Kelet-Magyarország, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-11 / 292. szám
Űjabb üzemet telepítenek megyénkbe Nyugtalan ifjúság 800000 mézővessző készül jövőre Nyírbélteken A Vasgyár utcán szerelik már a nyíregyházi gázvezetékei. Foto: Elek Emil Rájuk számíthat a közösség Tsz szocialista brigádvezetők beszélnek helyzetükről, munkájukról E cikk nem vállalkozik többre, mint néhány gondolatra arról, amit a fiatalokkal, a „felnőtt kamaszokkal” kapcsolatban sokszor hall az ember: hogy mindent megkaptak, hogy az ifjúság megértésének, nevelésének ez a kulcsa, s öreg hiba volt elkényeztetni őket. Ki tagadná, hogiy jobb anyagi körülményeik vannak, tanulási lehetőségeik összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek, mint a mai felnőtt nemzedéké annak idején? Erre a különbségre, előnyös helyzetükre, gyakran, s alapjában helyesen figyelmeztetjük őket. Meglehetősen sokszor hallják. Mit várunk ettől? Hogy jobban megbecsüljék azt, amihez nem a maguk erejéből jutottak. Egy diploma az államnak százezer forintjába kerül. Hány év alatt törlesztik le, már akik letör- lesztik ezt a „hitelt”, , amelynek még a kamatait is a társadalom fizeti? A tőkés országokban is sokféle rendszere van az ösztöndíjaknak. A tanulás mégis sokkal többe kerül, s éppen ezért a társadalmi bázis, amelyre a felsőoktatás épül, sokkal szőkébb. Mi a közoktatás tényleges forradalmát hajtottuk végre, s ez az ifjúság egész helyzetét alapvetően megváltoztatta a háború előttihez képest. Éppen ezért iglazunk van, amikor ezt tekintjük egész pedagógiai stratégiánk kiinduló pontjának. Hogy okosan érvelünk-e, s hogy valóban a forradalmi lényegre mutatunk-e rá, vagy megállunk ott, hogy „bezzeg az én időmben még cipőre sem tellett” — ez már más kérdés. De hogy ennek a tudatát nekünk ébren kell tartanunk a fiatalokban, aiTól nem lehet vita. Bármilyen fontos kiindulópontja is ez pedagógiánknak, nem tulajdonítunk-e ennek a valóságosnál is nagyobb jelentőséget? Nem adjuk-e olyan kérdésekre is, amelyekre mást kellene felelnünk, ezt a választ? Mert nem mindig érjük el ezzel az érveléssel a jogosan megkívánt hatást. S ez nem azt jelenti, hogy a fiatalok hálátlanok, hogy semmibe sem veszik, amit mások értük tettek, hanem azt, hogy ez az érvelés nem mindig illeszkedik egy kiforrott, egészséges pedagógiai gyakorlatban, nincs mindig összhangban a fiatalok más tapasztalataival, s ezért nem hat úgy, ahogy különben hatna. Hogy a mai fiatalok mindent megkapnak? Ebből annyi igaz, hogyha valaki bejut a középiskolába, vagy felsőfokú intézetbe, ha családja nem tudja bizz- twsftani, az állam bocsát rendelkezésére olyan anyagi eszközöket, amelyek lehetőséget adnak tanulmányai elvégzésére. E mondatot egyetlen jelzővel sem lehet bővíteni. Azt sem mondhatnánk, hogy gondtalanul, nehézség nélkül, könnyen végezheti el tanulmányait, s azt sem, hogy igen szűkösen, csak nagy nehézség árán. El tudja végezni. Kevesebb már nem lenne elég, többre nincs lehetőség. Nagyobb probléma ennél a pályakezdő fiatalok anyagi helyzete. Az egyetemi, főiskolai hallgatóknak, ha szűkösen is, de mindene megvan. Ahogy a saját lábára áll, kedvezőtlenebb anyagi helyzetbe kerül. Az albérlet sókkal drágább, mint a kollégium, az üzemi, vendéglői étkezés, vagy a főzés többe kerül, mint a menza: ezerkétszáz-ezer- négyszáz forintból nehéz kijönni. Nem állíthatjuk tehát, hogy kényezteti őket az élet Arról sem tudok, hogy a munkásfiatalok ne ismernék a gondokat. Ha valaki ott dolgozik, ahol lakik, ha szülei viselik gondját, s még nem alapít családot, persze könnyen él. A többinek sincsenek súlyos, nagy gondjai. De hogy mindent megkapnának? Sok mindent megkapnak, sok mindent nem kapnak meg, amit pedig megkaphatnának, annak a veszélye nélkül, hogy „elrontanánk” őket. De nem is ez a fő kérdés. A fiataloknak — a szó anyagi értelmében — valóban viszonylag könnyű a doguk. Ehhez azonban hozzá kell tennünk: ezeket a fiatalokat a szocialista Magyarország első húsz esztendeje nevelte. „Bennünket mindig úgy emlegetnek — mondotta egy húszéves fiú —■, hogy mi bele születtünk a szocializmusba. Pedig mi az átmeneti társadalomba, a forrongó, nehéz évekbe születtünk bele” Es ez is — igaz! Nem, a mai húsz, vagy húszegynéhány évesek igazán nem selyempapírban nőttek fel. Anyagilag jobb helyzetben voltak, s vannak, mint szüleik annak idején. De azt a pozitív hatást, amit ez gyakorol, negatívumok gyengítették. Az ország politikai, gazdasági életében például már emlegetni sem fogjuk a személyi kultuszt, amikor a jellemekben még nyomon követhetjük torzító hatását. Ez az ifjúság nyugtalan években nőtt fel. S nekünk, ha valóban segíteni akarunk nyugtalan útkeresésükben: ebből kell kiindulnunk, ezt kell megértenünk. Mátészalkának jó hírnevet szerzett az utóbbi években az itt gyártott „B” jelzésű kombinált szekrény. A Szatmárvidéki Faipari Vállalat az idén 1720 darabot készít belőle, a párizsi dohányzóasztalból pedig 13 000 darab volt az előirányzat. Teljesítik 17 milliós idei tervüket, de nagy a kereslet: a kereskedelem állandóan sürgeti a „Balasa” típusú szekrényedet. Éppen a termékek iránt megnyilvánuló érdeklődés indokolta, hogy időben, már október végén megkezdjék az 1966-os termelési év előkészítését. Elő- és kimunkáló gépműhelyt alakítottak ki átépítéssel, falak mozgatásával: jövőre így áttekinthetőbbé válik a termelés, jobb lehetőség nyűik a minőség ellenőrzésére, a selejt csökkentésére. Eddig kézzel hordták fel a ragasztót — enyvet — a munkadarabra, ami lassú és sokszor aránytalan volt; kedvezőtlenül befolyásolta a termékek minőségét. Már beszerelték azt a 320 ezer forintos enyvező gépet, amellyel az anyagfelhasználást a felére csökkentik. 70 ezer forinttal . javítják általa az évi mérlegüket. Az eddigi „hidegragasztás” után napokig kellett pihentetni a munkadarabokat: most 24 óra alatt tovább- feldolgozásra készen áll majd a termék. Lépéseket tettek annak érdekében, hogy megoldják a munkatermek fűtését. A gépházban télen legtöbbször fagypont alatt volt a hőmérséklet, ami fokozta a selejteződés lehetőségét és növelte a baleseti veszélyt. (Dermedt ujjakkal kezelték az emberek a megmunkáló gépeket. Tavaly 2 üzemi baleset volt emiatt.) Most járnak a kazán után, ha megszerzik, központi fűtéssel látják el az üzemet. A legtöbb munkát mégis az adja a Szatmárvidéki Faipari Vállalat dolgozóinál« a jövő évi termelés előkészítése során, hogy 1966 januárjában — az ipartelepítés újabb bizonyítékaként új üzemet nyitnak a megyében. A Budapesti Iskolabútor és Sportszerárugyár egyik özemét már megkezdték letelepíteni Szabolcsba: Szocialista, vagy e kitüntető cím elnyeréséért munkálkodó szövetkezeti brigádvezetőkkel és tagokkal beszélgettünk munkájukról. A tanácskozáson részt vett Bálint Lajos, a tiszadadai Vörös Csillag Tsz sertéstenyésztő és hizlaló szocialista brigádjának a vezetője, Brém Emma, a nyírlugosi Szabadság Tsz, Czimer Antal, a napkori Kossuth Tsz, Kiss Sára, a nábrádi Békeharcos Tsz, Szeles Erzsébet, a számos- becsi Dózsa Tsz, Tamási Tibor, a vajai Béke Tsz tagja és Vaska István, a vásárosnaményi Vörös Csillag Tsz tehenésze. „Eddig is jól dolgoztatok ..." Általános tapasztalat, hogy a kezdeti időben több szövetkezetben a tagság is bizalmatlanul nézte e brigádok alakulását. Csak akkor győződtek meg helyességükről, miután ezek eredményekkel is bizonyították: fontos lendítői a közösségi életnek és munkának. Szeles Erzsébet elmondta, náluk elsősorban az elnököt kellett meggyőzni arról, igienis szükség van szocialista brigád alakítására. „Eddig is jól dolgoztatok, nem szükséges az" — érvelt az elnök. Attól tartott, hogy a 14 tagú ifjúsági zöldségtermesztő brigád ellógja majd az időt, nem halad a munka. Az idősebbek meg egyenesen ellenezték. „Elveszik tőlünk a keresetet”. A szocialista cím elnyerésén munkálkodó brigád tavasszal alakult. Ha valahol sürgős tennivaló volt, őket vetették be. És helyt álltak. „Ki akarják őket ugratni . . . ** Könnyebb volt a helyzete a héttagú tehenészbrigádnak a naményi Vörös Csillagban. Itt elsősorban a vezetők, de különösen Zen- tai Gyula, a fiatal agrármérnök állt minden segítséggel melléjük. Vaska István tehenész arról szólt, hogyan nőtt meg a felelősségérzet az emberekben, melynek nyomán javult az állatok kondíciója. A korábban egymással nem törődő emberek viszonya is más lett. örült ennek a tagság is, mert azt látta, végre rend lesz az állattenyésztésben is. Az eredmények most arra ösztönzik a másik tehenészbrigádot, hogy versenyezzenek, célul tűzzék ki a szocialista cím elnyerését. Bálint Lajos sok hasznos tapasztalatról számolt be. Ok már birtokosai a szocialista kitüntetésnek. Elmondotta, hogy több helytelen nézettel kellett szembeszállniok. „Kezdetben még gúnyoltak is bennünket. Nézzétek a kivételes brigádot. Ki akarják őket ugratni. Meg kellett értetnünk egymással is, mit jelent a kollektív munka és a felelősség.” Nemcsak a számok bizonyítanak Tamási Tibor, a vajai Béke Tsz szocialista címért küzdő traktoros brigádjának a tagja elmondta, 21- en vannak, s vállalták, hogy normálholdanként 10 fillérrel kevesebb üzemanyagot használnak el a megengedettnél, kevesebb alkatrészt igényelnek, kiváló minőségű munkát végeznek. Vaska István így beszélt az eredményekről: „Szerződésünkben szerepelt, hogy 15 százalékkal túlteljesítjük az évi fejési tervet. Nekem az éves tervem 12 tehén után 26 600 liter tej. Ezzel szemben 30 ezer 5í?0 liter tejet kell fejnem. Ezt a mennyiséget a brigád öt tagja már novemberben elérte. A beszélgetés során kitűnt: áldozatos munkát végeznek a brigádok az emberek nevelésében, tanításában is. Vaskáék brigádjából négyen elvégezték a hároméves állattenyésztői szakiskolát, a bigádvezető III. éves technikumi hallgató. Bálinték nemcsak a termelési vállalásaikat teljesítették túl, de egyik társukat megtanították a betűvetésre is. Brém Emma arról beszélt, hogy a fiatalokból álló brigád a munkája mellett segít az idős, nyugdíjas tagoknak a háztáji megművelésében. Emellett azok, akiknek nincs meg a nyolc általánosa, most tanulnak. De a szakmunkásképzőt már elvégezték. Kiss Sára beszámolt arról, hogy jut idejük a tanulásra is. A brigád valamennyi tagja beiratkozott a kertészeti szakiskolába, Kiss Sára pedig már III. éves mezőgazdasági technikumi tanuló Mátészalkán^ Ha a megyétől, járástól mennek . . . Ennek a most bontakozó, de már szép eredményeket mutató mozgalomnak a résztvevői jogosan várják el a támogatást, a szakmai segítséget, az elismerést, C olyan tanácsokat, módszereket, amelyek alkalmazása még eredményesebbé teszi működésüket, a cím elnyerését. Bálint Lajos irónikn- san jegyezte meg: „Amikor a szerződést megkötöttük, ott voltak a járástól, me* gyétől, azóta felénk se néznek.” Ök sertéstenyésztéssel és hizlalással foglalkoznak. Szükségük lenne egy olyan szakemberre, aki tanácsokat adna, ismertetné velük az új, haladottabb eljárásokat. Csak így fejlődhet a brigád, érhet el még szebb eredményeket. Czimer Antal arról szólt; szükséges lenne, hogy ax azonos munkaterületen dolgozó szocialista brigádok vezetői és tagjai rendszeresen kicserélnék tapasztalataikat. Szeles Erzsébet panaszkodott: a gazdaságvezetők nem sokat törődnek velük. Ha a felsőbb szervektől meg is látogatják a tsz-t, s ha a brigádról esik szó, csak az elnökkel, vagy a párttitkárral tárgyalnak. „Mi jobban tudjuk, milyen problémák vannak, miben kívánunk segítséget." Ahol nem hiányzik az elismerés Kiss Sára a tsz vezetőinek a figyelmességéről szólt: nemrégiben a brigádjukból két személyt jutalomüdülésre küldtek a Szovjetunióba. „Nehéz volt a választás, hogy igazságos legyen, sorsot húztunk.” Ezenkívül 2000 forintot kaptak, s lemezjátszót vásároltak a fiatalok. Vaska István megemlítette, hogy ők nagy segítséget* elismerést is kapnak a vezetőktől, különösen a párt- szervezettől. Elismeri a tagság is munkájukat. Summázva: minden apró figyelmességet és támogatást szívesen fogadnak a mozgalom tagjai. Számíthat rájuk a közösség. Ezért iá érdemesek mind a helyi, mind a felsőbb vezetőktől a több és tartalmasabb tá mogatásra. Farkas Kálmán Kékesdi Gyula Kis jó: Pesti történetek Egy műszerész, mint1 az újságban olvasom, útlevelet akart szerezni feketén, s átadott bizonyos összeget a felhajtónak. Amikor kiderült, hogy becsapta, nem csinált zajt. Megtette a maga tisztes üzleti ajánlatát, s közösen néztek új veréb után. A gondolat bizonyára termékeny í tőleg hat a rokonszakmák áldozataira. Vaksi« ballag például az ember a Külső Ködalja úton, s elébe villan egy kósza pisztoly cső: — Pénzt vagy életet — sziszegi ae útonálló kar- társ. — Bggr fettétellel — felelsz —, ha bevesz társnak; Vagy főbecsap valaki , a ICéshajigáló köz legbamább zugában, s arra ébredsz, hogy éppen a zsefceíd leltározza. — El van boronáivá, cimbora — nyugtatod meg —, de hód csak azt a kis- brftát. Mesélem örömmel Emil barátomnak, hogy milyen kitűnő ötletnek találom. — Régi metódus — legyint. — Főkönyvelőnk a vezérnél megfúrta a helyettest, s az ' alacsonyabb beosztásba került. Azt hittük, halálos ellenséggé vált. Szó sincs róla. Azonnal összefogott a főkönyvelővel, megfúrták a vezért, s tegnap hármukat összehajolva láttam a Kisfüst eszpresszóban. Együtt fúrják az új főnököt. Nehéz újat kitalálni Pesten. A Revue Parisienne statisztikai adatokra hivatkozva megállapítja, hogy a budaipesti nők átlagsúlya öt kilóval több, mint a párizsiaké. A francia lapnak ezt a véleményét alátámasztja minden női szabó, és felmerül a kérdés: mitől hízik a gyengébb nem? Mert a férfiakról tudjuk. De a nők? Szeretnek enni. Megkérdeztünk tizet, az első azt mondta, hogy családi vonás, a másik jól alszik, a harmadik nagyokat szokott nevetni, a negyedik a jó levegőtől, az ötödik a jó víztől, a többi pedig azt felelte, hogy fogalma sincs, mitől. Mert hogy esetleg az evés is szerepet játszana benne, egy sem vállalja. Más nyomon indultunk hát, és rájöttünk a titokra. Régi dolog, hogy a boldogság hizlal. A sok jól táplált asszony annak köszönheti remek kondícióját, hogy jó partit csinált, jól ment férjhez. A pesti férj egytől egyik áldott jó ember, nem iszik, nem kártyázik, más nőre nem néz, nincs egy rossz szava a feleségéhez, türelmes, figyelmes, udvarias, melegszívű, halk szavú, bőkezű. Egyszóval tündér. Ez az oka, hogy Budapesten öt kilóval több az asszonyok átlagsúlya. öt kilóval nagyobb az átlagboldogság, mint Párizsban. Most már csak egy kérdés. Hol szedik fel ezt a pluszt az özvegyek és a haj aduitok? Nyírbélteken, a volt malomhelyiségben alakítják ki a mérővessző — colostok — üzemet, amely induláskor, januárban 40, jobbára nődolgozónak nyújt munkalehetőséget. 1966 januárjától innen látják el az egész országot mérövesszővel: jövőre 800 000 darab a terv. A gyertyánfából készülő termék mintegy 2,5—3 milliós termelési értéket jelent majd a vállalatnak, s így az évi tervük már eléri a 20 millió forintot. Tekintettel arra, hogy a központi fűtés • kialakítása előreláthatólag egy-két hetet késik, s január első , napjaiban Nyírbélteken még nem lehet termelni, a mátészalkai központi üzemben már hozzáláttak az előre- gyártáshoz: így az új üzem nem veszít majd időt, teljesíteni tudja 1966-os feladatát uw.)
