölcsönös bizalom szülte: a dolgozó nép bizalma a pártban, a néphatalomban, másrészt a párt bizalma a dolgozó emberek millióiban. Csak e bizalom alapján történhetett meg, hogy a párt, az állam fegyvert adott a dolgozók tízezreinek kezébe, abban a meggyőződésben, hogy ezeket a fegyvereket a munkáshatalom javára, becsülettel fogják használni. S a csaknem évtizedes múlt legfőbb, jellemzője, hogy a munkásőrség bebizonyította: teljességgel méltó a bizalomra. Nem túlzás, ha azt állítjuk, az elsők, akik akkor, kezdetben fegyvert fogtak, esküt tettek, megkezdték egyáltalán nem könnyű szolgálatuk, feladatuk teljesítését, önkéntesen, minden ellenszolgáltatás nélkül, történelmi jelentőségű tettet hajtottak végre. A munkásőrség megalakulásának ténye, e testület létezése — gondoljunk csak 1957 tavaszára — bátorságot, biztatást, igaz törekvéseikben támogatást adott a dolgozó embereknek, ugyanakkor visszavonulásra kényszerítette a néphatalom ellenségeit. — Hogyan értékeli parancsnok elvtárs a megtett utat? — Az elmúlt évek alatt — bár a legjobb utak és módszerek felkutatása, kimunkálása nem volt könnyű és egyszerű feladat — a munkásőrség a párt irányításával fontos, egész társadalmi életünkben jelentős politikai fegyveres testületté kovácso- lódott. Az eredmények elérésében megtisztelő, felelősség- teljes feladat hárult a munkásőrség parancsnoki állományára. Mint ismeretes, parancsnokaink, s a törzsekben szolgálatot teljesítő elvtársaink nagy többsége nem hivatásszerűen, hanem napi munkája után, társadalmi alapon látja el a párt megbízatását. Csak az elismerés hangján szólhatok róluk, hiszen voltaképpen rájuk hárul a munkásőrök, az alegységek közvetlen, operatív vezetése, a munkásőrök nevelése, kiképzése, szervezése. Az elismerés még nagyobb hangsúlyt kap, ha azt is hozzáteszem, hogy nagyobb többségük a munkásőrség megalakulásától kezdve teljesíti becsülettel megbízatását. A munkásőrség társadalmi fegyvéres testület, a soraiba lépők, a kötelékébe tartozók önként napi munkájuk után, térítés nélkül látják el nehéz szolgálatukat, végzik gyakran megerőltető, fárasztó gyakorlataikat. Politikai tartalmát a párthoz fűződő szoros kapcsolat, az önkéntesség, a társadalmi jelleg adja. Nagy nevelő iskola, ahol a különböző dolgozó társadalmi rétegekhez tartozó, legkülönfélébb korú és foglalkozású emberek találkoztak egy közös cél: a néphatalom szolgálatában. A munkásőrség éppen ezért nagy nevelő erő, amely jelentékenyen elősegíti a kommunista közgondolkodás, a kommunista erkölcs fejlődését és terjedését. Társadalmi —politikai tartalmának eredménye az az elismerés is, amelyet itthon és nemzetközi vonatkozásban szerzett. — Közvéleményünket érdekli az Is, hogy a munkásőrség, mint fegyveres testület, milyen eredményeket ért cl szakmai vonatkozásban. Kérjük parancsnok elvtársat, erről is adjon rövid áttekintést. — Ezt a tevékenységet a tíz esztendő alatt lépésről lépésre kidolgozott, formált, a munkásőrség sajátosságaihoz igazított kiképzési terv szabályozza. Elmondhatjuk, hogy munkásőreink jól megtanultak bánni fegyvereikkel. Megtanulták a testületnek megfelelő harcászat elméleti ismereteit, s azokat képesek a gyakorlatban is végrehajtani. Az arra kijelölt munkásőrök megfelelően bánnak a rendelkezésükre álló korszerű híradástechnikai eszközökkel. Jelentős azoknak az egységeknek a száma, amelyek minden szakmai jellegű feladatot az igen magas követelményeket állító kiváló színvonalon oldanak meg. S természetes, hogy ilyen értelemben sincs megállás, a technikai haladás, a munkásőrség saját belső fejlődése mind újabb igényekkel lép fel, s újabb szintek elérését teszi lehetővé, egyben szükségessé is. — Milyen új vonásokkal gazdagodott a legutóbbi években a munkásőrség? — Azt hiszem, elég, ha csak néhányat említek, ebből is kitűnik az a fejlődés, amely tíz esztendőnket jellemzi. Az egyik leglényegesebb — egyben legbonyolultabb is — az új munkásőrök igen nagy számának megjelenése, ugyanakkor sok idős elvtársunk tartalékállományba vonulása, illetve leszerelése. Róluk csak a legteljesebb elismeréssel szólhatok, ök voltak az elsők, az alapítók, ők azok, akik ma is önzetlenül és habozás nélkül vállalják a szolgálat minden nehézségét. De az évek elmúltak felettük, s elérkezett az idő, amikor a munkát és a felelősséget meg kellett osztaniok a fiatalokkal. Az elmúlt két évben csaknem 14 ezer új munkásőr lépett testületünkbe, ugyanakkor mintegy nyolcezer, főleg idősebb elvtárs került tartalékállományba, vagy leszerelt. Célunk és elhatározott törekvésünk, hogy velük kapcsolataink ezután se szakadjanak meg, hogy vegyenek részt ezután is életünkben, hogy gazdag tapasztalataikkal, szilárd meggyőződésükkel segítsék a fiatalok nevelését. Új vonás, hogy a fiatalokkal igen sok pártonkívüli került a munkásőrség kötelékébe, s új, megtisztelő társadalmi kötelezettségünk, hogy belőlük itt, a szocialista rend, a néphatalom leghűségesebb munkálni: kommunisták váljanak. S felkészültünk rá, hogy évről évre rendszeresen fogadjuk a testületinkbe lepni kívánókat. Még annyit, hogy új munkásőreink mintegy 80 százaléka közvetlenül a termelő munkában dolgozó ember: fizikai munkás, tsz-tag. — Fontos jellemzője a mai munkásőr életnek a2 az őszinte, elvtársi fegyverbarátság, amely bennünket a népköztárSáság többi fegyveres testületéhez fűz. A néphadsereggel szorosan együttműködünk a fiatalok »levelesében, tisztikarától sok segítséget kapunk kiképzési munkánkhoz. Rendszeresen részt veszünk egymás rendezvényein. Egészséges kapcsolatunk eredménye, hogy évről évre mind több leszerelt katona kéri felvételét a munkásőrségbe. A kapcsolatok más, gyakori megnyilvánulási módja az a szolgálat, amelyet a munkásőrök látnak el közösen a közbiztonsági, az ifjúságvédelmi és a határőrizeti szervekkel. Nem azért szükségesek ezek a szolgálatok, mert elvégzésükre a munkásőrség nélkül a többi testületek nem volnának képesek, vagy mert — például — rossz lenne nálunk a közbiztonság. Szó sincs erről. De arról feltétlenül igen, hogy a közbiztonság további javítása, az ifjúságvédelem a mi rendszerünkben nemcsak rendőri, hanem társadalmi feladat, s éppen eíért egy olyan önkéntes testületnek, mint a munkásőrségnek, e testületeken mind fontosabb, átfogóbb feladata ván. A munkásőrség — s ezzel utalni kívánok testületünk jövőjére is — nem esetleges, hanem állandó jellegű intézmény, amely nagyon sokáig fog létezni. Sőt: a társadalmi fejlődés előrehaladásával, az élet rendes, normális viszonyai között növekszik szerepe és jelentősége, mint mindazoké a szervezeteké, amelyek társadalmasítják a közügyek valamely részének intézését, magukra vállalva különféle állami jellegű feladatokat. — Miben látja parancsnok elvtárs a legközelebbi jövő feladatait? — Legfontosabb feladatunk : szüntelenül gondoskodni róla, hogy a munkásőrök mindig és minden kérdésben jól értsék pártunk politikáját, haOozatainak lényegét, céljait, s e céloknak bátran kiálló, odaadó hirdetői, megvalósítói legyenek. Osztozzanak a munkásőrök, mint eddig tették, jóban-rosszban egész dolgozó népünkkel. Tavaly mintegy hatezer emberünk dolgozott a gátakon, nyolcezren karhatalmi szolgálatot teljesítettek, hogy megakadályozzák az állatbetegségek széthurco- lását. Az akkor oly önzetlenül vállalt munkának, az odaadásnak most a mindennapi munkában, terveink teljesítésében, korszerűbb, gazdaságosabb termelésben kell realizálódnia. Példamutató munka, szocialista rendünk további, hűséges szolgálata: ez a két, szorosan összefüggő feladat, amely most előttünk áll, s amelynek teljesítésével méltó módon köszöntheti minden munkásőr pártunk közelgő kilencedik kongresszusát, valamint testületünk tizedik esztendejét — fejezte be nyilatkozatát Papp Árpád elvtárs, a munkásőrség országos parancsnoka. I* U M Ä I U S 2 2 - 2 9: Gyermek" és ifjúságvédelmi iiét Gazdag eseménysorozat készül a május 22 és 29 között megrendezésre kerülő megyei gyermek- és ifjúságvédelmi hétre. A hét ünnepélyes megnyitóját május 22-én, vasárnap délelőtt tartják a József Attila Megyei Művelődési Házban, ahol a hét szabolcsi gyermekotthon szakköreinek anyagából és a tiszadobi gyermekváros ipari tanulóinak munkáiból rendeznek kiállítást. A gyermekotthonok és a nyíregyházi állami zeneiskola növendékei és tanárai adnak műsort. Vasárnap délután az állami gondozott gyerekek részvételével „testvértalálkozót” tartanak Sóstón. Ebből az alkalomból kulturális és sportműsort szerveznek. Egy fiatalkorú bűnügyének bírósági tárgyalását tartják 23-án Nyíregyházán. Ugyanebben az időben Kisvárdán hasonló témáról tárgyalnak a járási gyermek és ifjúságvédelmi munkaértekezlet résztvevői. Kiállítás nyílik ezen a napon 17 órai kezdettel a nyíregyházi kisegítő iskolában, a tanulók munkáiból. A hét folyamán a megye csaknem minden járási székhelyén, illetve nehány nagyközségben tanácskozást tartanak a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságok. Több községben ismeretierjesztő előadások hangzanak el a gyermekvédelem problémáiról, gyermekegészségügyi kérdésekről. A tiszadobi gyermekváros két jelentős esemény színhelye lesz azon a héten: 23-án országos konferenciát tartanak itt, május 29-én pedig fennállásának 20 éves jubileumát ünnepli a gyermekváros. Húszévesek az életpályáról Sóstói úti kollégium. A parkudvarban óríásíák alatt három most végző főiskolással beszélgetünk. A téma: a tanári hivatás, a jövő. Időszerű, hiszen ezek a tanárjelöltek szeptember elsején már a katedra mögött állnak. Miért választották a nevelői pályát? — erről vall három ifjú leány, asszony — valamennyien most húszévesek. Agárdi Tiborné: „Gyermekkoromtól készülök a pedagógus hivatásra. Nagyon szeretem a gyerekeket...” Biológus és szenvedélyesen érdekli az antropológia. A szakdolgozatát is e témának szentelte. A gyermeki test felépítése fejlődése a falun és a városban. Kutatási területe Nyíregyháza és a város környéki tanyák — Mandabokor, Oros, Kőlapos, Ujtelekbokor és Nyírszőlős volt — A megállapítás, hogy a tanyai gyerekek a testfejlődésben is elmaradtak a városiak mögött. Ebben a szociális, kulturális körülmények is közrejátszanak. Nyírszőlősön, ahol már tanyai kollégium működik, jobb a helyzet. Biológiai-pszichológiai szempontból is érdekli a gyerek — így mondja — és élethivatásnak érzi, hogy formálja, gyúrja a jövő emberét. Hogy hol? — Még nem tudom, csak később dönt a bizottság. Nyíregyházán lakom. Férjem itt tanít egy tanyán. Szeretnék a környékre kerülni. Tanyára? Persze. De lehetőleg oda, ahová megvan a kijárási lehetőség. Arról beszélünk, hogy nem lesz könnyű. — Az lényegtelen. Ilyenkor még tele van energiával az ember. A nehézségek — bőven lesznek, ezt tudom — lelkesítik a fiatal tanárt. Higyje el, öröm ezeket a gyerekeket magasabb szintre emelni, ha csak egy osztályzattal is. Tanítás közben kell továbbtanulnia, hogy megszerezze a másik szakot, a kémiát. Talán Debrecenben, talán Egerben. De ott is szeretné olyan jól megállni a helyét, mint itt. Itt kitűhő volt. Lendvai Valéria Szegeden nőtt fel, négy éve él ezen a vidéken, magyar szakos. — Óvónő, vagy tanítónő szerettem volna lenni. Sajnos, fahangom van, s nem sikerült. Egy évet már tanítottam képesítés nélkül Ti- szaeszláron — magyart, történelmet és gyakorlatot. Utána jöttem a főiskolára. Említi, hogy a magyar szakosok többsége az irodalom miatt szereti a hivatását. ö — bár / verseket is fabrikált a főiskolai lapba, az ÁBC-be — a nyelvészetért rajong. — Elsősorban tanuljon meg a gyerek helyesen írni. És tanulja meg a szép magyar beszédet. Azért szereti az irodalmat is, különösen a modernet, a mait. A szakdolgozata mégis „Kölcsey Szatmár- csekén”. — Csongrádba akartam visszamenni, ott közel lenne a színház, a mozi, a jó előadások. Dehót itt is kell a tanár. Már megszoktam a gondolatot, Szabolcsban maradok, itt is éppen olyan jó tanítani, mint másutt. —És ha egy távoli Szamos menti községbe kerül? — Akkor nehéz lesz. És ha nem kapok lakást, s nem megyek férjhez, sokáig kell számolnom az albérlettel. Azért nem leszek kedvtelen. Segíteni akarom a falut, a színjátszást, szakkört, úttörőcsapatot vezetni. És nem pénzért. Kezet nyújt és így búcsúzik: „Mikor idejöttem, számítottam rá, hogy valakinek az isten háta mögött is kell tanítani. És arra is, hogy a valaki esetleg én leszek...” Kerezsi Mária Nyíradony- ból került a nyírbátori gimnáziumba, onnan a főiskolára. Matematikus. — Házi versenyek voltak az általánosban matematikából. Sikerült, s megszerettem a számokat. Sokat dolgoztam az úttörőmozgalomban, raj vezető-helyettesként kerültem ki. A nevelést még nem értettem, de a gyerekek lelkét már inkább. Furcsán hangzik, én is nevelő akartam lenni, mint a többiek. Egyetemre jelentkezett előbb, de szülei nem bírták a támogatást öt évig, így jött ide. — A szakdolgozatom témájának ezt kaptam: „A teljes indukció matematikai alapjai és különböző formái”. Egy kicsit nehéz, nem volt hozzá irodalmam, nagyrészt feladatokkal bizonyítottam. Remélem, sikerül. Alapszervi KISZ kultúr- felelős, szereti ezt a munkát. — Nem vagyok valami zseniális egyéniség. Egyet szeretnék: Abapusztára kerülni. Hogy miért oda? Nincs messze a falunktól, s ott tanít egy barátnőm is. Többször jártam már ott. Ismerem a gyerekeket. Mennyivel nehezebb nekik, mint az itteni gyakorlósoknak I A vágya még: egy úttörő- csapatot kapni, levelezni később az egyetemen. És megszerettetni a gyerekekkel a matematikát, a kultúrát — Nagy szavakat mondok — felemelni őket. Három húszéves. Három tanárjelölt. Biológus, magyar és matematikus: három érdeklődési kör. Egyben mégis tökéletesen megegyeznek. Jó lámpásai akarnak lenni a falunak, tanyának. És realisták. Kopka János A régi Nyíregyháza Még 1964-ben jelentette meg a Szépirodalmi Könyvkiadó Gömöry János Emlékeim egy letűnt világról C. két és félszáz oldalas memoárját. Gömöry János az egykori eperjesi evangélikus kollégium gimnáziumának volt az igazgatója. Most halt meg, nyugdíjas pedagógusok pesthidegkúti otthonának volt a lakója. Ez évben töltötte volna be 97. életévét. Fiatalabb barátainak az ösztönzésére írta meg emlékeit, életpályája történetét. S ez az életpálya Nyíregyházán kezdődött. Városunk szülöttje Gömöry János. Itt volt apja fogházfelügyelő (korábban Des- seyffy Kálmán gróf uradalmi tiszttartója Oroson), majd özvegy édesanyja óvónő. Nyíregyházán töltötte Gömöry János gyermek- és serdülő éveit. A Kossuth Lajos gimnáziumban érettségizett. Innen ívelt pályája a neves eperjesi gimnázium történelem katedrájára, majd élére. Emlékirata lebilincselő olvasmány. Éles szemű, dokumentumokkal is gazdagított, közvetlen hangvételű visz- szaemlékezés csaknem egy évszázadnyi sorsváltozásra. A nemzetiségi viszonyokról, a felvidéki kultúréletről, a kisebbségi helyzetről, a fasiszta világról és az abból való kibontakozásról egyaránt értékes adatokat, élményeket nyújt. Bennünket, nyíregyháziakat pedig különösen érdekelhetnek azok az éles megfigyelő erőre valló emlékek, adalékok, amelyekkel megvilágítja Gömöry János városunk viszonyait, fejlődését gyermekkora, serdülőkora idején, tehát a múlt század végén, a múlt század befejező harmadában. A szabolcsi metropolisz mai életét, fejlődési ütemét csodálva tekint vissza a 90 évvel ezelőtti állapotokra, gyermekkora Nyíregyházájára, amelyben a városháza előtt nemegyszer elakadt a talyiga a kátyúban, a KáílSi utcában csaknem csikászni és halászni lehetett, a későbbi szálloda helyén fogház, az evangélikus lelkészlak helyén düledező iskola- épület volt, s a várost körülvevő pázsitok és homokbuckák voltak a fiúk legkedvesebb játszóhelyei. Dicséri Gömöry János Nyíregyháza lakosságának, polgárainak szorgalmát és értelmességét, amellyel hozzásegítették annak idején Városunkat többek közt a vasúthoz, a megyeszékhellyé Váláshoz. Tanulságosan emlékezik elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányaira, tanítóira, tanáraira — híven ecsetelve az akkori iskolai állapotok, pedagógiai eljárások árnyoldalait, fogyatékosságait, de értékeit, szépségeit is. Hasznosak, tanulságosak, szépek Gömöry János könyvének szülővárosa múltját idéző visszaemlékezései. Adriányi Lásztf
