Kelet-Magyarország, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-08 / 83. szám

Bonn —Párizs párbaj Lázas tárgyalások Saigonban További tiltakozások 14j kormánya ellen LONDON: Erhard bonni kancellár május 23-a és 25-e között, Pompidou francia minisz­terelnök pedig — Couve de Murville külügyminiszter kíséretében — július 6-a és 8-a között hivatalos lá­togatást tesz Londonban. Erhard Wilson tavalyi bonni látogatását, Pompidou pedig az angol miniszterel­nök áprilisban tett párizsi látogatását viszonozza — jelentették be csütörtökön miixhárom érdekelt fő­városban. ALGÍR: Portugál Guinea és a Zöldfoki szigetek független­ségi pártjának algériai iro­dája csütörtökön közölte, hogy február 2-a és március 2-a között Portugál Guineá­ban 70 portugál katonát megöltek, több tucat kato­nát pedig megsebesítettek. IMMENSTADT: Az immenstadti körzet­ben lévő Buhl közelében csütörtökön a reggeli órák­ban lezuhant a Bundeswehr egyik gyakorló repülőgépe. Egyelőre nem tudják: van-e a szerencsétlenségnek ha­lálos áldozata. CALCUTTA: A Bengáliában szerdán tartott 24 órás sztrájk, amely Calcuttát és az egész államot megbénította, súlyo­sabb incidens nélkül folyt le. Az ellenzéki pártok be­jelentették, hogy a sztráj­kot nem hosszabítják meg, csak abban az esetben tesz­nek közzé újból sztrájkfel­hívást, ha a kormány nem elégíti ki a követeléseket. Ezek között szerepel mind­azok szabadonbocsátása, akiket a múlt havi tünteté­sek során tartóztattak le. MOSZKVA: Norodom Sziltanuk her­ceg, kambodzsai államfő üzenetben fejezte ki hálá­ját Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsá­ga első titkárának azért a támogatásért, amelyben az az SZKP XXIII. kcngresz- szusa részesítette az impe­rializmus ellen küzdő kam­bodzsai népet. — A szovjet támogatás új erőt ad népünk függet­lenségi harcához és meg­szilárdítja hitünket az ame­rikai imperialisták agresz- sziója ellen küzdő indokínai népek győzelmében. Saigon: Saigonban csütörtök dél­előtt a legnagyobb titokban folytatódtak a tárgyalások a tábornokok, valamint a kü­lönböző politikai és vallá­si csoportok képviselői kö­zött a jelenlegi válság po­litikai megoldásáról. Egy szerdai közlés szerint elvi megállapodás jött létre a mérsékelt buddhisták és a kormány között az alkotmá- nyozó gyűlés összehívását illetően, csak az időpontról folyik még vita, mert a vá­lasztásokra a kormány hat hónapi határidőt ígért meg, a buddhisták pedig legfel­jebb három hónapot hajlan­dóik elfogadni. Thich Tri Quang főpap, a buddhista mozgalom radikális szárnyának ve­zetője — aki eddig a tanácskozásokon nem vett részt — kedden el­juttatta feltételeit a a saigoni amerikai nagykövetségre. A megoldás előmozdításához szabott feltételek lényege itt is az alkotmányozó gyűlés tagjainak megválasztása és a gyűlés hatáskörének meg­szabása. Thich Tri Quang jelenleg titkos .. lakhelyen tartózkodik Saigonban, at­tól tartva, hogy merényletet kísérelnek meg ellene, de most is közvetlen befolyása van a Da Nang-i és Hué-i vezetőkre. Az AFP egy Da Nang-i helyzetjelentésében arról számol be, hogy Chuan tá­bornok, a dél-vitenami 1. katonai körzet parancsnoka egy nyilatkozatban megr nyugtatta a lakosságot, hogy a Da Nang-i támaszpontra érkezett dél-vietnami csapa­tok hamarosan eltávoznak. Egy saigoni lap szerdán olyan értesüléseket közölt, hogy Nguyen Huu Co tábor­nok miniszterelnök-he­lyettes csatlakozott a Da Nang-i felkelőkhöz. A tábornok, aki Ky minisz­terelnökkel és a vezérkar főnökével együtt kedden Da Nangba utazott, nem tért vissza Saigonba a többiek­kel együtt, s emiatt ter­jedtek el a hírek átállásá­ról. A dél-vietnami hadügy­minisztérium csütörtökön reggel határozottan cáfolta e sajtójelentést. A DNFF rádiójának köz­lése alapján jelenti az AFP, hogy március elején Thu Dau Mot dél-vietnami tartományban a kormány­csapatok tisztjeinek és ka­tonáinak egy csoportja nyolc tankkal és páncélko­csival átállt a szabadsághar­cosokhoz. A katonai jár­műveken fegyvert és lőszert is vittek magukkal. A buddhista egyház felkérte a saigoni kor­mányt, lásson hozzá an­nak a megállapodásnak a végrehajtásához, amelyben a buddhisták és a kormány között lezajlott tárgyalások alapján rögzítették a politikai válság megol­dását. Hír szerint a kormány el­fogadta a buddhisták kö­Djakarta, (MTI): Sukarno indonéz állam­elnök csütörtökön megint helyreigazította külügymi­niszterét, Malikot. Nyugati hírügynökségi jelentések be­számolnak róla, hogy ami­kor csütörtökön beiktatták hivatalába Rusmin Nurja- dint, a légierők új minisz­terét, Sukarno ismét fel­vetette az ENSZ-problé- mát. Malik néhány nappal ezelőtt olyan sajtónyilatko­zatot adott, hogy Indonézia fontolóra veszi a nemzetkö­zi szervekbe, így például az ENSZ-be való visszatérésé­nek lehetőségét. Sukarno ezt másnap gyakorlatilag cáfolta, s a csütörtöki ün­nepségen ismét nyomatéko­san hangsúlyozta: „Anél­kül, hogy az ENSZ-et át ne szerveznék, Indonézia soha­sem tér vissza”. Azt is mondta: nem igazak azok' a jelentések, hogy Indoné­ziában, egyre többen óhaj­tanák az ENSZ-be való vetéléseit, amelyeknek főbb pántjai voltak: Az alkot­mányozó gyűlés megválasz­tása négy-hat hónapon be­lül, a Da Nangba kiküldött csapatok visszahívása és a válság miatt hozott összes megtorló intézkedések fel­függesztése. A vallási vezetők nyilat­kozata és felhívása ellenére csütörtökön Saigon utcáin ismét nagyszabású tüntetés volt. A tüntetők kormány- ellenes feliratokat vittek. A helyszínre kirendelt riadó- rendőrség és ejtőernyős ka­tonák szétoszlatták a tün­tetőket, de azok néhány ut­cával távolabb ismét össze­verődtek. I.övések is voltak hallhatók. visszatérést. „Ami az én né­zetemet illeti — mondotta a szónok — Indonézia nem szándékozik visszatérni, amig a világszervezetet át nem alakítják”. Megkerült bomba Madrid, (MTI): Az Egyesült Államok madridi nagykövetsége csü­törtökön bejelentette, hogy kiemelték a Földközi-ten­ger mélyéről az elveszett és épen megtalált hidro­génbombát. Az erről szóló sajtóközlemény — két hó­nap óta először — „a bom­ba” szót használta. Eddig ugyanis a hivatalos ameri­kai szervek csak „a szóban forgó tárgyról” beszéltek. A hidrogénbomba kieme­léséről nem közöltek rész­leteket és nem áll még ren­delkezésre fényképfelvétel sem. Ezeket péntekre ígé­rik. Bonn és Párizs között he­ves és ideges diplomáciai üzenetek cikáznak. Messze van az az idő, amikor Aden­auer és De Gaulle csókkal üdvözölték egymást. Ma Nyugat-Németország hada­kozni próbál az ellen, hogy a területén állomásozó fran­cia csapatokat kivonják az az „atlanti” parancsnokság alól és megdöbbenve figye­li Franciaország sikeres sza­badulási kísérleteit a NATO- kötelezettségek béklyóiból. Mindez — hallatlanul fontos, a nyilvánosság szín­padán zajló drámai párbe­széd. De — hogy a színhá­zi hasonlatot folytassuk — az igazgató és a főkönyvelő irodáiban ha lehet még he­vesebb — és még mélyebbre mutató viták folynak. Brtisz- szelben, a Közös Piac „fő­városában” napokig ülésez­tek a Közös Piac-országok külügyminiszterei és gaz­dasági miniszterei. A tanács­kozások elkeseredett Bonn— Párizs párbaj jegyében zaj­lottak és eredménytelenül végződtek. A brüsszeli „fe­kete hét” ismételten bebizo­nyította, hogy Franciaország és Nyugat-Németország el­lentétei nemcsak a katonai és politikai vonalvezetésre terjednek ki — hanem a gazdasági kapcsolatok leg­mélyéig átjárják a két or­szág viszonyát. A Közös Piacon dúló francia—nyugatnémet hábo­rú voltaképpen gazdasági síkon tükrözi mindazt, ami a NATO-színpadon a nagy- közönség előtt zajlik. 1966 január 1-én a Közös Piac hat tagállama közötti vám­tételeket már 80 százalék­kal csökkentették, s ezzel a piac új szakaszába lépett. A Közös Piacot megalakító 1958-as római szerződés úgy intézkedik, hogy ettől a ponttól kezdve a Közös Piac minisztertanácsi ülé­sein nem érvényes többé az egyhangúság elve. Fontos kérdésekben kétharmados többséggel is lehet dönteni. Miután a Közös Piac töb­bi tagállamai, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg kisebb nagyobb Ingadozásokkal az amerikai politikai vonalvezetés mö­gött állanak, a vitákban tá­mogatják Ny ugat-Németor­szágot. így Bonn-nak ezen­túl lehetősége nyílnék arra, hogy a Közös Piac minisz­tertanácsi ülésein megsze­rezze a kétharmados többsé­get és a francia gazdasági érdekekkel ellentétes hatá­rozatokat kényszerítsen Fr anci aorszá gra. Nem gazdasági részletkér­désekről — hanem Francia- ország erősen veszélyezte­tett gazdasági függetlensé­géről és a francia mezőgaz­daság sorsáról van szó. A vita két, egymással össze­függő fronton zajlik: 1. Bonn — csendes ameri­kai támogatással — nem hajlandó beleegyezni a francia mezőgazdasági fe­leslegek nemzetközi finan­szírozásába. Franciaország a Közös Piac legnagyobb me­zőgazdasági termelője — Nyugat-Németország a leg­nagyobb importőr. Érdekeik gyökeresen ellentétesek. Franciaország a magas árak fenntartását, Nyugat-Német­ország az árak letörlését követeli. Az árszint fenn­tartása pedig csak úgy le­hetséges, ha ahhoz Francia- országon kívül a többi Kö­zös Piac-i ország is hozzá­járul. Amikor ezt Bonn el­lenzi — a francia mezőgaz­daság létérdekeit támadja. 2. Ezzel szorosan össze­függ, hogy Franciaország az úgynevezett Kennedy-for- düló tárgyalásait csak a me­zőgazdasági vita rendezése után hajlandó megkezdeni. A Kennedy-forduló lényegé­ben a vámok fokozatos el­törlésén alapuló „szuper Közös Piac” létrehozását irányozza elő Nyugat-Euró- pa és az Egyesült Államok között. Bonn ezt a tervet támogatja — Párizs elkese­redetten ellenzi. Meg is van rá minden oka. A francia ipar a nyugatnémet ipar versenyével is csak nehezen tud megbirkózni. Ha az Egyesült Államok felé is leengedi a vámsorompókat — elhull az amerikai ipar rohamaival szemben és tel­jesen elveszítheti már ma is erősen veszélyeztetett ipari függetlenségét. Ugyanakkor a kapuk megnyitása együtt járna az amerikai mezőgaz­dasági feleslegek beözönlé- sével a Közös Piac védett területeire. Ezt a nyugatné­metek örömmel üdvözölnék, mert újabb lehetőséget ad­na számukra a francia mező- gazdasági árak letörésére. Franciaország számára azonban egyenesen a gazda­sági katasztrófával lehelne egyenértékű. A NATO-vitában drámai szavak hangzanak el: hadi­támaszpontok, olajvezetékek, lökhajtásos, atomrakétát hordozó repülőhadosztályok sorsáról vitázik Bonn Pá­rizzsal. Talán kevésbé drá­mai, de semmivel sem ke­vésbé mély és égető az a vita, amely a kontinentális Nyugat-Európa két legna­gyobb hatalmát gazdaságilag állítja szembe egymással! Rövid látszatbarátság után ismét ez a tőkés Nvugat- Európa legfontosabb érdek- ellentéte. — ic — Kosziéin Indiába látogat Üj-Delhi, (MTI): Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök csütörtökön számolt be külföldi kőrút­ján folytatott megbeszélé­seiről. Az első hírügynök­ségi jelentés szerint a mi­niszterelnök-asszony beje­lentette, hogy Alekszej Ko­szigin, a Szovjetunió mi­nisztertanácsának elnöke, még az idén ellátogat In­diába. Közölte továbbá, hogy a Szovjetunió küldöt­tet menesztett Pakisztánba. A szovjet delegátus a tas- kenti egyezmény megköté­se óta az indiai—pakisztáni viszonyban felmerült újabb problémákról tárgyal. Sukarno cáfolta Indonézia EMSZ-be való visszatérését URBAN ERNŐ 'Qtati (Kisregény) 27. — Emiatt? Hogyhogy? — bámult váltig a pagodára Laci. — Tudja — gyújtott rá egy rövid szivarra, s kez­dett igazi jóizzel fabuláz- nl Takó — tudja: aggle­gény volt a gróf, sose nő­sült meg, de a nőket mar­hára kedvelte. Ezt is, ezt a kéjlakot is egy nőnek csi­náltatta. Egy nyápic, kis színésznőnek. Pedig egy másik nője is volt, egy ná­la idősebb igazán gusztusos maskura, csakhogy az a városban, Fehérváron tar­tott szállást. Nomármost: amikor itt, ennél a babájá­nál volt — mutatott a pa­godára Takó — aztán a sze­relmi etye-petye után alu- vásra került a sor, ez a nő, aki sokkalta fiatalabb volt a grófnál, hogy szépít­se, magához fiatalítsa a méltóságos urat, ez is te­her, az is fehér, amaz is fehér, mind kicibálta a fri­zurájából az ősz hajszála­kat... Ellenben mikor a ná­la idősebbet boldogította, aztán annál is belefáradt a buzgolkodásba: „Hű, fene meg nem ette”! — így a másik nő — „Én őszülök, öregszem, ez a pernahajder meg fiatalodik? Es az is neki a gróf hajszálainak. Csak­hogy a rendes, a fekete hajszálainak. A többit kép­zelheti. — Képzelem! — nevette a fura históriát könnyezé- sig Laci. De annál komolyabb lett Takó, és még a fején is csóvált egyet — Ne nevessen, — mondta savanyú farizeusképpel. — Nem nevetség ez, kérem. Ebben a példázatban az van, hogy... akkor okos a férfi, ha korán nősül. Ha mindjárt a leszerelése után megnősül. Idenézzen! — kapta le a sipkáját. — Hatvan leszek, de minden hajam szála megvan. Hát... maga is ehhez tartsa ma­gát. Hirtelen elfordult, és meg se várva, hogy az elképedt, hüledező Laci magához tér­jen, a tó átellenes partjára mutatott: — A harcsa pedig ott, azok alatt a vén, göcsórtös szelid gesztenyék alatt fész­kel. Onnét szokott így a sziget irányába kitorpedóz- ni. Még a libákat is meg­támadja a piszok... No, min­den jót, aztán csak ügye­sen. Sz... a szerencséjére, kartárs. Azzal már ott se volt. Mire Laci utánakapta a fejét, már a szükséghíd pallói hinta-palintáztak alatta. Telihold kelt fel. Vékonyra kalapált ezüst­je arabeszkekkel karcolta tele a tó ólomkristályát. A fülemülék versengve, eszeveszetten szóltak. Csattogásuk — megannyi kettős futam üvegxilofonon — mély, elragadtatott só­hajra bírta a hallgatag, egymás vállán pihenő gesz­tenyefákat. És... Lacit is, aki sehogy- se tudott magához térni, mert egyre a példázaton és a hozzá fűzött korai nősü­lésen járt az esze. — Mit tudhat Takó? — mélázott. — Tudhat vala­mit? Vagy csak úgy hecc­ből, a tréfa kedvéért emle­gette fel a nősülést? És ekkor — talán csak tiz perc telt el, de az is lehet, hogy már egy félóra — ismét szíven ütötte va­lami Lacit. Egy hang ütötte szíven. Kati hangja. — Jó estét Kartárs, ké­rem, én azért jöttem, hogy... Ö! — következett egy ijedt kis sikoly. — Hát... maga az a kartárs? Laci nem kérdezte, hogy melyik kartárs, az arcát se mutatta oda, hogy Kati ké­nyelmesen orron kaphassa. Ellenben kihúzta magát, bátorságot vett, és így vélt elégtételt adni minden el­múlt és eljövendő sértésért: — Parancsoljon velem, mondta. — Én testestól-lel- kestől a magáé vagyok... tudniillik. Ö, Kati nem nevette el magát, pedig ugyancsak fur­csán hatott, gordonka-szó­hoz klarinét-rikkantás volt a vallomásvégi tudniillik. Elmosolyodott, és így szólt: — Köszönöm. És most.. jöjjön. Vacsorára hivatalos nálunk. Laci nyomban in­dult Csalit, horgászbotot, háti­zsákot, mindent a sorsára hagyott És Kati elől, ő meg meg- bűvölten a nyomában, már a pallón is voltak, hogy reccs- ropp-loccs — néhány óva­tos lépés után hanyatt- homlok a víz&e szakadja­nak. Szerencsére a tó nem volt mély, csak szörnyen isza­pos. Laci derékig, Kati nya­kig süllyedt bele. És hogy mire gondoltak közben? Kati pirult: — Szégyen! Ezzel a híd­dal is jól levizsgáztunk. Laci ellenben újjongott: — Szerencsém lesz. Har­madszor is rrjegfürödteim érte! Mármint Katiért tudniil­lik. Holott a fürdésben nem a balszerencse, nem is a korhadt palló, de hála egy ihletett pillanatának — az öreg Bársony volt a ludas. Eredetileg úgy okosko­dott, azt a heccet kombi­nálta ki, hogy a mit sem sejtő Katival — mint vala­mi horgászni ér­kezett fő-fő városi kartár­sat — vacsorára hívatja meg Lacit Ügy ám, de mint az ese­mények irányítója és suty- tyomban figyelő tanúja mit hallott meg, amidőn ő egy bokorban kuksolt, Takó és Laci éppen a szigetre volt átkelőben? — Ezt a pallót csak min­den cigányesztendőben hasz­náljuk, — mondotta Ta­kó. — Valahogy a vizbe ne bukfencezzék itt nekem. És ha bele bukfencezik? Ha ráadásul a szintén gyanútlan Katival együtt bukfencezik bele...? Ez volt a küszöb, az ih­let küszöbe, amelyen át­lépve nyomban egy ruha- cserés — tehát vetkőző és kompromittáló jelenet kép­zett meg az öreg Bársony lelki szemei előtt. Persze, hogy tüstént elló- dult onnét: egyenest az is­tállók mögé egy pudvás, szuette pallóért lódult, majd Katit a fő-fő kartársért küldve újból lesbe állt. Hogy minő sikerrel, lát­hattuk. A reccsenés, loccsanás és lubickolás hallatára tán­colt egyet, a tenyerét is összedörzsölte, majd ismét futásnak eredt. Ezúttal mint félig-meddig hatósági személyt, Takó Illést mozgósította és Hegy- megi Mátét, a szövetkezet vénséges vén éjjeli őrét is. Az utóbbit szolgálati fegy­verével, egy ócska flintá­val egyetemben. Libasorba állította őket, a saját házának ablakai alá settenkedett velük, majd mutató ujját a szájára il­lesztve csendet parancsolt, és valósággal a zsalugáter keskeny világító résére ta­padt. És nem hiába. De nem ám, a jóregge­lét, mert elkövetkezett a pillanat, amidőn az iszap­ból kim ___udott Laci egy szál ingben és még egy szálabb lenge magyarban tűnt fel odabenn, a vacso- rához terített asztal mellett, Mégpedig féllábas, szerfö­lött groteszk táncot járva, mert sehogyan se bírt a? öreg Bársony ünnepi pan­tallójába beletalálni. (Folytatjuk?

Next

/
Oldalképek
Tartalom