Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-29 / 203. szám
A megyében elsőként jármiban vetik a gabonát A jármi Alkotmány Tsz-ben csaknem teljes gépi aratással, kombaj- nolással (keresztből is!) már augusztusl8-ánbefe]éztékacséplést a szövetkezet gazdái. Lehetővé vált az őszi betakarításra, vetéshez való alapos felkészülés. Műtrágyáztak, vetéshez talajmunkálássalelőkészítettek 250 holdat. Nyolc saját traktor közül kettőt váltott, a többit nyújtott műszakban dolgoztatnak. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy már 26-án megkezdhették az ősziek vetését. Elsőnek takarmánykeverék magot tettek kifogástalanul előkészített földbe. XXII. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM ARA: 80 fillér 1965. AUGUSZTUS 29. VASÁRNAP Szovjet vendégeink Kairói hír szerint az egyiptomi államfő közős indiai—jugoszláv— egyiptomi javaslatot vitt Moszkvába, a vietnami konfliktus szombati látogatásai A megyénkbe érkezett szovjet pártmunkás delegáció —• élén Bilouszov Viktor Ivánovics elvtarssal, a Szovjetunió Kárpátontúli Területe Pártbizottságának titkárával — szombaton délelőtt a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolát kereste fel. Kedves vendégeinket elkísérte útjukra Gombás Sándor, a megyei pártbizottság titkára, Markovics Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Gulyás Emilné dr. a megyei tanács vb. elnöke, Cs. Nagy István, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese. Kovács József, a tanárképző főiskola igazgatója köszöntötte az intézménybe érkező vendégeket, s tájékoztatta őket a főiskola életéről, terveiről. Ezt követően a marxista tanszék oktatási módszereiről cserélték ki véleményüket a megbeszélés résztvevői. Az eszmecserén jelen volt Vétek János, a felsőfokú mezőgazdasági technikum igazgatója, dr. Kálmán György, a főiskola igazgatóhelyettese, Pál Miklós, a főiskolai pártszervezet titkára, Kokas Ferenc, a főiskola marxista tanszékének vezetője, Ekler György, a marxista—leninista esti egyetem igazgatója, Zajtai Antal, a felsőfokú mező- gazdasági technikum mar- xismus tanszékének vezetője, Cservényük László és Kicska Antalné főiskolai adjunktusok. Szombaton délután a szovjet pártmunkás küldöttség Gombás Sándor, a megyei pártbizottság titkára és Cs. Nagy István, a megyei pártbizottság osztályvezetőhelyettese kíséretében Ti- szalökre utazott, ahol a járási pártbizottságon Szabó Mihály, a járási pártbizottság első titkára, Csikós János, a járási tanács vb elnöke és Hosszú László, a Tiszavasvári Állami Gazdaság igazgatója fogadta a vendégeket. Szabó Mihály ismertette a delegáció tagjaival a járás gazdasági, politikai és kulturális életét, majd ezután Tiszavasvári- ba látogattak el. Itt az új művelődési házban Sárga László igazgató, ismertette az egy éve átadott modern létesítmény munkáját. A tájékoztató után a Szovjetunió Kárpátontúli Területéről érkezett vendégek részt vettek a művelődési ház műsoros estjén. békés rendezésére Megkezdődtek a szovjet vezetők és Nasszer elnök tárgyalásai Megkezdik a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola építését Lakásokat, vendéglátóipari létesítményeket terveznek 1966-ra Több üzem rekonstrukciója, kórház bővítése indul év végén Szombaton délelőtt a Kremlben megkezdődtek a szovjet vezetők és Nasszer EAK elnök tárgyalásai. Szovjet részről Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Anasztasz Mikojan, Alekszandr Selepin, Gromi- ko külügy-, Malinovszkij honvédelmi miniszter és mások, az Egyesült Arab Köztársaság részéről Nasszer elnök és a vele együtt Moszkvába érkezett államférfiak vettek részt a tárgyalásokon. Mint hivatalosan közölték, a szovjet vezetők és Nasszer elnök közötti szombati tárgyalásokat meleg szívélyes hangulat jellemezte. Széles körű és őszinte eszmecsere folyt a nelmzet- közi helyzet kérdéseiről, valamint a Szovjetunió és az EAK baráti kapcsolatainak továbbfejlesztéséről. Nasszer elnök szombaton a Keremlben ebédet adott, amelyen szovjet részről Brezsnyev, Koszigin, • Mikojan, Selepin és más hivatalos személyiségek vettek részt. Az EAK részéről a Nasszer elnök kíséretében lévő személyiségek voltak jelen. A fogadáson beszédet mondott Mikojan és Nasz- szer. Mikoján elismerően szólt az egyiptomi forradalom eredményeiről, méltatta az EAK imperialistaellenes harcát, majd a két küldöttség közötti baráti, elvtársi, őszinte légkörről, — amely a tanácskozások során megnyilvánul — beszélt. Nasszer elnök hangsúlyozta: — a Szovjetunióban Bővítik, korszerűsítik 8 Tiszavasvári Alkaloida Ve* gyészeti Gyárat. Legújabb felvételünk a nemrég meg* épült nagy befogadóképes* ségű raktárról készült. Foto: Hammel X A Nyíregyházi Tervező Irodán elkészültek az 1966- ban megépítésre kerülő megyei létesítmények tervei. Befejezték többek között a város Déli Alközpontjában épülő 164 lakásból álló épülettömb és 93 társasház épületeinek terveit. Elkészült a Kossuth téren felépülő ABC áruház végleges terve is. Bölcsőde, óvoda, üzletek A Déli Alközpont lakás- építési tervével párhuzamosan készítették el a kapcsolódó létesítmények tervét. Kész a tervdokumentációja egy modern bölcsődének, óvodának. Patyolat üzletnek, női és férfifodrász üzletnek és egy szabószalonnak. Augusztus 31-ig befejezik a Nyírbátori Vastömegcikk- ipari Vállalat szociális létesítményének, több megyei és nyíregyházi út és híd terveit. Az év hátralévő hónapjaiban megbízást kaptak az Anna cukrászda bővítése, korszerűsítése, a Tölgyes Csárda helyén modern Zöldvendéglő, a sóstói Krúdy- szálló földszintes részeinek korszerűsítése, a Svájcilak modern' szállodává való átalakítása tervezésére. Tervezik a KPM Közúti Igazgatóság téli telephelye és egy 36 lakásos épülettömb, valamint a Tiszavasváriban és Mátészalkán felépülő iparitanuló-iskolák építkező- sét. Az ÉM Szabolcs-Szatmár megyei Építőipari Vállalat a jelenleg folyó építkezések mellett még az idén megkezdi a 151 millió forint Nasszer elnök Moszkvában. Gamal Abdel Nasszerf, as Egyesült Arab Köztársaság elnökét köszöntik a moszkvaiak. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) beruházásból épülő Nyíregyházi Tanárképző Főiskola építését, amely három szakaszban valósul meg. a szerződéskötés most van folyamatban. Ezt követően a vállalat megkezdi a felvonulást és hozzákezdenek a főiskola alapozásához. Az első szakaszban épül a 300 személyes fiú kollégium, garázs és a hozzátartozó közművesítés. Előreláthatólag ez évben mintegy két és fél millió forint munkát végez el a vállalat. Hamarosan befejezik a Demecseri Burgonyakeményítő Gyár közel 40 millió forintos rekonstrukciója módosított programjának készítését és még az idén megkezdik a munkálatokat. Már az alapozási munkát végzik a Nyíregyházi Baromfikeltető Állomás új 50 erőgépes épületénél, amely 1966 szeptember 15-ig készül el. Ebben az, évben mintegy ötmillió forint munkát végeznek el az építkezésen. Orvosszállás, szakiskola Megkezdték a megyei kórház 45 millió forintos beruházásának megvalósítását is. Az első szakaszban épül meg a gyermek- és fertőzőosztály, melynek átadási határideje 1967 január 31. Az idén itt mintegy négymillió forint értéka munkát végeznekA vállalat további létesítmények építését kezdi meg ez évben. Nyíregyházán az Iskola utcában 22 lakást, az Északi Alközpontban 32 lakótömb építését a‘ megyei kórház területén épülő ötvenszemélyes orvosszállás létesítését. Még ebben az évben megkezdik a Kisvárdai öntöde ötmillió forintos rekonstrukcióját. Mátészalkán, Bak- talórántházán lakást, Vásá- rosnaményban új nővérszállást és Baktalórántházán a mezőgazdasági szakiskola építését. Ibrányban, Vásá- rosnaményban, Fehérgyarmaton, Nagyecseden, Tímáron, Tiszavasáriban nagy tsz-létesítmények építését kezdik meg az idén. B. L. számolnak a látogatás minden percéről, a szombati lapokat megtöltik a lelkes hangú tudósítások. A Gumhurija kiemeli, hogy az a forró fogadtatás, amellyel Moszkva vendégét várta, példa nélkül való. A hivatalos szovjet— egyiptomi megbeszéléseknek nincs előre meghatározott napirendje: mindkét fél azt a kérdést veti fel, amelyet meg kíván vitatni. Az Akhbar Al-Jom értesülése szerint a szőnyegre kerülő kérdések közt szerepel az EAK és a Szovjetunió kapcsolatainak további fejlesztése, a dél-arábiai helyzet, a szovjet—kínai ideológiai vita és a vietnami válság. Ami a vietnami konfliktus békés rendezésének le* hetőségét illeti, az EAK elnöke — az MTI kairói tudósítójának sajtókörökből származó értesülései szerint — újabb javaslatot vitt magával Moszkvába. Sasztri indiai miniszterelnökkel és Tito jugoszláv elnökkel egyeztetett terv szerint a konfliktus békés rendezésének három szakasza és alapfeltétele lenne: 1. A tűzszünet azonnali életbe lépése, 2. Az Észak- és Dél-Vietnam között lévő jelenlegi határ lezárása, 3. A dél-vietnami amerikai csapatok azonnali visszavonása, mint a béketárgyglá- sok előfeltétele. Ügy tudják, hogy ezt az utóbbi feltételt Nasszer elnök a pekingi és a hanoi kor- tnánnyal folytatott tárgyalásai nyomán vette be javaslatába. otthon érzi magát, barátként, testvérként fogadták. Az az egységes álláspont, amelyet a szabadságért, a haladásért, a békéért vívott közös harcban foglal el a Szovjetunió és az EAK még tovább fokozza, még- jobban elmélyíti ezt az érzést. Befejezésül kijelentette: — önök mindenkor velünk voltak valamennyi harcunkban és minden körülmények között bebizonyították, hogy a szabadság, a haladás és a béke hű barátai Kairóból jelenti az MTI: Az EAK elnökének moszkvai fogadtatása örömmel és büszkeséggel töltötte el az egyiptomi közvéleményt, a rádióadások be