Kelet-Magyarország, 1964. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-25 / 302. szám

A nyugodt munkáért Iparvállalataink — mondhat­juk többségükben — jóval a határidő előtt teljesítették 1964. évi tervfeladataikat. Csak néhány példa; a Kisvárdai Vulkán dolgozói december négytől, a Nyírbogdányi Kő­olajipari Vállalat dolgozói de­cember 7-től, a perlitüzem dol­gozói december nyolctól már a tervtúlteljesítésben dolgoznak. Az Alkaloida! Vegyészeti Gyárban pedig majdnem két­hónapos a tervelőny. Becsület és elismerés jár azoknak az embereknek, akik a satupadoknál, esztergagé­peknél, Öntőformáknál, rajz­asztaloknál és laboratóriumok­ban a percek jó kihasználásá­val napokat, sőt heteket nyer­nek és a nyereség millió fo­rintos tervtúlteljesítésekben realizálódik. A jó eredmények mellett már most kell gondolnunk a holnapra is. A termelés sza­kadatlan, ismétlődő folyamat, amit elő kell készíteni. A gon­dos előkészítő munka tartal­mazza a tervezést és általában a dokumentációs ellátást, a technologizálást, az anyag és alkatrészellátást 1965-re. A jó eredmények mellett, — elvétve ugyan — akadnak üzemek, vál­lalatok, ahol objektív és szub­jektív okok miatt év végén az embereknek körmére ég a munka, másszóval hajráznak. A minden áron váló tervtelje­sítés azonban ezeken a helye­ken sem lehet cél. A tartalé­kok felélése, a kapacitással való rablógazdálkodós, az elő­készítő munka elhanyagolása visszaüthet és vissza is üt az új gazdasági év kezdetén, ká­ros kihatását az adott vállalat nagyon sokáig érezheti. Szem­léltető erre a Mátészalkai Fá- és Bútoripari Vállalat esete; mert 1963. végén a mindenáron tervteljesítést, taktikát alkal­mazták 1964. év első féléves tervüket nem tudták teljesíteni. Akadnak emberek, akik azt mondják, az év végi hajrát, az év eleji stagnálást nem lehet elkerülni. Az ilyen káros néze­tekre maga az élet cáfol rá. Nincs évvégi hajrá a Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalatnál, és azért nincs, mert jól szer­vezték a munkát. Nem lesz üresjárat, dologtalan nap 1965. elején, mert párhuzamosan az éves tervteljesítéssel, már most előkészítik a jövő év első negyedévét, vagy amint a vál­lalatnál mondják, megteremtik a nyugodt légkört. A gondos felkészülés és elő­készítés tehát lehetséges. Ha húsz vállalat meg tudja tenni, akkor megteheti megyénk va­lamennyi üzeme. És meg is kell tenni, mert bár minden év je­lentős, vannak kivételesen kulcsfontosságú évek is- Ilyen lesz 1965. a második ötéves terv utolsó éve. Jövő ilyenkor­ra nemcsak egy gazdasági évet, de egy fejlődési szakaszt zá­runk és ennek eredményeiről kell majd számvetést készíteni. És, hogy milyen lesz ez a számvetés, az senkinek sem közömbös. Ami sí kifizetett bér mögött van Hogyan alakult a termelékenység két szabolcsi üzemben négy év cuaít ? bérrel: 1960-ban például a ki­fizetett. béralap 3, addig a mö­götte lévő effektiv munka 6,9 százalékkal haladta meg a ter­vezettet. Tavaly pedig — és ez mindennél beszédesebb bizo­nyíték — a kifizetett bér 97,7 százalék volt, ezzel szemben az egy munkásra jutó termelési érték a tervezettnek 103,2 szá­zaléka volt. Mindez nem önmagától ala­kult így; a gyár kollektívája minden energiájával arra tö­rekedett, hogy a legoptimáli­sabb termelési feltételeket te­remtsék meg. Közös erővel ol­dották meg a termelés folya­matossá tételét, zárt cikluso­kat alakítottak ki s ez a sza­lagszerű termelés lehetővé tet­te a gyártási idő csökkentését, ami végső soron az önköltség csökkenésében csapódott le. Különös gonddal kezelték a visszatérő gyártmányokat; tö­kéletesítették a gépeket, azok alkatrészeit. Például a min- dentf el hordó gépnél a drágább öntött kerekeket sajtolási eljá­rással kezdték készíteni. így megszüntették a függőséget a kooperáló társsal. A jobb mun­kaszervezés meghozta az ered­ményt: a gabonafúvót például 1060-ban 244 óra alatt készítet­ték. jelenleg viszont már csak 127 munkaórát fordítanak rá. A burgonyaszedőnél négy év alatt 10 órát faragtak le a gyár­tási időből. A teljességhez tartozik, hogy ebben a gyárban évente mint­egy hároínnegyedmillió forin­tot költenek műszaki fejlesz­tésre. Ha azonban azt sem tévesztjük szem elől, hogy az egy munkás által termelt érték I960-hoz viszonyítva ma már 57 4í>7 forinttal nagyobb, akkor kitűnik: hasznos volt ez a be­fektetés, busásan megtérült. Persze, az is lényeges, hogy ebben a gyárban előrelátóan készítik a műszaki feji. íztési tervet. Említést érdemel, hogy az anyagmozgatási idő csök­kentéséért a raktárakat köze­lebb helyezik a darabolóhoz, lerövidítik ezzel a szállítási utakat üzemen Ka,Ul. s nap mint nap jelentős tonnskilo- méterórát takarítanak meg- így azután egyáltalán nem meglepő, hogy idén a gyári Hiá­nyok önköltsége üzemi szinten 1,5 százalékkal csökken e múlt esztendőhöz képest. Forintban ez a kicsi szám százezreket je­lent. Annak ellenére, hogy egy rövid cikkben nem töreked­hettünk teljességre, úgy vél­jük: érzékelhető a termelé­kenység növelésének fontos­sága üzemeink gazdálkodásá­ban. Az ügyviteli és statisz­tikai számok állandóan fi­gyelmeztetnek a kiaknázat­lan tartalékokra. Ezt észr» kell venni és meg kell vá­lasztani a legjobb módot a termelés növelésére termelé­kenység által. Angyal S.—Seres E. Idén 6000 mázsa dohány kerül természetes úton fer­mentálásra a kísvárdai dohánybeváltóban. E nagy meny- nyiségű dohány asztagolása, forgatása figyelmes, gondos munkát igényel. Kántor Jánosné (baloldalon) KISZ-bri- gádjával az üzem legjobbjai közé tartozik. Foto: Hammel J. F észehrakók ^lenyasszonytirac az induláshoz — Honnan az erő. n bízat odás? Kői Béta házasságának első két hónapja A fiú udvariasan bemutat­kozott és táncra kérte a lányt. Jó hangulat, vidám kedv töl­tötte el a bálozókat. És ők is a ringó-mozgó tengerbe ve­tették magukat... A húsvéti bál ó'a Kői Béla már férje Baráth Ilonának. Október 24-én esküdtek. A lány levelek! születésű. Az emlékezetes bálkor Tisza- bezdéden lakó nagynéniénél veit vendégségben. De mit számított az a két fiatalnak, ki hol született? Megismer­kedtek; megtetszettek egy­másnak. Földjuss, származási hovatartozás szóba se került. Szövetkezetben van ennek is, annak is a családja. — A szülőknek nem volt a házasság ellen kifogásuk. Ka­tonaviselt, huszonhat éves va­gyok. Jó szakmám van. Fele­ségem se fél a munkától. S ami a legfontosabb: szeretjük egymást — mondja az ifjú nősember. A szobában új berendezés. Menyasszonyi hozomány. Egyik tükörfényes szekrényből fél asztalnyi fénykép kerül elő. — Itt vagyunk. — A hang meleg. Büszkeség cseng benne. Minden finom, minden di­vatos az új páron. Arcukon, szemükben egymást bíztató Idén, azon a reggelen először méteres hó és nyargaló szél köszöntötte az ébredőket. Ron­da idő volt• Éjfélkor kezdte és akik reggel beevickéltek, ott várakoztak az elirányítóban. A rakodón szünetelt a munka. A lapátosok nem tűrték a tétlen­séget, ki zsíros, koszos kártya­lapokat vert, mások elugrottak a közeli söntésbe. Sokan hiányoztak. És csak ment az idő, ment, lomha las­súsággal. Felüdülésként hatott a három cigány civakodása, amiből később majdnem tragé­dia lett. De csak maradjunk az ele­jén. Ök hárman, testvérek, amikor látták, hogy a hó, a szél több kettőnél, szintén el­mentek poharazni. Az idősebb, okosabb, meggondoltabb éppen csak felmelegedett és már tért is vissza. A két öcskös maradt. Tízóra felé elállt a szél, az em­berek béníthattak a munkába, rakodni, ver'' havat lapátolni. Az irányító elszalasztott a KIS TÖRTÉNET A bűnjel kocsmába, hívjanak mindenkit. Tákolták a brigádokat, kevesen voltak. A csendben, ami az eligazítást követte, egyszerre beledurrant a vasajtó csapódá- sa és állt vigyorogva a legfia­talabb testvér. A tekintetek rá­meredtek. Az eligazító dühön­gött, amúgy is kevés az ember, káromkodott egy cifrát. A részeg illegett, billegeti, grimaszokat vágott és kurjon­gatott. Nevettek. Felszabadultan, fe­szültséget oldó kuncogás bugy­borékolt fel a torkokon. A báty’ az becsétől alacsonyabb. mokány. de szívós és izmos, mint egy igavonó, előbb elsá­padt, majd elvörösödött. „Ezek az öcsémén nevetnek.” A ci­gányon nevetnek■ Mindezen túl nem a nevetőkre, a test­vérére volt haragos. Eléje ug­rott, hadonászott és fröcskölt szájából a szó. — Te cigány, te! Hát az én fejemre hozod itten a szégyent. Én beajánlottalak ide, a jó kis munkába. És nekem ezért így hálálkodol? Hát mikor láttál engem ide részegen jön­ni? Szégyelld magad, érted, szégyelld magad. Nagyon na­gyon szégyelld. Valaki kurjantott. — Ez aztán a népnevelés. Mint az iménti vihar, a köz­bekiálltásra orkánként szakadt fel a kacagás. — Látod te! — ...Röhögnek rajtunk. A legfiatalabbik cigány in- bolygott, pislogott, majd na­gyot ordított: _Fogd be a pofádat. A pá­lyáidnak p rédikálgass! — Én? Te! Kérges tenyerű pofon csat­tant. A részeg megingott, a falnak esett. Aztán, mintha minden mámor és szesz a le­vegőbe párolgott volna, az ittas kijózanodott, egy szem­villanás alatt kést rántott, és bátyjának ugrott. A kés ott van Záhonyban a rendőrségen. Bűnjel. Az öccs pár napig nem dolgozott, el­bocsátották, majd visszavet­ték­— Sok gyereke van. Rendkí­vüli időjárás volt azon a na­pon. Majd jobban szemmel tartjuk. Serei Ernő boldog öröm. Nagyon szép esküvői emlék. De... két hónapja múlt már a lakodalomnak. Olyan-e az életük. amályennek képzelték? „Házat akarunk mieiőbb.. — Mi régi szokásnak tar­tottuk a menyasszonytáncot. Nem akartuk. Az idősebb vendégek ragaszkodtak hozzá. Háromezer forintot dobtak össze a násznagyok elé. Ha már így történt, úgy számí­tottam, veszek egy szép hí­zót. Az legyen első közös va­gyonunk. Szüleim mást mond­tak. Hogy van nekik kettő, ne­künk adják az egyiket Te­gyük el a pénzt. A szülők nem akarnak rosszat, ügy segítenek, ahogy tudnak. És most, a másik szo­bában, sütik a tegnap levá­gott disznók zsírnakvalóját, töltik a kolbászt. Az egyik részt külön rakva, az új pár­nak. A fiatalember friss teper­tőt, frissen sült kolbászt tesz az asztalra. Szívesen kínál. — Sajnálom, hogy nincs itthon a feleségem. Komoróra jár, a fatelepre. Az üzemi konyhán dolgozik. Reggeli vo­nattal megy. délután négykor jön. Házat akarunk mielőbb. Saját fészket. Meg is van a telek. Éppen itt, a szomszéd­ban. Én is úgy vagyok csak itthon, kényszerpihenőn. A Zetorom főjavításon áll Kis­várdán. Csak egészség legyen Most kerültek össze, s már­is házat akarnak. Nem úgy, hogy szeretnének. Határozot­tan: „akarunk”. Honnan az erő, a bizakodás? — Gondoltam arra is, meg­próbálom, mint egyesek tesz­nek. De nincs kedvem hozzá. — Mihez? — Eljárni a faluból dol­gozni. Hétfőn menni, szomba­ton jönni. Akkor meg, olyan hamar elszalad az a vasár­Inap, s pakolj asszony megint. Utazás, törődés, idegen száliá- solás. Igaz, havi pénzt adnak, ■ de sok le is csorog belőle, ! mire hazakerül. A szövetke­zetben megkeresem havi át­lagban a kétezer forintot. Tiszta pénz. Hold háztájit is kapok, teljesítmény után cél­prémiumot. A napokban hoz­tam haza nyo'c mázsa krump­lit. Az alma prémiumba szin­tén pénzt adnak.' Csak e .ész- ségünk legyen. A következő nyárhoz két évre a saját há­zunkban leszünk. Addig dol­gozik a feleségem Komoron. Utána jön ö is a szövet kezei­be. A feltétel És nem akármilyen házról beszél Ivói Béla. Szavával mondva, divatos, sátortetős­ről. Előszobával, két belső szo­bával, fürdőszobával kamrával. Az OTP-t, kölcsönt egyáltalán nem említi, ötven forint kö­rül fizet a tiszabezdédi Kossuth Tsz egy munkaegy­ségre. S Kői Bélának, mint zetorcsnak, nyolc forint jön ki óránként. — Ha nincs idén is a nagy szárazság, többet oszthatott volnr. a szövetkezetünk. De reméljük, nem lesz mindig ilyen az időjárás. Aztán, aki megfogj,., a dolog végit, eléri a számítását. A közösség is mind jobban összeforr. Ezért is van az. hogy nemcsak én vagyok itthon fiatal házas lé­temre a faluban. Itt van mindjárt, a harmadik szom­szédban Kulcsár Feri. ö se régen nősült. Fogatcs. Meg, vannak még a faluban jóné- hányan, fiatal házasok. Mi­nek véndoroügatnánk? Hol van már az a sötét falu, ami­ről az öregek beszélnek?! Csak persze, sült galambot nem várunk.. Havonta láthatunk színházi előadást, a tv-ről nem is beszélve, ami egyáltalán nem ú.iság már. Kisvárdán, húsz kilométerre középiskolák vannak. De lehet, mire a mi gyermekeink odanőnek, köze­lebb is lesz. Mert, az bizony kell. tanulni, fiúnak lánynak. Legalább valamilyen szakmát a tsz-ben is. A mai fejlődő világ mindig többet követel. Asztalos Báliuí 1964. december 25. fektetés már jövőre meghozza gyümölcsét — remélik a gyá­riak. Igaz, hogy az új üzem­résszel, a végrehajtott kor­szerűsítéssel 40 százalékkal növekszik majd a termelt olaj mennyisége, de ezzel még nem következik be automatikusan a termelékenység növekedése is. Ez elsősorban az embere­ken, a vezetőkön és a beosztot­takon múlik. Az ő feladatuk, hogy munkaszervezéssel, a munkaverseny felkarolásával, a technológia menet közbeni javításával a lehető legjobban aknázzák ki a rekonstrukció adta lehetőségeket. NYÍREGYHÁZA GÉPjAVÍTÓ Igaz, nem lehet párhuzamot vonni a két vállalat között, de mégsem érdektelen felvá­zolni a Nyíregyházi Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat négyéves munkáját. Ez idő alatt a nyíregyházi vállalat termelése megkétsze­reződött, s ma már meghaladja a 112 milliós értéket. A létszám viszont ennél lényegesen ki­sebb mértékben nőtt. A leg­kritikusabb időkben is jól gaz- lálkodtak a létszámmal és a Iparunk fejlődésében lét- fontosságú, hogy a termelés növelését kétharmad részben a termelékenység fokozásá­val valósítsuk meg. Különö­sen mérvadó ez Szabolcs- Szatmár üzemeire, ahol a fejlődésben lévő ipari bázis még nagy lehetőségeket rejt. Két üzemben vizsgálódtunk: hogyan valósították meg ezt az elvet létszámgazdálkodás­ban, béralap felhasználás­ban, az önköltségcsökkentés­ben, a gyártás- és gyárt­mányfejlesztésben. NYÍRBÁTOR: NÖVÉNYOLAJ- IPAR Nem éppen hízelgő a Nyír­bátori Növényolajipari Válla­latra, hogy 1960-hoz viszonyít­va a 11 százalékos béralapnö­vekedés mellett csökkent az egy munkásra jutó termelés értéke. Mindenki tudja, hogy ez nem jó. Egy vállalat csak akkor gazdálkodik eredménye­sen, ha a béralap növekedését megelőzi a termelékenység növekedése. Mi a helyzet Nyír­bátorban? Négy évvel szelőit a terve­zett béralapot 79 Of/O forinttal lépték túl, ezzel szemben az egy főre jutó termelési érték messze elmaradt a tervezettől. És most? Már nem ilyen kriti­kus a helyzet, de a béralap­túllépés jelenleg is fennáll, mi­közben a termelékenység alig­hogy eléri a tervezettet. Mit hoznak fel mentségül a válla­lat vezetői? Hivatkoznak — és részben indokoltan — a ter­melés szezonjellegére: ha egész évben üzemelhettek volna, ak­kor jobban alakulnak a muta­tók. Megemlítik ezentúl, hogy a termelékenység növelését so­káig gátolta az, hogy az ország egyik légkorszerűtlenebb nö­vényolajipari üzeme volt a nyírbátori. Hiányoztak a mun­kát gyorsító kisgépek, elavult, volt a szállítás, nem volt meg­oldva a raktározás. Ezek miatt túlhaladott technológiával dol­goztak, s éppen ezért az egész évre munkát biztosító alap­anyag jó részét az anyaválla­lat másfelé irányította... Két­ségtelenül gátló tényezők vol­tak ezek és iparági szinten kiegyenlítődött a nyírbátori el­maradás, de a végrehajtott nagyösszegű műszaki fejlesz­tésnek még ilyen körülmények között is a termelékenység né­mi növekedését kellett volna eredményeznie. Más lesz a helyzet 1965-ben — bizakodnak a nyírbátoriak. Jelentős beruházási összeggel megépült az extraháló üzem, készül a raktár, korszerűsítet­ték az üzemen belüli szállitást- A tárgyi feltételek mellett megteremtődött a személyi fel­tétele is annak, hogy nagyobb aránya legyen a termelés, mindenek előtt a termelékeny­ség útján. Az idén sok pénzt vitt el a szakemberek felkészí­tése a korszerűbb gyártásra: akik tanfolyamon, tanulmány­úton voltak, hetekig, hónapo­kig nem tudnak részt venni a produktív munkában. Ez a be­9

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom