Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-07 / 262. szám
MEGYÉNK IRODALMI ELEJE (1944—1964) IRTA; MARGÖCSY JÓZSBT felszabadulásunk 20 éves évfordulóján föltétlenül meg kell vizsgálnunk megyénk irodalmi életét is: azt a húsz esztendőt, amely idő alatt a megye kulturális életében jelentős szerepet játszottak az írók is. Itt természetesen nem törekedhettünk teljességre, s általában nem beszélünk — Sipkay Barna kivételével _ az újság jelenlegi munkatársairól sem. De a rövid vázlat első sorában is nyugodtan állíthatjuk, hogy ez a megyei irodalom nem méltatlan folytatása annak a sornak, amelynek élén olyan nagy nevek fénylenek, mint Bessenyei György, Kölcsey Ferenc, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Zalka Máté — hogy raak néhányukat említsük. tUL. öt nevet kell — történeti sorrendben — legelőször említenünk: Fábián Zoltán, Galambos Lajos, Váci Mihály, Sipkay Barna és Végh Antal kívánkozik a szemle elejére. Az Üj Irodalmi Lexikon azt írja Fábiánról, hogy Nyíregyházán született 1926-ban. Ö maga egészen kiskorában elkerült a városból, de rokoni kapcsolatai idefűzték, gyakran járt itt s máig sem tiltakozik az ellen, ha ez a környék magáénak vallja őt. Legelőször jelentkezett az említett öt író közül, s az a felelősségteljes magatartás, amellyel az egyén és a közélet összefüggéseit tárgyalta, ahogy az igaz emberség magatartásbeli kérdéseit vizsgálta, kezdettől felhívta magára a figyelmet. Galambos Lajos elbeszélései, filmjei azt a szocialista humanizmust keresik, amely a fegyverrel és szerszámmal épített ország állampolgárai számára mindinkább szükséges norma. Rendkívül szenvedélyesek ezek az írások: jellemző, hogy ugyanaz a téma olykor másmás összefüggésben tárgyalja ugyanazt a kérdést. A Gonoszkátyú, a Hideg van tegnap óta, Isten őszi csillaga c. regények, a Megszállottak c. novella és az ebből készült filmregény (Utas a göncöl szekerén), a Mostoha- gyerekek mind arról beszélnek, hopr a dolgozó nép gyermeke, akinek családja megannyi nehézségek között élt a régi világban, miként lesz a felszabadult új világ hatalmas, nagy lelkesítő eszméinek buzgó és méltó bajnoka, hirdetője, apostola — akkor is, ha olykor még értetlenség, sőt gáncsoskodás is jut osztályrészéül. Türelmetlen elégedetlenség fűti. Galambost: az ország, a felszabadult nép ügyéért semmilyen áldozat nem elég nagy. Ez a türelmetlenség afféle megszállott hősökben fogalmazódik meg. Tisztázza, hogy bürokrata, tegnaphoz húzó emberek nem építhetik a szocialista jövőt, csak a teljes odaadás lehet az előrelépés záloga. Annak a bizonyos első nemzedéknek az erkölcsi képviselője ő, akiknek legnagyobb élményük az új élet, s akik felelősséget éreznek azért, hogy ez az élet minőségileg különbözzék minden előzőtől, mert ezek a fiatalok már szabadon és maguknak építik ezt az országot. Amit Galambos epikus eszközökkel — de nagy lírai hevülettel — juttat kifejezésre, ugyanannak az eszmeiségnek lírikus kifejezője Váci Mihály Ahogy a kótaji szülők régi nyomorúságát nem felejti Galambos, úgy tartja szómon Váci is saját nyíregyházi családjának hajdanf nyomorúságát. Egyiküknél sem a nyomor-romantika a lényeges, hanem az az eltökélt szándék, hogy t. i. nem szabad megismétlődnie, folytatódnia annak, amit egyszer sikerült megszüntetni. Váci lírájában eleinte a nyírségi táj gyöngéd szépsége jelentkezett — forradalmi elszántságú költemények társaságában. De már az első kötet egysége is azt mutatja, hogy mennyire sikerült a kettőt egybeötvöznie: a táj nem öncélú szenvelgés tárgya, a forradalmi mondanivaló nem egyhangú harsogás csupán, hanem a régebben „sötét” szabolcsi tájon élő ember körülményeinek forradalmi megváltozása — és megváltoztatása a legfontosabb költői téma. Tartalom és forma csak akkor ér el tökéletes összhangot, ha a magas eszmeiségű móndanivaló találkozik a művészi lehetőség egyenértékű megragadásával. Negyedik-ötödik körtében Váci már elju- fetti er<-V a magas fokra, s ami a legfontosabb, a budapesti szerkesztőségekbe került ember, — másfél évtizede elszakadva a vidék, a falu környezetéből — egy pillanatra sem felejtette el, hogy a főváros nagyobb lehetőségei nagyobb kötelezettséget is rónak a kiemelkedett egyénre: magasabb horizontok birtokában még világosabban kell mutatnia az utat a fejlődés, az előrehaladás felé. Váci mindent átfogó, egyetemes felelősségérzését jelenti erőteljes prózai-publicisztikai munkássága is. Mire e sorok megjelennek, akkorra talán már elhagyja a nyomdát a Zsezse-madár c. kötet: ez azokat a prózai hitvallásokat tartalmazza, amelyek az eldugott tanyai településeken, a kultúra jótékony hatásaitól alig-alig megérintett emberek ügyét karolja fel. Az analfabéta öregeket tanító kisleány nagyszerű példája mellett a tanyasi tanító felelősségteljes munkája, a hajdan elnyomott dolgozó szegénység megannyi modern „problémája” toll végre kerül. Mindenütt az emberi lélek, a szolgaságból felszabadult, de még a szabadsággal nem mindig helyesen élni tudó ember érdekli. így lesz Váci az igazi szocialista humanizmus hirdetője. Szerény egyénisége, saját életének elveivel való teljes azonosulása segít abban, hogy írásainak óriási hatása van szerte az országban, mert az igaz ügy győzelmét igen sokan értik és érzik — éppen Váci írásai nyomán. A Kelet-Magyarország olvasói nyomon követhették Sipkay Barna országosan elismert íróvá fejlődését. A megyeiek ismerhették első kötetét, Az új erdészt, amely 1957-ben jelent meg, hallhatták a művelődési házak színjátszóinak előadásában néhány színművét, olvashatták a lapban megannyi elbeszélését. Közben, képzőművészeti kiállításokon festményei, rajzai is elénk kerültek: sajátságosán kimutathatók prózai írásain is a festői szemlélet nyomai, ahogy a tájak és emberek egymásba olvadása, elkülönülése egy-egy jellemben, leírásban plasztikusan jelentkezik. 1963-ban figyeltek fel rá igazán: az Üj írásban megjelent Gesztenyék című novellája keltette az első nagy sikert, hamarosan rádiójáték is lett belőle. Országos drámai pályázatot is nyert Debrecenben; A világ peremén c. darabját a miskolciak játszották nagy sikerrel — Nyíregyházán is. Messzi harangszó c. regénye kedvező fogadtatását az is jelzi, hogy a rádió hangjátékot készített belőle; Hajnali hinta című novel- láskötetéről pedig minden folyóirat elismerő bírálatot közölt. Most várjuk a Határtalan élet c. kötetének megjelenését: ez a regény is budapesti kiadásban kerül elénk. Mi az, amit Különösen sokra becsülünk Sipkay művészetében? Ahogy már Galambosnál és Vácinál említettük, Sipkayban is elsősorban a morális problémák jutnak előtérbe: az emberi helytállás, az emberként élés kérdése. Lehet-e úgy élni, hogy a felszabadulás után adta szabadsággal csak visszaél a községi vezetőség, s nem gondolva a holnappal, tönkreteszi magát és környezetét is? Lehet-e elveszteni az emberi méltóságot a legnehezebb helyzetben? Építhet-e ki-ki a maga kis területén ereje megfeszítésével is emlékezetes dolgokat, még akkor is, ha a nagyképűség és a cinikus szakmai gőg mindezt lekicsinyli? Megannyi tagadás és igenlés jelentkezik Sipkay novelláiban, szenvedélyes magatartással, néha túl komor keretekben, de mindig egyértelműen, mind mélyebb művészi átéléssel, örülünk annak, hogy Sipkay — elismerések és sikerek birtokában is — ittmaradt Nyíregyházán, de azt is meg kell mondanunk, hogy nem lehetnek soviniszta szempontjaink abban az esetben sem, ha további fejlődése, tanulása, művészi céljainak valóra váltása érdekében esetleg más vidéken, vagy a fővárosban állítaná fel íróasztalát. Alig három-négy éve, hogy a Kelet-Magyarországban egy- egy novella felett megjelent Végh Antal neve. Hamarosan jelentkezett az Alföldben, majd a fővárosi folyóiratok is közölték novelláit. Később afféle szociológiai írásai következtek. Két kötete is megjelent: egy regény és egy novellagyűjtemény. Valahogy a népmese őserejű világának újjáéledését becsültük első írásaiban, azt a kimerítetlen mesélőkedvet, amely ontotta a régi emlékezések történeteit. Később az egyszeri történetek modern környezetbe kerültek, de valahogy megtartották anekdotikus naturalizmusukat, „egyszeri” voltukat s így csak legritkább esetben emelkedtek a tipikus megfogalmazás, ábrázolás hitelességének színvonalára. Nincs itt hely arra, hogy részletesen vitatkozzunk Végh Antalnak az utóbbi időben megjelent néhány írásával. Ezekben — úgy érezzük, — hogy a tőlünk nemrég Budapestre távozott barátunk nem találta meg a művészi megformálás legjobb lehetőségeit arra, hogy egyébként sem kiérlelt mondanivalóját kifejezze. Mintha az elsietettség, a formai bizonytalanság jelei mutatkoznának, ismétlődnének meg ezekben az írásokban. Olyan hibák ezek, amelyek gondos tanulás, pontosabb önfegyelem, meggondol- tabb és többször is újra elővett, javított fogalmazás, az emberi viszonyok és saját maga feladatának pontosabb tisztázása után bizton eltűnhetnek Végh Antal írásaiból. 3® Nem szabad azonban megfeledkeznünk azokról sem, akik ma már ritkábban fordulnak meg megyénkben. A nyíregyházi újságok régebbi évfolyamaiban sokszor találkozhattunk Méreiné Juhász Margit verseivel, novelláival. Krúdy és Bessenyei életének kutatásával is foglalkozott, művészi írásai nagyszerűen tükrözték az elhunyt nagyok korának hangulatát. Méreiné a háború óta Budapesten élő irodalom- történeti jellegű hangjátékai, Mikszáth-kutatásainak eredményei gyakran kerülnek a mai közönség elé is. A másik Képes Géza, aki mátészalkai születésű, s írásaiban régebben gyakran jelentkeztek a szatmári gyermekikori emlékek. Néhány évvel ezelőtt gyakran megfordult Mátészalkán, az író-olvasó találkozók közönsége mindig szeretettel fogadta a kitűnő műfordítót, a szenvedélyesen töprengő lírai költőt. Kár, hogy az utóbbi időben ritkán találkozik a szülőföld híressé vált fiával. A felszabadulás után Nyíregyháza kulturális kibontakozásának aktív részese volt a kálmánházi Rákos Sándor, aki régebben itt volt Kossuth- diák; az önképzőkörben Krúdy rajongója és követője, a felszabadulás utáni első években a szocialista építés megindításának kulturális harcosa a nyíregyházi újság szerkesztőségében. Kitartóan járta a megyét, igyekezett meglátni mindenütt azt a születő újat, amely a forradalmi változás eredményeinek megerősödésével, kialakításával biztat. Rákos nagy vállalkozásai, amelyekkel a legrégibb irodalmat hozza közel a magyar olvasókhoz kitűnő műfordításokban, hézagosabbá tették a kapcsolatot a szülőfölddel, de bízvást ez sem törvényszerű. Ha valaki, akkor Soltész István csakugyan a megyei lappal fejlődött íróvá: érettségizett diákként került a szerkesztőségbe, az ifjú volontőr nemsokára rovatvezető, majd több éven át felelős szerkesztője ennek az újságnak. Igen sok írása jelent meg itt: szenvedélyes publicisztikai cikkek, történelmi tárgyú novellák, dokumentumok színes feldolgozásai. Néhány év óta Debrecenben a megyei lapnál dolgozik, de azért számon tartjuk őt, s azt is szeretnénk, ha végre befejezné és letenné a kiadó asztalára azt a kéziratköteget, amely a Tanácsköztársaság megyei történetének regényét tartalmazza. Néhány részlet már közlésre került, több fejezet ismerős már író-olvasó találkozókról, de a befejezésre, a teljes munka elkészülésére még várunk. Igényt tartunk rá. Boda István Kisvárdáról, Bé- nyei József és Rózsa András Nyíregyházáról került a debreceni egyetemre, szerkesztőségbe. Szívesen kísérjük figyelemmel fejlődésüket, mert hiszen a Szabolcs megyei lap adott teret első írásaiknak. 3. Van abban valami nyomasztó, de egyben felemelő is, hogy az eddig említettek nagyobbik része elkerült megyénkből. 9 Nyomasztó, mert ezzel *— akárhogy nézzük is — csak szegényebbek lettünk kissé: a közvetlen baráti viszony meglazult a távozottakkal. De felemelő azért, mert akik innen az országos érdeklődés középpontjába kerültek, mégiscsak itthon kezdték el munkásságukat s az elindítás kedves öröme többnyire a mi lapunk szerkesztőségét töltheti el büszkeséggel. Az itthon levők már elkezdett számbavételénél Bory Zsoltról kell tudnunk, hogy neki jelent meg legelőbb kötete:; a Szekerek a ködben versei an- í nak idején fetűnést keltettek, i s az akkor elkezdett művészi munkásság ma is szép darabokat mutathat fel. Elsősorban nekünk, olvasóknak válik kárunkra az, hogy Bory Zsolt keveset ír, író-olvasó találkozókon is ritkábban szerepel, s így művészetében alig részesülhetünk. — Ratkó József nem ebben a megyében született, de életének nagyobbik részét körünkben töltötte, s ma is itt munkálkodik. Évek óta tudjuk, hogy szebbnél szebb versei vannak: ezek kötet-kiadására talán most már csak sor kerülhet. Mutatóban a Szép versek 1963. c. kötet egyik legkitűnőbb darabját olvashatjuk az ő neve alatt. Mostanában már több folyóirat közölte verseit, s az utóbbi évek talán egyik legmegrázóbb lírai vallomását, a versben-prózában írt önéletrajz néhány nagyszerű részletét. Ennek is most készül kötetkiadása. József Attila verseiből ismerjük a proletársors nagy mélységeit: Ratkó József verseiből hasonló hangokat csalt ki a hasonló sors, de az újabb versek már elszakították magukat a nagyszerű mintától, s az egyéni hang filozofikus mélysége, az élettapasztalat és az életöröm érdekes együttes jelentkezése szép, egyéni költészet kialakulásával biztat. Sipkay Barna már említett magatartása, vidéken maradt életének fejlődése nem lehet egyedülálló példa és mások is követhetik: nem kell a sikerhez föltétlenül budapesti lakossá válni. Kár, hogy erről a lehetőségről mintha letett volna Asztalos Bálint, Fodor Erzsébet, Hollóházi Lajos, Oláh László, sőt talán Szállási László is, akiknek pedig első írásait nagy várakozás követte, de a folytatás — legalábbis tudtunk- kal — elmaradt, a Kelet-Magyarország olvasói sem igen mondhatnak mást. Újabban megint többet ír Barota Mihály, akinek novellaszerkesztő igénye, íráskedve figyelemre méltó, s ha sikerül megszabadulnia bizonyos sémák ismétlésétől s a szentimentalizmusba hajló jellemzés veszélyétől, akkor megint élvezetes írásokat kaphatunk tőle. Hasonlóképpen várjuk még Mester Attila költészetének megfelelő kialakulását: néhány vers máris mutatja, hogy van tehetsége, de a fejlődés nem pusztán spontán követelmény, hanem megvan annak is a maga objektív törvénye, amelyhez a tanulás is hozzátartozik. Biztató írásokat olvashatunk a fiatal Kun Istvántól, azt hiszem a legközelebbi számvetés alkalmával jelentős írásairól is megemlékezhetünk, s ezt mondhatjuk el a ritkán író Badak Gyuláról vagy a nemrég jelentkezett Papp Zoltán Sándorról is. 4L® Felszabadulásunk 20. évfordulóján jóleső érzéssel gondolunk irodalmi eredményeinkre, de a felnövekvő nemzedék ne higgye azt, hogy erőfeszítés, tanulás, fáradságos munka nélkül jutottak sikerekhez a most említett írók, s hogy ez másképpen lesz a jövőben. Aki másokat tanítani akar, annak magának is tanulnia kell. Az írók, költők: a lélek mérnökei, akik építgetik az emberi lélek művészi épületét; ők tanítják az embert a szépre, a jóra. Minél többen legyenek ilyenek a mi megyénkben is, ez a legjobb kívánság, amelyet a jubileumi visszatekintés alkalmával leírtunk. Földeák János: Nem feledheted! Amíg élsz, mindig hallanod kell az Auróra ágyúját, azt az egeket is fölszántó, földet rengető csattanást; ; látnod a vakító villámot, mely az ágyúcsőn kicsapott, s éles lövedéke, surrogva, világot rázó riadót harsant rá a nyomorúságra, s pillanat alatt verte szét a cárok, hercegek, bankárok elterpeszkedett erejét— Nem feledheted azt a hajnalt, nem feledheted el soha — nemcsak annak az őszi napnak volt szikrázó hajnala, de a föleszmélt proletárnak történelembe robbanó első perce is; szenvedéllyel és diadallal fölcsapó, megállíthatatlan hatalma —# nem feledheted el soha: nemzeteket szabadított fel az Auróra ágyúja! Halottak vannak már mögötted —« ó, hányszor láttál folyni vért negyven esztendő alatt, hányszor, a kommunista emberért; ne is számold, kimondhatatlan, annyi a drága vértanú, s a történelemben sem volt még áldozatosabb háború, de meggyógyítóbb győzelem se, s hogy nem lesz jövőd mostoha (óvják lenini nemzedékek), nem feledheted el soha!._ Magyar vagy, egy nép, de nem árva; emeld magasra homlokod, Európa véres viharait egy évtizedre jussold, s iszonyú megpróbáltatások figyelmeztetnek; ostoba uraid is! idegen zsoldon: nem feledheted el soha — amíg élsz, mindig hallanod kell az Auróra-ágyúszót, azt a földet-eget dörrentő, örökké hangzó riadót!... Grafika: Rozsnyal Zoltán műve
