Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-01 / 1. szám
Ax óév utolsó napján d Jót tó 53. játékhetének nyerőszámai Rftésztflt Kisvárdán az első szövetkezeti lakás. Négy családnak biztosít kényelmes ott hont. , foto: Kelemen Ildikó Kisvárda 18 vagon alma Finnországba, Ausztriába és a Szovjetunióba Tereprendezés, útépítés, l>arkositás kezdődik 1966- ban a Nyírbátori Növényolajipari Vállalat területén, mely munka összesen 2,5 millió forintba kerül. Egészségházat építenek Fülesd községben. A szükséges építőanyagot és tervdokumentációt mór ez évben beszerezték, a kivitelezéshez 1966-ban kezdenek hozzá. Termelőszövetkezetek is segítik a tiszadobi kultúf- báz építéséT. Eddig a Táncsics Termelőszövetkezet százezer, az Ujharcos és a Dózsa Tsz pedig tíz-tízezer forintos hozzájárulással segített. A kultúrház megépítésére előreláthatólag 1967-ben kerül sor. Nyolc községi sportpálya felújítását tervezik községfejlesztési alapból a fehér- gyarmati járásban. Az előirányzott 47 ezer forintból mintegy húszezer forintot fordítanak sportfelszerelések beszerzésére. Megjutalmazták az ezredik menyasszonyt Sok új szolgáltatással lepte meg városunk lakosságát az idén a Nyíregyházi Fényképész Ktsz. Megnyitotta műanyag emlékíotó részlegét, amely már működésének első hónapjaiban nagy tételű megrendeléseket kapott ízléses termékeire. Legutóbbi munkájukkal — a műanyag kulcszsetonokkal — elsősorban a gépkocsivezetőket örvendeztették meg. A TEMPÓ-részleg is több új szolgáltatással jelentkezőit az idén, s jövő évben s bővítik tevékenységivel. A TEMPÓ egyébként ünnepi szolgálatot tart január másodikén. A FÉNYSZÖV — a hagyományokhoz híven — az idén is megjutalmazta a nyíregyházi központi műterem ezredik menyasszonyát. Karácsonykor a kilencszáz- hetvenötödik esküvői képet készítették. Az ezredik menyasszony tehát pontosan Szilveszter napján kereste fel a műtermet. A felvételeket ajándékként készítették az itjú párnak. A Magyar Szocialista Munkáspárt fczabolcs-Szatmár megyei bízott- sága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszd „ szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor, szerkesztőségi Nyíregyháza, Benczúr tér 21- Td.i 16—7», 18—71, 18—72. Kiadjas a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. L Telj 28—08. Felelős kladől Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetés! díj egy hónapra! 12 forint Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 959. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza^ Felelős vezető: Makrai János Több mint 20 millió pár cipő készült 1965-ben a cipőgyárakban, közel négymillióval több, mint 1960- ban. 3400 új óvodai hely. 12 400 napközis — az 1966-os tervekben. A Művelődésügyi Minisztrium költségvetési előirányzata az új évben meghaladja a 6.5 milliárd forintot, 3,5 százalékkal magasabb a tavalyinál. Teljesítették a lakosság kérését Tiszabercelen, amikor egy női méretes szabóműhely megnyitását kérték. Közel kétezer tanulót foglalkoztatott a mátészalkai járás 14 termelőszövetkezete az év végi betakarítási munkák elvégzésénél. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság januárban megrendezendő kongresszusa előtt a kisvárdai járás 36 községében és hat tanyabokorban tartanak előadást a magyar—szovjet kapcsolatokról — írja Hován József Pál tudósítónk. — A beszámolókat kultúrműsorral, élménybeszámolókkal, könyv- kiállításokkal teszik színesebbé. Az óév utolsó napján is teljes erővel dolgozott a nyíregyházi almatároló, elkészült az idén az 1400. gurulóvagon almaszállítmány. December 31-én 18 vagon almát továbbítottak Finnországba, Ausztriába és a Szovjetunióba, 14 vagon szabolcsi jonatán kerül az új év első napjaiban a finn piacokra, Ausztriába 2 va- * 2 A Sütőipari Vállalat felkészült a kétnapos ünnep kenyérellátására és a péksütemény ellátásra. Kenyérből naponta átlagosan mintegy 8 vagonnal sütnek Nyíregyházán. Az ünnepnapokon ez a mennyiség 11 vagonra növekszik. A nyíregyházi üzletekben 2 kilós barna kenyérből 960 Az idén rekordot értek el a szabolcsiak a lottószelvények vásárlásában. Egy év alatt 9 millió 430 ezer darabot hoztak forgalomba Szabolcsban. Egy év alatt összesen 79 négyes találatot értek el, melyre 6 millió 489 ezer forintot fizettek ki. Kedvező képet mutat a totónyeremény-jegyzék is. Tizenkettes^ tizenhármas és tizenhárom plusz egyes szelvény 19 darab akadt, a kifizetett nyeremény meghaladja az egymillió forintot. A totóban és lottóban az alacsonyabb nyerőosztályokra 5 milliót fizettek. A lottó tárgynyeremény- j sorsolásain 287 szabolcsinak kedvezett a szerencse. Közöttük találunk igen értékes nyereményeket is. Például özvegy Tóth Mihály- né, nyírkércsi lakos Moszkvics személygépkocsit, Les- kó Andrásné nyíregyházi gon almát, a Szovjetunióba 2 vagon aszaltalmát szállítottak. Az almatárolóba a téli idő ellenére továbbra is érkeznek a különféle zöldségek, 31-én 2—2 vagon káposzta és dughagyma-szál- lítmányt pakoltak ki, hogy a korszerű tárolás segítségével biztosítsák a lakosság ellátását. mázsa, 1 kilós fehér kenyérből pedig 140 mázsa kerül árusításra. A kalácsféleségekből és a briósokból kétszeres meny- nyiség készült az ünnepekre. Péksüteményből az ellátás a szokásos szintű lesz: zsemléből 12 ezret, kifliből 23 ezret készítettek Nyíregyháza ellátására. lakos pedig budapesti öröklakást nyert. Vass József kisvárdai és Szomjú Árpád csengeri lakos Balatonalmádiban épült teljesen berendezett üdülőház tulajdonosa lett. Akadnak a Fortunának különösen nagy kegyeltjei is. Hudák Györgyné a 32. játékhéten 88 ezer, a 36. játékhéten pedig 153 ezer forintot nyert. Még nagyobb szerencséje volt egy lottó- zóbrigácínak, akik a 8. és a 41. héten összesen több, mint 270 ezer forintot nyertek. |Q 1*» a SELKA • 10 10 ügyelet száma A karácsonyi kétnapos ünnepen tartott ügyelet alkalmával a Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat dolgozói összesen több. mint kétszáz televíziótulajdonos készülékét javították meg. A GELKA az újévi ünnepek alatt is tart ügyeleti szolgálatot. Január elsején délután 14 órától 20 óráig, másodikén pedig reggel ] nyolctól 14 óráig lehet igé-i nyelni segítségüket. Bár az ügyeleti időszakban két gépkocsi is szolgálatban lesz, a kiszállást nem minden esetben tudják majd megoldani. Előnyben lesznek azok, akik személyesen beszállítják készüléküket Annál is inkább, mert a javításokat a szerviz csak sorrendben végzi el. Vidékre a szerelők nem szállnak ki. de az általuk beszállított készülékeket érkezési sorrendben javítják. Érdeklődni lehet a 13—13-as telefonszámon. Vegyen Ön is Szerencse sorsjegyet! »*«. január 1, szombat Ü J É V A Nap kél: 7 Sra 32 pőrekor, nyugszik: 16 óra 03 perckor, A Hold kél: 6 óra 23 perckor, nyugszik: 14 óra 50 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhömérséklete: —i,o Celsius fok. 106«. január 2, vasárnap Névnap: ABEL A Nap kél: 7 óra 32 perckor, nyugszik: 16 óra 05 perckor. A Hord kél: 7 óra 19 perckor, nyugszik: 15 óra 32 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőméséklete: —1,3 Celsius fok. 1966. január 3, hétfő Névnap: GENOVEVA A Nap kél: 7 óra 32 perckor, nyugszik: 16 óra 06 perckor. A Hold kél: 8 óra 10 perckor, nyugszik: le óra 26 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhömérséklete: —0,8 Celsius fok. Felhős idő Varható időjárás ma estig: nyugatról újabb felhősödés, több helyen esd, havas eső. Megélénküld délnyugati szél. Sokfelé köd. Az évszakhoz képest az enyhe idő tovább tart Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nulla, plusz 5 fok között, az erősen ködös területeken kevéssel nulla fok alatt. Kossuth rádió SZOMBAT: M0: Hegyi Füstös István: Em- berszehdités (Népdaljáték). — AngyaJ a HSV-en. (Rádiójáték gyermekeknek). _ 9 4U. Regina Rosnik énekei. — 10 os' tiváltei96-101 Könnyűzenei Fesstr~ il'08: Bemutatjuk a latgiTvét^ee-e?3^ÓüjV^tendő, köszöntük. Dobi istván- “í* ,?z ?lnoki Tanács elnökének köszöntője. — 13,1s: Nóta- ?ífrző Prímások. — 13,SS: Családi körben... — 15 oo: csak «=. teloknak! (Tánczene). — 15,33; lYnn?ni-rŰ|. olasz baritonok. — if'??: í?uba, nemzeti ünnepén. — mAiHi HanSlemezparádé. — 17,13; Toldi szerelme, (i. rész). — 18,05 • Könnyűzenei összeállítás. — 18 S0: Farkas Ferenc Magazin. (Születésének 60. évfordulóján), — 20 07 Mezey Mária műsora. - ai 14-' Johann Strauss: A denevér (operett). 23,22: Tánczene. VASÁRNAP: J*®Tbert, v°n Karajan és Willi Boskowcki Strauss-műve- ket vezenyel. — 8,40: Édes anya- nyelvünk. — 8,45; Rejtvényes utazás. A Gyermekrádió műsort-.. _ 9'37- A Magyar Rádió és TV Gyermekkórusának új felvételeiből. _ 9,45: Leonard Bornstein négy nyitányt vezé- byeb — 10,25: Szép magyar novella (ism.). - io,40: Nagy sla- ®?lek nagy sikerek. — 11,>0 • Pillantás a nagyvilágba. — ujj- Decsényi János: Három elégia Salvatore Quasimodo verseire — kettős karra. — i2,io: jó ebédhez szól a nóta... - 12,45: Rádió- lexikon. - 13,15: Téma és variáció. — 14,15: Gyárfás Miklós: Sir az oroszlán, (Rádiófantázia) — 15,15: A dzsessz kedvelőinek! — 15,30: Goar Gaszparjan és Rudolf Schock énekel. — 16 08* Milánói mozaikok (ism.) — 17 00- Toldi szerelme. <H. rész)'. — 13,00! Uj lemezeinkből. — 19,31: Az Állami Népi Együttes műsorából. . 30,10: Gosztonyi János: Dániel és a krokodilok. (Rádiójáték). — 21,18: Ritmikus percek. — 22,10: Mozart vonósnégyesek. — 23,03: TDj magyar múzsa. — 23,13: Szirmai-operettekből. — 0,10: Csárdások. HÉTFŐ: 0,15: Daljátékokból. — 9,08: A tanári szobában. — 9,15: A hét zeneszerzői: Glinka, Smetana, Moniuszko (előadás). — 10,10; A gyermekrádió műsora. __ 10 52* Hanglemez. — 10,55: Családi kör- ben. 12,10: Mindenki kedvére. 13,00: Hirdetöosziop — 14,05; Gazdaszemmel hazank mezőgazdaságáról. — 14,20: Paul Badu- ra-Skoda Mozart-müveket zongorázik. — 14,45: Az Akadémia Könyvkiadó új könyveiről. — 15,00: Tánczenei koktél. — 15,40: József Attila költészete. — J6'l0: A Gyermekrádió műsora. — h>!50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17,03: Uj operalemezeinkből. — 18,20: Népi zene. — 18.50: Lesz-e tudományos világnyelv’ — 19 05. Leopold Stokowski vezényel — 20.20: Sporthíradó. — 20,30: "zenélő kaleidoszkóp. — 22,15: Mik- lós Kata és Hámori Imre ma- gyár nótákat énekel. — 22,30; Kilátó. A Rádió kulturális világ- híradója. — 23.30: Könnyűzene. — 8,10: Régi mesterek kórusai, Petőfi rádió SZOMBAT: S.wr: Kamarazene — 8 45- oroszlán. (Ebeszélés). — Vsa- Operettrészletek. — 9,38: zsanna te a vének (ism.) — 10,50: A Magyar Rádió és TV énekkara Koüály-müveket éne- kei* 11,05: Tánczene. — 13 09* A Gyermekrádió műsora. Snuki és Móka — mesejáték. — 14,00: Népek táncai — (Fúvószene). — 14,20: Művészlemezek — 15 20- Morzsavacsora. - 16,0«: Puccini: Pillangókisasszony (opera). — 18,50: Mosolygó klasszikusok (ism.). — 19,25: Tánczene. — 20,20: A Stuttgarti Kamarazene- kar hangversenye. — 21,33; Albert István népi zenekara játszik, Kürthy Éva és Csapó Károly énekel. — 22,10: Sándor Ju- dl.t.,és Réti József énekel, Hernádi Lajos zongorázik. vasárnap: ' 7,30: A református egyház fél- b!!aja- ~ M0: Operakalauz. — ?'®2: Színes népi muzsika — f’4*í “ó a függöny mögött. — 10,05: Könnyűzene Szófiából. — íí;<0L^Chimay Fesztivál 1965. A Zágrábi Kamarazenekar hangver- —ggnye. — 11,26: Filmzene. — 11,40: Kulturális figyeld. — 12,80: Mű vészlemezek. — 12,33: Johann Strauss: A cigánybáró. (Operett). — 15,00: Schumann-dalok. — 15,20: A szalmakalap. (Elbeszélés). — 15,35: Nótacsokor. — 16,20: Verdi: Don Carlos. (Részletek). — 17.10: Mit hallunk a jövő héten? — 17,40: Tánczene. — 18,56: Akik megtérítették az asztalt. — 19,56: A Brémai Bach zenekar és a Santinl Kamarakórus hangversenye. — 21,45: Mi ez? — 22,00: Könnyűzene. — 22,56: Ügetőverseny-eredmények. HÉTFŐ: 14,00: Moniuszko operáiból. — 14.20: Népi zene. — D,05: Zenekari muzsika. — 16,30: Gyöngykagyló. Arany János: A walesi bárdolc. — 16,50: A Bolgár Rádió énekkara énekel. — 17 3)5: ötórai tea. — 17,55: Édes anyanyelvűnk. — 18,00: Richard Strauss: Capriccio — az opera zárójclenete. — 18,20: Lányok, asszonyok. — 18,50: A soroksári „Dózsa” művelődés: ház túvószenekara játszik. — 19,05: Részletek Dunajevszkij operett- és filmzenéjéből. — 19,40: A lengyel népgazdaság irányítási módszereiről. — 19,53: Dániel és a krokodilok. (Rádiójáték). — 21,05: Oj felvételeinkből. — 21,38: Látogatás a Pannonhalmi Könyvtárban. — 22,00: Ákos Stefi • énekel. — 22,15: A hét zeneszerzői: Glinka, Smetana, Moniuszko (Ismétlés). Televízió SZOMBAT: 9,58: Gyermek sportműsor. Jci karnevál közvetítése Berünbó . — 11,00: Beethoven: IX. Szimfónia közvetítés Berlinből." —12 10:1 Dobi Istvánnak, az Elnöki Ta- j nács elnökének újévi köszöntője. — 12,20: Magyar táncfilm. —1 12,25: Strauss-koncert közveűtej Becsből. — 14,43: Szünidei mű-j sor. 1. Mindent tudni akarói, (szovjet kisíilmsorozat), 2. Rajzfilmek. — Peti és a varazsgömb (magyar), — A bátor cowboyok (lengyel), — Aranykincs (bolgár) 3. Négylábú sztárok (a holland cirkusz műsora, felvételről.). — 16,15: Hírek. — 16,20; Forró pillanatok. öttusa VB. 1965. (filmösszeállítás). — 16,50: Magyar parnasszus. A legendák Petőfije. — 17,35: Petőfi: A helység kalapácsa. Vígeposz. — 18,35: Kuba nemzeti ünnepén. A kamera előtt: Rafael Farinas, a Kubai Köztársaság Ideiglenes ügyvivője. — 18,50: A zene.. A TV kisülmje. — 19,20: Esti mese. — 19,30: TV-hlrado — 19,50: A bóbita bábegyüttes műsora. — 20,00: Délutáni látogatás. Magyarul beszélő nyugatnémet film. (14 éven felülieknek) — 21.00: Qualiton-koktél a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1965. évi felvételeiből. — 22,00: TV-híradó 2. kiadás. VASÁRNAP: 9,30: Szöszmösz és Garaboly. Magyarul beszélő francia bábfilm- sorozat. — 10,00: Mark Twain: Koldus és királyfi. A Déryné Szíriház előadása, felvételről. — 15,13: Vasárnap (magyar kisfilm). 15,25: Csere-bere (magyar bábfilm). — 15,45: A Magyar Hirdető műsora. 16,55: Egy kis jazz. Rita Reys énekel, a Dim Jasobs kvartett játszik. — 17,15: Universiade 1965. Budapest. Film- összeáliitas a főiskolai világjátékok versenyeiről. — 17,53: A barangolás vendégkönyve. André Görög. — 18,05: Nyomorultak. Magyarul beszélő olasz filmsorozat, vn. rész. — 19.00: Psota íren Brecht-songokat énekel. — 19,20: Esti mese. — 19,30: TV- híradó. — 19,50: A tizedes meg a többiek. Magyar film. — 21,30! Budapest, te csodás! Zenés, táncos séta a fővárosban (Ism.) — 22.00: TV-híradó í. kiadás. Bratislavai tv SZOMBAT: 9,45: A szlovák népi együttes műsorából. - 10,15: Gyermek- műsor. — 11,00: Beethoven: IX Szimfónia. — 13,00: A köztársasági elnök újévi szózata. — 17,30: TV-ciport. a kubai állami ünnep alkalmából. — 18.00: Üttörőhir- adó. — 19,00: TV-híradó. — 19.45: Népi táncok. — 20.20: A legyező. Goldoni vígjátékának tv-vál- tozata. VASARNAPj 10,20: Arany csillagos hercegnő. Mesefilm. — 11,20: Pillantás a nagyvilágban. — 17,30: Bábjáték 19,00: TV-híradó. — 19,20: Te- lesport. — J9,45; Kovarovies; Ku- tyafejüek. Operaközvetítés. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ BÉKE MOZI: Január 1—3-ig: LOBO A FARKAS Magyarul beszélő színes amerikai film. Előadások kezdete: tél s, léi 7 és fél 9 órakor. Matiné műsor kezdete: délelőtt 10 órakor. SORKIJ MOZI; Január 1-én: Csak 16 éven felülieknek 1 A HAZUG LÁNY Magyarul beszélő francia film vígjáték. Január 2-án és 3-án: A HID Magyarul beszélő nyugatnémet film. Előadások kezdete: 4, • és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Január l-<én és 2-án; Széles változatban I VAN AKI FORRÖN SZERETI Amerikai filmvígjáték. Január 3-án; MARTIN KALANDOS TFJÜSAGA Magyarul beszélő NDK film. Előadások kezdete; téi 8 és fél 8 érakor. KEMÉNT FÜRDÉS Az ünnepi asztalon 11 vagon kenyér, 23 ezer péksütemény A lottó egy évi mérlege 79 négytalálatos szelvény, 6 millió 489 ezer forint nyeremény A MAI MAP Aufm, swtppanper helyett gipszet öntöttem a vízbe. (Quick karikatúrája