Kelet-Magyarország, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-09 / 108. szám

A Nyegyclja című szovjet hetilap ismerteti Wolf Heirísdorfnak, a náii propaganda minisztérium ai- lamtanácsosának, Göbbels személyes referensének a hadifogságban történt kihallgatását. Jelenleg a Szovjet honvédelmi minisztérium levéltárában őrzik a vallomást.

Mit tud a kapitulációról?

— ... Május elsejének estéjén két személy maradt Berlinben, aki a város sorsáról dönthetett: Weidling tábornok városparancsnok és dr. Friet- sche, a birodalmi rádió vezetője, akinek — mint a megmaradt állami hivatalnokok doyenje — kezében összpontosult a polgári hatalom. Mindketten tudták, hogy Berlint lehetetten megvédeni, de erről elsőként egyikük sem akart beszólni, másrészt a feladat rendkívül nehéz volt, mert a „kapituláció” szó használatát szigorúan megtiltották, és törvényen kívül állónak tekintették volna azt, aki erre vállalkozik.

Aznap este a katonai parancsnokság és a polgári hatalom képviselői értekezletre ültek össze. Frietsche találta meg a kátyúból kivezető utat. Kijelentette: miután a Führer meghalt, a neki tett eskü mér nem kötelez, továbbá a „kapituláció” szó helyett a „feltétel nélküli megadás” terminológiáját kellene alkalmazni. Nem tudom, ml a különbség e két meghatározás között, de akkor azt senki se kérdezte. Frietsche a lakosság megkímé- lése céljából azt indítványozta Woidling tábornoknak, hogv adjon parancsot a helyőrségnek a feltétel nélküli megadásra. Engem Frietsche parlamenterként küldött át a szovjet parancsnoksághoz, hogy közöljem a határozatot s tárgyaljak a feltételekről. Ott azonban megtudtam, hogy Weidling, még mielőtt rendeltetési helyemre értem volna, kiadta már a fegyverletételre a parancsot, amit a katonák és tisztek túlnyomó többsége örömmel végre is hajtott.

Mit tud Hitler és Göbbels utolsó napjairól?

— Ügy gondolom, hogy 1944 július 20-a után Hitler napjai meg voltak számlálva, (Ekkor történt a Stauffenberg- rrverénylet. A szerk.) A Hitler elleni akció nem sikerült, a Führer életben maradt, de fizikailag és szellemileg is ösz- szeroppant. Még annyira ösz- szeszedte magát, hogy rögtön a merénylet után rádióbeszédet tartson és Mussolinivel találkozzon. de aztán hosszú hónapokra ágynak, dőlt, agyrázkódást konstaláltak az orvosai. Lehet, hogy gutaütés érte, nem tudom.

Annyit mindenesetre megállapíthattunk, hogy július húszadika után öreg, beteg ember hatását keltette. Már nem vólt olyan állapotban, hogy a rádióban egyenes adásban szólaljon meg. Az említett időpont utón elmondott két-há- rom beszédét hanglemezről közvetítették. Ez abból is kitűnt, hogy a korábbiakkal ellentétben monoton hangon, minden hangsúlyozás nélkül beszélt. Ügy vélem, közel állt a lelki összeomláshoz. Göbbels nem szerkesztette meg Hitler beszédeit, bár mindig elküldte neki ezeket; Göbbels legföljebb apróbb korrekciókra szorítkozott. Tudom, hogy Hitter legutolsó beszédeinek , több megállapítása értetlenséget váltott ki a propaganda minisztérium vezető munkatársainál. magánál Göbbelsnél is. így például a történelmi párhuzamok. Nem volt okos dolog például Nagy Frigyesről és a hétéves háborúról szólni, amikor az oroszok Berlin előtt álltak.

Göbbels egyébként valóban elhitte, hogy ironthelyzetük az Oderánál megszilárdult. A tábornokok azonban hazudtak, mert ha nem ezt teszik, kegyveszetté válnak. Midőn az oroszok már behatoltak Berlinbe, Göbbels, mint Berlin

védelmi biztosa, minden rendelkezésre álló eszközzel terjesztette a „Berlint az utolsó emberig védeni kell”, jelmondatot. Legközelebbi munkatársai ezzel nem értettek egyet, s elhatározták, hogy beszélnek vele arról, mennyire ér Lel - metlen a város hárommillió lakosát a háború rémségeinek kitenni. Ö azonban csak hajtogatta: „Berlint a végsőkig kell védenem, hogy végigvigyem történelmi küldetésemet!” E végtelen önteltség miatt kellett Berlinnek, sok kulturális értékének, több ezer katonának, asszonyoknak, gyerekeknek, öregeknek elpusztulni. így természetesen senki sem szánta rá magát, még környezetéből sem, a Göbbelssel való vitára.

Hogyan ürítették ki Berlint és ki maradt a vezető nácik közül a városban a kapituláció után?

— Április 15-én vagy 16-án kezdődött meg a város kiürítése. Arra a hírre, hogy a Vörös Hadsereg Berlin előtt áll, óriási pánik tört ki. A vezetők közül, aki csak tudott menekült. Miniszterek és más magas rangú vezető emberek semmibe se vették Hitler parancsát, mely szerint •engedélye nélkül senki sem hagyhatja el a helyét. Oly gyorsan hagyták el hivatalukat, hogy még a bizalmas, titkos okmányokat is otthagyták. A legtöbben Hamburg irányába menekültek, részben azért, mert a déli irányba vezető utakat kettévágták, részben, mert azt remélték, hogy angol fogságba kerülhetnek. Gőring április 15-én utazott el a városból, de még kétszer visszatért. Himmler Lübeck körzetében saját vonalján tartózkodott. Tehát a vezető hármasból csak Göbbels és Bor- mann maradt Berlinben. A legutolsó napok egyikén Eor- mann Munke csoportjával ki akart, tömi Spandau felé. Ez nem sikerült, s úgy gondolom, Bormann Berlinben rekedt. Ribbentrop ugyancsak a fővárosban maradt. Utoljára április harmincadikén láttam a birodalmi kancellária épületében. Görnyedten kuporodott össze egy karosszékben, senki sem törődött vele. A rendőrség több vezetője is a városban maradt. Ley és Rosenberg sorsáról sem tudok semmit, Koch Pilauban van egy cirkáló fedélzetén, nyilván Svédországba igyekszik...

— Hogyan értékeli a Berlint védő erőket és politikai, erkölcsi helyzetüket?

— A szovjet csapatok villámgyors előretörésére a berlini védelmi terv úgy omlott össze, akár a kártyavár. Tudom, hogy Berlin védelmére komoly tartalékerőket vontak össze, de erősen érződött már a hadianyagok és fegyverek hiánya. Páncélökölből még elegendő mennyiség állt rendelkezésre. Ami a politikai, erkölcsi helyzetet illeti, a volkssturmisták, néhány megrögzött náci kivételével, nem akartak már harcolni, ugyanígy az Oderánál szétvert egységek maradványai sem. Munke SS-legényei, miután nem maradt más választásuk, elkeseredett ellenállást fejtettek ki.

Az az elképzelés, mely szerint csak az SS-ek lőtték agyon, vagy akasztották fel a visszavonulókat és a katonaszökevényeket, nem állt helyt. így cselekedtek a hadsereg minden egységének hit* lerjugéndjei és nácijai Is. Két ilyen akasztott emberi közvetlenül a kapituláció megtörténte előtt magam szintén láttam a Friedrichstrassén, egyet pedig az' Unter den Lindenen.

Kissé javult a hangulat, amikor a Reichstag épületénél tengerész légi egységet vetettek be, majd mikor elterjedt a hír, hogy az Elbától, miután az angol—amerikai csapatok nem kelnek át rajta, elvonhatnak katonákat Berlin megsegítésére. Ehhez járult az a hír is, mely szeP. Trojanovszklj

ríni Dönilz a tengerészeivel elindult Hamburgból Berlinbe. A hírek keltette remények azonban hamarosan elpárologtak.

Tudja-e, hogy a hitlerista propagandát világszerte a ieghazugabb propagandának tartják? Mi az ön véleménye a hitlerista propagandáról?

— A náci propaganda ilyeténvaló értékelése előttem és a minisztérium többi vezető munkatársa előtt, hogy úgy mondjam, hivatalból ismeretes. Többen közülünk elismertük: ez az értékelés

megfelel az igazságnak, azonban ahhoz nem volt erőnk, hogy változtassunk rajta. Mindenekelőtt a Führer-elv akadályozott ebben. Göbbels abszolút diktátora volt a propaganda ügyeknek. Senkivel nem tanácskozta meg a dolgokat, nem tartotta szükségesnek, hogy mások véleményét meghallgassa. Jómagam soha nem gondoltam arra, hogy a náci propaganda hazug voltának a náci eszme a forrása, az a „nagy hazugság”, amit Hitler a Mein Kampfban fejtett ki.

A propaganda minisztériumban működött egy iroda, melynek feladata a propaganda hatásának vizsgálata volt. A lakosság hangulatáról szóló jelentéseket azonban any- nyira megszűrték és megszépítették. hogy mire eljutottak Göbbels íróasztaláig, teljesen megegyeztek Göbbels kívánalmaival és vágyaival.

A hazugságokra jellemző a csodafegyverrel kapcsolatos kampány. 1943 nyarán Göbbels a főparancsnoksághoz fordult olyan információért, amellyel javíthatta volna a hadsereg erősen leromlott hangulatát. Speer fegykerke- zésügyí miniszter közölte vele, hogy kidolgoztak egy új „csodafegyvert”, amely megfordítja majd a háború kimenetelét. A „csodafegyvert" már gyártják, de nem mondhat többet, nehogy a titok részletei kiszivárogjanak.

Göbbels ekkor hangos propagandahadjáratot kezdett a „csodafegyver" dicsőítésére. Ilyen fegyver azonban nem került elő. Végül is kiderült; Speer „csodafegyvere" éppolyan blöff, mint amilyent nem egyet megeresztett már a náci miniszteri kar. Ekkor Göbbels összehívta a legközelebbi munkatársait és kijelentette; „Uraim, tévedtünk, de nem vonulhatunk vissza. Tovább kell szőni a fonalat!” A „csodafegyveri'-kampány rövidesen odáig vezetett, hogy „a legjobb csodafegyver a győzelembe Vetett hit,..’1

Pető Miklós fordítása

A_

győzelem

első

napja

Meleg, verőfényes tavaszi n^p virradt ránk Berlinben 1945. május 8-án. Az I. Belorusz Front haditudósítói testületének gépkocsioszlopa a tempelhoíi repülőtér felé tartott. Meghívásunk volt a front haditanácsától, hogy ott legyünk, amikor a szővetsé* gesek küldöttségei a német fővárosba érkeznek, aláírni a

Németország teljes és feltétel nélküli kapitulációjáról szóló okmányt.

Gépkocsink mindenütt romok között halad. Az út szelén tankok, gépkocsik, kilőtt ütegek rozsdás vasvázái —■ a német hadsereg maradványai.

Eszembe jut egy levél. Abban a lakásban találtuk, amelyet Perevjortkin tábornok törzsének foglaltunk le. Ebben a levélben bizonyos Albert Nehmgen így írt a lakás egykori tulajdonosának, nagybátyjának:

„Moszkva mellett, 1941. november.

Kedves bácsi kám! Ezekben a percekben terád gondolok, és arra az ígéretre, amit neked tettem. Még tíz perce sincs, hogy visszajöttem a hadosztálytörzsétől, ahová a hadtestparancsnokság részletes utasítását vittem a Moszkva elleni utolsó offenzíváról. Á támadás két óra múlva megindul. Láttam a nehézütegeket, amelyek estére már a Kremlt lövik. Láttam a gránátos ezredeset, amelyek elsőként vonulnak fel majd a Vörös térre az ő Leninük sírjához... Ez már a vég, bácsikéin. Tudod, nem vagyok holmi lobbanékony ifjonc. Felelősségem teljes tudatában mondom: ezeknek már befellegzett. Moszkva a mienk, mint ahogy mienk Oroszország, mienk Európa... De sietek, vissza kell mennem a törzsbe. Reggel már Moszkvából írok neked. Megírom, hogy tetszik ez a bájos ázsiai főváros...”

Nem tudom, hogyan alakult a levélíró — minden jel szerint német tiszt — további sorsa, de bevallom, nem is érdeke*.

Az érdekes az. hogy ml Berlinben vagyunk és nem Moszkva esett el, hanem a német főváros. Nekem ez a fontos.

De már Tempelhofban is vagyunk. Szokolovszkij tábornok most érkezik: ő fogadja majd a vendégeket. A moszkvai gépet várjuk: VI- sinszkijt és a szovjet diplomatákat. Aztán nyugat felől motorzúgást hallunk és a repülőtér felett szovjet vadászgépek jelennek meg, kilences

Zsukov marsall aláírja a Németország teljes és feltétel nélküli megadásáról szóló dokumentumot.

kötelékekben: a kiséret, amely mögött feltűnik egy Douglas. Amikor leszáll, az angol lég! íőmarsall, Tedder és az amerikai stratégiai légierő parancsnoka, Späatz tábornok jelent meg az ajtajában. Tedder szikár férfi, de fiatalos, mozgékony, mosolygós. Az amerikai tábornok középtermetű, testes, szögletes. Szokolovszkij és a vendégek ellépnek a felsorakozott díszszázad előtt. Aztán leszáll még egy Douglas: az. amelyik a németeket hozta: Kelteit,

Friedeburg tengernagyot és Stumpf tábornokot.

Mi. újságírók csatlakozunk ahhoz a gépkocsioszlophoz, amely a németeket viszi. Hej. de jó lenne most megnézni a tábornok urak fizimiskáját!

Karlshorst-hoz érünk: a német hadmérnöki főiskola jellegtelen épületéhez.

És este elérkezik a történelmi pillanat, amikor a főiskola egyébként kicsiny dísztermébe belépnek a szövetséges parancsnokság képviselői: Zsukov, Tyelegin. s velük együtt Vislnszkij, Tedder, Spaatz, valamint de Latre de Tassigny francia tábornok.

Az asztal ott áll csaknem a fal egész hosszában, fölötte zászlók. A nagy asztalra merőlegesen még két hosszú és egy rövid asztal áll. A leghosszabb mögött a győztes hatalmak küldöttségei foglalnak helyet. A rövid asztal: Keitelé és társaié. A középső a vendégeké, a legszélső pedig a sajtótudósítóké.

Zsukov mosolyog. Tedder mosolyog. De Latre de Tassigny mosolyog. Kattannak a fényképezőgépek, berregnek a filmfelvevők.

Amikor az izgalom csillapul. a szovjet parancsnokság képviselője feláll és megnyitja a szertartást. Egymás után több nyelven felolvassák a kormányok okmányait, amelyek felhatalmazzák a dele* gátusokat Németország kapitulációjának elfogadására. A ceremóniának ez a része tíz percig tart. Azután a szovjet marsall ismét feláll és hangosan, tárgyilagosan szó! az ajtóban álló tiszteknek:

— Vezessék be a német küldöttséget.

Az ajtó kitárul, s feltűnik Keitel, Friedeburg és Stumpf alakja, mögöttük még néhány német tiszt. alighanem a szárnysegédek. Keitel leül a karosszékbe és maga elé teszi marsallbotját. Zsukov akkor mond valamit. A tolmács lefordítja a németeknek. Keitel bólogat és közben lolyton Zsukovot nézi.

Aztán következik az aláírás. Keitel elsápaú, szeméből kiesik a monokli. A mögötte álló magas német tiszt sir. Keitel mereven ül, két kezet maga elé tartja és ökölbe szorítja.

Zsukov pedig feláll és érces hangon jelenti be:

— A német delegációnak ezennel felajánljuk a Németország teljes és feltétel nélküli kapitulációjáról szóló okirat aláírását.

Zsukov hangja döbbenetes erővel hat, különösen a németek számára. Most Keitel is feláll és most mól- bizonytalan léptekkel indul a szövetségesek asztalának végé-, hez. Arca olyan, mim valami lárva. A keze reszket.

Azután a harmadik német is aláírja az okmányt és visszatér helyére. A szovjet marsall közli:

— A német küldöttség elhagyhatja a termet.

Az ajtók bezárulnak.

Aztán szinte egyesapásra íe1 enged a feszültség a teremben.

Vége a háborúnak!

De vajon valóban? A tömegben megkeressük Mali- nyin tábornokot a fronttörzs parancsnokát:

— Mi a helyzet Prágában?

Malinyin az órájára néz;

úgy mondja:

— Konyev marsall tankjai pillanatokon belül bevonulnak Prágába. A felkelők megkapjak a szükséges támogatást.

Egymást megelőzve rohanunk az iskolaudvaron felállított telefonközponthoz. Kollégámmal együtt diktáljuk utolsó haditudósításunkat a frontról a Krasznaja Zvezda szerkesztőségének.

Hajnali négy óra van. A front haditanácsa rögtönzött ünnepségre invitálja az újságírókat. Tyelegin tábornok, kezében pálinkéspohárra!. boldogan mondja é! a legszebb és legrövidebb felköszöntőt:

— A győzelemre, elvtársak! A békére.

Keleten már pirkad: virrad a béke első napja.

Moszkva, 1945. május 9-én.

(Fordította: Serény Peter)

A Reich utolsó napjai