Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-15 / 269. szám

Amíg nem késő...!

Beszélgetés dr. Dömény Istvánnal, az Országos Közúti Balesetelhárítási Tanács titkárával

A Kígyóst ele p hetven éve

Egy mai cigány vaj da, aki esti iskolába jár Miért halt meg Bódi Gusztáv csecsemő ?

A kétszeres életmentő

Segítség, felborult a csónak! — „Valami belülről irányított...”

be fiatalember, Körtvélyessy János, a balsai tsz öntözőmo- tor kezelője. Hogy történt, s mint történt? — Akadozva bontakozik a kép a visszaemlékezés nyomán. Nehéz erről beszélni még ma is: munkatársakat, bajtársakat veszítettek el. Kecskedi Ferenc a testvér- bátyját.

— Az volt a szerencsém, hogy a nagy gumicsizmákat egyből le tudtam rúgni és a kabátot is letéptem magamról — mondja Kecskedi Ferenc. — így feldobtam magam. Hiába tudtak úszni a többiek is. a csizmák horgonyként húzták őket a mélybe.

— Nekem a jobblábamon maradt a csizma, nem tudtam letépni — emlékezik az 52 esztendős Bajor János. — Nagyon kimerültem, ha János egy percet késik — mutat Körtvélyes- syre —, akkor...

— Mit érzett, amikor elhangzott a segély kiáltás? — kérdem a szó nélkül üldögélő fiatalembertől.

— Semmit. Egyáltalán semmit. Mintha nem is gondolkodtam volna. Valami belülről irányított: ember van veszélyben! Rohanj! Aztán akkor

scsúdtam, amikor fellármázták a falut, és édesanyám sírva szaladt le a partra... Sejtette, tudta, ha én a közelben vagyok... Ismerte vakmerőségemet... — De azt már nem látta, amikor lebuktam a víz alá, a hálót kibogozni — teszi hozzá gyerekes bűntudattal.

Pillanatnyi csend. Halász Ottó, az Állami Biztosító igazgatója kezd beszélni.

— ... fogadja el tőlünk a felmérhetetlen erkölcsi elismerés mellett ezt a táskarádiót Csekélység, de a megmentettek, a társadalom hálája...

Ezüstlemezen a név: „Körtvélyessy Jánosnak, a kétszeres életmentőnek”.

— Vigye el magával — biztatják. — A katonasághoz...

Körtvélyessy János, a kis ünnepséget követő napon vonult be sorkatonai szolgálatra. Ma már minden bizonnyal rajta feszül az egyenruha.

— Bízom magamban — mondta az ünnepségről búcsúzva —, hogy katonaként is megállóm majd a helyemet... Szüleim is ezt várják tőlem.

S. A.

Néhány ház falát vakító fehérre meszelték, s a nád meg a szalmatetők helyére pirosló cserepek kerülnek. De ezek csupán foltozgatások, nem sokat változtatnak azon, hogy a lakások alapjában egészségtelenek.

— Nagyhalász csecsemő-halálozásoknak hatvan százaléka a Kígyóstelepről került ki. És ez a szám lényegesen kisebb a néhány év előttinél — mondja az orvos.

Az általános vélemény az, hogy ott, a Kígyóstelep jelenlegi helyén, a viszonyokat csak javítani lehetne, gyökeresen megváltoztatni azonban lehetetlen, ezért teljes egészében felszámolják.

És most várnak a Kígyóstelep lakói.

A kormány rendezte a cigányok részére kiadandó házhelyek ügyét. Nagyhalászban is megkapják ezt, a tanács már felparcellázta a kijelölt területet. A telep mellett vezeti út túlsó oldalán építhetik tavasztól új házaikat Tóth Fe- rencék, Balogh Mihályék. Hamarosan villanyt vezetnek erre, és az örökké sáros közbe járdát építenek.

így ér véget néhány év múlva a hirhedett nagyhalászi Kígyóstelep hetven éves története. A nyomorgást a munka és a kereset váltotta fel a telep lakóinál, ezentúl szellemi fejlődésüknek sem lehet akadálya.

Kun István

pénzt keresni. Havonta ezernyolcszazat ad haza, a többi vonatra, szállásra, cigarettára marad.

— Nem lenne itt semmi baj, ha nem volna olyan nagy a tudatlanság. Azt hiszi elvtárs, én nem érzem, hogy nem tudok írni? Még a fizetési jegyzékre is csak két keresztet rajzolok.

Tóth Ferenc a többieket kérdezi, ki analfabéta? Vagy húszán feltartják a kezüket

— Cigányosztályokat létesítettünk az iskolákban. Most járnak hatodikba és hetedikbe.

Az új telep

A telepről sokan elhatározták, hogy tovább taníttatják a gyereküket, de ennek még nem látszik az eredménye. Nagyhalászban két cigánytelep is van: az egyik a Kígyós, a másik a tyuksori. A két telepen él a falu lakosságának ti- zedrésze. A faluból évente 100—150 gyerek középiskolába, 40—50 fiatal felsőiskolába jár. A két cigánytelepről ez évben került ki az első ipari tanuló. (Igaz, az is a tyuksoriról.)

A viskók kétharmada ma is olyan, mint régen, csak a földbevájt putrik tűntek el.

előtte megjelent a rendelőben Tóth Ferenc vajda, és kérte, halasszák az előadást máskorra, mert a telepen sok a részeg s botrányba fulladhatna.

— Nem olyan régen még azt mondták: száz év kell, míg a cigányokat munkára fogjuk

— mondja a tanácselnök. — Hát kérem ma a Kigyóstelepen minden férfi dolgozik. Néhá- nyan a tsz-ben, állami gazdaságban, a legtöbbjük azonban messze jár, kubikoL De dolgozik és keres.

— Keresnek — folytatja a vajda és a tántorgó szürkeruhás felé mutat, — de még nem tanulták meg elkölteni a keresményt. T

De a Bódiék lakásától' nem messze felépült a telep első vécéje is. Beljebb néhány házon már cseréptető várja az őszi esőzéseket. Közülük egy a Balogh Mihályé.

A szoba „padlója” döngölt homok. Két ágy, asztal, székek. Bár kopottak, mégis otthonosabbak a Bódi Gusztávénál.

— Megvan a pénzem bútorra — mondja Balogh Mihály,

— de majd csak akkor veszem meg, ha felépítettem az új házamat.

Balogh Mihály azok közé tartozik, akik nem fölöslege- ean utaznak messze munkára,

A Kígyóstelep Nagyhalász mellett van, a falu szélén. Az utcáról keskeny, sáros köz vezet oda, amelynek közepét mélyen kivágták a tsz erre járó zetorjai. Áll a víz, és nem vezeti le senki.

— Kétszáznegyvennégy lélek lakik itt — mondja Tóth Ferenc, a telep vajdája,

Tóth Ferenc hat elemije

Nagy József, a tanácselnök beszeli a vajdáról, hogy gyerekkorában csak egy osztályra tellett az iskoláztatáskor. A ma negyvennégy éves Tóth Ferenc később esti iskolába járt — mégpedig szorgalmasan, — és ott végzett el még ötöt. Most tanácstag, az egészségügyi állandó bizottság aktivistája.

— Szégyellem én elvtárs, amit itt lát — mondja a vajda. — De higgye meg, akik benne élnek, nem tehetnek a sorsukról.

Bódi Gusztávnét keressük. Bódinénak júniusban megbetegedett háromhónapos kisfia. Az orvos kórházba utalta.

— A férjem elissza a keresetét, nincs pénzem kórházra — hajtogatta Bódiné, és az orvos hiába magyarázta, hogy a kórház ingyenes, hajthatatlan maradt. A kisgyermek pedig néhány nap múlva meghalt.

Bódinét és férjét nem találjuk otthon, csak a férj anyját. s

— Elvette a jő isten — sóhajtja pipája mellől az idős cigányasszony.

— Nem törődnek a gyerekekkel — mondja Tarr Balázs doktor. Bódinénak az első gyermeke is meghalt, utána a második, és azóta ismét szült. Mindennap be kell hoznia a gyermeket, én aztán alaposan megvizsgálom. Csak így tudom megelőzni a bajt. Pedig jó segítségem van. A védőnő, Szemző Sarolta, névszerint ismeri a telep összes lakóját. Előfordul, hogy maga hozza be a beteg gyereket a rendelőbe.

Minden férfi dolgozik

Később a csecsemő-tanácsadásról beszél, meg az előadássorozatukról. A tajnács- adás ingyenes, de a telepiek nem mennek be miatta a faluba. Tarr doktorék fordítottak a dolgon és kijöttek ők.

Az elsőn szép számmal megjelentek az asszonyok, de nem az előadás érdekelte őket, hanem cukrot, lisztet, zsírt, szappant követeltek.

— Pedig van pénzük — mondja a telepi Balogh Mihály és az út felé mutat. Tántorogva közeledik egy szürkeruhás fiatalember. — Janiék pénteken kaptak fizetést.

A második előadást elverte az eső. A harmadikat egy vasárnap tartották volna, de'

vezethető az a fkoholfogyasz. tásra. Sok gépkocsivezető azt hiszi, hogy feketekávéval, különféle élénkítő szerekkel csökkentheti a hatását.

— Közútjainkon gyakori a

balesetek áldozatainak

cscrbenhagyása. Mi a véleménye erről?

— Rendszerint az ilyesmi is

az alkohollal függ össze. A közlekedés biztonsága szempontjából ezt a bűncselekményt tartjuk a legsúlyosabbnak. Bár bíróságaink, élve a Legfelsőbb Bíróság ide vonatkozó iránymutatásával, ma már maximális büntetést szabnak ki a cserbenhagyókra, mégsem csökken, a segítség- nyújtás elmulasztásában vétkesek tábora. 1963-ban 521

ilyen bűncselekmény történt hazánkban, az idén, az első fél év adatai szerirat 40%-os emelkedés tapasztalható.

Több mint 120 sérüléses balesetnél a gázoló gépjárművezető szintén cserbenhagyta áldozatát. A szomszédos baráti országokban szinte ismeretlen az ilyen bűncselekmény. Mindenképpen indokolt, hogy a közvélemény nálunk is határozottan szembeforduljon az országutak „kalózaival”, a lakosság segítsen a kézrekeríté- sükben. Igaz, a segítség eddig sem maradt el; nagyrészt ennek köszönhető, hogy az áldozatukat cserbenhagyó járművezetők néhány óra múlva — egy-két kivételtől eltekintve —rendőrkézre kerültek.-* Miben látja a legfontosabb tennivalókat?

— Az Országos Közúti Balesetelhárítási Tanácsot az a felismerés hozta létre, hogy a baleseteket meg kell előzni. Erinek érdekében mindenekelőtt támaszkodni kell a közúti fegyelemben kitűnt autósok nagy táborára. Gépjármű- vezetőink zöme ugyanis figyelmesen és körültekintően közlekedik. Sokatmondó adat: a balesetmentes közlekedésért kitüntetett hivatásos gépkocsi- vezetők száma jelenleg Magyarországon megközelíti a húszezret. A kitüntetett gépkocsivezetők csaknem kétmilliárd kilométert vezettek baleset- mentesen.

Sok példát idézhetnék, amikor a gépkocsivezetők figyelmessége, lelkiismeretessége mentett meg embereket, akik könnyelműen kihívták maguk ellen a sorsot. Nem, nem róluk van szó, amikor hangsúlyozzuk a fegyelmezés, a szigor szükségét a mai közlekedési rend megszilárdításában, hanem a felelőtlen, hetvenke- dő autósokról és motorosokról. Sokan, sokat okulhatnak egyik filmünkből, amelyet „Amíg nem késő” címmel vetítenek a mozikban.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az országúti belesetek több halálos áldozatot követelnek a világon, mint a fertőző betegségek.

1963-ban csaknem 200 ezer ember halt meg autóbaleset következtében, a sebesültek száma pedig több mint 15 millió. Előzetes adatok tanúsítják: L964 első tíz hónapjában további növekedést jelez a közúti balesetek grafikonja. S bár a járművek számarányát tekintve nálunk kevesebb az országúti baleset, mint a legtöbb nyugati országban, az utóbbi »vekben mind feljebb szökik a »leseti statisztika. Hazánk- nan elsősorban vidéken emelkedett a közúti balesetek száma; 1960-tól 1963-ig csaknem n duplájára. A halálos és súlyos sérülések 78 százaléka is l falvakban, községekben tőr- ént. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. Dömény Istvánnal, az Országos Közúti balesetelhárítási Tanács titkárával.

— A legtöbb és legvégzete- :ebb szerencsétlenségben a mo- orosok játszanak közre — nondta dr. Dömény István. — Egy év alatt 210 halálos és :saknem 2000 olyan sérüléses »lesetet okoztak, amelynek izenvedő alanyai közül nagyon lokan egész életükre nyomo- •ékká váltak. Arra is utal a statisztika, hogy 1954 óta kétszeresére nőtt a motoros balhetek száma. Más adatok szent a járművezetők hibájául élrótt balesetek egyharmadaa notorosok figyelmetlensége, 'ondatlansága miatt történik.

— Mi rejlik a statisztika

mögött? .

— Mindenekelőtt abból kel! kiindulni, hogy a motorkerékpár ma már tömegcikk. Je- enleg 350 ezer fut belőle or- izagütjainkon. Az orvos- és a ogtudomány világszerte behatóan foglalkozik a motoros »lesetek, a végzetes szeren- isétlenségek megelőzésének kérdéseivel; Nemrég kétnapos ogi konferenciát rendeztek Síkokon. Ezúttal a közlekedés- og képviselői ismételten hangot adtak annak a kívánság- iak, hogy a bukósisak viselőét a KRESZ kötelező szabályként írja elő minden motorosba, minden utasra, függetlenül i sebességtől. Jelenleg ugyanis :sak 60 kilométeres sebesség íelett kötelező a bukósisak viselése. Nálunk 1963-ban ter- ledt el a bukósisak, s kedvező eredményre vezetett: egyhar- nadával csökkent a motoros »leseteknél oly gyakori topolya- és agysérülések száma.

Természetesen a bajok megelőzésének legfontosabb re- ;eptje továbbra is az ittas vehetők szigorú ellenőrzése maad.

De nemcsak a motorosoknál, más járművezetőknél is gyakori az ittasság. A járművezetők közúti baleseteinek csaknem 20 százaléka vissza„így élek én, Turricsén"

Pályamunka és siker — A léma a Piaiatok — Fgyedül a faluban

diplomával

van szakemberre. Eljöttem, szétnéztem, ittragadtam gyakornoknak és a diploma megszerzése után, közel egy éve Turricsén vagyok.

— A turricsei ifjúságról írt a pályázatában?

— Igen. Magam is fiatal vagyok, nem okozott nehézséget megismerkedni velük, meg a gondjaikkal. Érettségi után egy évig mezőgazdasági munkás voltam. Magam is éreztem, milyen a fiatalság sora falun, a földeken.

— Mivel foglalkozott?

— Azzal, hpgy lehet itthon megtartani a fiúkat, lányokat: javítani a munkalehetőségükön, keresetükön, megteremtem a szórakozási alkalmakat, és a fcsz-vezetők, a tagok ehhez jobban használják fei a kulturális alapot

— És a saját szórakozása?

— Nagy Pista bácsiék a szállásadóim. Gyerekükként gondoskodnak rólam. Három- négy heten ként elutazom Debrecenbe. A többi vasárnap itthon. Van már szórakoztatóm; nemrég turistaúton voltam a Szovjetunióban, ezt a táskarádiót vettem — mutatja.

— Sikerült megvalósítani a fiatalsággal kapcsolatos terveket?

— Még gyakornok koromban

szakmunkás tanfolyamot szerveztünk. Persze ez nem ifjúsági dolog: van köztük 20 évestől hatvan-hetvenesig minden korú ember. A harminckét tanfolyamistá most kezdi a következő évet.

Kezd jól alakulni

— A fiatalok? Megalakítottunk egy ifjúsági öntözőbrigádot Három fiút elküldtünk tanfolyamra. Ök szakmunkásak, 15 százalék többletkeresettel. — Nemrég megállít Hadi Pista, az egyik brigádtag} — Hogy lehet az — kérdi —s

amazok többet keresnek? _

Szakmunkások — feleltem. — Akkor ezen a télen én is megyek tanulni — válaszolta. — Ketten mennek, vagyis hárman, köztük egy fiatal baromfigondozó is.,

— Csináltunk „Ki mát tud?** versenyt Húsvétra a tanács, a tsz vezetőségéből, a pedagógusok közül néhányan színdarabot tanultak. Most már a fiatalokkal együtt készülünk egy újabb előadásra. Ez is megindult. Hallom, két-három fiatal készül vissza a faluba az elvándoroltak közül...

— Kezd úgy alakulni, ahogy elterveztük. A fiataloknál is, a termelésben is. A rossz esztendei ellenére megtartjuk a tavalyi gazdálkodási szintet

Elmenni?

Nem, nem akar

— Egyedüli szakember a tsz-ben. Megbirkózik a feladatokkal?

— A gazdaság területe nem éri el a kétezer holdat. De emberi, szemléletbeli gond van annyi, mint egy nagy tsz-ben. A termelés alapvető fogásainak az alkalmazása már mind kevesebb ellenállásba ütközik. Mert ilyen volt jócskán. A gyeptörésnél például erőszakoskodnom kellett. Eredménye: harminc holdon 840 mázsa csöves tengeri. Máskor meg kézbe vettem a kaszát, s megmutattam; lehet másTcént is csinálni. — Melós voltam — mint említettem —, érettségi után Nemcsak beszélni tudok valamiről. És ez, látom, sokat segít abban, hogy az idősebb emberekkel is könnyebben megértjük egymást.

— így élek én, Turricsén. Elmenni? Nem, nem akarok innen.

Samu Andrá»

A pesti rádió az idei tavaszon hirdette meg „A falusi ifjúság helyzete” című pályázatát. Messze a fővárostól, egy kis szatmári faluból, Turricsé- ről is érkezett pályamunka. Sikeres munka volt, mert szerzőjét meghívták a nyilvános vetélkedőre, ahol a negyedik helyezéssel járó díjat, a kéthetes lengyelországi üdülést szerezte meg.

Igen nagy jóindulattal nevezhetjük irodának az egyik végén másfél, a másikon három méter széles helyiséget. Benne egy kisebb asztal, a nagyobb sarokban könyvekkel telerakott szekrény, a falakon számoktól tarkálló kimutatások. Az asztal mellett két szék. Amikor a harmadikat behozzák, szűkösen férünk el.

Elment, szétnézett es • • •

Bajkán Barna tavaly végzett, s egyedüli szakember a turricsei Béke Termelőszövetkezetben. A Hajdúságba való, Debrecenben tanult.

— Hogy került erre az eldugott helyre?

— Kis gazdaságot akartam,

ahol HolIphpt c7iíl-cóa

Egy kiúszott, három pedig...

A partra özönlött a nép. Nagy halászháló került elő. Nem mentésre. Ahhoz már késő volt... Keresésre. A háló gyökérbe akadt. A szőke fiú vizesen, csapzottan továbbra is ott maradt a keresésnél. Lebukott a Tisza fenekére. Fél perc, egy perc. Végre kitépte a hálót. És még ehhez hasonló eset kétszer. Késő estig kutattak. Eredménytelenül, csak másnap, harmadnap sikerült megtalálni a vízbefultakat.

Mindez három hónappal ezelőtt történt. Az újság, a rádió rövid hírben ismertette a szomorú esetet.

Nyíregyházán, az Állami Biztosító székházában egy kis társaság gyűlt össze a minap: Bajor János rakamazi, Kecskedi Ferenc tiszanagyíalui halászok, maid később az életmentő, a húsz esztendős szédült és annak a fenekén áll, nyakig vízben, két ember. Az egyik, az idősebb, meg-meg csúszott a síkos fenékdeszkákon, alig bírta már megtartani egyensúlyát. Még' húsz..., tíz..., még öt méter. A férfi isiiét meginog, már-már elmerül. Aztán izmos kezek markolják, s bependerül a csónakba. Amint a fiú evez ki a partra, a fiatalabb halász sír, mindegyre ki akar ugrani a csónakból.

— A bátyám..., a bátyám... Láttam, amikor utoljára lebu- kot... És kiáltotta: „öcsém, nem birom tovább...”

A csónakos fiú partra tette a két megmentett halászt. Ösz- szefüggéstelen szavaikból lassan kihámozta, hogy hatan ültek a motorosban, északra igyekeztek, amikor Balsa és Vencsellő között jött a hajó, a hullám felborította a csónakot.

Hol vannak a többiek?!

A révcsónak a megszokott kényelmes tempóban húzott át a Tisza innenső partjára. Még jócskán benn járt a sodrásban, amikor a csónakban ülők tere- feréjét egy kétségbeesett kiáltás némította el.

_ Segítség! Felborult a halászcsónak! Fuldokolnak az emberek!

A révladikban kitört a riadalom az asszonyok között. Kis libbenés a csónakon, majd csobbanás a vízben. Egy alacsony, szőke fiú, ahogy volt; ruhástól belevetette magát a vízbe, és erőltetett tempóval úszott a part felé. Eloldotta a kikötött csónakot, s izomsza- kadásig forgatta az evezőket a gyűrűző hullámokban, amelyeket a folyó közepén elhaladó hajó vert.

Messziről csak azt látta, hogy a halászcsónak feltör-