Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-17 / 64. szám
M a p I ó NÉMELYIK FEGYELMI TÁRGYALÁSON — Köszönöm a jóságukat és váltó A* Egyesült Államok partjainál, Florida északi csücske és Georgia állam között mintegy 1,2 méter vastagságú mangánérc fennsík húzódik a tenger alatt kb. 5 ezer négyzetkilométernyi területen. Egyelőre nem tudták felbecsülni a tengeralatti bánya hatalmas értékét és kiaknázásának költségeit. Az erdész és az élelmiszeripari tudományos egyesületek munkájáról tanácskozott a MTESZ megyei elnöksége a napokban. Az ülésen, majd az azt követő vállalatvezetéssel foglalkozó vitadólutánon részt vett dr. Túri Istvánná, a MTESZ főtitkárhelyettese is. Munkás énekkar alakult Tlszadadán Somogyi József pedagógus vezetésével — írja Bordán Béla. A bemutató előadást március 12-én tartották a helyi kultúrház- ban. Yitadélutánokat tartanak rendszeresen a kisvárdai művelődési ház filmklubjának tagjai. Március 17-én a magyar filmvígjátékokról lesz előadás, majd bemutatják a Butaságom története című magyar filmet. Iparpolitikai tervekről tanácskoznak március 18-án megyénk kisiparosainak képviselői Nyíregyházán. Az ötéves iparpolitikai terv vitáján részt vesz dr. Gervai Béla, a KIOSZ országos elnöke is. A véradómozgalomban közel 1500 esetben adtak vért * fehérgyarmati járásban 1965 évben, összesen több, mint 400 litert. Ez 150 literrel több, az 1964. évinél. ígérem, hogy teljesen megzom! Mészáros András rajza Az év eltelt időszakában a tiszalöki földművesszövet- kezeti bútorüzlet 900 ezer forint értékű bútort hozott forgalomba — írja Kiss Lajos levelezőnk. Hat kémiai munkaasztalt készítettek társadalmi munkában a nyíregyházi Vasvári gimnázium technikus tanárai. Ez előkészítése a tervek szerint jövőre megkezdődő kémia—biológia tagozatos oktatásnak. Társastáncversenyt rendeznek Nyíregyházán március 27-én a József Attila Művelődési Házban. Ezen Hajdú, Szabolcs ás Borsod megyék D—3 kategóriás táncosai vesznek részt. Néphadseregünk és íegy- verbarátaink címmel kiállítás nyílt tegnap a Nyíregyházi József Attila Művelődési Házban az MHS rendezésében. A kiállítás március 26-ig lesz nyitva naponta 10—19 óráig. A rostocki „Deutsche Seebaggerei“ nevű vállalat engedélyt kapott, hogy búvárokat képezzen ki víz alatti hegesztő és lángvágó munkák végzésére. Sok havi kísérletezés után kidolgozták a legalkalmasabb módszereket erre a célra A rostocki cég az utóbbi években már több tengeri építkezésnél és rekonstrukciós munkánál működött közre, egyebek között Bulgáriában és Albániában is. 130000 új háztartás a gázellátásban Szabolcsban is a kisipari szövetkezetek végzik a szállítást Gyorsan halad az új előfizetők bekapcsolása a propán-bután gázellátásba. Azok közül, akiknek a múlt évi előzetes bekapcsolás során beszerelték a gáztűzhelyét, márciusig már 130 000- en kapták meg a gázt. Ebben a fél évben újabb százezer háztartást látnak el propán-butánnal, a második fél évben pedig még további 60—70 000-rel egészítik ki a nagy kalóriájú gazdaságos tiszta tüzelőanyaggal ellátottak számát, az országban. Tekintettel arra, hogy a propán-bután bőség eredményeként a következő időszakban az ország legtávolabbi zugaiba is eljut a korszerű tüzelőanyag, a palackok házhoz szállítását is átszervezik, és olyan szervezetre bízzák, amelynek az ország minden részében jól működő, sűrű hálózata van.1 Ez a kisipari szövetkezetek hálózata. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt megállapodott az OKISZ- szal, hogy a vidéki házhoz szállítást fokozatosan a kisipari szövetkezetek veszik át az ÁFOR-tól, illetve az AKÖV-öktől, amelyek az ÁFOR megbízásából eddig a szállítást mindenütt lebonyolították. A kisipari szövetkezetek már Hajdú, Győr, Veszprém, Zala, Szabolcs megye nagy részében végzik a szállítást és fokozatosan a többi megyében is átveszik. Hosszú kísérletezés után ma már üzemszerűen, naponta 110—120 tonna propán-bután gázt állít elő a hajdúszoboszlói földgázfeldolgozó üzem. Az üzem munkába állításával sikerült biztosítani a teljes hazai igények fedezését. A képen: A szere’% állandóan ellenőrzik a tartály parkol, Ritka eset a bíróságon Van új a Nap alatt Van új a Nap alatt Legalábbis ezt mutatja a napokban megtörtént eset, illetve aki bebizonyította: HIV. (S hogy nem írom ki a nevét, nem jelent semmit, a kezdőbetűnek azonban szerepe lesz. Aki nem hiszi, járjon utána a nyíregyházi ügyvédi mukakö- zosségnél). Történt, hogy egy nyugdíjas nyíregyházi ember unokaöccséhez, bizonyos HN-hez költözött, és „tar- tásdíjként” a családnak adta 30 ezer forintját Ügy állapodtak meg, hogy havonta' levesznek ebből ötszázat az öreg ellátására, amit ő még megpótol nyugdíjából háromszázzal. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti n szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.« 1«—70, 16—71, 10—72. Kiadja! a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. L Tel.! 30—00. Felelős kiadói Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index számi 25 053. Kéziratokat nem őrzünk meg _____ és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza* Dózsa György út 5. Felelős vezető: Makrai János Rendnek muszáj lenni! H étfőn reggel Pacolai Aladár részegen érkezett a munkahelyére. A részegségre csupán abból lehetett következtetni, hogy kezet csókolt a csúcsesztergának és a vízcsapból egy féldecit kért. A vízcsap azonban, tekintettel a helyre, a leghatározottabban megtagadta a kérés teljesítését. Amikor ezért a „pincér” felé rúgott, aki egyébként a művezető volt, már világossá vált a dolog. A művezetőnek ez feltűnt és rögtön megkérdezte: — Mi van... mi van, Pa- colaikám, csak nem ivott reggelire boros teát? — Rummal hig... hig... hígított bort ittam és nem reggelire, de vacsorára... Csak sokáig tartott... Részeg vagyok, rózsám, mint a csap, nem aludtam három éjjel... — válaszolta szerényen és ordítva énekelvén Pacolai. Valami olyasmi jutott eszébe, hogy őt most ez a pacák leszólította a sötéspult előtt, ezért rögtön tettlegességre készült. A lendülettől azonban egy ládára esett és aludni kezdett az olajos rongyokon. A művezető megcsóválta a fejét és ezt mondta: — Ha nem ismerném, még azt hinném, kissé spicces... ...De hát a múlt héten is megmondta a főművezető, amikor feltűnt nekem a jókedve, hogy az unokaöccse sohasem iszik, az altató miatt néz úgy ki, mint a részeg — marmolta magában és töprengve — majd fellökte Burbulyát... — Na, mit akar? — Csak azt akarom mondani, kedves művezető kartárs, hogy már egy órája állok anyag nélkül, mert meg kell mondanom, hogy hallatlan rossz itt nálunk az anyagellátás... Meg a munkaszervezés és... — Micsoda? — üvöltötte el magát a művezető —, hogy nálunk rossz a munkaszervezés? Szóval, hogy én nem szervezem a munkát, szóval, hogy én.„ — Kérem szépen, csak azt akartam mondani.-. — Micsoda szemtelenség, amikor én beszélek, maga csak úgy beleszól... Már régen figyelem! Régen. Bomlasztja a fegyelmet, lóg, mint most is, ugye már egy órája áll, nem csinál semmit, de a művezetőt lejáratni, arra van esze.„ Hát mit képzel maga? Hol élünk? Itt kérem, fegyelem lesz és tervteljesités! Lóduljon a szemem elől! Másnap reggel Burbulya elindult, hogy a szomszéd üzemben keressen munkát! Kidobták, mert sértette a fegyelmet, akadályozta a termelést. A kapuban még hallotta, hogy a második emeleti műhelyben, abban a bizonyos kényelmes olajos ládában, mint énekli Pacolai: — Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek... Mert Pacolai szerette a régi, szép népdalokat is. A főművezető ugyancsak! Gyurkó Géza így éltek majdnem egy évig, amikor — milyen az élet! — a nyugdíjas elhatá rozta, hogy megnősül. Kiszámították, hogy HN még majdnem 25 ezer forinttal tartozik a pénzből. A bácsinak azonban volt szíve, talán a mutatott jóakaratot akarta meghálálni, talán rokonát szándékozta megajándékozni, mikor így szólt: — Elég lesz nekem ebből 15 ezer is, a többi legyen a tiétek. — Meg is egyeztek. — De adj róla egy elismervényt. Jobb az úgy, nem lehet vita. Megtörtént, HN alá is írta. A nyugdíjas megnézte, de látni aligha látta, mert koránál fogva már a lépcsőn is vezetni kell, oly gyenge a szeme. Aztán múlt az idő, de HN nem fizette ki a péhzt. Polgári pert indítottak ellene, hamarosan meglesz a tárgyalás Kaposvárott. S a bíróságnak elküldte az ügyvéd a nyugta fotókópiáját, melyen kitünően lás zott HN aláírása, még az is, hogy neve alá foglalkozását is valami műszaki ellenőrt — odakörmölte apró betűvel. És ekkor jött a meglepő- tes! Amikor megkapták a bíróság papírját, az ügyvéd előkapta az elismervényt, és nagyítóval nézegette a betűket, melyek egyébként megszólalásig hasonlítottak HN többi aláírásához. Az alaposabb vizsgálat és a nagyító azonban kimutatta a fineszt. A papíron tisztán olvashatóvá vált a szöveg „Hanem Nehidd” a HN-alá- irás helyett, és alatta a2 egérbetük a foglalkozás helyett: „hogy visszafizetem”. így történt ez, bármily furcsa. Az unokaöccs csalárdsága nak további vizsgálata nyilván a bíróságokra tartozik. A ti A1 \%P több. március 17, csütörtök Névnap: GERTRUD A Nap kél; 5 óra 55 perckor, nyugszik 17 óra 52 perckor. A Hold kél: 4 óra 23 perckor, nyugszik: 12 óra 45 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete: 5,5 Celsius fok. Havazás Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, többfelé havazással, hózáporral. Az élénk helyenként viharos északi szél kissé mérséklődik. Hideg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1— plusz hat fok között. Kossuth rádió 8.20: Reggeli hangverseny. — 9,00: Az ember és a technika. IV. — rész. — 9.25: Népi zene. — 10,08: Három dalciklus. — 10,43: Fények és árnyak a pesti éjszakában. — 11,00: Családi körben ... — 12.15: Tánczenei koktél. — 18.00: Operarészletek. 13,45: Nap, Hold, Csillag megszabadítása. Kolozsvári Grand- pierre Emii meséje. — 14,05: Könnyűzene. — 14,50: Zengjen dalunk. — 15,20: A podolini kísértet. m. rész. Krúdy Gyula folytatásos rádiójátéka. —* 16,15: Tánczene. — 16.55: A zene műhelyében. Bartók: Harmadik vonósnégyes I. rész. — 17,45: Cigánydalok. — 18,20: Könnyűzene. — 18,44: Fiúk a térről. Hollós Ervin készülő regénye rádióra alkalmazva. I. rósz. Az Antírássy laktanya. — 20.25: Szimfonikus zene. — 20,45: Karinthy Frigyes versei. — 22,20: Operettrészletek. — 23,15: A nadrágba bújtatott felhő. Majakovszkij poémája új fordításban. — 23,30: Kórusok, hahgszerszólók. — 0,10: Verbunkosok. Petőfi rádió 14,tm: Operarészletek. — 15.05: Iskolarádió. — 15.45: Gyermek- kórusok. — 16,Ki: Heti hangversenykalauz. — 16,50: Auber: A portiéi néma —- nyitány. — 17,05: Népi zene. — 17.25: Világgazdaság. — 18,20: Bolgár elbeszélők. — 18,45: Hófehérke és a hét óriás. Részletek a zenés játékból. — 19.10: Haydn: Londoni szimfóniák — ni. rész. — 20,01: Szántó Erzsi és a Surf- men együttes műsorából. — 20,21: A reggel mindig visszatér. Színmű 3 felvonásban. Irta Cserhalmi Imre. — 22,38: Oedipusz király. Operarészlet. Televízió Kun István* 10,15: Műsorismertetés. — 10,16: A baracktolvaj. Magyarul beszélő bolgár film (ism.). 14 éven felülieknek. — 11,35: Egy darabka papír. Román film. — 17,15: Műsorismertetés, hírek. — 17.20: Ki mit tud? Kisfilm. — 17.35: Bagolyvár. — 17,55: Mér» nökök, technikusok, figyelem! — 18,20; Napló. Tavaszi ünnep a zöld szigeten. Írországi képek. — 18,25: Telesport. — 18,50: Igényes élet. Riportfilm a borsodi iparvidék munkásairól. — 19,20: Esti mese. — 19.30: TV-hfrado. — 19,50: Nem magánügy. Három* felvonásos vígjáték. A Miskolci Nemzeti Színház és az Egri Gárdonyi Géza Színház társulatának vendégszereplése a stúdióban. — Az I. szünetben kb. 20,35: A világ térképe előtt. — A II. szünetben kb. 21,30: TV híradó 3. kiadás. Bratislavai tr 16,3S: A legfiatalabbak műsora. — 17,50: Fiatal szemmel. — 18,35: Hazai pályán. — 19,00: TV-híradó. — 19,20: Peter J1lemniczkyre emlékezünk. — 20,00: Közel az égbolt (csehszlovák film). — 21,20: Az Etna tövében (filmriport). — 21,50: Kulturális szemle. — 22.00: Dzsesszegyüttesek a kamera előtt. A nyíregyházi mozik műsora SZÉT.ESV.ASZNÜ BEK* MOZI. Március 17-én: Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek! AZ ÉN KIS FELESÉGEM. Magyarul beszélő olasz film- vígjáték. Előadások kezdete: tél 5. fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Március 17-én: ÖRÖK MEGÜJULÄS Színes, magyar természetfilm. Előadások kezdete: 4, 6 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MÜVEI O- DÉSI HÁZ SZÉLES VASZNI1 MOZIJA: Március 17-én: SZÜNNAP. ___________________ CSAK 16 ÉVEN FELÜLIEKNEK! AZ EN KIS FELESEQEM Szélesvásznú magyarul beszélő olasz filmvígjáték. Bemutatja a BÉKE mozi március 17—23-ig