Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-23 / 20. szám
Hz alkohol szerepe a közlekedési balesetekben Az alkohol szerepe bűncselekmények. közlekedési és egyéb balesetek előidézésében és létrejöttében igen jelentős. A közlekedés biztonsága szempontjából különös veszélyt jelent, ha a közlekedésben résztvevő — főként gépjárművezetők — alkoholos befolyásoltság állapotban vannak, mivel :iz alkohol hatására bekövetkező központi idegrendszeri károsodások, az egyén magatartásában, észrevevő-. figyélmező- és cselekvőké pességében igen jelentős változásokat okozna. V gátlásfitlan Az alkoholfogyasztás folyamán — meghatározott sorrendben — bizonyos központi idegrendszeri funkciók szenvednek károsodást. Legérzékenyebbek a homlok - agyi, az agykérgi és a gondolkodási központok. Érthető tehát, hogy alkohol hatásra elsősorban ezek károsodnak. Ezért mondjuk, hogy az alkohol hatására először a központi idegrendszer magasabb gátlótevé kenysége iktatódik ki, illetve szűnik meg. Ebből adódóan az alkoholfogyasztás kezdeti szakaszában jelentkező tünetek — mint pl. gátláskiesés, az önkontroll elvesztése, az önbecsülés, a növekvő önbizalom és a terjeszkedési inger — e gátlás alóli felszabadulás következményei. Ebben az állapotban pl. a járművezető önmagát a legjobb gépkocsivezetőnek hiheti. s nem veszi figyelembe a közlekedési szabályokat, gátlástalan. Pl. olyan körülmények között előz, amelyre józan állapotában nem is gondolna, a sebességkorlátozásokat megszegi. Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy milyen veszedelmet jelentenek a közlekedésben az ittasság ilyen fokán álló egyének. A közlekedés baleseti statisztikái Negyven embert és 70 lovat temetett el a hó a Jugoszláviai Bihacs közelében egy erdei munkahelyen. A munkások sorsa ismeretlen, mert minden kapcsolat megszakadt velük. Jugoszláviában nagyszabású akciót indítottak a betemetett emberek megmentésére. de a mentés lassan halad, mert a hótakaró vastagsága helyenként meghaladja az öt métert is. Kelet-Szerbia néhány nap óta' teljes egészében el van vágva az ország többi részétől. A Kelet-Szerbiába vezető utak járhatatlanok. A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy január 21-én 19 óra 35 perckor Pestimre és Gyál állomások között a Lajosmizséig közlekedő személyvonat összeütközött egy Budapest felé haladó teher- vonattal. A baleset következtében Berzevai Lajos, a tehervonat vezetője a helyszínen 1966. január 23. jellemzően mutatják, hogy a legtöbb szabályszegés, gyorshajtás. stb. ittas személyeknél fordul elő, akik enyhe alkoholos befolyásoltság állapotában vannak. A közlekedés biztonsága érdekében minden rendelkezésre álló eszközzel küzdeni kell az ellen, hogy ittas személyek a közlekedésben részt vehessenek. Kétségtelen, hogy csekély mennyiségű alkoholfogyasztás — pl 1 pohár sör, vagy 1 dl. bor — a vezetés biztonságára nincs hatással, hiszen ilyen csekély meny- nyiségű alkohol még klinikai tüneteket sem okoz. Jogszabályaink azonban megelőző szempontból vezetés közben még a legcsekélyebb mennyiségű alkoholfogyasztást is tiltják. Az orvosszakértők megállapították, hogy egy meghatározott véralkoholszinten felüli vezetésnél (általában 1—1,50 o/oo) a baleseti veszély — a közvetlen veszélyeztetés — tartósan fennáll. s ha nem is jön létre baleset, az csupán szerencsés véletlenen múlik, (néptelen út, mások ébersége stb) Nyomott hangulat Már 20—30 g. de mégin- kább 50—70 g. alkoholnak megfelő italmennyiség (pl. több korsó sör, 5—7 dl bor, 1—1,5 dl. rum, pálinka elfogyasztása) olyan jellemző tünetet okoz, mint pl. érzelmi felhangoltság, gondolatok csapongása, önkritika-, önfegyelem csökkenése, stb. E tünetek összhatását az alkoholos befolyásoltság izgalmi stádiumának nevezzük. Ilyen állapotban a félénk ember bátorrá, a bátor vakmerővé válik, elmúlnak a kellemetlen hangulatok, rossz közérzetet okozó testi és szellemi érzések. A gátlások alól felDél-Szerbiában égy 60 éves embert holtan találtak az úton. Valószínűleg kimerültségében összeesett és halálra fagyott. A biztos haláltól mentettek meg egy teherautósofőrt a Belgrád— Nis-i útvonal közelében. Az autót a hó betemette és a sofőr a húsz fokos hidegben már csaknem holtra fagyott, amikor a mentőosztagok rátaláltak. Egyébként egész Jugoszláviában nagyon zord az idő. Horvátország egyes részein a hőmérő higanyszála reggelente megközelíti a mínusz 30 fokot. A hideg elárasztotta az Adriai-tengerpatot is. meghalt, 18 személy megsérült. A sérültek közül Nagy Józsefnek, a személyvonat fűtőjének állapota súlyos. A személyvonat két kocsija, a tehervonat hat kocsija kisiklott és megrongálódott. Megrongálódtak a mozdonyok is. A személy- forgalmat szombat reggel 8 óráig autóbuszokkal, átszállással bonyolították le. A rendőrség két személyt őrizetbe vett, szakértők bevonásával a baleset körülményeinek vizsgálata folyik. szabaduló központi idegrendszeri mozgató központok izgalma, széles taglejtésekben, erőfitoktatásban, vetélkedésben nyilvánul meg. Az ennél is nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztása után a testi és lelki tünetek súlyosbodnak. Jellemzője az akadozó beszéd, a rendezetlen mozgás, egyensúlyzavar, nyomott hangulat, romló közérzet, tájékozódás- és emlékezészavar, a szellemi működés gyengülése Az alkohol mérgezett Kb. 1,5 L bor, 3—3,5 dl. pálinka vagy tömény szesz elfogyasztása után a testi és lelki tünetek tovább súlyosbodnak. Pl. a tántorgó járás, dülöngélésig fokozódik. A súlyos egyensúlyzavar következtében szédülés, émelygés. hányinger hányás lép fel. Az aikoholmérgezett fáradt, álmos. Sajnos egyesek ilyen állapotban is megkísérlik, hogy kerékpárra, motorkerékpárra üljenek és nem csodálkozhatunk azon, ha ilyenkor súlyos, gyakran halálos közlekedési balesetet szenvednek, illetve okoznak. A súlyosan ittas személyek szenvedő alanyaivá is válhatnak a baleseteknek. Ilyen állapotban ugyanis járműről — villamosról, vonatról — leesnek, kiesnek, a szabályosan közlekedő járművek elüthetik, elgázolhatják őket. Nem egyszer az is előfordul, hogy az ittas állapotban országúton fekvőt elgázolja valamilyen jármű. A közlekedési fegyelem, a személy- és vagyonbiztonság megköveteli az alkohol- fogyasztás elleni kérlelhetetlen harcot. Ebben az alkoholszonda és a véralkohol vizsgálatok egyre hathatósabb segítséget és bizonyítékot nyújtanak. Dr. Földes Vilmos r. alezredes Nem hiánycikk a viharlámpa Megoldódott a viharlámpa probléma A kereskedelem 120 000 viharlámpát importált az NDK-ból. Ezenkívül a hazai ipar az eddiginél jóval több, az idén 60 000 viharlámpát gyárt A következő évekre az igényeknek megfelelően, sőt még tartalékkal is számolva, évi 80 000— 90 000 viharlámpa importjáról gondoskodott a kereskedelem. Az érvényben lévő közlekedési rendelet betartása érdekében ezután a rendőri szervek szigorúan ellenőrzik a lovaskocsik kivilágítását és a mulasztókat megbírságolják. Méhcsaládokat bérelhetnek a méhész szakszövetkezeti taqok Az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központ ez év kezdetétől lehetővé teszi a méhész szakszövetkezeti tagok szímára, hogy olcsó díj ellenében erős, egészséges méhcsaládokat béreljenek. A bérleti díjat évenként, kedvező módon a mézértó- kesítési idény kezdete után, tehát lényegében utólag kell kifizetni. A bérlet öt évre szól. Lejártával a méhészeknek a bérbe vetthez hasonló erősségű családot kell visszadnia. A cél, mint az OMSZK-nál ezzel kapcsolatban rámutattak, az, hogy a jelenleg csak tíz tizenkét családdal rendelkező méhészetek lényegében befektetés nélkül és gyorsan árutermelő méhészetekké fejlődjenek. Negyven embert temetett el a hó Jugoszláviában Összeütközött két vonat < APROKIRDiTESEK A Kisvárdai Építőipari Ktsz. vezetősége felhívja a kisvárdai pedagógusok figyelmét, hogy a pénzügyminiszter és a művelődésügyi miniszter 1/1965. (XII. 30.) PM—MM számú együttes rendelete alapján igen nagy kedvezményt nyújt a pedagógusok számára. Kedvezményes építési kölcsönben részesülhetnek. Lehetőség nyílt Kisvárda belterületén való építkezésre, mivel a Kisvárdai Járási Tanács VB kibővített ülésén jóváhagyta a Kisvárda részletes rendezési tervét és ennek alapján elrendelte a házhelyek felparcellázását a község középpontjában. Az érdeklődőket szívesen fogadjuk. A kivitelezési kapacitás azonnal rendelkezésre áll egy, vagy többszintes családi házak és társasházak megépítésére. Egyedi és típusterveket tudunk ajánlani. (29) A kocsordi Megyei TBC Kórház igazgató főorvosa pályázatot hirdet a gacsályi kihelyezett osztályon megüresedett E. 414 kulcsszámú gazdaságvezető helyettesi munkakör betöltésére. Pályázati feltétel: érettségi és KALÁSZ képesítés. Kórházi gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. Besorolás a fenti kulcsszám bértétel határa között. Az állás azonnal elfoglalható. Pályázat beadásának határideje: 1966. január 31. Erkölcsi bizonyítvány szükség«. Egy- szoba komfortos lakás rendelkezésre áll. (34) Női szabó szakmunkásokat felveszünk. Jelentkezés a „Nyírség” Ruházati Ktsz személyzeti osztályán, Nyíregyháza, Vasvári Pál ». 38. (33) Hosszú gyakorlattal endelkező rádió-televízió zerelő szakmunkást keres agfelvételre a Nyírbátori Ipítő- és Szakipari Kisipa- i Termelőszövetkezet (Ma- lách u 4.) Fizetés: Teljesít- nénybér szerint. Felvétel setén útiköltséget térítünk. Megbízható bejárónőt mindennapra felveszek. Toldi u. 9. szám. „FÜRGE’» kerti traktor príma állapotban eladó kocsival, kapával és szíjtárcsá- val. Érdeklődni: Válla j, Lenin utca 5. Krasznai. (107) AFRIK matracokat SEZLONOKAT méret szerint is készítek. KÁRPITOS munkák átalakítását és javítását vállalom Ri- SZULA, Vöröshadserep U. 18. (19492) Kövező szakmunkásokat keres a Debreceni Közúti Üzemi Vállalat vidéki munkahelyekre. Jelentkezés Debrecen, Barna u. 8 személyesen, vagy írásban. (D. 11362) i Terméskövet veszet, Maros, Csillag utca 28. (19487) i Kétszobás mellékh^ lyiséges ház beköltö»* hetően eladó. Búza tér 19 (1947») Közép utca 47-es ház beköltözhetően eladó (19496) Nőtlen technikus ta- Erőgépek, gépkenár keres sürgősen C:slkhoz főtengely kőkülönbejáratú bútoro- , .. .... iuí , .. . „, szörulés motor felújízott albérleti szobát.1 Címet a Lapkiadóba1 tás Szepessy, Miskote, kérem leadni Szeles u. 22. <t®D í (M. tr.%*) A Demi»cseri Vegjfes Ktsz. azonnali felvételre keres I építőipari technikust, vagy ■ gyakorlattal rendelkező | építőipari kalkulátort. Je- j lentkezés: Demecser, Kos- j suth u, 14. mi A KPM Autóközlekedési; Tanintézet nyíregyházi ki-! rendeltsége felsőfokú garázsmesteri. középfokú és alapfokú gépkocsivezetői tanfolyamokat indít. Jelentkezés személyesen Nyíregyháza, Rákóczi u. 4. X. emeleten. V íz vezet ékszerelöket, gázvezeték-szerelőket, központifűtés-szerelőket (26) és e szakmákban jártas SEGÍTŐKET azonnal felvesz az ÉM. Szabolcs megyei AB. Építőipari Vállalat Szerelőipar Főépítésvezetősége Nyíregyháza. Széchenyi út 4S. (19471) (S0) Az ÉM. 44. se. Áll. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — burkoló szakmunkásokat, könnyűgépkezelőket (ÉM. vizsgával), kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest, V. Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. (4) FIGYELEM! Az EM. 25, sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest, XXI. kerület (Csepel) Kiss János altb. u, 19—21. állandóan felvesz állandó munkaviszonyba: kubikosokat, segédmunkásokat, valamint kőműves, ács-állványozó, villanyszerelő, szo- bafestö-mázoló, üveges, szigetelő, bádogos, épületlakatos és vasbetonszerelő szakmunkásokat. Szállást, napi kétszeri étkezést biztosítunk. A felvételi útiköltséget megtérítjük. Jelentkezni lehet a vállalat központjában a fenti címen. Tanácsi igazolás szükséges. «3) Értesítjük ügyfeleinket, hogy a KPM Autóközlekedési Tanintézet — Lenin tér X. szám alól Rákóczi u. 4. L emeletre költözött. (25) ÉM. Középületépítő Vállalat azonnali belépésre, budapesti munkaterületre! felvesz kőműves szakmunkásokat és j kubikusokat Munkásszállás térítés ellenében biztosítva van. Tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Budapest, VI., Szív u. 60. sz. (HK) Apróhirdetések díjszabása : hétköznap 10 szóig 10 Ft. | minden további szó 1 Ft. I vasárnap 10 szóig 20 Ft, minden tov lobi szó 2 Ft. Az első szó két szónak számít. Köszönetét mondunk mindazoknak. akik szeretett férjem, édesapánk, testvér és rokon GARA1 JÓZSEF fogtechnikus temetésén részt vettek, s mely fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. ( Gyászoló család (142) FEHÉRGYARMAT ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMUVESSZOVETKEZET azonnali belépéssel felvesz SZATMÁRCSEKEI IPARCIKK BOLTJÁBA szakképzett boltkezelőt Fizetés az iparcikk boltokra érvényes bérezés SZAKKÉPZETT HÁZASPÁR ELŐNYBEN. Jelentkezni lehet az fmsz központi irodájában Fehérgyarmat Kossuth tér 9. sz. Telefon: 97. sz. Útiköltséget felvétel esetén térítünk.