Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-18 / 194. szám
18, 37, 41, 58, 74 a lottó 33. játékhetének nyerőszámai Napi postánkból: a ZIM salgótarjáni üzemében elkészítették a 25 ezredik új konstrukciójú gáztűzhelyet *985. augusztus 14, szombat Névnap: ÖZSÉB A Nap kel: 4 óra 38 perckor, nyugszik 18 óra 58 perckor. A Hold kel: 20 óra 20 perckor, nyugszik: 6 óra 22 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi közép- hőmérséklete: 21,1 Celsius fok. KITÜNTETÉSEK Pénteken a Művelődésügyi Minisztériumban átadták „A népművészet mestere” és a „Kiváló népművelő” kitüntetéseket az idei jelölteknek. Az alkotmány ünnepe alkalmából évenként kiosztásra kerülő kitüntetést Aczél György, a művelődés- ügyi miniszter első helyettese nyújtotta át. A népművészet terén kifejtett kiváló alkotó munkájukért „A népművészet mestere” kitüntető címet kapta: Békás Jánosné énekes, Borbás Mihályné szövő, Borsós Géza fazekas, Csejtel István, népzenész-zenekarve- zető, Erdei Lajos szűrszabó, Jóni Ferenc mesemondó, Nyakas Miklósné szövő, Szebenyi Mária hímző, Varga László faragó. A közművelődés terén kifejtett eredményes munkájukért a „Kiváló népművelő” kitüntető címet kapta: Dr. Szász Ferenc, a sza- mosújlaki általános iskola és művelődési otthon igazgatója. Átadás előtt a Mátészalkai Állami Gazdaság központi szerelőműhelyének építkezése. Ha teljesen elkészül a környező termelő- szövetkezesek és állami gazdaságok gépeit gyorsabban, szakszerűbben tudják majd javítani. Megkezdte üzemelését a nyírbogdányi dohányfeldolgozó telep — írja Fügedi Imre levelezőnk. — A dohánybeváltó négy termelő- szövetkezettel 362 hold dohányra kötött szerződést, Felhős idő Várható időjárás ma estig: kisebb felhőátvonulások, szórványosan előforduló futóesővel, zivatarral. Mérsékelt, változó irányú szél. Hűvös éjszaka, kissé fokozódó nappali felmelegedés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 20—25 fok között. 30 ezer forintos tűzkár Eddig ismeretlen okokból tűz keletkezett Öpályiban a Kossuth utca 11—13 szám alatti portákon. Dohánypajták, gabona, takarmány és különféle mezőgazdasági eszköz vált a tűz martalékává. A keletkezési ok megállapítására megindult a nyomozás. Az időjárás okozta kiesés pótlására 250 sertést hizlalnak a nyír gyula ji Petőfi Termelőszövetkezetben. Befejezték 181 Ttotd másodnövény vetését a ti- szaberceli Bessenyei Termelőszövetkezetben — írja Mollósy Árpád tudósítónk. — A vetés főleg silókukoricából és egyéb takarmányféleségből áll. A televízió műsora 14,05: Anglia—Magyarország atlétikai viadal közvetítése Londonból. — 16,45: Magyarország—Hollandia úszóviadal közvetítése a Sportuszodából. — 18,45: Hírek. — 18,50: Napló. 1945 augusztus 14 —Japán kapitulál. 18,55: Robinson Crou- soe kalandjai. Defoe regényéből készült filmsorozat VII. rész. — 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 19,50: Hétröl-hétre __ — 20,00: Shaw: Tanner John házassága. Háromfelvoná- sos komédia a Madách Színház előadása, képfelvételről, a II. szünetben: Demeter Imre színházi jegyzete. — 22,25; Tv-híradó 2. kiadás. A bratislavai tv műsora 16,55: Slovan Bratislava- Spartak Praha labdarúgó- mérkőzés. — 19,00: Tv-híradó. — 19,40: Amikor leszáll a csend. — 21,05: Einstein kontra Babinsky (cseh íilmvigjáték). — 22,55: A paradicsom ára. Amerikai film. Koppány György felvétele Macska A Szabolcs étterem kerthelyiségében minden délben óramű pontossággal megjelenik egy macska és könyörgő pillantásokat vet a jóízűen falatozó vendégekre. Asztaltól asztalig jár, sokszor nem is hiába. Van, aki megsajnálja, és ad néhány falatot a sajátjából. Persze a város legnagyobb éttermét nemcsak állatbarátok keresik fel. De még azok is elfordulnak tőle, hiszen a macska öreg ts, gondozatlan is. Rejtély hogy a felszolgálóknak miért tetszik? (bf) tTj, korszerű postahivatalt kapott Ajak község, melyet a közelmúltban adtak át rendeltetésének — írja Ho- ván József Pál tudósítónk. Gázait és elhajtott Puskás Tamás ibrányi lakos motorkerékpárjával szabálytalan előzés közben elütötte Fazekas Janos MÁV dolgozót, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.. A baleset a sóstói vasúti kereszteződés mellett történt. A 18 éves fiatalember elmulasztva a kötelező segélynyújtást, továbbhajtott. A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte és megindította az eljárást. Munkaerőt alkalmaznak Tiszavasvári Községi Ta-1 nács Végrehajtó Bizottsága | adóügyi előadói munkakör betöltésére érettségi végzettséggel rendelkező munkavállalót azonnal alkalmaz. Kulcsszám 1734. a. fokozat. 310 (310) NYÍREGYHÁZI HÁZIIPARI SZÖVETKEZET nagyszállási vesszőfonó rész- i legéhez KOSÁRFONÁSRA dolgozókat állandó munkára FELVESZ ÉS BETANÍT. Jelentkezni: Széchenyi út 15. szám. 3—4 éves gyermek mellé gondozónak elmennék. Bago- nyiné Dimitrov u. 90. (113352) Vállalatok és üzemek figyelem! Sóstóhegyi kiváló minőségű bort adunk 15 Ft-os literenkénti áron. Vörös Csillag Mg. Tsz. Nyíregyháza, Kemecsei út 15. (X) Építészmérnököt, vagy techuikust keresünk felvételre Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat. Nyíregyháza, Szabadság tér 9. sz. (113355) A Szabolcs megyei Tejipari Vállalat nyíregyházi, mátészalkai és kisvárnál üzemébe gyakorlott villanyszerelőket azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés az üzemvezetőknél. (309) Háztartás vezetésére megbízható idősebb nőt felveszek. Cím a Kiadóban. (6593} A patYoCát vállalat közli, hogy a Petőfi utcai szalon festés miatt aug. 17-én zárva lesz. Augusztus 18-án és 19- én csak 8 órától 16 óráig vállal 48 és 72 órás tisztítást. Vezetőség 608) Üj könyvek az általános és középiskolákban Kevesebb adat, több érdekes olvasmány A tankönyvkiadó tájékoztatója Az 1965—1966-os tanév tankönyvellátásáról tájékoztatták pénteken a Magyar Sajtó Házában, a Művelődésügyi Minisztérium és a tankönyvkiadó képviselői az újságírókat. Ebben a tanévben 74 féle tankönyv és a hozzátartozó munkafüzet jelenik meg, több mint 9 millió példányban. Míg 1963-ban és 1964-ben csak általános iskolai tankönyvek jelentek meg a re- formtankönyv-kiadás keretében, ebben az évben — néhány tankönyv kivételével (választható nyelvek tankönyvei, rajz és ének) a gimnáziumok első osztályában is megkezdik az új_ tanterv alapján készült re- formkcnyvek kiadását. Az idén megjelenő új általános iskolai tankönyvek kiadásával elérik, hogy az általános iskola I—VI. osztályában valamennyi tárgyból, sőt a VII. osztályban is, — az orosz, a történelem és a számtan kivételével — új tankönyvek állnak a tanulók rendelkezésére. A jövő tanévben atz általános iskola valamennyi osztályában befejeződik az új íanterv szellemében a tankönyvek kicserélése. A gimnázium első osztályában új tankönyvet kapnak a tanulók magyar nyelvből és irodalomból, történelemből, oroszból, kémiából és földrajzból, míg matematikából egyes iskolákban csupán kísérleti tankönyveket. Az új tankönyvek korszerűbbek, közelebb .kerülnek a tanulókhoz, figyelembe veszik életkori sajátosságaikat. Sikerült eleget termi egyik legfontosabb szempontnak, a sokat emlegetett maxima- lizmus csökkentésének. Kerülik a felesleges adatokat, évszámok felsorolását, ugyanakkor sok elgondolkoztató kérdést, feladatot, az érdeklődést felkeltő, de nem megtanulandó kis olvasmányokat tartalmaznak, ♦----------------------Kőműves, kubikus és segédmunkásokat felvesz az ÉM. Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. Jelentkezés: Nyíregyháza, Toldi út 3-, vagy Sárospatak, Ven- csellőn és Ibrányban lévő építkezéseken. (113335) ó----------—------------Az új tankönyvek helyesen szolgálják a szocialista embernevelést, a tanulók sokoldalú fejlődését, a gyakorlati életre való nevelést. Az 1965-ös tanévben már több, a reform szellemében készült egyetemi tankönyv jelenik meg. A jövő években már valamennyi egyetemi tankönyv a reform alapján készül el. A tankönyvek elkészítésének határideje — az általános és középiskolai tankönyvektől eltérően — nem ragaszkodik szigorúan a szeptember l-hez, de minden tantárgyból jegyzet áll a hallgatók rendelkezésére, amíg a tankönyvek elkészülnek. Az általános iskolai tankönyvek eladása az elmúlt években jól bevált gyakorlat szerint —■ kizárólag — az általános iskolákban történik. Az általános iskolai tanulók a tankönyveket már az első tanítási napon kézhez kapják. A középiskolai tankönyveket vidéken általában az iskolákban kapják kézhez * tanulók. Semmelweis emlékülés Pénteken a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a Semmelweis Ignác halála 100. évfordulójának emlékére kétnapos ünnepi nagygyűlés kezdődött, melyen nagyszámban vettek részt a magyar orvostudomány ismert személyiségei, ott volt a szovjet, bolgár, csehszlovák, német, osztrák és román orvosok képviselői. Dr. Vedres István, az egészségügyi miniszter első helyettese nyitotta meg az ünnepi ülést, majd Dabics Antal akadémikus, az Akadémia orvostudományi osztálytitkára a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége nevében köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit, majd Sós József akadémiai levelező tag, a Budapesti Orvostudományi Egyetem rektora mondott emlékbeszédet. Dr. Farkas Károly professzor, az Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet igazgatója, az orvos-, gyógyszertörténeti szakcsoport elnöke szólt ezután a nagygyűlés jelentőségéről. Utána átnyújtotta Sós József professzornak, a Budapesti Orvostudományi Egyetem rektorának és dr. Halmai János gyógyszerész-profesz- szornak a magyar orvostörténet megalapozója, a 200 évvel ezelőtt élt Wesz- prémi István emlékére alapított érmeket. Az ünnepi ülés részvevői ezután átmentek Budára az Apród utca 1—3 alatti Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba., amelyet az anyák megmentőjének egykori szülőházából építettek és a múlt évben a ház udvarát lezáró várfalba helyezték el Semmelweis földi maradványait. Haranghy László akadémiai levelező tag, az Akadémia orvostörténeti bizottságának elnöke, leleplezte a sírkamra előtt felállított emlékszobrot, Borsos Miklós Kossuth-dijas szobrászunk Anyaság című alkotását, majd dr. Vedres István, az egészségügyi miniszter első helyettese, a minisztérium nevében koszorút helyezett el Semmelweis sírjánál. Viktória borsó, korai burgonya, nyári alma Mezőgazdasági kiállítás Kisvárdán Látványos járási mező- gazdasági kiállítás megnyitására kerül sor 19-én a kisvárdai járási művelődési házban. Az alkotmányünnep emlékezetesebbé tételére a járás 14 nagyüzemi közös gazdasága mutatja be fejlődését, a termelésben elért jó eredményeit. A megnyitás napján a bíráló bizottság díjainak kiosztására is sor kerül. Szántóföldi termelésből feltűnő érdeklődésre tarthat számot a dombrádi Szőke Tisza Tsz Viktória fajta borsója, amelyből 27 holdas táblán 18 mázsa holdan- kénti szemes átlagtermést ért el a tsz. Jó eredményről tanúskodik a dögéi Rákóczi Tsz 50 holdon termelt korai burgonyája, holdanként 88 mázsa átlagterméssel. A burgonya termesztéséről híres mándoki két tsz ugyancsak kiállít idei termékeiből. Képviselve lesz a zöldség- és gyümölcstermesztés ts. E kategóriában különösen a nyírlövői Kossoth Termelőszövetkezet nyári almája kelthet elismerést. Az állattenyésztést, az egyes kiváló egyedekef és csoportokat jól sikerült fényképes tablók és ponros grafikonok szemléltetik. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyházat Benczúr tér 21. Tel.: 16—76t 16—71. 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel: 20—09. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknek Index szám: £5 039. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megye! Nyonv daipari Vállalat Nyíregyházat Dózsa György út 8. Felelős vezető; Makrai Maas Napló