Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-28 / 202. szám
Napló WÍ5 augusztus 88, szombat. Névnap: Ágoston A nap kél 4 óra 56 perckor, nyugszik 18 óra 34 perckor. A hold kél 6 óra 41 perckor, nyugszik 19 óra 48 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete: 20,2 Celsius fok. KITÜNTETÉS A városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője egyetértésben a HVDSZ Szabolcs-Szatmár megyei elnökségével kiváló dolgozó oklevéllel tüntette j ki Jenser Györgyöt, a Kertészeti Vállalat igazgatóját. A fiatal mezőgazdasági • szakember az üzem és a falu társadalmi életében címmel szeptember 1.-én, a KISZ Központi Bizottsága, a MEDOSZ és az FM anké- tot rendez a Debreceni Agrártudományi Főiskolán. Az ankéton megyénkben dolgozó fiatal szakemberek is részt vesznek. flj köztisztasági fürdő építését tervezik Balkányban községfejlesztési alapból. A jelenlegi két káddal szemben 10 kádat állítanak be. Georgikon napok A Keszthelyen immár minden ősszel hagyományosan sorra kerülő Georgikon napokat az idén szeptember 2-án és 3-án rendezik meg. A tanácskozás központi témája: a műszaki fejlesztés a mezőgazdaságban. Szemléltető eszközök gyarapítására 22 ezer forinttal többet fordítanak ez évben, mint tavaly. így minden iskola alapvető fizikai, kémiai, biológiai és politechnikai felszerelésekkel lesz ellátva. KRESZ-filmeket vetített a megyei rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalat gépkocsi- vezetői részére. A vetítés után megbeszélték a látottakat. Egynapos tapasztalatcserére utazott Balmazújvárosba 12 Szabolcs megyei építési szakember. Többek között a kislakásépítkezésekkel kapcsolatos tapasztalatokat is tanulmányozzák. Fedett tej és tejtermék árusítását szolgáló pavilon építési lehetőségeit vizsgálta a városi tanács építési osztálya és kereskedelmi csoportja. A pavilont a Búza téren építenék fel. Azonnali belépéssel szak- képesítéssel rendelkező szakácsot, vagy szakácsnőt üzemi konyhánkhoz felveszünk. .Jelentkezés Tejipari Vállalat személyzeti vezetőjénél, Nyíregyháza, Varsó u. 4. (330) « A MÁV VEZÉRIGAZGATÓSÁGA KÖZLI: 1 Augusztus 26-án, 16,50 orakor Bicske állomás bejárati jelzőjénél a 7976 számú tehervonat végébe ütközött a 826 számú személyvonat. A baleset következtében Kiss Gy. János gépkezelő életét vesztette, két kocsi kisiklott és a villamos mozdony is súlyosan megrongálódott. Az utasok közül senki sem sérült meg. A vizsgálat megállapította, hogy a balesetet a mozdony személyzetének figyelmetlensége okozta. A rendőrség a mozdonyvezetőt őrizetbe vette, a vizsgálat még tart. Lottótájékoztató A Gyümölcs és Főzelékkonzervgyárban gyermekkon- zerv részleget létesítenek, ahol egyelőre tízféle bébikonzerv készül majd. A próbagyártást szeptember elején kezdik meg és előreláthatóan októberben már folyamatosan termelnek. Képünkön: szerelők dolgoznak a konzervgyári részlegen. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Szentlőrincen a szabadtéri színpadon megtartott Lottósorsoláson a 35. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 6, 42, 44, 57, 80 Augusztus 30-án, hétfőn a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság székházában megtartandó rendes havi nyilvános tárgynyeremény-sorsoláson a 34. játékhét szelvényei vesznek részt. JÖN A BÉBIKONZERV! Legkorábban fejezte be a járás termelőszövetkezetei között a kalászosok betakarítását a sényői Búzakalász Termelőszövetkezet. Itt már a csépléssel is végeztek. felhős idő Várható időjárás ma estig : keleten felszakadozó felhőzet, legfeljebb szórványosan fellépő kisebb esők. Nyugaton felhőátvonulások, többfelé esővel. Mérsékelt északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—22 fok között. Több éves géplakatos szakmai gyakorlattal rendelkező műszeripari technikus lakásváltoztatás miatt állást keres. Cím: „Gyakorlott” jeligén a Hirdetőben. (113465) Az GM. 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — férfi és női segédmunkásokat valamint kubikusokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest, V,, Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. (25) A Vetömagtermeltető Vállalat értesíti azokat a tszcs- tagokat és egyéni termelőket, akik szö- szösbükkönymagot akarnak átadni, hogy f. hó 28- tól szeptember 15-ig átadhatják Nyíregyházán, Simái u. 6 szám alatti üzemünkben, reggel 8 órától délután 2 óráig. Az átvételi ár: 90 °/o-os tisztaságú és 90 0 n-os csiraképességü áru esetében 439,50 Ft/q. Bányaomlás Kincsesbányán A Fejér megyei bauxitbányák kincsesbányai üzemegységében omlás történt, amely vízgőzáramlást idézett elő. Az omlás következtében Koronczai Lajos 49 éves vájár. Lakatos László 40 éves csillés, Batai István 29 eves csillés életveszélyes sérülést szenvedett, s további hat személy szintén megsérült. A sérülteket a mentők a székesfehérvári megyei kórházba szállították. A szerencsétlenség körülményeit a rendőrség és az Országos Bányaműszaki Felügyelőség vizsgálja. A televízió műsora 16.50: Universiade 1965. Atlétika köve^ítés a Népstadionból. — 19.00: Universiade 1965. Kosárlabda férfi döntő, közvetítés a Kisstadionból. — 20.35: Esti mese. — 30.45: Tv-híradó. — 21,05: Napi jegyzetünk. — 21,10: Robinson Course kalandjai. Deofe regényéből készült filmsorozat. — 2Í,35: Zenés este a Margitszigeten. Könnyűzenei hangverseny. — 22,40: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. — 22,50: Tv-híradó — 2 kiadás. A bratislavai tv műsora 16.25: Tátrán Presov—Spartak Hradec Králové labdarúgó-mérkőzés. — 18.15: Pionirmüsor. — 19.40: Szórakoztató műsor. — 20.50: Dr Kildare. Vasárnapi ki rándulás (amerikai tv-fil msorozat V.. egyben befejező része). 22.05: Slágerek. Német, francia, angol nyelvoktatást vállal egyetemi magántanár. Síp u. 4. (6682) Háromheti eső — 2,5 nap alatt Emelkedett a Tisza cs a Lóinai csatorna vízállása Pincéket ontott el a víz Nyíregyházán Szokatlan időjárással köszöntött be augusztus vége, A hőmérő higanyszála 5—6 fokkal esett, s a kedden este megindult esőzés még tovább hűtötte a levegőt. A nyíregyházi időjelző állomás tájékoztatója szerint a ked- ken este indult esőzés, — néhány órás szünetektől eltekintve, — még pénteken délelőtt is tartott. Egyfolytában 51 milliméter csapadék hullott, ami normális körülmények között megfelel háromhetes átlagnak. Különösen a csütörtök délutáni esőzések miatt háromszor riasztották a tűzoltókat műszaki mentéshez. A Tompa Mihály utcai építkezésekhez kellett kivonul- niok, ahol a pincéket öntötte el a víz. Ugyancsak pincékből, mélyen fekvő területekről kellett vizet kiemelniök az 5. számú Autóközlekedési Vállalat telephelyein és a Serház utcában. A Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatósághoz tartozó folyókon csak most kezdi éreztetni hatását a lehullott nagy mennyiségű csapadék. A Tisza Tiszabecsnél egy nap alatt 40 centimétert áradt, Záhonyból viszont mindössze négy centimétere* emelkedést jelentettek. Az esőzés legjobban a Lónyai csatornán érezteti hatását. Az áradás Kemecsénél 32 centiméter volt. A Szamos és a Túr viszonylag nyugodt. A telőzések csak egy-két nap múlva várhatók, de azöic sem jelentenek semmiféle problémát. Mivel a föld mindenütt elég száraz volt ahhoz, hogy a vizet elnyelje, így belvíz- elöntötte területeket megyénkből még sehonnan nem jelentettek. (bf) Presszó folyó víz nélkül Őrjárat nyíregyházi vendéglátó helyeken Nyíregyháza nem rendelkezik sok presszóval, kisvendéglővel, étteremmel. Sajnos ezeknek az állapota sem kielégítő. Baj van a tisztasággal, a raktározással, a folyó vízzel. Talán a legaggasztóbb a kisvendéglők, az italboltok helyzete. A Sas vendéglő mellékhelyiségei eddig ijesztő állapotban voltak. Több éve folyik a levelezés a vendéglátósok és a városi tané' - egészségügyi osztálya között. Az eredmény nem sok: sikerült megszüntetni az étkezést, most már csak italbolt jellegűt!) a Sas vendéglő. A belváros közepén, a Kossuth téren van a Jegeske presszó, folyó víz nélkül. Sok olyan italbolt van ahol lavórban, kútvízzel mosogatnak. Ez sem megengedett, mint ahogy az sem, hogy az Anna cukrászda és a Tisza étterem mosogató helyiségei picikék, a munka nehézkes. A Rózsika cukrászdának nem volt öltözője, raktára, mosogatóhelyisége. Van a városnak új eszpresszója is, a Toldi utcai. A helyiség tetszetős. Érthetetlen, miért nincs benne szellőzőberendezés ? A tanács egészségügyi osztálya egyre szigorúbban veszi a tisztaságot. Ezért kellett elköltöznie a fagylalttermelő üzemnek. Ahol dolgoztak, zsúfoltság és piszok volt, ráadásul mellettük még egy mosókonyha is működött. Most ideiglenesen másutt vannak, míg megépítik az új Pazo- nyi úti helyiségüket. Rendelet van rá, hogy a mosogató személyzetnek a munka előtt zuhanyoznia kell. De hol? Éttermekben, cukrászdákban a poharakat rendszeresen fertőtleníteni szokták, az italboltoknál ez nincs így, nincs is rá szabály. Vajon miért?! Sch Most vásároljon, most érdemes 50—60 százalékos árengedménnyel Régi ár: Uj ár: Villám padlófelmosó 145,— Ft 58,— Ft Alumínium fedő 28 cm. 17,60 Ft 7,10 Ft Alumínium fedő 30 cm 17,90 Ft 7,20 Ft Kerámia lámpa 320.— Ft 128,— Ft Kerámia lámpa 127,— Ft 50,80 Ft Kerámia lámpa 123,— Ft 49,20 Ft Akkumulátoros zseblámpa 220 V. 170,— Ft 68,— Ft NDK lemezjátszó SasseL 660,— Ft 330,— Ft Fa sárrács 13,— Ft 5,20 Ft Pogácsaszaggató készlet 20,— Ft 10,— Ft Kapható az Iparcikk Kisker. Vállalat leértékelt vas-műszaki áruk boltjában. Nyíregyháza, Dózsa György út 1. (113487) Előzetes a rádió műsorából Az 1930. szeptember I-i tüntetésről az évforduló napján sugározza a Kossuth rádió Hoffmann Éva „Tömeg” c. dokumentum-műsorát. Iván Frankó „Az elrabolt boldogság” c. drámájának rádióváltozatát szeptember 3-án mutatja be a Rádiószínház. A főbb szerepeket Görbe János, Törőcsik Mari és Szabó Gyula játsszák. A darabot Baksa Soós László rendezte. A rádiódrámák kedvelői • ismét meghallgathatják ’ O’ Neill drámáját, „Az éjszakai portást”-t szeptember 6-án este, Bokor Péter dokumentumjátékát, az „Elloptak egy Nobel-díjat” címűt szeptember 7-én délelőtt, s bár az Ifjúsági Rádiószínpad a műsor gazdája, érdeklődésre tarthat számot Walter Scott „Ivanhoe” c. regényének rádióváltozata két részben (szeptember 8-án es 16-án). A televízió nemrég sugározta nagy sikerrel Diderot* „Az apáca” című darabját a Thália Színházból. Mezei Mária kitűnő alakításával a rádióhallgatók szeptember 12-én, vasárnap este ismerkedhetnek meg. A Magyar Szocialista Munkáspár* Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér SÍ. Tel.: t6—70* IS—71. 16—72. Kiadla: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. t. Tel: 36—0«. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra1: 12 forint. Előfizethető a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzunk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyház«, Dózsa György út 5. Felelős vezető: Makrai ián«*. Nyár végi hanglemezvásár! áron vásárolhatja meg kedvenc hanglemezeit Vili. 23—IX. 11-ig, a kijelölt boltokban és áruházakban! (Bp. 4217) l— .................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................