Kelet-Magyarország, 1964. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-13 / 292. szám

Téli esték...

ír ók és emlékek

JfL&ea fa a naauszeksési kittetek

Mezőgazdasági szakfdmsorozat a ív-ben „Századunk“ — „Földönjáró csillagok Uj típusú tsz-akadémiák

A statisztika szerint télen a vidéki emberek napi szabad ideje megkétszereződik. A Magyar Rádió és Televízió tehát különös gonddal készült arra, hogy a téli esték vidéken is hasznosan és szórakoztatóan teljenek. A régebbi gyakorlattól eltérően, nemcsak a mezőgazdasági rovatok igyekeztek új típusú műsorokkal kellemes meglepetést szerezni a vidéki előfizetőknek, hanem mind a rádió, mind pedig a televízió egész műsorszerkezete igyekezett a fentiekre tekintettel lenni.

Ebből a meggondolásból a televízió például a nagyszabású ,,Századunk” című dokumentumsorozatát úgy állította össze, hogy különös figyelemmel volt a falusi téli estékre. A 12 adásból álló sorozat — filmek, dokumentumok, történelmi események során érintett emberek megszólaltatásával — a XX. század történelmi eseményeit igyekszik megjelentetni.

Mindenekelőtt a mezőgazdaság szakmai érdekességei iránt érdeklődők kísérhetik figyelemmel azt az új szakfilmsorozatot, amelynek első adása már lezajlott. A „Műszak közben” című kisfáim kedvező visszhangja alapján várható, bogy a következők talán még nagyobb érdeklődést fognak kiváltani, s bizonyára nem is csak a kizárólag szakmai érdeklődők körében.

„Földönjáró csillagok” a címe annak az adásnak, amelynek keretében ., világirodalom nagyjainak munkásságáról szóló dokumentumjátékokat, műveikből készített tv-.iátéko- kat, s életük, törekvéseik, küzdelmeik emlékezetesebb eseményeit feldolgozó hangulatos vetélkedőket közvetítenek. A tv népszerű ..Ki mit tud?” című műsora ismét változatosabbá válik: a vetélkedés* témája ugyanis az lesz, hogy a versenyzők mit mutatnának be hazánk kulturális értékei közül különböző nemzetiségű külföldi fiataloknak. Az új típusú vetélkedő előkészületei során a televízó munkatársai arra törekszenek, hogy ez a téli újdonság is örömet szerezzen a solmviliós nézőiábornak.

A rádió és n televízió érdekes mezőgazdasági témájú viták közvetítését tervezi: „ ívben „Minden negyedik forint” lesz a címe annak az adásnak, amelyben közgazdászok és neves szakemberek arról vitatkoznak. mire fordítsák a mezőgazdaság állami támogatását? A i'ádió-kerekasztal hasonlóképp neves szakemberetunk, hogy amennyiben volt férjemnek, Beszédes Bélának tudjuk a jelenlegi tartózkodási helyét, kérjünk tőle egy ottani közjegyző által hitelesített nyilatkozatot, amelyben lemond az 1963-ban született Janika, azaz János nevű fiáról. Ezt követi majd egy apasági tárgyalás, ami természetesen ügyvéddel és perköltséggel jár. A bíróság dönt, és utána miénk n gyerekünk.

E bonyolult eljárás hallatán Váriné megkérdezte a tisztviselőtől, hogy mi lesz akkor, ha Beszédes Bélát, akinek a gyerekhez semmi köze sincs, végül is valahol, külföldi csavargásai közben megtalálja majd és a volt férj bosszúból vállalja az apaságot. „No. ha vállalja — hangzott a válasz, — akkor nincs semmi baj. Úgy sem fizet gyerektartást. Be fogja őt perelni, és mivel bizonyítani tudja, hogy a gyerek valójában Vári Gábor háztartásában él, bírói ítélettel kérheti majd, hogy írják Vári nevére.”

Vári Gáborék nem élnek dúsnak nevezhető anyagi körülmények között. Szerény keresetükből rajtuk kívül három gyerek és egy nagymama él. Ahogy Anna mondja — Karinthy után szabadon: — ,.az én gyerekem” — ez a Beszédes Béta-féle gyerek; — ,.a te gyermeked" — ez Vári Gábor első házasságából való gyerek; és a „mi gyerekünk”, ez Vári Gáborral közös gyerek. Anna mentségére szolgáljon. hogy egyszerű módon, ügyvéd és költségek nélkül .igyekezett végül is rendet teremteni maga körül. Ez a törekvése nemsikerült.

Én azonban, Anna panaszának szószólójaként, találtam

két és termelőszövetkezeti elnököket kér fel majd arra, mondják el véleményüket mindarról, amelyek segíthetik a gyümölcsözőbb munkafeltételek kialakítását.

Itt említjük meg, hogy a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat is nagyszabású programot dolgozott ki, amelynek fontos része neves szakemberek aktuális kérdésekkel foglalkozó előadássorozata. A tsz-akadémiák nemcsak tematikailag bővülnek, hanem az eddiginél is jobban figyelembe veszik a hallgatóság összetételét. Több helyen más-más sorozatot szerveznek az alapfokú ismeretekkel rendelkezőknek, akik tulajdonképpen népszerű formában a szakmunkásképző anyagával ismerkednek meg. A TIT nagy gondot fordít a középfokú ismeretekkel rendelkezők érdeklődési körének továbbfejlesztésére: ők már nemcsak előadások hallgatói lesznek, hanem viták és ankétok részvevői is. Elsősorban különféle szakkönyvek szerzői látogatnak majd el rendszeresen hozzájuk. A TIT P falusi fiatalok szórakozási igényeinek kielégítéséből is részt váljál: több helyen rendeznek tánc- és divattörténeti előadásokat, amelyeken az ízlés alapelveiről, a az illendő viselkedésről is szó esik.

A Rádió és Pódium-sorozat bizonyos fokú átalakításával igyekszik kivenni a részét a vidékiek hasznos szórakoztatásából. A korszerű témákká! foglalkozó irodalmi és más művészeti alkotások összeállításánál fokozottabban figyelembe vették a várható vidéki igényeket. így került például a műsorba több olyan karcolat, eseményjáték, vers és más hangfelvétel, amely parasztságunk európai látókörének megalapozását igyekszik elősegíteni. S ezért lesz a jövőben sokkal színesebb például a ..Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságában” c. adás, amely eddig inkább szűk szakmai keretek között mozgott. A rádióbarátok figyelmébe ajánljuk a nemrég indult új sorozatot. amely télen fog igazán kiterebélyesedni: olyan falvakba. kisközségekbe látogatnak el a riporterek, ahol még sohasem járt a rádió. Ezek az adások tulajdonképpen: egy új műfaj — a rádiószociográfia — első hajtásainak tekinthetők.

Mindezek alapján megállapítható: az idei téli estéik a legtávolabbi falvakban is sok

íoArruaV

két hétig minden harmadnap.

— Itt ugyan nem.

— Miért?

— Csak.

A harmadik héten megengedte a próbatételt. De nem a szőlőben, hanem mellette, a káposztaföldön. Gondoltam, nekem ott is jó. Ha a szőlő helyén temető volt másfél ezer éve, lehetett a kukoricaföldön is.

De nem volt. Akkor támadt az a gondolatom, hogy nem temetőről van itt szó, hanem elrejtett kincsekről.

Újra körülhizelegtem Mátyást. Igyekeztem a szívéhez szólni. De hasztalan volt minden próbálkozás. Akkor így szóltam:

— Mondja csak, mennyi bort termett az idén ez a szőlőcske?

— Ez? — próbálta Mátyás gőgösen feszíteni a nyakát, de aztán csak kibökte. — Tíz liter termőit.

— No hát, akkor úgy csúffá tette azt a jó isten, hogy éntőlem már igazán nem kell félteni. De azért ne haragudjék, inkább gyújtson rá, aztán szaladjon át a szomszédba, hozzon egy kis vizet, azon majd összebékülünk.

Mátyásnak is van ott ugyan kútja, de azt laposan ásták, a béka se élt meg benne, ennélfogva embernek se való a vize. A szomszéd kútja parton van; mire Mátyás azon föl-, s lecselleng, akkorra én épp próbát tehetek az embereimmel a szilvafa alatt.

Meg is tettem, s mire Mátyás megérkezett a vízzel, tizennégy darabot találtunk a kincsből. — Amikor az elsőt felemeltem a homokból, madárfejet ábrázoló, gránátokkal kirakott arany szíjdíszt, azt mondja megriadtan egyik fiatal munkásom:

— Igazgató úr, hát ilyeneket keresünk?

— Ilyeneket, fiam.

— A fene hitte volna... Mikor én gyérük voltam, ez egész, környék tele volt ilyen cifraságokkal. Itt kerestük a homokban, teleszödtük a zsebünket, osztón csereberéltük az iskolában sülttökért, almáért...

★

Szenvedélyes műgyűjtők tájékoztatására még idejegyzem, hogy a szegedi múzeumban a nagyszéksósi aranykincsnek csak a galvanoniásolatai vannak kiállítva. Ezek nem érik meg a múzeumból való „műgyűjtés” kockázatát...

K. I.

— Mennyi lehetett?

— Hát egy kubikostalicskát nlyan félig-formán jnög lehö- tött volna vele tölteni.

Nagyot harapok a szivaromon- Nem akarom észrevétetni, aogy úgy szédülök a kanapén, mintha hajó hintázna... 1

— Aztán mit csináltak vele? i Mit gondoltak, mik lehelnek?

_ — Bizonyosan valami tiszt árnak a medáliái.

— És nem szedlek ki belőlük semmit?

Nem, nem szedtek ki semmit. Mind visszadugdosták a földbe.

A nagy darabot fölvették, hogy majd jó lesz valamire a ház körül. De nem tudták mire használni. Tizenhárom észtén- , óéig hányódott padlás szájában, vakablakban, eresz alatt, ahogy az ilyen semmire való jószág szokott. Utoljára megint csak kihajították a szemétdombra. Onnan a trágyával ki- hordták a dinnyeföldre. A következő tavaszon ott találta meg a leány. Egy kicsit kigör- bílette és így lett belőle aranypálca a négyesztendős Jóska gyereknek, akiéhez hasonló drága pálcája a welszi hercegnek se volt.

— Hát akkor most is ott vannak még a kincsnek a szőlőben — ugrottam talpra.

Mátyás kelletlenül billegtelte a pipaszárt a szájában.

— Löhetségös.

— Meg tudnák mutatni milyen tájon voltak?

Mátyás szétdobta a két karját. Egyszerre mutatott északnak, délnek, keletnek, nyugatnak.

— llát ilyentájt, ni.

Olyan félholdnyi lehetett a

szőlőcske.

— Aztán megengedné-e nekem, hogy áskaljak itt egy kicsit?

A kérdés nagy indulatot mozgatott meg Mátyásban- Olyan nagyot, hogy kiesett a szájából a pipa, úgy kellett utánakapni.

— A fene övött volna mög, — mondta, nyilván nem egészen a pipának, — itt ugyan nem úskal senki, hallja.

— Miért, bátyám?

— Csak.

A főkapitány féjrehívott. Ügy is mint pszichológus.

— Pajtás, nem érdemes erre időt vesztegetni. Nem mondják ezek meg neked, hogy hol találták az aranyat, ök maguk akarják felásni a többit.

— Ebből nem „eszik” a múzeum, barátom.

Nem vagyok vitatkozó ember. Elbusultan autóztam be a városba. De magam tisztában voltam vele, hogy Bálint Mátyásék nem hazudnak. Harmadnap megint kint voltam náluk és aztán még vagy

ejnye, de puha réz ez! Beteszi a gépbe, de ki is veszi mindjárt, mert úgy nyomódik bele a gép foga, mint a vajba. Ejnye, ejnye, de bolond! Csak nem arany tán? Hazaviszi, bögrében ecetbe állítja, — ha réz, reggelre megzöldíti az gcetDe hat nein zöldítette meg. Károly úgy érezte, hogy ezért érdemes hétköznap is az ünneplő ruhába öltözni. Behozta a Józsika disznószúró pálcáját a városba. Persze, nem a múzeumba. inkább ékszerészhez óvakodik be. Szerencsére az ékszerész tisztességes ember- volt s beküldte Károlyt a múzeumba.

Kapott ötmilliút és úgy tért haza Nagyszéksósra, mint a magyar archeológia ágense. Én pedig szaladtam a városházára Somogyi Szilveszter polgármesterhez és a nyakára próbáltam az aranyperecet:

— Vesztei-, édes gazdám, hun királynak látszol benne, hun nem. Tudod-e, hogy ilyen lelet száz esztendőben egyszer ha akadt, akkor is Bécsnek kedveskedett vele a magyar lojalitás. Hát én megkeresem, ami még ehhez tartozik. Föltúrom érte az egész Nagyszéksósi. De ti is segítsetek.

Többel kaptam, mint kértem- Nemcsak autót Nagyszéksósra, hanem rendőrfőkapitányt is, uniformisban. Tekintélyemelés okából még detektívet is. Meg is állt az ütő az egész tanyában, ahogy megláttak bennünket. Se hallott, se látott senki semmit. Pláne mikor a detektívek is nyomozni kezdtek. Bálint Mátyásék még azt se vállalják, hogy ismerik Börcsik Károlyt.

— Azt pedig nem ártana ismerni. mert szerencsés ember

— kezdtem nyomozni a magam módszerével. — ölmilliót kapott, amiért behozta az aranypálcát. A másik ötöt annak szántam, aki találta. De ha olyan nem kerül, akkor ezt a Károly zsebibe dugom.

Öreg Bálint Mátyás megszólalt. Már amennyire a pipa engedte, amit ötmillióért se vett ki a szájából.

— Zseböm nekem is van. hallja. Osztán találni én találtam.

— Hol találta?

— Ott a szőlőben, ni.

— Mikor találta?

— Hogyis csak? Tizennégy esztendeje. Vagy van annak már tizenöt is.

Én csak arra emlékszöm — szólt Mátyás menyecskelánya

— hogy olyan suttyó lány voltam akkor, bürgét legeltettem, oszt a kos nyakára is kötöttem valami sárga encsöm-böncsö- met. Volt az sok a homokban. * I

Varázsereje volt Móra Ferenc szavának, úgy simogatott, mint a tisza-parti szellő. Legszívesebben az unokáról, a „vademberről” vagy ásatásai kalandjairól vallott. Egyik bájos anekdotája a nagyszéksósi leletekről szól.

— Pár esztendővel ezelőtt annyit szerepeltem a nemzetközi sajtóban, mintha pn lettem volna a „Mister Európa.” Megírták rólam németül, franciául. spanyolul, dánul, törőkül, görögül, hogy „lepipáltam” Schliemannt és Lord Carnarvon! Ök csak himi-húmi kis fáraókat találtak egy-két tarisznya arannyal, ellenben én..- De tán legjobb lesz, ha szó szerint idézek. A Times 1927. január 9-i száma írja:

„A Reuter-ügynökség jelenti: Dr. Móra, a szegedi múzeum igazgatója rendkívül nagyértékű régészeti leletre bukkant a minap. Szokott szegedi sétáját végezte, amikor meglátott egy kis pásztorfiút, aki nyáját drágakövekkel kirakott pálcával terelgette. Dr. Móra kérdést intézett a fiúhoz, aki elkalauzolta öt a Szegedvidéki barlangokba. Az öreg tudós a barlangokban felfedezte a népvándorlás idejében uralkodott gót király kriptáját s azokban megkezdte az ásatásokat. A szerencsés kutató már az első hetekben káprázatos kincsek egész tömegét szállította múzeumába. Az ásatások még tartanak.”

Talán mondanom sem kell, hogy a Reuter-ügynökség jelentésében csak szórványosan található egy kis igazság s jobban szeretném, ha az se lenné igaz. Mert, sajnos, az egész hírből csak az „öreg tudós'-t vállalhatom, s azt is „tudós” nélkül. A többi mind merő kitalálás, a szegedi sétálói a gót király kriptákig. Húsz éve nem ériem rá sétálni Szegeden.

Hanem a pásztorfiúcska nem egészen költői lelemény. A legfurcsább pedig a dologban, hogy a valóság sokkal fantasz- tikusabb, mint a Reuter-ügynökség meséje.

Valahonnan Csanád keleti sarkából jöttem haza, s itthon azzal fogadnak: siessek a múzeumba, mert ott borzasztó izgalom van. Egy arany bogrács- fület hoztak be a nagyszéksósi tanyákról s rettentően vártak haza. hogy most már keressem meg az aranyfülhöz tartozó aranybográcsot— No, no — mondom nevetve — meg az Attila aranybicskáját, amivel a tulajdon halotti torára levágta az aranyszőrű bárányt.

Nem nagyon siettem. Huszonöt esztendő tapasztalataiból ismerem már az efféle lelete" két. A közönség szereti nagy próbák elé állítani a múzeumot. Például behoznak egy dohányzacskót, amin ki van varrva piros-fehér-zöld berlinerrel a maSyar címer s fölötte K. L. monogram. Most már ebből döntsem el, hogy Kun László királyunk ereklyéje-e a zacskó, vagy Kossuth atyánk házi felszerelései közül való?

Azt hittem, az arany bogrács- l'ület is ilyen naívság akarja letenni a hazai régészet oltárára. Persze megfelelő váltságdíj ellenében.

De ahogy ránéztem a bográcsfülre, elállt a szívem verése. Ez bizony nem bogrács- fül, hanem fejedelmi nyakperec. Ahogy a kezembe vettem, elöntött a forróság: színarany- bót van, a súlya lehet félkiló.

Másnap előkerítettem Börcsik Károlyt, aki behozta. Nyílt tekintetű fiatalember. Cséplőgéppel került a Bálintéit tanyájára. Meglátta a disznóól falához támasztott kincset. Csakhogy akkor még nem tudta. hogy kincs. Azt hitte, valami rézrud. Megkérdezte öreg Bálint Mátyást, hogy elviheti-e, mert jó lenne csapágyat forrasztani.

— Tőlünk vihetöd, — vont vállat öreg Bálint Mátyás- — A Jóska gyerök, az onokám szokta vele elszürkülni a disznókat a ház elül, hogy a sáros hátukat a falhoz ne dörzsöljék. Ha te több hasznát vöhetöd, lögyön a tied. Csak vigyázz, a gyerök meg ne lássa, mert akkor ordít érte, Úgy hívja, hogy ez az ti aranypálcája.

Károly bedugta az aranypálcát a lakderékba, munka közben meg is feledkezett róla Ebéd után, ahogy lehever eg\ kicsu. nyomja valami a derekát — az ám ni. a disznószur- káló pálca. A kezebe veszi, mé ricskéli, nehezein. Faragj, bicskával, a bicska fogja —

FÖLDES GYÖRGY:

Apasági bonyodalom

egy derék gyámügyi tisztviselőt, akinek előadtam, hogy milyen egyszerűnek látom a dolgokat. Ma már bírósági végzés van úrról — érveltem. —- hogy Beszédes Béla disszidált, azóta is Nyugaton tartózko- dig, tehát a gyerek nem lehet az övé. Ezenkívül két tanú, és néhány lakószo-mszéd is büntetőjogi felelőssége tudatában igazolja, hogy Izsák Anna, azelőtt férjezett Beszédes Bélá- né, 1960. óta közös háztartásban. házastársi viszonyban együtt él, most már törvényes férjével, Vári Gáborral. Ez a két okmány, érvelésem szerint, bizonyítaná: a gyerek semmiképpen sem lehet Beszédes Béláé, de minden valószínűség szerint azé a Vári Gáboré, aki biztosan tudja, hogy övé a gyerek s szívesen és boldogan vállalja a saját gyerekének az apaságát.

Ez volt az én józan, ész szerinti javaslatom, amire az említett. derék gyámhatósági tisztviselő azt felelte, hogy igazam van. de ez nem olyan egyszerű dolog, viszont ő azért az ügyet egyszerűen el fogja intézni, csak küldjem hozzá Vári Bélát és feleségét. Fel is küldtem, és az ügyintézés e pillanatban zavartalanul folyik.

Bevallom, arra még csak gondolni sem merek, hogy mi lenne például, ha valóban megkeresnék a volt férjet, Beszédes Bélát, s ő bosszúból

— a legszebb öröm a káröröm

— elvállalná az apaságot és fizetné a gyerektartást is, noha a gyerekhez, mint tudjuk. az égvilágon semmi köze sincs. Igaz telkemre mondom, ez esetben szegény Vári Gábor sohasem juthatna a saját gyerekéhez.

Jegyzőkönyvileg kértem, hogy ' írják az ő nevére a gyereket. „Nem lehet — mondták, — \ tiltják a jogszabályok.” írják a leánynevemre — kéi’tem. „Azt meg különösen nem tehet — mondták, — mert ezt is tiltják a jogszabályok.” , Vári Gábor, a férjem, személyesen ment be az anyakönyvi hivatalba, és elmondta, hogy Janika az ő fia, írják a nevére, mire ott kijelentették, hogy neki a gyerekhez semmi köze sincs, és bejegyezték, hogy az apa Beszédes Béla, aki itt és itt, ebben és ebben az utcában lakik és a legnagyobb meglepetésemre beírták új fiúnk anyakönyvi kivonatába volt férjem lakóhelyeként azt a lakcímet, ahol én lakiam új férjemmel, Vári Gáborral, és ahol a volt férjem, Beszédes Bél, sohasem lakott.

Közben már néhány hónapos tett a gyerek, amikor Anna bonlóperének befejezéseként megérkezett a jogerős, hivatalos bírósági végzés és az anyakönyvvezető elé járulhattak. Gondolták, most már hogy hivatalos okmánnyal szentesítették az együttélést, a gyereket simán Vári Gábornak, a természetes apának a nevére írják.

— Naív elképzelés volt ez részünkről — mondja keserűen Váriné. — Közölték velünk a tanácsnál, ahol eljártam tehát férjezett, Beszédes Béiáné.

— De végül mégis férjhez ment — szóltam némi szemrehányással, mert bosszantott az asszony hanyagsága.

— Elkapott a gépiszíj — felelte. — Évek múltán, 1959- ben véletlenül találtam egy férjnek való embert, Vári Gábort. Addig beszélt nekem a páros élet szépségéről, amíg végül is összeköltöztünk.

Együtt éltek tehát anélkül, hogy az anyakönyvvezető elé járultak volna, de később, hosszas utánjárással igazolták a volt férj távozását és elintézték a kijelentést is. Ezután kimondták a válást, s megszületett az új közös gyerekük. Janika. Hogy a dolog még jobban komplikálódjék. az új csemete tíz nappal előbb érkezett, mint ahogy a válást kimondták s mielőtt még a papa és a mama az anyakönyvvezető előtt házasságot köthetett volna.

— Közvetlenül a szülés után, a kórházban, — emlékezik most vissza Anna. azóta már törvényesen férjezett Vári Gáborné. — kérésemre jegyzőkönyvet vettek fel arról, hogy én ugyan még, a papírjaim szerint, Beszédes Béiáné vagyok, de Vári Gábor a gyermek apja, akivel két év óta közös háztartásban, nyugalomban és békességben élek.

Izsáki Anna nagy barna szeme nem ámult el „ csodálkozástól, amikor tizenöt évvel ezelőtt Beszédes Béla feleségül kérte. Anna régen sejtette már, hogy tetszik Bélának, ő is kedvelte a fiút. Természetes, hogy a fiatal óvónő igent mondott az ifjú főkönyvelőnek. A kisfiúk, Ferike, hamar megszületett, de a házasság — mint ez gyakran előfordul — nem sikerült. Anna a gyerekkel együtt albérletbe költözött s a szépen berendezett lakás maradt. Mármint a férjének. Beszédes | Bélának, aki 1956-ban, több évi különélés után, angolosan jeltávozott az országból. EleI inle írt egy-egy lapot, aztán egyet sem: úgy látszik még Ferikéről is örökre megfeledkezett.

Annának az volt a szándéka, hogy beadja a külföldre távozót férje ellen a válókeresetei. de az iratok beszerzésénél kitűnt egy és más: a

volt férj. Beszédes Béla elválásuk után régi közös lakásukat eladta, és ideiglenes lakásából távozása után elfelejtették kijelenteni. Anna nem járt elég kitartóan utána, hogy volt férjét kijelentse, e nélkül pedig a bon lópert nem lehe- . tett megindítani.

— Egyszerűen nem volt • szándékomban férjhez menni i — mondja most Anna, ahogy . erről beszélgetünk. — Marad-