Kelet-Magyarország, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-25 / 71. szám

A nyírbátori Vörös Csillag Termelőszövetkezetben is rövidesen elkezdődik a vetés ideje. Most a műtrágyázás van soron. Tóth Kálmán traktoros, Béres József gépkeze­lővel rozsvetés alá holdanként 70—100 kilogramm pétisót szór fejtrágyázásként. Bedft Z. felvétele Három brigád a szocialista elmért Tiborszálláson A tiborszállási Új Élet Termelőszövetkezet terü­lete fnélyfekvésű, de már itt is megkezdődött a ta­vaszi munka. A vetések előkészítését megkötinyiti az, hogy a kijelölt területe­ken ősszel elvégeztük a mélyszántást, Ezután, a tél folyamán a szántóföldnek mintegy 15 százalékát istál­lótrágyáztuk. A nagy hoza­mú búzára 1,5, a hazai faj­tára 1 mázsa pétisót szór­tunk ki holdanként. A ve­tésápolás, a Vizek elvezeté­se most történik. Várjuk az alkalmat, hogy a karbami- dos levéltrágyázással egybe­bekötött vegyszeres gyom­irtást megkezdhessük. Jól halad a munka egyéb területen Is, mint a zöld­ségtermesztésben, a gyü­mölcsösben. Termelőszövet­kezetünk tagjai a napokban tartott közgyűlésen úgy döntöttek, hogy csatlako­zunk a nyíregyházi Ságvá- ri Tsz versenykezdeménye­zéséhez. A verseny helyi feltételeit kidolgoztuk, amit támogat mind a szántóföl­deken, mind az állatte­nyésztésben az erkölcsi és anyagi ösztönzés. A gyü- mölcstermesztési brigád már tavaly elhatározta a szocia­lista cím elnyerését, most a traktorosok, és a KISZ segítségével egy ifjúsági csapat tagjai készülnek szo­cialista brigád alakítására. Papp Sándor párttitkár Szakrendelő létesítését tervezik Nyírbátorban Tovább bővül az egészségügyi hálózat Az utóbbi két évtized lé­nyeges Változást hozott a nyírbátori járás egészségügyi fejlődésében. Azelőtt a me­gye egyik legelhanyagoltabb területéhez tartozott. A rossz életviszonyok, a kedvezőtlen egészségügyi ellátás miatt — Csák hát körzeti orvos mű­ködött, egészségügyi intéz­mény egyáltalán nem volt, — százával szedte áldozatát a tbc. igen magas volt a cse­csemőhalandóság (16,2 száza­lék). s mindössze hat védő­nő tevékenykedett a járásban. — A sok erőfeszítés, a tár­sadalom gondoskodása járá­sunkban is megváltoztatta az emberek egészségügyi feltéte­lét — mondja dr. Rajtík Je­nő járási főorvos. — Társa­dalmi biztosítás, a jobb élet­körülmények, az egészségügyi felvilágosítás iehetővé teszi a betegségek megelőzését és a betegek gyorsabb gyógyulá­sát. , Ma már egy sor olyan egészségügyi intézményt mondhatnak magukénak a járásban, amelyre azelőtt gondolni sem mertek. 1948- ban 18 ággyal kezdte meg működését a járágl szülőott* hon, jelenleg 30 ágyas, s a gyermeket váró anyák ki­lencven százaléka itt szül. Nyírbélteken csontizületi tbc- kórház épült, s jelenleg 80 férőhellyel rendelkezik, Nyír­bátorban és Kislétón állami gyermekotthon működik, ahol a magukra hagyott gyerme­kekről gondoskodnak. A járásban jelenleg tizen­öt körzeti és négy szakorvos látja el a betegek vizsgálatát, gyógykezelését. Mig azelőtt egy körzeti orvosra közel 8Ó00 fő jutott, jelenleg 3500 fő jut egy körzetre. A védő­nők száma tizenhatra emel­kedett. Emellett szülő- és gyermek szakorvosok rend­szeresen meglátogatják a köz­ségeket és tanácsokat adnak az ifjú nemzedék egészséges fejlődése érdekében. A nem­rég létesített nyírbátori men­tőállomás ped'g lehetővé te­szi a súlyos betegék azonnali kórházba szállítását. A jobb egészségügyi felté­telek kedvező hatással van­nak az emberek életére. Az utóbbi évben egyetlen gyérek sem halt meg tbC-ben. A járás egészségügyi szervei ar- --------:------------------------------------­ra törekednek, hogy a lakos­ságot rendszeres tüdőszűrő vizsgálatokon ellenőrizzék. Bár a szaporulat elég magas a járásban, a csecsemőhalan­dóság alig éri el a három százalékot. A vezetőket továbbra is foglalkoztatja a járás egész­ségügyi hálózatának fejlesz­tése. Programjukban szerepel Nyírbátorban járási szakién* öelő intézet létesítése, mely­nek épületét már kijelölték. A klilönböiíő osztályokhoz szakorvosuk van. sőt. labora­tóriumi szakorvos Is. Tervük* ben szerepel új kórház épí* tése is* melynek helykijelölé­se most van folyamatban. A község vfzmflvesítése Után pedig közfürdő létesítését tervezik. 'Tovább bővítik a* orvosi körzeteket, öt község­ben ez évben és a jövő év­ben új orvos! rendelőt és la­kást építenek, melyre több millió forintot fordítanak. A jövőben mégtöbb egészség- ügyi felvilágosító előadást tartanak, hogy ezáltal is se­gítséget adjanak a betegsé­gek megelőzésére, b. I. Készülődés a Budapesti \emzetközi Vásárra Március 27-től április 4-ig rendezik meg a Beregi Ünnepi Hetet iró-olvasó találkozók, szellem' vétó kedök, Az időjárási viszonyok és a burgonya műtrágyázása A májusban megnyíló Budapesti Nemzetközi Vá­sáron a Szovjetunió gazdag anyaggal képviselteti ma­gát, Ott lesznek a Lihacsov és a Moszkvics autógyár termékei, szerszámgépek, műszerek, fényképezőgépek, porcelántárgyak, műanya- és fajátékok stb. A szovjet kiállítási csar­nok látogatói megismerked­hetnek majd a Szovjetunió­ban folyó építkezés arányai­val és stílusával. Moszkva délnyugati új kerületének makettje mellett megtekint­hetik egy hatalmas torony­ház, a kereskedelmi köz­pont) az 1200 személyes szélesvásznú filmszínház tí- pusmodelljét Eredeti nagyságban, tel­jes bútorzattal költözik Bu­dapestre egy háromszobás moszkvai lakás. (MTI). színházi és filmesemények, heiytörtenetl kiállítások Ebben az évben először ren­dezik még a Beregi Ünnepi Hetet, amely nem azonos a korábbi években lebonyolított beregi kereskedelmi hetekkel. A Beregi Ünnepi Hét, melyet a 20 éves felszabadulási jubi­leum tiszteletére honosítanak meg a megye beregi részén március 27-től április 4-ig tart. A beregi táj fejlődést t kívánják bemutatni a külön­féle rendezvényeken. A vásó- rosnaméhyi járás húsz közsé­gében negyven ünnepi ese­mény során a lakosság 40—50 százalékát szeretnék megmoz­gatni. Március 27-én író-olvasó ta­lálkozókkal kezdődik az ünne­pi hét. Gergelytugornyán Ve­res Péterrel, Gulácson Fekete Gyulával, Simon Istvánnal, Tarpán Váci Mihállyal, Czine Mihállyal, Féja Gézával, Ólcs- ván Dezséri Lászlóval, Tisza- kerecsenyben Úrbéri Ernővel találkoznak az olvasók. Már­cius 23-án Aranyosapátiban Fekete Gyula, Gelénesen Si­mon István és Bori Zsolt, Ti- szaszalkán Veres Péter, Vő- mosatyán Urbán Ernő. Vésá- rosnaményban Dezséri László számol be munkásságáról. Ugyanezen a napon a Nyíregy­házi Zeneiskola hangversenyt ad Barabáson, Beregdarócon a József Attila megyei Művelő­dési Ház irodalmi színpadának vendégjátékára, Gergelyiugor- nyón Mikszáth: Eladó birtok című színművének, Jántíod Tóth Miklós Nem olyan világot élünk című vígjátékénak be­mutatójára, Kisvarsányban szövetkezeti estére kerül sor. Olcsván, Nagyvarsányban Ma­rokpapiban színházi előadással, Tlszaadonyban irodalmi esttel folytatódik az ünnepi sorozat. Áranyosapátiban szellemi ve­télkedőt rendeznek és helytör­téneti kiállítást nyitnak, Ba­rabáson a zenei és irodalmi eseményen kívül ismertetik a megye távlati tervét. Beregda­rócon helytörténeti kiállítás nyílik a felszabadulás utáni 20 év eredményeiből. Gelénesen szövetkezeti estét rendeznek és Illés Béla Honfoglalás című könyvéből ankétjellegű is­mertetői. A szár házi előadások közül jelentősebb: az Állami Déryné Színház előadásában, Kohduth Ilyen hagy szerelem, Tóth Miklós Jeggyűrű a mel­lényzsebben. Kézimunka kiál­lításra is sor kerül, ahol a be­regi népművészet legszebb munkáit mutatják be. Bereg múltja, jelene, jövője címmel Tlszakerecsenyben tartanak is­meretterjesztő előadást. Meghívják a Beregi Ünnepi Hétre a tokiói olimpián részt vett sportolók egy részét is, Novak, Mátrai és Vilezsál tar­tanak élménybeszámolót Vá- sárosnatnéhybah. A magyar falvak egészségtanáról dr. Bu­ga László tart előadást. Nép­dalesten lép fel a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Szakszerve­zeti Művelődési Ház együttese Vitkán, a Ritmus Rakéta tánc­zenei esten Koós János és Ba­lassa Tamás tánczenekara lép fel. A központi jubileumi ünnep­ségre április 3-án kerül sor Vásárosnaményban. A nagy eseményre szovjet vendégeket is várnak. Ezen a napon nyíl­ják meg a helyi beregi mi - zeumban a járási helytörténc i kiállítást, amely április 3-tól— 17-ig tekinthető meg. A Beregi Ünnepi Hét ese­ményeit jövőre és az azt köve; tő években is meg akarjál rendezni. Az egyes műtrágyák haté­konyságának változása általá­nos jelenség. A különböző ha­tóanyagú műtrágyáknak nem minden évben van pozitív ha­tásuk. Ha a meteorológiai vi­szonyok (fény, hőmérséklet, csapadék) kedvezőtlenek az adott növény, például a burgo­nya számára, akkor gyengéb­ben hasznosítja a talajban lévő tápanyagokat s alacsonyabb lesz a termés. A burgonya ál­talában a párás, mérsékelten meleg éghajlatot kedveli. Víz­igénye nem na®', de a száraz­ságot mégsem tűri, mert a gyökerei nem hatolnak mélyen a talajba. A Nyírség éghajlati és talaj­viszonyai többnyire kedvezőek a burgonyatermesztésre. A te- nyészidőszak csapadékösszege Nyíregyháza környékén 350mm míg Észak-Szabolcsban 350 mm felett van, a többi helj'éken 850 mm*nél keve­sebb. A burgonyatermés nagy­sága különösen a virágzás és az érés közötti csapadékmeny- nyíségtől függ, ugyanis a bő­séges csapadék kedvező, a szárazság káros. Ahol a nyár legmelegebb hónapjának kö­zéphőmérséklete 15—21 C fok között van, ott kedvező a bur­gonyatermesztés. így me­gyénkben Felső-Szabolcs a legalkalmasabb vidék burgo- r armeaítésre. mert ott a ' i tSppRdékösszeg 76 rnrtl felelt van, és a legmelegebb" hónap középhőmérséklete 20 C fok. Ezen a vidéken a talaj- viszonyok is kedvezőek, mert az ottani talajok szerves- anyag tartalma I százalék körü­li. míg máshol, leszámítva a kisebb területeken található réti és láptalajokat, jóval 1 százalék alatt van a talaj hu- rnusz tártai itta. Az ország burgonya vetéste­rületének 1/5-én termeljük a burgonyát, ami mégyei szinten a szántóterület 13—15 százalé­kának felel meg, így nyilván­való, hogy olyan területeken is kell burgonyát termeszte­nünk. ahol nem a legmegfe­lelőbbek a természeti viszo­nyok. Azonban helyes agro- techhikával, szakszerű műtrá­gyázással és egyes helyeken öntözéssel nagymértékben be­folyásolhatjuk a termésered­ményeket. Az MSZMP és a megyei tanács végrehajtó bizottságai által kidolgozott intézkedési terv a burgonya műtrágyázá­sához 3 mázsa vegyes műtrá­gyát irányoz elő. Az öntöző­kapacitásunk is megduplázó­dott az elmúlt éven, s ennek megfelelően 3000 holdon kell megszervezni az öntözéses burgonya termesztést. Az öntö­zéses burgonyatermesztésnél a kívánatos tőszám 24 ezer fe­lett van. Következésképpen a műtrágyaadagot Is növelni kell, különben ezt az öntözés is magával vonja. Öntözés ese­tén 4,5 mázsa vegyes műtrá­gya alkalmazása látszik célsze­rűnek. Pillangós virágú zöldtrágyá­val vagy istállótrágyával ellá­tott talajt elsősorban foszfor- tartalmú műtrágyával kell dú­sítani. Szuperfoszfátből 150— 200 kilót számíthatunk. A ká­liumműtrágya ugyancsak fon­tos, mert a burgonya határo­zottan káliumigén.yes növény. Káliumtartalmú műtrágyából 100—120 kilogrammos adag al­kalmazása célszerű. Ha nem pillangós zöldtrégya az előve- temény és közvetlenül nem is­tállótrágyázunk a burgonya alá, 80—100 kilogramm pétisó kiszórása feltétlenül szükséges. Természetesen foszfor és káli­umtartalmú műtrl gyát ig adni kell. A burgonya fejtrágyázá­sa nitrogénműtrágyával igen hatásos. A fejtrágyázást az el­Nyíregyhásri Sütő­ipari Vállalat felvételre keres záhonyi üzemébe egy raktárost kisvárdai üzemébe EGY RAKTÁROST nyíregyházi üzemébe EGY LABORÁNST. Jelentkezni lehet a vállatat munkaügyi csoportvezetőjénél, Nyíregyháza, Vöröshadsereg utca 9. sz. (81102) I Kihajózás előtt A Keleti Főcsatorna kettes számú hídja közelében teleltek a tiszai szállítóuszá­lyok. A szolgálattevők elvége ték a szükséges karbantartási munkákat, s megkezdik az anyagszállítást. 1 Bedő Z. felvétele ső töltögétés előtt végezzük 50—do kilogramm pétisővai. A meteorológiai megfigyelé­seknek és a talaj tápanyagvizs­gálatoknak, igen nagy jelentő­sége van. Ugyanis, ismerve az előző évi időjárás utóhatásának jellegét, s megvizsgálva a ta­laj tápanyagtartalmát, módo­sítani tudjuk a műtrágya ada­gokat A2 aszályos év utáni esztendőben a nitrogén és foszforműtrágya adagjait ajánlatos csökkenteni, mert több az előző évi tartalék a talajban. Nedves évek utáni esztendőben célszerű növelni a talajba vitt műtrágya adago­kat, mert korábban nagyobb volt a tápanyagfelhasználás, több oldódott fel, vagy mosó­dott a mélyebb rétegekbe. Margittay Miklós Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum

Next

/
Oldalképek
Tartalom