Kelet-Magyarország, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-14 / 294. szám

Győzelem Guatemalában Magyar válogatott—Municipal 4:2 (2:2) Vasárnap a guatemaiai labdarúgó-bajnokság éllova­sa, a Municipal ellen ját­szott a dél-amerikai túrán lévő magyar válogatott csa­pat. A magyar csapat tag­jai kitűnő fizikai erőállapot­ról tettek tanúságot, magas- fokú technikai tudásról és a játék sok szépségét megmu­tatták. A magyar csapat az alábbi összeállításban ját­szott: Géléi — Káposzta, Mátrai, Mészöly, Sóvári, — Juhász, Solymosi — Bene, ©öröcs, Albert, Farkas. A lg. percben Lopez a ma­gyar csapat kapujába lőtt, Géléi tehetetlen volt, 0:1. A magyar csapat viharos ellen- támadásokkal válaszolt és a 28. percben Farkas beadása «tán szép fejessel Göröcs sze­rezte meg az egyenlítést (t:l). Mindjárt utána Albert lövése a kapufán csattant. Ezután több alkalommal Géléi védett kitünően, majd nagy lendülettel felfutó Lo­pez megszerezte a hazaiak második gólját, (1:2). Néhány másodperccel később azon­ban megvolt a magyar egyenlítés, Göröcs kapott labdát Farkastól és a háló­ba talált, (2:2). A második félidő 2. percé­ben megint gólt lőttek a ma­gyarok. Mátrai tört előre és beadását Solymosi fejjel juttatta Gonzalez kapujába, (3:2). A magyarok támadtak ezután és a 6L percben Bene szép adását Albert juttatta a kapuba, (4:2). A magyar együttesből kü­lönösen a támadósor tűnt ki, abban is elsősorban Bene. A fedezetek sokat dolgoztak, kapura is veszélyesek voltak, főként Solymosi, a hátvé­dek sem játszattak rosszul és a hátsó alakzatból Géléi tűnt ki. Guatemala Citiben ez al­kalommal először játszott európai együttes, s a közön­ség nagyon elégedett volt a magyar csapat szereplésével. Különösen a sportszerű, technikás játék volt számuk­ra érdekes. Az AFP jelentése szerint a magyar együttes a közeli napokban Mexikóba utazik, ahol december 19-én a Gua­dalajara, 22-én pedig az America ellen játszik. Jól kezdett férfi kézi labda-válogatottunk Magyarország—Spanyolország 24:15 (I0J) Tatán került sor a Ma­gyarország — Spanyolország, férfi kézilabda válogatott mérkőzésre, melyet a világ­bajnoki selejtező küzdelmek jegyében bonyolítottak le. A találkozó első percében két gólt lőtt a magyar csa­pat, s ekkor úgy festett a mérkőzés, hogy válogatot­tunk lehengerli ellenfelét. Ez azonban elmaradt, s eléggé döcögős játék után mindössze háromgólos ma­gyar vezetéssel zárult az el­ső félidő. Szünet után magára ta­lált a magyar együttes, s az egyre inkább elfáradó spanyolok ellen biztos 24:15 arányú győzelmet aratott Fenyő (7), Vitkay (4), Ko­vács (4), Nagy (4), Marosi (3) és Tornoczky (2) gól­jaival. A magyar válogatott a madridi visszavágóra kilenc gólos előnnyel utazhat te­hát, s minden remény meg­van arra, hogy a VB selej­tező első fordulójában biz­tosítja a továbbjutást. Súlyos vereséget szenvedett a Bp. Honvéd kosárlabdacsapata Vasárnap a kosárlabda Bajnokcsapatok Európa Ku­pájáért Budapesten játszot­ták le a Bp. Honvéd—Sla­vic Prága férfi mérkőzést. A találkozó kellemetlen meg­lepetést hozott a magyar szurkolók számára. Ugyanis a sokszoros magyar bajnok­csapat csak vergődött nagy­terű ellenfelével szemben, s mindvégig alárendelt sze­repet játszva, 100:52 (48:20) arányú súlyos vereséget szenvedett a prágai együt­testől. Az eredmény már csak azért is hat nagy meglepe­tésként, mert a Bp. Honvéd fennállása óta sem szenve­dett még ilyen súlyos vere­séget nemzetközi mérkőzé­sen. A vasárnapi eredmény után a budapesti csapatnak egyáltalán nincs reménye, hoev a prágai visszavágón kiharcolja a továbbjutást. A labdarugó NB ILI csoportbeosztása Bár még labdarúgó-csa­pataink nagy többsége a téli pihenő napjait tölti — labdarúgó-sportunk irányí­tói már az 1966-os eszten­dőre készülnek. A most. folyó átigazolásokkal pár­huzamosan készülnek az egyes bajnokságok csoport- beosztásai. Ismeretessé vált- például az NB III: beosz­tása, mely az északkeleti csoport révén megyénket is érinti. Újdonság, hogy a csoport NB IIT-as bizottsá­gának székhelyét Miskolcra tették át Debrecenből. Az újonc csapatokat, s az NB II-ből kiesett D. Honvédet vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az erőviszonyok vál­tozatlanul jó teljesítményi követelnek a sikeres jövő évi szerepléshez, s mindez 4 már jókorán figyelmeztető lehet a szabolcsi csapatok számára. Az NB Ifi. Északkeleti csoportjába az MLSZ az alábbi csapatokat osztotta be: Debreceni Kinizsi, Ro- dabányai Bányász, Miskol­ci Honvéd, Edelényi Bá­nyász, Kazincbarcikai MTK, Mátészalkai MEDOSZ, Mis­kolci Építők, Somsáivi Bá­nyász, DEAC, Kisvárdai Va­sas, Egercsehi Bányász, Or­mosbányai Bányász, Deb­receni Honvéd, Debreceni Elektromos, Nyíregyházi VSC, Hatvani AC. Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik drága jó férjem, édesapánk, testvé­rünk ARANYOSI MIHÁLY [ temetésén részt vettek, mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek, Gyászoló család (19211) V ezetőség-újra választó közgyűlés Nagykállóban Eredményes neielőmunka a kosarasoknál, úszóknál, súlyemelőknél és kézilabdázóknál Nagykállóban vasárnap került sor a Nagykállói MEDOSZ Sportkör vezető­ségújraválasztó közgyűlésé­re. A gyűlésen részt vettek a község vezetői, a tömeg- szervezetek képviselői, spor­tolók és sportkedvelők. A megjelentek előtt Dro- tácsik Emil elnökhelyettes tartotta meg a vezetőség beszámolóját a MEDOSZ SK elmúlt évi munkájáról. A beszámoló részletesen is­mertette a sportkör öt szakosztályának tevékenysé­gét, az elért eredményeket. „Terítéken** a labdarúgó- szakosztály Elsőként a labdarúgó­szakosztály került „teríték­re”. Mint ismeretes a Nagykállói MEDOSZ NB III-as labdarúgó-csapata az ősz folyamán kiesett a lab­darúgó NB III-ból. A siker­telenség okát az elnökhe­lyettes elsősorban azzal ma­gyarázta, hogy a szakosz­tály vezetői elhanyagolták az utánpótlás nevelését, s emellett — főleg az őszi fordulókban — olykor ba­jok voltak a csapatszellem­mel is, a játékosok nem küzdöttek mindenkor szív- vel-lélekkel a nagykállói színekért. A nagykállói lab­darúgók számára a közel­jövő egyik legfontosabb fel­adata lesz, hogy a sportág színvonalát a korábbi évek­ben elért fokra emeljék. Ennek érdekében az új ve­zetőség nagy gondot fordít majd a tehetséges fiatal já­tékosok felkutatására, s az azokkal való foglalkozás­ra. Örvendetes, hogy e munkához felhasználják a már kiöregedett játékosok tapasztalatait, szaktudását is. A kézilabda női és férfi­csapat múlt évi szereplése is kielégítőnek mondható. Bár a férfiaknál némi ha­nyatlás volt tapasztalható az elmúlt évekhez képest, ugyanis több rutinos játé­kos visszavonult. Tehetsé­ges fiatalok csatasorba ál­lításával, s új szakvezetés­sel azonban a két csapat további jó eredményekre tarthat majd számot. A sportkör úszógárdája a múlt évi megyei pontszerző versenyben az előkelőnek mondható harmadik helyen végzett. E helyről azonban valószínűleg előbbre lépnek majd, ugyanis a jövő évtől kezdődően már heti 2 edzés­nappal készülnek lel ver­senyeikre. ~K MEDOSZ kosárlabdá­zói is a megyei mezőny élvo­nalába tartoznak, s a Nyír­egyházi Spartacus elleni nagyszerű győzelmükkel megszerezték a félfordulós bajnokság első helyét. A sportkör legjobb ered­ményeket — s legjobb munkát — felmutató szak­osztálya a súlyemelő-szak­osztály volt az elmúlt év­ben. A szakosztály fiatal versenyzői határtalan sport­szeretettel és lelkesedéssel készülnek versenyeikre, s gyakran igen nehéz körül­mények között értek el ki­tűnő eredményeket. Ki­magasló eredményt ért el közülük Borsi László, aki 310 kg-os teljesítményével az országos vidéki bajnok­ságon második lett. Rajta kívül Tóth György is jó eredményekkel hívta fel magára a figyelmet. ISO igazok versenyző A szakosztályok értékelé­se mellett a beszámoló fog­lalkozott a sportkör egyéb irányú tevékenységével is. Megállapította, hogy a tö­megesítés terén is kielégí­tő munka folyt, hiszen je­lenleg több, mint 150 iga­zolt sportolóval rendelkezik a MEDOSZ, s a községben egyre bővül a sport iránt az érdeklődők tábora. A beszámolót vita követ­te, mely után megválasztot­ták a sportkör 13 tagú ve- zetőségét, melynek elnöke Árvái Imre, a cipész ktsz elnöke lett. Elek Emil Asztalitenisz: Kétfordulós csapatbajnokság A városi Testnevelési és Sportszövetség 1966-ban két­fordulós formában rendezi meg a korábbi években nagy népszerűségnek örvendő vá­rosi asztalitenisz csapatbaj­nokságot. Érdekesség a rendezésben, hogy a ta­vaszi fordulóban a csa­patok játékosai még igazo­lások nélkül szerepelhetnek, az őszi fordulóra azonban a városi szövetség díjmentesen rendezi majd a játékosok igazolásait. 530 ezret fizet a 13—|—1 1. Bologna—Milan *ti 1 2. Inter.—Fiore útin a 0:0 X 3. Atalanta—Sampdoria 1:0 1 4. Catania—Lazio 0:0 X 5. Brescia—Lanerossi 1:0 1 6. Foggia—Spal 1:0 1 7. Juventus—Cagliari 0:0 X 8. Roma—Torino 1:0 1 9. Angers—Valenciennes törölve 10. Bordeaux—Monaco 5:0 1 11. Stade Francais—Toulouse 2:0 1 12. Lille—Strasbourg 2:1 1 13. Rouen—Sochaux 1:1 X 14. Nice—Nimes 4:1 1 15. Lens—Lyon 2iL 1 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli: 13 talála- tos szelvény kettő akadt, nyeremény szelvényenként 220 040 forint. A 13 találato­nyek száma MII db, nyere­mény szelvényenként 2 905,— Ft. Tizenegy találatot 1402 fogadó ért el, nyereményük szelvényenként 208 Ft 75 fil­lér. Tíz találat*» szelvények száma: 10191 db, nyere­mény szelvényenként 43 Ft TS fHlér. Az ezer forinton aluli nyeremények kifizetése de­cember 18-tól, az ezer fo­rinton felüliekére december 23-tól kerül sor. Sporfhirch Az NDK beli Görlitaben 6:1 arányú vereséget szen­vedett a magyar jégkorong- válogatott az NDK B. csa­patától. A visszavágó mér­kőzést 9:l-re nyerte az NDK B. Berlin: Sportkapcsolatok kezdenek kialakulni aji NDK és az NSZK különbö­ző szövetségei között. A kezdeménf/ező lépést az NDK kerékpáros szövetsége tette meg, nyugatnémet sportolókat hívott meg a február 12 március 13 kö­zött a berlini Werner Se­elenbinder Halléban sorra kerülő téli fedettpályás versenyekre. A nyugatné­met kerékpáros szövetség megköszönte a meghívást és viszonzásként NDK-s sportolókat várnak az ápri­lis 16-án Hannoverben sor­ra kerülő nemzetközi ke­rékpáros labdaversehy-so- rozatra. Az SC Cottbus NDK-beli labdarúgó együt­tes február 6-ra vendégsze­replésre hívta a Wacker 04 nyugat-berlini csapatot. Bukarestben, a Dinamó Sportcsarnokban Románia női utánpótlás válogatottja 53:52, férfi utánpótlás vá­logatottja pedig 36:68 arányban győzte le a ma­gyar női, illetve férfi után­pótlás válogatottat. A vízilabda bajnokcsapa­tok Európa Kupája mérkő­zéssorozatán az FTC kép­viseli a magyar színeket. A magyar bajnokcsapat a zili- nai csoportba kapott beso rolást a Dinamo Bukarest­tel, a Legia Varsóval és a Slovan Pöstyén-nel. A mér­kőzéseket december 18— 19-én rendezik meg. A magyar ifjúsági ököl­vívó-válogatott Kielcébea 14:6 arányú vereséget szen­vedett Lengyelország ifjú­sági csapatától. Havanna: A nemzetközi atlétikai versenyen magya­rok közül Tóth Gyula a 2« km-es futásban elsőséget szerzett, míg Kulcsár ' a gerelyvetésben a finn Kuis- ma mögött második lett. A Vásárvárosok Kupájá­nak szervező bizottsága úgy határozott, hogy az olasz AS Roma csapatát három évre kizárja a VVK mérkőzés-so­rozatból. A kizárásra azért került sor mert az október 6-án Rómában játszott Ró­ma—Chelsea WK-mérkőzé­sen a közönség minősíthetet­len módon viselkedett. A bajnokságot négy fős férfi és három fős női csa­patok részére rendezik, s a város területén lévő bármely üzemi, hivatali, vagy intéz­ményi együttes részt vehet. A nevezéseket december 20- ig kell eljuttatni a VTS-hez, sak közül egy tizenhárom plusz egy találatot ért el, ennek nyereménye jutalom­mal együtt 530 251 forint 25 fillér. Tizenkét találatos szetvé­Rőpfabda: Nyíregyháziak nyerték az Egri Kupát APRÓHIRDETÉSEK Kétéves gyermek mellé középkora gon­dozónőt keresünk. A Kiadóban megtalálható feltételekre írásbeli válaszokat kérünk „Lelkiismeretes*’ jel­igére. (7632) G0J-es Trabant eladó. ^Kifogástalan” jeligén cá*n a Hirdetőben. (19219) Ríanínút keresek "bérbe. Ajánlatot Sür­gős” jeligére a Lap­kiadóba kérek. (9626) Idős asszonynak, vagy házaspárnak al­bérleti lakást adnék. „Nyugdíjas” jeligén cím a Hirdetőben. (19220) Különbejáratu búto­rozott szoba kiadó. Se­lyem u. 27. (7630) A Nagykállói Járási Rendőrkapitányságra 1 db tehén megtalálását jelentették be. A tu­lajdonos a tehén jár- latlevelével a fenti ka­pitányságon jelenjen meg. A Nyíregyházi Járá­si és Városi Rendőrka­pitányságra 5 db férfi- kerékpárt és egy fér­fi típusu szandált szol­gáltattak be. Igazolt tulajdonosa a fenti kapitányságon átve­heti. Fiatal házaspár kéb- szoba, konyhás laká'ít keres „eltartással, vagy megegyezéssel” jeligén cím a Hirdetőben. (19IÚ1) 46-os női irha eladó. Csillag koz 4. fl*** Egerben szombaton és va­sárnap rendezték meg ifjúsá­gi női csapatok részvételével a röplabda Egri Kupa küz­delmeket. A nevezett négy csapat közül a Borsod me­gyei válogatott végül is nem indult a versenyen, s így három csapat mékőzött egy­mással a kupáért. Megyénk színeit a nyíregyházi váro­si válogatott képvisel­te Budai Anikó, Pénzes Éva, Kollár Mária, Szatmári Er­zsébet, Májer Ibolya, Musz­ka Irén és Kiss Erzsébet összeállításban. A nyíregy­házi együttes igen jó játék­kal rukkolt ki a tornán, s a döntő jelentőségű találkozón szép küzdelemben legyőzte az egri együttest is, s ezzel megszerezte az Egri Kupát. Eredmények: Eger—Mező­kövesd 3:0, Nyíregyháza— Mezőkövesd 3:0, Nyíregyháza —Eger 3:2. Mos-B mosási bemufafé december 15, 16-án az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vall akti 22. számú vegyi-háztartási (irodaház mellett Kossuth s*. 1 j »108—« A LEGJOBB MOSÓSZER, Sakk: Fél pont Tiszai előnye A Nyíregyházán folyó megyei egyéni sakkbajnok­ság folyamán szombaton a hatodik forduló mérkőzé­seit, vasárnap pedig a füg­gőjátszmákat bonyolították le. A hatodik fordulóban az alábbi eredmények szület­tek: Ármos—Kosa 1:0, dr. Jaskó—Hódi 0:1, dr. Vityi —dr. Papp 0:1, BöKÖnyi— Bészterei 0:1, Simák—ifj. Szabó döntetlen. Tiszai— Kaszner doniéi km. Függőjátszmák: Bökönyi— dr. Vityi 0:1, dr. Jaskó —ifj. Szabó 0:1, Beszterei— dr. Jaskó döntetlen, dr. Vityi—-Beszterei döntetlen. Az ifj. Szabó—dr. Vityi játszma továbbra is dön­tetlen maradt . Az élcsoport állása: Ti­szai 4,5, Hódi. Ármos 4—4, ifj. Szabó 3.5 (1 függő), Kaszner, dr. Papp és Si­mák 3,5—3^ ponttal. TEGYEN PRÓBAVÁSÁRLÁST. KOZMETIKAI SZAKTAN A CS ADÁS KÖZKÍVÁNATRA december 15—16-án NYÍREGYHÁZÁN a 38. számú Illatszer Boltban Zrínyi Ilona út. VEGYE ÖN IS IGÉNYBE DÍJMENTES tanacsadAsünkat: ÉLELMISZER KISKER YÁLLALA1 «MM» MW& december t4

Next

/
Oldalképek
Tartalom