Kelet-Magyarország, 1964. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
1964-09-10 / 212. szám
Megfeledkeztek a kötelességükről? Válaszol 13 frissen szántóit hold a baktai határban Négyen, közel a családhoz Hop ka leszállt a kocsiról — Pesti albérlet után „Egyedül volt édé&anyám.. .** Amikor az igazgatótól hallottam a vállalat négy legjobb dolgozójának nevét, rögtön . régi szakemberekre, a Fehérgyarmati Vegyesipari Vállalat „törzsembereire” gondoltam. Meglepett, amikor fiatalokat találtam a munka- padok mellett. S egyikük sem a vállalatnál kezdte a munkát... „Nem bírtam a kóbor életet...” — A FÜSZÉRT-nél dolgoztam, Mátészalkán, mint árumozgató — kezdi magáról Hopka Emil, s közben lerakja az asztalról az elkészült kapuütközőket. — Állandóan gépkocsin kellett lennem, vándorolni faluról falura. Nem bírtam a kőbőr életet, Füles'den, ahol lakom, nem találtam munkát, így jöttem Fehér- gyarmatra. Apám lakatosmester volt, sokat segédkeztem hála, de szakember nem lehettem, mert hamar árvaságra kerültem. Két éve, hogy a vállalatnál vagyok, s most mint betanított munkás dolgozom. Munkatársai mondják; — Lelkiismeretes ember, s ez meglátszik munkáján is. Még nem fordult elő, hogy késett volna, vagy ne végezte volna el a rábízott munkát. Mindig felismeri magát, nem várja a sültgalambot. Ott fogja meg a munka végét, ahol szükség Van rá. Hopka Emil sokszor dolgozza túl a munkaidőt, pedig ő is vágyik haza —, minél előbb. Még van tennivalója az új ház körül, no, meg a család.: i Rudnák Sándor másfél éve, hogy visszakerült falujába. Mint faragó alkalmazta őt a budapesti hajógyár. „Bár előbb jöttem volna” — Pesten laktunk, albérletben, egy szűkös kis szobában. Míg nem született meg a gyerek, ment is valahogy. Aztán mi is megértettük, hogy jobban megélhetünk idehaza. Kerestem munkahelyet, s itt találtam, beálltam hegesztőnek. Igaz, lényegesen kevesebb a keresetem, viszont ugyanannyival kevesebb a kiadás ífl| ______, Siket Sándor, a gulácsi Űj Élet Tsz traktorosa, a namé- nyi járás szántási vereny győztese. A múlt évi versenyt ugyancsak ő nyerte. Foto: Hammel J. „fieppietad** nélküli förfénct kéi fiatalról 1T öt a diszkréció, az adott szó ahhoz, hogy községet, neveket ne említsek a történetnél, ami Szabolcsban fordult elő, évekkel ezelőtt kezdődött, s nemrég nyert befejezést. Egyébként azt hiszem, az esetnek még nincs vége, legalábbis morális oldaláról nézve. Széles, nagyröptű ecseteléssel vagy nehéz szavakba ágyazott gondolatokkal vezethetném be a történetet. Olyasmivel, hogy a falu kulturális, tanulási lehetőségei milyenek voltak régen, milyenek ma, hogy a tanulni akaró fiatalok előtt nemcsak nyitva vannak az egyetemek kapui is, hanem e kapukban a belépőknek tálcán nyújtják az üzemelt, intézmények a még gondtalanabb élet, a zavartalanabb tanulás lehetőségét — a társadalmi ösztöndíjat, hogy... Szóval, így is lehetne kezdeni. Dehát ez majdnem mindenki előtt ismert. Történetünk helyén is ismerték és annak rendje és módja szerint bekövetkezett minden, még a tálca is. Csak aztán... Van két fiútestvér. Költött névhez kötve: Jóska a műszaki egyetemre, János a kertészeti főiskolába nyert felvételt. Édesanyjuk tagja a község termelőszövetkezetének. Jóska az egyik főváros környéki ipari üzemtől kapott társadalmi ösztöndíjat. Jánosnak az első év elvégzéséig nem volt ehhez szerencséje. A község termelőszövetkezetének vezetői — jócskán a járási tanács ösztökélésére — számot vetettek, s rájöttek, hogy fejlődő gazdaságuknak nagy szüksége van felső végzettségű szakemberre. De könnyebb ezt néhány, meggondolt embernek elhatároznia, annál nehezebb a sokféle nézettel megáldott kollektívában az ilyen javaslatot határozattá emelni. Addig ment a kölcsönös győzköd és, míg aztán helybenhagyták: szerezzen a termelőszövetkezet társadalmi ösztöndíjast. S mivel falujuk szülötte „adva volt”, a döntés meglepő gesztussal zárult: Jánosnak egy évre visszamenően is biztosítja a közösség az ösztöndíját. örült János, hogyne örült volna/ Az ösztöndíj, a vele járó gesztus mellett még annak is örült, hogy szülőfaluja karolta fel, oda kerül majd vissza. De János olyan természetű, hogy bizonyos irányban könnyen fokozható tovább az öröme. S ez bekövetkezett az által, hogy egy másik helyről kapott egy jobb ösztöndíj-ajánlatot. Ennek annyira meg tudott örülni, hogy boldogságában megfeledkezett korábbi öröme alanyairól, tárgyáról és visszavonta saját falujának tett ígéretét. Jóskának a „gavallériája” talán egyszerűbb, de az is az előbbi tőről fakad. Az egyetem elvégzése után hátat fordított ösztöndíjat biztosító üzemének, s jobb lehetőségekkel kecsegtetve elment egy olyan üzembe, amely — csak úgy, mellesleg, az állam kasszájából — vállalta Jóska ösztöndíjának visszafizetését is. Szinte hallom, amint felkiáltanak most sokan; főképpen a fiatalok közül, de biztosan mások is. — Ohó! Mindenkinek megvan a munkában, képességének megfelelő területen a választás joga. És ami az anyagiakat illeti? Ugyan, kérem! önnek nem jobb az, ha több pénze van? Hagyjuk csak a moralizálást. Ma már nem olyan világot élünk...! Gondolom, mivel önkényesen magam címeztem önmagámnak a közvélemény felkiáltását, biztosan a legszoli- dabbakat válogattam ki. És felszínen szemlélve még ezekre sem könnyű válaszolni. Mert mind igaz a maga módján. Elég talán, ha az embernek, mint a nagy közösség tagjának a társadalmi kötelezettségeire, a társadalom írott vagy íratlan törvényeire, a józan ész és az érzelmek megszabta kötelmekre hivatkozom? Ma még ez nem mindenkinek elegendő, mert megint legyintenek: ez ismét moralizálás... Pedig pontosan azzal kell folytatnom, mert a történetnek még nincs vége. A két fiatalmeber, élvezve tanulmányai gyümölcséi s pénztárcáját korántsem bőségesen duzzasztó gyakornoki fizetését, rádöbbent: valami baj van. No, ne gondoljon senki afféle sematikus „heppiendre”, valami megbánásból fakadó magáradöbbenés- re. Ilyenek az életben különben is igen ritkán fordulnak elő. Nem! Jóska és János másra döbbentek rá, éspedig' hogy egyeztethető össze az ő magas egyetemi végzettségük édesanyjuk egyszerű termelőszövetkezeti tagságával? Ez valóban komoly probléma. Nemde? Hát nem bosszantó, hogy termelőszövetkezet is van a világon, s abban a paraszt — az orvos, a mérnök és uram boesá’ az agro- nómus édesapja, édesanyja — benne van? Igenis, égbekiáltó tapintatlanság ez a szülőktől fiaikkal szemben! Nos, Jóska és János gyökerestől kitépték életükből ezt a társadalmi igazságtalanságot: édesanyjukat kiléptették a termelőszövetkezetből. Ez is heppiend! Nem kell ezentúl szégyén- kezniök édesanyjuk miatt... És még mondja valaki, hogy a kispolgári gondolkodásmód örökre száműzetett a mi életünkből! Samu András 1964. szeptember 10. vállalat igazgatói alapja pél dául 150 ezer forint.) Távolról sem könnyelműség húzódik meg a feltétel ilyen meghatározása mögött. Arró! van szó ugyanis, hogy az igazgató számára — függetlenül a vállalati eredménytől — bizonyos ösztönzési, kulturális és szociális kiadásokra mindenképpen lehetőséget kell biztosítani. Különösen érvényes ez az alap kulturális és szociális kiadásokra szolgáló hányadára, a meglévő intézmények fenntartása érdekében. Nem más azonban a helyzet a jutalmazást, ösztönzést szolgáló hányaddal sem. Sőt, éppen azoknál a vállalatoknál kell az ösztönzésre lehetőséget nyújtani a problémák megoldása érdekében, amelyeknek nincs teljesen rendben a szénájuk. Az igazgatói alap ilyen jellegű célfeladatok elvégzését serkentheti, ha a rendelkezés szellemének megfelelően gazdálkodnak vele. Ha az említett vállalatnál arra vigyáznak, hogy a fontos pénzforrást ne fecséreljék el sűrűn tártott rendezvényekre és reprezentációra, lelkesen üdvözölni lehet a törekvést. De az igazgatói alpot megtakarítás címén felhasználatlanul hagyni egyet jelent azzal, hogy lemondunk a vállalati tevékenység hatékonyabbá tételéről. Ez pedig már valóban sértené a népgazdaság érdekeit. Az elmondottakon túl indokolttá teszi az e témával való foglalkozást, az iparirányítás közelmúltban végrehajtott átszervezése, az összevont nagy- vállalatok létrejötte is. Az igazgatói alappal most már az összevont vállalat vezérigazgatója rendelkezik. Az új helyzetben az is probléma, hogy szüksóges-e felosztani, s ha igen, milyen arányban a gyáregységek között a központi igazgatói alapot. Nem vitás, központi keretre szükség van, hogy azzai a vezérigazgató a nagyvállalat előtt álló feladatok elvégzését ösztönözze. Az egész alapot tehát semmiképpen sem lenne célszerű felosztani. Az sem vitás azonban, a gyáregységvezetőknek is szükségük van megfelelő pénzügyi hatáskörre, hogy ezzel főbb célkitűzéseik megvalósítását serkenthessék. Ahhoz, hogy e hatáskör szélességét meghatározhassák esetenként figyelembe kell venni az egész vállalat irányítási módszerét. Ahol erősebb a központi irányítás, ott a központilag kezelt hányad nyilván meghaladja majd a gyáregységek között felosztottat. Ahol a vállalati egységek, tevékenységük jellegénél vagy éppen vezetőik rátermettségénél fogva nagyobb önállóságot élveznek, a fordított arány az indokolt. Érdemes tekintetbe venni ezen túl az egyes gyáregységekre váró sajátos feladatokat és azok bonyolultsági fokát is. Sommázva az elmondottakat: a népgazdaság valódi érdeke az, hogy az igazgatói alapot valamennyi vállalatnál a rendeltetésének megfelelően használják fel, s ez feltételezi íz Iparátszervezéssel keletkezett új követelmények figyelembe vételét is. Az igazgatói alap felhasználására, különösen az egyéni jutalmazásra szánt hányadának szétosztására a vállalati közvélemény mindig érzékeny. Különleges esetek híre még az érintett vállalaton túl is elterjed, bejárja néha az egész iparágat. így volt az nemrégiben is, amikor az egyik vállalat igazgatója egész tervidőszakon át nem nyúlt az alaphoz, meggyőződéssel állítván: vigyáz a népgazdaság érdekeire, nem bánik könnyen az ország vagyonával. Azóta is emlegetik, hogy a vállalatnál felhasználatlan marad az alap. Mindenki számára világos ugyanis, aki csak valamennyit is megértett az immár másfél évtizede rendszeresített igazgatói alap valódi céljából, hogy az ilyen álláspont minden, csak nem á népgazdasági érdek képviselete. Az alapot azért bocsátják az igazgató rendelkezésére, hogy — kulturális és szociális célokon túl — a vállalat előtt álló gazdasági feladatok megvalósítását segítse, elsősorban céljutalmazások alkalmazásával. Ez az oka annak, hogy az idén már teljesítményeik, alapjövedelmezőségük alakulásától függetlenül megkapják az egyes gyárak, vállalatok az e célra szánt teljes pénzösszeget. Az összeg tulajdonképpen csak a létszám változása szerint ingadozik. (A gyakorlatban az egyes vállalatok igazgatói alapját úgy határozzák meg, hogy a dolgozók számát beszorozzák az úgynevezett fejkvótával: átlagosan 150 forinttal/Ezer fő esetén a Rendeltetésének megfelelően , Geszten Mihály főagronó- mussal hiába keressük a traktorosokat, nem találjuk. Ál- 1 lunjc a föld végében a bakta: ; erdő szélén. A dombról iris- ' sen szántott barázdák futnak le. Itt tegnap szántottak. Éjszaka azonban zuhogott a; eső, a levegő párás, s kellemes földszagú. Borult az ég. Minden pillanatban megeredhet as eső. A baktai Úttörő Tsz elnöke, Malom Bertalan met reggel kiküldte a traktorosokat szántani. Megfeledkeztek volna köte lességükről? Mit mond a főagronömus... — Lehet — jegyzi meg Geszten. — Az este fejmosást kaptak tőlem, s lehet, hogy megsértődtek. Nem voltam elégedett a szántás minőségével. Meg aztán egyikük, a Szabó Imre kinn hagyta a szabad ég alatt a függesztett boronát — sorolja, s kissé restelikedik a traktorosok fegyelmezetlensége miatt. Állunk, várunk és hallgatunk. Szemerkél az eső. A fő- agronómus tovább tart szóval. '■— Rúzsa Demeter, Jakab János és Szabó Imre, akik most késnek, nem a legjobb traktorosaink. A kiválóak most trágyát hordanak, éjszaka pedig ők is szántanak. Dolgoznak ezek is, csak kézbe kell őkét fogni, hogy haladjon a munka. Tapasztalatlan még egyik-másik. Jakab csak a tavasszal nyert átképzést, tanulnia kell. A műúton feltűnik két traktor. — Jönnek már. De hol késik a harmadik? Igen, Szabó — mondja, amint elhúznak mellettünk, úgy, hogy még fejüket sem biccentik a főagronó- musnak. Néhány perc múlva befut a harmadik traktoros is. Nem köszön az sem. Ezek valóban omolnak valamiért. Befordulnak a csapáson. Az egyik overallos már szánt is. A szürke esőköpenyes, Jakab János még igazit valamit a gépen. Lehajlik, tép az esőáztatta fűből egy csomót s kezét törli. Egyet fordul a traktorral Rúzsa, s oda jön hozzá. Itt van Szabó is. Említem nekik, mit mondott a főagronömus. ösz- szevillannak egy pillanatra a szemek. ... a három traktoros... — Igaz, hogy nem sok még a tapasztalatom, csupán két hónapja szántók, de úgy érzem mindent megteszek, hogy jó legyen. A gépállomáson végeztem a traktorvezető isko- lát 4-es eredménnyel — mond- ja Jakab János. — Több se- gítséget várnék, s főleg em- i berséget. A főagronómust sem- érdekli, hogy csafe két hónapja : csinálom. A másik kettő helyesel. : — Ezt a szántást én végez! tem, s azt mondta a főagronó- mus, hogy nem jó. Hogy : miért? Azt már nem magya- rázta meg — mondja Rúzsa ; Demeter, a tapasztalt trakto- ■ ros. — Én már negyvenhétben kezdtem, s kihagyás után- ötvenhét óta egyfolytában traktoron ülök. Nem is tudnám lelki ismeretlenül végezni a munkám. Említem nekik a legjobb traktorosokat. Rúzsa legyint. — Nem szólom meg én őket, kollégáim, de csak kétszer, háromszor ha kinn voltai éjszaka is szántani. Ök Szállítanak. Nem mondom bennünk is van hiba, de azért... Itt vagyunk éjszaka is. Az ebéd, a vacsora zsíros kenyér, szalonna, paprika, paradicsom, gyümölcs. — Ott van az elemózsiás tarisznya a fán, letakarva, mutatja Rúzsa. A fiatal tölgyfák koronáinak ágai közé rakták, s letakarták esőköpennyel, hogy meg ne ázzon. — Szántunk este is, s megéhezik az ember. Haza meg nem mehet — jegyzi meg Szabó. — Maga hagyta kinn a függesztett boronát? — Én. Mert ketten voltunk csak, s az olyan nehéz, hogy nem tudtuk felemelni. S ezért szólt a főagronömus... De van itt más hiba is — folytatja — ha már ennyire benne vagyunk. Baj van a szervezéssel. Sokszor alig áll be az ember az egyik táblába, jönnek, hogy hagyjuk abba, menjünk máshová. így nem lehet jól dolgozni és jól teljesíteni. Meg kedvét is szegi az embernek. Elismerjük, hogy nem mi vagyunk a legkiválóbb traktorosok, de mi is megtesszük, amit lehet, elvégezzük a kötelességünket. ... és a tények Az eső szemerkél. A három traktoros nyeregbe száll, tódulnak, s felzúg három gép. Dombnak fel, onnan le. Róják a köröket. — Itt 13 holdat szántunk, ami egy tagban van. Reggelre kész leszünk — mondta a legtapasztaltabb, Rúzsa. Este erre jöttünk vissza. A baktai erdő mellett a Fagya- lasi tagban a 13 hold föld fél volt szántva. Gőzölgött a frissen szántott tábla; Farkas Kálmán — Édesanyám egyedül volt, szüksége volt rám. Nekem is jobb itthon lakni, mint a munkásszálláson. Meleg vacsora, tiszta ruha..; Most már nem lesz probléma, hogy tavasszal megvegyem a motort. Könnyebb a tanulás is, most megkezdem a technikumot. Itthon hamarabb juthatok előre. Kiss Gábor is csak pár hónapja van a vállalatnál, s máris neve van, mint lakatos, az egyik legjobb szakember. Reggelenként jár be kerékpárral Ököritófülpösről. Munkájában az örömet, egygyermekes családjánál pedig a boldogságot találja meg. Négy dolgozó, mind a négy hónapok alatt szerzett elismerést, megbecsülést a vállalatnál. Családjukhoz közel találták meg azt, amit az ország másik részében kerestek: a boldogulást, Román Dénes — Nem bánta meg, hogy hazajött? — Veszteni nem vesztettem Semmit, viszont itt itthon vagyok, több a barát, ismerős, könnyebb a megélhetés. Bár előbb jöttem volna. Itthon már több időt szentelhetek a tanulásnak is. Szeretném befejezni a nyolcat... — Hallom szeretik az üzemben. — Igyekszem megtenni a magamét. így nyugodtabb ’el- kiismerettel tér haza az ember a családjához, ha tudja, hogy becsülettel elvégezte a napi munkáját. Család, vacsora, tiszta ruha Agócs László, lakatos, ötödik hónapja, hogy hazajött, a Ganz-MÁVAG-tól. A családi körülmények tették szükségessé hazajövetelét. 3
