Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-19 / 117. szám
Nagyobb nyilvánosságot a kiváló munkának Venesellői sütőipari munkásokkal és cipészekkel beszélgetve többen mondták, hogy „az utóbbi időben kevés szó esik a szocialista munkaversenyről. A gazdasági építőmunka előrehaladása szemmel is látható. Új, korszerű létesítmények születnek, a gyárak, üzemek százait fejlesztjük. Arról azonban, hogy ez az emberek müve, hogy összefügg az egyének vagy kollektívák munkájával s a versennyel, szerintünk sokkal többet kellene szólni." Miért nem kielégítő a verseny nyilvánossága ma nálunk? Még nem sikerült megtalálni, hogyan, milyen módon lehet a jó termelési tapasztalatokat és módszereket úgy publikálni, hogy azok közérdeklődést váltsanak ki, és a valóságot tükrözzék. Nem valamiféle új sztár- rendszert akarunk. Nem akarunk semmiféle üres reklámozást sem. A verseny ma reális, szolid, s az eredmények sem kicsik. Egyre gyarapodnak az egyszerű munkahőstettek is. A tényleges eredmények, az eredményeidet elérők száma és példaképül állítása indokolt Ez egyben az eredményes, hatékony, tömeges verseny nélkülözhetetlen része, s mint ilyen fontos követelmény is. Az eddigieknél sokkal bátrabban népszerűsítsék az üzemek, intézmények, tsz-ek és a sajtó azokat a dolgozókat és kollektívákat, akik és amelyek példamutatóak a munkában és magatartásban. A nyilvánosság előtt is övezze őket az erkölcsi és anyagi elismerés. Ne legyen titok, hogy a jó munka jutalmaként a kitüntetéseket, a hazai és külföldi üdülést stb. kik és miért kapták. A verseny módozatai ma az egyének versenyétől a kollektív versenyformáig igen változatos. Az egyén, a dolgozó ember személyisége azonban egyetlen versenyformában sem halványulhat el. Ezért, mikor üzemek, műhelyek, brigádok stb. eredményeiről esik szó, sohasem helyes csak általánosságban beszélni róla. A munkaeredmények az egyes dolgozó emberek, s így a kollektíva erőfeszítéseihez, tevékenységéhez fűződnek. Az egyének és kollektívák teljesítményének, módszereinek társadalmi elismerése, tudatosítása a nyílva4 kőműves hobbyja Portré az építőről — építők napja előtt Egyszer hagyta ott 3 szakmát, de meg is bánfa. Negyvenéves fejjel fogta meg újra a serpenyőt Tóbiás András, hogy fallá egyengesse a szakértő kezekre váró piros téglákat. Szép is, kényelmes is volt a gondnoki állás, de valami hiányzott. A munka ritmusa, az alkotás láza, a szaktársak közelsége? Már maga sem tudja. Házat épített. Azzal kötötte le minden szabad idejét, vasárnapját. Csak az ácsmunkához hívott segítséget. S utána? Valahol folytatni kellett... Bejárta a város építkezéseit Most az Iskola utcai társasháznál a második emelet falait rakja, öt éve szinte bejárta a város összes építkezéseit. Naponta kétezerötszáz tégla... háromszáz lakás... egy egész városrész... Iskola, óvoda, gimnázium, bisztró, kollégiumNem szívesen hagyja abba a munkát. Teljesítményben dolgoznak, minden perc drága. így is sok az ingajárat, mert a Tompa-brigádot mindig oda küldik, ahol a legnagyobb szükség van a szakmai hozzáértésre. Hogy melyik része a legszebb a szakmának, azt még Tóbiás András sem tudta eldönteni, pedig amikor 1938-ban beállt a kőművesek közé, a régi Zrínyi gimnázium építésénél, még saroglyávai hordták fel az anyagot. A repülőtéri szivattyúház építésénél meg derékig érő vízben dolgoztak. Hol van már az? Az anyagot emelődaruk szállítják, még a betonáthidalót sem kelj kézzel emelgetni, A földkiemelésnél meg úgy körülcsövezik a munkagödröt, hogy szinte szárazon dolgozhatnak. „ügyön, k( csinálta"? No persze neki is megvár} a maga hobbyja; legszívesebben a homlokzati részen szeret dolgozni, különösen ha kőporozással kell készíteni. Mert az az igazi, nem a festés. S ha a kőműves érti a színezést, egy életen át gyönyörködhet benne. És is jő érzés az, ha másnak tetszik. Legszívesebben az Arany Jgnqs és Toldi utcák találkozásánál épült sarokházról beszék Arról a pagodatetös- ről, amelyet még az idegenek is megcsodálnak. Aztán az Árpád utcán épült 24 lakásos épület kőporos homlokzata. Szinte kiválik a többi közül. Tíz év múlva is dicsérni fogják, s talán azt is megkérdezik majd; ugyan ki csinálta? Hát ilyen ez a szakma- Aki megszereti, szép annak minden mozzanata. Igaz, néha rá kell húzni, ki kell használni a jó időt. Ha nyáron igyekeznek, télen is akad munka. Tavaly télen is csak pár napot kellett; pihenni, az elmúlt télen már egy napot sem kéllett fagyszabadságon tölteni. Jő ez így, meg kell is a kereset. Négy gyerekre néha kevés is az a havi két-két és fél ezer forint. Nem keres egyik sem, a legidősebb — András — még csak most tanulja a villanyszerelő Szépet, maradandót Ilyenkor nyáron item sok a szabad idő. Ha itt befejezi a műszakot, akkor otthon folytatja. Igaz, ez már afféle kikapcsolódás a napi munka után, a hatszáz öles kertben. A ház előtt rózsák, a kertben szőlőlugasok, gyümölcsfák. Talán az egész városban nem akad pórja. Pár éve törpe tgrzsfí jonatánt is telepített, lugast nevel belőle. Szépen sikerült, már terem is. A lakás is réndben, csak a vízbekötés hiányzik. A Lujza utcába még nem ért el a kótaji vj'z. De már csak idő kérdése. Ha megkezdik a déli ipartelep építését, oda yíz is kel}. S ahová ipar települ, ott lakások is ppülpek, műhelyek, csarnokok, szociális létesítmények kellenek. Szükség lesz ott is a kőművesre, Tóbiás Andrásra és a többiekre. Lehet tervezni, van mire építeni meleg otthonokat, kertes házakat, rózsalugast, lehet szépet. maradandót alkotni, lehet rpár hobbyja a kőművesnek is. Tóth Árpád Népi ellenőrök vizsgálata: nosság előtt, példát adhat és követőket von maga után. Ez nem történik meg kellő módon és mértékben. Csupán az elmúlt évben megyénkben több százan részesültek a kivglö dolgozó kitüntetésben. Több mint százan birtokosai 3 kiváló újító kitüntetés arany, ezüst vagy bronz fokozatának. 320 f atal nyerte el a szakma ifjú mestere és 48 műszaki értelmiségi fiatal a kiváló ifjú mérnök, technikus címeket. Évente mindig van olyan üzemünk vagy termelőszövetkezetünk, amelyek elnyerik a Minisztertanács és a SZOT elnöksége vörös vándorzászlaját, dicsérő oklevelét. A munkaversenyben éppen az fejeződ k ki, hogy az emberek szeretik munkájukat, van bennük felelősségtudat és segítőkészség, s az új, a jobb felé törnek. Éppen ezért az anyagi elismerés mellett az erkölcsi elismerés formáit is javítani kell, s ebben jelentős szerepet tölt be a szocialista munkaverseny nyilvánossága. Emberekről szólunk — emberekhez. Orosz Szilárd Naponta értékelik a versenyt 1 iszapokon Az első negyedéves sikeres tervteljesítésen felbuzdulva, a Tiszalöki Faipari Vállalatnál most a IX. párt- kongresszus tiszteletére tovább tart a verseny, A ládaüzemi és a zárlécúzemi dolgozók egyöntetűen a terv túlteljesítésére és az önköltség csökkentésére tettek vállalást. A vállalat valamennyi dolgozója elhatározta, hogy október első hetében kongresszusi hetet tartanak. A kongresszusi héten a két Üzemrész közösen tárgyalja meg a kül- és belpolitikai eseményeket, értékelik a Vállalat versenyteljesítését és megbeszélik a további teendőket. A munkaverseny sikere érdekében a szakszervezeti bizottság naponta végzi a teljesítés értékelését és az eredményeket a vállalati versenytáblára kifüggesztik. Wirth Rudolf Tiszalök Tovább kell javítani a szolgáltatást in Még mindig nem elegendő az ipari javítás Ül Kezdetleges az építő ktsz-ek gépesítése II Újabb szolgáltatóházakra van szükség A lakosság részére végzett javító-szolgaltató ipari és kereskedelmi tevékenység helyzetét vizsgálta a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A vizsgálatban — mely több mint egy hónapig tartott és kiterjedt a megyei tanács ipari osztályára, a KISZOV, KIOSZ megyei központjára, a járási tanácsok szakigazgatási szerveire, két tanácsi vállalatra, tíz ktsz-re, 22 községre, tíz kisiparosra, — 75 népi ellenőr vejt részt. Arra a kérdésre kerestek választ, hogy a szolgáltatások jelenleg képesek-e kielégíteni a lakosság igényeit, a lebonyolítás módjában hol vannak fogyatékosságok, hol van szükség a leggyorsabb intézkedésekre. Indokolt volt napirendre tűzni ezt a témakört, hiszen az elmúlt öt év alatt ugrásszerűen megnövekedett a tartós fogyasztási cikkek vásárlása. Néhány számadat is bizonyítja ezt. A második ötéves terv időszakában megyénkben például 63 ezer kerékpárt, 52 ezer híradás- technikai cikket, 86 ezer tűzhelyet és több mint 29 ezer lakáskarbantartó gépet vásároltak. Az ipari javítás szerkezetében a legnagyobb változást a tartós fogyasztási cikkek elterjedése okozta. Különösen a kezdeti időszakban ettől elmaradt a szolgáltatás. A szűk kapacitás jelenleg is meg\’an, de már nem olyan mértékben, mint 1962—1963- ban vqlt. 1960—1961-ben mindössze 380 felvevőhely állt a lakosság rendelkezésére, s ma már 810. Az eltelt öt év glatt az ipari javítás fejlesztésére 28 millió forintos beruházást fordítottak. Megvalósult többek között a nyíregyházi autószerviz áiiqrnás, a GELfCA, a vegytisztító szalon, a csengeri, tarpai, vá- sárosnaményi, baktalóránt- házi szolgáltatóház, a Szatmári Vegyesipari Vállalat autószerviz műhelye. Csökkent a kisiparosok Száma. Az utóbbi evekben ugyanis a termelőszövetkezetek építőbrigádjai erős szívó hatást fejtettek ki. Részben ezzel is magyarázható, hogy az országos javító-szolgáltató tevékenységben megyénkben lemaradás tapasztalható, az emelkedés 3—4 százalékkal kisebb mint az országos átlag. A vizsgálat megállapította, hogy nem teljes az igények felmérése, egyes területeken. Közismert dolog például, hogy megyénkben a lakásellá- íettság jóval az országos átlag alatt van. Ahhoz, hogy az átlagot elérjük, közel 559 ezer lakás építésére volna szükség. Azt is figyelembe kell venni, hogy a meglévő lakások jelentős része 25 évnél idősebb, 95 százaléka pedig komfort nélküli. Nagy feladat vár tehát az építőipari ktsz-ekre, kisiparosokra. Munkájukat azonban gyakran hátráltatja a gépesítés kezdetlegessége és a sűrűn fellépő építőanyaghiány. A kivitelezők munkájával nincs mindig megelégedve a lakosság. Például a Csengeri Vegyes Ktsz, vagy a Nagy- kállói Építőipari Ktsz munkáját sokan kifogásolták, éppen ezért kevesebb megrendelést kapnak. A hálózatfejlesztésben legnagyobb gondot a helyiséghiány okozza. A vizsgálat szerint szolgáltatóházak építésével, a meglévők korszerűsítésével tovább lehetne javítani a szolgáltató tevékenységet. Azt is vizsgálták, hogy az egyes üzletházak üzemeltetése kifizetődik-e. Megállapították, hogy a Kisvárdai Cipész Szövetkezet 14 részlegéből 8 veszteséggel működött. Hasonló a helyzet a Kisvárdai Textilruházati Bősznél is. A méretes tevékenysége nyereséges, a mándoki, doinbrádi és tornyospáicai részlege viszont veszteséggel működik. Éppen a hasonló esetek elkerüléséért lenne nagy szükség az igények pontos feltérképezésére. A vizsgálat alapján a NEB javasolta, hogy a GELKA a nyitvatartási időt úgy állapítsa meg, hogy a lakosságnak a munka befejezése után maradjon még 1—2 órája a készülékek beszállítására. Helyes lenne megszervezni a házaknál történő javítást is, különösen kisebb hibák esetén. Tetemes szállítási költséget takaríthatnának meg vele. A ktsz-ek nem szívesen végeznek kisebb összegű tatarozásokat, felújításokat. Célszerű lenne erre is javaslatot kidolgozni. Ezeken túl a NEB n}ég számos javaslatot tett megyei és országos szerveknek. B. P. Olvasónk irta: Különös előadás A nyíregyházi közönségnek napok óta szokatlan plakát tűnt fel a József Attila kultúrház előtt. A debreceni vak! kultúrcsoport vendégszereplésére hívta fel a figyelmet Mit tud nyújtani egy vak kultúrpsoport, ami szórakoztató? El tud- ják-e feledtetni az előadás során testi fogyatékosságukat? Nos, állíthatjuk, hogy igen! Rövid színdarabjaik előadásával, zenekarukkal, az előadottak jó válogatásával oly otthonosan mozogtak, hogy egy percre sem jutqtt eszünkbe: a művészek vakok, sőt még az sem, hogy műkedvelők. Az előadóterem megtelté* az előadást a legmelegebb tapssal köszönte meg a közönség. Varró János KISJÓ: Katinka gyorsan tanul Fényes rézgombra mindig szükség van, a réz- gombfényesítés komoly szakma, és egyöntetű helyeslés fogadta a gondolatot, hogy Katinkát gyakorlatra a Rézgamb Fényesítő Vállalathoz kell bejuttatni■ Fgy hete van a Réfévá kötelékében nagybátyja, a neves rézgombfe- nyesitö dinasztia sarja vitte be, és hogy a gyerek milyen fogékony, naponta adja tanújelét. Már az első este mesélte, hogy igazgatójuk nőtlen ember, illetve nős, de elvált, mert a felesége tűrhetetlenül féltékeny nőszemély, valahányszor női kuncsaft járt a főnöknél rézgombfényesítési ügyben, hangos jeleneteket rendezett, az igazgató a gyérei nek önként felajánlott ezer- ötszáz tartásdíjat, (jz asz- szony plusz háromezret kért saját tartásdíjként, a bíróság azonban alytas\tot- ta, mert fiatal nő, tud dolgozni, ám az igazgató nemes lélek és az asszonynak mégsem kell dolgoznia. Másnap újabb szakmai dolgokról számolt be Katinka, nevezetesen, hogy a vállalat férfitagjai közül kit kihez milyen szálak fűznek, hogy a főkönyvelő házat örökölt, de lakó van benne, és nem tudja eladni, hogy a csoportvezető kocsit vett, de el akarja adni, mert mindig a fele. ge rokonai használják, a csoportvezető nős ugyan, oe titokban van valakiig, fr igy ki, azt mindenki tudja, csak a felesége mm, mert az ilyesmit mindig m nszszony tydja meg utoljára, hogy a főmeós iszik, és kifelé áll a rúdja, de hiába akarnak megszabadulni tőle, a legfőbb főnökségen fejesek védik, bezzeg, a Belies kartárs csak egyszer jött be ittasan, és mennie kellett, és ugyanakkor a pénztárosról is tudja mindenki, frogy titokban elvonókúrán van, és hogy Bábán kartárs nősülne, de az anyja nem engedi, és hogy Kozma kartársat az anyja minden áron meg akarja nősíteni, de Közmű azt mondja, a bitang, hogy esze ágában sincs. Azóta is napról napra friss tudásról tett bizonyságot, bármelyik színházba, moziba, azonnal tud jegyet szerezni, tudja hogyan ken kijárni soronkivüli beutalást, kiküldetést, útlevelei, tudja valamennyi friányfo cikk beszerzési forrását, megtanult kötni, szőni, horgolni különleges mintákat, hoz haza olyan ételrecepteket, amikről, eddig hírből is alig hallottak a család tagjai, percek alatt megszerez különleges külföldi gyógyszereket, el tud intézni adóügyeket, részletJt- zetési kívánalmakat, saron- kívüli besorolást, tud szerezni borjúhúst, és lebonyolít hármas, négyes é* ötös lakáscserét, leválasztással kombinálva. Örömmel hallgattam bégig Katinká élvezetes előadását szakmai tudásának sokoldalú voltáról, örömmel vettem tudomásul, hogy Katinka gyorsan tanul, Katinka immáron mindent tud., amit a rézgomb- févyesítéshez tudni kell és teljes bizalommal nyújtottam át neki egy rénytelen rézgombot, mert az i'olt jövetelem fő célja, megkérni. terven szíves fényesítsen rasta kissé. Katinka tágra nvilt szemmel nézett a fénytelen réz- nombra. s amikor mondtam neki, mi a kívánságom, nevetve nálgsr.nlta: — B.áznomhot fényesíteni? ffáf azt azért még nem tüdők. 1966, május 19.