Kelet-Magyarország, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-12 / 215. szám
Közönség, műsorpolitika, vita Ezekben a napokban 1500 rendszeres színházlátogatót tartanak nyilván Nyíregyházán, akik többségükben munkások, tsz-tagok. A legutóbbi színiévadban 05 ezer néző fordult meg a szinnáz- ban, 32 művet adtak , elő 140 előadáson. Még a nyári „holt szezont” is kitöltötték, a szolnoki színház 54 ; 5- adást tartott a megyében. Kifejlődött az új színházi közönség, színházi buszok indulnak a környező községekből a megyeszékhelyre, s a nézőtéren nem lehet megkülönböztetni, ki ti tsz- tag, a munkás, a pedagógus. a mérnök. Efelett sze- methunyni és azzal érvelni, hogy „nem helyes behozni a falusi embereket éppen az őszi-tavaszi időben, amikor a földeken a helyük” — mély félreértése és félremagyarázása népművelési politikánknak. Az az &rv sem áll, hogy inkább a népte- len falusi művelődési otthonokat kellene a parasztnézőkkel megtölteni, nem pedig a városba utaztatni őket. Ugyanis: olyan helyekről indulnak színházi járatok, mint az apagyi, a kemecsei, a Gyulatanyai Állami Gazdaság, Nyírpa- zony, Levelek-Magy, Vas- megyer, Napkor és még számos helyről, ahol nincs művelődési otthon, ahol élő színházi előadást nem láthatnak az ott lakók. Hogy a bérlet mennyire népszerű és jó megoldás, — hisz a munka megjutalmazásának egy kamatozó formája is —, arra bizonyíték az új színházi évad, amikor az eddigi három bérleti sorozat helyett négyet igényelnek a város és a környék dolgozói. Mis kérdés, hogy kik mennek el a színházba a bérletekkel, melyeket egyes helyeken a kulturális alapból vásárolnak. Az arra érdemes dől gozók, vagy a vezetők, esetleg egy szűk kör? Ezen van még mit változtatni, hogy cserélődjenek a bérletek, egy színházi évad során szinte az egész tsz vagy az üzem dolgozói kapjanak lehetőséget elmenni a rendezvényekre. De ez inkább munkahelyi népművelési feladat és hosszú időre szól. S ami jó és megnyugtató ebben a bérletügyben, egyre többen vásárolnak bérletet a saját zsebből, eeyré kevesebben a közösség kulturális alapjából. Színházi gondunk országosan: a jelenleginél jobb műsorpolitika, a helyes arányok kialakítása az egyes műfajok között, a hitvány művecskék száműzése, tartalmas, és főleg mai mondanivalókat hordozó darabok bemutatása. Mindez azonban országos probléma és aki a lapokban, folyóiratokban zajló vitákat figyelemmel kíséri, tudja: a színházak bár próbálnak eleget tenni a követelményeknek, ez még nem sikerült telPedagÓ2us levele: Együtt az iskolával Ismét szélesre tárult az iskolák kapuja a tanulóifjúság előtt. Mindenki eredményes munkát vár az ifjúságtól. A pedagógus ennek érdekében tevékenykedik, de a szülő is érzi. hogy nagymértékben felelős gyermeke előmeneteléért. A család alapozza meg a gyermek életkedvét, készségét a tanuláshoz. Nem szabad, hogy az iskola mint „szükséges rossz” álljon előttünk. Nem szabad rémíteni tanulóinkat, hogy az iskola csak büntet, s milyen rossz ott. (Hány első osztályos tanuló megy Ilyen szorongással évről évre iskolába. — De még a közép- iskolás diákok közül is hány hallja otthon, nyári szünidőben, hogy: „Tombold ki magad, az iskola nemsokára úgyis lenyesi ezt rólad!”) A szülők feladata, hogy minden eszközzel hozzájáruljanak a közös munkához. Nagyon fontos’az együttműködés. Nem szabad előfordulni, hogy otthon az Iskola, a tanító, a tanár^ ócsárlásót hallja a tanuló, mert ezzel nevelőjébe vetett bizalma rendül meg. A tanulóknak mindenkor érezni kell, hogy nevelője és szülei egy nevelési alapon, egy politikai meggyőződésen, ugyanazon az erkölcsi nézeten állnak. Az eredményes nevelői munkának ez az alapja. A tanulás munka, erre is szoktatni kell a tanulót. Beszéljünk mindig örömmel és tisztelettel erről a munkáról. Ha van élményünk mondjuk el gyermekeinknek. Ma sok házban együtt tanul a szülő gyermekével. Mutassunk itt rá, hogy milyen fontos az életben a műveltség, milyen nehézségekkel kell azt most sok szülőnek idős korban megszerezni, mert a múlt nem adott rá lehetőséget. Szoktassuk rá gyermekeinket, hogy tanszereiket megbecsüljék. Feltétlenül szükséges, hogy otthon állandó helye legyen a gyermeknek. Tudja hová elhelyezni tanszereit, legyen hol tanulnia. Érezze, hogy komolyan vesszük munkáját, de segítsünk is neki. Közösen kell fejlesztenünk a tanulók esztétikai érzését is. A gyermek időnként közlékeny. Kikívánkozik belőle, hogy mi történt az iskolában. Ilyenkor ne hallgattassuk el, legyen időnk meghallgatni. Sok problémája is lesz, ezeket igyekezzünk vele közösen megoldani. Ezek a beszélgetések alapozzák meg a gyermek további őszinteségét. Különösen kezdetben fontos ez, hiszen hosszú ideig a szülő és otthon hatása alatt áll, s mindent rajtuk keresztül fogad el az élettől. A későbbiek folyamán lesznek talán zördülések is a szülő és gyermeke között, De hisz a gyermek saját gondjaival küszködő leendő felnőtt ember, aki már később nem a szülő szemével lát. Közös neveléssel érhetjük el, hogy gyermekeink valóban becsületes, szocialista emberekké nevelődjenek iskoláinkban. Jősvai László jességgel. A nyíregyházi színház közönségének is lehetnek és vannak is jogos észrevételei a műsorpolitikáról, mai magyar drámákat várnak. De hogyan várható el, hogy önálló színházpolitikát folytasson színházunk állandó színtársulat nélkül? Végtére is azt láthatjuk, amit a megyével kapcsolatban lévő színházak — elsősorban a debreceniek, a miskolciak és a Déryné művészei — előadnak. Túltengenék a zenés darabok, a vígjátékok, a könnyű műfaj . képviselői, az operettek. Ez így igaz. De a közönség a színházban szavaz is: a Háború és béke, az Édes fiaim, a Döntő pillanat, az Egy szerelem története, a Hamlet, a Bakonyi történet, — hogy csa' néhány művet említsünk és rangsorolás nélkül — legalább olyan teltház előtt mentek, mint a Sztambul rózsái, a Bástyasétány vagy más könnyebb darabok. A műfaji arányok sz 1965—66-os évadban sem elégítik ki a közönség igényét, sejtetik a társszínházak műsortervei. A Debreceni Csokonai Színház művészei Biró Lajos: Sárgaliliom (zenés játék), Cyár- fás Miklós: Egérút (vígjáték). Maugham: Imádok férjhez menni (zenés vígjáték), Dévai: Potyautas (zenés vígjáték), Nusics: A gyászoló család (komédia) ezenkívül még egy új zenés vígjátékot mutatnak be. A komolyabb műfajt egy Csehov dráma, a Bánk bán és három opera képviseli. A miskolciak az Éjjeli menedékhely (dráma), a Sztambul rózsája (nagyoperett), A hosszú élet titka (vígjáték), A Budapesti tavasz (Karinthy regényének színnadi változata) a My Fair Lady (zenés játék) a Maya (revű- operett), a Fizikusok (dráma) című művekkel lépnek fel Nyíregyházán. Hasonló, bár kedvezőbb műfaji arányokat fedezhetünk fel a Déryné repertoárjában. Érdemes és van miről vitázni színházi életünkkel kapcsolatban. De az, hogyan lehetne még jobban csinálni, milyen legyen a közönségszervezés, a bérleti hangversenyek színvonala, tematikája és .még egy sor dolog, — közös gond. Nem- csak a nyíregyházi színház néhány dolgozójáé. A Nyíregyházi Konzervgyár (A húsz év alkotásai című képzőművészeti dokumentumgyűjteményből). Berecz András munkája. Országjáró Páll Géza Az utóbbi hónapokban egyre több tsz-megbízott keresi fel az IBUSZ megyei irodáját, hogy kirándulásokat szervezzenek az ország különböző tájaira. Egyes tsz-ekben pedig már igen szép gyakorlata alakult ki az országjárásnak. Pl. a ti- szavasvári Zöld Mező tagsága már négy éven át többek között eljutott Egerbe, Debrecenbe, Miskolcra, Aggtelekre. Ugyancsak belépett az országjáró tsz-ek sorába a kéki Búzakalász, a tuzsé- ri Rákóczi, a napkori Kossuth, az orosi Vörös Csillag Tsz, stb. Az a tény, hogy a tsz-ek egyre jobban bekapcsolódnak a folyton fejlődő országjárásba, már rnár önmagában is rendkívül dicséretes és örvendetes. Mert a kirándulásnak az emberre gyakorolt komplex tudatformáló hatását azt hiszem nehéz volna elvitatni — ha az a kirándulás szervezése valamiként is megfelel a pedagógia vele szemben támasztott követelményeinek. Ugyanis a kirándulások szervezésének, lebonyolításának is megvan a maga pedagógiája — és ennek ismerete, figyelembe nem vétele nélkül még a legvonzóbb országrészekre vezetett túrák sem válnak többé, mint egyszerű utazásokká. A Tárogató — az első megyebeli Sáp múltjából Aiz első hazai újság II. Rákóczi Ferenc latinnyelvű Mercurius veridicusa volt 1705-ben. A Nyugaton már fejlődő hírlapi élet Magyar- országon csak a XIX. század elején kezdett megelevenedni, legelébb Pozsonyban, majd Nagyszebenben és Budán. Az akkor még két megyeként létező Szabolcs és Szatmár között utóbbié volt az elsőbbség. Százhárom évvel ezelőttről, 1862-ből tudjuk felmutatni a Tárogató első számát. Hosszú címe volt: „TÁROGATÓ” — Vegyes tartalmú lap, — a gazdasági egyesület, vidéki- és városi nőegylet, s a Sza- mos-Tiszahát közlönye— A kiegyezés előtti, elnyomott Magyarországon nem volt könnyű szókimondó hetilapot írni. A Tárogatót rnár a második számánál betiltás veszélye fenyegette, mert Ábrái Károly „Lenkey és a Würtenberg huszárok” címmel megpróbált egy elbeszélést közölni, mely a szabadságharc tűzzel-vassal elfojtani Igyekezett emlékét szolgálta volna. Az újranyomott második számban így nyilatkozott róla: „...e lap első számában megkezdett történeti elbeszélésem miatt lapunk veszélyeztetett, kénytelen vagyok azt felsőbb hatóság parancsa következtében félbeszakítani... mivel Tárogatónk már egészen kinyomott második számát meg kellene semmisítenünk, helyette újakat nyomnunk." A lap azonban ezután is érezhető gyönyörűséggel közölt olyan híradásokat, melyek a nemzeti érzést erősíthették. Például a2t, hogy Esze Ferenc főjegyző visszalépett állásától, a jövőben csak ügyvédkedni fog „mind addig míg az idők teljesen meg nem változnak, semmi nemű hivatalt el nem vállal.” Volt probléma éppen elég. Az 1863-ik év első felében tűzvész pusztított Csengerújfaluban, Tyúkodon Kisnaményban, Mi- kóla pedig teljesen porig égett, a lakosok nagy része el is költözött a faluból. Az összes kár három- százezer forint. Június 21-én lúdtojásnyl jég verte el sokfelé a határt. Szabolcsban marhavész dühöngött. A közoktatás helyzete elkeserítő volt: „Iskoláink még mindig úgy vannak berendezve, mint ezelőtt 50 évvel. Egy-egy elemi osztályban a tanon- czok (tanulók) száma meghaladja a 200-at... A szülők gyakran kevesebbet gondolván gyermekük neveltetésével, mint barmaik szaporítása és idomitásával.” A kirándulások szervezése és lebonyolítása körül tapasztalt hiányosságok közül talán azt kell elsősorban kiemelnünk, hogy ezeket sokfelé spontán ötletszerűen keltik életre, a gondolat születésétől számított pár hét leforgása alatt már nyélbe is ütik. így törvényszerűen elmarad a tagság érzelmi és nem utolsósorban tudati felkészítése. Kihasználatlanul marad a kirándulásra készülődés időszakának nevelési, népművelési lehetősége, pl. előadások tartása. filmek vetítése a kirándulások útvonaláról. Vagy a brigádok közötti versenyszellem, jobb munkára ösztönzés, a közös védelme, áldozatvállalás, stb., amit a kiránduláson való részvétellel jutalmazhatnának. Mert gondoljuk csak el, hogy egy kiránduláson való részvétel perspektívája annak az embernek, aki még alig hagyta ei faluja határát — nagyon agitatív erő — azért sokat képes megtenni. Egy másik, feltétlenül figyelemre méltó gyakori jelenség, egyes tsz-ek, hogy a költségeket csökkentsék, kikerülik az IBUSZ-t és közvetlenül az AKÖV-tőI rendelik az autóbuszt. Ezzel az esetek többségében kizárják a kulturált utazás lehetőségét. Az ilyen bérelt A közlekedés fejlődését jellemezte, hogy Porosaimét bekapcsolták a nagykárolyi gyorskocsijáratba. Sok baj lehetett a gazdasági cselédekkel. A Tárogató Cikkírója összehasonlította a szatmári helyzetet a „boldog” dunántúlival, ahol nyáron a cseléd nappal kaszál, éjszaka gyűjt és mégsem elégedetlenkedik, míg a nyakas szatmári magyarok már azt is kifogásolják, ha a früstöknem megfelelő és otthagyják a gazdát. Megoldásként javasolta, hogy a cselédfogadási időt a szokásos Szent György napról tegyék át január 1.- re, mert télvíz idején a nincstelen ember majd jobban meggondolja, hogy költözzön-e? Zokszóval illették a Latabár-dinasztia négy nemzedékkel ezelőtti tagját, aki csak ígérte, de nem szórakoztatta szereplésével a megyebelieket: „Latabár színtársulata nem jön el. Az az úr sem tudja mi a magyar szava- tartás.” Ez a közismert Latyi nagyapja lehetett. Figyelemmel kisérte a Tárogató a szomszéd megyék művelődési é'etét is. Egy hír 1863. január 31-én: „A nyíregyházi kaszinó megragadta a haladás zászlóját: utolsó gyűlésében nyomda felállítását és lap kiadását határozta el.” A zászló mindenesetre csak négy esztendővel később kezdet lobogni. Ekkor indult meg a szabolcsiak lapja A Nyír. Nemcsak a cenzúra miatt volt nehéz lapot szerkeszteni Szatmárban. Kizárólag előfizetéses rendszerben dolgoztak, a számonkénti árusítás ismeretlen volt és azt egy „A nép barátja” aláírásé cikkíró 1863. májusában — külföldi példákra hivatkozva — nagy újdonságként javasolta. Árulják a Tárogatót számonként Csengerben. Fehérgyarmaton, „még Máté Szálkán is”, ez talán segít redbehozni zilált anyagi helyzetét. Ma már elképzelhetetlenül csekély volt az előfizetők száma. Az 1863. első fél évének mérlege: A Tárogató egész évi előfizetése helyben négy forintba, vidékre négy forint ötven krajcárba került. Volt előfizető összesen 150. Ezek közül a félévi előfizetési díjjal még tartozott hetven, negyedévivel harminchat. Félévi ráfizetés összesen 69 forint és 51 krajcár. A Tárogató nem élt sokáig. Meglehetős rendszertelenül összesen négy évfolyama jelent meg. Mégis ez a lap volt a Szabolcs-Szatmár megyei újságírás őse, ezért Illő megemlékezni sorsáról. buszon előfordult; már a* is, hogy Miskolcra készültek és Tokajnál a RáKÓczi- pince előtt megfeneklett a társaság. Az ilyen program pedig lényegében nem áll többől, mint egy tapolcai, vagy szoboszlói fürdés, esetleg egy „magyaros” pincelátogatás. Az útközbe eső látnivalókat, ha kiváncsi szemmel figyelik is a busz ablakából — nézni ugyan nézik, de nem látják, mert nincs a buszon TIT kísérő, aki a táj ismerőjeként mindenre felfigyel, mindent megmutatna. Pedig az embereket azért visszük, hogy lássanak, élményeket szerezzenek, ismerjék meg változó hazánkat, szocialista építésünk eredményeit. új létesítményeinket. Amikor csoportokat vezetek, igen gyakran hangzik el, hogy az ami ott látszik, az mi, és amikor megmondom, hogy ez a Berentei Hőerőmű, vagy a Hejőcsabai Cementgyár, a Tiszapalkonyai Műanyaggyár, akkor a csodálkozó arcok mögül mindig hallok ilyen megjegyzéseket, hogy hát ez az, erről hallottam a rádióban, láttam a tv-ben, olvastam az újságban. Az embereknek, még a legegyszerűbbeknek ií vannak ismereteik, értesüléseik, ezek tudatosítására, rendszerezésére a kirándulás a legjobb alkalom. A kísérő nélküli buszoknak Immáron lassan hagyományossá váló — általában mindig csodált szokása az evés. Ahogyan a buszba felszálltak és megfelelően elhelyezkedtek, — legyen az akár reggel 5 óra is — előkerülnek a sült csirkéit, a sütemények és megkezdődik a folyton nem szűnő evés. Ezek után érthetetlen, hogy miért húzódoznak annyira attól a 20 Ft-os vacsorától, vagy ebédtől? I Megyénk földrajzi fekvéséből adódóan legkönnyebben elérhetők a Bükk, a Mátra és a Zempléni-helysor szép tájai, városai. Mivel pedig igen keveset utazó tsz-parasztságról van szó, ezért egynapos túrák esetén is feltétlenül kívánatos pl. a Tiszapalkonyu— Miskolc — Kazincbarcika — Tokaj útvonal, mivel itt a szocialista iparosításnak legszebb, monumentális alkotásait láthatják. Több napos túrák esetén — nagyon nagy élményt jelent még Aggtelek—Eger és a Mátra szép üdülőinek megkeresése, bemutatása. Parasztságunk utaztatása reméljük, hogy egyre inkább jól menő gyakorlattá válik. Ez szükséges is — azonban, hogy célját elérje, ahhoz körültekihtő szervező munkára van szükég. Hogy ne csak nézzenek, hanem lássanak is az országjáró emberek. Kuknyó János (O. I.)1 1965. szeptember 12.
