Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-19 / 117. szám

21 gól az NB I szerdai fordulójában Pontot vesztett a Ferencváros — Súlyos vereséget szenvedett a Pécs Hazai pályán kapott ki a Salgótarján Fay utca, 7000 néző, ve­zette: Katona. Góllövők: Farkas (2) és Korsós, illetve Kovács X. A Vasas támadott, nagy fölényben játszott. A 19. percben a hazaiak megsze­rezték a vezetést. Középen futott a piros-kékek táma­dása, Pál Farkashoz játszott és a jó formában lévő csa­tár 6 m-ről gólt rúgott (1:0). A 20. percben a Diósgyőr egyenlített: baloldali szög­let után Mészöly röviden fejelte ki a labdát, Szurgent átadását Kovács I. a bal al­só sarokba lőtte (1:14 Az 50. percben Molnár fu­tott el a jobbszélen, élesen belőtt labdáját, a jó ütem­ben érkező Korsós 3 m-ről a léc alá fejelte (2:1). A diósgyőriek teljesen véde­kezésre szorultak, a Vasas állandóan támadott. A 85. percben ragyogó Vasas tá­madás után Farkas nem hibázott (3:1). Jók: Mészöly, Berendi, Pál, Molnár és Farkas, il­letve Tamas, Szigeti, Szu- csányi és Vas. Vasas—Diósgyőr 3:1 (1:1) Csepel—-Ferencváros 1:1 (1:0) Csepel, 20 000 néző, ve­zette: Müncz. Gólövők: Se­bes, illetve Varga. Az első percekben inkább a jó iram tűnt fel, mint­sem a játék. Kevés volt az akció. A 19. percben a hazaiak megszerezték a vezetést. Villámgyors balol­dali támadás után Sebes­tyén keresztlabdáját a jó ütemben érkező Sebes a háló közepébe helyezte, 1:0. A 63. percben Fenyvesi dr. futtából leadott nagy­szerű lövését Török kiütöt­te. Ezután cserélt a Fe­rencváros. Varga előrement a csatársorba, Rátkai lett a jobbfedezet. Mindjárt ja­vult is a zöld-fehér csatár­sor játéka, és a 70. percben ki is egyenlített a vendég együttes. Albert fejjel Var­ga elé tette a labdát, aki 20 m-ről a bal sarokba lőtt, 1:1. Jók: Török, Molnár, Klei- bán, Sebestyén, illetve Páncsics, Varga mint csa­tár, és időnként Fenyve­si dr. Megyeri út, 15 000 néző, vezette: Bircsák. Góllövő Bene (2) és Dunai II. Az első jó támadásokat a Dózsa vezette. Az újpes­ti csatársorban Bene volt a legjobb, állandó veszélyt jelentett a kapura. Lancz- kor azonban kitűnően vé­dett. A 41. percben Ku- harszld átadását Bene lőt­te 10 m-röl kapura, a lab­A hajómodellezők megyei bajnoksága Az MHS szombaton és vasarnap, a sóstói hideg vi­zű strandon rendezte meg da a felső lécről a gólvonal mögé pattant, Nagy pró­bálta kivágni onnan, de a berobbanó Dunai még bel­jebb segítette. A góllövő Bene volt és az eredmény 1:0 lett az Ü. Dózsa javá­ra. Az 59. percben a balösz- szekötő helyén szabadon hagyott Bene lekezelt egy előreadást és 8 m-röl a két- ségbesetten kimozduló Lanczkor mellett a háló­ba lőtt, 2:0. A 67. percben Noskó labdájával Dunai a jobbösszekötő helyén ki­tört, három védőt is kicse­lezett és 8 m-ről nem hibá­zott, 3:0. Hatalmas techni­kai fölényben játszott az Ü. Dózsa, majd egyre ke­ményebbé vált a játék, eb­ben Nagy I. és Zámbó járt elől. Az eredmény azonban már nem változott. Jók: Káposzta, Sóvári, Noskó, Bene s a második félidőben Dunai II., illetve Lanczkor, a mezőny leg­jobbja és Csetényi. Tatabánya — Pécs 7:0 (1:0) Tatabánya, 9000 néző, ve­zette: Szil vasi. Góllövők: Csemai és Sza­bó (2—2), Szekeres, Menczel és- Kovács I. 5 perces eredménytelen já­ték után Tatabánya irányí­totta a játékot. A 10. perc­ben már meg is szerezték a vezetést a hazaiak. 22 m-es szabadrúgás után Szekeres fejjel Csernai'noz továbbítot­ta, aki a hálóba küldte (1:0). Az 50. percben Menczel átadását Szekeres fordulás­ból lőtte a bal sarokba (2:0). 5 perc múlva Szuromi lö­vése a kapufáról kipattant és a szemfüles Szabó az üres Kapuba helyezte a lab­dát (3:0). A 62. perc­ben Szuromi beadását Csernai ritkán látható lö­véssel küldte a léc alá (4:0). A 78. percben Menczel 24. méteres szabadrúgása vágó­dott védhetetlenül a hálóba (5:0). A 85. percben Csemai tört ellenállhatatlanul a pécsi kapu felé, jól gurított Ko­vács I. elé és a középhátvéd a léc alá lőtt (6:0). 3 perc múlva Szuromi beadhat Rapp elvétette és Szabó az üres kapuba továbbította a labdát (7:0). Jók: Kovács I., Menczel, Szabó, Csemai, illetve Kin­cses és Csupák. Dunaújváros—Salgótarján 1:0 Salgótarján, 5000 néző, vezette: Almási. Góllövő: Havasi (öngól). Lendületes támadásokkal kezdett a Salgótarján, és a vendégek már az elején védekezésre szorultak. A kitűnő formában lévő du­naújvárosi kapusnak igen sok dolga volt. Nagy ha­zai fölény után a 25. perc­ben egy ártatlannak látszó dunaújvárosi táma­dás futott, Korona tört előre, három védő késle­kedett a közbeavatkozással, s végül Havasi olyan sze- í-encsétlenül ért a labdához, hogy lábáról a kimozduló Virág mellett az a bal sa­rokba került, 1:0. Aczél remek védéseket mutatott egymás után, akadt dolga éppen elég. A4 53. percben Zöldi 14 m-es lö­vését védte, majd Jeck és Zöldi újabb bombáit tette ártalmatlanná. 70 perc nyomasztó tarjá- ni fölénnyel telt él, ennek ellenére a vendégek győz­tek. Jók: Aczél, Ligeti, And­riska, Magasházi, illetve Vertig, László, Zöldi. Ózd —Dorog 1:0 Ózd, 8000 néző, vezette: Fáth. Góllövő: Lutz. Eléggé alacsony színvona­lú volt a játék. Az Özd Lutz kapta a labdát és a középcsatár a kimozduló II- ku mellett 5 m-ről a jobb alsó sarokba gurított, (1:0). mezőnyfölényt harcolt ki. Ősi elől Ilku lábbal men­tett, majd Monostori veszé­lyes fejesét védte Borbély. A 41. percben Lévai a gól­vonalról fejelte ki az Ilkun már túljutott labdát. A második félidőre élén­kült a játék. Nőtt az Özd fö­lénye, az 55. percben Ilku nagy bravúrral hárította Szendrei lövését. A Dorog teljesen beszorult, de a nagy ózdi fölény, csak a 75. percben érett góllá. Széles és Szendrei adogatása után Jók: Nagykaposi, Zalai, Murányi, Szendrei, illetve Ilku, Lakat és Csőri. AZ NB I ALLASA 1. Vasas 10 7 3 — 22: 9 17 2. Honvéd 10 8 1 1 19: 8 17 3. FTC 10 6 3 1 21: 9 15 4. U. Dózsa 10 5 3 2 25:11 13 5. Tatabánya 10 5 2 3 20: 8 12 6. Győr 10 4 2 4 9:13 10 7. Pécs 10 2 6 2 9:14 10 8. Csepel 10 3 3 4 9:10 9 9. MTK 10 2 4 4 7:14 8 10. Dunaújváros 10 3 2 5 11:19 8 11. Ózd 10 3 1 6 11:21 7 12. DVTK 10 2 2 6 10:17 6 13. Dorog 10 1 2 7 8:17 4 14. Salgótarján 10 — 4 € 3:14 4 Megyerdi tartja a 3. helyet A Prága—Varsó—Berlin kerékpáros békeverseny 9. szakaszát szerdán a Kutno —Pozman közötti 176 km- es távon tették meg a ver­senyzők. Megyerdi 23. lett. A magyar versenyző, az egyéni összetetben tartja a 3. helyét. Az összetett egyéni ver­seny állása: 1. Guyot (francia), 2. Dohljakov (szovjet), 3. Megyerdi (mar gyár). Sakk: flranyász vezet a vidéki bajnokság nyíregyházi elődöntőjén Az országos, vidéki sakk- bajnokság nyíregyházi elő­döntőjén már négy forduló mérkőzéseit játszották le a versenyzők. Dalkó Nándor a szolnoki mesterjelölt beteg­sége miatt nem tudott in­dulni, s helyét Bökönyi Im­re, a Nyíregyházi Kinizsi versenyzője foglalta el a mezőnyben. Az eddigiek folyamán a hét nyíregyházi versenyző eléggé gyenge teljesítményt nyújt, közülük dr. Papp sze­repel legjobban. A lejátszott négy forduló után a Debre­ceni Vörös Meteor verseny­zője, Aranyász Miklós mes­terjelölt áll az élen száz százalékos teljesíménnyel. Az elődöntő eredményeiről, az élcsoport állásáról az alábbiakban tájékoztatott bennünket Krokovay Károly I. osztályú versenybíró. I. forduló: Aranyász—Hódi 1:0, Ármos—Tiszai 1:0. De­meter I.—Bökönyi 1:0. Nagy —Demeter S. 0:1, Szabó—dr. Papp 0:1, dr. Vityi—Sőreghy 0:1. II. forduló: Hódi—Sőreghy 0:1, dr. Papp—dr. Vityi dön­tetlen, Bökönyi—Nagy 0:1, Tiszai—Demeter I. 1:0, Ara­nyász—Ármos 1:0, Demeter S.—Szabó függő. III. forduló: Ármos—Hódi 1:0, Demeter I.—Aranyász 0:1, Nagy—Tiszai 1:0, Szabó —Bökönyi 1:0, dr. Vityi—De­meter S. döntetlen. Sőreghy —dr. Papp döntetlen. IV. forduló: Hódi--dr. Papp 0:1, Demeter S.— Sőreghy 1:0, Bökönyi—dr. Vityi döntetlen, Tiszai—Sza­bó 1:0, Aranyász—Nagy 1:0, Ármos—Demeter I. függő. Az élcsoport állása az első forduló-után: Aranyász 4, dr. Papp 3, Demeter S. (1 füg­gő), Sőreghy 2.5—2,5 ponttal. NEMZETKÖZI LABDARÚ­GÓ-MÉRKŐZÉSEK Szovjetunió—Csehszlovákia 2:1 (1:0). Prága. Svédország—Lengyelország 1:1 (1:1). Wroclaw. Három ponttal vezet a Spartacus A megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokságban a Nyíregyházi Spartacus fölényes győzelmet aratott a Kinizsi ellen, s így jelenlegi előnye három pont. Meg kell azonban jegyezni, hogy a második helyen álló Nagy kalló egy mérkőzéssel kevesebbet ját­szott, ugyanis a vasárnapi Ra- kamaz—Nagykálló mérkőzés el­maradt, mert az utóbbiak késve érkeztek meg a mérkőzésre. Eredmények: Nyíregyházi Dó­zsa—Nagyhalász 2:0, Nyírbogdány —Nyíregyházi VSC o:ü. Máté­szalkai MEDOSZ—Záhonyi VSC 4:0, Ibrány—Baktalórántháza 1 :i, Nyírmada—Nyírbátori Sparta­cus 2:1, Vásárosnamény—Fehér- gyarmat 4:0, Nyíregyházi Spar­tacus—Nyíregyházi Kinizsi € rí, Balkány—Tiszalök 2:3. Ifjúsági bajnokság 1. Nyh, Spart. 10 9 — 1 44: 8 18 2. Nagykálló 9 7 1 1 21: 4 15 3. M. MEDOSZ 10 6 2 2 22: 9 14 4. Nyh. Dózsa 10 5 2 3 18:14 12 5. B.-háza 10 5 2 3 20:16 12 6. V.-namény 10 5 1 4 23:16 11 7. Nyh. Kinizsi Hl 4 3 3 13:15 11 8. Tiszalök 9 4 2 3 14:1.9 10 9. Záhony *0 3 3 4 15:12 9 10. Rakamaz 9 4 1 4 17:15 9 11. Nagyhalász 10 4 1 5 12:12 9 12. Ibrányi TSZ 10 2 5 3 10:15 9 13. Nyb. Spart. 10 3 2 5 13:17 8 14. Nyh. VSC 9 3 2 4 12:16 8 15. Nyírbogdány 10 2 3 5 11:19 7 16. F.-gyarmat 10 3 — 7 11:29 6 17. Nyírmada 10 2 1 7 9:23 5 18. Balkány 10 1 1 8 7:33 9 Tuzsér az egyedüli veretlen csapat A megyei II. osztályú bajnokságról A csoport A megyei n. osztályú labda­rúgó-bajnokság vasárnapi for­dulója hozott néhány , meglepe­tésnek számító eredményt. Első helyen kell említeni, hogy Pát- roha megszerezte idei, első győ­zelmét, s Kótaj idegenben győz­te le Vencsellőt. A B csoport meglepetésének az számít, hogy a mándekiak az eddig jól sze­replő Komlódtótfalu ellen sze­rezték meg első győzelmüket, s méhozzá eléggé imponáló gól­aránnyal. Tuzsér az elmúlt va­sárnap is biztos győzelmet ara­tott, s ígv az egész II. osztályú bajnokságban Tuzsér az egyetlen csapat, amelyik még veretlen. Eredmények: Nyírtass—Ujfe­hértó 4 :l, Demecser—Kemeese 1:1, Tiszavasvári—Dombrád 4:0, Nyírteleki TSZ—Ajak 3:1, Pát- roha—Tiszabercel 4:2(0, Ven- csellő—Kótaj 1:3 (!). Nyíregyházi MEDOSZ—Honvéd ASE 1>2, Va­ja—Nagyecsed 1 :i. Csenger—Ho- dász 4:0. Tuzsér—Nyírbogát 3:0, Mándok—Komlódtótfalu 5:1, Tu- nyogmatolcs—Nyírmeggyes 5:0, Nábrád—öpályi 4:0, Mátészalkai Vörös Meteor—Tyúkod 5:1. 1. Demecser 9 7 1 1 30: 8 15 2. Nyírtass 9 6 1 2 26:14 IS 3. Ujfehértó 9 5 2 2 17:10 12 4. Tiszavasvári 9 5 2 2 18:11 12 5. Honvéd ASE 9 4 3 2 14:10 11 6. Kemeese 9 3 4 2 12: 9 10 7. Nyírtelki TSZ 9 4 1 4 19:22 9 8. Vencsellő 9 3 2 4 16:18 8 9. Dombrád 9 4 — 5 16:19 8 10. Nyh. MEDOSZ 9 3 1 5 17:16 7 11. T.-bércéi 9 2 2 5 21:17 6 12. Ajak 9 3—6 12:27 8 13. Kótaj 9 2 1 6 13:36 5 14. Pátroha 9 12 6 11:25 4 B csoport 1. Csenger 9 6 2 1 20: 4 14 2. Tuzsér 8 5 3 — 22: 4 13 3. Vaja 9 5 2 2 23:12 12 4. Nagyecsed 9 4 2 3 14:13 10 5. T.-matolcs 9 5 — 4 25:27 10 6. Hodász 9 3 3 3 14:12 9 7. Nábrád 9 4 14 10:12 9 8. Nyírbogát 9 4 1 4 12:17 9 9. M. VM 8 4 — 4 27:18 8 10. Tyúkod 9 3 2 4 15:24 8 11. K.-tótfala 9 3 1 5 11:19 1 12. Nyírmeggyes 9 2 2 5 7:17 6 13. öpályi 9 12 6 12:25 4 14. Mándok 7 1 1 5 9:17 3 APRÓHIRDETÉSEK Jó állapotban lévő jouuos nagyméretű fe­hér ,.Lepke" tűzhely eladó. Kossuth utca 28. Érdeklődni S után. Nyeremény, vagy alig használt Trabant 601- est vennék készpén­zért. Kiutalást meg­egyezéssel átveszek Cím a Kiadóban. Skoda generálozott jó gépkocsi négyajtós, fémkarosszériás, tizen­nyolcezerért eladó. Ba­logh Mária Hajdúdo- rog, Óvoda utca 8. Beköltözhetően el­adó kedvező áron, kétszoba, konyhás ház, 1400 négyszögöl kerttel. Folyóka út 2. (örökösföld IV. szak.) Vásár tartamára Zug­ligetben szép, tágas szoba telefonnal, me­leg vizes fürdőszoba val 2—3 személynek kiadó. Telefon: 165— 748. Budapest. 407-es Moszkvics ki­tűnő állapotban 40000- ért eladó. Pátroha, Széchenyi u. 38. Tóth. (1249) Vennék nyeremény­betéten nyert kocsit. „Bármilyen típusú” jeligén a Hirdetőben. (77626) Prim» magánjáró kerti gép nagy teljesít­ményű permetezővel és egyéb tartozékkal sür­gősen eladó. Bégány Jenő Gyügye. (1253) Három diáklány ma­tematika-fizika szakos tanárt keres érettségi előkészítésre. Címet a Kiadóba kérnek. (1250) Főagronómust ke-1 rés 3000 redukált szán­tóra termelőszövetke­zet. Kézírásos jelent­kezést fizetési igény megjelöléssel ,,Kesz- nyéten. Szabadság! Termelőszövetkezet” címre kérünk. (M. 93008) Egyedülálló idős nő szoba konyhás lakást, vagy szobát keres az Északi Alközpont kör­nyékén. „Megegyezés­sel” jeligére címet a Kiadóba. (1238) a hajómodellezők megyei bajnokságát. A sebességi modellek versenyében (16 induló) Dóránt Vilmos sze­rezte meg az elsőséget 117,6 km/óra eredménnyel, mely új megyei csúcsot is jelent. (A régi megyei csú­csot a kisvárdai Koleszár András tartotta 100 km/óra eredménnyel.) 2. Lukácskö Pál 107,7 km/óra, 3. Náda- si Gyula 100 km/óra. (Mind­három versenyző nyíregy­házi.) Vitorlás modellek, L-ka- tegória: 1. Koleszár György 36, 2. Homonna Zoltán 30, 3. Koleszár András 21 ponttal (mindhárom kis­várdai). M-kategória: 1. Ni- zaalószki József (Nyíregyhá­za) 24, 2. Kulcsár László (Tomyospálca) 24, 3. Ho­monna Zoltán (Kisvárda) 24 ponttal. Csapatban: 1. Kisvárda, 2. Tornyospálca, 3. Nyíregyháza. Úttörők vitorlás verse­nye: 1. Köves Gábor (Nyír­egyháza, úttörőház) 36 ponttal. 2. Estók Sándor (Tornyospálca), 30, 3. Gá- va György (Nyíregyháza, úttörőház), 24 ponttal. Csa­patban 1. Nyíregyháza út­törőház, 2. Tornyospálca, 3. Lény a. Az ÉM. 31. sz. Állami Épí­tőipari Vállalat 18. sz. Főépí­tésvezetősége berentei mun­kahelyére felvesz kőműves szakmunkásokat, valamint nagy gyakorlattal rendelke­ző hegesztő lakatosokat és villanyszerelők mellé beta­nított segédmunkásokat. Munkásszállást, valamint étkezést térítés ellenében j biztosítunk. A nyíregyházi Dózsa Ter­melőszövetkezet azonnali belépéssel felvételt hirdet hosszabb mezőgazdasági gyakorlattal rendelkező uni­verzális szerelői állásra. Fel­tétel: traktor-munkagép— traktor-villamosság és he­gesztésben való jártasság. Fizetés megegyezés szerint. Nyíregyházi Dózsa Mg. Tsz. Debreceni út 79. szám. <*> ÉM. Budapesti Betonárugyár Budapest, XXI. (Csepel) Rákóczi F. u. 289. azonnali belépéssel alkalmaz betonelem* gyártó munkára férfi és n6i segédmunká­sokat. Felvételhez munkakönyy, MIL-lap és tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biztosítunk. Felvételre jelentkezés a fen­ti cím munkaügyi csoport­ján. Figyelem! Az ÉM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Budapest, XXI., Csepel | Kiss János altábornagy u. 19—21. budapesti és Pest megyei munkahelyekre fel­veszünk KUBIKOSOKAT. ÁLTALÁNOS SEGÉDMUNKÁSOKAT, RAKODÓKAT, ACS-ALLVANYOZÓ ÉS KŐMŰVES SZAKMUNKASOKAT. valamint BETANÍTOTT MUNKASOKAT. Munkásszállást biztosítunk. I Felvétel esetén útiköltséget térítünk (tanácsigazolás | szükséges). Jelentkezés a I fenti címen a munkaerő­gazdálkodáson. A Miskolci Műanyag* és Vegycikkgyártó Vál* lalat üvegszál erősítésű po­liészter hullámlemez tetőfedést. válaszfal készítést és pvc belső­falburkolást vállal. Mis­kolc. Vágóhíd u. 8. Te­lefon 14—497. (M. 93005) HALÁLOZÁS SZÉKELY MIKLOSNE hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése május hó 20-án pén­teken délután 3 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetet­len gyermekünk, testvérünk, sógornőnk NAGY MARGIT temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család (Bp. 5516) Hirdessen lapunkban! Bp. Honvéd—Győr 3:0 (1:0) Kispest, 9000 néző, vezet­te: Vadas Gy. Góllövők: Tichy (2), Dorogi. Ritka esemény adódott a 9. percben, egy labda el­találta a játékvezetőt, s Vadas Gy. elvesztette a sípját, a játékosok keresték meg. A 25. percben veze­tést szereztek a hazaiak, Tóth Gy. remek labdájá­val Tichy kiugrott és két csel után 12 m-ről a kapu jobboldalába lőtt, 1:0. A 30. percben nagy lehetősé­get szalasztott el az ETO. Stolcz kicselezte a Honvéd védőket, Takáccsal állt szembe, sarokba helyezett lövését a kapus újheggyel szögletre ütötte. Az 56. percben Sipos labdájával Tichy lesgya- nus helyzetben kiugrott és 12 m-ről a kapu jobb ol­dalába lőtt, 2:0. A 75. perc­ben nagy védelmi hiba után Katona beadása Doro­gi elé pattant és a szélső 8 m-ről a bal alsó sarokba helyezte a labdát, 3:0. Jók: Takács, Sipos, Vági, Nagy A., Tichy, illetve Or­bán, Máté, Kiss és időn­ként Nell. ( . Dózsa — >1TK 3:0 (1:0)

Next

/
Oldalképek
Tartalom