Kelet-Magyarország, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-10 / 213. szám
Külön riport témája lehetne az a beszélgetés, amit Biszku elvtárs Botos Elemérrel, a borjúnevelővel, majd feleségével folytatott. De kommentár nélkül is érzékelhető az új paraszti élet lényege. —- Egyenesbe kerültek? — kérdezte Biszku elvtárs. — Meg lehet élni.. — válaszolta a gondozó. — Elérte a régi egyéni szintet? — Nehezen fogjuk azt elérni... — Keresete? — Most kétezerrjyolcszáz. — Tavaly? — ötven. Ezerben. Egy esztendőre. — Hát akkor...? — Egyénibe’ nyugton voltam. Ahogy jött, úgy ment. Most, ha nincs itt az eszem a 70—80 boci körül, és baj van, akkor... — Jó lenne talán visszacsinálni a tsz-t? — Nem, azt nem! Belejöttünk, kikorrigálgatjuk magunknak. Tizenkét marhát adtam én a közösbei Beregi emberek között t/ étszeresen kedves és emlékezetes volt a szerdai nap a marokpapi és a tarpai lakosságnak: Biszku Béla elvtársban a párt Politikai Bizottságának tagját földijükként is üdvözölhették. A közvetlenségnek egyik tanújelével a marokpapi határban találkoztunk, amikor a Központi Bizottság titkára megtekintette a ga- bonacséplők munkáját. Bán József régi jó ismerősként üdvözölte Biszku elvtársat. A tagok közül valaki megkérdezte, rámutatva egy fiatalemberre: — Ismeri-e Biszku elvtárs? — Az apját igen, Badak Gábort. Régen láttam az öreget — tette még hozzá. — Beengednek-e még Papiba? — fordult a mérlegnél dolgozó Fejes Jolánhoz. — Régen járt erre Biszku elvtárs, de talán még megismerik a szülőfalujában — válaszolta a kislány. Biszku elvtársat és a megyei vezetőket Faggyas Jenő, a tarpai Győzelem Tsz elnöke kalauzolta a határlátogatáson, mivel a marok- papi tsz-nek is o az elnöke.-4 vendégek hosszasan időztek a tarpai tsz baromfifarmján, ahol Csányi Jó- zsef telepvezető bemutatta a gépesített libatömést. Biszku elvtárs elégedetten állapította meg, hogy jól gondolkodtak a tsz vezetői, amikor elhatározták; a csibenevelőt — a holtszezonban — szilvaaszalással hasznosítják. — En nem mondhatom, hogy rosszabb — szólt közbe Botos felesége. — Kevesebbet kell dolgozni, volt otthon tizenkét marha, meg munka, meg adó. Négyen dolgozunk a tsz-ben. A fiú katonaság után van, a lány húszéves. Mondtuk nekik, de nem akarnak városon dolgozni. Itthon maradtak... A találkozások, a beszélgetések újra és újra hoztak valami „csemegét”. Idős néni tipegett, botjára támaszkodva, a művelődési ház felé, a gyűlésre. — Maguk, pestiek? — kérdezte. — Tarpaiak. Mároki is akad — válaszolt Biszku elv társ. — Az úr? — nézi fürkészően a vendéget a sűrűsödő homályban. — Ismerem, hogyne, az apját is ismertem. Ha hiszi, ha nem, még nekem is udvarolt lánykoromban. Kedves ember volt. Meleg derültség követi Varga Istvánné, született Rácz Rozália szavait. A nagygyűlésen Biszku elvtárs tájékoztatóját nagy csöndben hallgatták a tarpaiak. Csak néha, itt-ott csendült fel egy-egy kisgyerek hangja: mamájuk sem akart elmaradni a ritka ünnepségről. Hammel József felvitelei Kihasználatlan energiaforrás, milliós beruházással Ingadozó a gyárak gőzfelkaíznáiása — Megoldatlan a távfűtés Több, mint tíznapos próbaüzem után, augusztus 13- tól már a fogyasztóknak is ad gőzt a nyíregyházi villanytelepen épült két új, GO. rendszerű, egyenként tíztonna óránkénti kapacitással dolgozó gőzkazán. Ha a különböző beruházási nehézségek miatt — erről már írtunk — később is helyezték üzembe mire a konzervgyár gőzigénye megnőtt, a gőztermelés is majdnem duplájára emelkedett. Az erőmű négy kazánja — régi és új együttesen — most már óránként 43 tonna gőz termelésére képes. Gőz tehát van, de nincsen fogyasztás. A kazánok kapacílása jelen- leg is csak 50—50 százalékra van kihasználva. Bár a konzervgyár a jövő hétre már csúcsértékben 28 tonna óránkénti gőzfogyasztást jelentett be, de a jelenleg igényelt 16 tonnát sem használja fel, csupán nyolc-tizenhét között ingadozik. Változó a dohánygyár fogyasztása is. Az igény óránként nyolc tonna, de átlagban csak 4—5 a fel- használás és sokszor két tonnára is lecsökken. Legegyenletesebb a gőzenergiafelhasználás a gumigyárban. Igényük 2—2,5 tonna. Ez az állapot mindenképpen káros. Az erőmű az igényeknek megfelelően készült fel a gőztermelésre, tehát a négy kazán most már állandóan felfűtve áll a fogyasztók rendelkezésére. Üzemen kívül helyezni nem célszerű, mert minden egyes leállás, újra felfűtés rongálná és idő előtt tönkretenné a kazánfalakat. A fogyasztás pedig annyira ingadozó, hogy nem lehet előre tudni; mikor kell újra teljes kapacitással dolgozni. S egy kazénfelfűtés nem megy egyik óráról a másikra. S jelentkezik egy másik probléma is. Az erőtelep az előzetes bejelentések alapján rendelte meg a fűtőanyagot, s a pakurát ennek megfelelően, ütemesen kapják. Tárolótetük kicsi, és így gyakran megtörténik, hogy a vasúti tartálykocsikban érkező fűtőanyagot nem tudják lefejteni. Fekbért, kocsiálláspénzt kell fizetniük. Amikor az erőmű kapacitásának növelését tervezték, figyelembe vették a nyíregyházi Északi Alközpont új lakónegyedének távfűtési lehctőNépgazdaságunk évről évre nagyobb összegeket fordít a közös gazdaságok fejlesztésére. Szabolcs-Szat- már megye termelőszövetkezeteinek építkezésére ebben az évben mintegy kétszázmillió forintot költenek. Ezeket a beruházásokat telepítések, talajjavítást és gépberuházás egészíti ki. Megyénk 200 tsz-ében 600 létesítmény felépítésére kerül sor az év végéig. A jelentősebb beruházások egyike a 200 korszerű dohánypajta. Ezek közül 150 már az idei nyáron használatba került. A most készülő ötven pajtát pedig még szeptember végéig átadják rendeltetésének. Az elkészülő létesítmények közül kiemelkedő a 25 hideglevegös szénaszán- tó, a 28 simítóház, a Í5 tehénislálló. Az év végéig ségét. Az idén ez is elmaradt, pedig a lakások is gőzfűtésre épülnek. A már elkészült lakások lakóinak ezen a télen maguknak kell gondoskodni fűtési lehetőségről. Pedig a gőz ott van, várja a fogyasztókat. Beruháztunk közel 28 millió forintot gőzenergia termelésre. S a kazánok ott állnak készenlétben, de kihasználatlanul. Szeretnénk, ha mielőbb elhárítanák ai akadályokat az Északi Alközpont távfűtése elől. Ez nemcsak nyíregyházi, — népgazdasági érdek. Tóth Árpád 30 közös gazdaságunk kap új mélyfúrású kutat. A tsz- majorok közül újabb 54 villamosítását végzik el. A hálózatok elkészültével megyénk tsz-majorjainak mintegy 70 százaléka lesz villamosítva. Az öntözéses beruházások megvalósítása lassabb ütemben folyik. Közülük sok az áthúzódó beruházás. Az öntözőtelepek jelenleg 80 százalékos készültségi fokon állnak. A tervezőirodák már hozzákezdtek a jövő évi tsz- beruházások terveinek elkészítéséhez. Az 1966-os évben az ideihez hasonló összegeket költenek a közös gazdaságok fejlesztésére. A tervek szerint 150 szabolcsi gazdaságban 400 új létesítmény felépítéséibe kerül sor a jövő gazdasági év folyamán. 600 létesítmény megyénk ter me tőszó veik ezeteihen 54 majort villamosítanak — Készülnek a jövő évi beruházási tervek is Találkozásom az irodalommal j\,1 ire harminckilenc őszén megkaptam a behívót, tehát betöltöttem huszonegyedik évem a hozzám hasonló csizmások között, egészen olvasott embernek számítottam. Természetesen a magunk módján és mércéjével mért olvasottnak, aminek kialakulásához azonban annyi köze nem volt az ilyeneket terjesztő hivatalos szerveknek, mint a körmöm feketéje. Pedig egyszerűen kezdődött ez is, mint minden amiben részem volt valaha. A betű szeretetét például az iskolából hoztam magammal. Ennyit hasznosíthattam egyelőre a polgári iskolában tanultakból a barázda közelében, ahol szegény apám, nem mindennapi eszközökkel munkahelyemet kijelölte. T. i. amikor kézhez- kapta bizonyítványomat, mely jó akarattal sem jogosított a továbbtanulásra, elővette a lóhajtó ostort. (Jó ostorunk és rossz lovunk volt még abban az időben.) Amikor persze elfelejtettem a verést, vele együtt fogadalmamat, hogy az isten lábbal se fordítson többet a tudományok felé, erőt vett rajtama szerzett szenvedély. Először az otthoni könyvekre vetettem magam. A bibliára, a kalendáriumra, kisebb öcs óim tankönyveire stb. Majd új után kellett nézni. Könyvtár azonban nem volt a faluban. Hazudok mert volt, csakhogy az elfért egy ládában és a biztonság kedvéért a községházán őrizték lakat alatt. — Ha nem adjuk, biztos nem vész el — mondta ilyenformán a képviselő testület és betartották a határozatot. (Én őrzöm ma egykét darabját, mint jellemzőjét a kornak amit selejtezések alkalmával vettem magamhoz.) S így nem maradt más hátra mint a kölcsönkérés. Azoktól akiknek volt és olyat amilyennel éppen rendelkeztek. Filléres könyvek, pengős regények, cowboy történet, Jókai-regény, szóval válogatás nélkül. De csak éjjel olvashattam. Az istállóban. Padlásba erősített ágyamon, ahol a pislogó lámpafénynél, gyakran virradt rám a hajnal. Rájött apám, s mire észrevettem, tűzbe hányta valamennyit. Kenyérsütéskor, hogy tökéletes legyen a pusztulás... ...Ezért voltam bajban, ki- lencszáznegyvenkettő nya- | rán, a fronton. A levél nem olvasmány, állapítottam meg hamar. Azt a pár könyvet pedig amit magammal vittem, szinte kívülről tudtam. Ekkor került kezembe, hogy hogyan és miképpen, ma sem tudom pontosan, egy füzetszerü könyv. Olcsó kiadásnak szánták a papír anyagából ítélve. Móricz Zsigmond „Rózsa Sándorja” volt. Vagyis annak egy részlete, amint azt évek múlva megtudtam. Alig ettem, alig ittam akkor nap. Szinte jóltartott a betű. Megrendített az írás. Mintha az eddig elolvasott, milliárdnyi betű nyomán életre kelt ezernyi izgalmas történet egyszerűen kihullott volna az emlékezetemből, és csak ez élt, ez létezett számomra. Akkor éreztem erejét először is írásnak. Egy hét múlva betéve tudtam a könyvet. Fogad- koztam, ha még egyszer hazaérek — Mórfez minden könyvét elolvasom. De mikor lesz az? És lett. A pokoli szenvedések végén. Mert az sem tartott lám örökké, pedig olyan örökkévalónak tetszett néha, mint járása az esthajnal csillagnak. Szállási László
