Kelet-Magyarország, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-12 / 293. szám
Dorothy Parker: FEKETE — FEHÉR f A szőke hajú nő, akinek rózsaszín bársony pipacsok díszelegtek a múkontya körül, furcsa, kissé oldalozó, és szökellő járással vágott át a zsúfolt termen és megragadta a háziasszony karját. — Megvagy! — szólt. — Most aztán nem szabadulsz. — No, nézzék csak! — lepődött meg a háziasz- szony. — Szeretnélek megkérni egy nagyon nagy szívességre. Megtennéd? — S mi lenne az? — kérdezte a háziasszony. — Ismertess meg Walter Williams-szal. Hidd el, egyszerűen bolondulok ezért az emberért. S amikor énekel! Amikor azakot a spirituálékat énekli. Mondtam is a férjemnek: „Burton, szerencséd, hogy Walter Williams színesbőrű, különben méltán féltékeny lehetnél”. Nagyon boldog lennék, mutass be neki! __ Természetesen — szolt a háziasszony. — Azt hittem, már ismered. Az estélyt egyébként az ő tiszteletére rendeztük. __ De hiszen ez nagyszerű — mondta a vendég, - Igazán nem látom be, ml rossz van abban, hogy az ember összejár a színes- bőrűekkel. Nekem semmiféle mellékgondolatom nincs róluk. Egy szikrányi sem. Burton — 6 persze más. Dehát tudod, ő Virginiából jött, s ezek a deliek egészen mások. — Eljött veled? _ Oh, nem. Ma szalmaözvegy vagyok. Ah, Burton. Bele fog halni, ha elmesélem neki, hogy találkoztam Walter Williams-szal. Al- landóan veszekszünk a ne- gerkérdésen. Olyanokat mondok neki, hogy „ne légy ostoba!” De meg kell hagyni, hogy Burton meg mindig sokkal szélesebb látókörű, mint a déliek általában. Tulajdonképpen sze- réti is a színesbőrueket. Mindig azt mondja: neki nem is kellene feher szolga a házban. Tudod, volt mellette egy néger dajka, azt egyszerűen imadta. Képzeld, ahányszor hazajön, kimegy hozzá a konyhát». Nincs különösebb kifogasa a színesbőrűek ellen, csali éppen azt mondja: nem lenne hajlandó egy aszta1; hoz ülni velük, egymillió dollárért sem. Én meg ilyenkor azt válaszolom, hogy beteggé teszed az embert a fecsegeseddel, Burton. Borzasztó vagyok hozzá, ugye? __ Nem, — nyugtatta meg a háziasszony. Egyáltalán nem. — Dehát én másmilyen vagyok. Bennem a legkisebb előítélet sincsen a színes iránt. Olyanok, mint a gyerekek: ugyanolyan könnyelműek, és folyton énekelnek, nevetnek, meg minden. Hát nem a legvidámabb teremtmények a földön? Komolyan mondom, nekem is nevetnem kell, ha csak rájuk nézek. — Igen — szólt a háziasszony. — Valóban. — Ez a Walter Williams pedig, ez aztán igazi művész. Nem érdekel, hogy milyen a művész bőrszíne. Az a magánvéleményem, hogy ha valaki művész, akkor senkinek sem kellene előítélettel viseltetni iránta. Nem is értem, némely. emberek hogy lehetnek olyan szűk látókörűek. Walter Williams-szal találkozni megtiszteltetés. Az úr őt is épp olyannak teremtette, mint minket, nem igaz? — Természetesen, — felelte a háziasszony. — Pontosan. — A magam részéről nagyon örülnék, ha egy ilyen ember, mint például Walter Williams eljönne hozzánk, hogy énekeljen nekünk. Persze, nem hívhatom meg Burton miatt. Menjünk oda hozzá! De várj csak, mit csináljak, amikor bemutattál? Kezet rázzak vele? ;— Tégy, ahogy gondolod. — Azt hiszem jobb lesz kezet fogni. A világért sem szeretném, ha azt hinné, hogy előítéleteim vannak. Persze, kezet kell fogni, mint bárki mással. Igen, igen... ezt fogom csinálni! Odaléptek a magas, fiatal négerhez, aki a könyvespolc mellett állt egy sarokban. A háziasszony bemutatta őket egymásnak, a néger meghajolt. — Hogy van? — kérdezte. A rózsaszín bársonypipaccsal ékesített nő teljes hosszában kinyújtotta a karját, hogy az egész világi lássa, amig csak a néger meg nem ragadta. — Oh, hogy van ön, Mr. Williams? — kérdezte az asszony. — Épp mondom a barátnőmnek, milyen borzasztóan élveztem az. éneklését. Múltkor is ott voltam a hangversenyén es megvan a hangja a fonog- ráfon és minden. Nagyon tagoltaji beszélt, óvatos igyekezettel mozgatta az ajkát, mintha süket- nómához szólna. _ örülök neki — felelte a néger. __ Megörülök, ahogy a „Matrózflú”-dalt énekli. Nem megy ki a fejemből. Egész nap azt dúdolom. A férjem meg majd szétrobban, elfeketül a dühtől, olyan fekete lesz, mint... És mondja, honnan szedi azokat a remek dalokat? Honnan a csodából szerzi őket? — Van-annak annyi módja... — Biztos vagyok benne, hogy ön is nagyon szereti őket. Mulatságos lehet. Azok az aranyos spirituálék... Oh, hogy imádom őket! És mostanában mit csinál? Még mindig énekel? A közeljövőben miért nem rendez hangversenyt? — Épp e hónap tizenhatodikén lépek fel. — Igen? Akkor én is ott leszek. Ott leszek, ha csak egy mód van rá. Számíthat rám. De nézze csak, ki az a fiatal nő ott fehér ruhában? Már láttam valahol. — Katherine Burke — felelte a háziasszony. — Szcntséges isten! Ez lenne Katherine Burke? A színpadon egészen másként hat. Azt hittem sokkal csinosabb. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sötétbőrű. Majdnem úgy néz ki, mint egy... Oh, szerintem csodálatos színésznő. Nem gondolja Mr. Williams? — De igen, — felelte a férfi. — En is azt hiszem. De nem zavarom tovább, biztosan mások is szeretnének beszélni az estély díszvendégével. Ne Telejtse el Mr. Williams, ott leszek a koncertjén, tapsolni Fogok és minden. De ha végképp nem tudnék eljutni valamilyen ok miatt, akkor is megmondom minden ismerősömnek, hogy ők menjenek el. — Köszönöm szépen, — felelte a néger. A háziasszony ekkor karon fogta a hölgyet és átvezette a másik szobába. — Drágám — szólt a vendég — becsületszavamra, majdnem összeestem ott a helyszínen. Észrevetted, mennyire melléfogtam? Kis híján kimondtam, hogy Katherine . Burke tisztára úgy fest, mint egy néger. De még időben megálltam. Gondolod, hogy észrevette? — Azt hiszem nem — csillapította a háziasszony. — Hála istennek! — sóhajtott fel — hiszen semmiképpen sem akartam volna zavarba ejteni. Hiszen olyan kedves. Jómodorú és minden. Tudod, hogy van ez a színesekkel? Az ember a kisujját nyújtja nekik és mindjárt a karját akarják. De ez nem !s próbálkozott ilyesmivel. Gondolom sokkal józanabb. Nem úgy véled? — De igen — szólt a háziasszony: — Tetszett nekem. Nincsenek előítéleteim, azért, mert ő színesbőrű. Épp oly természetesen beszélgettem vele, ahogy bárki mással tettem volna. Csak éppen alig tudtam elfojtani egy mosolyt, mert közben Bur- tonra gondoltam. Kiváncsi Vagyok, milyen képet fog vágni, ha megtudja, hogy azt mondtam a négernek: Mister! Fordította: Zilahi Judit Egyedülálló, csóntU alakú fejfák a szatmárcsekei temetőből. A földből kiálló rész eléri a 2—3 méter magasságot, vastagságuk többnyire meghaladja a félmétert. »V f A kerámia nyelvén A művész korongon formázza edényeit. (MTI foto — Bojár Sándor felétele) A verőcei nagy sárga ház — ahol a Kossuth- és Munkácsy-díjas, érdemes művész él és alkot — magas dombra épült, onnan néz alá a varázsos szépségű tájra, a Duna kanyargó szalagjára, a cseréptetős házakra, mintegy szimbólumként: látni, felszippantani és művészi élménnyé sűríteni mindazt a gyönyörűséget, ami itt, ezen a vidéken fogan, hogy továbbadhassa. Gorka Géza ma a legismertebb magyar keramikus. Nemcsak az országhatáron innen, azon túl is élénk érdeklődéssel kísérik, figyelik művészetét, mindig újat teremtő alkotókedvét, kimeríthetetlen ötletgazdagságát, s legújabb alkotásait. Nem véletlenül. Csaknem fél évszázados munkássága egyet jelent a magyar kerámiaművészet megújhodásával — elválaszthatatlan attól. Alkotásai híven őrzik, tükrözik, hogy egykor Badár Balázs, a neves mezőtúri gölöncsérmester tanítványa volt, nála tanulta meg az ősi fazekasságot. — Negyvenhét esztendeje már... — emlékezik művészi pályakezdésére házi múzeumában. — Valahol itt kezdődött — mutat széles mozdulattal azokra a népi díszítésű cserepekre, amelyeket féltve őriz még ma is. — Tudja, mi ezekben a legcsodálatosabb? A népi alkotásokon keresztül az egész világ megérti a mi nyelvünket! A népi vonások megőrzése mellett azonban biztos kézzel alkalmazza a kerámiaművészet egyetemes vonásait is, amelyek nem csupán magyarrá, egyszersmind nemzetközivé is teszik művészetét. Bizonyítja ezt az is, hogy az olaszországi Faenzában, a Nemzetközi Kerámia Múzeumban ötezer év legszebb és leg- 'értékesebb alkotásai között már egy évtizeddel ezelőtt helyet kapott Gorka Géza több, remekbefor- mált műve. Négy évtizeddel ezelőtt érkezett Verőcére. Hívták — a falu környékén nagy mennyiségű, korongolásra alkalmas agyagot találtak — alakítsa meg a Kera- mosz Vállalatot. Két évig állt az élén, két évig virágzott. Amikor azonban lemondott tisztségéről, szinte hetek alatt bezárta kapuit a vállalat.' De Gorka Géza nem hagyta cserben a kis Duna menti falut, amelyet megszeretett. Hű maradt hozzá mindmáig. Nehéz lenne végigkövetni a megtett út minden állomását, Badár Balázs mezőtúri fazekasműhelyétől a brüsszeli világkiállítás nagydíján át egészen a Kossuth- díjig. Több, mint harminc kitüntetés —. köztük számos nagydíj — jelzi a megtett út művészi értékét. S jelzi ezt a forradalmi változást is, amit itt nálunk ő teremtett a kerámiaművészetben, már a harmincas évek elején. Uj formák, szinek keresése — ez jellemzi Gorka Géza művészetének legutóbbi négy évtizedét. A vázák követték a rajtuk ábrázolt díszítő motívum karakterisztikus vonalait, vagy ábrázolt motívum nélkül is valamiféle állat — legtöbbször madár — jellegzetes felépítését, hozzáadva a művész alkotó-teremtő képzeletét. Mindehhez járul még az a bravúros színkezelés, az eredeti szinek széles skálája, amely egy festőnek is dicséretére válnék. Gorka Géza a szépség nemes élményét megosztja embertársaival — műveivel nem kitűnni, csupán gyönyörködtetni akar. Vagy ahogy ő fogalmazza: megszépíteni az életet. Ezért csak ritkán törekszik monumentalitásra, szinte valamennyi műve hasznos dísztárgyává válhat bármelyik modern lakásnak. Kerámiái N természetes arányukkal és célszerűségükkel, ugyanakkor egyszerűségükben is megkapó díszítésükkel a legkülönbözőbb műveltségű emberek számára is érthetőek. Művészi kerámiatárgyain egyre kevesebb a díszítés, a hangsúly a zománc szépségére, színhatására tevődik Az UNESCO nyíregyházi kiállításának megnyílására A felfedezések közül nem tartozik a jelentéktelenek közé az, hogy az emberi beszéd legkisebb egységekre, hangokra bontható szét. Csak a munka során, a gondolkodás fejlődésével érte el áz ember, hogy a mondatot alkotó hangsorból először a szót, majd az ezt alkotó hangsorból a szótagot, s végül a legkisebb egységet, a hangot el tudta vonni. Nekünk, akik a betűírással megtanultuk, hogy a szó alaki részé a hangsor, s ennek minden tagját külön jellel jelöljük. ez természetesnek látszik. Holott ez a felfedés olyan nagy, hogy csak évezredes fejlődés eredménye lehet Ez is, mint annyi más emberi felfedezés, nem pusztán a tudományos érdeklődésnek köszönhető, hanem a célszerűségre és egyszerűsítésre való törekvésből jött létre, s az írás megszületésével áll kapcsolatban. Az írás valaha olyan jelekből állott, amit csak a feljegyző értett. Egy nyílba metszett rovás, az állat fülébe vágott tulajdonjel csak az ezt végző számára jelentett valamit. Ebből még hiányzik a szociális vonás, s hiányzott az írásnak egy másik jellegzetessége, az, hogy nyelvi formákat képezzen és rögzítsen. A következő lépés az volt, hogy olyan jeleket alkalmazzanak, amelyeket már mások is értenek, tehát kialakul az írás szociális, társadalmi vonása. A mexikóiak pl. ha Mexikó város pusztulását akarták érzékeltetni, jelölni, • egy házat rajzoltak, amelyből lángok csaptak ki. Ezt már minden mekikói értette. E formája az írásnak megvolt az indiánoknál is. Egy jel egész mondás, egész mondát felidézésére szolgált, Jóval közelebb jártak az íráshoz akkor, amikor a lejegyzésben felbomlik a nyelvi szöveg alkotó elemeire, a szavakra, és minden szónak külön jele lesz. A fogalomábrázoló írás vagy képírás — ahogy ezt ma nevezzük — minden szót szinte lerajzolt. Az egyiptomiak azonban nem sokáig rajzolgattak szabályosan, rajzaik egyre inkább csak sematikus jeleivé Váltak a fogalmaknak. S ami nem volt lerajzolható, még sematikus jellel sem Volt ábrázolható, azt a fogalommal asszociatív kapcsolatban álló dolog jelével jelölték. Pl. a levegőt egy duzzadó vitorlával. Kimondottan kedát, s ejti ámulatba a szemlélőt. Finom pasztellszíneket használ hajszálere- zéssel, csurgatással, vagy repedezettséggel. Hogy mi az ihlető je? Az erkélyre lép, a kertre mutat, az alant elterülő ^ falura, a környező erdőkre, a méltóságteljesen hömpölygő vén folyóra. — A természet az én kincsesházam. Kiapadhatatlan forrás. Virtuóza az agyagnak és a máznak, de anyag és technika nála szoros egységbe forrt a tartalommal, a tárgyak rendeltetésével. Művészetének mindig mondanivalója van az emberek számára: tegyük szebbé, derűsebbé mindennapi életünket. legyen az otthonunk valóban otthon, ahová megpihenni tér meg az ember a napi munka után. Ezért, s ezen munkálkodik s alkotja szebbnél szebb, derűsebbnél derűsebb dísztárgyait. Nem véletlen, hogy az emberek magértik agyagba formált szavát — az ipar- művészeti boltokban szinte állandó jelleggel hiánycikként szerepelnek Gorka Géza ízléses, gyönyörködtető kerámia-dísztárgyai. Sokat, nagyon sokat kellene alkotnia ahhoz, hogy művel minden igénylője Otthonába eljussanak. Prukner Pál vés, sőt talán humoros volt a rajza az örül igének: egy tehén, s alatta a borja. Így távolodik el az írás a rajzoktól, s helyette minden szónak valami jele lesz. Ne n csoda, hogy az ilyenfajta írást csak íródeákok ismerték, ez valóban ”sak kevesek kiváltsága lehetett. Az ember célszerűségre való törekvésének tovább kellett lépnie. Előbb a hosz_ szabb szavakat két jellel jelölte, majd ezek mintájúra a rövidebbeket is, s így kialakul a szótagírás. Egy jel egy szótagot jelentett. Közben lé játszódik egy másik folyamat is: a képek, egy-egy szó, majd egy-egy szótag képe leegyszerűsödik, tehát csak egy jel lesz belőle, amely már semmit sem árul el a képszerűségből, Az egyiptomi hieroglifák már ilyen jelek. A mai értelemben vett igazi hangírást tulajdonképpen a görögök adták a világnak. Átvették a föníciaiak jeleit, de az a föníciai mássalhangzó, amelynek nem volt görög megfelelője, a görögöknél már a magánhangzók jelölésére szolgált. Ez a görög hangiras lett az alapja a latin, a cirill és a germán rúnaírásnak is. A hangírás feltalálásával párhuzamosan megtörtént annak a felismerése, hogy egy-egy nyelv anyaga viszonylag kevés hangtípusból épül fel. Gondoljunk a magyar nyelvre. 39 hangból, 40 betűből áll, s e 39 hangból, illetőleg 40 betűből kombinált hangsorok, illetőleg betűsorok milyen gazdag nyelvnek, nagy és színes irodalomnak, fejiett kultúrának adják meg a nyelvi anyagát. Gondoljunk arra is, nogy az egész embért kultúra milyen nagy fejlődésnek indult attól az időtől fogva, hogy a hahgírás létrejött. A népek kulturális kincsei, szépirodalmi és tudományos irodalmi alkotásai nem szállnak el a szavakkal, hanem leírva hozzáférhetők ma is, évszázadok múlva is. Emléküket nefh a hagyományok őrzik, hanem a könyvek lapjain az írás. S az emberiség legjobbjai, az emberi haladás harcosai ezekből Ismerhetik meg egymást, írással hathatnak egymás gondolatvilágára, s így menetelhetnek és közölhetnek együtt az emberiség nagy közös céljaiért. (Elhangzott az UNESCO írásművészeti kiállításának megnyitásán.) Báchát László főiskolai tanár forintért ^aphat° az 1966 évi naptár újdonság *
