Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-12 / 265. szám
XXI. ÉVFOLYAM, 265. SZÁM ÁRA: 50 fillér 1964. NOVEMBER 12. CSÜTÖRTÖK Koszigin fogodfa a magyar küldöttséget Kádár János és Nemes Dezső a moszkvai képzőművészeti kiállításon Jelentés az üzemekből: Csökken az adósság, lehetővé vált a tervek teljesítése Szerdán Kádár János, a magyar párt- és kormányküldöttség vezetője látogatást tett Alekszej Koszigénnél. A látogatás alkalmával baráti és szívélyes beszélgetés folyt. Kádár Jánost a találkozóra elkísérte Szipka József, hazánk moszkvai nagykövete. ★ Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke és Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. a Központi Bizottság titkára szerdán Moszkvában megtekintette a szovjet főváros képzőművészeinek kiállítását. A magyar vendégeket L. F. llji- csov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, J. A. Szo- lovjova, a Moszkvai Városi Pártbizottság kulturális osztályának vezetője, N. N. Smidt, a kiállítás igazgatója és számos neves művész kísérte. A Moszkva — hazánk fővárosa” című kiállítás nemrég nyílt és egyike annak a tíz övezeti kiállításnak, amelynek anyagából az országos képzőművészeti kiállítást összeállítják. Kádár János és Nemes Dezső tetszéssel nézte Stejner Moszkva, (TASZSZ): A Német Demokratikus Köztársaságnak Walter Ulb- rich és Willi Stoph vezette párt- és kormányküldöttsége szerdán hazautazott Moszkvából. Elutazott Moszkvából a Hadzs Ben Allah vezette algériai párt- és kormánykülTokió. (MTI): Az a hír, hogy csütörtökön befut Sasebo kikötőjébe a Sea Oragon amerikai atom-ten- geralattjáró, szerdán országszerte tüntetésekhez vezetett. Tokióban mintegy tizenötezer. Saseboban ezerötszáz ember tüntetett az amerikai tengeralattjáró látogatása ellen. A tokiói tüntetők előzőleg a Hibia parkban nagygyűlést tartottak és határozatot fogadtak el, amelyben követelik, hogy a Szato-kormány haladéktalanul szólítsa fel az Egyesült Államokat ne küldjön atom-tengeralattjárókat japán kikötőkbe. szova-ról, Csulovics tájképeit, i Nyecsitajlo „A Vörös téren” című monumentális festményét, Vucsetics gránitból készült Dzerzsinszkij protréját, Cigal márványszobrait, valamint az iparművészeti, lakberendezési és színházművészeti kiállítást. Kádár János külön gratulált Belasova szobrászművésznőnek két kiállított munkájához. A látogatás végeztével Kádár János a következőket írta a kiállítás vendégkönyvébe: „Témában, kifejezési módban gazdag kiállítás, külön örvendetes a nagyszámú fiatal művész jelentkezése. A kiállítás számomra azt bizonyítja, hogy a szovjet művészet a lenini eszmékhez, a néphez ragaszkodva új kifejezési formákat is keres, ezért a helyes úton előre halad. Sok sikert kívánunk e törekvésekhez.” Vaszilij Kuznyecov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese szerdán fogadta líráéi yi Károly magyar külügyminiszter-helyettest, a Magyar Népköztársaság párt- . és kormányküldöttségének tagját. Kuznyecov és Erdélyi között baráti beszélgetés folyt le. döttség is. Wladyslaw Gomul- ka, a LEMP Központi Bizottsága első titkára vezetésével a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfodulója moszkvai ünnepségein részt vett lengyel párt- és kor-1 mányküldöttség visszaérkezett Varsóba. A nagygyűlés után a részvevők a parlament elé vonultak, s ott ülősztrájkot rendeztek. Az épület előtt összetűzés támadt a kivezényelt rendőrosztagokkal. A Zan- gaengakuren baloldali diák- szervezet ezernyolcszáz tagja valóságos utcai harcot vívott ezer rendőrrel. Szerdán délután nagygyűlést tartottak Sasebo egyik parkjában is. A gyűlés sokezer résztvevője tiltakozó táviratot küldött Szato japán miniszterelnöknek és Johnson amerikai elnöknek, majd tüntetett a szigeten levő amerikai támaszpont közelében. Ipari üzemeink számára elérkezett a finis, az év végi hajrá időszak. Mint tudott, számos vállalat, üzem féléves tervét nem tudta teljesíteni, háromnegyedéves szinten azonban jelentősen javultak a termelési mutatók. Töltőasztal, lúgosmosó határidőre A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál a harmadik negyedév végére lényegében megszűntek az anyag- és alkatrészgondok. Ez már az októberi tervteljesítésben is megmutatkozott. A teljes termelést 100 százalékban teljesítették, csupán a készárutermelőknél keletkezett kisebb lemaradás. A gépjavítónak a negyédik negyedéves terve eléggé feszített. Egész évre, exportra 60 konzervgyári töltőasztal legyártását ütemezték és ebből a mennyiségből a negyedik negyedévre harmiric darab jutott. A harminc toltoasztal- ból 15 már elkészült, a másik 15 legyártása folyamatban van és december végére elkészül. Nagy feladata a vállalatnak a gépállomások részére gyártandó lugosmosóberen- dezések elkészítése. A 800 lu- gosmosó határideje december vége, de mivel a gépállomások sürgetik a számukra igen fontos berendezéseket, a vállalat dolgozói úgy határoztak, hogy 3 gyártást december 15-ig befejezik. Lassú a dohány- begyűjtés üteme Tizenötezer-háromszáznyolc- vanhét holdon termeltetett dohányt ez évben a Nyíregyházi Dohánybeváltó és Fermentáló Üzem. A vállalat dohánybegyűjtési terve 104 ezer 510 mázsa volt. A begyűjtés üteme jelenleg eléggé lassú, naponta 150—200 mázsával kevesebb a tervezett mennyiségnél. A Dohánybeváltó és Fermentáló Üzem munkáját, különösen a gépi fermentálást a begyűjtés lassúsága erősen akadályozza. A gépi fermentálás a tervezett három műszak helyett így csak két műszakban történik és ez kihat az exportterv teljesítésére is. A fermentálóüzem évi ex port terve har- mincháromezer-nyolcszáz mázsa fermentált dohány szállítása. Ebből eddig csupán 15 százalékot teljesítettek. Meggyorsulna a termelési ütem, ha a termelőegységek a csomózást az előírásnak megfelelően 18—20 levél egy bekötésével végeznék, másrészt ha jobban szorgalmaznák a dohány begyűjtését. Ev végére kész az 530. lakás ! Az építőipari vállalatok munkáját nagyban befolyásolja az anyagellátás, nem utolsósorban az időjárás, amely októberijén kedvezőtlen volt. Ennek ellenére az ÉM Szabolcs-Szatmár Megyei Építőipari Vállalatnál a 40 millió forintos tervből több mint 37 milliót teljesítettek. Ez az arány jobb mint a korábbi hónapoké. Problémát okozott a vállalat munkájában, hogy októberben 1500 tonna cementtel és nagy mennyiségű téglával kaptak kevesebbet a megrendeltnél. A negyedik negyedéves tervteljesítéssel kapcsolatban úgy nyilatkoztak, hogy minden eszközzel igyekeznek teljesíteni a vállalat lakásépítési tervét. Az 1964 évre előirányzott 530 lakásból eddig 256-ot adtak át és a még hátralévő 274 lakást úgy Nyíregyházán, mint a vidéki városokban év végere mindenképpen elkészítik. Ruhagyár: nyugodt körülmények A Nyíregyházi Ruházati Gyár eddig az év minden hónapjában teljesítette tervét. A most kapott tájékoztató szerint októberi tervüket is 100,2 százalékra sikerült teljesíteni. A ruhagyár az elmúlt háromnegyedévben exportra 14 ezer 800 nadrágot gyártott és ezzel lényegében teljesítették előirányzatukat. Mosta IV. negyedévben pluszként holland megrendelésre még 18 ezer nadrágot gyártanak. A vállalat igazgatója szerint a Ruházati Gyár dolgozói éves Az allami gazdaságok országszerte most dolgozzák ki az 1965. évi üzemterveket. Ezzel kapcsolatban az Állami Gazdaságok Főigazgatósága és a MEDOSZ elnöksége közös felhívásban arra szólítja fel az állami gazdaságok vezetőit és minden dolgozóját, hogy maradéktalanul teljesítsék a termelési tanácskozásokon most megvitatott és elfogadásra kerülő üzemterveket: szélesítsék tovább a szocialista brigádok versenyét, a fiatalok vetélkedését, tevékenyen vegyenek részt a jubileumi esztendő éves gazdasági versenyében. Az állami gazdaságok közül jó- néhány büszkélkedhet már 20 mázsát is meghaladó búza, vagy 30 mázsát meghaladó tervüket nyugodt körülmények között 100 százalék tö- lött teljesítik. A Vízmüépitő és Karbantartó Vállalat 24 brigádja a megye különböző területén a még hátralevő két hónapban minden eddiginél nagyobb tervet kiván teljesíteni. Építésének utolsó szakaszába érkezett októberben a gávai törpe vízmű. Megkezdték a vásárosnaményi törpe vízmű építését is, a vízmű hálózat kialakítását. Jelentős a szolgáltatói munka, amit Nyíregyházán végez a Vízmüépitő és Karbantartó Vállalat. Tervezik, hogy év végéig az eredetileg meghatározottnál több lakóházat kapcsolnak a vízmű hálózatba. szemes • kukorica termeléssel, . illetve 3800 literes, vagy ezt . meghaladó tejtermeléssel. Most a fejlődés ütemének gyorsítására van szükség. A termelési feladatokra jeliemzp például, hogy az állami gazdaságoknak 1965-ben több mint kétmillió lakos mezőgazdasági termékekkel való ellátását kell fedezniük, amit annyit ie- lent, hogy egy állami gazdasági dolgozónak 12 fő egész évi szükségletének megfelelő mezőgazdasági terméket kell előállítania. Az éves gazdasági verseny főbb célkitűzései közé tartozik, hogy a kenyérgabona termelési előirányzatok maradéktalan teljesítése mellett — a hozamok emelésével, a területek növelése nélkül — minden gazdaság biztosítsa az állatállomány zavartalan takarmányellátását. Fordítsanak fokozott gondot a szálas és tömegtakarmányok, valamint a gyepterületek hozamainak növelésére. az öntözés adta lehetőségek eddiginél jobb kiaknázására. Az állattenyésztésben a legfőbb cél az állati termékek termelési és értékesítési tervének teljesítése. Törekedjenek a gazdaságok az egy kiló súly- gyarapodáshoz felhasznált vegyes abrak mennyiségének csökkentésére. Mindenütt növeljék a termelés műszaki színvonalát. Minél több állandó dolgozót tanítsanak meg az erő- és munkagépek kezelésére, hogy az időszerű agrotechnikai feladatokat a gépállomány teljesebb kihasználásával, lehetőleg optimális időben tudják elvégezni. A gazdálkodás színvonalának emelését, a hozamok növelését elsősorban a munka termelékenységének fokozásával, és a takarékos költség- gazdálkodással érjék el. Az Állami Gazdaságok Főigazgatósága és a MEDOSZ elnöksége jutalomban részesíti azokat a termelési igazgatóságokat, amelyek eredményes irányító és ellenőrző munkájukkal a verseny élvonalába kerülnek. A tetőszerkezet felállítása után rövidesen átadásra kerül a nyírmadai Kossuth Tsz gyümölcstároló és osztályozó épülete. A munkálatokat az Űjfehértói Vegyes Ktsz dolgozói végzik. Foto: Hammel József portréját Landau-rol es SztaAz NDK párt- és kormányküldöttsége és az algériai küldöttség hazautazott A koreai és a bolgár küldöttség látogatása a szovjet vezetőknél Moszkva (TASZSZ): Alekszej Koszigin kedden és Szerdán Leonyid Brezsnyev szerdán fogadta a Koreai Nétalálkozott a Bolgár Népkö2- pi Demokratikus Köztársaság társaság fodor Zsivkov vezet- Kim ír vezette párt- és körte párt- és kormányküldöttsé- mányküldöttségét. _ , , , Koszigin őszinte, elvtársi beBrezsnyev meleg hangú, szí- , vélyes beszélgetést folytatott a szelgetest folytatott a koreai bolgár küldöttség tagjaival. küldöttség tagjaival. Am erika-ellenes tüntetések Japánban Éves verseny indul az állami gazdaságokban Az Állami Gazdaságok Főigazgatóságának és a MEDOSZ elnökségének felhívása VlLM%> rn**UL l MHJAI, éGíéÍULJETÍK l