Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-12 / 265. szám
tZsaménigck sorokban A gyarmati kérdés megoldására alakított különleges ENSZ-bizottság kedden jóváhagyta azt a határozati javaslatot, amely felszólítja a világ valamennyi államát, elsősorban pedig az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy használják fel befolyásukat a külföldi vállalatok Délnyugat-Afrikában kifejtett káros tevékenységének beszüntetése érdekében. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője sajtókonferencián bejelentette: addig, „amíg áttanulmányozzák az Egyesült Államok és az új bolíviai rendszer diplomáciai kapcsolatainak kérdéséit” —, az Egyesült Államok felfüggesztette a Bolíviának nyújtott segélyprogram nagy részét A felfüggesztés a gazdasági és katonai segélyre egyaránt vonatkozik. A kairói rádió hivatalos körökből származó nyilatkozatot ismertetett, amely szerint az Egyesült Arab Köztársaság khartoumi nagykövetsége előtt lezajlott tüntetésre imperialista elemek izgatása következtében került sor. Az imperialisták összeesküvést szőnek), hogy aláaknázzák a viszonyt a két testvérnép között. Bizonyosak vagyunk benne, hogy mindezek a kísérletek kudarcra vannak ítélve — hangoztatta a kairpi rádió. Az Izvesztyija szerdal számában kommentárt fűz a három afrikai szakszervezeti ’•-•zető — Vuysile Minin, " Hson Klayinga, Zinakoli Kaba — november 6-án Pretoriában történt kivégzéséhez. Megállapítja, hogy ez nem epizód, nem elszigetelt bűntető akció volt, hanem szervesen hozzátartozik a Verwoerd-kormány embertelen, elnyomó és megtorló rendszeréhez. Jelentés az angol alsóház üléséről: 315i294 a munkáspárt Javára London, Rácz Dezső Károly írja: Mint ismeretes, az alsóház bizalmatlansági vitája a kormány váratlanul kedvező arányú győzelmével végződött. A ház 315-ös szavazattal 294 ellenében elutasította a tory- indítványt, amely kételkedését fejezte ki, hogy a kormány megvalósíthatná programját a korszerűsítési tervek károsodása nélkül. A kormány abszolút többsége öt főről háromra olvadt le két munkáspárti képviselő betegsége folytán. A liberálisok azonban ezúttal a munkáspárttal együtt a tory- j avaslat ellen szavaztak, úgy hogy a kormány 21 főnyi többséggel győzött. A vita után a liberális párt nyilatkozatban kijelentette, hogy támogatni fogja a kormány minden olyan javaslatát, amelyet az országra nézve hasznosnak tart, s nem hajlandó a jelenlegi szakaszban feltétlenül elítélni a kormányt, amely csak néhány hét óta van hivatalban. A kormány kevés többsége, a tory-ellenzék heves erőfeszítése a pártfegyelem erős megszigorításához vezetett mindkét oldalon. A szavazás során a vitavezetők, kezükben a tagok névsorával, személy szerint ellenőriznek minden egyes szavazót. Még a minisztereknek is írásban kell jelenteniük a szavazásról szóló esetleges távolmaradásukat, ami nehezíti a kormányzási teendőket. Szudánban helyreállt a nyugalom Khartoumban. Szudán fővárosában helyreállt a nyugalom. Al-Khalifa miniszterelnök beszédet mondott a rádióban. Nyugalomra, a tüntetések megszüntetésére és az általános sztrájk befejezésére szólította fel a lakosságot A kormány tisztában van az Észak és a Dél között földrajzi és történelmi tényező következtében fennálló faji és kulturális különbségekkel. Politikájának célja az, hogy visszanyerje a Dél bizalmát — mondotta. A miniszterelnök ezután bejelentette, hogy a tárgyalások már megkezdődtek és rövidesen döntő intézkedéseket foganatosítanak a déli lakosság alapvető jogainak biztosítására. A MEN közel-keleti hírügynökség legfrissebb jelentése szerint szerdán reggel Szudánban a miniszterelnök előző esti rádióüzenetének hatására a dolgozók — munkások és alkalmazottak — ismét jelentkeztek munkahelyükön. A jelek szerint az élet visszatér rendes kerékvágásába. A NATO válsága sietteti a Wilson—Johnson találkozót London, (MTI) Londonban nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy — az általános várakozással ellentétben — már december 7-én sor kerül Harold Wilson brit miniszterelnök és Johnson amerikai elnök washingtoni találkozójára. így az újonnan megválasztott angolszász vezetők csúcstalálkozója egy héttel megelőzi a NATO miniszteri tanácsának párizsi értkezletét. Mértékadó angol körök utalnak rá, hogy a Wilson—Johnson találkozó előbbrehozása amerikai kívánságra történt. Washington ugyanis attól tart, hogy Párizsban felszínre tör a NATO történetének legsúlyosabb válsága, hacsak az Egyesült Államok nem produkál olyan újabb kompromisszumos elgondolásokat az „atlanti atomegyüttműködés” kialakítására, amellyel legalább is elodázhatják a nyílt szakítást a „sokoldalú NATO-atomhaderő” kérdésében. Az algériai—amerikai kapcsolatokról szólva kijelentette, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját több vonatkozásban helyteleníti. Megemlítette Kuba, Kongó és Dél-Vietnam példáját. Igen erőteljesen elmarasztalta az Egyesült Államok kongói magatartását. „Rossz vért szül Csőmbe támogatása. Uralma alatt egész Kongó Katangává változik” — mondotta. A továbbiakban reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező hónapokban — ha a politikai helyzet javulása lehetővé teszi — ellátogathat az Egyesült Államokba és hasznos tárgyalásokat folytathat Johnson elnökkel. Johnson megválasztását „jó dolognak” minősítette. Többség a háború ellen Johnson elnök győzelmének nagyságát nem annyira az abszolút számok, mint inkább a két jelöltre leadott szavazatok között kialakult arányok mutatják. A győztes Johnson ellenfelénél tizenhatmillióval több szavazatot kapott és negyven- kétmillió szavazójával a választók hatvankét százalékának bizalmát nyerte el. Az amerikai lapok megírták, hogy még Roosewelt elnöknek is csak tizenegymillió szavazattal sikerült megelőznie ellenfelét. Ezért nevezik Amerikában Johnsont minden idők legnagyobb választási győztesének. Előretört Johnson pártja, a demokrata párt is. Megszerezte a teljes egészében újjáválasztott képviselőház mandátumainak abszolút többségét, az újjáválasztott harmincöt szenátor közül pedig huszonnyolc képviseli a demokrata pártot és így a száztagú szenátusban ösz- szesen hatvannyolc demokrata lesz, kettővel több mint eddig. Növeli a demokrata párt sikerének jelentőségét, hogy több olyan állam, amely eddig szilárdan köztársaságinak számított, most a demokraták mellé állott. Ezek között van Virginia, Montana és Vermont. Még egy érdekes adat: a meggyilkolt Kennedy elnök négy évvel ezelőtt mindössze körülbelül száztízezer szavazattal előzte meg ellenfelét, Ni- xont. Bár Johnson győzelme várható volt, és sokan eleve nagy győzelmeket vártak, mindenképpen indokolt megkeresni a tizenhatmilliós többség, a hatvankét százalék magyarázatát. Mind a marxista, mind pedig a polgári megfigyelők úgy látják, hogy a választásokat a két jelölt programja, mégpedig elsősorban külpolitikai programja között fennálló és a választók által is jól meglátott hatalmas különbség döntötte el. A demokrata és a köztársaságpárti jelölt programja az eddigi választások alkalmával csak ritkán tért el lényegesen egymástól. Ezúttal azonban az egyik jelölt, Gold- water köztársasági szenátor szélsőségesen reakciós, fasisz- toid, fajgyűlölő programmal lépett fel. Külpolitikai tekintetben az úgynevezett veszettek nézeteit tette programjává: gátlástalan felelőtlenséggel hirdette a kommunistaellenes keresztes hadjáratot, beleértve a Szovjetunió és a szocialista országok elleni háború kirobbantásának esetleges kezdeményezését is. Beszédei világossá tették: megválasztása esetén hajszálon függne a béke sorsa és 6 lenne a legelső, aki ezt a hajszálat szívesen elszakítaná. Johnson, a demokrata párt jelöltje az egész választási kampány alatt mértéktartóbb és józanabb hangon szólt a választókhoz. Több ízben hangsúlyozta: feladatának tartja a béke megőrzését, nem aHarja, hogy az emberiség nukleáris és termonukleáris világháborúba sodródjék. Beszédeit a fennálló világpolitikai erőviszonyok reális felismerése és általában az a külpolitikai felfogás jellemezte, amelyet Kennedy elnök utolsó hivatali évében vallott. Amíg tehát Gold- water programját a polgári újságírás által „radikális konzervativizmusnak” nevezett agresszív és a háborútól sem visz- szariadó kommunistaellenes- ség jellemezte, Johnson megmaradt Kennedy elnök „korszerűsített” az erőviszonyokkal számoló és a világháború eszközét lehetőleg kerülni akaró kommunistaellenesség mellett. Hasonló különbségek jellemezték a két jelölt belpolitikai programját is, jóllehet nyilvánvaló: mindketten az amerikai uralkodó osztályok legfelsőbb köreinek érdekeit és nézeteit képviselték, s e tekintetben csak az volt közöttük a különbség, amely az amerikai vezető körök különböző csoportjait ma egymással egyébként is szembeállítja. Az amerikai választó tehát ezúttal komoly próba elé került, azt is mondhatnánk, hogy most valóban választania kellett. Mivel világosan kellett látnia, hogy Goldwater programja majdnem biztosan a háború kockázatát jelenti, Johnson pedig a maga módján a békét képviseli, a béke kérdése minden egyéb bel- és külpolitikai kérdést háttérbe szorított és a választások vitathatatlan fő kérdése lett. Az amerikai milliók most olyan állás- foglalásra kényszerültek, amilyenhez eddig nem voltak hozzászokva, hiszen ezúttal nem volt mindegy, melyik jelöltet tüntetik ki bizalmukkal. Johnson negyvenkétmillió választója mindenekelőtt Goldwater ellen, annak háború programja ellen szavazott, agyát és kezét a háborútól való félelem irányította. Johnsonra szavazott, mert benne inkább látja békéjének és nyugalmának biztosítékát. Johnson győzelme tehát az amerikai választók többségének békevágyát mutatja. Azt jelenti, hogy azoknak az amerikai állampolgároknak többsége, akik éltek szavazati jogukkal, elutasítja a külpolitikai kalandorkodás, a világpolitikai fenegyerekeske- dés politikáját. Mindemellett figyelemre méltó vonása az elnökválasztásnak az erők polarizációja. Erre éppen a két jelölt programjának nagy különbsége adott lehetőséget. Nem alaptalan az a feltételezés, hogy Johnson negyvenkétmillió szavazójának túlnyomó többsége tudatosan foglalt állást a béke mellett. De legalább eny- nyire indokolt az a feltételezés is, hogy Goldwater huszonhatmillió szavazója között is sok volt, aki jelöltjének programját tudatosan kész vállalni és támogatni. Jelentős tehát az Amerikai Egyesült Államokban azoknak az embereknek száma akik hajlandók Goldwatert belpolitikai tekintetben a ía- sizálásban, külpolitikai tekintetben pedig a háborús kalandorkodásban feltétel nélkül követni. Ezt egy pillanatra sem szabad figyelmen kívül hagyni. A polarizációt mutatja az is, hogy — mint azt az eredmények elemzése bizonyítja — eléggé észrevehető módon elmosódtak a két párt közötti határok. Mint már említettük, a demokratákra szavaztak hagyományosan köztársaságpárti államok. Igaz azonban ennek a fordítottja is, az tudni illik, hogy hagyományosan demokratapárti államok _ így Louisiana, Mississippi, Alabama, Georgia és Dél-Karolina — most köztársaságpártiak lettek. A négergyülöletükről ismert déli állam.ok tehát végleg szakítottak a demokratákkal. Ez is arról tanúskodik, hogy a mostani választásokon nem egyszerűen két, egymáshoz egyébként nagyon közel álló burzsoá párt, hanem két merőben eltérő politikai koncepció küzdött egymással és az állásfoglalás kikerülhetet- lenség'e szétfeszítette a pártkereteket. Mi — bár természetesen nem vagyunk közönyösek az amerikai belpolitika iránt sem — innen Európából, egy szocialista országból mindenekelőtt a béke szemszögéből ítéljük meg az amerikai elnökválasztást. Két jelölt lépett fel, tehát két lehetőség volt. A dolog természeténél fogva ezúttal a béke szempontjából az egyik lényegesen jobb volt, mint a másik. Az adott lehetőségek közül a jobbik, a Johnson féle politika győzött. Számunkra, és a világ népei számára most ez a megoldás a megnyugtatóbb. A világ és így a magyar nép is mind ez ideig csak Johnson egyéves elnöki működését és a választási harcban hirdetett programját ismei-i. Most már azt is tudja, hogy Johnson megkapta a választók nagy többségének támogatását hirdetett programja megvalósításához. Megvan tehát a lehetősége ahhoz, hogy megvalósítsa, amit ígért. Nyugodtan mondhatjuk: a választók kifejezett bizalmukkal egyúttal kötelezték is arra, hogy az általa megjelölt úton haladjon. Egyelőre nem mondhatunk mást: várakozással tekintünk Johnson elnök négyéves működése elé, és reméljük, hogy úgy fogja keresni a békét, a vitás kérdések békés megoldását, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének útját és módját, ahogyan ezt a választási harcban Ígérte. Darvasi István 3. A joggyakornok fiókjaiban, melyeket az altiszt nyitott ki, csak egy kevés tiszta papírt, a „gyanúsított személyek kihallgatási jegyzőkönyveit” és a tanuk jegyzőkönyveinek nyomtatott űrlapjait találták. i— A vádirat nincs sehol — bosszankodott Kur. —■ Sem a vádirat, sem a „fehér gengszterek" ügyének utolsó kötete — fűzte hozzá Wilska. — Abban a kötetben voltak & vádlottak utolsó vallomásai. Abban volt az a bizonyos bécsi levél is — az ügyészhelyettes teljesen magába roskadt. — Hol lehetnek azok az akták? — Kalinkowski addig dolgozott itt, amíg be nem zárták az épületet. Biztosan nem fejezte be a munkát és az aktákat magával vitte. — De mi jutott eszébe, hogy magával vigye a vádiratot és a dokumentumokat! — Az ügyész egyre dühösebb lett. — Hiszen ez tilos. Na, lesz itt nemulass, ha ezt a főnök megtudja. Mit csináljak most a dokumentumok nélkül? A bécsi levél nélkül! Még másolatunk sincs róla. — Ne aggódj — nyugtatta meg Wilska az ügyészt —, ha Kalinkowski idejövet útközben lett rosszul, akkor a papirok nála vannak. Ha nincsenek nála, akkor holt biztos a lakásán vannak. Jerzy Kurt megragadta az a gondolat. — Telefonálj a mentőknek — kérte Wilskát. — A telefonszám 8—24—24. — A titkárnő felvette a kagylót. — Itt a vajdasági ügyészség! Kalinkowski joggyakornok iránt érdeklődöm. Ma reggel vitték be... | — Igen, igen. Köszönöm. — ! Wilska letette a kagylót és az ügyészhez fordult. — Nem volt jó a telefonszám. Ez csak a mentők hí, vószáma. Azt mondták, hogy hívjam a balesetinformációt. — Add ide — határozta el magát Jerzy Kur — felhívom az igazgatót. — Feltárcsázta a telefonkönyvben talált számot. — Kérem az igazgatót, doktor Mulát, — Hol van? Nem lehet a telefonhoz hívni? Itt Jerzy Kur ügyészhelyettes beszél. Nagyon fontos és sürgős ügyről van szó. — ön doktor Mula titkárnője? A mentők ma bevitték a joggyakornokunkat, Zyg- munt Kalinkowskit. Nagyon fontos ügyészi iratok voltak nála. Kérem helyezze biztonságba ezeket az aktákat, azonnal értük megyünk. — Igen. Várom a telefon- értesítést! Kérem, hívja a központot és kérje a 483-as melléket. Az ügy valóban nagyon sürgős... Nagyon!... Igen! Várom... Az irodában feszült csend volt. Az ügyész és a titkárnője szótlanul ült, megbabo- názottan néztek az íróasztalon heverő kis fekete készülékre, De a makacs készülék sokáig hallgatott. Végre megcsörrent. Kur gyorsan felkapta a hallgatót. — Igen! Hallom! Semmiféle papír nem volt nála? Jól megnézték? Biztosan nem volt? Mikor lehet vele beszélni?... Rendben van, telefonálok. — A hallgatót tartó keze lassan lehanyatlott. Az utolsó reménye is szertefoszlott. — Elmegyek a lakására — ajánlotta Halina Wilska. — Talán otthon vannak az akták. Hol is lakik? — Ellenőrizte a címet a betűrendes mutatóban — Ujazdów negyed, a „finn házak”. Már rohanok is! — Én is veled megyek — mondta az ügyész. — És mi lesz a főnökkel? Rögtön fél tizenkettő, és a főnök nem szereti, ha az ügyészek késnek az értekezletről. —Mit tehetek? Ha nincs meg a vádirat, minek menjek hozzá? Hacsak azért nem, hogy elmondjam: elvesztek a vádlottak utolsó kihallgatásának jegyzőkönyvei és a fontos dokumentumok, többek között az a bécsi levél is. Nem, ilyen szívvidító újságokkal felesleges sietnem. Először menjünk az Ujazdów negyedbe. A bíróság épülete előtt nem sikerült elcsípniük egy taxit. De szerencséjük volt: egy ügyvéd éppen kiszállt a „Moszk- vics”-ából, és felajánlotta nekik: szívesen elviszi őket a Wiejska és a Piekna utca sarkáig. Néhány perc múlva már a helyszínen voltak. Egy asszony udvariasan segítségükre sietett, hogy megtalálják Kalinkowski lakását, Nem sokkal később, egy idősebb, ősz hajú asszony nyitott nekik ajtót. — Kalinkowska asszony? — kérdezte az ügyész. — Nem, Zygmunt Kalinkowski a nővérem fia. Milyen ügyben keresik? — A Vajdasági Ügyészségről vagyunk, Zygmunt kollégái — mondta Wilska. — Jerzy Kur ügyész úr, én pedig 8 titkárnője vagyok. Halina Wilska •— tette hozzá bemutatkozva. Az idős hölgy szélesre tárta az ajtót. — Tessék, fáradjanak be, de Zygmunt nincs itthon, Elment a hivatalába. De hiszen önök vele együtt dolgoznak... Úristen, mi történt? Valami baj van Zygmunttal? — Az Idős hölgy csak most döbbent rá, hogy nővére fiának kollégái, az ügyész meg a titkárnője, olyan időpontban látogattak el, amikor Zygmuntnak q munkahelyén kellene lennie. — Ne tessék megijedni — igyekezett megnyugtatni Wilska a háziasszonyt. —■ Nem történt semmi baj. Vagyis semmi nagy baj. Zygmunt, amikor munkába ment, hirtelen rosszul lett. De az egész nem komoly — tette hozzá gyorsan. — A Hoza utcában feleszik, a mentőkórházban, néhány nap múlva egészséges lesz. És igazán nincs komolyabb baja. — Nagyon köszönöm, hogy értesítettek. Rögtön rohanok hozzá. — Kérem van még egy problémánk. Zygmunt itthon is dolgozott, és itthagyta az iratokat Ezeket szeretnénk elvinni. — Éjjel valóban dolgozott és valamit írt. Még haragudtam is rá. De semmiféle papírokat nem hagyott itthon. Különben este későn jött haza, csak bekapta a vacsoráját, és már szaladt is dolgozni, azonnal írni kezdett. Láttam, amikor reggel az aktatartóba rakta a papírokat, egy olyan rózsaszínűbe, az akták cérnával voltak összefűzve. Reggelit akartam neki adni, de ő csak legyintett* „Majd eszem a büfében” — mondta. Fogta a táskáját és szedte a lábát, — Kérem, asszonyom — szakította félbe az ügyész — azoknak a papíroknak feltétlenül itt kell lenniük. Tessék utánanézni. Talán Zygmunt elfelejtette a táskáját elvinni. — Hiszen mondom, hogy történt minden! — Az idős hölgy kissé megsértődött. — Zygmunt magával vitte a sárga aktatáskáját. Győződjenek meg maguk is erről, nézzenek körül a szobájában. Kalinkowski Íróasztalán az ügyész néhány jegyzetet és „ joggyakornok által készített betűrendes kimutatót talált a dokumentumokról, amelyeket bizonyára a vádiratnál használt. Az Idős hölgy igazat mondott. Az aktatáska nem volt a szobában. Kalinkowski magával vitte. Mi történhetett az aktatáskával? (Folytatjuk) tartoan támogatja az afrikai függetlenségi mozgalmakat, különösképpen Angolában, Mo- cambique-ban és Portugál- Guineában. Elmondotta, hogy Algériában továbbra is képeznek ki angolai szabadságharcosokat. Een Bella algériai elnök fogadta Preston Grovert, as Associated Press amerikai hírügynökség munkatársát ét nyilatkozott az időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről Hangoztatta, hogy Algéria kiBeit Bella nyilatkozata az Associated Press-nek 1964. november 12. 2
