Kelet-Magyarország, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-30 / 307. szám
Változások a bajnoki rendszerben Gondoskodás az ifjúsági csapatokról A Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségi üléséről A Megyei Labdarúgó Szövetség a napokban tartotta meg elnökségi ülését, melyen értékelték az 1965. évben Szabolcs-Szatmárban megrendezett labdarúgó- bajnokságok tapasztalatait. A külön-külön csapatokra is kiterjedő értékelést más alkalommal fogjuk közölni, most azokat az érdekes döntéseket hozzuk nyilvánosságra, melyeket a Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége hozott, s melyek a jövő évi, negyei labdarúgó-bajnokságokra vonatkoznak. Négy feljutó a II. osztályból Az elnökség véglegesen állást foglalt az 1966-ban Szabolcs-Szatmár megyében lebonyolításra kerülő labdarúgó-bajnokságok rendjéről. Ezek szerint a jövő évben « megyei I. osztály küzdelmeit 18-as létszámmal rendezik meg, a megyei I. osztályból 1966 végén három csapat fog kiesni. Megmarad a megyei II. osztályú bajnokság is — a korábbi híresztelésekkel ellentétben — csupán annyi vátozás lesz, hogy az A és a B csoport létszáma egyaránt 14-es lesz. S egy változás, melyet bizonyára örömmel fogadnak a megyei II. osztályú csapatok: a II. osztály A és B csoportjából a csoportelsők és a csoportmásodikok — összesen tehát négy együttes — jutlak fel a megyei I. osztályba. Feljutásukat az sem befolyásolja, ha az NB III-ból ismét kiesne majd szabolcsi csapat, mert ez esetben a megyei I. osztályból nem három, hanem négy csapat esik majd ki. Érdemes azonban felhívni a figyelmet, hogy a színvonal emelése érdekében 1967- ben a megyei I. osztályú bajnokság már csak 16-os létszámmal fog tovább működni, mivel várhatóan átalakul majd az NB III-as rendszer is. S ezzel párhuzamosan változás várható ekkor a II. osztályú bajnokság rendszerében is. Mindez figyelmeztetőül szolgálhat megyei labdarúgó csapataink számára, hogy az 1966-os esztendőben érdeA Ceskoslovensky Sport lengyel, szovjet, bolgár, magyar, NI>K-beli, nyugatnémet, francia, olasz, angol, svéd és csehszlovák sport- újságírók szavazata alapján összeállította az európai atléták 1965. évi rangsorát. A sorrend a következő: Férfiak: 1. Danek (cseh- zlovák) 104, 2. Jazy (fran- ,'ia) 101, 3. Zsivótzky (magyar) 78, 4. May (NDK) 73, mes lesz jól szerepelni, mert ez megyénk labdarúgásában is a változások, a lehetőségek esztendeje lesz. Lehetőség ifjúsági csapatok számára Az elnökség foglalkozott a szabolcsi, ifjúsági labdarúgó-csapatok helyzetével, s leszögezte, hogy a közeljövőben jelentős szinvonal- emelkedést kell elérni. Ennek érdekében született is néhány olyan határozat, mely ezt a célt elő is segíti. Az 1966-os bajnoki évadban a megyei I. és megyei II. osztályú csapatok számára már kötelező lesz az ifjúsági labdarúgó-csapatokat az ifjúsági bajnokságban szerepeltetni. Ebből adódóan a megyei ifjúsági bajnokság mellett kiírja a szövetség az új évben a megyei II. osztályú ifjúsági bajnokságot is, a felnőtt csapatokéval megegyező kétcsoportos beosztásban, s párhuzamos sorsolással. Bulgária—Belgium 2:1 (2:0). Szerdán délután Firenzében tízezer néző jelenlétében került sor Belgium és Bulgária válogatottja között az angliai labdarúgó világbajnokság utolsó selejtező mérkőzésére. A döntő 90 perc Bulgária számára hozott sikert, akik izgalmas küzdelemben legyőzték ellenfelüket s ezzel betöltötték az 1966. évi VB 16-os döntőjének egyetlen üres helyét. Cali: A columbiai nemzetközi labdarúgó-torna második napján a következő eredmények születtek: Olimpia (Paraguay)—River Plate (Argentína) 1:0, Rapid (Ausztria)—Penarol (Uruguay) 2:2. A torna állása: 1. Olimpia 4 pont, 2. River Plate 2 pont. 5. Roelants (belga) 70, 6. Badenski (lengyel) 59, 7. Ter-Ovaneszjan (szovjet) 21, 8. Brumel (szovjet) 16. 9. Norwing (NDK) 15, 10. Odlo- zil (csehszlovák) 11 szavazat. Nők: 1. Kirszenstein (lengyel) 65, 2. I. Press (szovjet.) 51, 3. Klobukowska (len- gyel) 44, 4. T. Press (szo- jet) 36. 5. Balázs (román) 12, 6. dr. Kleiberné (magyar) 11 szavazat. Az új évben megrendezésre kerül az egyesületi ifjúsági kiválasztó bajnokság is. E mérkőzéseket célszerű területi csoportbeosztásban bonyolítják le- szerdai napokon, kieséses rendszerben — s végül a megye legjobb ifjúsági együttese bekapcsolódik az országos tornába. Az utánpótlás csapatok sorsa ••• még nem tisztázódott. A megyei szövetség elnöksége Hajdú-Bihar megyével közösen területi utánpótlás bajnokságot szeretett volna rendezni a két megye NB-s utánpótlás csapatainak számára. S a tervek szerint az utánpótlás együttesekkel párhuzamosan NB-s területi ifjúsági bajnokság is folyt volna. E terv azonban aligha valósul meg, mert a Hajdú megyei szövetség jelenleg elzárkózik e bajnokság megrendezése elől. így a szabolcsi NB-s labdarúgószakosztályok utánpótlás csapatainak sorsa még nem tisztázódott London: Az angol labdarúgó-bajnokság élcsoportjának állása: 1. Liverpool 34 pont, 2. Bumley 32 pont, 3. Manchester United 29 pont, 4. Tottenham 29 pont, 5. Leeds United 27 pont. New York: Az Egyesült Államok sakkbajnokságának utolsó fordulója előtt az élcsoport állása a következő: 1. Fischer 7,5 pont, 2—3. Byme és Reshewsky 6,5 pont, 4. Addison 6 pont. London: Stanley Rousnak, a FIFA elnökének megbízatása 1968-ban lejár. A FIFA július 8—9-e között a világbajnokság rajtja előtt tartja kongresszusát Londonban. Az angol szövetség bejelentette, hogy ismét Roust jelöli az elnöki székbe. Bologna: Két olasz városban — Padovában és Bolognában — bonyolították le a Candy kupáért kiírt nemzetközi férfi kosárlabda- tornát. A Bp. Honvéd első mérkőzésén 62:51 (26:33) arányban győzött a Candy ellen, s ugyanakkor az olasz Alcisa 67:60 (38:35) arányban verte a bolgár Levszkit. Bp. Honvéd—Alcisa 80:61 (41:23), Candy— Levszki 66:62 (32:28). A hírügynökségi jelentések szerint a torna végeredménye így alakult: 1. Bp. Honvéd 6 pont, 2. Candy 4 ppnt, 3. Alcisa 2 pont, 4. Levszki 0 pont. A megyei szövetség elnökségi ülésén szó esett a jövő évi sorsolások elkészítéséről is. Erre az NB-s sorsolások napvilágra kerülése után kerül sor, ugyanis a megyében sorra kerülő bajnokságok sorsolását az NB-s sorsolások figyelembe vételével kell elkészíteni. Mindezekre még január hónapban sor kerül majd. Ax elmaradt mérkőzésekről Végül hatásosnak látszó intézkedéseket hozott az elnökség az elmaradt bajnoki mérkőzésekről is. Különösen a megyei II. osztályú, idei bajnokságban harapózott el, hogy csapatok nem utaztak el bajnoki mérkőzésekre, elhalasztották azokat. Az 1966-os évadban a vasárnapról valamilyen ok miatt elmaradt bajnoki mérkőzéseket a következő szerdai napokon le kell játszani a csapatoknak, s ha ekkor sem kerülnének sorra — úgy a vétkes felet két büntetőpont levonásával, illetve a bajnokságból való kizá- rással büntetik. (bézi) A brazilok készülődése a labdarugó VB-re A brazil labdarúgó-válogatott az 1966. évi VB-n a Rímet Kupa harmadszori elnyerésével végleg magáénak szeretné megtartani az értékes trófeát. Az előkészületek éppen ezért nagyon tervszerűek és a legaprólékosabban kidolgozottak. Január 6-án jelölik ki a negyven játékosból álló keretet, majd április I-ig öt válogatott mérkőzésen szerepelnek a számításba vett játékosok. Minden kerettag délelőttönként orvosi vizsgálaton vesz részt — 11 napon keresztül — délután pedig kiegészítő sportként röplab- dáznak majd. Április közepétől hathetes elzőtáborba vonulnak a kerettagok, ezután nemsokára jelölik ki a 22 játékost — Angliára. Június 7-én indulnak a brazilok Londonba és július 8- ra ki is tűzték az első edzési napot, Manchesterben az Old Trafford, majd július 10-én Ev értőn ban a Goodi- soq parki pályára. Adminisztrációhoz étitő RAKTAROSI MUNKAKÖRBE FÉRFI MUNKAERŐT azonnali belépéssel felvesz NYÍREGYHÁZI vallalat. Ajánlatot eddigi munkahelyek megjelölésével „RAKTÁROS” jeligére hirdetőbe kérjük. Értesítjük vásárlóinkat, hogy a Nyíregyházi Állami Áruház december 29-én, 30-án (szerda—csütörtök) leltározás miatt zárva tart FELHÍVJUK a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok szíves figyelmét a beruházási keretek és érvényes fedezetigazolások felhasználására. MEGÉRKEZTEK: UTV — 24 soros, valamint 45 soros vetőgép. AS — 1.8 silókombájn, RAPIDTOX — II. permetezőgép magasnyomású szivattyúval. PZB—7 rendsodró, 1500 kilogrammos állatmérleg, valamint 10 tonnás hídmérleg. Hegesztő dinamók és egyéb műhelyfelszerelések. MIA és MIB Diesel-motorok, alma és burgonya osztályozok, permetlé és üzemanyagtartályok 170-től 400 1. űrtartalmú, takarmány füllesztők. Különböző ekék és forgó boronák. AGROKER VALLALAT NYÍREGYHÁZA Európai atléták rangsora Sporthírek A magyar sakkozó gárda fiatalabb korosztályainak képviselői közül az 1965-ös esztendő különösen Csőm István mester, a Budapesti Spartacus versenyzője számára volt sikeres. A gyulai Asztalos Lajos-emlékverse- nyen túlteljesítette a nemzetközi mesteri szintet, a Kossá István-emlékverse- nyen első lett, a középdöntőből bejutott az országos SZABALYTALA N Csam I. Spartacus—MIadost Zi bajnokság dönőjébe. Közép- iskolás korában tűnt fel, elsősorban mint ötletes taktikus és támadójátékos. Azóta stílusa új elemekkel gazdagodott. Nem idegenkedik a stratégiai küzdelemtől sem és szívós, körültekintő a védekezésben. Erre látunk példát az ismert jugoszláv nagymester elleni alábbi játszmájában. MEGNYITÁS M. Damjanovics igreb mérk. 1965. 1. e4, e5 2. Hf3, Hc6 3. Fe2 (E kissé szokatlan megnyitásnak hazánkban Csőm mester a legjobb ismerője. A két év előtti bajnokságon többek közt Szabó és Lengyel nagymestereket is legyőzte vele.) 3.—, Hí6 4. d3, d5, 5. Hbd2, g6 6. c3, Fg7 7. b4, 0—0 8. Fb2, Hh5 9. 0—0, HÍ4 10. Bel, d4 11. Vc2, a5 12. ba:, He2:+ -13. Be2:, Ba5: 14. ed:, ed: 15. a3, Bh5 16. h3, Fh3:?! (Kétségtelenül esélyes tisztáldozat. Sötét két gyalogot kap a futóért és felszakítja ellenfele királyállását. 17. gh:, Vc8 18. Hh21, Vh3: 19. £4! (Világos még egy gyalogot áldoz, hogy újabb tiszteket vonhasson be a király védelmébe) 19. —, Vg3+ 20. Khl, Vf4: 21. Bfl, Vh4 22. Bg2, Fe5 (Sötét még mindig támadni szeretne, azonban világos szinte valamennyi tisztje részt vesz a védekezésben. így lassan a játszma kicsúszik sötét kezéből. E folyamat követelése igen tanulságos.) 23. Hdf3, Vf6 24. Vf2, Vd6 25. He5:, He5: 26. Bg3, c5 27. Fel, f5? (Ez már úl erőszakos kísérlet, amelyet elő kellett volna készíteni, pl. 27.—, Kh8-cal) 28. ef:, c4!? (Utolsó reménység a d-gyalog előnyomulása) 29. de:, Bff5: 30. Vf5:l, Bf5: 31. Bf5:, d3 32. Hfl, h5 (32.—, Hc4 :-re 33. Fh6!-tól tartott sötét) 33. Bh5:, Hc4: 34. Bh2!, Vf6 35. Kgl, Val 36. Fh6, Va3: 37. Bf2!, He5 38. Ff4, Hc4 39. Bg6:+, Kf7 (39.—, Kh7 40. Bg3 is reményeién, mert 40. Bh2 csak vezéráldozattal gázolható) 40. Fel! sötét feladta. Apróhirdetések Eladó egy jó álla>otban lévő konyha- >útor, kétszemélyes ■ekamié, két fotel, így gyermekágy *egy :lőszobafal, szőnye- ;ek. Megtekinthető Lélűtán 3—6-ig Bes- enyei tér 8. II. eme- et 2. (19316) Két vagy háromszo- »ás összkomfortos há- at központban veríték. Lakáscsere lehet- éges. Makarenkó u. 0. (19320) Elcserélem buda- >esti főbérleti szoba, j :onyhás lakásomat! lyíregyházi egyszoba' összkomfortosért II.1 meletig. Érdeklődni: Szarvas utca 116. (19321) Könyvek, női, férfi kabát, ruha, képek,1 cézimunka eladók.. 3ocskai u. 19. Legújabb típusú Rol-| leiflex 6x6-os tartozékokkal eladó. Beth- j len Gábor utca 60. (7711) Hordozható cserépkályha, kútpumpa eladó. tJj szőlő u. 22. (7717) Megbízható nő heti 2 napos bejárónői elfoglaltságot keres. Cím a Kiadóban. (7708) Kereskedő házaspár elhelyezkedne. Lehetőleg vidéken. Cím a Kiadóban. Samottkályha, olaj- kályha, és tűzhely eladó. Nyírpazony, Le-* nin u. a. (7719) Kőzéptermetre új férfi bőrkabát eladó. Beloiannisz tér 4. Szij- gy ártónál. (19300) A nyíregyházi Járási és Városi Rendőrkapitányságra 1 db kerékpárt, 1 db szatyort pénzzel, továbbá pénzt és 1 db aktatáskát szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosa a fenti kapitányságon átveheti. A Nagy kallói Járási Rendőrkapitányságra 2 db kerékpárváz megtalálását jelentették be. Igazolt tulajdonosa a fenti kapitányságon átveheti. A Mátészalkai Járási Rendőrkapitányságra 1 db kerékpárt szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosa a fenti kapitányságon átveheti. Nem lesz gondja a hajára ha hideg-meleg dauerét, hajfestését Marika hölgy fodrász garanciával megcsinálja. Kiss Ernő utca 19. sz. Telefon: 35—08. «D Vegyen Szerencse sorsjegyet •• On is nyerhet Építőipari technikust azonnali felvételre keresünk. De- mecseri Vegyes Ktsz. (7718) As ÉM. 44. ss. Állami Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre könnyűgépkezelőke! (ÉM-vizsgával), vasbeton- szerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest V. Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. (25) Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem SZAKÁCS SANDOB 70 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hő 30-án, 14 órakor lesz az Északi temetó ravatalozójából. Gyászoló felesége (7715) Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk Id. VAZA LÁSZLÓN® ssül: Teski Ilona temetőién részt vettek, s mély fájdainunkat enyhíteni igyekezte!Gyászoló család (13390)