Kelet-Magyarország, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-12 / 215. szám
'Dö-ftineleni a p-Lakátókűtt — A népek barátsági hónapjának plakátja. (Filo alkotása) A régen jó mő'dot kifejező ház falai majdnem teljesen meztelenek voltak, annyira levetkőzték a vakolatot. A hajdani malomnak már hiányzott a tetejey kévékbe kötött kóró védte az épületet, nehogy beázzon. Reszketős fejű, őszes hajú asszony csoszogott eléd. Gyanakodva méricskélt. Vastag keretű szemüveged, hanyagul lóbált aktatáskád és a kurta szárú fapipa a szádban — mindez szokatlan lehetett neki. Hangos köszönésedre bólintva mormolt valamit, s mire a tornáchoz értél volna, megelőzött: ő állt a lépcsőre, s te lent maradtál az udvaron. — Vékes Annát keresem — mondtad barátságosan. Az öregasszony mégrezzenve kapott d kötényéhez és megtörölte benne a kéziét. — Honnan jött az úr? _ kérdezte szorongva. — Pestről. Egyenesen Pestről. — És... és miért? — Mondom, hogy Vékes Annát keresem. A tanácsházáról igazítottak ide, mert én régen jártam már Sárosfán, nagyon régen, van annak legalább negyven esztendeje... — Hát az csakugyan régen volt. Még kisgyerek lehetett az úr. — Dehogy voltam kisgyerek! — szabadkoztál élénken. — Már tudtam, mire valók a lányok. — Nocsak, nem is gondoltam volna. Nem látszik még annyinak — ismerte el, és kissé megenyhült az arca. — Ha látszik, ha nem, az évek azért múlnak... — Azok igen — sóhajtott az öregasszony. — Itt lakott a faluban? _ kérdezte, s fürkésző tekintettel méregetett: ki lehetsz? — Nem éppen, csak a szomszédban, István völgyben. — Hát az csak tanya volt. Egy cselédház, meg istálló. — Ügy bizony! —■ siettél ráhagyni. — Valamikor ott tanyázott az uradalom gulyája, meg a számadó- gulyás. — Igen, de azok ritkán jártak a faluba, mert az uradalomhoz tartoztak. És a faluból se vetődtek arra. mert mit kerestek volna az uradalom földjén és tanyáján. —- No, azért én emlékszem, hogy nap közben 1919. szeptember 6-án csendőrsortűz dördült el Tatabányán. Hét bányász meghalt, 27-en súlyosan megsebesültek... A bá- nyászság és a csendőrség közötti összeütközésre azért került sor, mert a bányászok a Tanácsköztársaság megdőlte után mág hetekig védték a proletárdiktatúra idején elnyert jogaikat. Kubitsch Imre könyve az ellenforradalmi Magyarország bpnyászsága helyzeié- ről, életkörülményeiről, munkaviszonyairól, a bányászok körében végzett kommunista munkáról, valamint a bányászok harcairól ad képet. Megmutatja, hogy az ellenforradalmi rendszer minden politikai akciója a bányabárók minden haszna és vesztesége a munkásság kizsákmányolásának forrása volt. Akár sí-, 1965. szeptember 12. Földeák János: NÉZZ ELŐBB odahajtották a pógárok teheneit itatni. István völgy közelebb volt, miht a falu — magyaráztad mosolyogva. — Némelyiknek négy-öt marhája is volt... Még arra is emlékszem, hogy olyankor végig legeltették az uradalom rétjét. J ól emlékszik — bólintott. _ Az uradalmi rét jobb volt, mint a falué... Ha meg nem sértem, mit ke- keresett az úr István völgybon? — Nem kerestem semmit, gulyásbojtár voltam! — nevettél őszintén az öregasszony csodálkozásán, mert még a szeme is fönnakadt, annyira bámult. Csak némi szünet Után mert újra kérdezni: — Talán az úr volt az a nyurga fiú, aki folyton könyveket olvasott, meg szeretett mesélni? — No lám, maga is emlékszik rám, látja!... Én voltam, és onnan ismerem Vékes Annát — tértél visz- sza látogatásod céljára. — <3 is odajárt a teheneiket itatni. Néhányszor segítettem is neki vizet húzni... — Amiért nem haragudott, tudom... — Miért haragudott volna? A falu legmódosabb gazdájának volt a lánya. A legények úgy lepték, mint legyek a cukrot. Még ezt sem felejtettem el! — tetted hozzá, hogy valóban elhiggye, milyen jól vissza- emlékszel. — És most miért keresi? M ert látni akarom. Ha már idestova negyven év alatt nem felejtettem el, meg- érdemlem talán, hogy újra lássam, és beszéljek vele. A tanácsházán kiderült, hogy a férjét is ismertem, a Kaibl Jóskát. ' Néhány évvel idősebb lehetett, mint én. De hallottam, hogy már meghalt... Igazán sajnálom. Vajon, milyen ember vált Kaibl Jóskából? —: Tüdőbajban halt meg. kér, akár kudarc érte a tőkést és a tőkés rendszert, a munkás vallotta kárát. 1924-re végbement a magyarországi ellenforradalmi rendszer gazdasági stabilizációja. A fasiszta Magyar- ország külpolitikai és kereskedelmi kapcsolatai normalizálódtak. Az országba ismét áramlott a külföldi szén, a magyar szénkonjuktunt véget ért. Csökkent a bányavállalatok haszna is. A profit biztosítása érdekében új módszereket kellett kitalálni. És a magyar bányabárók kieszelték ezeket. Megkezdték a feleslegessé vált munkások elbocsátását. Szünnapokat rendeltek el. ezáltal 20—50 %-kal csökkent a bányászok keresete. Fokozták a teljesítményt, újabb és újabb módszerekkel növelték a munkaintenzitást és mindezt olyan I „anyagtakarékossággal'’ oldották meg, amely már ko- | molyán veszélyeztette a bá- I nyamunkások testi épségét, A bányászok életkörülmé- nyei tehát a huszas évek — Gondolhattam volna. Már akkor is köhögős volt... De ha már itt tartunk, mondja meg jóasszony, hogyan mehetett az a szép Vékes Anna feleségül Kaibl dóskához? Az öregasszony először tétovázott. Majd oly halkan felelt, alig értetted. — A szülők akarták. Hogy egy kézbe kerüljön a két vagyon... Hát egy kézbe is került, de semmink se maradt... A megdöbbenéstől első pillanatban szólni sem tud- túl. Hogyhogy semmiük?... Csak... csak nem maga Vékes Anna? — hebegted. — De igen! özvegy Kaibl Józsefné, született Vékes Anna — úgy mondta, mintha vallatnák. Megnémultál. Mi lett Vékes Annából, >a vékony derekú, ringó csípőjű, barna bőrű lányból? Ilyen ősz hajú, elformátlanodott, ráncos arcú, bütykös lábú vénasszony? Mi lett a nevetős szeméből, csücsöri szájából, rezgő melléből? Roncs és roncs! Mint a házuk és portájuk. R iadtan néztél körül. Azután az előtted to- porgó öregasszonyra, aki már fásultan, szégyellősen mosolyog. így is ijesztően hatott. — Kerüljön beljebb! — húzta félre az ajtó lazsnak- függönyét. — Mindjárt jön a fiam is, ebédelni. Az állomáson dolgozik. Téglát raknak ki a vagonokból... — Olyan nagy fia van? — kérdezted zavarodban. — Nem akart a szövetkezetben dolgozni, inkább napszámoskodik. Alig várja az őszt, hogy Kaposvárra mehessen. A cukorgyárba:... Magamra akar hagyni!... Beszéljen vele, az isten áldja meg, hogy ne tegye! Ma már más világ van,mint azelőtt. A szövetkezetben is szívesen vennék, nem úgy mint régebben. Már többször hívták, de nem és nem!.,. közepétől állandóan romlottak, majd a gazdasági világválság idején elérték a mélypontot. Érthető, hogy a munkások sztrájkokkal. tüntetésekkel válaszoltak. Kubitsch Imre, az ismert nagy bányászmegmozdulások (Pilis- vörösvár, Salgótarján) mellett részletesen leírja a korszak valamennyi jelentős munkabeszüntetését, sztrájkját. Adatai arról győzik meg az olvasói, hogy szinte nincs olyan hónap a másfél évtized alatt, amikor valahol, valamelyik bányában, valamelyik vállalatnál ne harcoltak volna a bányászok. E küzdelemben mindig előljártak és mindenütt ott voltak a kommunisták. Ismeretes, hogy az ellenforradalmi Magyarországon a fasiszta diktatúra ellenére a munkásság meg tudta őrizni legális szervezeteit, a szociáldemokrata pártot és a szakszervezetet. Az is ismeretes, hogy e szocialde— Es mit mond, miért | m m marad? — tudakoltad, I mert arra gondoltál, hogy a fiú bizonyosan tanulni akar, amire Sárosfán kevés a lehetőség. Azt hajtogatja, hogy én kulák maradtam — kesergett az öregasszony. Meg- hökkentél. önkéntelenül végigmérted az ágrólszakadt öregasszonyt. Maga Anna... szaladt ki a szádon. — Kulák? Igen. Mert, hogy siratom a földünket, malmunkat, szeszfőzőnket meg a cséplőgépeinket... De hát bűn ez? Nem ártok én ezzel senkinek. N o, de tessék már beljebb kerülni, hisz messziről jött. Negyven esztendő igen nagy idő, maga is megfáradhatott — mosolygott nyájasan, és újra félrelobogtatta az ajtó lazsnak- függönyét, hogy lépj már be a konyhába. Nem léptél be .. 1 — Nincs..; most nincs több időm!... Majd máskor, Anna, máskor!... Most sietnem kell. Találkozunk még, mert... nemsokára visszajövök! — nyögdécsel- ted, kezed nyújtva. És hiába érezted, hogy érthetetlen, suta dolgot mi- velsz Vékes Anna előtt, s talán meg is sérted őt, mégis gyorsan visszafordultál, és mint akit kergetnek, siettél ki az utcára. A tyúkok riadtan rebbentek félre előled, s a kutya is vak- kantott még egyet, amikor becsapódott mögötted a rozoga utcai ajtó. — Mindjárt jön a fiam!... Várja meg és beszéljen vele! — hallottad Vékes Anna könyörgő sipákolását. D e nem fordultál meg, még egy búcsúintésre se, csak mentél, a falu rétjét átszelő gyaloguton, ami semmit sem változott a négy évtized alatt, mint ahogy a vasútállomásocska ■ vadgesztenye fáin sem láttál különösebb változást, nem úgy, mint Vékes Annán és sajátmagadon is, amikor benéztél a váróterem pergő foncsorú tükrébe, ahonnan egy fáradt arcú, ritkuló hatjú, félig ősz férfi nézett rád vissza... Mert miért is hitted, hogy a hajdani gulyásboj- tár-korod szépséges Vékes Annáját leled majd meg Sárosfán. Előbb kellett ,-ol- na tükörbe nézned!... mokrata pártban a vezetők jobboldali, nem egy esetben munkásáruló politikát folytattak. a jobboldali politika expohense Peyer Károly volt. Róla a könyvben sok szó esik, a bányamunkások szövetségének központi titkára. Kubitsch új adatokkal ismerteti e jobboldali munkáspolitikú- sok — Peyer és társai — a munkásság harcait leszerelő politikáját. Üjabb adatok, újabb tények bizonyítják, hogy mit jelentett az ő vezetésük a legális szervezeteiket olyan híven védelmező munkásság számára. Róluk, a munkásság legális szervezeteit őrző harcosokról viszonylag kevés szó esik. Ámde ők ott vannak mindenütt. Akkor is, amikor dolgozni kell, akkor i?, amikor a legforradalmibb részük kommunistává lesz. vagv elfogadva a kommunisták vezetését — indul újra és újra harcba a kapitalizmus ellen. Az olyan tudományos feldolgozásból, mint amilyen Kubitsch Imre könyve, lényegében a közelmúlt szól a mához. Az az időszak, amelyben nem távoli elődeink, hanem még szülőink harcoltak. Értük is érdemes elolvasni a munkásmozgalom közelmúltjának feldolgozásait. Történélmi eseményekben gazdag utóbbi két évtizedünk tükörképét láthatjuk a Nemzeti Galériában a Politikai plakátok 1945— 1965 kiállításon, amely legalább olyan izgalmasan és tömören idézi fel az ország húsz esztendejét, mint egy történelemkönyv'. A fiatalabb generáció a plakátművészet tükrében ismerkedhet meg a jelen eseményeinek előzményeivel, fontos történelmi összefüggésekkel, az idősebbek pedig a hatása alatt átélik a háború, a felszabadulás, az újjáépítés, a konszolidáci’ó és a későbbi időszakok küzdelmekkel és bizakodással, szenvedésekkel és örömökkel, lelkesedéssel és kétkedéssel váltakozó éveit, amig a kiállítás termelt végigjárva eljutnak a politir kai plakátok mai példányaihoz. Ä kiállítás bevezetője, s egyben koronája az a három klasszikussá vált politikai plakát, amelyet példaképnek is t tekinthetnek az utókor plakátművészei: tJitz Béla, Poór Bertalan és Berény Róbert rendkívül mozgósító erejű és művészi értékükben is egyedülálló kompozíciói. A felszabadulástól napjainkig eltelt két évtized történelmét három részre osztva tükrözik a falakon elhelyezett alkotások. Az 1945—1950 közötti években utcára került egyik-másik politikai plakát művészi értéké olykor talán vitatható, előadásmódja még egyenlőtlen, de haladó szellemű szándékuk, őszinte mondanivalójuk értékké teszi valamennyit az utókor számára. Ebből az időszakból látjuk azokat a plakátokat amelyek párosítják az agitatív erőt a művészi értékkel. Ilyenek például Ék Sándor alkotásai, közöttük is legjelentősebb: „Gyökerestől tépi ki a reakciót az MKP” feliratú, vagy a „Saját barlangjában végzünk a fasiszta fenevaddal” szövegű. A tömör kifejező erő jellemzi Bortnyik Sándor plakátját „Építsük fel e vasútat” felirattal, FUo: „Minden kéz vegyen részt az újjáépítésben”, vagy Tamási Zoltán ■ ilasztási plakátját, amely a kalapács és bilincs közötti választással azonosítja a szavazók állás- foglalását. A közvetlen feladatokra mozgósító és nagy ünnepeket hirdető plakátok ebben az időszakban éppen őszinteségük miatt hatottak rendkívül meggyőző erővel. Később az ötvenes évek elején viszont éppen a* őszinteség hiánya miatt Váltak a politikai plakátok időnként sematikusokká, élettelenekké. Az egyforma mosoly sok akkori plakát jellemzőjév'é vált. A közérthető mondanivaló hiánya a legtöbb piakáton észrevehető, ezért a kiállításnak ebben a tefmében szinte minden feliratot el kell olvasnunk, ha meg akarjuk tudni az felkötő szándékát. Közülük azonban kiemelkedett egy-két igazán művészi plakát. A legmaradandóbb Filo (Fischer Ilona) 1955-ben megjelent alkotása, amelyen a horogkeresztes szögeikéi kivert felénk lépő ráci csizma, vagyis a neofatiz- mus ellen tiltakozik a nen! felkiáltás. A méltán híies plakát az első pillantra a legegyszerűbb esaközöktel hívja fel magára a ügyemet és teszi közérthetővé mondanivalóját. Az új utakat kereső pla> kátművészet kifejezői azok, amelyeket az utolsó termekben láthatunk. A művészi keresés azonban a kifejező erő rovására megy a plakát jelentős részénél. Az eltelt húsz év plakát- művészete nagy tapasztalattal szolgált a formakeresésnél, de hiányzik általában a tartalmi kifejezés erőteljessége. Mégis látunk néhány szép és közvetlen hatást kiváltó alkotást, mint például Zala Tibor két hasonló témájú plakátja, egyik 1960-ból humuszos női fejet ábrázol szöges drót mögött, mint a gyarmati elnyomás szimbólumát, a másik pedig idei plakát, amelyen az Összebilincselt csuklójú néger férfi a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népek jelképe. Mindkét plakát igen meggyőző erejű, kiváltja belőlünk az együttérzést, és a gyarmatosítók iránti gyűlöletét. Nagyon kifejező Görög Lajos betűsplakátja, amely kép nélkül is sokat mond: Az 1945 és 1965 évszámok elhelyezkedése csak a felszabadulás gondolatát, a huszadik évfordulót juttathatja eszünkbe. Bánhidi Andor május elsejei plakátja, a felfelé tartott három különböző színű ököllel a különb böző földrészeken élő népek összefogását hirdeti. A kiállítás méltán arat nagy sikert, amely még nagyobb lehetne, ha az utóbbi évek plakátművészetéből többet mutatnak, érzékletesebbé téve ezzel a fejlődést és a perspektívát. Varga Arató# I Kubiiscb Imre : A magyar bányamunkásság küzdelmei 1919—1933 (Kossuth Könyvkiadó, 1965) TÜKÖRBE!
