Kelet-Magyarország, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-18 / 298. szám

Bemutatjuk a Ferencváros ellenfelét Csillagok csapata az Inter Az Internazionale 1908. március 9-én alakult és a második világháború befeje­zéséig Ambrosian-a néven szerepelt. 1910-től napjain­kig kilencszer nyerte meg az olasz bajnokságot, egy­szer pedig az olasz kupát. Jóllehet annak idején is hi­res futballcsillagok szere­peltek az együttesben — mint például a legendás Meazza — nemzetközi si­kerrel csak az utóbbi esz­tendőkben rukkoltak ki iga­zán. Jellemző, hogy nyolc Európa Kupa zajlott úgy le, hogy az Internaziomale nem indulhatott. Rendre lemaradtak ugyanis az olasz bajnokságban és csak kilenc idény eltelte után jutottak ismét bajnoki cím­be*. A hosszú várakozásért fantasztikus EK bemutat­kozással nyújtottak kárpót­lást híveiknek. A kilence­dik EK-ban ugyanis az Everton, a Monaco, a Par­tizán, a Borussia Dort­mund és a Reál Madrid le­győzésével az Inter nyom­ban elnyerte az Európa Kupát, sőt az Independien- te ellenében a világkupát Is megszerezte. Az elmúlt évben rádupláztak a siker­re, újra Európa és világ­kupa győztesek lettek. Az Internazionale a Baj­nokcsapatok Európa Kupá­jában eddig 17 mérkőzést játszott, tizenkettőt meg­nyert, hármat elveszített, kettő döntetlen eredmény­nyel ért véget, harminchá­rom gólt lőtt és 12-t ka­pott. Az európai futball jelen­legi legnagyobb csillagai ta­lálhatók az Interben. Itt játszik a harmincéves spa­nyol Suarez, a 25 éves 182 cm. magas, néger jobbszél­ső Jair, a hajdani Torino játékos fia, a 24 éves Maz- zola, az atlétából a világ egyik legjobb hátvédjévé átalakult Facchetti és még további különleges képes­ségű labdarúgók szerepel­nek a milánói fekete-kékek­nél. Edzőjük a „varázsló­ként” emlegetett Helenio Herrera. Az Internazionale hazai mérkőzéseit a 90 ezer né­zőt befogadó San Siro sta­dionba játssza. A Ferencváros igen nagy ellenfelet kapott a BEK- ben. Helytálláshoz a ha­gyományos fradi szívre és igát jó játékra lesz szük­ség. Reméljük, hogy mél­tóképpen fogja a magyar labdarúgást képviselni. Albert és Eusebio vezet a góllövőlistán A labdarúgó bajnokcsa­patok tizenegyedik Európa Kupájában a legjobb nyolc mezőnye negyvenöt mérkő­zés alapján alakult ki. A negyvenöt mérkőzés közül 30 zajlott le a 16-ba kerülésért és 15 a decem- bér 16-án Milanóban zárult második szakaszban. A se­lejtezők folyamán 128 gól született, azaz 4,26 gól volt mérkőzésenként az át­lag. A nyolcba kerülésért már szorosabb találkozók zajlottalt le, ezt tükrözi az is, hogy ekkor már csak ötvenháromszor került a hálóba a labda, az átlag tehát 3,53 gól. Az 1965—66. évi BEK eddigi 181 gólján 103 já­tékos osztozik, s a legered­ményesebbnek, eddig Albert és Eusebio bizonyult. A BEK góllövőlistája: 7 gólos: Albert (Ferenc­város), Eusebio (Benfica). 5 gólos: Connelly (Man­chester United), Puskás (Reál Madrid), Augusto (Benfica), Mráz (Spartak Prága) és Aszparuhov (Levszki). 4 gólos: Stockmann (Ben­fica) és Herd (Manchester United). 3 gólos: Van Himst és Mulder (Anderlecht), Law (Manchester United), Ped- ras (Benfica), Brosso (Real Madrid), Varga (Ferencvá­ros), Fratila és Éne (Dina­mo Bukarest). A Ferencváros további gólszerzői: Karába és No­vak (2—2), Németh és Feny­vesi dr. (1—1). Feltűnő, hogy a világ és Európa Kupa győztes In- temazionale — igaz, hogy csak két mérkőzést ját­szott — Peiro, Mazzola és Facchetti révén csak egy gólos játékosokkal szerepel a listán. Mai sportműsor Kosárlabda: 15 árakor: Vasvári Gimnázium—Zrí­nyi Gimnázium (női), 16 órakor: Tanárképző Főis­kola—Nyírbátor (férfi), 17 órakor: Pénzügyi Techni­kum-Tanárképző Főiskola (női), 18 órakor: Mezőgaz­dasági Technikum—Máté­szalkai Mezőgazdasági Technikum (férfi), 19 óra­kor: Kossuth Gimnázium— Vasvári Gimnázium (férfi). Valamennyi találkozót a Tanárképző Főiskola torna­termében rendezik meg. Vásárosnaményban 16 órai kezdettel a yásárosnamény —Nyíregyházi Munkás női találkozóra kerül sor. Teke: Megyei, felnőtt tí­zek bajnoksága délután 14 órától a Nyíregyházi Vasas pályáján. Asztalitenisz: A Nyíregy­házi Petőfi férfi csapata Budapesten NB Il-es osztá­lyozó mérkőzésen vesz részt. Meghosszabbították a megyei sportpályázat határidejét Az 1966. évi országos sportnapok megyei ünnep­ségére pályázatot hirdetett a Megyei Testnevelési és Sportszövetség. A pályázat nagy visszhangra talált a testnevelő tanárok és a tornász-szakemberek kö­rében, s máris jónéhány pályamű érkezett be, me­lyek a nyíregyházi OSN műsorának anyagait java­solják. Mivel — jelzések szerint — még több- testnevelő ta­nár szándékozik elkészíteni | a téli szünidőben pályáza­tát, az OSN megyei ren­dező bizottsága, a pályázat beküldési határidejét janu­ár 30-ig meghosszabbítot­ta. Vasárnap Guadakjarában, kedden pedig Mexico Cityben játszik a magyar labdarúgó-válogatott Az AFP jelentése szerint a magyar labdarúgó-válo­gatott amely két barátságos mérkőzést játszik Mexikó­ban csütörtökön Gua tárná­iéból megérkezett Mexi­kóba. Báró ti Lajos szövet­ségi kapitány kijelentette, hogy a csapat tagjai jó erőben vannak, s a tenge­rentúli portya jól szolgálja a VB előkészületeket. Hangsúlyozta, hogy a já­tékosok egyre jobb for­mát mutatnak, s különösen a Latin-Amerikában lejátszott hat mérkőzés közül az utolsó hármon nyújtottak kielégítő teljesítményt. A csapat pénteken Gua- dalajarába utazott, ahol vasárnap — magyar idő szerint hétfőre virradóra a Guadalajara nevű csa­pat ellen lép pályára. A másik mérkőzésre kedden — magyar idő szerint szer­dára virradóra — Mexico Cityben kerül sor, ahol az America nevű együttes lesz az ellenfél. Mindkét mexikói csapat egyébként az ország legjobb csapatai közé tartozik. Baróti Lajos elmondta az újságíróknak azt is, hogy Göröcs János az egyik guatemalai edzésen bokasé­rülést szenvedett, s ezért az első mexikói mérkőzé­sen nem játszik. RPRÓ HÍR DETESEK Szép diófa hálószo­bák, kombinált szek­rény, rekamié garni­túrával, konyhák, ol­csó barna háló, ruhás- szekrény, toalett tü­kör, rekamié, kárpito­zott székek, háromaj­tós szekrény, heve- rők eladók. Használt bútorokat veszek. Sol­tész Mihály utca 20. Telefon: 38-25 (8) Tiszta új Mohácsi garnitúra eladó. Ósző­lő 72 szám. (7663) Konyhabútor, sző­nyeg eladó. Madách út 15/b. (19252) CJ fotelágy eladó Búza út 27. (István- malom mellett). Érdek­lődni: délután 1—3-ig. (19244) Perzsabunda eladó. Selyem u 36. (7642) 5 méter fekete bár­sony eladó. Színház út 33. (19243) Fehér mély gyermek- kocsi eladó. Puskin u. 61. (7655) 150 kg-os kővér ser­tés eladó. Fürj utca 51. (7657) 160 kg-os kövér ser­tés és Cunda motor- kerékpár eladó. Etel köz 8. (7650) Hizott sertés eladó. Szarvas u. 42, (7659) Kövér sertések el­adók. Holló u. 4i, (7658) 5 db 100 kg-os hí­zott sertés eladó. Se­lyem út 32. (19234) Hízott sertés felét megvenném. Repülő­tér. Kocska. (19232) Juhászbunda juh- bőrért eladó. Rákóczi utca 5. EGYÉB Bútorozott szobába diáklány lakótársat ke- résünk. Engels u 31. Í7CÜ2) Különbejáratu búto­rozott szoba 2 igényes nő, vagy fiatal házas­párnak január l-re kiadó. Honvéd u. 63. (19233) Különbejáratu búto­rozott szoba 2 diák­lánynak téli hónapokra kiadó. Katona u. 15. (7653) A Mátészalkai „Mó­ricz Zsigmond” Műve­lődései Otthon gond­noktakarítót keres január l-re központ­ban lévő szoba, kony­ha, kamrás cserelakás­sal. Fizetés 1000,— Ft. Lakás és mellékjöve­delem. Jelentkezés a Faipari Vállalatnál: Jakab. (111113) Gépkocsivezető több­éves gyakorlattal el­helyezkedne. ,,Precíz” jeligén cím a Kiadó­ban. (7636, Menyasszonyi nylon ruhák, fátyolok. ko­szorúk, fehér bundák kölcsönzése Nyíregy­háza, Széchenyi út 26. C7394) Menyasszony! nylon- ruhák, bundák, nylon­fátylak, koszorúslány ruhák kölcsönzése. Dózsa György utca 20. Telefon: 31—37. (7294) HÁZ — INGATLAN Szoba konyhás ker­tes ház építkezésre alkalmas telekkel be­költözhetően eladó. Kótaji út 8. szombat du. és vasárnap. (19251) Egyszoba konyhás házrész beköltözhető­en eladó. Gimnázium köz 3. (19247) Kétszer kétszobás ház eladó. Kétszoba konyha beköltözhető. Dimitrov út 50. (19226) Közművesített, vagy könnyen közművesít- hető, 80—120 négyszög­öl körüli telket kere­sek megvételre a vá­rosközpontban, vagy ahhoz közel eső terü­leten, ahová három- emeletes ház építhető. A telekért esetleg köz­pontban lévő, teljesen új, második emeleti, háromszoba összkom­fortos öröklakást adok cserébe kölcsönátválla- lással és megegyezés­sel. Ajánlatokat ..Ka­rácsonyig” jeligén Lapkiadóba kérem le­adni. (7646) Vennék beköltözhető OTP öröklakást. Címet a Kiadóba kérem lead­ni. (7647) Vennék 2, vagy há­romszobás házat be­költözhetően készpénz­ért. Ajánlatokat: Csá- lyi Ferenc u. 13 Sza­bó, (19233) Háromszobás kertes lakásomat elcserélném hasonló főbérletért. Széchenyi u. 3. előny­ben. Cím a Kiadóban. (7664) Kétszobás saját há­zamat állattartási lehe- tőséggel elcserélném sürgősen központban szoba konyhás bér­háziért. Debreceni u* 45. (7648) JARMO Trabant Combi 600- ast tízezer kilométerig vennék. ,,Sürgős” jel­igén címet a Hirdető­be. (19245) „Tünde” 175 köbcen­tis robogó eladó. Zsebrádiót beszámítok, keskeny utca 15. (19225) HANGSZER 120 basszusos tangó­harmonika jó állapot­ban eladó. Tompa Mi- hály út 30. (19237) Elektromos gitár jó állapotban eladó. Der- kovits u 17. (7644) ADAS — VÉTEL Tollat, bőrt veszek. Nyíregyháza, Soltész Mihály u. 13. Kris­tóf. (113227) 180 kg-os fehér hí­zott sertés eladó. Árok U. 46. (7649) Rózsák. A legszcoc nemzetközi újdonsá­gokban, baba, futó. és bokor fajták. Já­cint. gladiolus, tuli­pán, bazsarózsa, dísz­cserje, ribizli, egrss- bokor. Árjegyzékei díjmentesen küldünk. A szállítás postán történik Koller Ká­roly rózsakertészete. Budapest, Posta 5/273 fiók. (3941 160 kg-os kövér ser­tés eladó. Epreskert u. 50. (7654) AsziaS• fogí&Sás («5574) KÉRJÜK A VÁLLALATOK ÉS INTÉZMÉNYEK VEZETŐIT, hogy aki rendelkezik olyan NÉPI TÁNC RUHÁVAL ÉS NÉPI TÁNC FELSZERELÉSSEL, amit nem használ, a MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÄZ megvásárolja Nyíregyháza, Bethlen G. u. 24. sz. Fapálcikás rolettát készí­tek — közületek részére is. — Hívásra házhoz megyek! Takács Imre rolettakészítő kisiparos, Kisvárda, Zalka M. u. 3. (7498) Az ÉM. 44. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahe­lyekre könnyűgépkezelőket (ÉM-vizsgával), vasbeton- szerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és nap; két­szeri étkezést — térítés el lenében — biztosítunk. Ta­nácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Bu­dapest V. Kossuth .Lajos tér 13—15. földszint. (25) (19242) Értesítem a vásárlóközön­séget, hogy f. hó 27—31-ig szabadságon leszek és ezen idő alatt a Kossuth tér 6 sz. alatti bőrhulladék és ci­pészkellék üzletem zárva lesz. (7851) Adminisztrátori munkában jártas gyors- és gépírónőt keres a Nyíregyházi Felső­fokú Mezőgazdasági Tech­nikum tanulmányi osztálya. (Rákóczi út 69.) (7656) Közöljük megrendelőink­kel, hogy vállalatunk év végi leltározását december 22-től 31-ig tartja. Ezen idő alatt a megrendelés felvétele szü­netel. Az elkészült kész munkák, valamint oxigén és dissousgáz kiadás az eddi­giek szerint folyamatos. A nyíregyházi órajavító üzem­egységünk december 27— 31-ig zárva lesz. Megrende­lés felvétel és javított órák kiadása szünetel. (VAGÉP) Vasszerkezeti és Gépipari Vállalat (486) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JUHASZ GYÖBGVNÍ szül: Magyar! Julianna temetése december 18-án, 12 órakor lesz. AGRONÓMUSOK FIGYELMÉBE! Ez év nyarán megjelent a Vetésforgókísérletek homok­talajon című könyv, melyben dr. Westsik Vilmos Kossuth- díjas tudós 30 éves üzemi adatok alapján leírja a kor­szerű homoki gazdálkodás irányelveit. A könyv besze­rezhető a következő címek­nél: Akadémia Kiadó — Bu­dapest, V., Alkotmány utca 21. Bessenyei György Köny­vesboltban — Nyíregyháza, Kossuth tér. A Nyírség vala­mennyi járási székhelyén lé­vő könyvboltokban. A könyv ára: 48,— Ft. (7545) Fővárosi 3. számú Építő­ipari Vállalat felvesz mély, vagy magasépítőipari vizs­gával rendelkező földmunkás művezetői, továbbá földmunkásokat (kubikosokat). Jelentkezés: Budapest, VIII., Csokonai u. 6. munkaügyi osztály. (Bp. 1340) Nem lesz gondja • hajára ha hideg-meleg dauerét. hajfestését Marika hölgyfodrász garanciával megcsi­nálja. Kiss Ernő utca 19. sz Telefon: 35—08. '9) Raktárhelyiségnek alkalmas betonmeden- oés pincehelyiségek ki­adók. Evangélikus Egyházközség, Nyír­egyháza. (7660) Háromfázisú egyló- erős villanymotor el« adó. Evangélikus Egy­házközség, Nyíregy­háza. (7661) Harisnya szemszedést továbbra is vállalok. Körűt 1. Gyakorló is­kolával szemben. Sza- bolcsiné. (Északi Al­központ) (763») Villanyvasaló, rezsó, háztartási villamosgé­pek, mosógép, par­kettkefélő, porszívók szakszerű javítása. Hivatalos Ohmikus mérést végzek vidé­ken is. Fábry Zoltán villanyszerelő mester, Nyíregyháza, Kálvin tér 14. (7627) Vennék nőgyógyásza­ti vizsgálóasztalt. Ajánlatokat a Kiadó­ba. Háromszobás ház be­költözhetően, és bécsi zongora eladó. Nyír­fa tér 3. (7666) Szoba konyhás háza­mat elcserélném bér­házi egyszoba össz- íkomfortosért megegye­zéssel. Honvéd utca 43 (19239) Eladó kettőszoba összkomfortos ház, hozzá egyszoba kony­ha azonnal beköltöz­hetően 140 ezer kés»- pénzért. „47 000 OTP’' jeligén cím a Hirde- tőben. (192HÄ) Jó állapotban Simson moped eladó, vagy megegyezéssel elcserél­hető Jawa Ideálért. Nagyhalász, Kossuth u. 19. Eladó sürgősen el« . költözés miatt 445-6* : Skoda jó állapotban. ’Érdeklődni: EalkUi Puskin u. 18. (19263) Modern konyhaszek­rény eladó. Irinyi Já­nos út 41. fszt (19258) Elköltözés miatt kis­ipari kombinált szek­rény igényesnek, vi­lágos hálószobabútor, egyéb bútorok eladók. Jósa András utca 25. (19260) Nagyméretű sózótek- nő eladó. Érdeklődni: jEngels utca 4, ‘ (19264) Motoros permetező- gép „Fenomé” gyárt­mány lóvontatásu jó állapotban eladó. Hol- ló u. 4. (7667) „Kiss Bálint” per­metezőgép ikerszí­.vattyus, és egy c?b kűtpumpa eladó. Me­ző utca 37. (19257) Hizott sertés eladó. Soltész Mihály u. 47. (7668) Sajáttermésti bor el­adó. Vécsei köz 23 sz. alatt. (19267) Gitárok eladók. Meg­tekinthetők fél 5-től fél 6-ig. Luther ház B. földszint 3. (10266) Gyászoló család | Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó feleségem, édesanyánk, nagymamánk id. SZABÓ IMRÉNÉ szül: Papp Julianna 81 éves korában, hírte’en el­hunyt. Temetése f. hó 18-án, 2 órakor lesz az Északi teme­tő ravatalozójából. Gyászoló család (19249) DOLGOZÖNŐK, HÁZI ASS ZONYOK FIGYELEM! Oiikouí Munkájuk mcíi/íőVim/f/csérc béreljenek mosógépet, porszívót, padlókefélő gépet, centrifugát varró. gépet a KÖLCSÖNZŐ BOLTBÓL. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 8. sz. Telefon: 16—08. Magnetofon, táskarádió, írógép, kvarclámpa, csecsemő- mérleg, hurkatöltő, húsdaráló, stb. ugyanott bérelhetők, (19253) HIRDESSEN LAPUNKBAN! FELAJÁNLUNK MEGVÉTELRE nagyobb tételben I. osztályú virágzó CY CL AMENT TERMELŐI ÁRON Kertészeti Vállalat Nyíregyháza (19248) M babák 100 Ft tói az Iparcikk Kisker Válla­lat játékboltjaiban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom