Kelet-Magyarország, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-12 / 293. szám

A mi reformunk

és nyugati bírálói

Egész népünk egyhangúan helyeselte az SZKP KB szeptemberi plénumának határozatát „az ipar irányításának megjavításáról, a tervezés tökéletesítéséről és az ipari termelés gazdasági ösztönzésének fokozásáról” valamint a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa VI. ülésszakán elfogadott megfelelő törvényeket. Ezek a dokumentumok és a XXIII. pártkongresszus összehívásá. nak híre valamennyi dolgozó alkotó kezdeményezésének, a nép társadalmi akti vitásának hullámát indította eL Érthető ez. Az említett intézkedések biztosítják a szovjet ipar újabb fellendülését, hazánk hatalmának erősítését, a lakosság életszínvonalának növekedését, egyszóval gyorsítják a kommunizmus felé való haladásunkat.

Ugyanígy fogadták ezeket az intézkedéseket Bulgáriában, Lengyelországban,

Csehszlovákiában, más szocialista államokban is. A testvérországok közvéleménye és sajtója jogosan említi az intézkedések nagy nemzetközi politikai és gyakorlati jelentőségét. A reform pozitív, konstruktív jellegére figyelt fel a kapitalista országok kommunista sajtója, a Szovjetunió va. lamennyi külföldi • barátja is.

Nagyra értékeli a reformot a burzsoá újságok szemleíróinak egy része is, akik nem akarják tagadni az objektív tényeket. Az angol Observer is ilyen véleményt idéz: „Koszigin

által a Központi Bizottság plénumán kifejtett elgondolások... igen fontos határkőt jelentenek a Szovjetunió történelmében.”

Vannak azonban Nyugaton olyanok is, akiknek megnyilatkozásaiból hiányzik az Objektivitás és a józanság. Egynémely reakciós politikus, több sajtótermék és a burzsoá tudomány néhány képviselője elvesztette minden realitás- érzékét, és arra törekszik, hogy a szovjetunióbeli változásokat a szocialista gazdasági rendszer „csődjének” bizonyítékaként állítsa be. Olyan elmefuttatásokba bocsátkoznak, hogy a Szovjetunióban „visszatérnek a kapitalizmushoz.”

Mit mondhatunk ezekről az elmeszüleményekről ? Először is, az a törekvés hívta őket életre, hogy a kapitalista országok néptömegei elől elrejtsék az igazságot a Szovjetunió sikereiről, aláássák bizalmukat a szovjet rendszer élet- képessége iránt. Másodszor, az ilyen eszmefuttatások minden alapot nélkülöznek. Ellenségeink, amikor a szocializmusról való „letérés” fogalmához folyamodnak valóságosnak állítják be az általuk óhajtottak ReformunK- nak valójában éppen ellenkező a célkitűzésé: újabb

magasabb szakaszra való áttérés a szocialista állam gazdaságpolitikájában. A párt és a kormány által javasolt intézkedések a szocialista gazdaság tudományos kezelésének nagyarányú fokozását, a gazdaság tervszerű irányításának tökéletesítését jelentik. Arra irányulnak, hogy széles érvényesülési lehetőséget biztosítanak a szocializmus gazdasági törvényeinek és valamennyi dolgozó alkotó kezdeményezése teljes meg- nyi1 vánuiásának.

Jellemző, hogy a „szovjet kapitalizmusról” szóló mesékben még néhány olyan újság sem hit)’., amely egyáltalán nem táplál szimpátiát a szovjet ország iránt. így pl. a Cristian Science Monitor című a me-, rikai lap megjegyzi, hogy' a szovjet reformban semmi olyasmi nincs, ami amellett szólna, hogy a Szovjetunióban letérnek a gazdaság irányításának marxista elveiről.

— Vannak másfajta

„kommentátorok” is. Több nyugatnémet lap pl. azt írja, hogy legújabb Intézkedéseinket „a szovjet gazdaság tartós nehézségei” idézték elő. A Guardian című angol lap a hírhedt Zorza tendenciózus cikkét közli, aki „a szovjet ügyek szakértőjének” hírében áll. Zorza egyenesen’ azt állítja, hogy valamiféle „válságon” megy át a Szovjetunió.

De miféle „válságról” lehet szó ha egyszer a Szovjetunió gazdasága még an- nál is gyorsabban fejlődik, ahogyan azt a hétéves terv előirányozta. Ismeretes, hogy 1959-től 1965-ig az ipari termelés volumene 84 százalékkal növekszik a terv szerinti 80 százalék helyett. Márpedig a terv által előirányzott 80 százalékos növekedés is rendkívül jelentős.

Lehet-e szó a Szovjetunió valamiféle válságáról, amikor az ipari termelés növekedése ez év első 9 hónapja alatt az elmúlt év megfelelő időszakához képest 8,9 százalékos volt.

(1964-ben ugyanebben az időszakban a növekedés 7,3 százalék volt). A 9 hónap tervét határidő előtt teljesítették.

Természetesen vannak nálunk bizonyos nehézségek, hiányosságok és megoldatlan feladatok a gazdasági építésben. De nem ho- mályosíthatják el a fő dolgot : az iparnak és a gazdaság más ágainak mélyreható átalakítását, amely megváltoztatta országunk gazdaságának képét. Elegendő arra rámutatni, hogy az októberi forradalom óta a Szovjetunióban mintegy 40 000 nagy ipari vállalatot építettek fel, állítottak helyre és hoztak üzembe. A hatalmas ipar alapján megbízhatóan gondoskodtak a Szovjetunió védelmi képességéről. Dicső fegyveres erőinket elsőrendű modern lakosságot egyre teljesebben technikával szerelték fel. A lakosságot egyre teljesebben látják el a legkülönbözőbb fogyasztási cikkekkel.

A Szovjetunió intenzív gazdasági és műszaki tudományos fejlődésének tényét, valamint a szovjet társadalom kimeríthetetlen belső erőforrásait még a kommunista ideológia némely megggyőződéses ellenfele sem képes tagadni. Az egyik vezető amerikai lap, a New York Times szerkesztőségi cikkében írja: „Nem kell lebecsülni a Kreml lehetőségeit... Minden hiba ellenére, amelyet vezetői elkövettek és a háború által okozott minden pusztítás ellenére a Szovjetunió a világ második legnagyobb ipari hatálma lett.”

De olyan hangokat is hallhattunk, amelyek csökkenteni igyekeznek a Szovjetunió nyilvánvaló népgazdasági eredményeit. Például Ackley, az Egyesült Államok elnökének fő gazdasági tanácsadója, figyelmen kívül hagyva a pártunk Központi Bizottságának plénumán elhangzott adatokat, kijelentette, hogy a Szovjetunió „elmarad” az Egyesült Államok mögött a gyorsabb gazdasági fejlődésért folyó versenyben. így van-e? Nézzük a számadatokat.

A szovjet hétéves terv időszaka alatt az ipari termelés növekedésének átlagos évi üteme a Szovjetunióban 9,1, az Egyesült Államokban mindössze 3,9 százalék volt. Enpek eredményeképpen országunk ma már az első helyét foglalja el a világon a vasérc, a szén, a koksz, a cement, a fémvágó gépek, a vasbeton, a faanyagok termelésének

Nyíregyházi városkép

volumenében, valamint a gyapjúszövetek, a vaj, a porcukor és több más termék előállításában. Míg 1917-ben az ország részesedése a világ ipari termelésében kevesebb mint 3 százalék volt, jelenleg már

kb. 20 százalék.

Ismeri-e mindezeket a tényeket Ackley úr? Lehetetlen, hogy ne ismerné. De meghatározott célt tűzött maga elé, azt, hogy félrevezesse a közvéleményt, és ezért így vélekedik: annál

rosszabb a tényekre nézve!

Több külföldi sajtótermék elismeri, hogy a Szovjetunió gazdasági reformja mint a gazdaság fejlesztésének

újabb hatásos és tartós tényezője, még „félelmetesebb vetélytárssá” teszi hazánkat az Egyesült Államokkal folytatott gazdasági versenyben. A franci; Aurore írja: „Nagy küzdelem indult meg a szabad világ (így nevezi a kapitalizmus világát. — A. Sz.) és a kommunizmus világa között. Az fog győzni, aki magasabb életszínvonalat biztosít az embereknek. A szovjet gazdaságban végrehajtott újabb reformok — a tervezés rendszerének átalakítása, a népgazdasági tanácsok feloszlatása, az anyagi érdekeltség elvének bevezetése — számolnak ezzel a helyzettel.” A finn Päivän Sanomat rámutat, hogy a Szovjetunió most „még erősebb lesz a kapitalizmussal folytatott gazdasági versenyben.”

Van a bírálóknak még egy csoportja. Ez szándékosan elferdít egy másik, szintén mindenki előtt is-: meretes tényt: a Szovjetunió gazdaságpolitikájának békés irányzatát. Az amerikai monopóliumok szócsöve, a Business Week című hetilap azt írja, hogy a szovjet vezetők, még ha nagyobb figyelmet szentelnek is az országon belüli gazdasági kérdéseknek, „nem veszítik szem elől hosszú távú céljukat: a kommunista rezsimnek az egész világra való kiterjesztését.”

Ugyanilyen szellemben nyilatkozik a fent említett Ackley is. A szovjet vezetőség — írja — jelentős eszközöket fordít széles körű olyan intézkedések finanszírozására, amelyek csaknem mindenütt a világon „fenyegetik Amerika biztonsági érdekeit.”

Az ilyen kiagyalások szerzőit nem árt emlékeztetni arra, hogy nem a szovjet csapatok, hanem az amerikai tengerészgyalogság garázdálkodik ma Dél-Viet- nam dzsungeleiben. Nem a Szovjetunió gazdasági erőfeszítései, hanem az Egyesült Államok agresszív lépései sértik meg mindenütt a nemzetközi békét és biztonságot és fenyegetnek termonukleáris világháború kitörésével.

Ami a Szovjetunió külpolitikáját illeti, annak lényege — ahogy az az SZKP KB plénumán is elhangzott — abban foglalható össze, hogy mindenképpen erősítjük a szocialista világközösséget, támogatjuk a népek felszabadító harcát, a világ- béke megőrzésére törekszünk. Olyan körülmények között, amikor az imperialisták. élükön az Amerikai Egyesült Államokkal, ■ erőszakhoz és agresszióhoz, más országok ügyeibe való fegyveres beavatkozáshoz folyamodnak, magas fokú éberséget kell tanúsítanunk és re”1 szabad gyengítetnünk '^elmünket ez or- száíz vp^»lme iránt. A Gazdasági reform előmozdítja a Szovjetunió. a világbéke támasza. Gazdasási és katonai erejének növelését.

A. Szntulin

Öl KÖNYVEK:

OTTO RÜHLE:

Hatmilliárd ember kenyere

Baede, de Castro és má- sok melt*/árui int&j cicin

Könyvei mmi is eseincix^iiciv számit ar. Ottó rtume pro- iesszorrutK, a iNemet uemoK’ raí-iüus Ko/..uu,s<j.scig neves tudosahais es luciománypon- timisanak- ez a számos statisztikai tábiazatiai es képpé! gazaagnott, érdeiites Könyve, (.js-ossutil Könyv Kiadó taöö.) Demográfia/ Bta- UsztiKa? Művelődés történet: PouttKai íoiarajz? EgyiK tudományágba sem szorítható be ennek az élvezetesen megírt, sok irodalmi példával is illusztrált tanulmánynak

sok águ-bogu problematikája Hiszen a „kenyér” fogalmához a ruha, a lakás, a megélhetés egész' fogalomköre, sőt a béke fogalma is szervesen hozzátartozik. Rühle professzor ugyancsak a „kenyér” a széles — és egyben köznapi — értelmezésében teszi fel a kérdést: miért van az, hogy a Föld mai hárommilliárd lakosának mintegy fele éhezik, és mi lesz a kétezredik esztendőben, amikor a tudomány számításai szerint hatmilliárd lakosa lesz már a Földnek?

Ezt a kérdéskomplexumot csak a mai imperializmus pontos „természetrajza" segítségével lehet megközelíteni, s nem hagyható figyelmen kívül sem az atomháború nagy veszélyének problematikája, sem annak szabatos kifejtése, hogy miért kell a Földnek „békében virágzó bolygóvá” lennie, ha el akarja látni kenyérrel — és nemcsak kenyérrel — azokat, akik ma élnek, és azokat is, akik holnap születnek.

Nem új megállapítása Rühle professzornak, hogy Földünk mérhetetlenül gazdag, és sokkal több embert el tud tartani, mint ahá- nyan — a leginkább éhség- dulta területeket, Indiát, Brazília északkeleti részét stb. beleértve — ma élnek és 2000-ben, 2500-ban, 3000- ben élni fognak. De ez a számos tudományág sokfajta eredményét különösen szemléletesen ismertető és népszerűsítő könyv újszerűén mutat rá nemcsak arra, hogy milyen óriási tartalékai vannak a hagyományos mezőgazdaságnak is, hogy — béke esetén — milyen könynyen tüntethetők el a sivatagok, a mocsarak, a talajerózió dúlásai, hanem tág teret nyújt annak a fogalomkörnek is, amit egy jeles német demográfus így foglalt össze: „Az

az új föld amelyet az élelmiszertermelés fokozása céljából meg kell hódítani és termővé tenni, elsősorban az emberek és a népek fejében található meg”. A tengerek élelmiszerszerzési lehetőségeiről, a vegyipar előtt álló távlatoknak a jobb talajműveléssel kapcsolatos összefüggéseiről, a szintetikus élelmiszerekről, stb. sok egészen új gondolatot, javaslatot is olvashatunk Rühle

DMITRIJ NAGISKIN:

professzor könyvében. A szerző különben----szerényen, nem kilépve ezzel a tudomány-népszerűsités műfajának hangneméből — nem fukarkodik eredeti gondolataival, és személyes élményeinek leírásával sem Különösen érdekesek ebből a szempontból Szovjet-Ázsiá- ban és Afrikában (elsősorban Guineában) szerzett személyes tapasztalatai.

Érdemes elolvasni ezt a könyvet, amely ismeretekkel és gondolatokkal küzd az éhség és a háború ellen; amely a fizikai és szellemi nyomorúság „lecsapol ását” konkrét javaslatokkal sürgeti.

A G.

Bonivur szíve

Maga a szerző is idézi könyvében az orosz népi szokást, amely szerint „egy púd sót kell megennünk azzal, akit meg akarunk ismerni", és valóban úgy érezzük a negyvenöt íves regény elolvasása után, hogy egy egész púd sót elfogyasztottunk a szerzővel és rokonszenves hősével, Vitalij Bonivurral — úgy megismertük őket. Persze, ami a sőt illeti, érzésünk csal, hiszen alig néhány estébe sűrűsödik új barátainkkal való ismerkedésünk, de a művészi erő ajándéka, hogy ilyen rövid idő alatt is feledhetetlen barátság születik.

Vitalij Bonivur „olyan időben nőtt fel, amikor minden év több esztendővel ért fel”. Szovjet-Oroszország fokozatosan áttért a békés építésre. Végzett Jugyenyics- csel, Gyenyikinnel, Vran- gellal, Kolcsakkal. Kikergette az angol, amerikai, lengyel, román, francia olasz és egyéb beavatkozókat, csak a Távol-Keleten maradtak még ott az amerikai-japán megszállók, csak ott dörögtek még az á?yúk és ömlött a vér... És ebben az utolsó, döntő csatában jelent meg Vitalij Bonivur. ez a: derűs, meleg szívű fiatalem- j bér, aki olyan lángolóan > hitt a győzelemben, hogy teljesen megfeledkezett saját magáról. Megfogadta, i

hogy nem lesz szerelmes ad. dig, amíg hazája fel nem szabadul... de a szerelem is eljött Nasztyenka személyében.

,Ki ez a Vitalij Bonivur? Hasonló kérdést tesznek fel maguknak a még többnyire csupán ösztönösen harcoló szovjet lányok is, amikor a híres komszomol titkárra várnak Vlagyivosztokban, az intervenciósok ellen vívott harc főhadiszállásán. Pedig „Vitalij egyszerű munkáslegénynek látszott, és nem volt rajta semmi titokzatos, semmi rendkívüli. De minden tekintetben különbnek és közvetlenebbnek bizonyult, mint képzelték. Fiatal — teháf a fiatalság nem akadálya annak, hogy a* ember nagy tetteket vigyen véghez. Magukfajta —tehát még közelebb áll majd a szivükhöz. Erős és jó eszű, egészséges és magabiztos — tehát nem fél semmitől; őnekik is ugyanolyannak kell lenniük. Nincs benne semmi különös — tehát a nagy tetteket olyan egyszerű emberek viszik véghez, mint amilyenek mindnyájan vagyunk.”

Soltész Albert rajma

1965. december 12.

7