Kelet-Magyarország, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-25 / 71. szám
Természetjárás: Felszabadulási Kupa tájékozódási verseny a baktai erdőben X Szabolcs-Szatmái' megyei természetbarát Szövetség hazánk felszabadulása 20. évfordulójának tiszteletére nagyszabású természetbarát találkozót rendez április negyedikén a baktalórántházi erdőben. Ä találkozó programjában S/erepel a most második alkalommal megrendezésre kerülő Felszabadulási Kupa tájékozódási verseny, amelyen részt vesznek a megye természetibarát szakosztályainak versenyzői, X verseny alkalmával, — amelyet négy kategóriában: férfi, női, és ifjúsági fiú, lány csoportban rendeznek — a baktalórántházi erdő nevezetességeivel ismertetik meg a versenyzőket. A találkozó rendezősége mintegy háromszáz résztvevőre számít, amelynek jelentős része nem versenyzőként, hanem túrázóként látogatja meg a baktai erdőt. Ezek számára a versennyel egyidőben kirándulásokat szervez, amelyeken ugyancsak a nevezetességek megtekintése szerepe*. A verseny és a túrák befejeztével kerül sor a Fenyves csárda mellett az ünnepi megemlékezésre és a díjak ünnepélyes , kiosztására. Ugyancsak az évforduló tiszteletére a természetbarát szövetség felmérte a felszabadulással kapcsolatos történelmi, valamint a munkásmozgalmi emlékeket és ezeknek ismeretében megszervezte a Vörös Hadsereg nyomában című túrát. Megyénkben ez a túra 10 erdőszakaszt —a sóstói, nyírturai, nagyszáilási, bátorligeti, baktai, berkeszi, anarcsi, ri- csikai, mándoki erdőt és a ger- gelyiugornyai Tisza-partot — hálóz be. A természetbarátok szovjet katonasírokat, felszabadulási hadműveletek emlékeit és munkásmozgalmi emlékeket kutattak és térképeztek fel. Megjelölték az utakat és térképvázlattal ellátott ellenőrző füzetet rendszeresítettek a Vörös Hadsereg nyomán című túrát bejárai szándékozók részére. A megyei természetbarát szövetség ezzel a túrával az úttörőknek, KISZ-istáknak, a Kilián mozgalomban részt vevőknek és a szervezett természet- barátoknak kíván segíteni a sportkövetelmények teljesítéséhez, illetve a túrák szervezéséhez. (marik) Az EK mér köze- sen a sorsolás döntött Az angol bajnokcsapat került a legjobb négy , közé Rotterdam: A Feijenoord .stadionban 38 ezer néző előtt játszotta a harmadik mérkőzést az EK elődöntőbe jutásért a Liverpool és a Köln együttese. A mérkőzésen a hosszabbításban sem született gól. s így a háromszáz perces íutball- csata után sorsolás döntött. A szerencse a Liverpoolnak kedvezett. s így az angol bajnokcsapat került a legjobb négy közé, ahol a döntőbe jutásért az olasz Intemazionaleval mérkőzik. Két elmaradt mérkőzés, két kiállítás A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság eredményei Láttuk — hallottuk Vasarnap a megyei 11. osztályú labdarúgó-bajnokságban is megkezdődtek a bajnoki küzdelmek. A két csoport mérkőzései közül mindössze a Gyulaháza—Kemecse és á Ho- ilísz—Nábrád mérkőzések maradtak el, ezeket a szövetség jóváhagyásával későbbi időpontban bonyolítják majd le A bajnok* mérkőzések általában színvonalas, jó játékot hoztak, a sportszerűséggel sem volt különösebb baj annak ellenére sem, hogy Anta- lóczi III (Tiszalök) és Horváth (Mátészalkai VM) — a játékvezetővel szembeni tiszteletlenség miatt a kiállítás sorsára jutott. A megyei ifjúsági labdarúgóbajnokság első fordulójában különösen a Mátészalkai MEDOSZ es a Nyíregyházi VSC vette sikerrel a rajtot. A II, osztályú bajnokság eredményei: Nyíregyházi Honvéd—Nyírszőlős 2:1, Nyírteleki TSZ—Tiszabercel 4:1, Nyíregyházi MEDOSZ—Ajak 3:2, Nyírtass—Dombárd 3:1, Tiszalöki Spartacus—Kótaj 5:0, Ujfehér- tó—Demecser 5:0, Vencsellő— Honvéd Asztalos János SE 2:1, Mándok—Vaja 2:0, Apagy— Tyúkod 2:2. Csenger—Tuzsér 2:3, Óoályi—Kocsord 3:0, Jánkmajtis — Komlódtótfalu 0:0, Baktalórántháza—Mátészalkai Vörös Meteor 1:0, Nyírbogát—Mátészalkai VSE 3:4. A megyei ifjúsági bajnokság eredményei: Fehérgyarmat— Nyírbogdány 2:3, Mátészalkai MEDOSZ—Nyirmada 4:0, Ti- szavasvári—Nyíregyházi VSC 1:5, Záhonyi VSC—Nyírbátori Spartacus 1:1, Ibrány—Tiszalök 1:0, Nagyecsed—Nagyhalász 2:0, Nyíregyházi Dózsa— Rakatnaz 4:3, Nyíregyházi Spartacus—Balkány 1:1. Sporthírek Mint már jelentettük — az EK elődöntőjében a Győr ellenfele a portugál Benfica lesz. Az első mérkőzés Budapesten kerül ^lejátszásra. A Gvóri Vasas ETO a Beniicá- nak a két mérkőzésre három dátumot javasolt. Ez: április 21., 28. és május 2. A Beníica válaszától függ, hogy mikor kerül sorra a két mérkőzés A Ferencváros vezetősége mivel nem tudott megegyezni az Atletico Bilbaoval. a két csapat VVK találkozójának időpontjában, a kupabizottsághoz fordult döntésért. A zöldfehérek remélik, hogy néhány napon belül megkapják az értesítést, hogy mikor lesz a két találkozó, amelyek közül az elsőt Budapesten, a másodikat Bilbaoban játsszák. Kedden este játszották te Londonban a labdarúgó Kupagyőztesek Kupája negyeddöntőjében a West. Ham United— Lausanne visszavágót. Az angol csapat 4:3 (2:1) arányban győzött, s miután az első mérkőzésen 2:l-re nyert, 6:4-es gólaránnyal bekerült az elődöntőbe. Ellenfele a spanyol Zaragoza lesz. 1985 március 25 Uruguayi lapjelen lesek szerint Pedro Rohca, a Panerol elsőszámú iabdarúgócsillasa háromszázezer dollárért az Inter nazionalehoz szerződik. Santos: A brazil Santos egyik vezetőjének közlése szerint a jobbszélső G&rrineha, a következő szezonban az ugyancsak brazil Botafogo együttesének játékosa lesz. . Milánó: Óriási érdeklődés előzi meg a két milánói labdarúgó-csapat, a Milan és az Internazionale vasárnapi rangadóját. A San Siro stadion 80 000 belépőjegye már élővé-/ teiben elkelt. Jelenleg a Milan 3 ponttal vezet az Inter, előtt és ha az Inter győz, reménye lehet még, hogy a Hátralévő 8 fordulóban behozza hátrányát és megszerzi az olasz bajnoki címet. A Röplabda Szövetség megyei elnöksége március 29-én tartja az 1965. évi megyei bajnokság sorsolását. A nevezések alapján megállapítható, hogy nőtt a benevezett csapatok száma. Minden bizonnyal új szint jelent majd a bajnok ságban a nőknél az ibrányi gimnázium, a Nyíregyházi Tanítóképző, a férfiaknál a Mátészalkai MEDOSZ és a Nyir- bogdányi Lombik indulás®. A szövetség viszont várja olyan csapatok nevezését is, amelyek ar. elmúlt, bajnokságba« jól szerepeltek. A VASÁRNAPI 6:t)-RÚL. A nyíregyházi közvéleményt éiénken foglalkoztatja a Nyíregyházi Spartacus NB I B-s labdarúgó-csapatának elmúlt vasárnapi, hazai 6:0-ás veresége. Az elkeseredett szurkolók bosszúságukban még viccet is faragtak az eseményről: mondván, hogy a Spartacus labdarúgói részt vesznek a politechnikai oktatásban, s egészen jól megy már nekik az öt plusz egyes forma, A viccen, elkeseredésen túl azonban érdekes véleményt is hallottunk, mégpedig illetékes embertől, a vendégek jobbösz- szekötőjétől, Patakitól. A budafokiak jobbösszekötője elmondotta; neki az volt a feladata, hogy a hátrahúzva irányító Szélest akadályozza meg abban, hogy indítani tudja a gyors csatárokat. Nagy volt a meglepetésük, hogy Széles előretolt csatárként tartózkodott a budafoki védővonalban. Nehézkes mozgása miatt eleve nem tudott robbanékony és hasznos tagja lenne a csatársornak. A csatársor szétesett, nem volt aki összefogja, irányítsa őket. Ehhez közrejátszott a nyíregyházi védők gyengesége. Ügy gondoljuk, hogy ez a 6:0 kicsit taktikai vereség is volt. A közönség egészen komoly mérvű kétségtíeesése _ indokolt. hiszen a pályán látottak alapján nem sok jót lehet várni a következőkben a csapattól. Ugyanis a szurkolók előre is néznek, s tudják, hogy vasárnap Diósgyőrben a DVTK ellen, maid hazai a pályán a Szombathely, s ezt követően Jászerbényben és Debrecenben kell helytállni a csapatnak. S, ha az együttesnél nem történik változás, úgy a szezon eiso hat mérkőzésé szinte teljesen elintézheti NB I B-s csapatunk sorsát. S úgy véljük, nem árt erre felhívni a szakvezetők, játékosok figyelmét ... került számukra valami jól, mert az utolso fordulóban egyaránt vereséget szenvedtek. Teljesítményük értékes azonban, hiszen a kitűnő színvonalat képviselő I. osztályban mind a női. mind a férfi csapat egyaránt a harmadik helyen végzett. S ez — a felkészülés időszakáról lévén szó — nem lebecsülendő. NAGY ESEMÉNY LESZ. A szombati, felszabadulási dísz- torna ünnepség igen nagy érdeklődést vált ki Nyíregyházán. Tornászberkekben lázas izgalommal várják olimpikonjainkat és a Testnevelési Főiskola versenyzőit. De nemcsak a „szakmabeliek”, a nézők is nagyszerű, nem mindennapos sporteseményt várnak a rendezvénytől. Ezt bizonyítja, hogy már alig lehet kapni jegyeket a Móricz Zsig- mond Színházban sorra kerülő dísztorna ünnepségre. DEBRECENI DICSÉRET. A Hajdú-Bihar megyei ökölvívószakemberek is elismeréssel adóztak a Nyíregyházi Honvéd ökölvívócsapatának a DVSC ellen aratott győzelméről. Különösen a szabolcsi versenyzők harcosságát, küzdőszellemét emelték ki, s hangsúlyozták, hogy ezek nélkül aligha született. volna meg .a nyíregyháziak 13:7 arányú imponáló győzelme... Pedig a debreceni szakemberek nem is tudják, hogy a nyíregyháziak milyen nehéz körülmények között készültek fel az első bajnoki küzdelemre. h. I. A BEFEJEZÉS NEM SIKERÜLT. A Nyíregyházi Munkás jijB II-es férfi és női kézilabda-csapata igen jól szerepelt a debreceni Napló Kupában. Igaz. hogy a befejezés nem si\ Felstítiszavidéki Vízügyi Igazgatóság felvesz általános mérnöki, esetleg technikusi végzettség, gél rendelkező műszaki ellenőrt Nyíregyháza székhellyel. Fizetés megyezés szerint. Jelentkezéseket az igazgatóság személyzeti felelőséhez (Nyíregyháza, Széchenyi ti 19.) kell megküldeni. (87) Az t M. 44. S2 Építőipar? Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — ács Szakmunkásokat, vasbetonszerelőket, férfi segédmunkásokat és kubikusokat. Munkás- szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazo- láí, és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest. , V., Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. (28) A Pest-Nógrád megyei 41- tatforgalmi Vállalat állatgondozót felvesz budapesti munkahelyre. Munkásszállást biztosítunk. Kereseti lehetőségek kollektív szerint. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügy; osztályán. (Bp. VIII., Makarenko u. 17.) fBp 263) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, nagyanyánk, dédanyánk da*. VARJÚ ALBIRTNÍ Molnár Róza .temetésen jelen voltak és eszel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló oéalád <5311) Sakk • Feladvány: királyindiai védelem Rovatvezető: Flórian Hazánk felszabadulásanak 20. évfordulója emlékére rendezett sportversenyek között jelentős helyet foglalt el a Felszabadulási sakkverseny, amely három hétig kötötte le a sakkbarátok érdeklődését, A 16 részvevős versenyen 8 nemzetközi nagymester és 8 mester küzdött a helyezésekért. Az elsőséget végül holtversenyben Szabó László magyar, valamint Polúgajevszkij és Taj- manov szovjet nagymesterek szerezték meg. Rajtuk kívül veretlen máradt még a 4. helyezett, Krogiusz nagymester, ugyancsak a Szovjetunió képviselője. A verseny sikeresnek mondható azért is, mert négy részvevő teljesítette a magasabb minősítés eléréséhez szükséges normát: Janosevies jugoszláv nemzetközi mester nemzetközi nagymesteri, Osz- nosz szovjet, M. Kovács László és Navarovszky László magyar mesterek pedig nemzetközi mesteri szintet értek el. Az új címek odaítéléséről a Nemzetközi Sakksi&vetség ez évi kongresszusa fog dönteni. * Országszerte folynak az úttörő egyéni és csapatbajnokságok. Az előversenyek már lezajlottak, most már egy-egy terület győztesei csapnak ösz- sze, hogy eldöntsék, kik kerülnek majd be a nyári csillebérci döntőbe. * Meghatározták a XX. magyar férfi egyéni bajnokság döntőjének időpontját: április 20, május 12 között kerül megrendezésre Budapesten. Utána a tizes válogatott keret tagjai edzőtáborba vonulnak, hogy felkészüljenek a június elején Hamburgban sorra kerülő Európa-bajnokság döntőjére. Tibor nemzetközi nagymester. Játszma a felszabadulási emlékversenyről. Kiralyindiai védelem Malich (NDK) Janosevies (Jugoszlávia). 1. d4. HÍ6 2. c4. g6 3. Hc3, Fg7 4. Hf3. 0—0 (Ift 4.—. d5-tel sötét átmehet a Grünfeld-véde- tem egyik jó változatába) 5. e4, d6 6. Fe2, e 5 (6.—, 0—0 után Portisch nagymester többször sikerrel játszotta 7. Fg5-öi) 7. 0—0, — (7. d5-tel világos elkerülheti a játszmában bekövetkezett változatot, míg 7. de: egyszerűsítés csak egyenlő állásra vezet) 7.—, He6 8. d5, Hé7 9. Hel (A legújabb elméleti kutatások szerint jobb itt 9. b4!) 9.—, Hd7 10. Fe3, — (Ez a futó- fejlődés is hibáztatható. Naj- dorf nagymester szerint .10. Fd2 a helyes lépés, hogy az t'5—f4 gyalogelőnyomulás ne tempónyeréssel történjék) 10. —. i5 11. Í3, f4 12. Ff2, g5 (Sötét ismert módszerek alkalmazásával erős támadást indít a királyszárnyon. Világos ellenesélyesei a vezérszárnyon problematikusak) 13. b4. Hf6 14. cö, Hg6 15. cd:, cd: 16. Bel, Bf7 17. Hc2, h5 .18 Ha3. g4 19. Hcb5, aö 20. Hc3, b5 21. Habi, Fd7 22. a4. Ff8 23. Ha3, Bg7 24. Khl, g3! (Ez a gyalogáldozat többnyire döntő erős) 25. Fel? (Szívósabb védekezés lehetséges 25. Fgl után) 25.—, ba:l 26. Ha4:, He4:l! világos feladta. a 27.—, Vh4 28. h3: Fh3 fenyegetés ellen nincs kielégítő védelme. Végállás. APRÓHIRDETÉSEK Családi ház eladó. Felerészben beköltözhető. Madách u, 12. (5296} Skoda Super Oktávi a újszerű állapotban igényesnek eladó. Érdeklődni: dr. Janeso. Sárospatak, telefon: (3296) Wartburg de Laxe kifogástalan állapotban. eladó. Megtekinthető: szombat, vasárnap, Toldi u. 87. (5308) Szarufa és gerenda eladó. Árpád u. 2*í. (5306) Moszkvics 407-es eladó. Megtekinthető vasárnap de. 9—12-ig. Nyíregyháza, Vöröshadsereg a. 5<l. <Ü89) 467-es Moszkvics jó állapotban eladó. Rigó u. 64. Kállai. (5304) A Nyíregyházi Rendőrkapitányságra gázolaj jegyeket és 2 db baromfi megtalálását jelentették be. Igazolt tulajdonosok fenti kapitányságon jelentkezzenek. Törzskönyvezett es idomított kétéves német juhászkutya vállalat. részére kutyaházzal együtt eladó vagy könyv jóváírással átadó. Érdeklődni: 12—* 24 telefonon. (48600) Sertéstrágya kb. 100 mázsa eladó. Érdeklődni: Belyem u. 32. (91104) Nem lesz gondja a hajára ha hideg-meleg dauerét, hajfestékét Marika hölgyfodrász garanciával megcsinálja. Kiss Ernő utca 19. sz. Telefon: S-5—üt* Sétáltassa bébijét a tavaszi jó levegőst, kényelmes gyermekkocsiban ! Csehszlovák méüykocs) 1490.™ Ft Mély kocsik 1480,— 1380.— 1140,— Ft Sportkocsi 453,— Ft-tól 748,— Ft-if Fém kulikocsi 350,— FI Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállal.>t JÁTÉKBOLTJAIBA!* kapható Nyíregyházáit. Kisváréin, Mátészalkán. (8110*