Kelet-Magyarország, 1964. december (24. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-25 / 302. szám
A legemlékezetesebb karácsonyom DR. WESTS 1K VILMOS Kossuth-díjas, a mezőgazdasági tudományok doktora Ez a mostani a nyolcvanket- tedik karácsonyom. Nehéz közöttük választani. Számomra a legszebb volt az 1911-es karácsony. Ebben az időben Kecskeméten a földműves iskolában tanítottam. 1911 július 22-én, azon az éjszakán született az első kislányunk, Irénke, amikor Kecskemét, városát az az emlékezetes földrengés remegtette meg. Ezen a nyáron hívtak be aztán katonának is. Mint jogcí- mes, póttartalékos közbaka vonultam be... Emlékszem, mikor leszereltem nagyon készültünk az elsőszülött gyermekünk első karácsonyának a megünneplésére. Drága feleségem vásárolt karácsonyfát, s ha jól emlékszem egy szép babát. De mivel én gyerekkoromtól kezdve nagy madarász voltam, minden madarat a hangjáról megismertem, így kis madarakat is kapott ajándékba Irénke leányom. És nagyon boldogok voltunk, hogy a nagy földrengés után szépen ünnepelhettük meg a karácsonyt. HORVÁTH JÁNOS, a nyíregyházi Ságiári Tsz elnöke A legemlékezetesebb? Mit mondjak? Igazi gyerekkori karácsonyom nem is volt. Ha egy mákos nadrágot kaptunk, az már nagy szó volt... Az én igazi boldog karácsonyom elválaszthatatlan a közösségétől. Számomra a legszebb és a legemlékezetesebb 1957-ben volt. Egy évvel korábban, 1956 januárjában kerültem a Ságvári Tsz-be elnöknek. Ez volt a hatodik szűk esztendő, amikor az emberek jóformán semmit nem kaptak, s annál nagyobb volt az örömünk, amikor 1957-ben karácsony előtt, zárva az esztendőt 56 forintot osztottunk munkaegységenként. öröm és boldogság sugárzott az emberek arcán, amikor átvették a 10— 12 ezer forintokat. Nem határoztuk mi meg akkor, hogy közösen ünnepeljük meg a karácsonyt, de valahogy azt érezte az ember, mindenki, hogy ez így illik. Én vittem a tsz-be egy 3 méteres fenyőfát, ezt felállítottuk, s este összejött az egész tagság. Igaz, akkor még csak alig 641 tagot számoltunk. De ott volt I a családok apraja, nagyja, j Mindenki hozott valamit. Asszonyaink közösen díszítették fel a fát. Aztán előkerült a tarisznyákból a hurka, a kolbász, sült csirke, sütemény, bor, ki mit hozott. Minden asszonyt egy-egy fejkendővel, a gyerekeket csomagokkal, könyvekkel ajándékoztuk meg. Nekem még azért is volt ez a legemlékezetesebb, hogy akkor járt le a kétéves tsz-el- nöki megbízatásom. Nagyon jól esett, hogy megújították bizalmukat az emberek. KOVÁCS JÓZSEF Kossuth-díjas, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola igazgatója. Számomra mindenképpen az 1944-es karácsony volt a legemlékezetesebb. Akkor a rimaszombati gimnáziumban voltam magyar—francia szakos tanár. A vilia estét még lenn a pincében töltöttük, s oda hallatszott a távoli ágyúdörgés, s reggelre már szabadok voltunk- Karácsony első napján, reggel, amikor felmerészkedtünk a pincéből a Szíjártó utcában találkoztam az első szovjet katonával. Nem dicsekedni akarok, Jól sikerült öregek napját szervezett ' a napokban Mátészalkán a Vöröskereszt járási és helyi szerve, valamint a szakmaközi bizottság, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. 240 70 éven felüli öreg már 2 órával az ünnepség előtt helyet foglalt a megterített asztaloknál. Az ünnepségen Kolláth László, a járási tanács vb elnökhelyettes mondott rövid beszédet. Kolláth elvtárs megemlékezett a jelenlévő idős embereknek küzdelmes fiatalkori életéről. Megemlítette többek közölt, hogy a jelenlévő idős emberek között sokan vannak olyanok, akik a felszabadulás után, az új társadalmi rendszerünk megerősítésében, különösen az ország újjáépítésében tevékenykedtek. Szólt róla, hogy a mi társadalmunk az öregekről a legamikor ezt a karácsonyt említettem, mint a legemlékezetesebbet, mert én, a feleségem, néhány tanártársam, a diákjaim egy része már korábban készültünk a felszabadulásra. Már a felszabadulás előtt gagyogtunk oroszul, hallgattuk a szovjet rádiót, a lakásom szolgált találkozó helyül annak a kis diákokból tanárokból alakult körnek, amely a lehetőségekhez mérten már foglalkozott a szovjet irodalommal, marxista könyveket tanulmányoztunk. 1944 karácsonyának első napja számomra munkával kezdődött. Soha nem felejtem el, hogy egyik tanártársammal, Dobos Józseffel és egyik diákommal, Szepesi Pállal ásót, lapátot fogtunk, s kimentünk a felrobbantott Rima hidat építeni. A karácsonyi vacsorát egy kedves szovjet századosnak, a parancsnoknak a társaságában költöttük el. aki meghívott bennünket Tőlük tudtuk meg azt is. egy orosz katonai újságból, hogy megalakult Debrecenben az ideiglenes kormány. Éreztük, hogy van rend, kibontakozóban az új magyar élet... Ha jól emlékszem, éjfélig együtt voltunk, szép este volt, soha nem felejtem el. messzebbmenően gondoskodik- Különös gondot fordít az el- aggot, egyedül álló öregekre. Az ünnepi beszéd után a jelenlévők egy része ajándékot kapott. Megható jelenet volt, amikor a jelenlévők közül a legöregebb: Kursinczki Istvánná átvette az ajándékot, A 92 éves asszony elmondta, hogy csak most volna érdemes élni, de sajnos a fiatal éveket nem lehet visszahozni. Nagyon boldog, hogy ezt a napot megérhette. A járási tanács vb. a szociális alap terhére 20 olyan idős embernek segített anyagi támogatással tüzelőgondjaiban, akiknek nincs hozzátartozója. Az ajándékozás után került sor a megvendégelésre. A találkozó szórakoztató kultúrműsorral ért véget. Szántó Géza Mátészalka F. K. LEVELEZŐNK ÍRJA: • • Öregek megbecsülése Egy csendes művész Nem tartozik a „hangos” művészemberek közé — bár munkái eljutottak országos fórumok elé, folyóiratok hozták ! grafikáit, az 1963. évi moszkvai nemzetközi pályázaton második díjat nyert Könyvbarát című alkotásával. Napközben a nyíregyházi III. sz. általános iskolában tanít. Este kezdődik az otthoni második műszak a műteremnek kinevezett egyetlen szobában. Grafikák, rézkarcok, linómetszetek, olajfestmények és újabban rézdomborítások sorakoznak a falon, a szekrényen és mindenütt, ahol egy talpalatnyi hely van. Egyik kedves művét mutatja: József Attila Mama. A munkában, a családi gondokban megrokkant, de erkölcsi, emberi vonatkozásban szinte emberfelettivé magasztosult dolgozó asszony lénye tekint ránk a képről. Hűen a költő szelleméhez és mégis egyéni gondolatokkal, sajátos művészi eszközökkel illusztrálva. — Szeretem a könyveket, a verseket — mondja csöndesen. — József Attila, Ady és más költők verseihez elég sok vázlatot készítek, amiből kép lesz. De a minden napi, az eleven élet legalább ennyire izgat... Tucatnyi vázlatot helyez az asztalra: nyíregyházi épületek, jellemző utcarészek, új létesítmények, és emberek... — Talán nem Is ebben van a művészi munka nehézsége, az épületeket könnyebb megörökíteni, mint az emberek folyton alakuló, változó és ellentmondásos jellemét, egy- egy helyzetképet, egy-egy problémát. A kifejezés, az a bizonyos forma sem lehet korszerűtlen, hisz a képzőművész is csakúgy, mint a tudós, az alkotó ember általában újat kereső, kísérletező ember. De a korszerűség mégsem a formában, hanem a tartalomban, a mondanivalóban rejtőzik. Feltűnően erős vonásokkal tűnik elő grafikáiból az optimizmus, az ember győzelme az eléje tornyosuló munka és probléma felett. Különösen a felszabadulás 20. évfordulójára készülő pályamunkák viselik magukon az önerejére és kifogyhatatlan energiájára ébredt dolgozó ember maga- biztosságát. — .Jónéhány vázlatot már készítettem a jubileumi pályázatra. Azt hiszem a főbb jellemző vonásokat sikerült megfogni, de a neheze még hátra van. A művész nem önmagának alkot és nem is önmagában. Állandóan véleményt kérünk egymástól, én főképpen Huszár Istvántól, művészi és emberi magatartásának követője szeretnék lenni. A baráti kritika néha nem hízelgő, de hasznos, és következnek az átvirrasztott éjszakák, amíg megérik a sok töprengés, önmarcangolás, sok-sok próbálkozás. De ezt már a közönség dönti el. Egy ideje rézdomborításokkal is foglalkozik Margittai Jenő. A hagyományos művészi formák mellett keresi az újat, illetve a hagyományosban is az újat. Szigorúan leparancsolja a tollat, amikor azt kérdezzük, mi indította el a vörös, és sárgaréz formákat öltő alakjai felé. — Egy apróság, .nem illik elmondani. Egy karkötő. A nővérem panaszkodott, hogy nem talál olyan megfelelő és különlegesség számba menő karkötőt, ami most divat és jól is fest. így fogtam hozzá egy óvatlan pillanatban, ami-, kor senki sem volt itthon, és senkit nem zavart a kis kalapács hangja... A praktikum elvezetett a művészetig — egymás után készültek el a rézdomborítá- sek, az Ady, Anakreon-soro- zat és a többiek. Kikapcsolódásnak szánja a kissé a szobrászattal rokon munkát, ezzel is gyarapítja sokrétű kifejezési eszközeit. Keveset szól képeiről, nem védi, nem dicséri őket. Csak sorakoztatja, míg beteríti a falat, a heverőt, a szekrényeket, a padlót. Egy több éves művészi út hasznos és nagyobb nyilvánosságot érdemlő jegyeit. Margittai Jenő, az általános iskolai tanár, aki időközben a képzőművészen főiskola tudományanyagával is sikeresen megbirkózott, szigorú zsűrije önmagának, Páll Géza Fordította: Bába Mihály 38. A szobára súlyos csend nehezedett. Wilska törte meg. — Még mindig nem tudom elhinni, hogy bűnös — mondta. — Halinka, kérem — mondta az ügyész —, tegyen a gépbe egy tiszta ívet, másolattal. Levelet akarok diktálni. — Halinka leült a gép mellé. Az ügyész néhányszor fel, és alá sétált a szobában, mintha azon gondolkozna: mit is diktáljon? Végül elkezdte: A Vajdasági Ügyész Ürnak, Varsó Vajdaság A rámbízott munkaterületen, a legutóbb történt eseményekkel, különösen az 1964. december 25. ügyészi- akták hazavitelével kapcsolatban, megállapítom, hogy mint ügyészhelyettes komoly mulasztást követtem el, és nem tanúsítottam megfelelő éberséget. A fentiekből következően kérem azonnali elbocsátásomat, és helyettes kinevezését, hogy átadhassam az ez ideig általam vezetett ügyet. Egyúttal kérem, indíttassék meg ellenem a fegyelmi vagy büntető eljárás a Büntető Törvénykönyv 286. paragrafusa értelmében. (Jerzy Kur) ügyészhelyettes. Wilska írás közben sírt. Az ügyész, mihelyt befejezte a levél diktálását. figyelmesen elolvasta, és aláírta. , — Azonnal elviszem. Minél korábban, annál jobb. Fogta a levelet, és kiment a szobából. Nem telt el még egy negyedóra sem, mikor Jerzy Kur ' visszatért. Wilska kérdően nézett rá, de hallgatott. Az ügyész leült az asztal mellé, és a lehető legközömböeebb hangon így szólt: A főnök elolvasta a kérvényemet, eltépte, engem pedig kidobott. Búcsúzóul még „vén szamárnak” is nevezett. — Milyen kedves! — kiáltott lelkesen a titkárnő. — Én? — Dehogy! A főnök. Igazán találóan értékelte ünt! Az ügyész úgy tett, mintha haragudnék, de Wilska látta rajta: nagyon is elégedett, hogy felettese így reagált elbocsátási kérelmére. Néhány órával később az őrnagy telefonó,t. Tájékoztatta az ügyészt, hogy a joggyakornok lakásán nem találtak semmi gyanúsat. Ellenben a finn házacska kis udvarán a házkutatást végző egyik rendőr a szemét ládából kivett, egy sárga, erősen összegyúrt papírdarabot. Amikor kibontották, kiderült róla: egy negyedrésze egy sárga aktatartónak, amilyenben az ügyészségi aktákat tartják. A további kutatás során megtalálták az aktatartó többi részét is. Borítólapján ez állt: „fehér gengszterek” VII. kötet. Tehát ugyanaz a kötet, amelyet valószínűleg elraboltak Ka- lonkowskitól az ellene elkövetett merényletkor. A csekket azonban semmiképpen sem sikerült megtalálni. Az ügyész, amikor elmesélte Wilskának a házkutatás eredményét, szomorúan állapította meg: sajnos, nehéz elhinni, de a joggyakornok bűnösségéhez nem fér kétség. — Ez valóban rettenetes — mondta Wilska megilletődöt- ten. — A fiú tönkretette jövőjét. Ezt csinálja a pénz az emberekből? Telefonálnom kell Zosia Samaszkównának, és értesítenem mindenről. Bár vőlegénye van, mégis úgy gondolom: tetszeti neki Zygmunt. Emlékszik? Elájult itt, amikor meghallotta, hogy Zyg- muntot megtámadták. — Én kaptam el az utolsó pillanatban. Jól megüthette volna magát, mert egyenesen az íróasztalomra esett. Zosia azonban, akinek Wilska azonnal telefonált, a rossz hírt minden megjegyzés nélkül hallgatta végig. Száraz hangon megköszönte és letette a kagylót. A következő néhány napon az őrnagy eselről-esetre kihallgatta Kalinkovvskit, aki mindent tagadott. Azt állította: semmit sem tud az ellene elkövetett merénylet előzményeiről, és nem érti: hogyan kerülhetett a „fehér gengszterek' aktáinak dossziéja a házuk szemétládájába. Azzal a levéllel sem tud — úgymond — mit kezdeni, amit egy számára ismeretlen embertől kapott Bécsből, Az ellen is tiltakozott, hogy a támadás előtti . napon a „Sejmowa” kávéházban volt. De amikor Ka- bátujjal szembesítették, beismerte: valóban néhány percre beült a kávéházba, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét, és megigyon egy kávét, mert még sok munka várt rá. Azt azonban határozottan tagadta továbbra is, miszerint ott valakivel találkozót beszélt volna meg; tagadta, hogy ismeri a „sápadt Nikót”, aki akkor este Kabátujj társaságában volt. Általában azt állította, hogy nem is nézett körül a kávéházban; kiitta a kávéját, kissé elüldögélt aztán és elment. Minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyult, hogy a volt bírósági gyakornokból valamivel többet szedjenek ki. Az őrnagy, akinek nagy tapasztalata volt a legkülönbözőbb ügyek vezetésében érezte, hogy. ezúttal egy láthatatlan fal előtt áll. Minden logikusan fonódott össze, mégis elégedetlen volt az eredménynyel. Kalinkowski bűnösségéhez nem fért kétség. A bizonyítékok elegendőek voltak ahhoz, hogy azonnal átadja az ügyet az ügyészségnek a vádirat elkészítése végett. Az őrnagy mégsem tudott ellenállni annak a meggyőződésének, hogy az ügyben valami nincs rendjén. Érezte, hogy ez az ügy kezd számára gyötrelmessé lenni. Már régen megszűnt a sablonos nyomozás. Komoly problémává nőtt; becsületbeli ügye és szakmai ambíciója lett annak a tisztnek, akit eddig mindenki magasztalt a tehetségéért és a munkában elért eredményeiért. És most egy „ostobának” látszó ügyben ez a „tehetséges, karriert csináló tiszt” reménytelen módon megtorpant. Teltek a napok. Az őrnagy felismerte: sietnie kell; a csekket minden pillanatban kivihetik Bécsbe, s akkor már mindennek vége. Kalinkowski értékes zsákmányt jelentett, de ebben az esetben kevésbé érdekelte az ember : sokkal inkább a csekk, az a kis darabka papír. Az őrnagy ezen az éjszakán, mint általában az utóbbi időben, rosszul aludt. Egyenesen álmatlanságban szenvedett. Még, ha olykor el is szender- gett, az álom nem hoz»tt neki megnyugvást. Agya nem tudott megpihenni, tovább működött, bár a test már teljesen tehetetlen volt. Az éjszakát követően már hét óra előtt felkelt. Csendben, hogy fel ne ébressze a feleségét és a gyerekeit, a fürdőszobába ment; megmosakodott és borotválkozni kezdett. Hirtelen önkéntelenül felkiáltott (Folytatjuk) I
