Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-06 / 4. szám
SZIMFEROPOL A szimferopoli Lenin úton leleplezték Kun Béla emléktábláját. Kun Béla 1920-ban a Vörös Hadsereg déli frontja katonatanácsának tagja, majd a krimi forradalmi bizottság elnöke volt. MONROVIA A libériái kormány bejelentette, hogy nem ismeri el a Smith-kormány által a rhodesiai állampolgárok számára kiállított útleveleket. SANTIAGO: A chilei hatóságok bejelentették, hogy meg fogják kérni a nyugatnémet rendőrségtől Martin Bormann- nak. a hitleri kancellária egykori vezetőjének ujjlenyomatait. Emilio Oelckers a chilei nyomozóiroda irodaigazgatója kedden közölte, hogy ez a kérdés azoknak a szállongó híreknek következtében vált szükségessé, amelyek szerint a volt náci háborúsbűnös Chilében tartózkodik. I DAMASZKUSZ: Szalah Bitar szíriai miniszterelnök kedden a rádióban és a televízióban ismertette az új kormány programját belpolitikai és arab politikai kérdésekben. SALISBURY: Kedden, a késő esti órákban Salisburyben bejelentették, hogy a fehér telepes kormány újabb megszorításokat léptet életbe a benzinadagolás terén. Eszerint a jövőben további 50 százalékkal csökkentik a magán- fogyasztók számára biztosított mennyiséget. Az intézkedés — az eddigiekkel ellentétben — a diplomatákra is vonatkozik. LAGOS: A nigériai külügyminisztérium szóvivője szerdán egy sajtótájékoztatón elmondotta, Hogy a rhodesiai kérdésben január 11-re kitűzött lagosi értekezleten a nemzetközösségi országok közül tíznek a miniszterelnöke vesz részt. A szóvivő az említett tíz ország között Nagy- Britanniát is felsorolta, ABIDJAN: Felső-Volta fővárosa Ouagadougou rádióállomása szerdán közölte Lamizana alezredesnek, a Felső-Vol- ta-i vezérkai főnöknek nyilatkozatát, amely szerint Yameogo volt elnök, „biztos helyen van a katonaság őrizetében". Yameogo hétfőn este mondott le elnöki tisztségéről, amikor a hadsereg a kormány intézkedései ellen tiltakozásul szervezett általános sztrájk elfojtására magához ragadta a hatalmat. ATHÉN: Cirimokosz görög miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter sajnálkozását fejezte ki Galo Plaza ENSZ- közvetítő lemondása miatt, amelyet — mint megállapította — a személye iránt tanúsított török magatartás provokált ki. SANTO DOMINGO: Az alkotmányos erők úgy döntöttek, hogy megvonják támogatásukat az ideiglenes kormánytól, amiért Godoy elnök bejelentette az alkotmányos erők több tisztjének eltávolítását. RÓMA: Az Olasz Kommunista Párt vezetősége kedden ülést tartott. A kiadott közlemény szerint megvitatták a nemzetközi helyzet alakulását, valamint a kommunisták részéről a parlamentben kifejtendő akciót. 1966. január 6. Újabb amerikai lépések a vietnami háború kiszélesítésére Tengeri banditák — háborús bűnösök Hírügynökségi jelentések a szabadságharcosok sikereiről, Amerika-ellenes tüntetésekről Saigon, (MTI): A dél-vietnami szabadságharcosok szerdán reggel folytatták a tüzérségi tüzet egy különleges dél-vietnami amerikai kiképzőtábor ellen, a Da Nangtól 200 kilométernyire északnyugatra lévő Khe Ganh-ban, a laoszi határ közelében. A szabadságharcosok a támadást kedden alkonyaikor kezdték. Aknavetővel lőtték és erősen megrongálták az amerikaiak lakóépületét és más épületeket. A felszabadító erők továbbra is támadják Quang Ngai járási székhely előretolt állásait, Da Nangtól 112 kilométernyire délre. Harmadik napja lövik aknavetővel és géppuskával Cong Hoa őrállást. Da Nangtól 19 kilométernyire délre a partizánok a szerdára virradó éjjel megtámadtak egy csapatszállító teherautót és veszteségeket okoztak a kormánycsapatoknak. A „Felszabadítás”-iroda je'enti. hogy december hónap folyamán Can Tho délvietnami tartományban — amelyet leginkább sújtott az amerikaiak vegyi háborúja — egy héten át 30 000 ember tüntetett az amerikaiak ellen. Tüntető tömegek vonultak Chau Tanh és O Mon járási székhelyekre, vádolták az amerikai és a dél-vietnami kormányt, kártérítést követeltek anyagi veszteségeikért. Amerikai vezető körökben a vietnami háború kiszélesítését készítik elő. A TASZSZ Angol hivatalos források szerint Wilson miniszterelnöknek Koszigin szovjet kormányfőhöz intézett üzenete „magánjellegű”, s azt nem szándékoznak nyilvánosságra hozni. Ugyanakkor a sajtó értésére adták, hogy Wilson az amerikai elnök „vietnami békekampányának őszinteségéről” igyekezett meggyőzni a szovjet kormányfőt. A Daily Mail moszkvai tudósítója szerdai jelentésében kiemeli: a szovjet fővárosban „némi meglepetést” keltett, hogy Wilson a február végén esedékes moszkvai látogatása előtt tudósítójának értesülése szerint a jövő héten Washingtonban összeül az úgynevezett vietnami csúcsbizottság, amelyben a Pentagon és a különböző minisztériumok vezetői, magas rangú képviselői vesznek részt. Az értekezletre Saigonból is visszahívtak magas rangú amerikai katonákat és diplomatákat. A szerdai AI Ahram jelentése szerint az EAK kormánya a vietnami válság ügyében diplomáciai kezdeményezésre készül néhány országnál. Elsősorban a VDK-t, a Kínai Népköztársaságot és a Szovjetuniót kívánja javaslataival felkeresni. Felveszi a kapcsolatot a vietnami ügyben számos el nem kötelezett országgal is, így Jugoszláviával, Indiával, Ghánával, Malival, Guineával és Tanzániával. Thomas Mann amerikai külügyminiszter-helyettes kedden Mexico City-ben Diaz Ordaz elnököt kereste fel. A mexikói elnöki hivatal ezután közlemépyt adott ki, amely szerint Mexikó kész közreműködni egy vietnami tűzszüneti értekezlet összehívásában. Washingtonból érkezett Reuter- és AP-jelentés szerint illetékes amerikai kormánytisztviselők elmondották, hogy a vietnami háború egyre fokozódó költségeinek ellensúlyozására Johnson 12—13 milliárd dolláros rendkívüli megajánlást fog kérni a kongresszustól. Johnson a jövő héten nyújtja be erre vonatkozó kérészükségesnek vélte, hogy ki- álljon Washington mellett. „A szovjet sajtóban megjelenő kommentárok arra vallanak, hogy Moszkva fokozódó gyanakvással figyeli, milyen szerepet játszik a színfalak mögött Nagy-Bri- tannia az amerikaiak támogatásában. Ha most kiderül, hogy a brit javaslatok túlságosan is azonosíthatók Washington álláspontjával, az lehet az eredmény, hogy Koszigin végül is elhidegül- het Wilson moszkvai látogatásának egész gondolata iránt” — figyelmeztet a Daily Mail. sét. Mint a Reuter írja, a pótmegajánlás összegének nagysága meglepte szakavatott washingtoni megfigyelőket, akik legfeljebb 2—3 milliárd dolláros előterjesztést vártak. Cenzurázták-e Washingtonban a pápa üzenetét? Nem minden alap nélkül kérdezik ezt Rómában, azután, hogy a Fehér Ház csaknem egyhetes késéssel és jelek szerint csak részben hozta nyilvánosságra VI. Pál Johnsonhoz intézett levelét. A Paese Sera New York-i tudósítója szerint „ENSZ-körökben meg vannak győződve arról, hogy az üzenetet tudatosan cenzúrázták, mert az kemény bírálatot tartalmazott az Egyesült Államok vietnami politiká'áról”. A lap New York-i és vatikáni értesülései egybehangzóan arra utalnak, hogy a pápa nemcsak egyszerűen „reményét fejezte ki a diplomáciai akciók sikerét illetően”, de közölte Johnsonnal a következőket is: ,,az amerikai kormánynak tudomásul kell vennie a vietnami helyzet realitásait. Kötelezettséget kell vállalnia, hogy tiszteletben tartja az 1954-es genfi egyezményeket. El kell ismernie a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítód Frontot, mint politikai tényezőt”. 2. Fogolyszabadításra egyébként nem is igen volt szükség, olyan nagyvonalúan bántak az elítéltekkel. Dith- mar például augusztus 1-én kérvényezte, hogy Naum- burgban tölthesse le a büntetését, mert a felesége most odautazott a szüleihez és: .......a feleségem sokat szenved a körülményektől: megkönnyítené a sorsát, ha engem a közelében tudhatna.” Két napon belül teljesítették Dithmar kérését. Boldt július 30-án azt kérte, szállítsák a hamburgi börtönbe, mert: „Egyedüli tulajdonosa vagyok a Boldt Boíten et Co. exportvállalatnak. Jogtanácsosommal való megbeszélésünkön megállapítottuk, vállalatunk működése csak akkor maradhat zökkenőmentes. ha a fontos problémáknál mindig kikérhetik az én tanácsomat.” Boldt kérését öt nap múlva teljesítették. Amikor a közép-németor- száei felkelésben részt vett és letartóztatott munkások a liehtenburgi börtön sötét és nedves pincéiben sínylődtek, évtizedes büntetéseket töltve, a két tiszttel a lehető legelegánsabban bánt a Wei- mari Köztársaság jogszolgáltatása. Nem elég, hogy maguk választhatták meg a börtönüket: még ott is azt csinálhattak, amit akartak. Mindketten civilruhát hordhattak, feleségük hetenként meglátogathatta őket, előfizethettek lapokra és könyvekre, rabtársaik közül „puccert” választhattak és tarthattak, olyan munkát végezhettek a fegyintézetben, amilyet akartak — ha akartak éppen —, és a szabad levegőn is sokkal gyakrabban tartózkodhattak, mint a többi fegyenc. A két úr úgy élt tehát a. börtönben, mint — egv német szólásmondás szerint — az úristen Franciaországban. Mégis sokallták a dolgot. Miközben egész sereg jobboldali, soviniszta, a nagytőkével kapcsolatot tartó német szervezet ostromolta beadványaival az igazságszolgáltatást, a két volt tengerlattjáró tiszt szabadlábra helyezése érdekében —, ők a rövidebb utgt választották. Mindkettőjüket megszöktették. 1926-ban perújrafelvételt rendeltek el. Patzig parancsnok külföldről jelentkezett és közölte, hogy Dithmarnak és Boldtnak nem volt része a mentőcsónakok lövésében, s minden felelősséget magára vállalt. Dithmar ebben az időben egy barcelonai bankban dolgozott, Boldt pedig Déí- Amerikában, Columbia állam Cali nevű városában igazgatta — a saját vállalatát. A szerecsenmosdatás a német joggyakorlatban addig példátlan körülmények között zajlott le. A főtárgyalást a nyilvánosság kizárásával tartották meg! Az 1921 július 17-i ítéletet megsemmisítették, a két vádlottat azonnal felmentettéit, a perköltségeket és a két egykori tengerész anyagi kártérítését a német államkincstárra hárították. Dithmar 155 ezer, Boldt 300 ezer márkát követelt, végül is megegyeztek 20, illetve 50 ezer márkában. Dithmar, most már kapitányi rangban. ismét berukkolt a haditengerészethez és 1921-ig Visszamenőleg megkapta gz illetményét. így végződött az első világháború néhány jellegzetes figurájának — a későbbi hóhérok előfutárainak — ügye Németországban, A második világháború háborús bűnösök egy része már nem úszta meg ilyen könnyen. Más részük azonban épp olyan jó állást vagy magas nyugdíjat élvez, mint annak idején Dithmar és Boldt. Mert a Német Szövetségi Köztársaságban elevenen él és hat még az a szellem, amely eddig két világháborút zúdított az emberiségre. (b.) SZTRÁJKOLNÁK A KÖZLEKEDÉSI DOLGOZOK NEW YORKBAN A közlekedési dolgozók üjeykor kezd:"cl5 sztrájkja következtében megbénult a város földalatti és autóbusz-forgalma. A képen: kerékpáron és görkorcsolyán munkába sie- tők a Brookly hídon. (Rádió telefotó — MTI Külföldi Képszolgálat) A Daily !M\ Wilson üzenetéről Bába Mihály: Egymástól távol 4. Vas Gyuri vasárnap hozta a hírt, hogy beszélt a munkavezetővel, van felvétel, mehetünk akármikor és szállás is akad ott, ahol ő lakik, a munkásszálláson. A keresetre sem lesz panaszunk ha ráhallgatunk. Egész héten a munkakönyv után szaladgáltunk Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű a kiváltása. A Bocskai elnökétől írást kell vinni a tanácshoz, hogy elenged bennünket. Reggel óta ott topogtunk öten az irodában. Az elnök, Maris János, mogorván lépett be az irodába. Mérges volt, mert hajnalban kiment a tanyára körülnézni és alig tudta ösz- szeszedni az embereket, hogy etessék meg a jószágot, ne várják meg míg hasukra süt a nap. — Hát maguk meg mire várnak — nézett ránk. Rám, Bodnárra, Sipos Lajosra, Hadarós Papra meg Csik Gyurira. Köhécseltünk, topogtunk. Senkinek sem volt kedve beszélni. — Hát, János bátyám, írás kéne — mondtam én, mert már nem bírtam nézni, hogy mindenki csak tétovázik. — Miféle? — kérdezte Malis János az asztal mögé lépve és lehuppant a karosszékbe. Kalapját ledobta és fehér homlokát törölgette. Látszik, hqgy egész nyáron kalapban járt, az arca, mint a bronz, a homloka meg hófehér, addig, ameddik a kalap árnyékot vetett rá. — A munkakönyvhöz, a tanács kéri — mondta Sípos és zsíros szélű kalapját kissé feljebb tolta homlokán. Szétvetett lábbal állt, szemöldökét összehúzta és komoran nézett az elnökre. — A munkakönyvhöz? — emelte fel tekintetét az elnök. — Szóval menni akartok dolgozni? Itthun nem Ízlik a munka? — Dehogynem — csattant fel Bodnár Pista. — De már megbocsássik János bátyám, itt nincs kereset, nem fizetnek. Hát mi az istent csináljunk? Adjanak havonta előleget, hacsak egy-két száz forintot, npm megyek én innen egy tapodtat sem. — Mibül? Hát nem tudjátok, hogy mi a helyzet? Egy fél évet már csak kibirtok valahogy. Aztán már jobb lesz. ígéretet is kaptunk... — Az a baj, hogy abból nem lehet sót venni, az ígéretből. Meg akkor visz- szajövünk — hadarta Pap. — Addig megkeresünk egy keveset, hogy az asszony se morogjon, hogy csak a készt esszük. — En nem bánom — legyintett az elnök bosszúsan. — Csak meg ne bánjátok. Se itthun, se ott. Nem lesz ebből semmi jó. Hallgattunk. Majd meglátjuk — gondoltuk. Próba szerencse. Rosszabb nem lesz, az biztos. Az elnök még megpróbált beszélni arról, hogy most már rendbe rázzák a szövetkezet szénáját és akkor nem lesz itt hét szűk esztendő, meg hogy ott is kell a munkaerő, különben nem sokat ér az ő törekvésük. Ha így mennek elfelé, akkor a Bocskaiban csak az öregek, a gyermekek, meg az asszonyok maradnak. Akkor meg azért nem fognak haladni semmire, mert nem lesz a tsz-ben egy épkézláb ember. Hallgattunk, néztünk rá, de gondolataink már másutt futkároztak. Arcunk közömbös volt, mert amikor Maris János mégegyszer végigpil- lantott rajtunk, nem szólt többet, csak megírta a leveleket, hogy nem tart igényt munkánkra és elmehetünk dolgozni. — Szeretem az ilyen prédikációt — nevetgélt Csik Gyuri, amikor kiléptünk az utcára. — Ö kapja a havi fizetést én meg három hónapja egy vasat sem láttam. Pedig dolgoztam! — Mink se láttunk, senki se látott — mondtam. A tanácsházán megint várakozni kellett. Aztán bélyegért szaladtunk, űrlapokat töltöttünk ki. Aztán azt mondták, hogy várjunk. Néhány nap múlva menjünk be érdeklődni... Mondtuk, hogy most kellene, most van munkaalkalom, de hiába! Megkaptuk végre a munkakönyvét. Bodnár Pistával boldogan mentünk hazafelé. Mit bántuk mi már, ha össze is dől a világ. — Pista, gyere, kapjunk be egy féldecit. — Nem bánom — egyezett bele. — Hallod, nem hittem volna, hogy ennyi baj legyen ezzel a munka- könyvvel. — Lesz ezzel még nagyobb is — nevettem, — mert mindenki el akar menni Pestre, meg az isten tudja hogy hová, és majd meglátod, hogy nem fogják őket engedni. Bementünk a kocsmába. Alig néhányan voltak bent, Leültünk az ajtó melletti asztalhoz, kértünk két féldecit, barackot. Zsebünkben volt a munkakönyv, megkönnyebbülten ültünk és vártuk a pincért, hogy hozza a féldecit, bámultuk a füstös mennyezetet, a kopott asztalokat, a rozzant széket meg a könyökcsövű fekete kályhát, amint ott szendergett a savókban. Aztán az első féldeci után nevetve sorplgattuk egymásnak, hogy lassan senki sem mavad a faluban, mevt akiket az ujjunkon számoltunk, az ismerősök, komák, nászok, rokonok, az mind Debrecenben, Ozdon, Pesten vagy a vasútnál dolgozott, vonatos volt. Volt már olyan család, ahonnan ketten, hárman indultak vasárnap esténként a vonathoz. Bözsi nyugtalanul várt haza. Sikerül, nem sikerül? öt csak ez izgatta. Hiszen most Pesten vár minket ■ jó hely, Vas Gyuri elintézett mindent. Neki tudni kell, hogy megyünk-e vasárnap, mert akkor készíteni kell a csomagot. (Folytatjuk)