Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)

1965-11-11 / 266. szám

H a p 1 ó Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke táviratán üdvözölte Felix Houphouet- Boigny-t, az Elefántcsont­part Köztársaság elnökéi,, köztársasági elnökké történt újraválasztása alkalmából. Ifjúsági előadás keretében mutatja be november 13- án a Déryné Színház az Álom és valóság című szín­művet a Móricz Zsigmond ■Színházban. Utána a rende­ző, Zalai Vilmos ankétot tart. 14-én az előadást és az ankétot megismétlik. öregek napját rendeztek uónyán — írja Mező József levelezőnk. — A megjelent kétszáz idős tagot a ter­melőszövetkezet vezetősége és az úttörők köszöntötték. Jól sikerült könyvbált ren­deztek a közelmúltban Nyírkércsen — írja Kr’cs- falussy Béla tudósítónk. — A résztvevők belépődíjként összesen ezer forint értékű könyvet vásároltak. Pedagógus énekkar ala­kult Apagyon. A 20 tagú énekkar Tóth Lajos peda­gógus vezetésével már ké­szül az első nyilvános fel­lépésre. 104 kisipar! engedély ki­adását tervezi 1970-ig a Fe­hérgyarmati Járási Tanács. Elsősorban építő javító, női szabó, és vegyes javító en­gedélyekkel látják el a szakembereket. Konzerv, gyümölcslé, édességbemutatót és kósto­lót rendeznek november 19—21 között Tiszavasvári- ban a szövetkezeti szolgál­tató házban a megyei ke­reskedelmi hetek keretén belülj öregek találkozóját rende­zi meg november 11-én a városi tanács épületében a városi nőtanács és a váro­si tanács egészségügyi és szociális állandó bizottsága. A X. megyei képzőmű­vészeti kiállítás vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik a Jósa András múzeum Fel- szabadulás tér 6 szám alatti kiállító helyiségében. Meg­nyitót mond Horváth Gab­riella, a megyei pártbizott­ság munkatársa. Hetvenéves fennállását ünnepli a közeljövőben a tiszadobi önkéntes tűzoltó­testület — írja Iklódy Sán­dor, a községi tanács elnö­kei A STATISZTIKAI adatok szerint, a női harisnyafo­gyasztás terén Dánia vezet: minden nő átlag 28 pár harisnyát „fogyaszt” egy év alatt, őket követik a nyugat­német nők évi 22,9 párral, az angolok 19,3 párral, a franciák 15,2 párral, az osztrákok 13,3 párral és az olasz nők 10,3 párral. Nyugdíjas dolgozót fűtői munkakörbe azonnal felve­szünk. Jelentkezés: „Nyír­ség” Ruházati Kisipar? Ter­melőszövetkezet, Vasvári Pál utca 38 szám alatt (4251 A Magyar Szocialista Munkflspíri Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőségi Nyíregyháza. Benczúr tér n. Tel.: w-m 16—71. 16—73. Madia: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Bethlen <3. d. L Tel: !0—0*. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetés) díj egy hónapra! 11 forint Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Index szám; 28 059. Kéziratokat nem Srzünk me* , és nem adunk vissza.______ ■aanolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza. Dózsa György ól S. MMőa vezetői Makrai Jénák AMOS CIABATTON1, az olasz divatkamara főtitká­ra a topless-örületről, vagyis a felsőrész nélküli fürdőruháról szólva kije­lentette: „A divatnak fel­adata a nőket öltöztetni és nem, vetkőztetni.” A jövő évi társasházépí­téssel, telek biztosításával kapcsolatos problémákról tárgyalnak pénteken reg­gel kilenc órakor a megyei tanács építési és közlekedé­si osztályán. A dolgozók évről évre népszerűbb házi bankjai, a Kölcsönös Segítő Takarék- pénztárak, országszerte no­vember közepén kezdik meg a téli lejáratú betétek visszafizetését. Az idén 5019 KST-ben 806 000 dolgozó tett féle rendszeresen ha­vonta bizonyos összeget. A 355 000 budapesti és a 451 000 vidéki KST-tag ösz- szesen több mint egy mil­liárd forintot vesz fel ezek­ben a hetekben. A Belügyminisztérium szervei izgatás bűntettének alapos gyanúja miatt előze­tes letartóztatásba helyez­ték a látogató útlevéllel Magyarországra érkezett Torma Tibor 28 éves, ma­gyar nemzetiségű kanadai állampolgárt, torontói la­kost. Ügyében a viztgá.at folyamatban van. A közelmúltban lezajlott genfi magyar he lek kiemel­kedő közönségsikere nyo­mán — mintegy a magyar hetek folytatásaként — szerdán Lausanne legna­gyobb éttermében, a Metro- polban megkezdődött a magyar konyhaművészet hete. Ennek során budapes­ti szakácsok 15 féle ma­gyar ételkülönlegességet mutatnak be a svájciaknak. Szerdán délben munka­társak, jóbarátok és érdek­lődők gyűrűjében fizették ki a kalocsai OTP-fiókban Petrovics Ferencnek, az ot­tani vegyesipari ktsz fő­könyvelőjének az év hete­dik lottó főnyereményét. A szerencsés nyertes 44. já­tékheti te'ita'á'atára tisztán 1 724 475 forintot vett kéz­hez. Az összeget pedagógus és mérnök fiával osztja meg, felhasználásig azon­ban a „nagvját” betétkönyv­ben helyezték el. Melbourneban a vihar hatalmas plakátot szakított le egy ház faláról. A pla­kát siklórepülésben egy kirakatba esett és útközben két embert megsebesített. Magán a plakáton ez a fel­írás díszelgett: „Segítse* ek elhárítani a baleseteket!” Korszerű világítást kapnak a nyíregyházi A bekapcsolás csak a higanygőz lámpák hiányán múlik A Tiszántúli Áramszol­gáltató Vállalat nyíregyhá­zi üzemvezetőjéhez, Iszály Péterhez fordultunk felvi­lágosításért, hogy az év hátralévő hónapjaiban hol k'ap új világítást a város és mikor számolhatjuk fel a város „sötét” szakaszait? — Még mindig vannak városrészek, ahol a vi­lágítás nem kielégítő, illetve nem korszerű. Az utóbbi hónapokban az Egyház utca, Toldi utca, az Árpád és a Vécsey utcák­ban felszereltük a vasbeton oszlopokra a gombákat. Üzemeltetésük csak akkor történhet meg, ha megkap­juk hozzá a higanygőz lám­pákat is. Az elmúlt héten kí­gyói ak a higanygőz lámpák a Jósa András utcában és a Petőfi kertben. Hindu vallási ünnep — több mint tíz halottal Indiában kedden ünne­pelték „kartik purnima” napját. A telihold tisztele­tére rendezett ünnepsége- ken a szokás szerint a hin- dú vallású lakosság meg­fürdik a közeli folyókban. Bihar államban, a Bagmati fogyónál tra­gédiával végződött „a „szent fürdés”. Pénzbírság szílJÉSyfólan építkezésért Engedélytől eltérő épít­kezés miatt indított sza­bálysértési eljárást a nyír­bátori tanács végrehajtó bizottság építési csoport­ja Gere Pál ács, magánkis­iparos és Zsukk Miklós el­len. Gere az építtető kíván­ságára a tervtől eltérő vál­tozásokat eszközölt a kivi­telezésen, holott tudomására hozták, hogy ehhez nincs joga. Elsősorban a tetőszer­kezetet változtatta meg. Figyelembe véve, hogy Gere Pál ellen már hason­ló okok miatt egyszer in­dult szabálysértési eljárás, ugyanakkor a járás terüle­tén erősen elharapóztak a hasonló önkényeskedések, a járási tanács igazgatási osztálya őt 1000 forint pénzbüntetésre, Zsukk Mik­lóst pedig 500 forint pénz- büntetésre ítélte. Több ezer hindu gyűlt össze a f oly ónál, majd a szertar­tás végeztével megindultak hazafelé. Hirtelen személy- vonat közeledését vették észre; a közeli vasúti hidra igyekeztek és integetni kezdtek, hogy megállítsák a vonatot. A mozdonyvezető azonban nem akarta fel­venni őket, mert a hídon nem volt megálló. A vonat továbbrobogott. Ez pánikot okozott a zarándokok kö­zött, akik egymás hegyén- hátán igyekeztek lekerülni a hídról — többen a folyó- ba ugrottak. A mozdonyve­zető, amint észrevette, mi történt, megállította a sze­relvényt. A feldühödött zarándo­kok leráncigalták a vo­natról és ütlegelni kezd­ték. A jelentések sze­rint a mozdonyvezető állapota súlyos. A pá­nikban tíz személy vesz­tette életét és 25 meg­sebesült. India más államaiból is több halálesetről érkezett hír. Számos vezeklő hindu a folyóba fulladt. (AP) Még ebben az évben kivi' lágíthatjuk a Toldi utca végét, a MÁV bérház mö- götti új lakótömböket. Ezen a területen már a legkor­szerűbb higanygőz gomba­lámpák fognak világítani. A város „sötét” részében is tervszerűen és a lehető legrövidebb időn belül fel­állítjuk a vasbeton oszlo­pokra elhelyezett gomba­lámpákat. A bekapcsolás természetesen attól függ, hogy mikor kaphatunk hoz­zá higanygőz lámpát. Ettől függ a Búza utcai lámpák világítása is. A Vasgyár utca, a Köl­csey, Arany János, Kiss Ernő és Báthori utcák­ban a korszerű világí­tás bekapcsolása ugyan­csak a higanygőz lám­pák érkezésétó'l függ. Közvilágítási oszlopkar higanygőz lámpával 500 van, de csak részben üze­mel. 400 darab 80 wattos és 112 125 wattos higany­gőz lámpára volna szüksé­günk. Ha ezek megérkez­nek, azonnal felszereljük!. Farkas Pál Baleset Köd iraíaü Egy kerékpárost előzött motorjával Sipos Tibor Kis- várda belterületén. A köd miatt nem vette észre a vele szemben közlekedő Javenszki Éva kerékpárost, aki szabályosan, kivilágított járművel haladt. Az össze­ütközés következtében a ke­rékpáros nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szen­vedett. A motoros ellen bűnvádi eljárás indul. Nyolc hónap garázdaságért Molnár Tibor, 25 éves nyíregyházi villanyszerelő április 12-én egy munka­társával a mátészalkai Szatmár étteremben és Ha­lászcsárdában italozott, és erősen ittas állapotba ke­rült Chaval: „Sürgős“ ügy, jvattif van még „gondos “ apa a világon A szobalány bejelentette a híres építésznek, hogy egy bizonyos Augereau úr igen sürgősen szeretne be­szélni vele. — Mondja meg neki, hogy várjon egy pillanatra — felelt az építész, aki éppen reggelizett. Egy röpke félóra múlva Augereau már közölhette a házigazdával, hogy egy bizonyos épület tervrajzát szeretné megkapni tőle. — Kedves uram, lenne olyan szíves megmondani, miért óhajtja elvinni a tervrajzot? Augereau közölte: néhány hónapos gyermeke beleesett a lichthofba, és a tervrajz azért kellene, hogy a kőmű­vesek pontosan megállapít­hassák, hol kell falat bon- taniok. — De uram, miért nem értesítette a rendőrséget ét a mentőket? — Táviratoztam neki is, mire négy nap múlva kö­zölték, hogy először az épí­tési vállalkozóhoz kell for­dulnom. Az viszont posta- fordultával arról tudósított: csupán a tervrajz kézhez vétele után tehet valamit. Elnézését kérem a zaklatá­sért. Csupán azért teszem, mert nagyon sürgős ügy­ről van szó. —Az ügy valóban sür­gős. Kérdés, szegény gye­rek nem éhezett-e meg már azóta? — Éhes? Nem hiszem — szólt Augereau — már több liter pasztőrtejet ön­töttünk le neki, hogy ki­tartson a kőművesek ér- keztéig. — Es gondolja, hogy a gyermek nem sérült meg esés közben? — Az újságok szerint nem, — felelte Augereau. — Ez esetben nem oly sürgős a dolog, — szólt az építész. — Tudja, én is családapa vagyok, s ma délután el kell vinnem a feleségemet és a kislányo­mat a vidéki villánkba. Csak egy napig maradok velük, szerdára már itt­hon leszek. Eközben a titkárnőmmel előkerestetem a tervrajzot, csütörtökön reggeltől érdeklődhet nála telefonon. Azt hiszem en­nél hathatósabban nem is intézhetjük el a dolgot. Augereau hálásan meg­köszönte az építész segít­ségét és a megkönnyebbü­lés boldog mosolyával >vo- zott. Fordította: Zilahi Judit Chaval a francia karika­túra egyik kiváló élő mű­vésze. Tömören, fanyar humorral közeledik a kép­telenhez, hogv ily m Von tükrözze a tőkés társada­lom visszásságait és er­kölcsi válságát. Társával az italozás után az állomás felé indultak. Molnár Tibor az állomás előtt álló autóbuszban ülő utasokat ijesztgette, majd a repülőhídon ismeretlen lányokkal szemben hasz­nált drasztikus szavakat. Ezután ismeretlenül meg­szólította és bántalmazta az idős Ecsedi Lászlót, aki az ütésektől a felüljáró karfá­jára esett. A megtámadott ember védekezni próbált, dulakodtak, majd a meg- botránkozott járókelők megfékezték Molnár Tibort. Ezután elhívták a szol­gálatos rendőrt, aki igazo­lásra szólította fel a ga­rázda fiatalembert. Molnár Tibor a felszólításnak nem tett eleget, hanem or­dított, csapkodott a rendőr felé, szidal­mazta. Hosszabb dulakodás után sikerült csak bekísér­ni a kapitányságra. A megyei bíróság a na­pokban tárgyalta bűnügyét. Molnár Tibor a bíróság előtt arra hivatkozott, hogy ittassága miatt nem emlé­kezik semmire. A megyei bíróság ezt a védekezést nem fogadta el, s hivatalos személy elleni erőszak és garázdaság miatt nyolc hó­napi végrehajtható szabad­ságvesztésre ítélte. Az íté­let jogerős. (ki) 9,00: Két élet. I. rész (szovjet film). — 10.30: Tv-érdekességek. — 17,30: Kicsinyek műsora. — 18,00: Arany kamera, m. rész. — 19,00: Tv-hfradó. A nyíregyházi mozik műsora SZELESVASZNÜ béke mozi: November ll-én. Széles változatban. A TIZEDES MEG A TÖBBIEK. Magyar filmvígjáték Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: November ll-<én. JOG ES ÖKÖL. Izgalmas lengyel film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: November Ilién. SZÜNNAP. A MAI \ AP 1965. november 11, csütörtök Névnap: MÁRTON A Nap kel 6 óra 42 perckor, nyugszik 16 óra 13 perckor, A Hold kel 17 óra 44 perckor, nyugszik 9 óra 18 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérsékiete 5,6 Celsius fok. Párás, ködös idő Várható időjárás ma estig: néhány helyen átmenetileg fel­szakadozó felhőzet, de az or­szág nagy részén továbbra is párás, ködös idő, szórványosan fellépő szitálással, esővel. Mér­sékelt szél. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 4—9 fok között. Kossuth rádió műsora 8,20: Népek zenéje. — 9,00: 10,.18: Érzelmes történet. Fekete Gyula elbeszélésének rádióvál­tozata. — 11,30: Antal István zongorázik. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,00: A Gyermekrá- dió műsora. — 13,15: Beetho­ven: VI. „Pastorale” szimfónia. — 14,05: Falurádió. — 14,20: Paul Noack-Ihienfeld műveiből. — 14.40: Az Ifjúsági Rádió mü­sova. —- 15,00: Verbunkosok, népdalok. — 15,40: Fiatalok Stú­diója. — 16,15: Csak fiatalok­nak. — 16,55: „Isteneken innen és túl”. Csapó György levan- tei útinaplója. — 18,00: Ml tör- tént a nagyvilágban? — 18,20; Giuseppe Taddei és Margaret Tynes énekel. — 18,25: Üzemi baleset. Rádiójáték. — 20,25: Népdalest. — 21,03: Szomszédné­pek balladái. — 21,33: Händel­zongoraművek. — 22,20: Mai szemmel. — 22,30: Operettrész­letek. — 23,15: Szimuláló gépek. Petőfi rádió műsora 14,00: Kamarazene. — 14,45: A Deák-együttes játszik. — 15,05: Iskolarádió. — 16,05: Csajkov­szkij operáiból. — 16,45: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 17.05: Szórakoztató zene nyugd jasok- nak. — 17,55: Hangverseny a stúd.óban. — 8,20: Lady L Ro­main Gary francia író regé­nyét bemutatja: Csertői O zkár, — 18,45: A jazz kedvelőmet: Dobsa Sándor együttese ját­szik. — 19,05: Mendelssohn kó­rusok. — 19,25: Aktuális mű­sor. — 19,35: Közvetítés a Ze­neakadémiáról. — Közben: 20,15: Vihar Béla verseiből. — 20,25; Makszim Gorkij tanulmányai. Barabás Tibor írása. — Kb. 21,15: Előszóval — muzsikával. A televízió műsora 8,05: Iskola-tv. Környezetis­meret — olvasás (ált. isk. II oszt. számára). A kis Bice-Ból ca. — 9,05: Földrajz (ált. isk V. oszt. számára.) A Kisalföld és a Dunántúli Középhegység. — 9,55: Magyar nyelvtan (ált! isk. V. oszt. számára.) A ma­gánhangzók — 10,10: Emberi sors. Magyarul beszélő szovjet film (ism.) — 11,50: Párizsi dal- lamok. Francia kisfilm. (ism.) — 13,35: Környezetismeret — olvasás (ism.) — 14,35: Földrajz (ism.) — 15,25: Magyar nyelv­tan (ism.) — 16,18: Divatrevű közvetítés Moszkvából. — 17,25: Hírek. — 17,30: Paletta. — 18.00: Csak egy kicsivel jobban. Köz­vetítés a Technika Házából. — 18,30: A hét könyvei. — 18,35: Sorsok, emberek. Riportfilm. — 18,55: Telesport. — 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. Napi jegyzetünk. — 19,55: A gyógy­szerészné. Magyarul beszélő francia kis játékfilm. — 20.20: Parabola. 20.40: Zenélő órák. — 21,50: Szülők, nevelők e£y­másközt. A serdülőkor problé­mái I. rész. — 22,10: Tv-hír­adó — 2. kiadás. A bratisfavai tv műsora

Next

/
Oldalképek
Tartalom